Ugrás a kommentre

IndianaAndrisSolo

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    887
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    3

IndianaAndrisSolo összes hozzászólása

  1. IndianaAndrisSolo

    Értékeld a filmet

    Igen, erre én is gondoltam, hogy ami ott nyitva maradt, az egy Maul-Vader párharc, esetleg még az lehet, hogy maga Vader vagy Palpatine dobta le a Malachorra, kb. mint egy száműzöttet. Csak aztán Ezráékkal meglép. Irgalmatlanul nagy hiba volt, úgy gondolom, megölni a Rebelsben. Azt hittem, nem akarnak vele kezdeni semmit. Még az is arra utalt, h kb. alig szerepelt ott is, csak egy pár részben. Olyan volt, mintha le akarnák tudni ezt a Lucas által kinyitott szálat. Illetve vice versa: ahogy írtam, valószínűleg tleg hiba volt behozni a Solo-ba. Úgy tényleg én is nagyon a szívemhez kaptam volna, ha a TCW-s felbukkanása lett volna az utolsó, mert akkor indokolva lett volna az, hogy miért van életben, de közben nyitva is lenne a sorsa, a jövője. Így viszont már végérvényesen zárt a Rebelsnek köszönhetően. És valóban jó lett volna egy Kenobi-filmben főgonosznak. Vissza kell néznem a Twin Sunst, de szerintem van utalás rá, hogy nem találkoztak a TCW óta. Az a helyzet, hogy a Lucasfilm néhány éve nagyon nagyon nagyvonalúan kezdte szép sorjában kiirtani az ikonikus SW-figurákat, mind a Rebelsben, mind a sorfilmekben. Gazdasági szempontból baromira nem jó ötlet, főleg, hogy a táguló filmuniverzumok korát éljük. Nyilván próbálnak a korábbi figurák helyére létrehozni valamit minden fronton (Rebels hősei, ST hősei, RO hősei), de azért ez egyelőre eléggé felemásan sikerül, baromira nehéz dolguk van, mivel tényleg borzasztóan ikonikus figurákat kell leváltani. A Marvel pl. meg ezzel szemben a huszonnyolcadik mellékszerepre sem szégyelli előkotorni valamelyik 60-as évekből gyökerező karakterét, akit a kutya nem ismer, annyira kihasználják a kezükben levő képregény- és moziuniverzumot. Ehhez képest az, hogy egy-egy Bossk-utalástól ájulunk el, azért egy picit más tészta, és mindenképpen ingerszegényebb.
  2. IndianaAndrisSolo

    Értékeld a filmet

    Qi'Ra épp lelépett; épp Beckett megemlítette, hogy Tatooine-on van most pénz dögivel; Maul épp bejelentkezett. Nekem mindez eléggé folytatásszagú volt. Maul behozása olyan volt, mint egy Marvel főcím utáni jelenet. Jó, hogy csak az nem volt kiírva, hogy "Han Solo will return".
  3. Az furcsa, mert elméletileg Anthony Daniels játszotta, Kasdan nyilatkozata szerint.
  4. IndianaAndrisSolo

