Dzséjt

Horizon Zerod Dawn Egy újabb PS4-es játék kipörgetve, eddig ez volt a leghosszabb, 80+ órát öltem bele, de a Weapons of the Lodge küldetést leszámítva mindent teljesítettem. Azt is csak azért mellőztem végül, mert bár a legerősebb fegyverek itt gyűjthetőek be, hülyét kapok az időre menő, és amúgy is direkt piszok nehézzé tett misszióktól. Ezt leszámítva mindent megcsináltam, begyűjtöttem, felfedeztem. És baromira tetszett. Talán eddig ez a játék tetszett a legjobban, bár ebben az is közrejátszik, hogy ez az első sci-fi játék, amit PS4-en játszottam. A grafika gyönyörű, merem állítani, ez eddig a legszebb PS4-es játék, amihez szerencsém volt - igen, mondom ezt a God of War és az Uncharted 4 után. Főleg azért érzem így, mert rendkívül változatos tájakat járhatunk be (a hófödte hegyektől a lankás erdőkön át a sivatagig), rendkívül sokféle, aprólékosan kidolgozott robottal találkozhatunk (amiken minden kis fiszfasz mozog), ráadásul a kezdeti benyomásom ellenére nem is csak primitív törzsi falvakban, de még nagyvárosban is járhatunk, ami szintén gyönyörűen kidolgozott. A Horizon: Zero Dawn sava borsát két dolog adja: a főhősnője és a világa. Kezdjük az elsővel, Aloy-jal. A játékvilág már sok érdekes és izgalmas karaktert adott nekünk, de most rájöttem, hogy a legjobban azokat tudom megkedvelni, akiknek szinte az egész addigi életét végigkísérjük. Nem csak belecsöppenünk felnőtt koruk egy pontjába, hanem láthatjuk őket gyerekként, magánemberként. A máig a legnagyobb kedvencem a Mass Effect trilógia, de szerintem epigrammát is éppen csak tudnék írni Shepard parancsnok a játékot megelőző életéről. Technikailag minden, ami az előtt történt vele, össze van foglalva az első rész karaktergeneráló lapján, illetve egy-egy mellékküldetés erejéig visszautalnak egy-egy korábbi eseményre, de az is szinte teljesen irreleváns. Egek, hát még arra sem volt képes a BioWare, hogy megmutassa az anyját, pedig az él az egyik előtörténet szerint, és a Mass Effect több részében is lehetséges beszélni vele. Szerencsére azonban egyre gyakoribb tendencia, hogy egy szereplő életével, pláne, ha a játék több részen ível át, jobban megismerkedhetünk. A folyamat talán Nathan Drake-en, az Uncharted-sorozat főszereplőjén mérhető le, akiről az első részben még semmit sem tudunk meg igazán, csak egy újabb kalandor, ellenben a harmadik és negyedik részben már komolyan bepillanthattunk a gyerekkorába, sőt a negyedik részben már a mindennapi magánéletébe is. De még az említett Mass Effect univerzumban is tetten érhető ez, hiszen az Andromeda Rydere már komplett családdal érkezett, testvére, apja és anyja szerepelt is a játékban, nem csak említették őket, és a flashbackeknek hála ha nem is a gyerekkorába, de az élete korai szakaszába is benézhettünk, ráadásul a Tempesten kicsit mindennapi életet is élhettünk. Ez is mutatja, hogyan fejlődött a videojáték ipar a karakterek megalkotása szintjén. Persze még mindig vannak sík egyszerű szereplők is, mint Doom Guy, de ezek ugyanúgy részei a képletnek: ahogy a könyvekből és a filmekből sem tűntek el a sík egyszerű karakterek, úgy a videojátékokból sem fognak. De egészen más, ha van egy mély figura, mintha egy sincs. A Horizon: Zero Dawn főhősnője, Aloy a komplex, mélyen kidolgozott szereplők tárházát gyarapítja nagyszerűen! Kisbaba korától követhetjük nyomon az életét, és már kislány korában átvehetjük fölötte az irányítást. A legszebb az egészben, hogy a játék első három órájában az is kiderül, hogyan és miért lett az a nő, akit a játék maradék közel 100 órájában irányítani fogunk. Míg Shepardot, Bayeket vagy éppen Nathan Drake-et készen kaptuk azokkal a skillekkel, amikkel rendelkeztek és el kellett fogadnunk, hogy ilyenek és kész, addig Aloy esetében láthatjuk a kiképzését, és azt is megértjük, miért lett olyan elszánt, hogy mindenben kiváló legyen. Az új Tomb Raider széria Lara Croftjához tudnám hasonlítani, de még ő sem ennyire erős ezen a téren, mert technikailag őt is készen kaptuk a Tomb Raiderben, az események csak rávették, hogy használja a tudását. És mindezt a játék nem aprózza el. Igen, a képzést és a felnövést ledarálja egy ütős montázsban, de ez érthető. Ahogy Archer mondta a legutóbbi évadban: "nincs időnk, így a felkészülést montázsban intézzük el". Ugyanakkor kellően hosszú a felvezetés, és kellő ideig irányíthatjuk a kicsi Aloy-t, élhetjük bele magunkat születése miatti számkivetett mivoltába ahhoz, hogy ez véglegesen bennünk maradjuk és már felnőtt kora előtt megszeressük ezt a kíváncsi, kicsit szarkasztikus, de mindenképpen rettentő lelkes és talpraesett leányzót, aki bár azzal a céllal indul útnak, hogy megismerje származását, eme cél árnyékában is képes mindenkinek segíteni, és végül megmenteni - nem kis túlzással - az egész világot. Aloy nálam nagyon gyorsan top 10-es karakter lett, videojátékok terén csak nagyon kevesen előzik be. Aztán itt a Horizon: Zero Dawn világa. Nos, ezen a téren bátran ki merem jelenteni, hogy ilyet még szerintem sehol sem láttunk, vagy ha igen, nem túl sűrűn. Igen, a játék poszt-apokaliptikus világban játszódik, de nem a szokásos Mad Max stílust követi. Amikor elkezdtem játszani, apám, aki nézte, azt hitte, hogy az egész a kőkorban játszódik. Aztán feltűntek az első robotok, és rájött, hogy ez vagy nem a Föld, vagy a távoli jövő, de akárhogy is, ez így meglehetősen szokatlan. Persze, ekkor még én sem tudtam, hogy lehet, hogy az elektromosságot még nem is ismerő, babonás, törzsekbe rendeződött emberiség high-tech, az állatvilágot mímelő robotok ellen küzd. De az biztos, hogy a kombináció merőben szokatlan volt. Természetesen a játék idővel megadja a választ, de ezekről később. Egyelőre maradjunk a világ eme szokatlan kombinációjánál és annál a ténynél, hogy ez a világ él. Sok nyílt világú játék van, de csak kevés képes elérni, hogy az a világ élőnek is hasson. Ilyen szinten meg őszintén szólva, szerintem csak egy volt képes, a The