Dzséjt összes hozzászólása
-
Luke Skywalker, a remete
Yoda azt vallotta meg Bailnek, hogy nem tudta legyőzni Sidioust egy az egy elleni párbajban. Ha ezt elmondja, azzal mivel lett volna beljebb Luke? Arra eleve figyelmeztették, hogy ne becsülje le a Sötét Oldalt, pláne Palpatine-t (ahogy Yoda tette), mert akkor az apja sorsára jutnak. Ben is elárulta, hogy ő miben hibázott, amikor megpróbálta kitanítani Anakint (azt hitte, lehet olyan jó mester, mint Yoda -> az arrogancia, amiről Yoda az ep2-ben beszél). De Yoda és Ben legnagyobb hibája, ami Luke-nak számított, az Anakin elvesztése volt, ezt viszont szándékosan tartották titokban, okkal nem kezdték az okítást ezzel a hibával: Szia Luke, jó, hogy beugrottál Dagobah-ra, ja, amúgy az apád nem halt, meg, a nagybátyád és Kenobi is hazudott ez ügyben, de ne aggódj, jelenleg ő a Galaxis első számú hóhérja, akinek megszületésében Obi-Wan és én is vállaltunk némi szerepet. Na, tessék, gyökérleves. Finom. Meg lett volna annak az ideje, amikor erről beszélnek, és egyetértek pb-vel, az nem az a pillanat, amikor Luke-nak még a környezetéről sincs reális képe, nemhogy az Erőről. Csak a tanítás kellős közepén Luke az első látomásra otthagyott csapot-papot. Ki tudja, mit tanított volna meg neki Yoda, ha még teszem azt, egy évig ott marad. De ilyen súlyú dolgokat nem lehet egy meglehetősen naiv és nagyvilági dolgokban nem túl felvilágosult kölyökre megfelelő alapozás nélkül rázúdítani.
-
1x04 - The High Tower
Én drukkoltam a rohamosztagosoknak. Ennyire szerencsétlen, lehetetlen, tehetetlen marhát, mint ez a Neeku még nem hordott a hátán a Galaxis. Vagy nagyon gyorsan vesszen el valahol a Colossus mélyén vagy lőjék le, esetleg repüljön le a platformról fejjel előre, bánom is én, de ha lehet, sokat már ne szerepeltessék, mert lassan minden pillanatát utálom. Jar Jar Binks hozzá képest a józanság és intelligencia élő szobra. Ez hülye! Amikor odament a rohamosztagosokhoz, hogy megkérdezze, mit csinálnak, aztán meg rádiózgat a tőle öt méterre sem álló Kaznak, hát én Kaz helyében minimum egy baromi nagy sallert lekevertem volna annak a nyomorultnak. Neekut leszámítva kifejezetten élveztem a részt. Szép húzás volt, hogy jobban bevonták Tamet a sztoriba, ráadásul általa az egyik Ász, Hype Fazon is előtérbe került, és végre a többi Ászt is láthattuk a pilótafülkén kívül. Remélem mindegyikre jut legalább annyi idő, mint Hype-ra, aki amúgy önteltsége ellenére nekem szimpatikusnak tűnt. Nem közösködik az Első Renddel és innét nézve nem derogál neki lemászni a fényűző toronyból a pórnép közé. És megerősítést nyert, hogy az Ászoknak a kényelemért cserébe azért szépen kell melózniuk is. Imanuel Doza is végre képbe került, helyzete a Colossusszal láthatóan eléggé ingatag. Úgy értem, az állomás bár az új Köztársaságon kívül van, kereskedelmi kapcsolatban állnak, ám az állomáson ténykedő alvilági személyek ezt a kapcsolatot bármikor megtörhetik. És pechére az Első Rend is tud erről. Kíváncsi vagyok, mit fog lépni Kazzal kapcsolatban. Ez is kényes ügy, hiszen a lánya falazott Kaznak az Első Renddel szemben, és nyilván Imanuel nem akar az Első Rendhez tartozni, szóval Kaz akár kiutat is jelenthet neki ebből a nehéz helyzetből, vagy éppen pont Kaz kémtevékenysége pecsételi meg a Colossus sorsát. Vonreg egyelőre nem tűnik ostobának, tudja, hogy Kaz nem Torra barátja volt. És ki tudja, mit lép az Első Rend, ha rájön, hogy Kaz kicsoda. Az Ellenállás kéme, az új Köztársaság pilótája és nem mellesleg egy szenátor fia, és ez a figura ott van azon az állomáson, ahol az Első Rend titokban akar ténykedni. A Star Warsban kevesebbért is robbantottak már fel bolygókat. Na meg arra is kíváncsi vagyok, hogy Torra mit fog levonni abból az apróságból, hogy Kazt nem apuci, hanem az Első Rend rohamosztagosai üldözték. És akkor itt van Kaz, aki még mindig kicsit olyan, mint aki sodródik az árral, de most legalább már kémként is volt jó ötlete és kihasználta a kínálkozó alkalmakat. Olyan volt, mint aki ugyan sodródik az árral, de már próbálkozik az első bátortalan karcsapásokkal. A fejlődés jeleit mutatja.
