Ugrás a kommentre

Évadértékelés


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Ez az évad Ventress történetével, Maul előkerülésével és főleg az Umbara történettel erőteljesen az élbolyban lenne. Talán csak azért esnék dugóhúzóba, mert a Maul-szál folytatódik, illetve van előzménye is, illetve a többi az ez előtti, ez utáni évadokban. Még ha az első kettő és fél évadot külön is venném megvalósítása okán (de ilyen merényletet nem követnék el), akkor is nehéz lenne választanom. De most azt mondom, hogy biza én is erre az évadra szavaznék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 évvel később...

No, tegnap éjjel ezt is letudtam. Ez az évad még mindig zseniális, az Umbara-szál egyszerűen mesés, de a többi epizódnak is megvannak a maga pillanatai. Ami igazán nagyot dobott az élményen, az mindenképpen a BD képminősége. Az első három évadban is voltak olyan részek, hol csak pilláztam, hogy basszus, de jól néz ki, de igazán itt aknázták már ki a készítők mindazt, amit a három év alatt megtanultak. Talán csak a Shadow Warriornál éreztem azt, hogy itt inkább visszafejlődtek, de az más téren is elszúrt rész, nem lehet mit kezdeni vele. Érdekes amúgy, hogy látványilag mennyire élettelen Naboo ebben az epizódban, és milyen baromi jól meg van csinálva az évad vége felé a Crisis on Nabooban. Mintha a két epizód között az animátorok az egészet újraalkották, amiben lehet is valami, hiszen mint kiderült a kerekasztal beszélgetésekből, a sorozat folyamatosan megújult. Nem csak nagy, látványos dolgokban, mint a harmadik évadban hanem olyan apróságokban is, amik fel sem tűnnek.

 

Például, a Darkness on Umbarától kezdve teljesen új klón arcmodelleket használnak, de a Friends and Enemiesben Palpatine is új arcot kapott. Ezek inkább finomhangoltak és több, jobb mimikát biztosít a karaktereknek. A másik példa, amit hoztak az alkotók, a Venatorok. Döbbenetes, hogy itt, a negyedik évadban már a hatodik Venator modellt használják. Hatszor alkották újra a nulláról ezt a csillagromboló típust a sorozat kezedet óta. Nem semmi!

 

Ami az extrákat illeti, szerintem ehhez az évadhoz készült a legjobb extra anyag. A készítők elhagyták a szokásos dokumentumfilm-jellegű felállást, nem interjúk vannak, hanem Filloni leül egy lakájos kis szobában három másik alkotóval, aztán mennek az epizódok, ők nézik és beszélgetnek róla. Én mondom, több érdekes infó hangzik el ebben az öt beszélgetős anyagban, mint a másik három BD-n az összes werkfilmet együttvéve. Egyrészt, a kötetlenség remek sztorikat eredményez, az egyik kedvencem, hogy a Mon Cala-trilógiához készült videó egy részében Filoni és Kilian Plunkett azon vitázik, melyik a jobb: a droid vagy a klón hadsereg. Az ember akár bosszankodhatna is, hogy miért nem a részekről beszélnek, de annyira élvezetesen csinálják, annyira élő emberré teszi őket, hogy egyszerűen nem tud rájuk haragudni az ember. Pedig aztán van olyan is, amikor elkezdenek tanakodni azon, hogy van-e hagyományos, a mindennapokba fellelhető ajtó a TCW-ben. Na, szerintetek van? :)

 

És már csak azért sem haragszik az ember, mert magukról a részekről is elárulnak egyet s mást. Ugyan a Shadow Warriorról és a C-3PO & R2-D2 utazásai duót kihagyták, ezek miatt annyira nem bánkódtam - egyrészt, nem is annyira érdekes epizódok, hogy dumáljanak róla, másrészt, nagyobb bűnük, hogy a semmiről beszéltek a Mortis-trilógia esetében, vagy egy másodpercet nem foglalkoztak a Citadel-szállal. Stb.

 

Ezúttal a fontos epizódok terítékre kerültek és az öt filmecskéből négy tényleg nagyon jó. FIloni az, aki mindegyikben benne van, Plunkett négyben szerepel, a másik két szereplő pedig változik, hol író, hogy hangszínész, hol animátor van a csapatban. A beszélgetések pedig isteniek, tényleg nagyon emberközelivé teszi a dolgot. Ami lenyűgözött, hogy milyen hihetetlen jól ismerik a Star Wars világát és persze magát a TCW-t. Kapásból tudják mindennek a nevét, mi miért van, hol, milyen apróság bújik meg, stb. Ezt szeretem, ez a profizmus. Volt már olyan film, aminek extra anyagából remekül lejött, hogy az alkotóknak a saját művükről sincs lövésük sem, de itt ez szerencsére nincs meg.