Witcher 3: Wild Hunt. Meg talán a GTA 5, bár ott nem volt affinitásom a mindennapi élet megfigyelésére Liberty City-ben, egyszerűen azért, mert az a mai világ, és hát az kit érdekel, láthatom nap mint nap (a Red Dead Redemptionokkal még nem játszottam, szóval azok még bekerülhetnek a listába). Itt viszont odafigyeltem ilyenekre, és néha igazán megdöbbentem. A Guerrilla Games nem aprózta el, emberi és gépi oldalról is igyekezett a mindennapi élet illúzióját kelteni. Az emberektől nyüzsgő Meridiánban például szemtanúja voltam annak, hogy a város elé kirakodtak a vándorok, onnan meg munkások bevitték a raklapnyi ételt a városon belüli piacra. De az is kellemes meglepetés volt, amikor a Forzen Wilds DLC-ben segítettem három vadásznak, akik elhatározták, hogy elmennek Meridiánba. Én még órákig pepecseltem a Banuk területeken, aztán, amikor mindent letudtam, elindultam vissza Meridian felé. És találkoztam velük! Félúton éppen bizniszeltek egy levadászott watcher robot ügyében. A világ amúgy hatalmas (Colorado egy tetemes szegmensét öleli fel), és szinte mindenhová el lehet jutni több úton, így már annak is kis esélye volt, hogy még egyszer belefutok a három lükébe. De megtörtént. Véletlen volt, de megtörtént, és ez nagyszerű, mert így érzed, hogy az NPC-k nem csak addig élnek, amíg a küldetésükkel foglalkozol. És több precedens is volt erre. Ha valakivel a pusztán találkozol, elvállalod a küldetését, utána nem teleportál vagy tűnik el. Ha valaki azt mondja, most elmegy ide, akkor menni fog. Akár a nyomába is szegődhetsz és végig követheted, és amikor odaér, akkor sem tűnik el, vagyis pontosabban úgy teszi meg, hogy az ne legyen irreális. Nem eltűnik, hanem pl. bemegy egy házba. De a robotok terén sem rosszabb a helyzet. Elsőre fura, hogy a gépek az állatokat mímelik, de idővel ez teljesen logikussá válik. Ráadásul mindegyik saját funkcióval rendelkezik, és ezt el is látják. Például, az említett watcher feladata a mindennapi munkát végző robotok védelme, ez azt jelenti, hogy míg azok dolgoznak a földeken, a watcherek körbe-körbe járnak körülöttük. Vagy kísérik az "üstök" (Cauldron) felé rakományukkal menetelő shell-walkereket. Apropó, ezek a robotok is mutatják, mennyire mindennapivá próbálták tenni a játékot. A shell-walkerek olyanok, mint valamiféle rákok, a hátukon hatalmas tartályokkal. Elsődleges feladatuk ezek szállítása. Ha harcba elegyedsz velük, ügyes célzással leszedhető a hátukról a terhüket. Ha ezután abbahagyod a harcot és elrejtőzöl, amint a robotok biztonságban érzik magukat, összeszedik a rakományukat. Mágnessel magukhoz vonzzák és visszaemelik a hátukra, ám mivel a tartókapcsot mi szétlőttük, onnantól kezdve az egyik karjukkal tartják a helyén és persze indulnak tovább a céljuk felé. Ilyen egyszerű apróságokkal tették a készítők élettel telivé a Horizon világát. A kutyának sem hiányoznának, de így, hogy vannak, apróságuk ellenére hatalmas pluszt adnak, mert úgy érzed, hogy ez a világ él, lélegzik és érdemes a felfedezésre. Ellenpéldának hozhatom a God of Wart, ahol egy pillanatig sincs meg annak illúziója, hogy abban a világban van élet, még igazán on-screen sem, de ugyanígy feldobhatom a Mass Effect: Andromedát is, ahol szintén mindig mindenkit ugyanott találunk meg, a teleportációra meg néha még a saját, mellettünk lévő embereink is képesek. Hasonlót személy szerint csak a The Witcher 3: Wild Huntban tapasztaltam meg, ahol a skelligei események során egy nemesasszonyt kivégeztek. Átvezető videóban láttuk, hogy elvezetik azzal, hogy valahová majd kiláncolják, aztán az istenek döntenek róla. Ennyi, ezzel le is tudtam. Videojáték, általában ennyivel letudják. Aztán játékórák sokasága telt el, a valóságban (és a játék világán belül) napok is. Épp csak céltalanul lődörögtem, úszkáltam a skelliegei szigetvilágban, amikor egy a térképen alig látszódó kis szárazföld darabkánt találtam egy oltárt, rajta az odaláncolt nemesasszonnyal. Vaó! Ez is tipikus esete annak, hogy senkinek sem jutna eszébe felhánytorgatni, hogy nincs benne, de mivel benne van, hatalmas plusz. A Horizon világa mindezeken túl rendkívül változatos. Coloradót ez időtájt öt törzs lakja, mind egyedi kultúrával. De tényleg egyedi, ha jó megfigyelő vagy, már a ruhájukból rájössz, hogy XY kihez tartozik. Eme törzsek közül a legerősebb és legfejlettebb az éppen egy polgárháború során királyváltáson átesett, zsarnokságból civilizáltabbá váló Carja. Aloy pedig a Carja által csak barbár földeknek nevezett területen élő Nora törzsből jön, akik méltóak a Carja gúnynévre, mert tényleg elég barbár, babonás népség. Törvényeik már a Horizon idejében is idejétmúlt szokásokra épülnek, tudatlanságuk pedig nem csak a régmúltra vonatkozik, de a jelen korra is. Mondhatni: ha a Carja nem támadta volna meg őket az őrült király ideje alatt, akkor azt sem tudnák, hogy a határaikon kívül van még élet, és képesek csecsemőket csupán azért kitaszítani, mert megszülettek. Rendkívül unszimpatikus ez a matriarchális társadalom az fix, de nehogy azt hidd, hogy a többi barátságosabb. A hegyekben élő Banuk sem jobb, akik az egyéni túlélést többre értékelik az összefogásnál, és bizony a Carja sem maga a tökély, bár náluk a legnagyobb gond, hogy az őrült királynak még mindig akadnak követői. Mindez egy rendkívül változatos tájon elevenedik meg. Hála a régmúlt történelem eseményeinek, amiket spoiler miatt most nem fejtenék ki, Colorado alaposan megváltozott, így, mint fentebb írtam, megjárhatunk erdőket, sivatagokat és hóval borított területeket is. De ami a legszebb, hogy az apokalipszisnek maradtak nyomai, így felfedezhetünk régi romokat. Például az üstök egyike a Cheyenne-hegyben lévő egykori NORAD, de sétálhatunk Denver és Colorado Springs romos utcáin is. Ez szintén nagyszerű adalék, és nem csak azoknak, akik ma ott élnek, hanem nekünk is, ugyanis a játékban gyűjtögethetünk naplófájlokat, amik kivetítik elénk a táj egykori látványát, így felfedezhetünk