Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Na szóval, akkor némi beszámoló az éjszakai hacacáréval kapcsolatban :D

Amióta nézem a díjátadókat, ez tetszett a legjobban, mint showműsor. Nem volt erőltetett, legalább is én nem éreztem annak, Hugh Jackman kitűnő választás volt a házigazda szerepére, és még dalra is fakadt, nem fulladt unalomba a műsor kb. 20 perces bevezetője egy monológgal, amire a végén már nehéz figyelni. Ha tanyasi milliomos leszek egyszer, akkor megnézem színházban is ezt a fickót :P

Kicsit eltérő volt a műsor felépítése is, no de aki eddig nem követte, annak most sem mondana semmit, szóval nem térek ki rá bővebben J És persze szerencsére a szünetekben nem az RTL Klub aktuális műsorreklámjait kellett nézni, hanem itt mutatták be a jelölt filmeket és alkotókat részletesebben. A műsor alatt pedig összeállításokat láthattunk a 2008-as filmtermésből tematikusan szedve (az animációs filmek között láthattuk a Klónok háborúját is), bár némelyik szerintem elég érdekesen sikerült.

Kb. azok lettek a díjazottak, akikre számíthattunk az eddigiek alapján, a Gettó milliomos tarolt, 8 díjat kapott (film, rendezés, zene, betétdal, fényképezés, a többi hirtelen nem jut eszembe). Pár technikai díj jutott a Benjamin Button különös életének, többek között a vizuális effektusoké is film készítőinél landolt (és még maszk, látvány).

Színész Sean Penn lett (szegény Mickey Rourke kb. úgy járt, mint Eddie Murphy két éve, hiába Oscar bácsi finnyásabb a társainál), no persze számomra a színésznők kategóriája volt érdekesebb, kedvenc színésznőm végül is elvitte a szobrot :lol:

Nem mellékes mellékeseknél valahogy semmi meglepetés nem akadt, Heath Ledger díját szülei és húga vették át, és Penelopé Cruz is díjjal térhet haza.

Animációs film a Wall-e lett, kapott még egyet A sötét lovag is. Á, mindenre kategóriára nem emlékszem már pontosan.

 

Melegfront jöhet, mert amióta csak felkeltem, olyan éber vagyok, mint aki 10 órát aludt.

 

Obi, a zenének lokatelli fog örülni, mert nagyon-nagyon tetszett neki, de szerintem is jó volt ez a kevésbé szimfónikus, nem megszokott filmzene :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Örülök Heath Ledger győzelmének :)

Engem ez a díjátadó annyira nem vonzott...Kate Winslet szintén megérdemelten győzött, , mert jó színésznő :D

 

Én a jövő évi Oscart várom.

Miért is?

 

Mert az elemzők szerint James Cameron Avatarja az esélyes, hogy taroljon a Hollywoodreporter szint.

 

Technikai díjakat szinte 100-as hogy elviszi, de az év rendezője, filmje és minden másban is nyerhet.

 

Go Avatar go! :P És mi szól még James Cameron mellett? Mert az Akadémia imádja őt, nemhiába kapott 11 Oscart a Titanic. És már 12 éve nem rendezett, azóta félreraktak neki pár Oscart , már alig várják, hogy oda adják neki :P:lol::P

 

http://www.hollywoodreporter.com/hr/conten...b39e87bc9?imw=Y

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én erre nem esküdnék meg teljesen. Látványfilm igen ritkán jut Oscarhoz, lásd pl Transformers, mely bőven kiérdemelte volna a speckó effektek miatt. Sci-fiknek, mint filmnek járó Oscar....nah ez is ritkaságszámba megy, bár én örülnék a legjobban ha az a sok löttyedt tökű végre nem csak a sznob kultúra terméseit jutalmazná. De addig marad az MTV Awards, mely ezerszer érdekesebb és jobban tükrözi a mozinézők véleményét. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hugh Jackman egy laza mozdulattal feldobta a szerintem már évek óta igen unalmas Oscar gálát, és klafa kis showműsort adott.