    Értékeld a filmet

    Szerintem nem csak azoknak áll-leesős a Maul-jelenet, akik nem ismerik az animációs sorozatokat. És nem feltétlenül jó értelemben. Nagyon-nagyon kedvelem Mault, elsősorban a TCW és a Rebels miatt, amik jól bővítették a karakterét, és elfogadtam Lucas atyánknak, hogy visszahozta. De számomra eléggé nem illett ide, őszintén megmondom, és sajnálom, ha ezzel most elrontom valakinek a kedvét. A Rebels másodszor is, végérvényesen lezárta a szálát. Fogalmam sincs, mit akarnak kezdeni vele, de eléggé Marveles felvezetője volt annak, hogy Mault még majd szerepeltetni fogják, ki tudja, miben, Solo-folytatásban, Boba Fettben, Kenobi-filmben, akár egy saját Maul-filmben. De azért a jelenléte önmagában eléggé feszültség nélküli, mivel a sorsa ismert a Rebels jóvoltából. És a filmekben nem tudják lezárni a történetét (másodszor), mivel a Rebels zárta le. Komoly gondban lennék az írók helyében. Amúgy meg egy Han Solo-eredetmítoszba rettenetesen nem illik Maul. Han Solo mítoszának annyi erős SW-figurája van, ez nem a Jedi-Sith-vonal, az igaz, de attól még baromira működik: Chewie, Lando, Falcon, Jabba, Boba Fett, Greedo, fejvadászok, stb. Azért ezeknek a felét, ha használta a film, persze marad valami a folytatásra is. Mind ki lesz használva. Nota bene a Maul-jelenet teljesen elvonta a figyelmem Hanról, meg úgy az utána következő csúcspontról, amiben lelövi Beckett-et. Súlytalanná tette. A film pedig ezzel szemben szórakoztatott. Az utóbbi napokban, meg úgy a rendezőcsere óta már elég alacsonyak voltak az elvárásaim sajna, pedig látjátok a felhasználónevemet, baromira kíváncsi voltam, hogyan zajlik le a legkedvesebb filmes karakterem eredetmítosza, és azért csak bizonyos pillanatokban tudtam repesni. Sok-sok nagynak szánt, de picit azért súlytalan pillanat. És azért pl. ami az egészet mozgathatta volna, a Han-Chewie páros dinamikája, az jóformán ugynaolyan volt mint a többi filmben az első fél órát leszámítva. Ami baromira tetszett, az a látványvilág, az SW-fajok, a cool űrlények Quay Tolsite-tól Molochig, végre egy RODIAN (egy barátomat zavarta, hogy sárga, de sztem nyilvánvalóvá kellett tenni, hogy nem Greedo, nekem nem volt vele gondom), és persze utalások tömkelege, ami azért elegánsabb volt a RO-ban, ahol konkrétan megmutatták Ponda Babát és Dr. Evazant vagy Tarkint, nem csak beszéltek róluk, mint itt Aurra Singről vagy Bosskról. Persze dobott ez a Beckett-figurán, de azért baromira nem ő lesz az első, akit begyűjtök az akciófigurák közül. Valahogy minden csak úgy megtörténik ebben a filmben, nem olyan frappáns, mint mondjuk a Casino Royale vagy a Skyfall a Bond-mítosz felépítésében, vagy a Batman Begins Batman eredetmítoszában. Pl. egyszer csak bejelentik, hogy akkor most megcsináljuk a Kessel Run-t. Nem valami furfangos módon egyszer csak odavezet a film, hanem hopp, most ezt a mitikus elemet pipáljuk ki a listáról. De lassúnak nem éreztem (sokan írták máshelyütt), hamar eltelt, pörgős film volt. Jó lesz ez a másfél év most, a végén a falat kaparjuk majd a IX. részre való várás közben. Sokan írjátok, hogy ezek a spinoffok jobban kedveznek a "régi" rajongóknak, stb. Én nem gondolom ezt. Nekem Luke szálának csodálatos lezárása, a magánya, a dicsősége vagy a Yoda-jelenet, ami nettó fanservice, de baromira integrált helye van a TLJ-ben és még filozofikus is, az sokkal inkább esszenciális Star Wars, és jobban meghat (engem). De nem szomorkodom. A RO és a TLJ számomra tökéletes SW élmény, és ez se rossz, ízlelgetem még. Nem akadok ki, mint a sok habzó szájú a TLJ kapcsán.
  5. Komoly esély van rá, hogy Lando lesz az egyik legszórakoztatóbb figurája a Han-filmnek, ugyanakkor bízom benne, hogy még csak nem is lesz kicsit sem tervben a Lando-film. Annyi minden mást néznék meg inkább! És azért baromira nem annyira ikonikus karakter, mint Han vagy Obi-Wan, de még Boba Fetthez képest sem. De príma, hogy így találtak helyet neki, és bízom benne, hogy Billy Dee Williams is kameozik majd a IX. részben. Egy esetleges folytatásban, ami a Solo-ra épül, esetleg behozza jobban Fettet, v ilyesmi, abban ismét megnézném Lando-t mellékszerepben, vagy fontos szerepben, de semmi esetre sem egy olyat, amiben Lando a főszereplő.
  6. IndianaAndrisSolo

