@Ody Mandrell Nagyon szépen leírtad a jelenetet!
Sokszor eszembe jutott már, hogy amennyire jól tudta manipulálni Palpatine Anakint, annyira nincs egy hullámhosszon Luke-kal. Itt is, a legrosszabbkor szólal meg. Persze mindegy, Luke-nak mondhatott volna bármit is, nem tért volna át, ezzel együtt a trió dinamikáját jól mutatja, hogy Palpatine mennyire nem tudja a negédes csábítással Luke-ot befolyásolni.
Luke pedig ebben a jelenetben lép szintet. Próba elé állíttatott és a halált is felvállalva kiállja a próbát. Az mindenképpen segítség neki, hogy az apját kellene lecsapni, nem holmi Windu mestert vagy érdektelen gazfickót... Alighanem Palpatine csak akkor járhatott volna sikerrel, ha Luke a nagy dühében véletlenül levágta volna Vadert. Akkor talán megtörik. De így, hogy csak a kezét vágta le és Vader szinte védtelennek tűnt, Luke kísértése sokkal kevésbé csábító.
Az igazi trükk azonban ott van, hogy a döntésével Luke-nak tudnia kell hogy a halált is vállalja. Yoda figyelmezteti az Uralkodó erejéről így a fénykard eldobása után Luke-nak aligha lettek illúziói.
És amit itt ki kell állnia, az kicsit talán előrevetíti a Kyloval hozott döntését is később. Látja mennyire sok bajt okozhat, ha egy Skywalker rossz útra tér; ekkor még megvan a lelki ereje, hogy a térítéshez szükséges út minden harcát lépésenként megvívja, de többször erre már nem igen hajlandó. Ezért is merül fel benne majd sok évvel később, hogy azelőtt lezárja a Kylo sztorit, mielőtt az kibontakozhatna.