Donát összes hozzászólása
-
Count Dooku vs. Wilhuff Tarkin (KIEMELT SELEJTEZŐ)
Az már túlzás lenne. Tarkinra szavaztam végül. Az RO-val tovább mélyült, plusz szerepelt a TCW-ben és a Rebelsben is, szóval igencsak bővült a szerepe az EpIV óta, hogy a könyveket ne is említsem.
-
Count Dooku vs. Wilhuff Tarkin (KIEMELT SELEJTEZŐ)
- Mace Windu vs. Qui-Gon Jinn (KIEMELT SELEJTEZŐ)
Ez egy Jedi kiemelt selejtező. Windu ennyit tud.- SWSAGA Winter Madness 2017 - Kibeszélő
Kész is a videó. Vagy két névnél rá kellett jönnöm, hogy csak leírni szoktam, kiejteni nem és ezzel a videó közben szembesültem. Ezért a kiejtésért ezeknél elnézést. Azt javasolnám, ha van lehetőségeket, "élőben" kövessétek a sorsolást, úgy izgalmasabb, mert egyesével kerülnek legenerálásra a párharcok. Ha azonban nem tudjátok vagy nem akarjátok megnézni, akkor itt lehet spoilerezni:- CGI (CSOPORT SELEJTEZŐ)
Sokat gondolkodtam én is, végül Wattora ment a szavazatom. Az EpI-ben az erősebb karakterek közé tartozik, ráadásul, ahogy Dzséjt is írja, nem bánt rosszul Anakinnel, sőt. Kapzsi volt az igaz, de Anakinéknek aranyélete volt nála, pláne a többi rabszolgához képest. Úgyhogy a felsoroltak közül egyértelműen Watto!- Mace Windu vs. Qui-Gon Jinn (KIEMELT SELEJTEZŐ)
Hát én se gondolkodtam sokat. Qui-Gon, egyértelműen! Hajrá loboncos Jedi!- GONOSZOK (CSOPORT SELEJTEZŐ)
Na, Bomarr, meglepődtem, azt hittem az örök kedvenc Jangoé lesz a szavazatod. Jango nagyon kemény. Azon túl, amit kiemeltetek én még beszélnék arról a jelenetről is, amit Obi-wannal nyom Kaminon. "They do their job well. I guarantee that." Ez a fickó úgy tud fenyegetni, mint más senki. Nálam ő lesz a nyerő. Huxból eddig még keveset láttam.- SWSAGA Winter Madness 2017 - Kibeszélő
Megvolt a sorsolás, hamarosan jön a videó, amiből megtudhatjátok a párharcokat.- SWSAGA Winter Madness 2017 - Kibeszélő
Rögzítsük újfent a tényeket, hiszen van újabb 4 továbbjutónk: Animáció 3. - Grand Admiral Thrawn (11 szavazat) - Kallustól búcsút veszünk Jedik - Plo Koon (18 szavazat) - Aaylának egy plakát szerződést felajánlunk Kiemelt Selejtező - K-2SO (19 szavazat) - Threepio kommentje: Oh dear oh dear Kiemelt Selejtező - General Grievous (15 szavazat) - leköhögte Jabbát Elindultak az utolsó selejtezők, hamarosan jön update a sorsolásról is!- ANIMÁCIÓ 3. (CSOPORT SELEJTEZŐ)
Még 5-6 ember talonban van. Mondjuk Wilde-nál van egy tippem, kire szavaz.- C-3PO vs. K-2SO (KIEMELT SELEJTEZŐ)
Inkább ne, mert még a végén mindenki visszalépne Leián és Padmén kívül. Talán még Owen bácsi maradna, ha egyáltalán elindult volna.- SWSAGA Winter Madness 2017 - Kibeszélő