 

És olyan dolgokat árulnak el, amik fel sem tűntek, de most már nem tudok elmenni mellettük. Sosem esett le, hogy a Mon Cala óceánja részről-részre egyre mocskosabb, a kezdeti színtiszta kékből a trilógia végére zöld lett, sötét és zavaros. Ám a koronázási ceremónián már újra kék. Vagy éppen, most magyarázták meg, hogy Maul hogyan építhetett magának póklábakat. Visszatérésének három kérdéséből (hogy élte túl, hogy került el a Nabooról, hogyan lettek póklábai) így már kettő van megválaszolva: tulajdonképpen nem építette, az nem egy működő, mechanikus pók láb. Az egészet az Erő tartja össze. És itt jön ki a BD csodája, mert ahogy megmutatták Filoniék a részleteket, az olyan részleteket, ahol látszik, hogy az alkatrészek nem kapcsolódnak egymáshoz, hanem csak egymásra rakódtak, sőt, néhány csak Maul "testének" közelében lebeg, már ezt kiszúrtam magában az epizódban is. De kisebb felbontás mellett ezek nem láthatóak, mert tényleg csak milliméteres távolságok vannak az alkatrészek között.

A másik, hogy Filoni adott egy remek kis támpontot ahhoz, hogy Tambor és Poggle mit csinálnak az ep3-ban, ha a TCW-ben lecsukták őket. Érdekes megközelítés, de végül is megállja a helyét. Elmondása szerint Lucas az egész háborút úgy képzelte el, hogy három résztvevő van: a Köztársaság, a Szeparatisták és a semleges kereskedelmiek. Obi-Wan az ep2-ben nem egy szeparatista összeesküvést hallgatott ki, hanem egy üzleti tárgyalást, és a Szeparatista Tanács valójában nem szeparatisták csapata, hanem egy halom üzletember szövetsége - az igazi Szeparatisták azok, akiket a parlametnben láthatunk. Így, ha szerepel Lucrehulk hadihajó a háborúban, akkor azon virítania kell a szepi emblémának, jelezve, hogy az nem a KSz hajója, hanem a renitens Gunray-é. Ha a Konföderáció felségjelen nincs a Lucrehulkon, akkor az nem szeparatista hajó, hanem a KSz hajója (erre van példa a Sphere of Influence-ben). És Lucas éppen ezért kicseréltette az Umbara-szálban ellátó hajónak szánt Lucrehulkot arra a gömbőc hajóra, hogy az lássa el az epizódban betöltött szerepét, mert Lucas úgy érezte, a Lucrehulkot túlságosan azonosítják az ep1 miatt a KSz-szel, és így tévesen azt gonddolják az emberek, hogy a KSz az szeparatista.

Pedig tény, a TCW is mindent megtett, hogy a fejünkbe verje, hogy a kereskedelmi szervezetek mindkét felet kiszolgálják, és csak a zsebük megtömése miatt segítik általában azt a felet, amely a háborút tovább akarja húzni - pech, hogy ez éppen a Konföderáció. De ha a Köztársaság lenne, akkor őket támogatnák - mint ahogy a klónokat ugye pénzelték is.

Na, a lényeg, amit ki akarok ebből hozni. Mivel Tambor és Poggle tulajdonképpen semlegesek, egy olyan korrupt államban, mint a Köztársaság, akár még Sidious beavatkozása nélkül is felmenthetik őket. Mondván: ők csak ott voltak, semlegesként pénzért átadták a portékáikat, ahogy azt mindkét félnél megteszik.

 

Na, ennyit az elmélkedésről, vissza az extrákra, a Maul-szálra, mert pont a Maul-szálhoz kapcsolódó filmet éreztem a leggyengébbnek. Egyrészt, Filoni mellé itt Kate Lucas, Sam Witwer és James Arnold Taylor ült be, ráadásul nem is a megszokott környezetben vették fel, hanem egy fehér fal előtt kényelmetlennek tűnő székekben. Ez még hagyján, de sajnos a két hangszínész érdemben nem igazán tudott hozzászólni a dologhoz (Witwer még próbálkozott, volt egy-két jó elszólása, de Taylort többet meg ne hívják ilyenre, mert az volt az egyetlen jó abban, amikor megszólalt, hogy olyan volt, mint Obi-Wan kommentálná az epizódot). Kate Lucas meg lehet, hogy baromi jó író, de az eddigi két alkalom, amikor ilyen wek-alkotásban szerepelt, nekem mindig az volt a benyomásom, hogy a háta közepére sem kívánja ezt a Star Wars mizériát, magas is neki ez a világ, meg amúgy is, neki mennie kell a kövi punk bulira. Egyáltalán nem szimpatikus, és tökéletesen megértem, hogy Lucas nem neki adta át ezt a franchise-t.

