Ugrás a kommentre

Sport


lokatelli

Ajánlott hozzászólás

...arrafelé ez szokás hogy magyaráznak egymásnak a kiesés után.

De normális ember nem kezd el a pálya közepén mutogatni a másiknak. Lehet, hogy a gázoló is vétkes (bár ezt ebből a videóból nehéz megállapítani), de én elsősorban az áldozatot tartom felelősnek. Ha nem kezd el ott helyben arcoskodni, akkor ma a legnagyobb gondja az lenne, hogy egy paraszt kilökte miközben küzdöttek a 2. helyért.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most érkeztem meg a Magyarország - Grúzia EB-selejtező mérkőzésről, Kecskemétről...

Nagyon nyögve-nyelősen, de GYŐZTÜNK!!! 74-73 lett a végeredmény. Szép volt fiúk!

Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ez a grúz válogatott sokkal jobb nálunk, nekünk pedig hiányzik három húzóemberünk, akiknek a nélkülözése rengeteget számít. Tegyük hozzá, hogy a győzelmünkhöz jócskán hozzájárult a szerencse is. :) Legközelebb a csehek ellen játszunk, idegenben. A csoportunk élén jelenleg mi állunk, veretlenül!

Olyan szurkolás volt a meccsen, főleg az utolsó néhány percben, hogy azt hittem, leszakad a csarnok teteje. Nekem elment a hangom, holnap az első dolgom, hogy bemenjek a boltba egy csomag Negróért. :) Nagyon jó volt a hangulat, remélem a jövő szerdai magyar - portugál (ami szintén Kecskeméten lesz rendezve), is lesz ilyen jó! :)

A csoportunk jelenlegi állása:

 

1. MAGYARORSZÁG (2 Gy, 0 V)

2. Grúzia (1 Gy, 1 V)

3. Csehország (1 Gy, 1 V)

4. Portugália (0 Gy, 2 V)

 

A csehek egyébként nyertek hazai pályán a portugálok ellen, 89-53-ra.

Szerkesztve: - DarthMaul31
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát 24 csapatos az EB, abból 11 már kijutott. Maradt 13, és hét selejtezőcsoport van, ahol az első két helyezett jut ki, a többi kiesik. Igen ám, de 7 csoport=7 második és első helyezett, ami összeadva 14, +11 (akiknek már sikerült kvalifikálniuk magukat) és az már 25, ami pedig túlmegy a 24 csapatos EB-n... Ezért az 1. helyezettek a csoportból automatikusan kijutnak, míg a 2. helyezettek közül csak a legjobb 6 jut ki, a legrosszabbul teljesítő már nem. Jelenleg Olaszország a legrosszabb második helyezett: http://en.wikipedia.org/wiki/FIBA_EuroBasket_2015_qualification#Ranking_of_second-placed_teams

 

Lényeg, hogy 13 csapat jut ki a jövő évi EB-re.

 

Itt pedig meg lehet tekinteni a teljes mérkőzést:

 

https://www.youtube.com/watch?v=acVGHmQ69Ss

 

Itt meg a meccs két és fél perces összefoglalója: http://www.fibaeurope.com/cid_KNce8jInH7Qj1EsyH5rjn2.compID_qMRZdYCZI6EoANOrUf9le2.coid_Cnua,G55HvQapOMijQnhC2.articleMode_on.html

 

Egyébként 23-34-es hátrányból jöttünk fel. Hatalmas szerencsénk volt. Még jó, hogy mentek a dobások, mert a védekezésünk nagyon gyenge volt.

Szerkesztve: - DarthMaul31
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

KOSÁRLABDA: EGY HAJSZÁLON MÚLT AZ EB...

 

http://kosarvalogatott.blogspot.hu/2014/08/ketto-ponton-mult-az-eb.html

 

:( :( :( :( :( :(

 

Nem jutottunk ki, pedig megvolt rá az esély... 2 ponton múlt...

 

images.jpg

Szerkesztve: - DarthMaul31
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Ki van már kiéhezve a minőségi focira? :)

Az NFL szezon 1-2 nap és végre újra elindul! :yeah:

Rögtön az első meccs jó kis összecsapásnak ígérkezik.

