Dzséjt

A maratoni Star Wars akcióm második mérföldkövéhez értem, befejeztem a klónok háborúja időszakát. Ezt az Attack of the Clonestól a The Clone Wars 7x12 Victory and Death-ig terjedő időszakban határoztam meg, a következő időrendi sorrendben: – Episode II: Attack of the Clones – The Clone Wars 2x16 Cat and Mouse – The Clone Wars 1x16 Hidden Enemy – The Clone Wars – The Clone Wars 3x01 Clone Cadets – The Clone Wars 3x03 Supply Lines – The Clone Wars 1x01 Ambush-tól az 1x21 Liberty on Ryloth-ig – The Clone Wars 2x01 The Holocron Heist-től a 2x03 Children of the Force-ig – The Clone Wars 2x17 Bounty Hunters-től a 2x19 The Zillo Beast Strikes Back-ig – The Clone Wars 2x04 Senate Spy-tól a 2x14 Duchess of Mandalore-ig – The Clone Wars 2x20 Death Trap-től a 2x22 Lethal Trackdown-ig – The Clone Wars 3x05 Corruption-től a 3x07 Assassinig – The Clone Wars 3x02 ARC Troopers – The Clone Wars 3x04 Sphere of Influence – The Clone Wars 3x08 Evil Plan – The Clone Wars 1x22 Hostage Crisis – The Clone Wars 3x09 Hunt for Zero – Force of Destiny 1x11 Teach You, I Will – Force of Destiny 2x02 Unexpected Company – Force of Destiny 1x06 The Imposter Inside – Force of Destiny 1x12 The Starfighter Stunt – Force of Destiny 1x04 The Padawan Path – The Clone Wars 3x10 Heroes of Both Sides-tól a 3x11 Pursuit of Peace-ig – The Clone Wars 2x15 Senate Murders – The Clone Wars 3x12-től a 4x19 Massacre-ig – Tales of the Empire: The Path of Fear – The Clone Wars 4x20 Bounty-tól a 4x22 Revenge-ig – The Clone Wars 5x02 A War on Two Fronts-tól az 5x13 Point of No Return-ig – The Clone Wars 5x01 Revival – The Clone Wars 5x14 Eminence-től a 7x08 Together Againig – Tales of the Jedi: Practice Makes Perfect – Episode III: Revenge of the Sith – A 7x09 Old Friends Not Forgotten-től a 7x12 Victory and Death-ig A klón háborúk Meg kell vallanom, ez valamennyire kimerítőbb vállalkozás volt, mint az első szakasz. Nem csak azért, mert jóval több matéria állt a rendelkezésemre. De itt, főleg az éra vége felé már egyre több az átfedés, és még némi időugrás is akad. Így például sokáig úgy voltam, hogy a The Bad Batch első epizódjával fogom lezárni a szakaszt, ami szintén felöleli a 66-os parancsot és az azt követő pár napot, vagyis párhuzamban fut a Revenge of the Sith-tel és a TCW utolsó négy epizódjával. És persze ide akartam csapni a Tales of the Empire: Devotedet is, ami szintén összefonódik a RotS-tel. Végül azért ne tettem meg, mert ezek egyikét sem éreztem „lezárásnak”, plusz nem akartam egymásra dobálni annyi 66-os sztorit. Illetve a Devotednél az is közre játszott, hogy az érzésem szerint néhány hetet ölel fel – egy biztos, abban is van időugrás. Na de, ennyit arról, miért csúsztattam át néhány olyan részt a következő szakaszba, aminek részben vagy egészében talán még itt lenne a helye. Itt csak az a lényeg, hogy a kisebb-nagyobb időugrások, és az egymással párhuzamos sztorik a vége felé már elkezdték nehezíteni az idővonalat. Viszont ez egyfajta változatosságot is adott. És ez a másik, ami kicsit kimerítővé tette ezt az érát. Míg az ez előtti szakaszban több sorozat és film is volt, itt nagyon nagy szeletet egyetlen széria tesz ki, a The Clone Wars. S bár történt félúton egy markáns váltás, azért a TCW végig TCW maradt. Végig egy sorozat. Nem nyújt olyan változatosságot, mint amikor a The Acolyte-ból átugrottam a Tales of…-ba, majd onnan a The Phantom Menace-be, aztán vissza a Tales of…-ba. A TCW egy sorozat és nagyon hosszú sorozat. Ez nem baj, de egy idő után azért elkezdtem érezni, hogy azért nem véletlen nem néztem végig az egészet már jó régóta. Ezzel nem leszólni akarom a sorozatot vagy az érát, csak annyit mondok, hogy ez is nehezítette kicsit a maraton ezen szakaszát. Néhányszor tartottam is néhány napos vagy hetes szünetet annak érdekében, hogy nehogy belefásuljak és feladjam a mérkőzést. Az egyik ilyen nagyobb szünetet például a Maul – Shadow Lord alatt tartottam. A sors ugyanis úgy hozta, hogy pont akkor értem a TCW-ben Maul visszatéréséhez, amikor kezdődött a Shadow Lord. Nem terveztem előre, így hozta a véletlen. De, hogy ne keveredjen bennem a két széria, az új sorozat idejére nem néztem TCW-t. Viszont utána folytatva érdekes kontraszt volt látni