Szóval Filoni itt egyedül maradt, csak sajnos nála meg ott volt, hogy nem ismerheti el azt, amit a bevezetőben kihallani a szavaiból: ő ezt nem akarta megcsinálni, Lucas ötlete volt, őt b*szogassátok emiatt. Ennek ellenére ő mondta a legjobbakat (ő mutatta Maul póklábát is), de érezhetően nem érezte olyan jól magát, mint a másik négy beszélgetés alatt - itt inkább feszélyezve volt, és nem talált partnert a kötetlen dumára. Kíváncsi lennék, miket meséltek volna, ha ott van Plunkett, és két másik belsős alkotó.

 

Apropó, Lucas, feltűnt, hogy ebben az évadban az extrát kifejezetten kevésszer dobták be a "George nagyos konkrét volt ebben-abban" frázist. Nekem ebből az jött le, hogy Lucas itt már elengedte Filoniék kezét, csak néha állt elő egy-egy ötlettel. Ilyenre példa ugye Maul és a rabszolga-szál, utóbbi esetében Lucas akarta, hogy a képregény elkészüljön - bár mint kiderült, maga a képregény egy TCW-ötlet alapján készült, ezt ugyanis már az első vagy a második évadban meg akarták csinálni, csak akkor a sorozat látványa nem lett volna elég jó hozzá, ezért készült el aztán képregéyben (mellesleg, a képregény alkotója volt itt az egyik beszélgető partner).

És volt még valami, ami úgy megmaradt a tudatomban. Filoni mondta, hogy Krell-lel kapcsolatban az eredeti elképzelésük az volt, hogy egy teljes évadot szánnak egy Jedi bukásának bemutatására. Az elején még tényleg hős lett volna, hősies, stb, aztán, ahogy szembesül a korrupcióval, a Jedi Rend hibáival, egy szép ívvel jutottunk volna el oda, amit az Umbarán láttunk. Ezt aztán elvetették, Filoni viccesen arra hivatkozva, hogy ha a gyerekek megszeretik, szomorú lenne nekik látni, hogy elbukik, de a TCW és a Rebels ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez tényleg csak poén. Ami szerintem ezt a remek elképzelést ellehetetlenítette, az Lucas. Az, hogy Lucas anno ragaszkodott Anakinhoz és Obi-Wanhoz, és az antológia-szerű felépítéshez. Ha anno ezekhez nem ragaszkodik, akkor szerintem most egy sokkal-sokkal jobb TCW-énk lenne - pedig már most baromi jó. Szóval, eme extrák megnézése után tudom értékelni az ötletet, hogy Lucas maga mögött hagyta a Star Wars világát. Bár a filmek sorsa és a távoli jövő még kérdéses, de Filoniék évadról évadra bizonyítják, hogy méltó örökösök. És nem csak az epizódokkal, de az ilyen remek extra anyagokkal is, mint amit a 4. évadhoz prezentáltak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bizony, hogy jó! Dzséjt minden mondatával egyet tudok érteni. A látvány pedig 1080p-ben rendkívül szép. Az rabszolga-szál közben meg a bicska nyilt ki állandóan a zsebemben. Azok a rabszolgatartók megérnének egy teljes dezintegrálást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • 6 évvel később...

Nemrég végeztem a Slaves of the Republic és a Rako Hardeen-es szállal, meg köztük A Friend in Need-del.

 

Meg kell hagyni, most így visszanézve a negyedik az egyik legjobb évad. Egyik jó sztoriszál a másik után, legalábbis leszámítva az évad kb. első negyedét, de az is rendben van.

 

Én az R2 és C-3PO bizarr kalandjain is jól szórakoztam. Kicsit olyan volt, mintha az a két rész a klasszikus Droids rajzfilmsorozatnak tisztelgett volna, meg érdekesek voltak azok a fa lények meg az a tündérbéka csaj, akikkel összefutottak a föld alatt. Felőlük se hallottunk azóta. Én kíváncsi lennék miféle lények voltak. Itt látszott nagyon, hogy a Star Warsnak a tündérmesés oldalára gyúrtak rá.

