Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Dzséjt, le is írtad pro és kontra a dolgokat. Ehhez én nem is tennék hozzá semmit. Talán csak annyit, hogy én még palesztint nem láttam ország belügyeibe, nemzeti identitástudatába beavatkozni, ellentétben a cionistákkal. :) A félreértések elkerülése végett én az új korrol beszélek, arról ami most folyik a nagyvilágban és a kis hazánkban együttvéve. :D

Persze, mert a Palesztinoknak nincs akkora hatalma, mint amekkorát Izrael kiépített. De hát istenem, melyik nagyhatalom nem ilyen (még ha ők kis hatalom is a nagyhatalmak között :D )?

Mondjuk az én szememben az, hogy "beavatkoznak" (bár szerintem ez a szó túlzás rá) sokkal elnézhetőbb (sőt, személy szerint baromira nem zavar), mint az, hogy rakétákkal lövik a szomszédjaikat, felrobbantgatják a polgártársaikat. Szóval na, lehet, hogy Palesztina nem avatkozik be, de attól még nem ők a jobbak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gratulálok Krande.

 

 

Dzséjt: A végére csak egyetértünk. :) Érdekes különben az emberi természet.A Ryan alatt belegondoltam, hogy Omaha Beach-en egymást mészárolták az emberek.Holott szerintem semmi bajuk nem volt egymással.Az egyik oldalon egy vadbarom(Hitler) odaküldte őket, a másikon meg ellenük az amikat.Ezzel csak arra utalnék, hogy az átlagember szerintem megvan a többi emberrel, és letolja milyen nemzetiségü a másik.A politika teszi idiótává az embert.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: A végére csak egyetértünk. :para: Érdekes különben az emberi természet.A Ryan alatt belegondoltam, hogy Omaha Beach-en egymást mészárolták az emberek.Holott szerintem semmi bajuk nem volt egymással.Az egyik oldalon egy vadbarom(Hitler) odaküldte őket, a másikon meg ellenük az amikat.Ezzel csak arra utalnék, hogy az átlagember szerintem megvan a többi emberrel, és letolja milyen nemzetiségü a másik.A politika teszi idiótává az embert.

Ezzel nem fogok vitába szállni :D

Megoldás: indítsunk háborút a politikusok ellen :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: Izrael kőkeményen az USA segítségével alakította meg a magas kis államát a palesztinok területén. A konkrét katonai segítség mértékével nem vagyok tisztában, de egyértelműen helyeselte az USA, ami el is döntötte a kérdést. (Nyilván nem véletlenül helyeselték, az USA lakosságának jelentős része zsidó származású, és a számuk a második VH. után alaposan megemelkedett, hiszen számos zsidó disszidált az amerikaiakhoz.) Te vajon hogy reagálnál, ha most az USA támogatná a romák államalakítását Magyarországon belül? Ugye nem tetszene? Nyilván nem, mivel 1100 év alatt kialakultak a határaink. Amikor a hunok bevándoroltak ebbe a térségbe, még nem országok, hanem népek éltek itt, azok közül sem tekintett vissza egy-egy nemzet 2-300 évnél hosszabb történelemre (sacc per kábé). Ma már teljesen más a helyzet, ne mondd már nekem, hogy most ugyanolyan megítélés alá esik egy honfoglalás, mint 1100 évvel ezelőtt. Ez nonszensz.

 

De vissza a romák esetére: ha itt országot akarnának létrehozni az USA támogatásával, nem kicsit lennénk mi, magyarok - jogosan! - felháborodva. Vajon az számít jelen esetben, hogy mi sem voltunk mindig függetlenek? (Török, Habsburg uralom.) Kit érdekel?! Most azok vagyunk, és mindig is ez volt (1100 éve) a mi népünk országa.

