Hozzászólás ideje: 2009. December 14.15 éve Gyarapítom a fanyalgók táborát. Nem tetszett. A korábban többek által részletezett ötlet merítéseken túl volt számos következetlenség és olyan megoldás, ami lehúzta számomra az epizódot. Bár ezeket egyesek biztos kukacoskodásnak fogják tartani. A korábban megfontol Luminara miért vág neki egymaga az üldözésnek, illetve miből feltételezi, hogy Poogelnek nincs nagyobb védelemi kísérete? Már akkor erősítést kellett volna kérnie, amikor nyomra akadtak. Ami egyébként marha gyönge megoldás volt az írók részéről. Leesik egy doboz, és simán ott hagyják? Aztán meg nem maradt egy hajó sem bolygó körüli pályán, ahonnan a vihart kikerülve erősítést küldhettek volna neki? Aztán ott van a templom. A jedik ismerték, sőt a nyomok alapján - és ha jól értem Ki-Adi szavait - korábban harcok is folytak ott. Erre az egy szem fedéllel lezár földalatti járatot nem derítették fel? Na ne már. Ezek után ne lepődjenek meg, ha visszafoglalják tőlük a bolygót. A katakombákkal simán lehetett volna jó horror hangulatot hozni zombik geonosisiak nélkül is. Amiknek szerintem semmi haszna nem volt. Nem adtak elegendő pluszt a történethez, helyette túl sok - egyenlőre - megválaszolatlan kérdést vetettek fel. Minek vannak, mikor voltak lent élő bogarak is? Mi értelem őket használni, hisz előbb utóbb a hullák elbomlanak? És a kukac, hogy irányít valamit, aminek már elhaltak az izmai, meg az idegpályái? Egy zombis horrorfilmnél nem akadnék fent ilyesmin, de a SW szerintem eddig mellőzte az ilyen fajta logikátlanságokat. Amúgy szerintem kb. a második csatára a klónok találtak volna ellenük használható harcmodort. Mellesleg a sima klónoknak miért nincs a kesztyűlyébe épített vibropenge, mint a kommandósoknál? Közelharcban remek lenne, és egy kés, vagy penge alapfelszereltség kellene legyen, mert másra is használható. A geonosisi társadalomba való betekintés helyett is inkább csak megkavartak minket. Most akkor minden dolgozóban és katonában van kukac? Nem úgy viselkednek. Vagy, ha van minek? Kasztrendszerű társadalmat anélkül is fent lehetne tartani. Vagy simán már nem tennék a dolgukat, és akkor az egész társadalmi felépítés rájuk van erőszakolva? Maga Karnia személye is csak a kérdéseket sokasítja. Kit irányít, és miért? Ha ő a királynő, miért egy romos templom alatt él? Korábban rendben, de az első invázió óta elvihették volna biztosabb helyre. Azon már nem is problémázok, hogy Obi-Wanék miért nyolc klónnal mennek egy fene tudja miket tartogató helyre, hisz Grievous elfogására is alig volt velük pár meat-can (v. white job, ahogy a RC regényekben emlegetik a sima troopereket). De, hogy úgy sétálgatnak a járatokban, mintha csak a parkban keresnének valakit az kicsit sok. Oké, hogy zombikra nem számítottak, de ennyi erővel droidok, vagy sima geok is a hátukba kerülhettek bármikor. Aztán beomlasztanak egy jártatot, meg harcba keverednek a zombikkal, mégis simán besétálnak az őket irányító Karnia elé, a klónok meg simán kommandóznak? Horrort akartak csinálni, de a számos helyről összekapkodott - eredetileg jól működő - ötlet, tessék-lássék összefűzésével sem sikerült feszültséget teremteniük, csak egy zagyva, céltalan, sw-től elütő katyvasz lett. A Rising Malevolence-ben a klausztrofóbiát keltő helyszín és a titokzatos támadó sokkal inkább keltett félelmet, és árasztott horror hangulatot. Mindazt úgy, hogy egyáltalán nem hatott idegennek a megszokott univerzumtól.
Hozzászólás ideje: 2009. December 19.15 éve A királynős témához... Obi-Wan egyes számban beszél a királynőről, mintha csak az az egyetlen egy lenne. Ha olyan sok királynő lenne, mint amennyiről Dzséjt beszél, akkor hogyhogy még nem találtak bizonyítékot a létezésükre? Ennyire őrizték őket, hogy senki sem volt, aki élve el tudta volna vinni nekik a létezésük hírét? Egyébként pedig... Ha valóban Karina lenne az ősanya, akkor kifejezetten nagy pofátlanság volt a Jediktől az, hogy kinyírták. Már eleve az, hogy még mindig él egy valóságos csoda, Anakin pedig bűntudat nélkül nekirontott volna, hogy kinyírja. Akárhogy elmélyülök a klónháborús történetekben mindig arra a következtetésre jutok, hogy a szeparatistáknak van igaza. Még ha a módszereik nem is éppen a legjobbak, de ugyebár a cél szentesíti az eszközt.