 

Tetszik, hogy a 3. évad szép lezárása után, ami ugye azzal végződik, hogy Ahsoka és Anakin tiszteletteljesen meghajolnak egymásnak, fordulóponthoz érkezvén a kapcsolatuk, ebben az évadban nagyon rágyúrtak arra is, hogy bemutassák mennyire egyenrangú harcosokká váltak ők ketten, meg a lány mennyire elkezdett érettebb jedivé válni, a maga módján.

 

Elszomorító belegondolni, hogy később milyen irányba mennek el a dolgok, de a helyzet az, hogy azért Anakin valahol rossz hatással is volt Ahsokára, hiába volt képes a lány valamennyire sakkban tartani a mestere indulatait és érzelmi támogatást nyújtani neki, talán jobban, mint bárki más. Sajnos Palpatine meg már a másik oldalról nagyon megdolgozta Skywalkert az évek során és Tano szinte semmit sem tudott Anakin múltjáról. Szerintem ezért sem látta, miféle sötét potenciál rejlik a mesterében.

 

Ebben az évadban tudott meg egyedül annyit Anakinról, hogy kiskorában az anyjával együtt rabszolga sorba taszították, de azt nem tudja később mi lett Shmivel, meg az azt követő Buckalakó mészárlás eleve hétpecsétes titok maradt. Szerintem sok minden ezen állt vagy bukott, de ezzel össz-vissz Padmé és Palpatine volt tisztában, legalábbis azt hiszem.

 

Egyébként érdekes morális meg ideológiai dilemmákat feszegetett a Zygerriás szál - mint azt a sorozat már eleve egyre többször is tette a későbbi évadokban - és viccesnek tartottam, hogy mintha az egésznek lett volna valami indirekt szexuális töltete, mert Anakin a királynő személyes rabszolgája lesz - aki nyilván odavan érte és nagyon szemezi - Ahsokát úgy öltöztetik fel, mint egy indiai hastáncosnőt, Obi-Want pedig a falhoz szorítva megostorozzák. :D :lol: Nyilván voltak utalások a Jedi visszatérre is, amit nagyon értékelek. :) Pont kapóra jön, hogy nemrég néztem meg a filmet is.

 

A Lux Bonteris rész végén egyébként most vettem észre először, hogy már ott megágyaztak Ahsokának az 5. évadbeli szerelmi csalódásának, mert míg szerencsétlen lány láthatóan egyre jobban bele van zúgva a srácba, az távozása előtt inkább már baráti melegséggel mosolyog vissza rá. Lux abban a részben elkezdett felnőni és szerintem a Tano iránti kezdeti vonzalma inkább egyfajta idealizációból eredt, mert még nem találkozott jedivel, meg talán togrutával sem, ami később pedig egy érettebb - mint mondtam baráti - tiszteletté alakult át.

Szegény lány nagyot fog huppanni a következő évadban.

 

A Rako Hardeen-es szálban pedig Obi-Wan hatalmasat alakít és az egész egyszerűen fantasztikus. :clap: Akár egy élőszereplős filmsorozat részei is lehetnének. Tényleg érezni rajtuk azt a "minifilm" hatást, amit Lucas szánt a nézőknek.

 

Dooku-t amúgy remekül játssza Corey Burton. Abszolút mintha a néhai Sir Christopher Lee mély, búgós, elegáns és tekintélyt parancsoló hangját hallanám. :) Kár, hogy nem kaptunk egy olyan részt, ahol a karakterét jobban kibontották, mielőtt a sorozat el lett kaszálva, de sejtésem szerint talán előbb-utóbb arra is sor kerülhetett volna, ha nem így alakulnak a dolgok.

 

Külön kiemelném még a Moralo Ivált és utólag a Pong Krellt játszó szinkronszínészek munkáját is.

 

Még annyi, hogy Windu nem is annyira ellenszenves ebben a sorozatban, mint amire emlékszem, meg amilyennek sokan mondják manapság. Vannak azért jó pillanatai.

 

Már vagy 5 éve nem láttam a TCW-t és jó érzés most újra felidézni, miért is szerettem - szerettük - annyira ezt a sorozatot, meg mennyire magasra tette a mércét az utána következő összes animációs sorozatnak.

Szerkesztve: - LordGravon
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.