a Shadow Lord után Maul újramegjelenését. Ami magát a szakaszt illeti. Nos, ahogy haladtam előre, úgy osztottam meg gondolatokat az egyes epizódokkal kapcsolatban, szóval túl sokat erről most nem fogok írni. Amit megemlítenék, hogy nagyon kevésszer éreztem azt, hogy a korábbi történetek hatnának erre a szakaszra. Ritkán jutott eszembe a The Acolyte, a Tales of the Jedi – ezek is jellemzően az elején. Amit a korábbi szakasz beszámolójánál említettem, itt érvényesült először igazán: sok karakter van előre bevezetve. Dooku ep2-es megjelenése kicsit máshogy csapódott le a Tales of the Jedi után. A karakter sokkal készebb állapotban van, például sokkal inkább érthető, hogy Windu és Ki-Adi-Mundi miért kételkedik abban, hogy Dooku orvgyilkost küldene valakire. Persze nyilván, pont a Tales of the Jedi mutatott rá arra, miért tévednek ordas nagyot, hiszen az szenvtelenül bemutatta, hogy Dooku Sith-té vált, de ez ad egy pluszt. A The Acolyte pedig főleg olyankor ugrott be, amikor a Szenátus és a Jedi Tanács kapcsolata került előtérbe. A klón háborúk időszakában jut el az a folyamat a csúcsra, amit a brendoki Jedi különítménynek hála Vernestra biztosított: a Szenátus befolyást nyert a Jedi Rend fölött. A klón háborúk idején ez a szoros, alá-fölé rendelt kapcsolat kulcsfontosságú, rengeteg sztorit meghatároz. Hogy mást ne mondjak, ez a politikai befolyásoltság az, ami miatt Ahsokát oly undorító módon vágják ki a Jedi Rendből. Illetve ez The Acolyte-ban elindult folyamat az, aminek a csúcs az, hogy Palpatine képviselőt helyezhetett el Anakin Skywalker személyében a Jedi Tanácsban, ami tudjuk, hová vezetett. Ami viszont meglepett, hogy mennyiszer ugrottak be jövendőbeli események. Ez valószínűleg főleg annak köszönhető, hogy maga a The Clone Wars az alapja mindannak, amit ma legnagyobb mértékben a Star Wars. A későbbi sorozatok, de még a filmek néhány szegmense is innen indul ki. TCW nélkül nem lenne Mandoverzum, se Rebels, se The Bad Batch, se Maul – Shadow Lord, de a Rogue One és az Andor is másképpen nézne ki. A The Clone Wars mozifilmtől a 7x12 Victory and Death-ig a sorozat rengeteg jövőbeli sztorinak megágyaz, és vezet be olyan karaktereket, akik később válnak igazán fontossá. Éppen ezért várom izgatottan ezeket az időben később játszódó sztorikat, mert már most, a klón háborúk időszaka alatt jó érzés volt néhány, a Tales of…-okban behozott karaktert látni. Dooku már nem volt „nyuszi a kalapból” karakter az Attack of the Clonesban. Amikor Ahsoka megjelent a rámpán, önkéntelenül megjelent egy félmosoly az arcomon, hogy na, de szépen megnőtt az a kiskölyök, aki a farkassal „játszott”. S még Cad Bane is kapott némi pluszt, bár ő nem az első megjelenésekor, hanem akkor, amikor a gyerekeket lopkodta. Ott azért felmerült bennem, hogy ezt most már nem csak egy szimpla sz*rházi teszi, hanem egy olyan sz*rházi, akinek van gyereke. Ez a tény azért teszi még aljasabb tetvedékké a fejvadász urat, mert ugye Bane egyetlen dolgot adott át a fiának: egy életre szóló traumát. Legyilkolta Isaac szeme láttára azt a durót, akit apjának tekintett, majd otthagyta az utcán Niro hullájával. Oké, Darth Vadert nehéz überelni, de azért Cad Bane is az esélyesek között szállhatna ringbe a „Star Wars legrosszabb apja” díjért. Na, szóval ezek a karakterek kicsit másképpen csapódtak le, és a TCW teli van ilyen szereplőkkel, akik a jövőben emelkednek fel. Bo-Katan, a Wren és Sydulla család, Mon Mothma, Riyo Chuchi, de ugye cameóban már Caleb Dume is tiszteletét tette a TCW-ben és a Tales of the Jediban. Sőt most már Rottát is ide lehet venni. És akkor az olyan eseményszálakról, mint Mandalore kálváriájáról, még szót sem ejtettem. Ami itt még csak épp, hogy elkezdődött. És az a helyzet, hogy mindennek hála, amikor eljutottunk a csúcsra, a véghez, a Revenge of the Sith-hez, kicsit más érzés volt végignézni a filmet. Volt bennem valami plusz… Hát nem is tudom, hogyan írnám le. Nyomásnak mondanám, de nem negatív értelemben. Egyfajta érzelmi többlet adta nyomás. Izgalom. Nem pont olyan, mint amikor először láttam a filmet, de kicsit azért hasonlított. Ahogy a The Acolyte-tól elindultam időrendben, és viszonylag rövid idő alatt – januárban kezdtem neki a maratonnak – elértem az ep3-ig, felépült bennem egy olyan érzelmi többlet, ami annak ellenére felfokozott izgalmat váltott ki bennem a film nézése közben, hogy amúgy tudtam, miről szól, hisz vagy százszor láttam már. Ráadásul a jövőt is ismerem, elég behatóan. Mégis, a mustafari párbaj kezdetekor előre dőlve figyeltem az eseményeket, és közben az agyam egy kis része azon lamentált, hogy na baz’ meg, ide vezetett egy tragikus ballépés a Brendokon. Mindent összevetve, a Revenge of the Sith újra egy korszak lezárásának érződött. Baromi jó érzés volt így nézni. Persze, nem ezzel zártam, hiszen ott volt még a The Clone Wars utolsó négy része, ami ebből semmit sem vett el. Inkább olyan volt, mint egy epilógus, ami még elvarr néhány függőben maradt szálat, de közben már a jövőre is elkezd felkészíteni. Ráadásul van egy dolog, ami miatt egy kicsit jobbnak, vagyis talán, helyénvalóbbnak érzem a Victory and Death-et az éra zárásának: nincs benne remény. Bár tény, fontos motívum a remény, és továbbra is helye van ennek a filmben, ez nem csorbult a szememben. Amire ki akarok lyukadni, hogy az a remény még messze van, és a jövőbeli sztorik azért még nem olyan nagyon reménytelik. Mondjuk úgy, hogy a film befejezése megadja a reményt arra, hogy majd, idővel, amikor az ikrek felnőnek, a dolgok jobbra fordulhatnak. De a TCW zárása az, ami ráállít minket a közvetlen folytatásra. Ezt az érzést amúgy talán az is erősíti bennem, hogy a közvetlen folytatás az a TCW stílusát és szereplőit viszi tovább, s éppen emiatt azért jelentős idő telik el, mire újra láthatjuk Obi-Want, Luke-ot, Lieát és Vadert, hiszen ők majd csak a The Bad Batch, a Shadow Lord, néhány Tales of… és a Solo után kerülnek sorra az Obi-Wan Kenobiban. Szóval a Revenge of the Sith vége a távoli jövő reményét adja meg nekünk, a The Clone Wars zárása a közeli sanyarú sors ígéretét. Persze azért a TBB még nem annyira sötét, de mégis komorabb, mint a PT éra művei, és aztán egyre sötétedik. Igazából a Revenge of the Sith és az A New Hope közötti sztorik közül a Solo a legvidámabb úgy összességében. De még kicsit kanyarodjunk vissza a Revenge of the Sith végére, mert azt a reményt bizony alaposan boostolja a The Clone Wars, egész pontosan az a három epizód, amiben Yoda a halhatatlanság titkát kutatja. Ez a sztoriszál ugyanis elég konkrétan előre vetíti Yoda sorsát és azt, hogy mi lesz a jövőbeli feladata. Mondhatnánk úgy is, hogy a papnők elég pofátlanul elspoilerezik az OT-t, de még az ep3-at is. Megtudjuk, hogy jön egy másik Skywalker, akit majd Yodának kell kitanítania, és ő segít majd az Egyensúly helyreállításában. Ráadásul Yoda elnyeri a halhatatlanság képességét, így ő érte már izgulnunk sem kell. Az ep3 vége pedig ugyanezt megteszi Obi-Wannal is. Nyilván, ezek nem új infók nekem, csak a lecsapódást próbálom ecsetelni. Így, hogy leporolva, frissen ott voltak a fejemben az infók, nem porosan az alsó polcon, erőteljesebben és helyben összekapcsolódtak a puzzle elemei, s ennek hála az ep3 végén erősebben élhettem át a remény érzését. És azt hiszem, ezzel zárom is a soraimat, és a klón háborúk éráját. Izgalmas volt, annyi szent, de töménysége és az előző, illetve az elkövetkezendő szakaszokhoz képest kevésbé változatos mivolta és hosszúsága miatt kicsit megterhelőbb is, ám mindenképpen megérte belefeccölni az időt és az energiát. A TCW önmagában hatalmas élmény manapság is, főleg azért, mert tényleg rengeteg később is fontos vagy fontossá váló szereplő és sztori itt indul útját. Az első hat film a vasrács az alapban, a TCW pedig a beton, és minden más, a Rebels-től az ST-n át a Maul – Shadow Lordig és a The Mandalorian and Groguig erre épült rá. A TCW nélkül a Star Wars ma teljesen máshogy nézne ki. A klón háború pedig egy igazán markáns éra, rengeteg izgalmas, fontos, érdekes ponttal. Fel lehet róni, hogy túl sok időt töltünk a Birodalom idejében, de így, egyben nézve, most úgy érzem, sokkal több időt töltöttünk el a klón háborúk három évében, mint amennyit a Birodalom fennállásának több mint 20 évében. Aztán persze lehet, hogy ezt máshogy fogom gondolni a Return of the Jedi után, de most alig várom, hogy belépjek a Birodalom érájába a The Bad Batch-csel. Megyek is megnézni az első részt.