Hozzászólás ideje: 2009. December 19.15 éve Szerző KisKósa. Ez csak feltételezés, de szerintem is egy királynő lehetett. Karinának a "tha great" titulusa is erre utalhat. De ha ő volt az egyetlen és valóban elpusztult, akkor a Geonosisi fajra a kipusztulás vár. Egyébként a rész melyik eleme miatt gondolod úgy, hogy a szeparatistáknak van igaza?
Hozzászólás ideje: 2009. December 19.15 éve KisKósa. Ez csak feltételezés, de szerintem is egy királynő lehetett. Karinának a "tha great" titulusa is erre utalhat. De ha ő volt az egyetlen és valóban elpusztult, akkor a Geonosisi fajra a kipusztulás vár. Egyébként a rész melyik eleme miatt gondolod úgy, hogy a szeparatistáknak van igaza? Épp ezen... Hogy Anakin bűntudat nélkül kinyírta volna Karinát, mert neki ahhoz volt kedve, és nem gondolta át egy percig sem a tettei következményeit. Képes lett volna kinyírni egy egész fajt csak ezért. De ez csak az egyik dolog. A többi dolog inkább más EU-kban teljesedik ki.
Hozzászólás ideje: 2009. December 20.15 éve Azt viszont továbbra sem értem, hogy a Wookieepedián miért nem tüntették még fel halottnak Karinát? A hangyák is elég szívós állatok, ha rájuk omlik valami, kiássák magukat alóla. Talán Karina is megúszhatta, ha a zombi geonosisiakkal kiásatja magát. Meg persze ez attól is függ, hogy a királynő mennyire sérülékeny, meg persze az, hogy ennek az egész kiásós dolognak csak akkor van értelme, ha a geonosisiaknak nincsen csontváza... Bááár... Áááh, fölöslegesen beszélek, biztos hogy van nekik.
Hozzászólás ideje: 2009. December 20.15 éve Azt írják hogy valószínűleg meghalt (dátumot meg azért nem írnak mert senki sem tudja pontosan mikor játszódik a sorozat)
Hozzászólás ideje: 2009. December 20.15 éve Azt írják hogy valószínűleg meghalt (dátumot meg azért nem írnak mert senki sem tudja pontosan mikor játszódik a sorozat) Igen, tényleg... A szöveget nem is néztem, csak azt, hogy hiányzik a dátum.
Hozzászólás ideje: 2009. December 20.15 éve Szerző Azt írják hogy valószínűleg meghaltValószínűleg. Nem látjuk a halálát, így még bármikor visszatérhet.
Hozzászólás ideje: 2009. December 21.15 éve Valószínűleg. Nem látjuk a halálát, így még bármikor visszatérhet. Visszatérhet... De hogyan? Milyen körülmények között? Hacsak nem térnek vissza harmadszor is a Geonosisra, akkor én ennek elég csekély esélyét látom. Egyszerűbb azt hinni, hogy meghalt, aztán kész... Javaslom, hogy egészítsük ki a epizód leírását Gearshift közlegénnyel. ( http://starwars.wikia.com/wiki/Gearshift )
Hozzászólás ideje: 2009. December 21.15 éve Szerző Visszatérhet... De hogyan? Milyen körülmények között? Hacsak nem térnek vissza harmadszor is a Geonosisra, akkor én ennek elég csekély esélyét látom. Egyszerűbb azt hinni, hogy meghalt, aztán kész... Javaslom, hogy egészítsük ki a epizód leírását Gearshift közlegénnyel. ( http://starwars.wikia.com/wiki/Gearshift )Inkább a többi EU műben való visszatérésére gondoltam.
Hozzászólás ideje: 2009. December 21.15 éve Inkább a többi EU műben való visszatérésére gondoltam. Majd az évad végével úgyis kiadnak majd az USA-ban ilyen TCW második évados kézikönyvet, amiben majd úgyis egy csomó mindent meg fognak majd magyarázni. Gondolom ott majd világosan le lesz írva, hogy a királynő hogyan irányítja az alattvalóit, és hogy meghalt-e.
Hozzászólás ideje: 2009. December 23.15 éve Hát, én abban reménykedek, hogy Karina meghalt, és ez a zombis téma nem lesz a sorozatban. Szépen lezártak így mindent.
