Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Nem, a havasi pályán akadtam el, ahol egyik házból a másikba kellett szaladgálni, nehogy megfagyjon a csóka. A végén, mikor fel kellett menni a helikopterhez, mindig kilépet. Aztán olvastam, hogy ha nem a házon belüli, hanem az erkélyen lévő létrát használjuk, akkor nem lép ki. Igaznak bizonyult.

Most éppen egy várost támadunk, a tankos pálya után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ó, ezen a városi pályán találtam pár jópofaságot :)

Először is, eddig röccenésmentesen futott a játék, hát ezen a pályán vissza kellett vennem a grafból. De csak ezen. Aztán, megrökönyödve vettem tudomásul, hogy a várost egyedül kell bevennem, mert társaim az első visszatöltést követően bevágták a durcát (valószínűleg megsértődtek, hogy meghaltam :)), és a folyó túlvégén maradtak (gondolom a bug aktív volt, mikor átgyalogoltam a csekpojnton, ezért nem jöttek már velem később sem). Ez nagyon mókássá tette a pályát, mert vagy három RPG-s suhanc és egy 88-as van ugye ott, a gyalogságról már nem is beszélve. Na mindegy, pár tonna golyóval és hajszállal kevesebbel azért sikerült eljutnom a belvárosig.

Odáig azonban nem teltek eseménytelenül a dolgok, mert ez a kis városka ziher, hogy az Alkonyzónából jött. Kezdődött minden azzal, hogy mikor társaim figyelő szemeitől kísérve berohantam, két csávó szaladt el előttem. Nos, ezek szerintem szellemek voltak, mert a golyóra meg sem rezdültek, és észre sem vettek. Ráadásul az egyik befordult egy sarkon és eltűnt. Egy másodperccel később értem oda, és a csávó sehol sem volt, pedig a sikátor vége beomlott, és nem volt hová menni.

Aztán mentem tovább. Be egy házba, el az RPG-sek és a 88-as orra elől, mert hát az ugye ártalmas az egészségre. Na ekkor kicsit sci-fivé vállt a dolog. Mert abban az épületben a lőszer mellett egy fekete lyuk is lehetett. Nem vicc. Beléptem és hősöm irányíthatatlanul száguldani kezdett a szemközti fal felé, majd egy villanás és sutty... a pálya másik végében találtam magam egy sikátorban. Ez amúgy az ellenségeimet is alaposan összezavarta, nem csak engem. Képzelem mennyire befoshattak a transzportáló katona láttán, vagy hogy megrökönyödhettek, mikor lerohanták az engem elnyelő épületet, de nem leltek meg.

No, a fekete lyuk által nyújtott térváltásos előnyt kihasználva hátba támadtam ellenfeleim. Először, gondolván, hogy a 88-ast megragadó rosszarcú malboro-reklámfiú előtt értem el a géppuskát, felrobbantom az egész épületet, benne az RPG-sekkel is (mert ugye vagy kettő van benn). Az épület viszont hirtelen szétlőhetetlenné vállt. Frankó beton, amely viszont azonnal omlani kezdett, mikor feltűntek az RPG-sek és a 88-as gazdája. Épület vs Gránátvető 1:1.

A játék folytatódott. De még hogy! Kiderült, hogy a fekete lyuk esemény, amibe beleléptem, valójában az ellenség eszköze. Becéloztam egy épület ablakát, ahol tudtam, hogy egy RPG-s és egy szabvány mezei pocok lapult. Beküldtem egy gránátot, ami annak rendje és módja szerint rendet rakott a házba. De valamit furcsállottam. Hiányzott a megszokott halál hörgés, siralom, és röpködő testek sem voltak. Gyanút fogván, hogy ellenfeleim túlélték, ujjamat a ravaszon, szememet a távcsövön, puskát az épület kirobbantott ajtaján tartva elindultam. És egyszer csak, láss csodát, ahogy én a pálya másik végén, úgy az RPG-s és pocok haverja feltűnt a semmiből. Sajnos pechük volt, mert egyenesen a fegyverem torkolatába teleportáltak, így tovább is küldtem lelküket a másvilágra.