-
Claudia Gray: Bloodline
A fekete bőrű nő: Ő ugye nagyobb szerepet is kapott volna a filmben, Leia mellett tűnt volna fel a D'qaron, ahol Leia elküldte a Hosnian Prime-ra, hogy segítséget kérjen a Szenátustól. Ezeket a jeleneteket sajnos törölték a filmből, egyedül a hosniani jelenete maradt meg. Sajnos így csak egy noname alak volt a tömegben a filmben, pedig szegény Korrie, vagyis hát Korr ekkor a kancellár mellett áll (a rozmárfejű idegen az). Szerencsére a Vérvonal sokat ad ehhez a "noname" szereplőhöz. Még egy érdekesség a nőről: ő Sondiv Sella lánya, akivel az Utóhatás: A Birodalom végében találkozhattunk.
-
Marvel
Nincsen több páncélhadsereg ezután. Az Iron Legio az Age of Ultronban robotokból áll, nem páncélokból. Akkor ezt jól félreértetted, mert pont az a lényeg, hogy a Vasember nem a páncél, hanem a húsvér Tony Stark. A páncél, ahogy az Iron Man 2-ben mondja, csak egy protézis. Páncélt akármennyit gyárthat, de azok önmagukban, vagy éppen más emberen semmit sem érnek, mert ő a Vasember. Amúgy az Iron Man filmek közül nekem is a harmadik a kedvencem, sőt nekem még az MCU-filmek közül is az egyik nagy kedvencem.
- Claudia Gray: Bloodline
-
A spin-off filmekről, általában
Egy Boba Fett film nagyjából annyira sem mozgatott meg, mint egy Han Solo film, még úgy is, hogy több potenciált láttam benne. Én még mindig azt remélem, hogy a következő spin-off vagy egy Obi-Wan film lesz, vagy egy olyan mozi, ami közvetve folytatja a Solót. Vagyis olyan, amiben nem feltétlen Han a főszereplő, de a fiatal Han, Chewie és Lando megjelenik, és más (esetleg új) karakterek oldalán kerülnek bele valami zűrbe. Egy ilyenben Boba Fett is szerepet kaphatna.
-
Videjó játékok
Ó, hát én az első könyvet már a W2 után olvastam, az összes többit meg a W3 után (illetve az utolsó hármat még nem is olvastam, mert alapjáraton a regények nem jönnek be, nagyon gyengének tartom őket), szóval ez nem befolyásolt. És őszintén szólva nekem Yennefer a könyvekben sem volt szimpatikus és a játékban sem, tehát ha még előtte is olvasom, akkor sem választom. Eleve szerelemnek azt, ami köztük van, nem nevezném. Erre különösen jól reflektált a W3 a The Last Wish küldetésben.