ma létező helyszíneket, épületeket, ugyanakkor akad köztük néhány kitalált is, hiszen a világvége nem 2017-ben jött el (ekkor adták ki a játékot), addig még sok épületet felhúztak. És akkor itt a történelem, ami rávilágít, miért járnak mechanikus állatok a világban, és miért zuhant vissza az emberiség a kőkorba. Bevallom, ez az a kérdés, ami miatt engem eleve érdekelt a Horizon: Zero Dawn és legfőképpen amiatt haladtam előre, hogy erre választ kapjak - a poén az, hogy ennek ellenére alig-alig foglalkoztam a főküldetéssel, de erről később. Persze egy idő után már Aloy maga is érdekelni kezdett, de ehhez az is hozzájárult - talán ezzel még nem árulok el nagy titkot -, hogy hősnőnk élete és a világ elég szorosan összefügg. Hogy miképpen, azt már spoiler mögött tárgyalnám ki. Ami a játékmenetet illeti, a Horizon: Zero Dawn nem találja fel a spanyol viaszt, sőt semmi újat nem mutat igazság szerint. Megtalálhatóak benne a "szokásos" nyílt világú dolgok, mint "mászd meg ezt, és mindent meglátsz a térkép adott pontján" vagy "vadász le ezt és azt ennyi idő alatt, ilyen kritériumokkal", illetve van gyűjtögetősdi is szép számmal. Ami ezekben jó, az az, hogy nincs túltolva. Nem kell ezer tornyot megmászni, hogy az egész térkép eléd táruljon, elég csak hat Tallneckre (zsiráfszerű óriás robotok) felkapaszkodni, ráadásul ezek közül az egyik még extra feladatokkal is ellát, plusz mindegyik Tallneck érdekes helyen van, különféle robotokkal körülvéve, így a megközelítésük és megmászásuk is más és más lehet (persze ez tőlünk függ, de azért észben kell tartani, hogy Aloy ember, vagyis sokkal sebezhetőbb, mint a robotok, pláne a játék elején). Illetve külön öröm számomra, hogy a gyűjtögetősdi is integrálva van a játékba. Számomra egy nyílt világú játék halála, ha ezeknek semmi értelme a világon belül. Most komolyan, az Assassin's Creedben a Szent Föld közepére hogyan illenek a digitális, időre felszedhető fehér zászlók? Vagy mi értelme van Olaszországban szétszórni egy titkos társaság páncélját? De még a God of War hollóit is nehezen vettem be - b*sztam is levadászni őket. Itt viszont van értelme, nem csak a jutalmak miatt, hanem a világba is szépen beintegrálták. A Banuk figurák, az ősi tárolók (bögrék ), a fémvirágok (ez a legszebb, de egészen a játék legvégéig nem nyernek értelmet, akkor viszont nagyon meghatódik az ember), vagy éppen a vantage pointok (kilátók) mind olyan dolgok, amiknek érdekes helyük van a Horizon világában. A harcrendszer sem fog újat mutatni, lényegében egy dologra épül: a Focusszal (kis kütyü, amivel Aloy szkennelheti a környezetét) derítsd ki, melyik gépnek mi a gyenge pontja, aztán azt lődd azzal a fegyverrel és azzal a lőszerrel, ami hat rá, hogy minél előbb kinyírd a robotot. Ez persze az ide-oda ugráló, sebesen futó, téged csapkodó, láng- vagy fagytengerbe borító, többször csoportosan támadó gépek esetében kifejezetten kihívásokkal teli. És ne hidd, hogy a nagy gépeknél könnyebb a helyzet. Nem, védik azok a gyenge pontjukat és termetükhöz képest meglepően fürgék. Plusz nekik gép- és lézerágyúik vannak, míg Aloy-nak dárdája és nyila. Persze Aloy, akárcsak a fegyverek és a páncélok fejleszthetőek. Lehet craftolni, vásárolni, szóval szépen fel lehet tápolni hősnőnket. A végén nekem már energiapajzzsal védett páncélom és robbanó nyilaim voltak, így elég éles a kontraszt a Horizon eleje és vége között. Az elején még egy nyamvadt watchertől is fostam, a végén meg a nyílt terepen állva simán harcoltam több géppel egyazon időben, köztük az egyik legnagyobb és legjobban felfegyverzettel. Még egy gondolat a küldetésekről. Alapvetően kimerülnek a "menj ide, pusztítsd el az ellenséget, aztán menj vissza" formulába, de a Horizon ezt valahogy képes volt piszok élvezetessé tenni. Eleve, a robotok levadászása számomra még akkor sem volt unalmas, amikor a 300. watchert nyírtam ki. Ez főleg annak köszönhető, hogy rengeteg típus van, az apró emberméretűtől a kisebb ház méretűig, és az ember például az utóbbiakba csak a vége felé mer igazán belekötni. Példának okáért hiába találkoztam Thunderjaw-val (ami az egyik legnagyobb dög a játékban) már 15-20-as szinten, 50 szint magasságában döntöttem úgy, hogy most már van is esélyem ellene (a Stormbirdöket meg 58. szinten is nagyon nagy ívben kerültem, összesen hármat vadásztam le az egész játékban, azokat is csak azért, mert kikerülhetetlenek). És ha van körülötte pár Sawtooth, akkor még ezen a szinten is elbizonytalanodtam, pedig ezen a szinten - ha az "üstöket" rendszeresen látogatod - már ezek a méretes dögök is az oldaladra állíthatóak. Csak hát na, az MI egész eszes, még a felállított csapdákat is kikerülik, ha túl láthatóak, és nem reagálnak jól, ha a bokorból kiugorva hekkeled az egyiküket. A másik, hogy a mellékküldetések (és a főküldetések is) nagyon érdekes szereplőkkel és izgalmas helyszínekkel vannak tele. Főleg azért hanyagoltam a főküldetéseket, mert egyszerűn vágytam a világ felfedezésére és hogy újabb települést találjak meg, újabb szereplőkkel ismerkedjek meg. És a játék végén kiderül, hogy ez nem hiábavaló (bár nem is létfontosságú), hiszen sokan, akiknek segítesz, a végén ott lesznek melletted. Persze ez inkább karakter szintjén fontos, de nekem az elsődleges szempont. Az meg külön öröm, hogy megágyaztak a folytatásnak, hiszen néhány kardinális kérdés végül nem került megválaszolásra. Na, most, hogy így visszafogtam magam, azt hiszem, be is fejezem. Tömören: a Horizon: Zero Dawn nekem bitangul tetszett. Nagyon jó játék, kevés ilyen jól összerakott programmal találkoztam hosszú pályafutásom alatt. Az egyetlen problémám most az, hogy elfogytak a PS4 játékaim, és legközelebb is csak jövő héten tudok újat venni. Sebaj, addig vagy folytatom a Witcher 3-at, vagy újra kijátszom a The Last of Us-t. Még meglátom. Aztán pedig több, mint valószínű, hogy jön a Heavy Rain és a BEYOND: Two Souls. Az egyik új, a másik újra kijátszás lesz.

