Hozzászólás ideje: 2023. Április 22.3 éve Ne tolongjatok. Alig tudom végigolvasni. Sokat én sem írnék, röviden összefoglalom a benyomásaimat az évadról. Mivel én tavaly futottam rá a Mandalóri vágányra, mégpedig Boba Fett vitt rá, hogy végre megnézzem, ezért nekem ez volt az első évad, amit részről-részre követtem. Sokat adott az élményhez, hogy a lányommal együtt vártam hétről-hétre. Az eredmény tömören: eklektikusra sikerült. Gideon szerkójára elég ránézni, Maul-Vader-Grievous-Mandó jelmez. Az első 3 rész egy vers, felvezetés, aztán volt egy törés a 4. résznél, mintha elkanyarodtunk volna. Leválasztva a sorozatról nekem bejött az epizód. Az 5. . Az 6. stílusában fokozta a különc hangulatot, érdekes színfolt. A 7. engem nyomasztott, rossz előérzetem volt, amiből semmi nem jött be és a végére megnyugtatóan kikeveredtünk a partra, s így hibáival együtt, remek lezárást kaptam. Összességében az évad egyensúlytalanabb, a korábbi évadokhoz képest. Feldobáltak témákat és a végén egy sötétkardvágással lemetszették a sok sárkányfejet, amit növesztettek menet közben. Mint, amikor valaki próbálgatja a különböző színű extrém ruhákat, aztán a végén felvesz egy jól bevált feketét. Részletiben nézve nagyon aranyos és szerethető elemekkel és szereplőkkel telt az idő és az általam kevésbé szeretett Gideon is ment a levesbe. Érezhető, hogy komplexebben szövik a sztorit, a szálak átkötődnek más sorozatokba és emiatt az ív kissé cakkos. A karakterek fejlődését azért szépen megoldották. Látványvilágban, akcióban, zenében, hangulatban kifogástalan. Pontozni nem szeretnék. A 2. évadot nem szárnyalta túl. Szerkesztve: 2023. Április 22.3 éve - Szisz
Hozzászólás ideje: 2023. Április 22.3 éve Én sem pontoznám, s pláne nem a másik két évadhoz hasonlítva. Kicsit mindegyik évad más volt eddig, ami jó, mert nem ment egy kaptafára, s haladtunk szépen előre a történetben. De amit a végével műveltek, az annyira, de annyira tetszett, hogy most úgy érzem, ez volt a legjobb évad eddig! Az első évad legelső epizódjától szeretem ezt a sorozatot (pedig nem hittem volna előzőleg, hogy érdekelni fog), és természetesen voltak benne olyan részek korábban is, és ebben az évadban is, amelyek kevésbé tetszettek, de a színvonal így is végig magasan volt. S nem véletlenül ünnepelte a rajongói tömeg a készítőket és a közreműködő színészeket annyira a Celebration-ön: Din, Grogu, Greef Carga, Gideon, a Fegyverkovács és a többiek nélkül szegényebbek lennénk sok-sok élménnyel. A sorozat címe alapján és a kezdetekben valóban a történet arról szólt, hogy egy magányos Mando fejvadász hogyan keveredik bele egy kényes megbízás alapján a Birodalom maradványait képviselő hadurak hatalmi játszmájába. Az élete teljesen megváltozik, amikor úgy dönt, hogy a Céh szabályait felrúgva nem hagyja ott az aktuális megbízással megszerzett kis fickót, s innentől az első két évad leginkább Grogu és Din Djarin története, hogyan hozta őket a sors össze, Grogu elvesztése majd kiszabadítása, a megfelelő Jedi képzést neki nyújtható megoldás megtalálása, majd annak felismerése, hogy nekik leginkább egymásra van szükségük, mert mindkettő