LordGravon

Mi, gyerekként:

Nálam sem Capaldi volt az oka, hogy abbahagytam a sorozat nézését. Nagyon jól játszotta a szerepet, amit kellett. Szerintem az egyik legjobb Doktor volt. Bár eleinte nem jött be annyira, hogy Moffat a változatosság kedvéért konkrétan ilyen Doktor House-szerű nyers értelmiségit akart csinálni a főhősből. A Tizenkettest jobban kedveltem, mikor átváltott ilyen "menő nagybácsi" stílusra és olyanokat csinált, hogy egy középkori lovagi tornára gurult be egy tank tetején, rock gitárral, napszemüvegben, úgy hogy persze éppen éjszaka volt. Na, ez egy nagyon tipikusan Doktoros jelenet volt. Én úgy éreztem, hogy maga a Moffat éra kezdett nekem érdektelenné/önismétlővé válni, amit eleve kevésbé kedveltem, mint RTD sztorijait, aki úgy éreztem, általánosságban jobb dráma/karakter író volt, míg Steven az abszúrd ötletekben és csavarokban volt jó. A Moffat éra mellékszereplői és egy idő után a Doktor útitársai is egyre sablonosabbnak/laposabbnak tűntek, Amy és Rory után, de ők is alapvetőleg a Rose Tyler/Mickey Smith párosra emlékeztettek, még az RTD érából. Én még e mellett néztem Moffatnak a modern Sherlock adaptációját (ami anno tetszett) is és úgy tűnt, egyre hasonlóbban írja a két sorozatot, pedig azért a kettő nem ugyanaz, még ha vannak köztünk hasonlóságok is. Nem 'tom. Talán csak túl sok volt már nekem akkor Moffat történet mesélési stílusából. Az se jött be nekem nagyon, hogy nagyon "amerikaizálni" próbálta a sorozatot, a 6. évadtól kezdve. Én pont azért szerettem a Doctor Who-t, mert egy külön ilyen kis brit furcsaság volt, szemben a sok mainstream ilyen nagyszabású amerikai sorozattal, ahol sok színész úgy néz ki, mint egy modell, nagy/magas házakban laknak, menő sport kocsijaik vannak stb. Én, mint európai ember, jobban tudtam azonosulni a britek talán ehhez képest valamelyest szerényebb, tökéletlenebb világával. Akkoriban eleve egy olyan korszakom volt, hogy sok ilyen "elvontnak" mondható angol sorozatot néztem. Közben meg mások még a keleti kultúrát és az animéket magasztalták, ami szintén engem inkább csak taszított, mint vonzott. A hype kultúra sajnos van, amikor épphogy elidegeníti az embereket, bizonyos történetektől. Ma már viszont másképp gondolkodom. Szerintem is, vagy legalábbis remélem, hogy egy rövid életű, becsapós csavar lesz annak a szerepeltetése, aki éppen most játssza a Doktort. Abszolút megértem, hogy ennyire szeretitek a Moffat érát. Én is sok mindent kedveltem belőle, inkább eleinte, mint később, de akkor is voltak részek, amik tetszettek. Az RTD érát sokan kritizálták nagy mértékben a speciális effektek minősége miatt, illetve mennyire "furcsának" tűnt az egész sorozat koncepciója, egyesek szemében, ami valahol legitim, de én az érdekes ötletek, illetve a jó színészi alakítások, meg a Star Wars-hoz hasonlóan nagy szíve miatt kedveltem meg akkor a sorozatot. Még a klasszikus Who-ból is megnéztem pár rész anno, csak ezért. Akkoriban elve nem nagyon tűnt divatnak Magyarországon a Who-rajongás. Elég magányos élmény volt. Én legalábbis csak akkor lettem figyelmes egy növekvő rajongó táborra, amikor már a Moffat érában jártunk és elkezdték levetíteni a 3. évadtól kezdve az összes többit, ami szinkronosan addig kimaradt, az AXN Sci-fin, amiért baromi hálás voltam. (Rajkai Zoltán hangja jobban is passzolt nekem David Tennantéhoz, mint előtte Kolovratnik Krisztián.) Mondjuk én ettől függetlenül angolul is néztem már, csak azért jó látni, ha az ember anyanyelvén is megszólalnak egy franchise karakterei, pláne ha az ilyen nehezen jött be Magyarországra, mint a Doctor Who. Csodálkoztam is, hogy hogy sikerült nem leszinkronizálni egyet sem a klasszikus Who részei közül, ami már a briteknél a 60-as évek óta ment. Egy-két dolog azért bejött hozzánk is. A 7. Doktor érájából megjelent össz-visz egy regény, ami nekem meg is volt, illetve a 8. Doktoros tévéfilm VHS-en elérhető volt. Az utóbbit kicsit sikerült is nálunk népszerűsítenem, mert volt egy YouTube csatornám, amire feltöltöttem, hagy jusson el a nagyobb magyar közönséghez is. Érdekes, hogy a Doktornak már akkor Haás Vander Péter volt a szinkronhangja, és később a 2005-ben rebootolt, Christopher Ecclestonos érában is őt választották meg. Talán véletlen egybe esés, talán nem. A Moffat éra zenéit én is nagyon szerettem.