2014.09.05 2:30 Seattle Seahawks–Green Bay Packers

 

Az első forduló további meccsei:

 

2014.09.07 19:00 Atlanta Falcons–New Orleans Saints

2014.09.07 19:00 Chicago Bears–Buffalo Bills

2014.09.07 19:00 Kansas City Chiefs–Tennessee Titans

2014.09.07 19:00 St. Louis Rams–Minnesota Vikings

2014.09.07 19:00 Miami Dolphins–New England Patriots

2014.09.07 19:00 New York Jets–Oakland Raiders

2014.09.07 19:00 Philadelphia Eagles–Jacksonville Jaguars

2014.09.07 19:00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns

2014.09.07 19:00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals

2014.09.07 19:00 Houston Texans–Washington Redskins

2014.09.07 22:25 Dallas Cowboys–San Francisco 49ers

2014.09.07 22:25 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers

2014.09.08 2:30 Denver Broncos–Indianapolis Colts

2014.09.09 1:10 Detroit Lions–New York Giants

2014.09.09 4:20 Arizona Cardinals–San Diego Chargers

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ja vegre t hom tmobil atvett az espn csatorna utodjat us sport +es enis lathatom igaz mar a coleg futbool mar megy egy par napja es mar augustus kozepetol volt par nfl mecs is amiket sikerult felvennem s aminek nagyon orulok az az hogy angolul megy mert nemetul iszonyat ratyi

Szerkesztve: - Hunner
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudom, hogy nem sok mindenki figyel eme vízi sportra, de azért szépen teljesítettünk. Egyik kolléganőm egy aranyat és egy ezüstöt hozott haza, tegnap láttuk az érmeket, gratulálok nekik innen is :clap:

http://kajakkenusport.hu/hir/folytatas-velencen/

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudom, hogy nem sok mindenki figyel eme vízi sportra, de azért szépen teljesítettünk. Egyik kolléganőm egy aranyat és egy ezüstöt hozott haza, tegnap láttuk az érmeket, gratulálok nekik innen is :clap:

http://kajakkenusport.hu/hir/folytatas-velencen/

Ez tök jó lehetett. Gratula neki. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A címvédő pont a Packers ellen? Jó kis csemege lehet. :)

Engem marhára nem érdekel ez a nyitómeccs, mármint a csapatok miatt, de azért meg fogom nézni. már nagyon várom az új évadot, és hajrá Ravens! :) meg Broncos is. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, kíváncsi leszek, a focisták hogy muzsikálnak majd az EB-selejtezőn. :) Észak-Írországtól csak nem kapunk ki... Bár őket ismerve ez nem elképzelhetetlen. :)

——————————

Közben elkezdődött a Férfi kosárlabda-világbajnokság is, ami szeptember 14-ig tart. A mérkőzéseket a Sport1 valamint a Sport2 közvetíti, hol élőben, hol felvételről.

Eredményekről itt olvashattok:

http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=2014_FIBA_Basketball_World_Cup

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, kíváncsi leszek, a focisták hogy muzsikálnak majd az EB-selejtezőn. :) Észak-Írországtól csak nem kapunk ki... Bár őket ismerve ez nem elképzelhetetlen. :)

Én biztos megnézem a vasárnapi meccset. Jót akarok röhögni. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó meccsek lesznek a hétvégén, de ahogy Hunner is írta múlt héten már elkezdődött az NCAA szezon. Én az első héten a bajnoki címvédő Florida State Seminoles mérkőzését láttam az Oklahoma State Cowboys ellen, aminek az volt az érdekessége, hogy a találkozót a Dallas Cowboys stadionjában (ami egyben szerintem a legszínvonalasabb az erre a sportágra épített komplexumok közül) kb. 100 000 néző előtt játszották. Azért durva belegondolni, hogy ezek a srácok még egyetemisták és ilyen körülmények között, ennyi néző előtt szerepelnek... Ja egyébként kifejezetten jó meccs volt, sok ponttal és köztük - a tavalyi Heisman győztes - Jameis Winston (aki kiköpött Vince Young, rutinosabb NFL fanok még emlékezhetnek rá) eme TD futásával:

 

 

A hétvégén is lesz egy kifejezetten jónak ígérkező meccs, a 3. kiemelt Oregon Ducks és a 8. kiemelt Michigan State Spartans között szombaton (nálunk már vasárnap).