A jelöltekhez nem nagyon tudok hozzászólni, mert a filmek felét sem láttam még, de azért a Buttonnak drukkoltam, mert örültem volna, ha Fincher kapott volna Oscart (nem minden évben jelölik az ember egyik kedvenc rendezőjét Oscarra).

Aminek örültem, az a WALL-E győzelme, bár a Kung-Fu Panda is bejött, meg a Volt is, de nekem tavalyról a kis robot kalandjai tetszettek a legjobban. A legjobb féfi mellékszereplők meg baromi peches évben lettek jelölve, hiszen nem kellett jósnak születni ahhoz, hogy tudjuk, Heath Ledger kapja az Oscart. Személyes véleményem szerint nem érdemelte meg (meg merem kockáztatni, hogy ha életben lenne még, talán jelölést sem kap, mert a TDK, ahogy azt le is szűrhetjük a jelölésekből és nyerésekből, nem az akadémia kedvenc műfaja), főleg azért, mert bár frenetikusat alkotott, azért nem akkorát, mint amennyire már sztárolva van a halála miatt (amit meg kissé undorítónak találok, hogy olyanok is éltetik, akik egy évvel ezelőtt még azt sem tudják, ki a frász volt). Mindegy, annyiból azért nem baj, hogy megkapta, hogy míg Philip Seymour Hoffmannak, Josh Brolinnak, Michael Shannonnak és Robert Downey Jr.-nak bőven van még lehetősége Oscart gyűjteni akár legjobb színész kategóriában is, addig Heath Ledgernek ez már sajnos az utolsó pillanat utáni esélye volt. Szóval, nem sajnálom tőle, még ha a stúdiónak hála erős túlkapásnak is érzem azt, ami a halála körül folyt/folyik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én erre nem esküdnék meg teljesen. Látványfilm igen ritkán jut Oscarhoz, lásd pl Transformers, mely bőven kiérdemelte volna a speckó effektek miatt. Sci-fiknek, mint filmnek járó Oscar....nah ez is ritkaságszámba megy, bár én örülnék a legjobban ha az a sok löttyedt tökű végre nem csak a sznob kultúra terméseit jutalmazná. De addig marad az MTV Awards, mely ezerszer érdekesebb és jobban tükrözi a mozinézők véleményét. :lol:

Azért egy-két sci-fi is kapott már szobrocskát, bár tény, hogy nem a rangosabb kategóriákban: Star Wars ep4-5, Alien, Aliens, 2001: A Space Odyssey, Men In Black, A Mátrix. Igaz, egyik sem mai csirke, de az utóbbi időben nem is készült igazán jó sci-fi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát tényleg nem a harminc éves sci-fikre gondoltam. De majd figyeld meg, hogy jövőre hol lesz a jelölésekben a Megváltás, Alakváltók, Űrszekerek, Őrzők.........ésatöbbi. Persze a közelmúlt tanúságai azt mondatják velem, hogy ilyen filmekre, mint legjobb film kategóriában ne is számítsunk az Oscar jelöltek között, de azért minimum látványban, effektekben simán kiérdemelnék a szobrot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát tényleg nem a harminc éves sci-fikre gondoltam. De majd figyeld meg, hogy jövőre hol lesz a jelölésekben a Megváltás, Alakváltók, Űrszekerek, Őrzők.........ésatöbbi. Persze a közelmúlt tanúságai azt mondatják velem, hogy ilyen filmekre, mint legjobb film kategóriában ne is számítsunk az Oscar jelöltek között, de azért minimum látványban, effektekben simán kiérdemelnék a szobrot.

Közelmúlt tapasztalatai? A távoli múltban sem igazán volt jellemző, hogy sci-fi legjobb film kategóriában indult volna. De Cameron filmje tuti ott lesz, már csak a promóciós okokból is. Star Trek nem, Terminator 4 sem (ha csak nem Stan Winston miatt), Transformers 2 még az ILM miatt ott lehet. Őrzők? Az meg mi a túró?

