Ugrás a kommentre

Vicces és kedves dolgok


lipi

Ajánlott hozzászólás

Akkor teszek kedvedre itt egy másik :hmm:

 

Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak.

A zsidók egy bölcsességérol ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra.

A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.

- A pápa felemelte három ujját.

- A rabbi erre felmutatta egy ujját.

- A pápa egy kört rajzolt a levegőbe.

- A rabbi erre a földre mutatott.

- A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.

- A rabbi erre elővett egy almát.

A pápa ekkor felállt:

- Feladom - mondta. - Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok.

Később megkérdezik a pápát a bíborosok:

- Mit beszélt a rabbival?

- Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegobe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?

Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit:

- Mi történt, rabbi?

- Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk.

- És utána?

A rabbi vállat vont:

- Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

és ezt? :hmm:

 

Öreg bácsika elmegy az életbiztosítóhoz, hogy szerződést kössön velük, de az ott lévő hölgy megkérdezi:

- Hány éves, bácsika?

- 102 éves vagyok.

- 102?! És a maga korában életbiztosítást akar kötni? Tudja mit? Jöjjön vissza holnap.

- Holnap nem jó. Akkor lesz az apám születésnapja.

- Az apja születésnapja!? Hány éves az apja?

- 139.

- Akkor jöjjön vissza a jövő héten.

- Jövő héten végképp nem jó. Akkor lesz a nagyapám esküvője.

- A nagyapja esküvője!? Hány éves a nagyapja?

- 164.

- És az ő korában meg akar házasodni?

- Nem akar, de a szülei erőltetik...

Szerkesztve: - misi920
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Merész :hmm:

 

 

Éjszaka az országúton a rendőr leállítja a cikkcakkban közlekedő autót.

- Uram, kérem a vezetői engedélyét!

- Tessék.

- Most pedig szálljon ki! Alkoholpróba.

- Na ne mondja, biztos úr! És melyik kocsmánál kezdjük?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor a testet teremtették, valamennyi testrész főnök akart lenni. Az agy azt mondta:

- Mivel én irányítom az összes testrészt és én gondolkodom mindenki helyett, én leszek a főnök.

Erre a láb azt válaszolta:

- Miutan én viszem az embert oda, ahova menni akar és kivitelezem amit mond az agy, így én akarok a főnök lenni.

így folytatta a szem, a kéz, a szív, a tüdő, és minden szerv főnök akart lenni. A s*gg erre azt mondta:

- A főnök én vagyok!!

Minden testrész röhögött és abszurdnak találta, hogy a s*gg legyen a főnöke. Erre a s*gg nagyon megsértődött, összehúzta magát és megtagadta elvégezni dolgát. Ennek következtében az agy belázasodott, a szem kigúvadt, a láb remegett, a kéz erőtlenül lógott, még a szívnek és a tüdőnek is nagy nehézsegekbe került elvégezni munkájat. Végül minden testrész kérte az agyat, engedje meg, hogy a s*gg legyen a főnök.

Így is lett!

A többiek most elvégzik a munkát, amíg a s*gg csak ül és sok sz.rt csinál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy család új hűtőszekrényt vett. A régit kitették a ház elé, és ráírták: "Akinek kell, ingyen elviheti."

A kiselejtezett hűtő még három nap múlva is ott állt, senki rá sem nézett. A férj ekkor gondolt egyet, és kicserélte rajta a feliratot: "Eladó 20.000 forintért."

Még aznap éjjel ellopták.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A vezérigazgató aggódik egyik fiatal kollégája miatt, aki délben egy időre mindig eltűnik a munkahelyről. Elhatározza, hogy utánajár, és magánnyomozót fogad!

A nyomozó annak rendje-módja szerint követi a megfigyelendő személyt, mikor délben elhagyja az épületet. Másnap a vezérigazgató szobájába siet, hogy beszámoljon a tapasztaltakról:

- Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsijával a házához. Megebédelt az otthonában, majd szeretkezett a feleségével. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjai közül. Végül visszatért a munkába.

- Akkor semmi gond, végülis ezt az ebédidejében megteheti. Én meg már valami rossztól féltem...

- Öööö... uram, megengedi, hogy tegezzem?

- Hát... Persze, miért is ne?

- Akkor hadd mondjam el ismét. Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsiddal a házadhoz. Megebédelt az otthonodban, majd szeretkezett a feleségeddel. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjaid közül. Végül visszatért a munkába...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én ettől az anyagtól függök :)

http://yikes.tolna.net/dhmo/

Csak úgy mellékesen, a szövegben ott van az üvegházhatás is a negatívumok között (persze poénkodóm), csak ugye anélkül nem lenne élet, szóval nem mindegy, hogy milyen módon használjuk a kifejezést :) Ez csak némi kitérő volt :D

 

Damn, ezek szerint hülye vagyok. :)

Eh... én is csak nagyjából tudom kikövetkeztetni, hogy az a h2o, kapásból nem tudom :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Damn, ezek szerint hülye vagyok. :D

Semmit se gyűlölök jobban a kémiánál. De, a zöldborsót.

Pedig a kémia fantasztikus! Lényegében a saját világunk leírása. Ajánlom P.W Atkins : A periódusos birodalom című könyvét. Olvasmányos és nagyon szórakoztató kalauz ez az elemek világába.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.