    A The Mandalorian sorozat

    Én nem örülnék neki. Han Solo-t nem lecserélték, hanem a fiatalkori önmagát castingolták be. A post-RotJ Han Solo csakis Harrison Ford lehet, vagy senki. Mivel Ford él, amúgy megoldható lenne a szereplés Motion Capture-rel, nem lenne olyan megosztó etikailag, mint Tarkin RO-s szerepeltetése (engem nem osztott meg, csak voltak viták különböző nagy amerikai újságokban). És hogy miért mondom a MoCap-et? Mert Favreau elmondja az interjúban, hogy nagyon erősen használni fogja, meg a különböző, többek közt Lucas által kifejlesztett animációs technikákat. Én alapvetően nagyon-nagyon örülök, hogy lesz egy olyan produktum, amivel nem hagyjuk el (nagyon) a Birodalom korát, és itt felbukkanhat egy C-3PO (ő mindenképp, és Daniels alakításában!), R2, Chewie minden gond nélkül. Itt egy fan theory a részemről. Tényleg vegyétek annak. Ha már sok MoCap, el tudom képzelni, hogy a sorozat Snoke eredetével foglalkozik, és bevonja a Rebels és TCW rajongók által nagyon kedvelt figuráit, így ez lesz az a sorozat, ahol Ahsoka és Sabine keresik az eltűnt Thrawnt, Ezrát, és úgy kerülnek el az ismeretlen régiókba, és találkoznak valamiképp Snoke-kal is. Időben nekem ez sokkal inkább tűnik a Rebels cliffhangerének továbbgondolásának, mint a Resistance. Ez megmagyarázná Serkis TLJ után is tartó titokzatoskodását is, lehet, h simán benne van ebben a sorozatban. Meg ha belegondoltok, mi történhetne 7 évvel a RotJ után? Ez lényegében a legnagyobb békeidő. Nyilván a másik esélyesebb lehetőség az, hogy valami alvilági sztori lesz.
  7. https://superhypeblog.com/music/pink-floyds-the-dark-side-of-the-moon-how-an-album-cover-became-an-icon Hasonlóan idézte fel a Thor Ragnarök is a posztereivel, logójával a '70-es évek végének-'80-asok elejének szín- és motívumvilágát. Meg a Last Jedi első, Celebration-ös poszterénél is megvolt ez a Flash Gordonos, He-Man-es, Commodore 64-játékos fíling, csak ott a színvilág a vörösre és a kékre volt felhúzva. De azt is el lehetne képzelni, hogy egy Vico VHS-kazetta posztere.
  8. Egy több, mint kiváló cikk a The Last Jedi megítéléséről: https://www.starwarsnewsnet.com/2018/03/star-wars-the-last-jedi-forbes-weighs-in-on-the-critics-vs-fans-debate.html
  9. IndianaAndrisSolo

    Forces of Destiny

    Igen, nyilatkozták, hogy ez a második évad nem csak ennyi volt. Valóban, az még fajább lenne, ha Hamill a kövi nagy anim. sorozatban szinkronizálna!
  10. IndianaAndrisSolo