megmentette a másikat bizonyos értelemben és mert remek csapatot alkotnak. S közben csatlakozott bele ebbe a sztoriba Bo-Katan Kryze és a Mandalori nép útkeresése. Bo-Katan eleinte mellékszereplőként volt jelen a sorozatban, de ebben az évadban egyértelműen főszereplővé lépett elő. Nagy utat járt be a karakter, és sok mindennek kellett történnie ahhoz, hogy mindenki, mi magunk is, meggyőződjünk arról, ő az igazi vezető, a Sötét Kard jogos tulajdonosa. Engem két dolog győzött meg erről végleg: az egyik, hogy ő látta a Mythosaurt és a Fegyverkovács ezért is, meg a saját éleslátásából adódóan is, egyértelműen mellé állt ebben a dologban, a másik pedig ahogy Din Djarin állt hozzá a nőhöz: bízott benne és előbb méltó társat, később pedig a jogos vezetőt látta benne maga is. Az évad alapján kimondhatjuk, hogy a karakterből nagyszerű főszereplő vált. Lehet mondani, hogy ebben az évadban Din csupán mellékszereplő volt Groguval együtt Bo-Katan mellett, de ha a nagyobb képet nézzük, akkor mindkettőjük fontos szerepet játszott abban, hogy a sorozat végére Mandalore-t visszafoglalták és Gideont az eredményeivel együtt elsöpörték. Lehet, ha Din nem jelenik meg Bo palotájában, akkor a nő még mindig csak csalódottan üldögélne, hogy nem jött össze a vezetői szerep. Din hite és Bo-Katan változni és változtatni akarása együtt vezetett eredményre: a nő Din Djarin és a szektája támogatása nélkül nem vált volna azzá, amire mindig is vágyott, valódi vezetővé. Ma már vicces, hogy kételkedtünk benne, megérdemli-e, ahogy az is, hogy bárkit a Mandalore csapatból kémnek nézhettünk. Hála Istennek, hogy nem lett senki áruló, s így maradhatott ez az évad egy gyönyörű eposz arról, hogyan képes összefogni végre a Mando nép és hódítják vissza a bolygójukat. Ami még szuper, hogy szinte mindegyik fontosabb karakterről csak a legjobbakat lehet mondani: Greef Carga, a Fegyverkovács, a hősi halált halt Paz Vizla, Gideon, IG-12 majd ismét 11, Carson Teva, DR. Pershing, Elia Kane, még R5 is - mindenki remekelt a szerepében. Az évad további nagy erénye a remek karakterek mellett, hogy nyitott a tágabb galaktikus események irányába, megértettük végre, kicsoda Gideon moff és mit is akart valójában, s nem utolsósorban, mi történt az Ezer könny éjszakáján. S hát a legvége, hogy Mando örökbe fogadta Grogut, szerzett "rendes" melót és letelepedtek a Navarro-n, hogy majd onnan kalandozzanak - na ez feltette az i-re a pontot. Imádtam! Micsoda szép keret, egy magányos fejvadásszal indultunk, aki a klánjának segítése érdekében vállal megbízásokat anyagi haszonért és nem törődik mással, s a végén kaptunk egy közmegbecsülésnek örvendő hőst, aki annyi mindent vitt véghez, s aki a megérdemelt pihenőjét tartja családi körben, további jótettek előtt és majd közben. Tudom, hogy lesz 4. évad (szerencsére), és hogy a Birodalom maradványait minden bizonnyal neki sem sikerül majd eltakarítania, de ez az évad az eddigiek nagyszerű lezárása volt! Látványos, epikus, hősies, izgalmas. Nagyon-nagyon tetszett!
Hozzászólás ideje: 2023. Április 22.3 éve Szerző @Pildi én is kb. így látom, de természetesen fogok írni róla bővebben is.