Szerintem nem engedélyt adott, hanem feloldozta Oshát az elkerülhetetlen bűntudat alól. Ezzel épp, hogy eggyel kevesebb fegyvert adott a Sith számára. Ha Oshát a bűntudat marcangolja, azt a Sith kihasználhatja, és még mélyebbre lökheti őt a Sötét Oldalon. Lásd azt, ahogy Palpatine azt mondta Vadernek, hogy megölte Padmét. Ez csak részigazság. Hozzájárult a halálához, de nem ő végzett vele közvetlen, mint ahogy azt Sidious állította. De ezzel bűntudatot kelthetett Vaderben, ami azonnal még mélyebbre lökte a Sötét Oldalon és mintegy bebetonozta a helyét Sidious oldalán. Na, ezt a fegyvert Sol elvette a Sith-ektől. Belenyugodott a halálába, elfogadta Osha döntését, és ezt a lány tudtára adta. "Ölj meg nyugodtan, nekem már úgyis mindegy" alapon. Én azt sem látom, hogy Sol őrült lenne. Meggondolatlan, elhamarkodott, lelkileg zaklatott, de az elmebajnak nyomát sem látom. Te miből gondolod, hogy gyors iramban kezd megbolondulni?

Azt az "őrült" jelzőbe gondoltam bele. A GotG 2-ben elég őrült akciók voltak (Pacman vs. Giga Star-Lord ).

Nem hiszem. Ahogy írtad, az Andor minden kategóriában győzne. Pláne úgy, hogy a Visionst és a Yount Jedi Adventurest a közösség töredéke nézi. Egy összevont 2025-2026 viszont lehet már korrektebb lenne. Igaz, azzal is csak a Maul - Shadow Lord csapódik hozzá, de az legalább egy erős animációs sorozat. Jövőre viszont lehetne egy újabb Aranyfénykard, ha már 50 éves lesz a Star Wars, és 5 éve lesz annak, hogy utoljára olyan volt.

Az ég mentse meg őket attól, hogy magukba nézzenek és rádöbbenjenek, róluk szól a videó.

Jó kérdés, én is ezt kédeztem magamtól, amikor megláttam. Olyan látványos lesz, mint a Guardians of the Galaxy Vol 2? Olyan őrült és vicces lesz? És, ha ez utóbbi áll fenn, akkor a látvány lesz olyan vagy a téma? Vagy csak arra célzott, hogy Chris Pratt játszik benne?

Lehet nem ide illik, de a jövőre is vonatkozik. Annyira igaza van a kommentátornak. Vannak tárgyi tévedései és néhány aprósággal nem értek egyet, de 99 százalékban k*rvára igaza van. Ja, töményen fűszerezve van a matéria szarkazmussal, mintha csak én készítettem volna.