Nagyon tisztelem ezt az embert. Már sok interjút/podcastot hallgattam vele régebben. A Dragon Age-ben is jól hozta az Iron Bullt.

Hát, továbbra is jó érzéssel gondolok a sorozatra, mint meghatározó élményre az életemben 🙂, de a Peter Capaldni éra végére lassan “kiszerettem belőle”, aztán a női Doktor megjelenése végleg lezárta számomra a dolgot, bár ma már mondhatni elfogadtam azt a változást is. Nem volt olyan unszimpatikus az az inkarnáció se. Amikor még én jöttem a fórumra és ajánlottam, eleinte nem volt nagy érdeklődés, csak miután Riddick meg a többiek elkezdtek rákapni a Moffat érára, akinek hála a világ többi részén, mint Amerikába is egyre népszerűbb lett a sorozat, mint előtte. Én még a 2000-es évek vége felé, a Russell T Davies/Christopher Eccleston/David Tennant érában szerettem meg a Doctor Who-t, amikor inkább ilyen exkluzívabban Brit dolog volt és sokáig csak a rebootolt széria első két évada ment szinkronosan, a kereskedelmi tévén. Azért néha ránézek a sorozatra, hol tart éppen. A fiatal fekete színész, aki nemrég volt a Doktor, biztos vagyok benne, hogy egy ilyen szerethető, stílusos, Lando Calrissian-szerű csibészt hozott és őt láttam már amúgy is másik szériában, ahol jól játszott. Tennant és Donna ideiglenes visszatéréséről is tudok. Bele is néztem azokba a részekbe, ami azért jó volt. 🙂 A RTD érában még szerettem a Doctor Who akkori egyik spin-offját, a kicsit komorabb, “felnőttesebb” Torchwood-ot is, amit lehet, majd újra is nézek.

Ja, én korábban inkább DC párti voltam, de tiszteltem a Marvel eredményeit és onnan is volt egy pár kedvencem, mint az X-Men filmek, mégha nem is találtak be mindig annyira. Most éppen úgy vagyok vele, hogy fontolgatom a Pókember világát újra felfedezni, kezdve a Sam Raimi trilógiával, amit régen kedveltem, aztán esetleg jöhet a többi adaptáció, csak fokozatosan, meg talán egyéb Marvel filmek. A Cinematic Universe nekem nagyon kimaradt, az Age of Ultron után, de az azt megelőző filmeknél is nekem kicsit mondhatni elvett a lelkesedésemből az a nagy hype, ami körülvette őket, de ma már az ilyesmi nem nagyon foglalkoztat, hanem a történetek megélése, elsősorban.

Csak kicsit voltam nagy Doctor Who fanatikus, amikor ide jöttem. 😅 Én most hirtelen nem tudom, sajnos.

Az egyik kedvenc monológom az egész Star Warsban.

Egy kis nosztalgia.

Nincs mit. Én se nagyon, de kedvelem.

Ez a Monty Python egyik tagjával készült dokumentumfilm nem hazudtolja meg a címét. 😅 (Sokkal többről szól, amúgy és nyugalom, emlékeim szerint semmi túlzottan explicit nincs benne, már ha az embert nem zavarja annyira egy-két szobor, meg ilyesmi.) Itt van az egész, ha érdekel valakit:

Jó kis dokumentum sorozat. 🙂 Fent van az egész a YouTube-on, akit érdekel. 🙂

Örökké hálás leszek a Biowarenak, hogy ennyi érdekes és változatos karaktert ismerhettem meg, illetve, hogy megteremtették a Dragon Age világát, amiben élnek. 🙂 Nem mindegyik volt a szívem csücske - nem is ez volt az írók célja, meg nincs is ilyen elvárásom - de mindig volt, akivel szimpatizáltam és legalább akkora hatással voltak rám, mintha valódi személyek lennének, ami megint csak a fejlesztők munkájának az érdeme. 🙂 Igaza van azoknak, akik ezt vallják:

Szeretném megköszönni, hogy 2010-óta itt lehetek a fórumon. 🙂 (Anno még dalekterminatorként regisztráltam, aki emlékszik.) Tudom, sokszor eltűnök és nem szólok hozzá annyit a témákhoz, mint mások, de örülök, hogy itt lehetek és értékelem ezt a felületet, ahol sok értelmes, normális emberrel lehet jó diskurzusokat folytatni. 🙂