Ez egy olyan hatalmas jelenet, hogy rá lehetne ejteni a Halálcsillagra és menten szétzúzná azt a röpködő golyót. Emlékszem, hogy a moziban Jyn és Kassian halála után már csak egy laza levezetést vártam. Szaladnak a lázadók, elmenekülnek, annyi. Aztán elsötétült a folyosó, az ajtó elakadt. A lázadók megfordulnak, rettegve lesnek a vaksötét folyosó felé, majd meghalljuk a mechanikus légzést, és, ami a mai napig szerintem az egyik legerősebb vizuális apróság: a sötét folyosóból sötét füst/gőz szál kifelé, és nyeli el a még éppen látszódó fehér falakat. Mintha Vadert megelőzné valami sötét felhő, ami azt a kevés fényt is elszipkázza. Aztán felvillan a vörös fénykard és Darth Vader ott áll teljes fenyegető valójában. A lázadók meg úgy merednek rá, mint ahogy Hicks lesett az alien hordára, amikor megpillantotta őket az álmennyezet fölött. És igen, a készítők nagyszerűen kapták el, hogy mi az, amit Vader még megtehet, mi nem túlzás. Nem csinál semmit, amit ne láttunk volna tőle korábban, de mégis az egész cool. Ahogy a plafonhoz szögez embereket, ahogy kirántja a lázadók kezéből a fegyvert, vagy éppen ahogy a puszta kezével passzol vissza egy lézersugarat.