Hozzászólás ideje: 2023. Április 24.3 éve 2023. 04. 22. - 18:15, Ody Mandrell írta: @Pildi én is kb. így látom, de természetesen fogok írni róla bővebben is. Nem szeretek hosszasan írogatni, ám olvasni jó ezeket. Most is máshogy látom már az évadot, hogy egy nézőpontnál többről tudok. @Pildi-ére gondolok. Történetépítés és karakterépítés szempontjából tényleg jól működik az évad, ha a nagy egészet nézem és nem a pillanatnyi érzések szűrőjén keresztül. Nem is lehet már az évadokat egymástól elválasztva és a követő sorozatoktól és filmektől leválasztva szemlélni. Ez tulajdonképpen a multidimenzionális látásmód felé segít minket. Remek lehetőség az is, hogy ugyanazt a történetet több nézőpontból követhetjük! Az idővonalon ugyan itt még nem jártunk korábban, a visszamelékezős jelentek miatt jön ide. Mégis hány olyan történet van, amit ennyi oldalról, ennyire részletesen megmutatnak? Olvastam két könyvben ugyanazt a történetet két nézőpontból, az is lenyűgöző (Az Alkonyat sztori, amúgy ). Akár az élet nevű film, amiben szerepelünk. Ugyanazt a történetet nézzük sok szemen keresztül. Nem tudom milyen lenne az évad, ha Grogu marad Lukenál, ahogy eredetileg tervben volt, csak ugye tartottak attól, hogy visszavetné a sorozat népszerűségét. A humorhoz sokat tesz hozzá és a záró epizódot nem is tudnám elképzelni nélküle. Nyilván rám hatása volt a lányom reakcióinak is Mandi nézés közben, kicsit az ő unatkozása rész közben vagy sem is befolyásolta, ahogy éreztem magam tőle. Talán érdemesebb újranézés után elemezni. Várom több türelemmel a többiek összefoglalását.
Hozzászólás ideje: 2024. Január 8.2 éve Szerző Múltkoriban gondoltam belenézek a harmadik évadba, amit azzal a lendülettel majdnem sikerült is végig nézni. Közben jutott eszembe, hogy még nem is írtam értékelést, amit most pótolok. Még egy éve sincs, hogy bemutatták az új etapot, de már nagyon távolinak tűnik. Arra tisztán emlékszem, hogy a sorozat nézése közben nem igazán tudtuk merre halad a történet, és mi is a cél. Ezt a trailerből és egyéb előzetesekből se nagyon lehetett sejteni. Persze így a végén már minden tiszta: az első évaddal megkezdett történet végére került egy határozott pont, a mandik egyesülésével, Mandalore visszafoglalásával, Gideon elpusztításával és a Din család "hazatérésével". Szinte minden kérdésre választ kaptunk ami az előző két évadban felmerült, emlékezetem szerint nem is maradt lezáratlan szál. Az évad nagy erénye mindezek mellett, hogy roppant ügyesen fűzte bele a lezárásba a folytatás finom szövetét. Ez pedig nem más, mint az ÚK és Thrawn visszatérése. Teljesen egyértelmű, hogy Djarin és Grogu ebbe a szálba kapcsolódik majd be a negyedik évadban. Ám ez még a jövő zenéje, viszont egy szavam sincs az eddigi történetszálak lezárását illetően. Kaptunk egy fantasztikus csatát, melyben hőseink végre eltakarították az útból Gideont és klónjait. És bár volt pár olyan dolog ami épphogy belefért a keretbe (gondolok itt a Plazir-15 -re), ám ha egy hajszállal is, de sikerült megmaradni a Mandi szintjén, és nem átmenni burleszkbe. Számomra a legerősebb részek az első három és az utolsó kettő volt. Másokkal ellentétben én nem gondolom, hogy esett volna a színvonal, sőt, látványban minden bizonnyal ez az évad volt a legerősebb. Örömmel láttam, hogy a sorozat mert változtatni, és néha kilépni saját komfortzónájából ami jól állt neki. A népszerűsége töretlen, így nagy izgalommal várom merre halad tovább két főhősünk története. Szerkesztve: 2024. Január 19.2 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2025. Május 9.1 éve Ez az évad már sokkal erősebb/érdekesebb volt