Amúgy, csak közlöm, Űrszekerek című film nem létezik (még), ilyen címmel egy sorozat van, mint ahogy Alakváltók című film sincs (Illetve, a Transmorphers címe Az alakváltók, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem azt akarod a 2010-es Oscar esélyesek között látni) :) Azért SK fordításokat, ha lehet, ne csinálj. Túlzásba nem kéne vinni. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Őrzők kérlek szépen a Watchmen hivatalos magyar címe. :P A Transformers is magkapta már elég rég az Alakváltók magyar címet. Node ami a lényeget illeti, a próféta beszéljen belőlünk, és tényleg döngesse bele a földbe a sok "ál-művészfilmet" az Oscar kiosztón egy sci-fi. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én erre nem esküdnék meg teljesen. Látványfilm igen ritkán jut Oscarhoz, lásd pl Transformers, mely bőven kiérdemelte volna a speckó effektek miatt. Sci-fiknek, mint filmnek járó Oscar....nah ez is ritkaságszámba megy, bár én örülnék a legjobban ha az a sok löttyedt tökű végre nem csak a sznob kultúra terméseit jutalmazná. De addig marad az MTV Awards, mely ezerszer érdekesebb és jobban tükrözi a mozinézők véleményét. ;)

 

Hmm... pár éve pl. a LOTR3 vitte el a legjobb filmnek járó díjat, ami szerintem szintén a látványfilm kategóriába beleférő (meg másba is), és még fantasy sem jutott eddig előtte. Szóval ne temessük a sci-fik esélyeit :P

Egyébként meg szerintem nem csak a sznob kultúra terméseit jutalmazzák, tényleg vannak köztük remek filmek, amik megérdemelten kapnak jelölést és díjazást. Szívem, ezzel az erővel engem is lesznobozhatnál az ízlésem miatt.

 

Hugh Jackman egy laza mozdulattal feldobta a szerintem már évek óta igen unalmas Oscar gálát, és klafa kis showműsort adott.

Mindegy, annyiból azért nem baj, hogy megkapta, hogy míg Philip Seymour Hoffmannak, Josh Brolinnak, Michael Shannonnak és Robert Downey Jr.-nak bőven van még lehetősége Oscart gyűjteni akár legjobb színész kategóriában is, addig Heath Ledgernek ez már sajnos az utolsó pillanat utáni esélye volt. Szóval, nem sajnálom tőle, még ha a stúdiónak hála erős túlkapásnak is érzem azt, ami a halála körül folyt/folyik.

 

Mindkét megállapítással mélyen egyetértek, és azért sajnálom a mellékszereplők kategóriáját, mert azért az itt szereplő színészek nem mindegyike hazajáró vendég Oscak házatáján. De esélyük mindenképpen több van :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hmm... pár éve pl. a LOTR3 vitte el a legjobb filmnek járó díjat, ami szerintem szintén a látványfilm kategóriába beleférő (meg másba is), és még fantasy sem jutott eddig előtte. Szóval ne temessük a sci-fik esélyeit :P

Egyébként meg szerintem nem csak a sznob kultúra terméseit jutalmazzák, tényleg vannak köztük remek filmek, amik megérdemelten kapnak jelölést és díjazást. Szívem, ezzel az erővel engem is lesznobozhatnál az ízlésem miatt.

Életem, elég sokan vannak e világon akik nem hiába nevezik az egész Oscart szimpátiaműsornak. Lehet, hogy jó filmek, ezt nem vonom kétségbe, de sokszor vannak százszor jobbak is az adott évben. Most pl ismételten egy "buziszimpatizáns" film kapott díjat és persze Indiát is reklámozni kellett kicsit. ;) Megvan ennek az egésznek a sematikája érzésem szerint. Érdekes mód a kritikusok agyondicsérték pl a Gran Torinót és szerintem Eastwood neve oly annyira garancia a nézői sikerre és a minőségre mint Cameron. Erre föl még csak nem is jelölték. Az utóbbi években túlságosan is a trendiség alkotja a győzteseket. A megérdemeltek pedig ott kushadnak hátul, de végeredményben ők járnak jól a bevételekben. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát Dzséjt, sajnálom, ha tönkrevágom az undorító-skáládat, de egy éve én sem tudtam, ki az a Heath Ledger (csak a halálára kaptam fel a fejemet, mert annyit tudtam róla, hogy az aktuális Batman filmben fog játszani), és most dicsőítem, mert szerintem a TDK-ban olyan karakteres főgonoszt nyújtott, hogy miatta érdemes megnézni az amúgy is pazar filmet. Nem értem, ez miért undorító, de te tudod.