-
Videjó játékok
Abban igazat adok, hogy a Blood and Wine-nal fasorban sincs, de ennyire azért nem húznám le. Nekem eleve sokat jelentett, hogy előszedték Shanit, aki bár baromi fontos szereplő volt az első részben, még hallani is alig hallottunk róla a folytatásokban (feltűnt a szószedetben, hurrá!). Én első végigjátszásra pl. Shanit választottam Triss-szel szemben, mert sokkal szimpatikusabb volt (Triss nekem a The Witcherben még nagyon ellenszenves volt, csak az Assassin's of Kingsben kedveltem meg), erre a W2 ezt az egészet látványosan ignorálja már a nyitányban. Persze a W2-vel Trisst megkedveltem, a W3-ban gondolkodás nélkül őt választottam Yennefer helyett, de akkor is, anno nagyon haragudtam a W2-re Shani még csak meg sem indokolt kigolyózása miatt. Nagyon örültem, hogy legalább erre a kiegészítőre visszatért, amiben lehet, hogy nincs új helyszín, de még így is tartalmasabb, ötletesebb és hosszabb, mint sok teljes játék. Tetszett az is, hogy a főgonosz tulajdonképpen egy olyan figura, akivel az alapjáték legelején találkoztunk (ami kicsit másféle megvilágításba helyezi a Wild Hunt nyitányát), és az elátkozott figura is roppant szimpatikussá vált a végére. Elég sokat pedáloztam emiatt az átok megtöréséért. Technikai szempontból patikamérlegen nézve persze, hogy gyengébb, mint a BaW, de szerintem élmény szempontjából egy cseppet sincs elmaradva semmitől, amit az egész W3 prezentált, és pláne nem felejthető. Mondjuk azt is hozzáteszem, hogy én még nem jártam a W3 végén, amikor megjelent a HoS, szóval számomra olyan volt, mintha a játék szerves része lenne. Ha már legalja, az nálam a Witcher sorozatban az Assassin's of Kings első fejezetének nagy része. Flotsmantól hülyét tudnék kapni, olyan unalmas hely, a körülötte lévő erdő meg valami mikroakvárium érzetét kelti. Az egy pocsékul kivitelezett pálya.
-
A The Mandalorian sorozat
Én sem, lementeném, de legfeljebb az évad végignézése után nézném meg őket, mint extra anyagot.
-
Videjó játékok
Mármint a könyvek vonatkozásában, vagy úgy, mint játék, mert bár ilyen felejthető lenne minden más játék, mint a Hearth of Stone. Az egyik kedvenc Witcher-küldetésem is ebben van (az esküvő).
-
Videjó játékok
Az online játéksajtóban mi erősen meg is kérdőjeleztük már azoknak a korai teszteknek a hitelességét, mert egyrészt, a sajtópéldányok sem olyan régen kerültek ki, az embargo meg a minap járt le. Ráadásul a Rockstar elég jól is védi az érdekeltségeit ahhoz, hogy ne szivárogjon ki a program. Tippre azt mondtuk, hogy azok a bizonyos lehúzó tesztek kamuk voltak.
-
Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Az elképzelés jó, de az a gond, hogy a mostani helyzetet nem lehet összevetni az 1000 évvel ezelőtti helyzettel. Akkor még funkcionált a Sith Birodalom mellett egy másik Köztársaság (a TCW-ben még erre hivatkoznak régi Köztársaság néven, nem a Galaktikus Köztársaságra), és a Jedi Rend is megvolt. Az alapok le voltak fektetve, és a Sith Birodalom elpusztítása után csak át kellett szervezni a régi Köztársaságot Galaktikus Köztársasággá, nem pedig a semmiből kellett felépíteni egy új Köztársaságot. Az új Köztársaság innét nehéz helyzetbe indult. Egyrészt elég rossz emlékek maradtak az emberekben az előző Köztársaságról, másrészt közvetlen a Birodalom után kellett alapjaitól újraépíteni az egészet. És különösen nehéz újjáépíteni, mert azok a feljegyzések, amikre utaltál, a Birodalomnak hála nem léteznek. Az enciklopédiák szerint eleve Palpatine elpusztított mindent, ami a Jedikre utalt (ezt ugye láthattuk is az RO-ban), a templomokat a titkaikért szétzúzta vagy felrobbantotta, és bár a coruscanti nagy Templom állva maradt császári palotaként, Jocasta Nunak hála a könyvtár archívuma jelentős sérülést szerzett. Palpatine halála után pedig a megmaradt birodalmi tisztek még intenzívebben pusztították a Köztársaságról és a Jedikről szóló feljegyzéseket, hogy e két szervezetet a lehető legnehezebb legyen újra összehozni. Ezért is kellett Luke-nak évekig azzal foglalkoznia, hogy kutasson a Jedik nyomai után, és ezért is került közel a Skywalkerekhez Lor San Tekka, aki összegyűjtött dolgokat a Jedikről és a Köztársaságról és még emlékezett is ezekre. És most aztán tényleg beütött a krach, hiszen a főváros rendszerestül elpusztult, Luke templomát Kylo leégette (valószínűleg abból, amit összegyűjtött, csak annyi maradt meg, amit az Ahch-Tón láttunk). Most már végképp a 0-ról kell kezdeni, hiszen már azok a politikusok sem élnek, akik anno szolgáltak a régi Köztársaságban és a Birodalomban is. Ami azért valahol jó, mert szerintem az új Köztársaság bukásának egyik okozója az volt, hogy ugyanazok a politikusok irányították a kezdet kezdetén, akik elcseszték a régit is. Szóval azért kell újat építeni (Köztársaság vagy akármi néven), mert szó szerint semmi sem maradt, ami emlékeztetne a régi, ezer évvel ezelőtt alakult régire. A feljegyzéseket elpusztította az idő vagy a Birodalom, azok, akik még abban a korban éltek és részt vettek a vezetésben, meghaltak.