Igen, a bizonytalanság mértéke fontos, bár Csoli leírása alapján Luke ebben a kérdésben a könyvben nagyon bizonytalan. Szigorúan ez alapján, mert a könyvet magát én sem olvastam, Luke 5-10 perc alatt gondolta meg magát kétszer. Ráadásul az ellenkező álláspontra állt mindkét alkalommal. Ez nekem nagyfokú bizonytalanságra utal, ami nem jó. De kíváncsian várom, te mire jutsz majd, mert én valószínűleg leghamarabb is sosem fogom elolvasni.

Persze, könyvben teljesen más, ott oldalakon át lehet egy szereplő gondolatát elemezni, de filmben a cselekedeti és szavai számítanak, azok vetítik ki gondolataikat. Ezért sem szabad a kettőt párhuzamban vizsgálni, mert ami működik könyvben, az nem feltétlen működik filmen, és vica verza. Ha csak nem fűznek be extra jeleneteket és dialógusokat, ez így önmagában nem működött volna filmben. Az, hogy könyvben működik-e, szinte irreleváns, hiszen a Star Wars Episode VIII: The Last Jedi egy mozifilm, nem könyv, ezért elsősorban (mi több, csak így) szabad elemezni. És őszintén szólva, a fentiek pont, hogy szembemennek a filmmel a vázoltak miatt: megtörik Luke jellemi fejlődését és egy olyan bizonytalan öregemberré teszik, aki percenként váltogatja igen élesen a nézeteit. Ez szerintem nem csak szembemegy, de árt is a karakternek.

Imádom ezt a jelenetet, rengeteg minden benne van, ami egy Star Warsot Star Warsszá tesz. A fent már említett szimbólikus kép, hogy a függöny elégésével lehull a lepel Kylo Renről és egyben elmúlik Snoke befolyása, semmivé lesz a hatalma. A másik, ami nagyon tetszik, hogy milyen jól tud együtt működni a Világos és a Sötét Oldal - mintha csak megelevenedése lenne annak, amit a film sugall: nem kellenek a frakciók, a kettő együtt alkotja az Erőt, az Erőhasználónak meg nem kell szélsőségesen csak az egyik vagy a másik oldalra állnia. Kylo és Rey szinte ugyanolyan összhangban képes harcolni, mint hatvan plusz évvel ezelőtt Obi-Wan Kenobi és Qui-Gon Jinn. A fenti képen ezt Kenobi tábornok jól el is kapta, hiszen Rey éppen Kylót használja támasznak, hogy megrúghasson egy prétoriánust, és Kylo még meg is fogja a lányt. A másik, ami nagyon tetszik, hogy a jelenet látványosan mutatja be azt, amit Ben az ep6-ban mondott: a legtöbb igazság csak a mi nézőpontunkból nézve igazság. Rey egy látomás hatására hitt benne, hogy Kylo az oldalára áll, de ugyanezt hitte Kylo Reyről. Mind a kettő láthatta előre ezt a párbajt, de a saját nézőpontjukból vonták le a következtetést, vagyis azt, hogy a másik fog az ő oldalára állni. Aztán kiderült, hogy mindketten tévedtek. Összefogtak a közös ellenség ellen, de ez nem jelenti azt, hogy átálltak.