Tegnap este a Revenge of the Sith nézése közben merült fel benem, hogy azért nem csoda, hogy ezt a nőt a gyermekei születése ellenére elhagyta az életereje. Számomra legalábbis brutális belegondolni, hogy egyik nap még azt tervezte, hogy a férjével hazatér a szülővilágára, ott szüli meg a gyermekeit és végre nyugiban élhetnek. Eltellik mindössze 3 nap, és a világ, amiben élt, megsemmisült. A Köztársaságnak vége, átvette a helyét a Birodalom egy zsarnokkal. Aztán Obi-Wantól megtudta, hogy ez az ember nem csak egy szimpla zsarnok, hanem egy Sith Nagyúr, aki a maga oldalára állította a férjét. Ez azért fontos, mert Padmé így nem csak azzal szemberült, hogy egy zsarnokot segített hatalomra és támogatott 10 évig, ami már rendkívül megterhelő lehet számára, hanem azzal kell szembesülni, hogy a történelem leghatalmasabb szörnyetegét segítette hozzá ahhoz, hogy megszerezze a hatalmat az egész Galaxis fölött. Mert kétlem, hogy Padméban nem fordult meg vagy ezerszer, hogy neki köszönhetően lett Palpatine főkancellár. És akkor jött a következő csapás, a férje, a szerelme, hamarosan megszülető gyermekének (hisz ő nem tudott arról, hogy ikrek jönnek) apja nem csak átállt a Sötét Oldalra és beállt a zsarnok szörnyeteg mellé, hovatovább, tanítványként ő lett a helyettes szörnyeteg, részt vett a Jedi Rend kiirtásában és eközben gyerekeket gyilkolt. Nem is csoda, hogy instant tagadásba kapcsolt, hiszen ez lelkileg már nagyon sok lehetett. De sajnos a Mustafaron pofán vágta az igazság. Anakin valóban szörnyé vált. Ott a szeme láttára bújt elő a gyilkos rémség, és végül rá támadt. Nem egészen 3 nap alatt Padmé egy boldog, reményteli jövő ábrándképétől eljutott egy olyan pokoli valóságba, amihez képest egy feldühödött rathtarokkal teli fészek feszültségmentes, biztonságos hely. És akkor jött a támadás, majd a korai szülés megterhelése - nem a férje jelenlétében a Naboo-n, ahol talán a nővére, a szülei és a két unokahúga várják őt és gyermekét, hanem egy rideg, idegenekkel és droidokkal teli, halott aszteroidán, és csupán két barátja volt jelen -, ami fizikailag is végleg legyengíthette, miközben még több lelki terhelést jelenthetett. Három nap, és Padmé számára mindennek vége lett. Olyan mértékben, hogy gyermekei világra jövetele sem adhatta már vissza az életkedvét. És ki tudja, milyen módon készült az anyaságra. Van egy olyan érzésem, hogy lelkileg az sem ment egészséges módon. Titkolnia kellett a terhességét, ami már alapból feszültséggel jár. De közben nem volt ott neki senki, aki támogathatta, hiszen 8-9 hónapig Anakint nem avatta be. Az egész terhesség legnagyobb részét egyedül, a lebukástól rettegve vészelte át. Ez a félelem olyannyira kiélesedett, hogy már akkor is remegett, amikor Anakinnak végre elmondta. Szóval van egy olyan érzésem, hogy Padmé azon az estén gondolt először felszabadultan az anyaságra, amit a filmben láthattunk. De, ha nem is első, valószínűleg nagyon kevésszer juthatott úgy eszébe az anyaság, hogy nem villant be egyből az, hogy mit fog eredményezni a gyerek születése. Anakint kizárják a Jedi Rendből, ő elveszti az állását, és valószínűleg egy botrány is ki fog alakulni körülöttük. Nem hiszem, hogy ez egészséges lelki felkészülés lenne az anyaságra. És talán ez okozta azt, hogy Padmé és a gyerekei között sajnos nem alakult ki olyan lelki kötelék vagy ilyesmi, hogy az elég erőt adjon neki az élni akaráshoz. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy Amidala rossz anya lett volna, vagy felelősségre akarnám vonni azért, mert volt mersze meghalni, ahelyett, hogy felnevelte volna a gyermekeit. Csak azon lamentálok, hogy milyen lelki állapotban lehetett már a film kezdetén, és hová jutott a végéig. Nem kis csapás érte. A szülés önmagában sem egyszerű dolog, de ha előtte a férjed gyerekgyilkos szörnyeteggé válik, és az, akit te juttattál hatalomra, egy szörnyeteg zsarnoknak bizonyul, picit még tetézi ezt. És tudom, sokszor jönnek azzal a nagy OT tudorok, hogy "de hát Leia sem halt bele Alderaan felrobbanásába", nos, ezek nyilván nem látják, mi a különbség egy narancs és egy tégla között. Leia nem volt terhes és nem szült. Nem elhanyagolható különbség. Emellett bár ő is titokban élt, és eléggé stresszes volt az élete attól kezdve, hogy szenátor és lázadó vezető lett, ő eleve ilyen környezetben nőtt fel. Ő nem a békés Köztársaság Naboo bolygóján cseperedett fel, egy békés, idilli világban, hanem a Birodalomban. Ez eleve megedzi az embert a rémtettekkel szemben. Másrészt, Leia világa akkor már a Birodalom elleni lázadás volt, szóval tudta, hogy veszteségek fogják érni, erre már jó előre felkészülhetett. Életveszélyes játékot űzött az egész Organa család, amin bármikor rajta veszthettek, és Leia jól tudhatta, mi történne az Alderaannal, ha a Birodalom lázadáson kapja az uralkodó házat. Lehet ahhoz képest a Halálcsillag kegyes halált hozott. Ami a lényeg, hogy Leia világát az Alderaan pusztulása bár megrendítette, de ezzel egyidőben tüzelte is, hiszen még egy jó okot kapott arra, hogy harcoljon a Birodalom ellen. Szóval Leia vesztesége bár hatalmas, valamelyest mégis kisebb, mint Padmé számára volt. Leia olyan közegben nőtt fel, ahol a veszély lesett rá. A zsarnokság a világa része volt. Nem volt felelőssége abban, hogy egy szörnyeteg került a Galaxis élére. Nem derült ki (akkor még), hogy bármelyik szerette ennek a szörnyetegnek a tanítványa. És nem volt terhes. Szóval Leiával összemérni Padmé sorsát ilyen formában kábé olyan, mintha azzal érvelnének, hogy ha a tégla kibírja egy kalapács ütését, akkor a narancsnak is ki kell bírnia. És igen, ezzel azt is sugallom, hogy Leia keményebb volt, mint az anyja, de ez nem Padmé hibája. Ő egyszerűen más világ szülötte, már környezetben nőtt fel, nem csordogált benne az a makacs Skywalker vér. Abban a világban, amiben Padmé felnőtt és élt, kemény csajnak számított. De az a világ 3 nap alatt megsemmisült, és a helyére egy sokkal keményebb, durvább világ került.