-
A The Mandalorian sorozat
- Könyvek és képregények
Te most tényleg Magyarország amúgy is karcsú és borzalmas állapotban lévő piacát vetíted rá az egész világra? Magyarországon lényegében nincs olyan, hogy e-könyv kiadás, ellenben néz már kicsit utána az Amazon forgalmának, elárulom, az e-könyv eladások nőttőn nőnek, tessék, itt egy cikk 2017-2018 viszonyáról. Ne a harminc éve haldokló magyar könyvpiacból indulj már ki, amit amúgy pont a kiadók és a tetves terjesztők b*sztak szét (akik most naná, hogy maguk helyett egymásra és az olvasókra mutogatnak). Ebben az országban a könyvkiadás egy kalap sz*r, a kiadványok minősége sokszor megkérdőjelezhető, a fordítások pontossága finoman szólva is tré, és mindezért pofátlanul sok pénzt kérnek el. A hazai könyveket meg le sem sz*rják, de ha mégis erre vetemednek, az író várhat pár évet, és ha eljut oda, hogy kiadják a művét, örülhet, ha pár százezer forinttal kiszúrják a szemét. Persze, hogy az emberek nem olvasnak mindezek után hazánkban. Majd ha rendbe rakták a piacot, aminél jelenleg egy talicska fos többet ér, akkor lehet erről beszélni idehaza. De a világ azért túlmutat Magyarországon, és az olyan országokban, ahol nem Mutyi Dezsők és társaik táncikálnak a piac sírján, a könyvolvasók száma sem olyan rosszak, mint ahogy te itt most megpróbálod beállítani. Sőt az e-könyv olvasóknak hála kifejezetten jók. Az is! Legalábbis a kiadóknak az, ezért is húzza le a rolót néhány éven belül mindegyik. Csak kevés marad fent, de azok is küszködnek. Elárulom miért: az Alexandra, a Libri és társaik miatt, vagyis a terjesztők miatt, akik bizományiba veszik át a könyveket, vagyis csak eladás után fizetnek, de az eladási jelentésekben hamis adatokat írnak vagy hónapokat késnek a jelentés küldésével vagy, ami még jobb, egyáltalán nem küldenek. Amikor tavaly az Alexandra bedőlt, milliárdokkal tartozott a könyvkiadóknak, és több ezer könyv marad ott a raktáraikban. Könnyű úgy éldegélni, mint hal a vízben, ha te átveszed a könyvet, majd eladod, és egyszer, majd amikor úgy tartja kedved, kifizeted a kiadót. Ja, hogy ehhez sosem lesz kedved? Semmi gond, mert Magyarország talán a világ egyetlen olyan könyvpiaca, ahol a kiadókat és a terjesztőket és az írókat ugyanaz a jogi szervezet védi (nem szakszervezet, de olyasmi, csak nem jut eszembe a megnevezése), és naná, hogy a pénzes terjesztőknek ad igazat.- Könyvek és képregények
És még egy a példányszámokhoz: ez, legalábbis hazánkban egy öngerjesztő folyamat. A példányszámok azért csökkennek, mert az a vékony réteg, ami olvas, nem vesz könyvet. És azért nem vesz könyvet, mert irtó drágán adják a könyveket. Naná, hogy sokan inkább e-bookban töltik le.- Könyvek és képregények
Cserébe megnövekedett az e-könyvek olvasottsága, szóval kár a példányszámokkal dobálózni. Egy könyvet, ahogy szinte minden más szórakoztatóipari terméket ma már jóval többet vesznek digitálisan, mint papíron. Nekem is már jóóóóóval több könyvem van e-bookban, mint a polcon. Egyrészt mert jelentősen olcsóbbak is, másrészt nem igényel sok helyet. Szinte már csak az enciklopédiákat veszem meg, meg az olyan könyveket, amik egy sorozat részei és megvannak a korábbi epizódok.- Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Amúgy megjegyzem, hogy igazán nem tudjuk, hogy az Első Rend mégis micsoda. Gőzünk sincs, milyen a világaikon az élet, milyen a civil szféra, az ipar, a média és a többi. Az biztos, hogy katonai diktatúra van, mint a Birodalomban, de milyen ott az élet? Azért erre jó lenne választ kapni, mert jelenleg annyit sem tudunk az Első Rendbeli életről, mint amennyit az ep4-ben megtudhattunk a Birodalomban való mindennapi életről. Lehet, hogy az Első Rendben az állampolgárok élnek, mint hal a vízben, tökéletes egészségben, szűkölködés nélkül, egy jól működő monarchiában. Nem hiszem, hogy az ep9 ebből mutatni fog valamit, de azért ütne, ha ellátogatnánk egy Első Rendi világra, ahol kicsit az ottani mindennapokba is betekintést nyernénk (bár szvsz. ez a Resistance-ben fog bekövetkezni). Viszont szerintem a Galaxis átlagpolgárainak nagy részét abszolút hidegen hagyja az, hogy most Köztársaságban vagy Birodalomban élnek, vagy esetleg mindezeken kívül a Peremvidéken. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Corellia csatornáiban, Coruscant alsóvárosaiban vagy Mos Espa rabszolganegyedében élőket ezek a magasztos dolgok izgatnák. Eleve nincs is beleszólásuk abba, hogy mi lesz. De még a lázadásban vagy az ellenállásban résztvevő egyszerű bakáknak sincs ebbe beleszólása. Yaeger ugyanúgy nem dönthetett arról, mi uralja a Galaxist a Birodalom legyőzése után, mint ahogy valószínűleg Jessica Pava sem fog tudni ebbe beleszólni, mert ez a fejük fölött dől el. Persze őket nyilván egy fokkal jobban érdekli, mint Shmit vagy nagypiás Alt, de akkor is, nem lesz lehetőségük beleszólni abba, mi jön az új Köztársaság vagy az Első Rend után. Ha a hatalmasságok a monarchia mellett voksolnak, legfeljebb tovább lázadozhatnak, de azt sem lehet örökké csinálni.- Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Azért az a bárki csak nem, mert nem tud bárki galaktikus haderőt építeni. Ha meg az a szempont, hogy a következő hatalmon lévő visszaélhet vele, akkor pláne maradjon az anarchia. Demokráciában sem garantálja semmi, az ég adta egy világon semmi, hogy a következő kancellár nem zsarnok uralkodó lesz a végén. Az a nagy büdös helyzet, hogy a Galaxis lakói az elmúlt hatvan évben ugyanúgy baromi nagyot csalódhattak a demokráciában, mint a monarchiában, csak annyi a különbség, hogy a demokráciával kapcsolatban már kétszer is fergetegeset koppantak, ellenben jól működő monarchiához még nem volt szerencséjük. Külön poén, hogy a hősök közül nem is egy visel uralkodói titulust (Leia hercegnő, Amidala királynő, Satyne hercegnő, Katuunko király, Lee-Char király), ráadásul az SW hosszú ideje alatt láthattunk több példát is a jól működő monarchiára, még Lucas sem tette le a voksát arra, hogy a demokrácia az utlimate jó államforma. Hiszen még a nagy demokratikus Köztársaságban sem érdekelt senkit, ha a tagvilágokon monarchia van. Akkor miért nem lehetne az egész Galaxisban? Az esély arra, hogy minden elsz*ródik ugyanakkora mindkét államformában.- Könyvek és képregények
Rühelem az ilyen videókat. Mindig ott van bennem, hogy ezt a legegyszerűbb manipulálni. Kérdezz meg harminc embert, tíz tuti olyan választ fog adni, ami neked tetszik, és összevághatod a "bizonyíték értékű" videót...- Számítástechnika