 

Végre valamiben egyezett a véleményem az akadémikusokkal, persze lehet, hogy Ledger csak a halála miatt kapta meg a díjat, de szerintem nem is lehet kérdés, hogy megérdemelte (Nem, nem a halála miatt. A játékával). Az meg, hogy alapból az ilyen fajta filmek nem jönnek be az oscarosoknak, az nem Ledger hibája, ez nem befolyásolhatja a játékának a megítélését... Attól még igen is frenetikusat alkotott a vásznon, olyat, hogy az ember a tíz ujját megnyalja utána, mert nagyon-nagyon ritkán lehet látni ilyen fantasztikus színészi teljesítményt egy "gonosz" szerepében.

 

A Button 2 díjának nagyon örültem, ezt a Gettó milliomost meg szerintem messziről kerülni fogom egy jó darabig, ha ennyi díjat kapott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Őrzők kérlek szépen a Watchmen hivatalos magyar címe. :P A Transformers is magkapta már elég rég az Alakváltók magyar címet. Node ami a lényeget illeti, a próféta beszéljen belőlünk, és tényleg döngesse bele a földbe a sok "ál-művészfilmet" az Oscar kiosztón egy sci-fi. ;)

Ma is tanultam valami újat :P Azt nem tudtam, hogy mi a Watchmen magyar címe, bár ha azt veszem, hogy a Watchmenről sem tudok sokkal többet, akkor nem csoda :P Viszont, a Transformers mozifilmnek nem Alakváltók a címe. Sajnálom, ez van, a magyarok abban az esetben megtartották az angolt. A rajzfilmeknek, na, azoknak igen, azoknak Alakváltók a címe, de a kettő a címszereplőkön kívül (azok is többnyire csak névileg) semmiben sem azonos :P

 

Hát Dzséjt, sajnálom, ha tönkrevágom az undorító-skáládat, de egy éve én sem tudtam, ki az a Heath Ledger (csak a halálára kaptam fel a fejemet, mert annyit tudtam róla, hogy az aktuális Batman filmben fog játszani), és most dicsőítem, mert szerintem a TDK-ban olyan karakteres főgonoszt nyújtott, hogy miatta érdemes megnézni az amúgy is pazar filmet. Nem értem, ez miért undorító, de te tudod.

Akinek nem inge, nem veszi magára, de te nem is ajnározod úton útfélen, és nem írsz ilyet: "Én nem igazán ismertem őt,de naon megviselt a halála.Nagy rajongója vagyok.", csak egy példa. És sajna számtalan ilyet olvastam Ledger halála óta (a másik véglet meg a "b*zicowboyos" megnyilvánulás). Amúgy, én sem ismertem előtte, pedig sok filmjét láttam is, és elismerem, hogy hatalmasat alakított a TDK-ban, de azért valahol nem ártana határt szabni az istenítésének.

 

Az meg, hogy alapból az ilyen fajta filmek nem jönnek be az oscarosoknak, az nem Ledger hibája, ez nem befolyásolhatja a játékának a megítélését... Attól még igen is frenetikusat alkotott a vásznon

Az előbbit senki sem állította, az utóbbit pedig senki sem cáfolta. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az előbbit senki sem állította, az utóbbit pedig senki sem cáfolta. ;)

 

Csupán fel akartam hívni a figyelmed, hogy fogalmazd meg konkrétan, mire gondolsz.

 

Valóban nem cáfoltad, hogy frenetikusat alkotott a vásznon, de akkor miért ne érdemelne Oscart? Számomra - már ami presztízse maradt a szememben ennek a díjnak - az érdemli meg, aki frenetikusat alkot...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban nem cáfoltad, hogy frenetikusat alkotott a vásznon, de akkor miért ne érdemelne Oscart? Számomra - már ami presztízse maradt a szememben ennek a díjnak - az érdemli meg, aki frenetikusat alkot...