számomra, mint az előző. Tetszett, hogy a történetvezetés eléggé fókuszált volt és hamar górcső alá került a Mandalore-ra való visszatérés kérdése. Régebben írtam, hogy ez a sorozat tökéletes hely lenne Bo-Katan jobb megismerésére, amit én már a TCW óta vártam, szóval ennek a megvalósulása is plusz pont volt számomra. Egyébként szomorú, hogy az eredeti főbb szereplőgárdából már csak Grogu és Mando van meg. Greef Cargát és Cara Dune-t meg ugye valós értelemben is elvesztettük. Összességében az évad végére elég jól elvarrtak minden szálat, bár egy-két dolog a levegőbe maradt, gondolom szánt szándékkal: Történt némi visszalépés, Groguék karakterfejlődése terén. Tök jó, hogy a kis zöldség kapott némi mandalóri kiképzést, de még mindig kellene valaki, aki tovább tanítja őt az Erőről. E mellett Din megint visszabújt a sisakja mögé, alávetvén magát a régi dogmának, ami szerint nevelkedett. Vélhetően ezek orvosolva lesznek majd a közös filmjükben, vagy kicsit később. Úgy néz ki sorozat formájában, most már véget értek a kalandjaik. Én részemről azt mondom: "Thanks for the ride!" 👍
Hozzászólás ideje: Március 16.Már. 16. Szerző Most, hogy jön a film ez az évad még inkább felértékelődött a szememben. Egyszerre volt remek lezárása az eddigi sztorinak és kezdete egy újnak, amit majd a Mandi film bont ki. Most nem éreztem döcögősnek se az ívet, szépen haladt minden előre ahogy kell. A legutolsó kép volt a legjobb ahogy Din és Grogu a házuknál chilleznek, várván az új kalandokat. Tökéletes átvezetés volt a következő mandalóri korszakhoz, ami bevallom engem sokkal jobban izgat, mint az előző évadok (pedig azok is baromi jók voltak). Szerkesztve: Március 16.Már. 16. - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: Augusztus 20.Aug. 20. Rég nézegettem bele a harmadik évadba és már el is felejtettem mennyire nem birtam Bo Katant ezekben a részekben. Miközben tele van remek pillanatokkal meg részekkel az évad, az egészet nagyon lehúzza nálam Bo Katan meglehetősen unalmas figurája, akinek valahogy minden az ölébe hullik. Felüdülés lesz ezután a Mando filmet megnézni.
Hozzászólás ideje: Augusztus 20.Aug. 20. Szerző Szerintem ez távolról sincs így. Az elején egy kiégett nőt látunk, aki a végén újra vezérré válik. Ennek megvan az útja, semmi nem hullik csak úgy az ölébe. Megmenti Djarint, hajlandó beállni a Fegyverkovács csapatába, egyesíti a törzseket, majd ő vezeti a Mandalore-ért vívott csatát. Ez minden, csak nem ajándékba kapott vezető szerep.
Hozzászólás ideje: Augusztus 20.Aug. 20. Az eleje arra jó hogy megalapozzon milyen borzasztó uncsi lesz a karakter. Kétszer tünik fel a kastélyában mindkétszer egyedül ül és néz maga elé. A későbbiekben pedig semmit nem javul. Egy érdekes dialógot, jelenetet nem sikerült neki adni.Külön gáz, hogy Bo Katan fényezését csak ugy tudták megoldani, hogy a Mandót ügyefogyottra irták. Lemegy a bányavizba majd azért mert hirtelen mélyül majdnem megfullad..... ennél még én is jobban feltalálom magam a mélyvizben. És még utólag meg is erősiti ,hogy nem látott vagy érzett semmit a vizben, tehát nem lerántotta valami, hanem hirtelen ilyen ügyefogyott lett hogy Bo Katan megmenthesse. Ugyanez a Mandó a második évadban simán elboldogult a mélyvizzel.Nincs még egy karakter az SW-ben mint a harmadik évados Bo Katan: bármikor feltünik már tudom, hogy ez valami borzasztó erőltetett, gyenge vagy unalmas lesz. Az egyik csúcs, amikor kiderül, hogy eddig a Fegyverkovácsnak nagy ügy volt a maszk hordása, de Bo Katan úgy hordja ahogy akarja. Egyszerüen annyira érdektelen, hogy már külön öröm számomra ha nincs ott egy jelenetben.