Hozzászólás ideje: 2009. December 23.15 éve Szerző Hát, én abban reménykedek, hogy Karina meghalt, és ez a zombis téma nem lesz a sorozatban. Szépen lezártak így mindent.Szerintem kár úgy gondolni ezekre a zombikra, mint a gagyi horror filmekben lévő társaikra. Elismerem nehéz a dolog. Zééé a 3D-s általános topikban jól megfogta ennek a lényegét.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Szerző Észrevettem egy hibát. amikor az epizód elején Ahsokáék felszállnak, az egyik hajó átmegy a köztársasági cirkálón. 1:09 -nél látható a jelenet.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Észrevettem egy hibát. amikor az epizód elején Ahsokáék felszállnak, az egyik hajó átmegy a köztársasági cirkálón. 1:09 -nél látható a jelenet. Az csak úgy tűnik, nem hiszem, hogy tényleg átmenne rajta. Elég durva hiba lenne.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Szerző Az csak úgy tűnik, nem hiszem, hogy tényleg átmenne rajta. Elég durva hiba lenne.Pedig átmegy.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Dehogy megy át, előtte megy el Szerkesztve: 2010. Január 24.15 éve - Darth_Phobos
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Az első kicsit jobbra megy el a cirkálóhoz képest, aztán kettő követi, melynél az első átmegy a pilótafülkén! A mögötte lévő, a harmadik már pár méterrel elkerüli a cirkálót.
Hozzászólás ideje: 2010. Február 23.15 éve Szerző Fantasztikus ez a rész. Rég nem láttam már, de gondoltam most este megint megnézem. Hát...mit mondjak, néhol majdnem borzongtam. Nagyon bejönnek a full sötét katakombák és a zenei aláfestés. Tökéletes hangulat. Sose hitem volna, hogy ilyesfajta borzongást valaha is nyújtani fog az SW.
Hozzászólás ideje: 2010. Február 23.15 éve Fantasztikus ez a rész. Rég nem láttam már, de gondoltam most este megint megnézem. Hát...mit mondjak, néhol majdnem borzongtam. Nagyon bejönnek a full sötét katakombák és a zenei aláfestés. Tökéletes hangulat. Sose hitem volna, hogy ilyesfajta borzongást valaha is nyújtani fog az SW.Jóóól van, jóóóóó Tetszik, hogy már neked is bejövős a rész
Hozzászólás ideje: 2010. Február 23.15 éve Szerző Jóóól van, jóóóóó Tetszik, hogy már neked is bejövős a rész Nekem mindig is bejövős volt, csak Karina megjelenítése nem tetszett. Azóta viszont már megbékéltem vele.
Hozzászólás ideje: 2010. Március 15.15 éve Szerző Alien királynő ide, Alien királynő oda, nálam ez az évad legjobb része. Döbbenetesen darkos hangulata van.
Hozzászólás ideje: 2010. Március 28.15 éve Csak most vettem észre a naptárban, hogy 24-én, szerdán volt Karina névnapja.
Hozzászólás ideje: 2010. Április 6.15 éve így kell leszerelni két mondattal. Ámbátor megjegyzem, hogy Anakin és Obi egy egész fajt ítélt halálra a cselekedetével. Ezt miből gondolod? Szerintem nem Karina volt az egyetlen nőstény geonózisi...
Hozzászólás ideje: 2010. Április 6.15 éve Szerző Ezt miből gondolod? Szerintem nem Karina volt az egyetlen nőstény geonózisi...Én attól félek, hogy igen.
Hozzászólás ideje: 2010. Április 6.15 éve Én attól félek, hogy igen. A hangyáknál is több nőstény van, és ha a királynő meghal, egyikük átveszi a szerepét. Ja és a királynő náluk is viszonylag sokáig él. Szerintem a geonózisiaknál is ez a helyzet, mert pl már a kasztrendszerük is eléggé hasonlít a hangyáékhoz.
Hozzászólás ideje: 2010. Április 7.15 éve Karina csak egy királynő volt a sok közül, nem minden geonosisi édes anyukája Elég furcsa lenne, ha egy komplett faj egyetlen példánytól származna (ami már csak azért is marhaság, mert Karina sem örök életű, viszont feltételezhetően a geonosisi faj nem néhány éve született, de még csak nem is néhány száz). És természeti szempontból sem lenne éppen ideális, ha egyetlen királynőn múlna egy egész faj sorsa, mert mi van, ha Karinát agyoncsapja egy leomló szikla? Kész, vége, annyi a geoknak? Karina csak Poggle bolyának a királynője volt.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.