Az NFL-ből a nyitómeccsen kívül szerintem vasárnap a Baltimore - Cincinnati és a Dallas - San Francisco (ez utóbbi a Levi's Stadion hivatalos megnyitója) lesz érdekes, de a csoportrangadók közül az Atlanta - New Orleans, vagy a TV által is közvetített New England - Miami is valószínűleg szoros eredményt és jó játékot hoz majd. Persze a vasárnapi meccsek igazi csemegéje a SNF (amit akár hétfőre is rakhattak volna, elnézve a párosításokat), ahol Peyton Manning volt csapata az Indianapolis Colts és egyben utódja, Andrew Luck ellen lép pályára!

Mindenkinek jó szórakozást a meccsekhez és a szezonhoz legyen az akár egyetemi, akár profi szinten! :)

Szerkesztve: - Wilde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végül is mi lett a Redskins-szel? Új nevet kell felvennie?

 

Úgy tudom, hogy nem kell és a tulajdonos nagyon ágál a változtatás ellen, de akkora a nyomás, hogy meglepődnék, ha nem történne semmi. Kb. 50 szenátor írta alá az a petíciót, amiben a névváltoztatásért lobbiztak, civil és egyéb szervezetekkel karöltve és még Obamát is megkérdezték, aki szintén a változtatás mellett volt. Ami érdekes lehet, hogy volt hasonló eset a közelmúltban, ugyanis pár éve a Cleveland Indians (MLB) hagyta el korábbi logóját 'Chief Wahoo'-t, aki egy elég sztereotip indiánt testesített meg és a csapat hivatalos kabalája is volt (azóta egy nagy 'C' betű került a helyére a sapkákon és a mezeken). Egyébként a Stanford egyetem sportprogramja még 1972-ben megváltoztatta a nevét Indians-ról Cardinal-ra.

Összességében nehéz ezt innen kintről megítélni, de ha még az Indians nem is, a Redskins mindenképpen sértő lehet, tekintve a szó bizonyos eredetét. Igazából az amerikai őslakosokkal mindig elég mostohán bántak, most is sokan megpróbálják elbagatellizálni ezt az egészet. Egyetértek Champ Bailey-vel: "When you hear a Native American say that 'Redskins' is degrading, it's almost like the N-word for a black person. If they feel that way, then it's not right. They are part of this country. It's degrading to a certain race. Does it make sense to have the name?" Ha nem is azt mondom, hogy nigger, de a 'redskin'-nek lehetne a magyar megfelelője a 'boxos'. Az Indiansra mondjuk érzékletes alternatíva lehetne a Jews, abban biztos vagyok, hogy ezt a nevet nem engedélyeznék egyik franchisenak sem! A logójuk meg lehetne 'Chief Wahoo' helyet Jákob rabbi nagy pajesszal, meg hosszú orral. Nyilván ez is sértő másokra nézve, így ebből a szempontból megértem a változtatás mellett lobbizókat.

Persze vannak kifejezetten jól eltalált nevek, amelyek lekódolják az adott régiót/várost. Ilyen például a Washinton Capitals, Montreal Canadiens, Miami Hurricans, Dallas Cowboys, Texas Rangers, New England Patriots. Persze ott vannak azok a csapatok, amelyek a helyváltoztatás után is megtartották a régi nevet és így elég furcsa végeredmény jött ki. Például New Orleansban egy Jazz sokkal jobban hangzik, mint Utahban, de miután átkerült oda a franchise, így lett belőlük Utah Jazz. Los Angeles környékén nem sok tavat találunk, Minnesotában viszont annál inkább, a Minneapolis Lakers után lett tehát a Los Angeles Lakers. A Brooklyn Dodgers nevét pedig a városrészben közlekedő villamossal kapcsolatban kapta, tehát kifejezetten ahhoz a helyhez kötődött mégis utána Los Angeles Dodgers néven szerepelnek a helyváltoztatás ellenére.