A legjobb 32-es párosításokról.- SWSAGA Winter Madness 2017 - Kibeszélő
Tervben van egy 15-20 perces videó készítése a sorsolásról. Majd meglátjuk, hogy összejön-e.- CGI (CSOPORT SELEJTEZŐ)
vs. vs. vs. vs.- GONOSZOK (CSOPORT SELEJTEZŐ)
vs. vs. vs. vs.- Mace Windu vs. Qui-Gon Jinn (KIEMELT SELEJTEZŐ)
vs.- Count Dooku vs. Wilhuff Tarkin (KIEMELT SELEJTEZŐ)
vs.- SWSAGA Winter Madness 2017 - Kibeszélő
A ma folyó szavazások lezárulása után (20:00) megtörténik majd a sorsolás. Így az utolsó 4 selejtező már úgy fog zajlani, hogy tudni fogjuk, hogy az ottani győztes kivel kerül szembe a legjobb 16-ba kerülésért. A döntést egyrészről az indokolja, mert így lehet rágódni a kialakult párosítások zömén még a főtáblás párbajok megkezdődése előtt (debütálnak: péntek 20:00), másrészről ez nem szokatlan a sorsolások esetében, pl. az angol FA kupában is néha lehet tudni a következő lehetséges ellenfelet a párharc lezárulása előtt. Az eddigi továbbjutók: Kiemelt Selejtezők Csoport Selejtezők #1 R2-D2 #1 Bail Organa #2 Poe Dameron #2 Kanan Jarrus #3 Chirrut Imwe #3 Ahsoka Tano #4 Chewbacca #4 Galen Erso #5 C-3PO/K-2SO #5 ANIMÁCIÓ 3. GYŐZTES /Lezárulnak: nov 23. 19:59/ #6 Grievous/Jabba #6 JEDIK GYŐZTES /Lezárulnak: nov 23. 19:59/ #7 Dooku/Tarkin #7 GONOSZOK GYŐZTES /Lezárulnak: nov 24. 19:59/ #8 Windu/Qui-Gon #8 CGI GYŐZTES /Lezárulnak: nov 24. 19:59/ Kiemelt Selejtezős ellenfélre vár Csoport Selejtezős ellenfélre vár 1. Anakin Skywallker 1. Padmé Amidala 2. Darth Maul 2. Director Krennick 3. Yoda 3. Jyn Erso 4. Obi-Wan Kenobi 4. Cassian Andor 5. Luke Skywalker 5. Leia Organa 6. Boba Fett 6. Sheev Palpatine 7. Han Solo 7. Kylo Ren 8. Rey 8. Finn- ANIMÁCIÓ 3. (CSOPORT SELEJTEZŐ)
For the Empire Thrawn!- A szereplők
Én meg azt értem most már, hogy lehet Snoke ott a playboy. Vakok között félszemű is király.- General Grievous vs. Jabba the Hutt
Végül Grievousre szavaztam. Nem azért, mert annyira jó lenne, de Jabba engem sosem tudott igazán megfogni. Grievousnél szerintem telitalálat, ahogy köhög.- ANIMÁCIÓ 3. (CSOPORT SELEJTEZŐ)
Úgy látom, minden napra sikerült egy izgi párbajt (legalább összehozni). Erre nagyon kíváncsi leszek.- General Grievous vs. Jabba the Hutt
Tudtam, hogy egy fontos karaktert kihagytunk. Nálam az az igazság, egy szinten vannak. Még filózom ezen.- ANIMÁCIÓ 3. (CSOPORT SELEJTEZŐ)
Thrawn nálam új szintre emelte a Rebels lehetséges karaktermélységét. Nagyon sok élőszereplős karakterrel szemben is őt részesíteném előnyben. Hajrá Thrawn!!!- C-3PO vs. K-2SO (KIEMELT SELEJTEZŐ)
Nálam sem lehet ez kérdés. Utálom C-3PO nyavalygását, K-2 pedig zseniálisat alakít az új filmben. - Mace Windu vs. Qui-Gon Jinn (KIEMELT SELEJTEZŐ)