Az enyém jelenleg ilyen, de a háttér kétóránként változik (SW-s, Trekkes, Mass Effectes, Witcheres, Jurassic Parkos és sci-fi autós hátterek váltják egymást).- Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Igen, ezért gondolom, hogy a naboo-i forma lenne a jó. Az uralkodót választják, annak munkáját egy tanács segíti, ugyanakkor az övé a végső szó, nincs szavazás, se bizottságok. De ahhoz, hogy valakit a legtöbb ember kövessen, elfogadják uralkodónak, elfogadják és végrehajtsák a parancsait és ne lehessen manipulálni, ahhoz kell egyfajta karakter. Finn szerintem nem ilyen. Még harctéri parancsnoknak sem való, mert nincs elég tapasztalata. Olyan ne legyen vezető, akit egy DJ-féle alaknak kell felvilágosítani arról, hogy a Galaxis nem fekete és fehér, meg aki rácsodálkozik egy olyan népes városra, mint Canto Bight. Persze ki tudja, mivé fejlődik az ep9-re, de az ep7-8 alapján túl tapasztalatlan és nincs meg a karaktere ehhez. Az Első Rend meg semmiképpen sem fogadná el őt. Ami még problémás lehet arra nézve, hogy az Első Rend maradjon az uralkodó hatalom, amit Ody is írt: a Hosnian-rendszer elpusztítása bár katonailag igazolható, a civilek ilyen léptékű meggyilkolása akkor is háborús bűncselekmény. Bár talán még kiváltható lenne azzal, hogy a parancsot kiadók - maga Hux, hisz már csak ő él - megbűnhődnek. De akár az is járható út lenne, ha az Első Rendet egy új fővezér átszervezné egy új név alatt. Megtartaná a monarchikus berendezkedést, de több teret engedne a civileknek, teszem azt egy tanács formájában. Persze egy biztos: Hux és Kylo a közelébe sem maradhatna akár az Első Rendnek, akár egy új, az Első Rendre épülő államnak. Viszont abban is biztos vagyok, hogy egy negyedik Köztársaság sem lenne megoldás. Pláne nem az előző kettő után, aminél az egyik rettenetesen korrupt volt, a másik meg szimplán képtelen volt rendesen funkcionálni, hála azoknak a vezetőknek, akik az előzőből jöttek át. Illetve még lenne egy olyan megoldás, ami tetszene: nem lesz se Első Rend, se Köztársaság, se Birodalom, se semmi. Nem lesz varázsütésre újabb galaktikus hatalom, hanem szétszakad a Galaxis önálló rendszerekre, esetleg kisebb rendszereken átívelő szövetségekre, aztán majd évtizedek, századok vagy ezredek múlva, amikor már újra megbíznak egymásban és az egymást követő galaktikus háborúk már csak a történelemkönyvek lapjain tűnnek fel, nem az emlékekben, akkor elkezdődhetne formálódni valami új nagyhatalom. Ez persze már lehetne egy másik történet.- 1x01 - The Recruit
Újra megnézve a részt azt kell mondjam, ez talán eddig a legjobban kidolgozott sorozat látvány terén. Oké, a TCW utolsó pár évadát talán nem múlja felül, de az első évadait, a Rebelst meg nagyjából egészében képes felülmúlni. Valószínűleg az alkalmazott technika is hozzásegíti, hogy részletgazdag világot hozhassanak végre, de itt nincsenek egyenfigurák, arcukat rejtő vagy éppen nem is rejtő "klónok", több karakterből összeollózott karakterek. De más módon is imádnivaló a látvány, és az újfent a háttér. Néhány apróság, amit kiszúrtam. Z néni kocsmájának falán látható egy kowakiai majomgyík képe, amint egy bombát szorongat. Ha ez ismerős kép, az nem véletlen, ugyanis Obi-Wan Kenobi parancsnoksága alatt szolgált egy Crumb Bomber nevű LAAT/i csatahajó, aminek pontosan ez a festmény díszelgett az orrán. Már a Shadow of Malevolence-ben is láthattuk, de a legjobban a Innocents of Ryloth-ban figyelhető meg, az invázió kezdetén ugyanis beúszik