Hozzászólás ideje: Augusztus 20.Aug. 20. 2 perccel korábban, Bomarr írta:Lemegy a bányavizba majd azért mert hirtelen mélyül majdnem megfullad.....Nem hirtelen mélyült, hanem a víz alatt lapuló Godzilla mozgása miatt keletkezett áramlat kapta el és rántotta le. Furcsa a Star Wars-tól, de ez kivételesen valós fizikai dolog. Több búvárral is megesett már ilyen. Egy - akkor még nem is olyan régi - példát anno én is írtam az epizód topikjába. Ilyen ellen senki ember fia, pláne nem egy vasttömbben úszkáló ember nem tehet semmit, csak kivárhatja az áramlat végét (ami olyan hirtelen múlik el, mint ahogy keletkezik), és reménykedhet, hogy még elég közel lesz a felszínhez, hogy felússzon (vagy nem csapódik neki egy sziklának, vagy ilyesmi).6 perccel korábban, Bomarr írta:eddig a Fegyverkovácsnak nagy ügy volt a maszk hordása, de Bo Katan úgy hordja ahogy akarjaMár Bo érkezésekor tisztáztak mindent ezzel kapcsolatban. Bo-Katan mondja, hogy ő nem járja az utat. A Fegyverkovács pedig félreérthetetlenül közli, hogy maradhat, addig úgy tekintenek rá, mint közüllük valót, de akkor távozik, amikor csak akar. Ebben bőségesen benne van az, hogy a Fegyverkovács pont lesz*rja, mit csinál Bo a tökfödőjével. Elfogadja, hogy köztük él, de nem tekinti a szekta szerves tagjának. Csupán egy vendég.Ráadásul az, hogy elfogadja Bo-Katant sisak nélkül, a Fegyverkovácsnak is pluszt ad, hisz bebizonyosodik, hogy nem egy totál vak zigóta, hanem olyasvalaki, aki megérti: nem mindenkire kényszeríthető rá az ő hitvallása. Sőt képes nagyobb távlatokban, a saját hitvilágán és vallási csoportján túl is gondolkodni, és látni, mi a legjobb módja annak, hogy mandalore népét egyesítsék. Ugyan ez nem Bo-Katan karakterét javítja, de a Fegyverkovács karakterét nagyban felemeli. Egy előre látó, a saját világán kívül is látó és azt megértő, nyitott vallási vezető, nem egy vakhítű szektás zigóta. És ezzel Bónak is tanított valamit, hiszen ő a második évadban pont ezekkel a szavallak festette le Dijarint és vallási társait.Az tény, hogy a Fegyverkovács sokkal jobb vezér, mint Bo-Katan, de soha sehol nem állították be úgy Lady Kryze-t, hogy ő aztán a legjobb választás. Sőt pont ez a sztorija lényege, a folytonos bukás. A kérdés, hogy most végre tanult-e valamit - a The Mandalorian 3. évada alapján elég sokat. Ezt a gyakorlatba is át tudja ültetni? Nos, majd kiderül valamikor.
Hozzászólás ideje: Augusztus 20.Aug. 20. Ezek jó magyarázatok! Sajnos nekem nagyon unszimpatikus a karakter és mindig mikor felbukkan a szinen, kicsit elmegy a kedvem, de elfogadom, hogy van magyarázat ezekre a jelenetekre.
Hozzászólás ideje: Augusztus 20.Aug. 20. Szerző 1 órával ezelőtt, Bomarr írta:Ugyanez a Mandó a második évadban simán elboldogult a mélyvizzel.Egy medencényi vízzel se boldogult, amikor a halászok majdnem kinyírták a rács alatt. Ott konkrétan fuldokolt. Éppen Bo Katan és társai mentették meg.
Hozzászólás ideje: Augusztus 20.Aug. 20. Ott nem medencébe hanem egy óceánba ugrott és nem kezdett el magatehetetlenül merülni. Egy rácsot zártak rá és szúrkálással tartották lent a viz alatt. De még igy is küzdött. Itt meg rács és szurkálás nélkül elmerült, mint egy darab kő.
Hozzászólás ideje: Augusztus 20.Aug. 20. Szerző Az nem az óceán volt, hanem egy zárt tároló, amiben a mamakort tartották. Ha óceán lett volna akkor semmit nem ér a rács, hisz Mando kiúszik alulról és szevasz. Meg az a szörny is elúszott volna, és nem várja meg, hogy Koska megtámadja.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.