Eztán már nem volt nehéz bevenni a várost és megcsodálni a videót, melyben a Stargate SG-1 sorozat 200 című része látszott megelevenedni. Emlékezetes abban az epizódban a rész, melyben Jack O'Neill tábornok láthatatlanná vállt. Na most itt is ilyesmi történhetett, mert ezúttal az őrmesterem tűnt el. Azaz nem tűnt el, ott volt velem, parancsokat osztogatott és én is beszélgettem vele, csak hát látni nem lehetett.

Ez hát a története a Nevenincs város elfoglalásának, melyben egymagam vettem részt, és láttam számos megmagyarázhatatan eseményt. Hiszitek vagy sem, akkor is igaz, ott voltam, láttam :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mér', elárultam, hol vannak az ellenfelek, melyik város (már ha város, mert lehet, hogy ám csak falu), hol vannak az ellenfelek vagy hogy kell végigmenni? A történetből meg végképp nem lőttem el semmit :) Azt meg ne mond, hogy a bugokat magad akarod felfedezni, mert ha csak nem pont úgy mész végig a játékon, mint én, akkor esélyed sincs beléjük futni :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Emlékszem haverom is csinált egy teljes végigjátszást a Diablo 2-höt még anno. Tehát leírta, hogyha bemész az épületbe, akkor jobbra kell menni, hogy a következő helyiségbe tudj bemenni.

Nagyott koppant, mikor kiderült, hogy véletlen pályák vannak :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vágom melyik város volt az, mert ott én is single man akciót indítottam, mert a társaim csesztek megdolgozni a zsoldjukért :) Ami bugban nagyon tetszik az az antigrav helikoptermaradványok :) Kopter talajtfog, farka a levegő felé, olyan jó harminc-negyven centis darabonként és ugyanennyi térközönként :P Arról nem is beszélve, hogy a vörös sipkás komiszár elvtársak ha meghalnak, egyben bele is olvadnak a betontömbökbe, irigykedve Han Solo esete után :P Szóval van itt csuda meg csoda egyaránt :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyott koppant, mikor kiderült, hogy véletlen pályák vannak :)

 

Jajj ez kemény. :P Szegény gyerek. Bár tényleg jó lenne egy végigjátszás a diablohoz, hogy ne kelljen állandóan bejárni az egész területet. Kár hogy ez nem így megy. :) (persze akkor nem is fejlődnél ennyit)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valami gáz van az AVP 3-mal.A marine-nel most nyírtanm ki a nagy dögöt, éss megyek lefele egy nyitott lifttel.De rózsaszin lesz a lift és a korlát és predatorok vanank elöttem.Mikor leér a lift kiírja, hogy find Weyland.És akárhol lépek ki a liftből mindig lezuhanok.Mintha textúrahiba lenne és a pálya felét nem rajzolja ki.Volt nektek ilyen?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És mit csináltál, hogy jó lett?
Nekifutottam újra és újra a pályának. Ötödik alkalomra már tudta a csaj, hogy neki kell kinyitnia azt az ajtót és nem az ellenkező sarokba akart fulldokolni. Előőte ugyanis rendszerint oda ment és mikor én testtel ezt meg akartam akadályozni, akkor lelökött a pályáról a bige. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Állítólag van egy olyan játék, aminek az a neve, hogy Starcraft Ghost. Állítólag csak konzolra jött ki és ez egy FPS játék Igaz ez?
Volt róla szó, hogy lesz ilyen, de tutdommal soha nem készült el és a storyja majd a Starcraft 2-ben lesz benne.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én meg épp befejeztem :D A patchet telepítsd fel, Jinx, baromi sokat ad az optimizáltságnak. A sivatagi pályán majdnem abba kellett hagynom, annyira szaggatott már, de a patch telepítése után ment tovább, mint az álom. Nagyon jó kis játék, különösen az tetszik benn, hogy a pályákat legyúrhatjuk. Remek a látvány is, parázs csaták, érdekes a sztori és a Bad Company tagjai nagyon nagy arcok.

Azért nem tagadhatják, elcsakliztak pár apróságot a Modern Warfare szériától :D

 

Történet spoiler!

Spoiler:

A hippi pilótát sajnáltam :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.