Nekem is jobban tetszik az, hogy ez nem derül ki. Eleve kicsit hirtelen is lenne két ilyen gyökeres változás az elhatározásában ennyire rövid időn belül. Most komolyan, csak azért, mert visszakapcsolja magát az Erőbe, homlokegyenest más elhatározásra jut, mint amit korábban gondolt. Aztán mennyi idő míg lejut a hegyről, 10 perc? 5? És meglátja Rey-t és Kylót, aztán megint 180 fokot fordul az elhatározása? Ez inkább ártott volna Luke-nak, hiszen egy iszonyú bizonytalan ember képét mutatta volna fel, aki 5-10 percenként akar mást és mást. Annak, hogy Luke eljusson onnan, hogy a "szigeten akar meghalni" odáig, hogy "mégis csatlakozik a harchoz" kicsit több kellett volna, még legalább egy nyomós dolog azután, hogy visszakapcsolta magát az Erőbe. És utána ki kellett volna tartania mellette, nem visszafordulni negyed órával később oda, hogy felgyújtja a fát. A folyamat így viszont tiszta és érthető, és Luke fejlődését tekintve folyamatos. Meg akar halni, eltörölni a Jedi Rendet egyszer és mindenkorra. Ám megjön Rey, a fejére olvas, s a lány hatására elbizonytalanodik, hinni kezd abban, hogy Rey talán mégis alkalmas Jedi lovagnak, talán tényleg érdemes három leckén túl többre is tanítani. Így visszakapcsolja magát az Erőbe, és megérzi Leiát, de megérzi azt is, hogy valami folyik Rey körül. Keresni kezdi, beront és ott találja Kylo Rennel. Bedühödik, elveszti a kevéske hitét a lányban, amit valószínűleg táplál az is, hogy a nő még rá is támad, de mindezen túl a legrosszabb, hogy végül neki kell színt vallani. A részigazságok helyett a teljes igazságot kell elmondania. Rey még ezután is hajlandó lenne az oldalán elmenni, de Luke-ban még mindig túl erős önmaga hibáztatása. És ahhoz, hogy ehhez átlendüljön végleg, kell még egy elem: Yoda.

Most már tudsz elé is írni. Ha nem tudod mozgatni a dobozt, akkor csak annyi a teendő, hogy rányomsz a "Forráskód" részre (ott van a szövegdoboz fejlécének legelején), és az egész elejére beírod ezt: <p></p>. Aztán, ha újra rákattintasz a "Forráskód"-ra, máris lesz egy sor előtte. Ugyanez működik, ha az egész végére írod a taget. Amúgy a legegyszerűbb csak a legvégén spoiler mögé tenni azt, amit el akarsz rejteni, mert addig különösebb macera nélkül szerkeszthető az egész szöveg.

Revan, azért kiírhatnád a spoiler kapcsolón túlra, hogy miről írsz spoiler alatt, mert ez azért így elég lutri.

Abban én is biztos vagyok, hogy nem csapnak bele egyből a lecsóba, már csak a következő három rész tömör leírása alapján is. Ugyanakkor ezek alapján a következő rész még laza lesz, de a másik kettő már az Első Rendhez fog kötődni. Szóval haladunk, ami jó, mert a sorozat meglehetősen lassan kúszik előre. Azt is remélem, hogy kötődni fog az ep9-hez. Szoros kapcsolatokra nem számítok, de remélhetőleg azért megalapoz neki. Például, ha az Ellenállás az ep9-ben számottevő hadsereggel rendelkezik, akkor a Resistance tökéletes teret ad arra, hogy bemutassák, hogyan nőttek meg. Nagyjából úgy, mint a Rebelsben, ott is láttuk, milyen kezdeti gondjai voltak a lázadóknak, hogyan tettek szert újabb és újabb hajókra, hogyan működött a kémhálózatuk, stb. Ilyeneket jól meg lehetne alapozni a sorozattal. És mindezen túl, én arra is számítok egy ideje, hogy az ep9-ben lesz Resistance kötődés. Nem lennék meglepve, ha a Kaz cameózna, mint X-szárnyú pilóta, vagy az Ászok közül is feltűnhetnének pilótaként egy csatában. És most már hiú ábrándnak sem tűnhet, azután, hogy Darth Maul megjelent a Solóban, Saw Garrera és a Ghost a Rogue One-ban.

A Galaxisban könnyű volt beszivárogni, mert mindig is ott voltak. Az Ismeretlen Régiók is a Galaxis része (bár a magyarul megjelent könyvekben előszeretettel hivatkoznak rá úgy, mintha a Galaxison kívül lenne vagy egyenesen egy másik galaxisban). De e térkép alapján az ismert területeken vannak bolygóik, ezt viszont már a Vérvonal óta tudjuk, hiszen annak a végén közölték, hogy az Első Rendet támogató csillagrendszerek hónapokon belül kilépnek a Köztársaságból (meg eleve, ha már a Szenátusban vannak támogatói, akkor eléggé beszivárgott az ismert területekre). Meg Rose bolygója, amit az ep8-ban említ, az sem az Ismeretlen Régiókban van, hanem a Külső Gyűrűben.