A CBS-en álltak elő egy - szerintem remek - tervvel. Tartsák meg a csapatszíneket, a logót is, de a nevet változtassák meg Americans-ra. Ezzel nemcsak, hogy kiemelik Washington DC, mint az Amerikai Egyesült Államok fővárosának sajátosságát, hanem tisztelegnek a Native American közösség előtt is és a logót (ami szerintem nem sértő) is megtarthatják, egyben egyfajta kontinuitást is adnak brandnek. Sajnos a tulaj nagyon ragaszkodik a névhez (neki, mint brand fontos a Redskins név, ami egyébként az NFL-ben a 3. legértékesebb brand a Forbes szerint) és kezd egy kicsit ilyen erőfitogtatásba átmenni, hogy ő ezt igenis megteheti...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az a véleményem, hogy igenis ragaszkodjon a tulaj a névhez. Az 1930-as évek óta így hívják, eddig senkit sem zavart, most meg előhozzák az ügyet, amin jól lehet csámcsogni hónapokig. Ez ugyanaz, hogy tiltsuk be a Szent György keresztes angol zászlót, mert az meg a bevándorló muszlimokat sérti a szigetországban... szerintem ezek teljesen felesleges ügyek, amelyek csak arra jók, hogy egy-egy politikus olcsó népszerűségért megmutassa, hogy ő aztán kiáll az egyetemes emberi jogokért. Obamának is jól jönnek az ehhez és a fergusoni ügyhöz hasonló esetek, mert így nem arról van szó, hogy mondjuk elnökségének külpolitikája totális csődöt mondott.

 

Én abszolút a hagyomány mellett állok, így a Redskins névnek mindenképp maradnia kell. Főleg hogy a névadó egyáltalán nem rossz szándékkal a csapat egykori, indián származású edzője, W. H. Dietz iránti tiszteletből választotta ezt a nevet. Még korábban olvastam egy másik játékostól egy véleményt, aki szerint "People are overly sensitive these days." Mesterséges indulatgerjesztésről van szó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Világhírű lett az FTC és a Paks meccse...

http://444.hu/2014/09/04/magyar-gyozelem-vilaghiru-lett-az-ftc-paks-meccse/

 

Jó kis reklámot kapott a magyar foci...

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nute: Korábban is sokakat zavart (akkor még a társadalom kevésbé volt érzékeny az ehhez hasonló esetekre, úgyhogy elsősorban az amerikai őslakosokat, illetve nem voltak ilyen kommunikációs csatornáik mint itt a 21. században), többször is felemelték a hangjukat az ügyben éritnettek. Már 1971-ben is tiltakoztak a név ellen különböző indián szervezetek. 1988-ban a 2. Super Bowl győzelmük után a csapatra irányuló figyelmet kihasználva rengetegen írtak levelet az akkori tulajdonosnak, hogy változtassa meg a nevet. Amire ez volt a válasz: "There's not a single, solitary jot, tittle, whit chance in the world that the Redskins will adopt a new nickname." Később 1992-ben a Bills elleni SB-on kb. 2000 ember tüntetett "We're not mascots!" A tavalyi évben felmerült újabb próbálkozások mellé állt egyébként az 1964-es olimpiai bajnok Billy Mills is.

Amerikában a fekete közösséget is szegregációval sújtották, de az őslakosokkal még mostohábbul bántak. Így nem csodálom, hogy korábban nem voltak ilyen hangok. A populáció kb. 0.9 % indián, a szurkolók nagy része viszont fehér. Nekik biztosan nem sértő ez a név, kb. olyan ez, mintha azt kérdeznék tőlem, hogy sértő e a nigger. Nekem persze, hogy nem sértő, mert nem érint. Annyi szociális érzékenység viszont van bennem, hogy nem használom, mert ugyan számomra nem az, viszont másokat igenis sérthet! Sokan ezt is ilyen "ultraliberális" erőfitogtatásnak tartják, miközben nem gondolnak bele, hogy az indiánokat mindig is letojták. Az afro-amerikaiak integrációja szükségszerű volt (gazdaságilag is), az ellenük szemben elkövetett kegyetlenségekkel el is számolnak a különböző Oscar gyanús filmekben. Az indián genocídiummal szemben viszont aligha. Az pl. fel sem merülhetne, hogy az legyen egy csapatnak a neve, hogy Negros. Mondjuk Chicago Negros, régen ott volt a legnagyobb amerikai fekete közösség. A Jews-t is említettem, de az meg Amerikában teljesen elképzelhetetlen... és ez mind jó is, hogy így van, csak akkor ne alkalmazzanak kettős mércét a 'Redskins' esetében. Ahogy szalonképes emberek nem mondják azt az ázsiaiakra, hogy "a sárgák", vagy a feketékre azt, hogy "boxos", úgy kellene a "redskins"-t is elfelejteni.