    Forces of Destiny

    Na, ennél tényleg azt érzem, hogy a lehetőségekből kihozták a maximumot. Három perces limitben ennél jobbat nem lehet csinálni. És tényleg egyik-másik igazán mosolyt csalt az arcomra! A Leiás rész szuper, és egy fontos pillanatot mutat be, már a Hera-Sabine verziónál is azt hittem, hogy a Tydiriumot lopják épp el (de aztán a wookiee-t csekkolva rájöttem, hogy nem), de nagyon jó, hogy a Boussh ruhájának eredetét itt megismerhettük. A Yoda-Luke rész is marhajó, és a porgos is. Az animációk, a karakterek rajzai is sokkal jobbak, Anakinen látszik talán a legnagyobb változás. Kitettek magukért. Bízom benne, hogy Mark Hamill nem csak erre az egy részre szinkronizálja majd Luke-ot, hanem esetleg beugrik majd öreg Luke-ként is a májusban érkező részek valamelyikében.
  11. Nem tudjuk, hogy a Rebels jelenlegi befejezése mennyi idővel játszódik az Ep. IV előtt. Lehet, hogy 1-2 héten belül már ment is a Scarifi csata + Yavin. Szerintem itt pont ezért nem volt válaszcsapás. Valamint azért sem, mert sztem a Lothal-t eredetileg a HCs-vel akarták elpusztítani, hogy példát statuáljanak, a HCs felrobbantása után pedig lehet, hogy más lett a fő prioritás + a 2. HCs-nál is lehet, hogy ez tervben volt, csak ugye az se tartott sokáig. Sokkal gazdaságosabb lelőni egy lézerrel a bolygót, mint odacsődíteni egy rakás csillagrombolót, plusz azért talán már ez is kijelenthető, hogy a lothali lázadók működésével minten bizonnyal már a polgárháború lóg a levegőben, és a Birodalom be lehet valamelyest tojva, elvégre a három fő emberüknek meggyűlt a baja velük: Tarkinnak, Thrawnnak, Vadernek. Sőt, tkp. Palpatine-nak is. És az inkvizítorok is fűbe haraptak. Am ez meg nem az első válaszcsapás lett volna a Birodalom részéről, sokadjára küzdötték vissza magukat Ezráék Lothal-ra. Már Vader is vmi ilyesmi miatt jött Lothal-ra a 2. évad elején.
  12. Az Ahsoka-szálat szinte biztos, hogy a kövi sorozat, vagy majd az ahhoz kapcsolódó kiadványok valamelyike megválaszolja majd. Lothal-nál nekem az a magyarázatom, hogy nagyon röviddel ezután jöhetett Scarif és Yavin, és ezzel rendesen azt érték el a Lázadók, hogy a Birodalom innentől kezdve erősen rájuk figyeljen, főleg, hogy innentől kezdve nyílt háború van. Szerintem nem értek rá arra, hogy Lothal-t visszafoglalják. Az is lehet, hogy a DS első megsemmisítendő célpontjai között volt, csak a Yavin 4-be beletört a bicskája.
  13. Mark Hamill kapja a csillagát épp most! Live stream w Han Solo and Baron Papanoida
  14. Sokan Ahsoka-ról fehér Gandalfra asszociáltak, itt feljebb is, és a Star Wars News Neten is. Nekem inkább a Force Awakens vége jutott eszembe, Luke is hasonló messianisztikus alakként jelenik meg ott, a zene is a Force Theme, utána meg a mozifilmes End Title. Lényegében annyira senkit sem öltek meg, hogy Dume farkassal és Jacennel az az érzésem, hogy Kanan halálát is szinte teljesen visszavonták. Pedig hogyha ezekkel a karakterekkel megyünk tovább, akkor előbb-utóbb le kell zárni a történetüket. Gregor halála ezzel együtt viszont eléggé súlytalan volt, pláne, hogy szerencsétlen már másodjára patkol meg Világos, hogy Ezra és Thrawn nem halt meg, de mondjuk az már kevésbé, hogy a széttört üvegű hajóban miért nem haltak meg, de szinte mindegy is ez. Azért ez nekem kicsit fura, hogy ez az összetartó csapat ennyire szétszéledt. Hogy Hera már egyedül küzdött Endoron, és Zeb, Sabine, Kallus már nem voltak vele. Zeb és Kallus befejezése a legmeghatóbb, legemberibb. Ők voltak a kedvenc karaktereim ebben a sorozatban! Palpatine jelenetei ebben a részben meg valami egészen hidegrázósak!!! Nem bántam volna, ha először így látjuk meg a Rebelsben, és csak utána, amikor Ezra lerombolja a templomrészt, csak akkor látjuk meg a valódi arcát. Így egy kicsit felemás volt, hogy igazából egyszer már látta korábban Palpatine valódi arcát. De ez nem ennek a résznek a számlájára írandó. Bravó Rebels! Várom a következő sorozatot!
  15. IndianaAndrisSolo

    1x01 - Spark of Rebellion

    Igen, főleg, hogy az Inkvizítor végül utána nem is szerepel, és a végén fordulatszerűen jelenik meg a hologramja. Az első olyan részben, amiben már komolyabban feltűnt, annak a felütésének jobb lett volna a Vader-jelenet (a Rise of the Old Mastersben), esetleg a Fighter Flight végén cliffhangerként a következő részt fölvezetendő.
  16. Azt nyilatkozta Johnson a minap, hogy a harmadik lecke valami olyasmi, amit nyitva hagy a IX. részre Abrams-nek.
  17. IndianaAndrisSolo