Mert nekem az jön le ebből az egészből, hogy csak azért kapta meg, mert halott. Sajnos nem fogom/fogjuk már sose megtudni, mi lett volna, ha még él, de bár nagyot alkotott, a mellett lévő másik négy fickó is baromi jót alakított, legalább olyan jót. Ha nincs ez a hatalmas nagy hájpolás a halála körül, mint ami volt/van, hanem csak "csendben" megkapja a poszthumusz Oscart, akkor egy rossz szavam sincs. Így viszont a másik négy az esélytelenek teljes magabiztosságával szállhattak ringbe. És EZT nem érdemelte meg, hogy így szorítsa ki a többi jelöltet. Természetesen, gyorsan hozzá teszem, ehhez Ledgernek semmi köze, annál inkább a Warnernek, ami belevette a TDK kampányába Ledger tragikus halálát. Ezért írtam, hogy ha "csendben" kapta volna meg, nem így, mert amekkora hájp volt már körülötte, abból hatalmas nagy felháborodások lettek volna, ha véletlen nem kapja meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Erre csak most kaptam fel a fejem:

http://www.youtube.com/watch?v=3l-yHpnZUjc...feature=related

 

Igen, ezt a kis animációs filmet már borzasztóan várom :P

 

De az érdekesség:

 

Azt írja az előzetes végén hogy az országban Real3D és IMAX3D képpel!!

 

Akkor játsszák itthon IMAX-ban? Dejó is lenne, még meg is nézném ott ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocsi, Dzséjt, de te ezt írtad:

 

Személyes véleményem szerint nem érdemelte meg

 

Már pedig itt most nem a Warnerről van szó, hanem csupaszon Ledger játékáról. Szerintem megérdemelte. Engem nem érdekel a hype-olás a halála körül, vagy hogy mennyire söpörte el az ellenlábasait. Nálam megérdemelte a játéka alapján az Oscart, meg is kapta, így nincs probléma.

 

Az meg, hogy a Warner milyen kampányt választott ... undorító, épp ezért nem is foglalkoztam ezzel, ahogy pl. nem foglalkozom a Blikkel, Napi Ásszal és társaival, egyszerűen elsiklok mellette, mert itt most nem ez a lényeg.

 

A hír az, hogy Ledgeré a díj, és az egyetlen kérdés amit érdemes feltenni ezzel kapcsolatban, hogy megérdemelten lett-e az övé a játéka alapján, vagy sem. Egyébként pedig régen rossz az a díjátadó ceremónia, ahol a hype alakítja a végeredményt, nem pedig a teljesítmény. Ezért sem releváns számomra az Oscar, mint szakmai díj. Viszont azért írok most róla ennyit, mert úgy érzem, hogy Ledger mindenképpen megérdemelte, és nagyon bosszantott volna, ha nem kapja meg. Egyébként sajnálom, hogy ezt csak R. Downey Jr. rovására tehette meg, hiszen ő is zseniálisat alakított.

Szerkesztve: - Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én kíváncsi lennék a zsűritagok részletes indoklására is, hogy miért pont az az alkotás, színész ésatöbbi kapja meg a díjat, de legyen eme indok csak a jelöltekre érvényes, nekem tök mindegy. De ilyenről még soha nem hallottam. Általában ilyen nívós eseményeknél azért illene indokolni a választást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Általában ilyen nívós eseményeknél azért illene indokolni a választást.

Szerintem meg itt már mind az öt jelölt nagyon jó, és piszok nehéz kiválasztani közülük egyet ;)

 

Lentiek alapján csak én követtem kb. Ledger pélyáját többé-kevésbé a Hazafi óta? Vagyis kb., amióta nemzetközileg filmezett? Úgy tűnik :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Összeségében elégedett vagyok a díjak alakulásával. Tegnap még gyorsan bedaráltam a Slumdog Millionare-t, és tényleg jó film. Na ennyi oscart nem ítéltem volna oda, de mindenképp sztem érdemes pótolni, ha nem láttátok. Stiller Phoenix paródiáján feküdtem, Fey-Martin páros szcientológia osztásán is nagyon. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként sajnálom, hogy ezt csak R. Downey Jr. rovására tehette meg, hiszen ő is zseniálisat alakított.