 

Hasonló történt a palesztinokkal, és noha nem ártatlan báránykák nyilván, a zsidóknak szépen fogniuk kellene a cókmókjukat, és eltűnni onnan a fenébe, mert az nem az ő országuk, és jogtalanul van államuk. Ha felajánlották nekik a vietnámi területeket, akkor szépen vándoroljanak oda, és telepedjenek le ott, ahelyett, hogy "polgárháborút" vívnak egy olyan területért, amire nem igazán formálhatnak véleményem szerint jogalapot. Az meg, hogy mióta tervezgetik, hogy nekik ott országuk lesz, az teljesen mindegy, ezek a tervek az ég egy adta világon nem jelentek semmit, max azt, hogy nem az USA találta ki nekik, hogy hova települjenek, de én nem is erre céloztam az előző hsz-embe, hanem arra, hogy a zsidók mögé álltak, és ezzel eldöntötték a kérdést.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha jól tudom akkor a zsidóknál szóba jött Madagaszkár. De valszeg vallási alapon úgyis a közel-keleti régióhoz ragaszkodnának központilag.

 

Amúgy érdekes kis infó látott napvilágot. Izraelbe kint volt egy forgatócsoport vagy valami hasonló kis hazánkból asszem. Meglepődve vették tudomásul, hogy az Izraeli iskolákban magyarul beszélnek/tanítják a diákokat. Meglepettségükre mi volt a válasz?........Kisgyerekek csillogó szemekkel közlik, hogy tanulják az új hazájuk nyelvét. Na bazz.

 

Dzséjt, jó ötlet ez a politikusok elleni háború :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha jól tudom akkor a zsidóknál szóba jött Madagaszkár. De valszeg vallási alapon úgyis a közel-keleti régióhoz ragaszkodnának központilag.

 

Amúgy érdekes kis infó látott napvilágot. Izraelbe kint volt egy forgatócsoport vagy valami hasonló kis hazánkból asszem. Meglepődve vették tudomásul, hogy az Izraeli iskolákban magyarul beszélnek/tanítják a diákokat. Meglepettségükre mi volt a válasz?........Kisgyerekek csillogó szemekkel közlik, hogy tanulják az új hazájuk nyelvét. Na bazz.

 

Dzséjt, jó ötlet ez a politikusok elleni háború :)

 

 

Ha ez igaz, akkor baj, de nagyon nagy.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

...

Persze, hogy támogatta az USA (írtam olyat, hogy nem?). Az egész ENSZ támogatta, ők hagyták jóvá végül Izrael állam megalapítását.

Persze, hogy más a megítélése ma egy honfoglalásnak (írtam én olyat, hogy nem?). De ma is véghez vihető, pláne háborús időkben.

Palesztina független állam? Hehe, soha az életben nem volt az. Mi igen, aztán szálltak meg (illetve sokáig mi voltunk a megszállók). Ők nem, vagy már nagyon régóta nem, i. e. 63-ban besunnyogtak a Rómaiak, aztán onnantól kezdve egyik megszálló a másikat követte. Egyiptom, Oszmán Birodalom, Brittek, ma meg Izrael.

Az meg, hogy véleményed szerint nincs jogalapjuk, vitatható (mármint, hogy nincs jogalapjuk, nem a véleményed :D ). Szerintem ugyanannyi joguk van ott élni, mint bármelyik arab népnek. Mindig jelen voltak, olykor több, máskor kevesebb számban, de az az egyetlen olyan terület a világon, ahol folyamatosan jelen vannak. Az más kérdés, hogy 66-ban felkeltek a Római Birodalom ellen, akik meg leverték őket, mint hisztis gyerek a plüssmacit, és szétszórták a zsidókat a birodalom területein (így került belőlük annyi Európába). Ja, és Jeruzsálem megszűnt provincia lenni, teljes mértékben beolvadt a Római Birodalomba. A rómaiak bukását meg Palesztina széttagolódása követte, ekkor voltak talán a legfüggetlenebbek, csak ekkor meg az egység hiányzott, mert különböző muszlim dinasztiák uralták. Aztán beköszöntött az úr 1516. éve, és betipegtek a Palesztin földre az Oszmán Birodalom katonái. Na innen kezdve aztán Palesztina egy pillanatra sem volt független.