a kamera elé. Ha már Z néni kocsmája, akárcsak a Rebelsben Öreg Jhónak, Z néninek is van egy csimbi sisakgyűjteménye, csak ő nem a klón háborúkból, hanem a polgárháborúból gyűjtögetett. A felső polc bal oldalán egy TIE vadászpilóta sisak, egy A-szárnyú pilótasisak (ilyet viselt Hera minden esetben, amikor vadászgépet vezetett a Ghost helyett), illetve a jobb sarokban egy olyan sityak látható, amit a noname "egyenlázadók" használtak a Rebelsben. Az alsó polcon pedig egy mandalore-i sisak van, illetve egy olyan sisak, amit az Y-szárnyú pilóták használtak az ep6-ban, de ezt Z feje éppen kitakarja. Bolza karján már többen is kiszúrták a Fekete Nap tetkóját, de a többi tetoválása is érdekes. A bal karján elől egy rathtar látható, oldalt pedig egy exogorth (alias űrcsiga). A bal karja hátulján is van valami, de azt még nem tudtam kivenni. Valamiféle állati koponya lehet. Érdekesség, hogy a rathtarral és az exogorth-tal is Hannak és Chewie-nak gyűlt meg a baja. (A pólójára nyomott cuki gorg meg hab a keményfiús tortán. ) És végül itt van Al. Nem tudom, ki ez a csávó, de tősgyökeres kocsmatöltelék lehet, mert már nyitáskor ott várakozik Z néni kocsmája előtt.- 1x03 - Fuel for the Fire
Én azt mondom, amit Holdo mondott. "In every corner of the Galaxy, the downtrodden and opressed know our symbol, and they put their hope in it." Nem azt mondja, hogy: In every corner of the Galaxy, the downtrodden and opressed know the Resistance, and they put their hope in us. Ugye, hogy mennyire másképpen hangzik? Holdo a szimbólummal példázik, a szimbólummal, amit a Galaxis felszabadításáért harcoló Lázadók Szövetsége éveken át használt nem is olyan régen, és amit a szabad Galaxist uraló Köztársaság harminc éven át aktívan használt két nappal korábban. A Starbird jel, és nem az Ellenállás a szabadság szimbóluma immár 30 egynéhány éve. Vagyis ismételten: eme epizód és az ep8 között nincs az ég adta egy világon semmiféle ellentmondás. Részemről a védőbeszéd befejezve.- A Resistance animációs sorozat
- Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Na most legalább tudod, hogy érzem magam sokszor. Amúgy teljesen egyetértek veled, a film vége nem csak a nézőnek jelzi, hogy újra van remény, hanem általánosan is jelzi, hogy a sztori olyannyira elterjedt a Galaxisban, hogy azokat kisfiúk és kislányok képesek azt viszonylagos pontossággal elmesélni. Az, hogy ezt a sztorit nem hiszi el egy értelmes felnőtt, az bullshit. Egy olyan Galaxisban, ahol az űrhajót hatalmas csigák kapják be, vagy űrködben lakó leviatánok próbálják szétcincálni, ahol mind a Jedi Rend, mind a Sith történelmi alakok, akikről tanulnak a történelemórákon, ahol külön vallások vannak az Erő köré szerveződve még a Jedi és a Sith elpusztulása után is, ott képtelenség, hogy ne lennének olyan értelmes felnőttek, akik hisznek benne. Mert szép felhozni a technokrata birodalmiakat, de Motti sem azt mondja Vadernek, hogy nincs Erő és csak humbug mindaz, amit Vader művel, hanem csak lekicsinyelte a képességeit. Han meg lehet, hogy nem hitte el (amúgy kár Kirával példázni, mert Han semmit sem tudott arról, hogy a nő egy Sith-nek dolgozik), de Luke azonnal befogadta a dolgot, és nem ezért vagy azért, de sokan voltak már a Star Warsban, akik nem csodálkoztak el a Jediken, sőt kapásból felismerték. Leia sem