Olyan, mint a magyar csomagküldő szolgáltatások. Amikor rendelsz egy tenyérnyi dolgot, amit kihoznak egy láda méretű, gipszkartonnal téglákkal vagy habszivacs labdákkal telepakolt csomagban. Egy rakás szeméten kell átedned magad, mire megtalálod a lényeget.

Közeledik a július 1-je, azaz a fórum éves díjának (199 dollár) befizetésének határideje. Ha valaki még hozzá szeretne járulni ehhez, még megteheti. Mi minden támogatást, kicsit és nagyot egyaránt, szívesen vesszünk és nagyon hálásak vagyunk érte, hiszen így továbbra is fennmaradhat ez a nagyszerű közösség.

A fő cél elvileg az emberiség és talán a Föld megmentése. De valószínűleg inkább csak az emberiségé. Nagyon-naaaaaaaaaaaagyoooooooooon lassan, de ebbe az irányba építkeznek. Az Avatar ugye az alapozó volt. Ebből a szempontból ott a kibővített változat (ami máig nem értek, miért nem az van fent a Disney+-on, mert Cameron is azt tartja az "ő változatának") a legjelentősebb, amin láthatjuk a Földet a nyitó szekvenciában. Szóval meg is mutatják, hogy hogyan néz ki, így jobban az ember fejében marad, hogy a Föld és az emberiség bajban van. A második rész behozta, hogy Pandora immár nem csak egy "bánya", hanem a földi hatalmak az emberiség új reménységének tartják. Ezért kezdték el építeni a várost, amit a The Way of Waterben és a Fire and Ash-ben is láttunk, azaz Bridgeheadet. Ez már nem csak egy műveleti bázis, hanem valódi kolónia. Több hajó is érkezett a The Way of Water elején, és sokkal-sokkal több ember van már a Pandorán, mint amennyi az első filmben volt. Ráadásul most már nem csak bányászok, tudósok és zsoldosok, hanem mindenféle más ember is. Csak a masszív betelepülést ellehetetleníti az az apróság, hogy Pandora levegője belélegezhetetlen az ember számára. És itt jön képbe a Fire and Ash, amiben ez a probléma megoldani látszódik Spider által, akit Eywa hibridizált. Ezért lett a kiscsávó baromi értékes az RDA számára. Ha tudnák reprodukálni azt, ami vele történt, megkezdődhetne az emberiség kivándorlása a Pandorára. Na most, itt járunk. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy Kiri, mint Eywa fizikai megtestesítője, az egész holdat fellázította az emberek ellen. Az jó kérdés, ez mit jelent. Bridgehead elég jól védett, ráadásul minden létező természeti dolgot kiirtottak körülötte egy jó nagy sávon, létrehozva ezzel egy gyilkos zónát (kill zone). Ami jó, mert egyrészt, Eywa nem férhet hozzá a vátroshoz közvetlen, másrészt jó előre meglátják a rohamozó állatokat, és bizony elég nagy puskák vannak ott ahhoz, hogy meg tudják védeni a várost. Szóval elvileg a Bridgeheadben biztonságban vannak az emberek, nem kell cuccolniuk. Viszont ki nem valószínű, hogy mehetnek. És nyilván újabb lakók sem költözhetnek be, ha nem folytatódhat a kolonizációs projekt. Egyes pletykák szerint már az Avatar 4-ben lesznek földi jelenetek, amik az Avatarhoz képest is jobban körüljárják, milyen állapotban van az emberiség bölcsője. Az ötödik rész pedig már nagyrészt a Földön is játszódna, legalábbis jó pár évvel ezelőtt Jon Landau producer elég konkrétan célzott arra, hogy több na'vi, köztük Neytiri eljut a Földre, és James Cameron is mondott olyat, hogy az ötödik részben nagy akció lesz a kék bolygón. Szóval van fő szál, kezd körvonalazódni, mi is az, csak a három filmből eddig a Fire and Ash-ben foglalkoztak ezzel a legtöbbet Spider vonalán. Ha a 10 órából ez kitesz tíz percet, lehet sokat mondtam. Az első rész mozis változatában csak megemlítik, a bővítettben épp, hogy láthatjuk. A második rész elkezdett foglalkozni ezzel,,csak aztán nagyon hamar átváltottunk az "Egy rém rendes Sully család" vonalra, meg az "Így neveld az ikranodat" vonalra Quaritch oldaláról (amit már megkaptunk az első Avatarban pontosan ugyanígy), és az egész mentsük meg az emberiséget oldal elment egy természeti f*szverésbe. Ez az egyik fő oka annak, hogy én nagyon nem vagyok kibékülve a The Way of Waterrel, mert ahelyett, hogy az érdekes dologgal foglalkoztak volna, megint ment ez a naturális recskázát, ráadásul majdnem jelenetről jelenetre másolva az első részt. És ezért tartom a Fire and Ash-t jobbnak, mert az már kicsit jobban belement a témába - na nem törték össze magukat, de legalább többet kaptunk, mint korábban. Plusz vannak más aspektusok is, amik miatt jobban tetszik. A lényeg, hogy van fő szál, csak épp Cameron a természeti fétise miatt a félpucér kék csecseken csüngve a fantáziavilágában elégíti ki magát, és csak néha jut eszébe, hogy hopp-hopp, valami vezérfonal is van. Hogy aztán mennyit kapunk a 4-5. részben ebből? Talán 3 percet is? Nem tudom, azért szkeptikus vagyok. De a 4. részről már a 2. rész óta ömleng mindenki. A Jeke-et játszó Sam Worthingtonnak az a kedvence, James Cameron ezt akarja mindennél jobban megcsinálni a folytatások közül, Stephen Lang (Quaritch) szerint nagyon fura lesz, és állítólag a 20th Century Fox fejesei is ezzel voltak a legelégedettebbek, mert míg a 2-3. részre több oldalas listát küldtek arról, min kéne a szkriptben változtatni, erre csak annyit mondta: "holly fuck". Szóval az Avatar 4-gyel a hypeolás már megy egy ideje.

Nem pusztult meg. A színész még a második rész előtt elmondta, hogy ő is szerepel az összes tervezett filmben. Szóval kár volt így megvalósítani ezt a harmadik részben.

Nem kifejezetten utalás, inkább csak érdekesség, de ilyen, amikor látod a hangot. A Shaun of the Deadben többször is egy jelenetben látható Peter Serafinowicz, Nick Frost és Simon Pegg, azaz Darth Maul ep1-es, SM-33 és Unkar Plutt hangja. (Pegg egyben alakította is Pluttot a jelmez alatt.)

"If you dislike the visuals of Mandalorian and Grogu" - magyarul, ha nem tetszik a Star Wars vizualitása, akkor ezt a Star Wars filmet is utálni fogod? Ilyen, amikor valaki nagyot akar mondani, de baromság lesz a vége.