És akkor még egy szó sem esett a történelmi Izraelről, mellyel mondjuk az a gond, hogy túl sok a Bibliai kapcsolat, és emiatt vannak vitatható pontjai. De nincs is szükség igazán rá, mert egy tény tény marad: a zsidók már a Római Birodalom idején is ott voltak Palesztinában, több, mint 2000 éve. Szerinted hány év kell ahhoz, hogy jogalapod legyen ott lenni, ahol? Mert ha 2000 év nem elég, akkor jobb, ha mi is szedjük a cókmókunkat.

 

Ami meg a Románok magyar hon közepére telepített államát jelenti, persze, hogy nem örülnék. De írtam én egy szóval is, hogy a palesztinoknak kell? :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi mindenkinek! Négyes lett, örülök. Következő (te jó ég, az utolsó!) harmincadikán az Igazgatástan. Arra is kérek majd drukkot.

Megy ahhoz is :) És akkor végeztél, megkapod a diplomát? Mész állatdoktorkodni? :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt a vonulatot én is hanyagolnám.

 

Az előzőhöz: Dzséjt, én továbbra is úgy gondolom, hogy a palesztinoknak JOGUK van azon a területen élni, a zsidóknak meg max csak néhány homályos emlékképük arra, hogy valaha ott éltek, azon a területen. Ilyen alapon vonuljunk be mi is az Urálhoz, mert a Honfoglalás előtt jártunk arra is :)

 

Nem írtad, hogy kell örülni a palesztinoknak, de számomra ez a rész egyenlő azzal, hogy teljesen jogosan vannak felháborodva, ergo az ő pártjukat fogom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Sajtóértesülések szerint a VDSZSZ felszólította az önkormányzatokat, és mindenkit, akinek fontos a vasút sorsa, hogy demonstrációkkal adjanak nyomatékot tiltakozásuknak a vasutat érintő 40 milliárd forintos tervezett megszorítás ellen."

 

F*sza. Hétfőn megint állnak, milyen érdekes, pont aznap mennék vissza Debrecenbe... remek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, én továbbra is úgy gondolom, hogy a palesztinoknak JOGUK van azon a területen élni, a zsidóknak meg max csak néhány homályos emlékképük arra, hogy valaha ott éltek, azon a területen. Ilyen alapon vonuljunk be mi is az Urálhoz, mert a Honfoglalás előtt jártunk arra is :)

Hogy a Palesztinoknak is joguk van ott élni, azt nem vitatom (sőt, írtam is). A magyar hasonlat viszont gáz, mert mi önként jöttünk el és mindnyájan, a zsidókat meg száműzték mindenfelé, de maradtak szép számmal Palesztinában is. Szóval azért kicsit több az a homályos emlék.

De, ha már te nekem szegeztél egy magyar-román-USA hasonlatot, hadd dobjak fel én is egyet: Mit szólnál ahhoz, ha az USA fogna minket magyarokat, és szétszórna a világban és csak párunka hagyna itt a Kárpát-medencében? A hazánk területét meg szétosztaná Románia, Szlovákia és a többi szomszédunk között. Nem lennél kicsit felháborodva és akarnál visszajönni ide, ha 1000-2000 év után alkalmad nyílna rá?

 

Nem írtad, hogy kell örülni a palesztinoknak, de számomra ez a rész egyenlő azzal, hogy teljesen jogosan vannak felháborodva, ergo az ő pártjukat fogom.

Én Izraelét, de nem azért, hogy mennyi joguk van ott lenni. Hanem mert a Palesztinok inkább terrorkodnak, ahelyett, hogy békés úton közelítenének (amit az izraeliek legalább megpróbáltak), de olyan szinten, hogy még egymást is öldösik. És amíg ez így megy, addig az én szememben nem lesznek ők a szegény nép, akiket leigázott a csúnya, gonosz Izrael.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy a Palesztinoknak is joguk van ott élni, azt nem vitatom (sőt, írtam is). A magyar hasonlat viszont gáz, mert mi önként jöttünk el és mindnyájan, a zsidókat meg száműzték mindenfelé, de maradtak szép számmal Palesztinában is. Szóval azért kicsit több az a homályos emlék.