Óóóó... ez a beszéd, jön az a beszéd! Remélem nem az évad végére hagyják. Ráadásul egy rendszer is képbe kerül, aminek eltűnt a csillaga? Na vajon mi ette meg? Csak nem láthatjuk azt, ahol a Csillagpusztító született és először tesztelve lett? (Meg végre képernyőn is egyértelművé tennék, hogy tud mozogni.) Nagyon várós. Ez alapján az első félidő tényleg csak alapozás volt.

Jaaaa! Hát azt meg kétlem, hogy bárkinek is odaadta volna.

A Fireball eddig csak lezuhanásban és szétesésben volt a legjobb, semmi másban. Ezért nevettem fel. Egy hajó, ami több alkalommal is szétesik csak úgy, a földön állva, az fényévekre van "egyik legjobb versenygép" fogalmától.

Az Invázióig bezárólag az összes hazánkban megjelent könyvet olvastam, az 1990-es évektől, még a nem hivatalos magyar művekhez is volt szerencsém. És hogy nem köpik szembe? Hát nem tudom, ott vannak azok a regények, amik ignorálják az Alien3-at, és most nem azokra gondolok, amik még az A3 elkészülte előtt kerültek megjelenésre, hanem, amik utána jöttek. De említhetném a drogkészítésre tenyésztett alieneket, vagy a zeneszerzésre háziasított alient - ezek az ötletek mik, ha nem szembeköpések? Hát jó, hogy nem állatsimogatóba mennek a lények. Az meg, hogy az Árnyékhajsza és A fájdalom folyója nem megy szembe az Aliennel és az Aliensszel, erős túlzás. Részlet az Árnyékhajsza elemzésemből (a honlap már megszűnt,a hol a teljes olvasható volt): "Az egyik ilyen, hogy az Aliens elején a Narcissuson ott van a zsilipbe szorulva a szigonypisztoly, amivel kilőtte Ripley az űrbe a dögöt. A zsilipet pedig képtelenség anélkül kinyitni, hogy az ott maradjon – ez tehát az egész történetet ellehetetleníti, nem csoda, hogy Lebbon diszkréten megfeledkezett róla. Vagy észre sem vette (én is csak az Aliens-mozizás alatt figyeltem fel rá). Ez persze még nem nagy gond, hiszen nagyobb változások is történtek már két Alien-sztori között. Nagyobb probléma, hogy az Árnyékhajsza történetének egyik fontos eleme, mondhatjuk, az egész konfliktus egyik lételeme, hogy a Narcissuson egy hibernáló kapszula van, így bajosan használhatják mentőhajónak kilencen. Csakhogy két kapszula látható az Alienben és az Aliensben. Ez a kiindulóponton még nem számít, hiszen kettőbe sem fér bele kilenc ember, de ahogy fogynak a szereplők, úgy lesz egyre fontosabb ez a tévedés. Emellett vannak még olyan problémák, hogy a könyv szerint Ripley rögvest a pilóta jogosítvány megszerzése után a Nostromóra került, és az volt az első útja, aminek végén kikötött az LV-426-on. Hát ez baromira nem igaz, ráadásul a dolog a második filmből derül ki – igaz, szó szerint a háttéranyagot kell hozzá olvasni, mert a tárgyalásán futó szövegekben szerepel. De azt James Cameron a Nostromo legénységének minden tagjára kidolgozta, elhelyezte a filmben, ráadásul, ezer helyen megtalálható. Ez már csak azért is cinkes az író részéről, mert belevette a könyvbe, hogy Ripley és Dallas szeretők voltak. Valóban létezett egy ilyen elképzelés a forgatókönyvben, de a jelenetet sosem forgatták le. Sőt, azt a jelenetet is kivágták a filmből (és a rendezői változatba sem került vissza), ami sejteti, hogy Ripley és Lambert Ash kivételével a Nostromo összes férfi tagjával lefeküdt. Na, most, ha Lebbon átemelt egy csak a forgatókönyvben létező jelenetet az Árnyékhajszába, miért feledkezett meg a többi háttéranyagról? Sőt, miért feledkezett meg arról a jelenetről, amiben Ripley megtalálja a begubózott Dallast? Ez már tizenegy éve része a filmnek, a könyvben Ripley mégis felteszi magának a kérdést: talán Dallast is begubózta valahol a Nostromón az idegen? És persze az sem teljesen kerek, hogy Ripley LV-426-ként hivatkozik a bolygóra, holott az Acheronnak se neve, se száma nem volt, amikor a Nostromo leszállt ott. Bár mondjuk most belegondolva ez talán mégsem igaz, hiszen a Prometheus a szomszéd holdon járt, annak már volt neve (LV-233), így valószínűleg a Calpamos felfedezése után a másik két holdat is ellátták azonosító számmal, csak még nem térképezték fel. Na, jól van, akkor ez mégsem hiba. Most kanyarodjunk még kicsit vissza Ripley-re, mert hiába az ő szereplése a legjobb eleme az Árnyékhajszának, ő a legnagyobb rákfenéje is. Abszolúte fölöslegesen van benne a könyvben. Semmivel sem tud többet a dögökről, mint találkozásukkor a Marion legénysége, nem áll a túlélők élére, még főszereplőnek sem nagyon nevezném. Tény és való, hogy megoszlik a narráció közte és a Marion főgépésze, Hoop között, de hatása a cselekményre szinte zéró. Még a sztorit mozgató ötletek sem tőle származnak. Ráadásul azzal, hogy törlik a memóriáját, mindezt semmissé teszik. Ennek hiányában mondhatnánk, hogy oké, legalább az átélt események hatással vannak a későbbi életére, de így nem. Azzal, hogy Lebbon Ripley-t szó szerint visszaállítja egy korábbi állapotába, az itt bekövetkezett jellemváltozásokat semmissé, míg magát az Árnyékhajszát irrelevánssá teszi a kánonban. Az univerzum szempontjából ez egy szellemtörténet. Ripley nem emlékszik rá, az emberek mind meghaltak, a bánya és a Marion elpusztult, Ash nem tudta elküldeni a kutatási anyagát és kitörölték a programját… Szóval van egy sztorink, aminél tök mindegy, hogy kánon vagy sem."