Éppen ezért vagyok biztos, hogy az ANH-t megemlíteni is kár volt ebben a témában. Még a rajongók között sem számíthat kiemelt figyelemre, nemhogy az átlagnézők között. Nem látom az összefüggést. Ha valahol, hát a The Mandalorian and Grogu körül aztán tuti nem volt csőstül jövő Star Wars. Mozifilm hat, élőszereplős sorozat is közel egy éve nem volt már. Mindössze egy animációs Maul - Shadow Lord ficcent be, amit az átlag moziba járók töredéke nézett csak meg, az fix. És? Te hibátlan munkára számítottál? Aki dolgozik, az hibázik is. Lucas is hibázott, nem egyszer. Nem az a lényeg, hogy hibátlan-e a munka, hanem az, hogy hányszor és milyen mértékben hibáznak. Amíg kevesebb a nagy hiba, mint a nagy siker, addig én nem csak reménykedem. Márpedig itt lényegesen kevesebb a hiba. A The Mandalorian and Grogút még nem is sorolnám ide. Látva a filmet, azt mondom, ha nagyobb, pontosabban megfogalmazva, drágább marketinget toltak volna alá, valószínűleg az lett volna a hiba. Mert bevételben is döntően többen tuti nem nézték volna meg, ez a film ahhoz túlságosan csak rajongóknak készült, és túlságosan lapos egy Star Wars filmhez mérten. Hadd idézzelek téged: Ügy lezárva. Ha már egy bazi nagy Star Wars rajongó, akinek nagyon tetszett a film, is erre a megállapításra jut, mi motiválta volna Átlag Bélát vagy John Doe-t, hogy beüljön rá? Még két trailer, ami csak újra és újra alátámasztja ezt? Ezt pontosan láthatták a marketingesek is, a döntéshozók is. Mi is láttuk. Ezzel a marketing stratégiával minimalizálták az anyagi károkat, sőt stratégiai sikerré kovácsolták, hiszen a Disney és a Lucasfilm végül brand menedzselés szintjén sikerként könyveltek el a filmet. Az a kevés, amit elvesztett a kasszáknál, többszörösen visszajöhetett a merchandise-zal. Szóval azt, ami szerintem eleve célja volt ennek a filmnek, teljesítette. A marketing ilyen téren jól szerepelt. A Solo az egy teljesen más lapra tartozik, hiszen ott a már a forgatástól kezdve lényegében a bukás pályájára állították a filmet azzal, hogy Howardnak a nyersanyag egy nagyobb részét újra kellett forgatnia - ez eleve megnövelte az eredeti költségvetést. Sőt ha azt vesszük, már a címszereplő újracastingolása erre a pályára állította valamilyen szinten, hiszen szembe kellett néznie egy élből elutasítással. Erre csak rápakolt a marketing, meg azok, akik kitalálták, hogy egy nagyon szűk egy hónapos időszakon belül menjen le az Avengers: Endgame, a Deadpool 2 és a Solo, és a sort az utóbbi zárja. Szóval a Solo ordas nagy hiba volt, de nem csak a marketing oldalról. Még, ha jobban is csinálják, akkor is bukott volna szerintem, ha a többi körülmény nem változik. Plusz ott is játszott, hogy minél nagyobb a marketing, annál többe is kerül, vagyis annál többet is kéne a filmnek hoznia. Amire szerintem képtelen lett volna ezen körülmények között. Nem is véletlen, hogy az a film tényleg minden lehetséges szinten megbukott. A kérdés az, hogy a Starfighter milyen szintű film. The Last Jedi, The Force Awakens és Rogue One vagy Solo és The Mandalorian and Grogu szint? (A The Force Awakenst azért nem említem, mert az egy olyan eseményfilm volt, amihez fogható talán csak egy létezik, a The Phantom Menace, és minimum egy-másfél évtizednek el kéne telnie újra SW ínségesen, hogy még egyszer meg lehessen ismételni.) A vicc, hogy ezt pont a marketing alapján fel fogjuk tudni mérni. Ha nagy marketing felhajtást tolnak alá, akkor a Disney úgy véli, ez a film elég epikus, elég nagy puskapor van benne, hogy a drága reklámmal is sikert arasson. Szóval ja, ne legyen olyan a marketingje, mint a The Mandalorian and Grogunak, mert az már azt vetíti alá, hogy egy ahhoz és a Solóhoz hasonló filmre számíthatunk. Ami alapvetően azért nem baj, mert szerintem az a kettő is jó volt, csak azért az 50. évfordulón kijövő film nem bukjon meg a kasszáknál (se). Az azért még mindig lutri lehet, hogy új arcokkal jelenik meg a film. Viszont megvan az az előnye, hogy nem kell előtte bebifláznod több tévésorozatot, hogy tudd, miről van szó. Ha már a marketingről csicsergünk, talán ez lesz az egyik nagy feladata a reklámoknak: előre eladni az új szereplőket. Itt viszont példát vehetnének a The Force Awakens marketingjéből, ami szerintem remekül kezelte az új karakterek promóciozását. Már a teaser leközölte nekünk, hogy Finn ex-rohamosztagos, BB-8 cuki, Rey valamiféle kalandor, Poe pilóta, Kylo Ren meg badass. A nagy trailer meg aztán még jobban az új szereplőkre koncentrált, miközben rejtélyt is épített közéjük, amivel fokozta az érdeklődést. De ugyanez jellemző a Rogue One-ra is, ott is nagyon rámentek a karakterekre, főleg Jynre és Andorra.