De, ha már te nekem szegeztél egy magyar-román-USA hasonlatot, hadd dobjak fel én is egyet: Mit szólnál ahhoz, ha az USA fogna minket magyarokat, és szétszórna a világban és csak párunka hagyna itt a Kárpát-medencében? A hazánk területét meg szétosztaná Románia, Szlovákia és a többi szomszédunk között. Nem lennél kicsit felháborodva és akarnál visszajönni ide, ha 1000-2000 év után alkalmad nyílna rá?

 

 

Én Izraelét, de nem azért, hogy mennyi joguk van ott lenni. Hanem mert a Palesztinok inkább terrorkodnak, ahelyett, hogy békés úton közelítenének (amit az izraeliek legalább megpróbáltak), de olyan szinten, hogy még egymást is öldösik. És amíg ez így megy, addig az én szememben nem lesznek ők a szegény nép, akiket leigázott a csúnya, gonosz Izrael.

 

Egyetértek. Egyébként tudok olyan Izraeli katonáról, aki hagyta ott Izraelt, jobban mondva a sereget. . Több oka volt rá. Gyereke és párja alatt 3x robbant busz. Ő pedig egy sikátorban 3 golyót kapott, lesből, járőrözés közben. (azok a szegény kis terroristák. Én is kifüstölném őket. És nem értek egyet azzal, hogy rájuk robbantani a házat, ártatlan családostul, de meg is tudom érteni.) A gyerek miatt a párjával ma Új-Zélandon élnek. (hozzáteszem, az illető magyar származású, még mindig ezt a nyelvet beszéli a legjobban, kisfiam tőle kapta a nevét. :) egyébként nem, nem vagyok zsidó származású. :D )

És én sem folyok bele értelmetlen vitákba, de azt a fazont ott a lentibb videón én is maxima elítélem. (Oldi, sorry, itt nem értenénk egyet)

Szerkesztve: - Tenel Ka
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Márti, én még gondoltam is rá tegnap, hogy mostanság nem ereszteném őt össze Oldie-val egy jó kis vitára.

Egyébiránt teljesen Dzséjttel értek egyet, csak hogy állást foglaljak mindenféle indoklás és miegyéb nélkül :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A fazon mondanivalójának lényege ( már ha megnézte valaki a több mint hét perces változatot), hogy itt Magyarországon előtérbe helyezi a magyar érdekeket a tőkés nagyhatalmakkal befolyásolásával szemben. Nem tudom, hogy más ország polgárai a nagy szegénységben mit szólnának ahhoz, ha mi, idehaza az ő nyelvükön folytatnánk a tanítást, mert pár éven belül megyünk "gyarmatosítani", mert az lesz az új hazánk. Ebbe kicsit bele kéne gondolni, nem pedig támogatni az ilyen ötleteket, mert engem is kiráz a hideg ha ez igaznak bizonyul. Én nem szeretném, ha lakásomat, életemet fel kéne adnom, mert jön pár gazdag izraeli aki megkap mindent. Miért nem tudnak otthon maradni? Miért kéne hazaárulónak, magyar elnyomónak lennem, nekem, magyarnak, mint sok politikusnak, meg aki körbeugrálja őket?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie, pedig ez így van nálunk is. :D Tanítjuk a gyerekeinket németül, angolul, és külön cégek foglalkoznak azzal, hogy aki akar megtalálhassa "új hazáját" nyugaton. Ezzel elvéve az ottaniak elől a munkalehetőséget, ahogy egyesek gondolják az adott országokban. Persze tudom, hogy ez nem ugyanaz, mint amit az az illető (bocs, de az egyéb jelzőimet inkább megtartom magamnak) sugall, de azért valahol hasonló... :D

Szerkesztve: - Gyoka Lamaro
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.