A tulaj meg persze, hogy a név megtartása mellett van, neki ahhoz fűződnek az érdekei (na nem a hagyomány, hanem a pénz miatt). Persze igaz, ez nem egy karitatív szervezet, hanem egy üzleti vállalkozás, ezért is hívják franchise-nak. Egy sportmarketingest kérdeztek meg, hogy mégis mit jelentene egy névváltoztatás egy 1.6 milliárd dolláros brandnél, amire csak annyit mondott, hogy "hihetetlen károkat okozna". Szóval, business as usual. A személyes érintettség meg ugye Dan Snydernél nem játszik.

Ez a névadós sztori meg nem teljesen tiszta. Eleve úgy kezdődött, hogy a csapatot eredetileg, az ott szereplő baseball csapat után Boston Braves-nek (a New York Giants is így kapta a nevét a baseball csapatról, csak aztán azt átköltöztették Kaliforniába és ma már San Francisco Giants néven fut) hívták (ma Atlanta Braves néven szerepel az MLB-ben). Ez egy indián harcos után kapta a nevét, tehát hasonló gyökerei vannak. A csapat átköltözött a legendás Fenway Parkba (még ma is szinte eredeti állapotában használják ezt a pályát), a Boston Red Sox otthonába, ekkor változott a csapat neve Boston Redskinsre. William Dietz, aki részben sziúnak vallotta magát (ezt többen is megkérdőjelezték, még a 10-es, 20-as években is) tényleg megkapta ezt az elismerést. Azonban George Preston Marshall (a korábbi tulajdonos), aki azt nyilatkozta egy újságnak anno, hogy a Braves gyökerei után változtatták ilyenre a nevet. Ez a kitüntetés meg egy ilyen marketing fogás volt.

 

Donát: Amerikában ez a szó rasszistának számít. A 60-as évek óta szinte teljesen kikopott a közbeszédből (aki nem rasszista, nem is mond ilyet az indiánokra), csak a sportcsapatok nevében maradt fenn (vannak középiskolai csapatok is Redskins névvel). Legtöbbször ezt a szót negatív kontextusban használták, ezáltal olyan plusz információkat kommunikáltak magával a bőrszínnel kapcsolatban, hogy "ráragadt" a szóra ez a jelentés, ami így osztályozza az őslakosokat. Egyébként van a szónak egy olyan háttértartalma is ami a halott indiánokért kapott fejpénzt (véres skalpot) jelentette. A "hős" cowboyok pedig pénzért vadászták a "csúnya" indiánokat.

Jason Taylor (korábbi kiváló játékos) a rasszizmussal kapcsolatban: "If you look it up in the dictionary, it's an offensive term. If it offends anyone, the name should be out." De szerintem az ultimate érv, Calvin Hill-től származik, amivel nem tudok abszolút vitatkozni: "Why do we want to use terms that make people feel bad?" Tényleg olyan kézenfekvő lenne ez a Washington Americans, hogy adja magát. Ez vonatkozik az őslakosokra, akiké ez a föld volt, mielőtt még George Washingtonék egyáltalán odakerültek volna, de vonatkozik magára a városra, Amerika fővárosára is. Megtartanák a mezeket, a csapatszíneket, a hagyományokat, a nevet meg ugye nem először változtatnák meg. Ez egy win-win szituáció is lehetne, ha nem néznénk az üzleti részét, viszont az a baj, hogy kb. itt csak azt kell nézni... nem is igazából erről a konzervatív/hagyománytisztelő vs. liberális/toleráns ellentétről szól a dolog.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.