ejtette el az állát, amikor Kanan és Ezra az Erőt kezdték használni, Ryder meg kapásból felismerte Kananben a Jedit, amikor az fénykardot rántott. Van mindkét lehetőségre éppen elég példa, hogy ne jelentsünk ki olyat, hogy Luke történetét egyetlen felnőtt sem hiszi el. Arról nem beszélve, hogy teli a Galaxis olyan lényekkel, akik már akkor 100 évesek voltak, amikor Yoda megfogant. Chewie közel 200 éves, és fiatal wookiee-nak számít, vagyis a Kashyyykon ezerszámra lehetnek olyan fajtársai, akik akár napi szinten is találkozhattak Jedikkel. Párat mi is meg tudnánk nevezni. De több száz évig élnek a huttok, Maz faja láthatóan ezer évnél is tovább, és ki tudja még hány olyan faj van, ami mellett az ember kérészéletű. Nehogy már az ilyenek ne hinnék el. Ha csak a szereplőket nézzük: az ep4-es Han a sztori hallatán valószínűleg szkeptikus lenne. Az ep7 elején tartó Rey csodának tartaná, és hinne benne. Míg az ep3 előtti Chewie még meg is erősítené, hogy igen, ez így van. Lesznek olyanok, akik nem hiszik el, lesznek olyanok, akik elhiszik, és lesznek olyanok, akiknek nem kell hinni, mert tudják, hogy ez így megtörténhetett. És mivel a hívők és a tudók együttesen többen vannak, mint a szkeptikusok (akiket még mindig meg lehet győzni a Csillagpusztító és a Supremacy-flotta fölött aratott győzelemmel), így naná, hogy az Ellenállás támogatottsága megugrik. És ha már csak ezer bolygón van 1000-1000 ellenálló, az komolyan lelassíthatja az Első Rend előrenyomulását. Azt én is irreálisnak tartanám, ha az ep8 után az ep9-re az Első Renddel felérő haderőt harácsolna össze az Ellenállás. Már csak azért sem tartom ezt lehetségesnek, mert fénykorában sem volt tetemes forrásokkal bíró szervezet, az Első Rend offenzívája közben meg nehéz lehet átutalni a pénzt, vagy hajógyárakat létesíteni. Tulajdonképpen az Ellenállás a lázadás korai szakaszába zuhant vissza. A Fantomok szintjén állnak, a Rebels első évadából. Persze ebből lehet, hogy gyorsan kilábalnak, elvégre vannak még odakint támogatók. Talán össz-flottát sem tudnak majd felállítani az ep9-ben, mint a Szövetség tette az endori csatánál, ugyanakkor mint írtam, ha már csak 1000 bolygón összeszednek 1000-1000 ellenállót, az méretes haderő. Nem egy klón hadsereg, de elég, hogy lelassítsák az Első Rendet, míg a Leia bandája megoldást lel. Amúgy taktikai szempontból az Ellenállásnak egyetlen dolgot kell átvészelnie: az Első Rend offenzíváját. Ha ezalatt elég hadianyagot tudnak elrejteni a megszálló erők elől, akkor már képessé válnak a boldogulásra. És az ep5 óta tudjuk, hogy néhány hajót megrakni és elhúzni a Galaxis peremére, nem nagy feladat, még offenzíva közepén sem. Finnre gondolsz? Mert szvsz. ő nem elég karizmatikus, sem elég tehetséges ahhoz, hogy uralkodó legyen. Plusz az Első Rendben árulónak tartják (jogosan), így nem hiszem, hogy trónra engednék. Én személy szerint úgy képzelem, hogy fővezér csak olyasvalaki lehet, aki eleve az Első Rendben szolgál, így egy külsőst, pláne egy árulót nem koronáznának meg. De mint írtam, nekem Finn eleve nem ilyen figurának tűnik. Nem vezéregyéniség. Az Ellenállásból egyedül Leiát tudnám uralkodónak elképzelni, megvan hozzá a karaktere, az más kérdés, hogy szerintem nem vállalna ilyen feladatot. Más meg nem igazán jöhetne szóba az Ellenállásból. - Könyvek és képregények