Ez az élet igazságtalansága, hogy van olyan év, amikor akár többen is simán érdemelnének díjat, más évben meg közepes alakításért is el lehet vinni a szobrot, mert annyira nincs konkurencia.

 

A díjátadót nem néztem, ezért köszönöm a jó kis tudósításokat, legalább megtudhattam, milyen volt, ha már inkább az alvást választottam. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hír az, hogy Ledgeré a díj, és az egyetlen kérdés amit érdemes feltenni ezzel kapcsolatban, hogy megérdemelten lett-e az övé a játéka alapján, vagy sem. Egyébként pedig régen rossz az a díjátadó ceremónia, ahol a hype alakítja a végeredményt, nem pedig a teljesítmény. Ezért sem releváns számomra az Oscar, mint szakmai díj. Viszont azért írok most róla ennyit, mert úgy érzem, hogy Ledger mindenképpen megérdemelte, és nagyon bosszantott volna, ha nem kapja meg. Egyébként sajnálom, hogy ezt csak R. Downey Jr. rovására tehette meg, hiszen ő is zseniálisat alakított.

Bocs, de tudom mit írtam, és pontosan arra írtam, amit. Szerintem nem érdemelte meg, mert teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy a döntésben, hogy milyen jól játszott, hatványozottan másodlagos volt. Ha csak a játékáról lenne szó, én is neki adnám. És lehet, téged nem érdekelt a hype, de egy millát rátennék, hogy az akadémistákat meg igen, és ez volt az elsődleges befolyásoló tényező, nem Ledger játéka. Megkapta, remek, tapsot neki, mázli, hogy jól játszott, mert így legalább nem olyan égő az Oscarra nézve, de ezért is írtam, hogy: "Szóval, nem sajnálom tőle".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lentiek alapján csak én követtem kb. Ledger pélyáját többé-kevésbé a Hazafi óta? Vagyis kb., amióta nemzetközileg filmezett? Úgy tűnik ;)

Én a 10 dolog.. óta ismerem őt, azóta egy kivételével láttam is minden filmjét.

Nem vagyok Ledger rajongó, nem is mondom azt hogy minden idők legjobb főgonosza. De ilyen alakítást nem mindennap látni, mesteri az egész. És az hogy csak a halála miatt kapta volna meg, szerintem egyszerűen nem igaz. Ledger-t már a halála előtt istenítette mindenki, és persze ne mondom, bizonyára jóval megnőtt a népszerűsége a halála miatt, de egyáltalán nem emiatt tartják ilyennek az az alakítását. Én úgy vagyok vele hogy a TDK-t csak harmadsorban szeretem annyira Ledger miatt, nem ő miatta lett a kedvenc filmem.

 

Ami az Oscaron folyik néha az vicc. Melyik nyeri, az a film amelyik azt mutatja be hogy egy szegény kis indiai kölök milyen okos is valójában, vagy amelyik a melegek jogaiért küzd? De szinte minden évben ez van. Szerencsére tavaly a No Country vitte el(megérdemelten), de előtte is a feketék és egyéb etnikumot jogait vitató film, és a melegekről szóló filmdráma között ment a verseny.

Amikor kezdődött az Oscar, a testvéremmel épp azt beszéltük hogy ha ennyire idehívtak minden indiai kisgyereket az Oscarra, és ha egész végig csak őket mutogatják, akkor 100% hogy a Slumdog fogja elvinni a díjat, mert nem lehet kihagyni azt ahogy a szegény gyereket könnyes szemmel kint álljanak a színpadon.

 

Amúgy maga az Oscar már régóta nem volt ilyen jó és szórakoztató, Hugh Jackman kiváló választás volt. Sajnos eléggé keveset szerepelt már a vége felé, de amikor igen az vicces volt. Az est zenei anyagát pedig egyik kedvencem, Michael Giacchino szerezte (Lost), hát meg is látszott, végig nagyon jó volt az egész.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.