Meg még tegyük hozzá, hogy hatványozottan kevesebb az esélye az elhalálozásra a kémnek szerelőként, mint a versenyeken, és még inkább, a kalóztámadások során. Azt talán nem kell ecsetelni, hogy mit ér az Ellenállás egy halott kémmel. Plusz honnan szedett volna az Ellenállás egy olyan versenygépet, ami egyből az Ászok közé löki Kazt, miközben arra sem futja a költségvetésükből, hogy korszerű vadászgépeik legyenek, vagy esetleg profi kémet béreljenek fel.

Azt azért el kell ismerni, hogy Brie Larson nem vette félvállról a szerepre történő felkészülést.

Köszi. Ez abszolút elég, az Empire nem szokott fals dolgokat lehozni, Boyega meg eléggé hivatalos forrás.

Arra emlékszem, hogy írták, de nekem az csak pletykának tűnt akkor. Azt hittem, azóta valamelyik hivatalos oldalon megerősítették, mert szerintem csak attól kezdve kijelenthető.

Lemaradtam valamiről, hogy ez hirtelen kijelenthetővé vált?

Ez a minimum.

Ez rendben van, de amikor valaki a kánon szóval dobálózik, akkor már nincs rendben, hogy olyanokat is bevesz, aminek köze sincs hozzá. A minőséget értelemszerűen nem befolyásolja, de ha már az a kérdés, mi történt meg valójában az Alien-univerzumban, akkor már nem mindegy. Mert abba semmilyen AVP vagy Predator sztori nem tartozik bele, se könyv, se képregény, se film. Bár megjegyzem, egy szempontból mégis beleszámít a minőségbe is. Én azért tartom a legtöbb Alien-könyvet egy kalap sz*rnak, mert sok egyszerűen szembeköpi a filmeket. Ha azokat, az alapműveket megkerülik, akkor a könyv már minőségileg nem okés. Bár megjegyzem, kevés jó könyvet olvastam eme témában, mert a legtöbb kimerül ugyanannak az alapnak az ismételgetésében, miközben semmi pluszt nem adnak, miközben szembeköpik a filmeket. Meg amúgy is csak ponyvák, és nem a jobb fajtából. Egyik-másik tragikusan van megírva.

Bár nem olvastam (vagy nem tudom, hogy olvastam volna, mely könyvek is tartoznak ide?), de meglepne, ha az Aliennél vagy az Aliensnél jobb lenne. Már csak azért is, mert kétlem, hogy kultuszteremtő lenne, mint az Alien. Tévedés, idővonal csak egy van. Hogy te ezen kívül mit fogadsz el és mit nem, az egyéni ízlés kérdése, de távolról sem a kánon kérdése. A kánon minden esetben egy, és csak és kizárólag egy vonalat követ, azt, és csakis azt, amit a készítők elismernek. Ha kánonról beszélsz, akkor csak erről az egy dologról beszélhetsz. A Legends sem kánon, kánon szempontjából olyan, mintha a büdös életben egy szó sem született volna eme művekből. És ez vonatkozik mindenre, Alienre, Star Trekre, Stargate-re, akármire.

EEEEZ nem hivatalos anyag. Ez egy rajongói blog agymenése, minden alap nélkül, hasonlót olvashatsz az én blogomon is, azzal a különbséggel, hogy én tényleg a kánon műveket vettem alapul. A hivatalos kánon a 20th Century Foxtól származik, nem noname Jancsi blogjáról. Ennek alapján van Alien és Predator kánon, de AVP kánon nem létezik. Az Alien-kánon része: Prometheus és kiegészítései Alien: Covenant és kiegészítései Alien Aliens Alien3 Alien Resurection Aliens: Colonial Marines Alien: Árnyékhajsza Alien: A fájdalom folyója Alien: A bánat tengere Alien: Isolation részlegesen Predator kánon: Predator Predator 2 Predators The Predator És itt vége a sztorinak. A Fox, azaz a jogtulaj soha semmilyen formában nem ismerte el az AVP-t kánonnak, még akkor sem, amikor ilyen filmet készített. Az AVP - Alien vs. Predator rendezője maga mondta ki, hogy a filmje nem kánon, alternatív világban játszódik.

Az AvP univerzumból nincs kánon.