    A Star Wars jövője

    Az is lehet, hogy a Resistance olyan harmóniában készült a Rebels-szel, hogy tovább tudtak lépni a Rebels 4. évadról a kövi sorozatra minen fennakadás nélkül, mintha csak egy újabb évad lenne. Amúgy a Rebels előkészítése és bejelentése nem igazán mérvadó: a Rebels 1. évada akkor a Lucasfilm zászlóshajója volt. A dolog, amit virítani kellett még a 7. rész előtt. Kicsit ugyanez a helyzet lenne most, ha ősszel jönne a következő sorozat: van egy másfél éves gap a Solo és az Ep. IX. közt. Én azért örülnék, ha lenne legalább vmi ezalatt az idő alatt, erre ez a sorozat tökéletes lenne.
  18. Igen, Wedge is Antilles és nem rokonok, az oké, tényleg a messzi galaxis Smith-jei lehetnek. De a RotS-os és az ANH-s Raymus Antilles kapitány ugyanaz a személy a wookiee szerint. Am Wedge-dzsel is hasonló a helyzet: van ugye az a fake Wedge, aki a Death Star briefingen vitázik egy rövidet Luke-kal az ANH-ban. Na ott tényleg simán kitalálhatták volna, hogy ez egy másik karakter, én totál elfogadtam volna, hogy Wedge nincs ott az eligazításon (mittomén, klotyón van), de a wookiee ugyanannak a karakternek nevezi, Wedge kánon sztorijának leírásában ott van, hogy a csávó összeszólalkozik Luke-kal. Lehet, hogy az Antillesek valójában Clawdite alakváltók, mint Zam Wesell???
  19. Srácok, hadd mondjak el valami iszonyú következetlenséget, ami egész életemben szúrta oldalam. Lucas annyira figyelt mindenre a Sith-ek bosszújában, hogy tökéletesen illeszkedjen az előtte és utána következő filmek sorába. Illeszkedik is. Egy dolgot kivéve. Antilles kapitányt. Egyik filmben sem látszik sokat a csávó, premier plánban egyáltalán nem. De az egyszerűen már messziről is lejön, hogy ennél két különbözőbb palit nem is választhattak volna. Még a ruha segíthetett volna, de az is homlokegyenest más. A ruhát viszont inkább elnézem, húsz év alatt változhat a "divat", egyik filmben mint szenátusi testőr, másik filmben meg mint lázadó jelenik meg, oké. De a két csávó alkata és feje közti különbség így is átjön. Az egyik egy hatalmas, vállas, iszonyú nagy állkapcsú, barnás-feketés hajú férfi, akit egyáltalán nem is tudok elképzelni, hogy Darth Vader csak úgy felkap. A másik pedig látványosan egy vékony, kissé talán pocakos, szőke, alacsony, a fojtásnál jól láthatóan teljesen más arcú figura. Még csak azt se lehet elképzelni, hogy húsz év alatt ilyenre esik össze, egyszerűen abból az emberből nem tud ezzé a fickóvá öregedni. Szerencsére a Rogue One-ban olyan színészt választottak, aki hasonlít az ANH-sra, nézegettem róla képeket. Persze ennyi baj legyen, ettől nem szeretem kevésbé sem Lucast, sem a RotS-ot, sem magát az SW-t. Ezt az egészet inkább félkomolyan, mint komolyan írom Valaki nem tud valami jó kis in-universe magyarázatot a mester botlására?
  20. Egyelőre most derült ki 100%-ig, hogy él és virul. Mindig is úgy gondoltam, hogy a Rebels 2. évada nem jó lezárást adott Ahsoka történetének. Az első évad végén nagy dérrel-dúrral be lett hozva, aminek nagyon örültem, aztán pedig jóformán alig használták a figuráját, pedig feltételezhettük, hogy mivel ő is egy Jedi, és eléggé kevés van jelenleg a galaxisban, talán szignifikáns szerepe lesz, és nem ördögtől való volt a feltételezés, hogy a Ghost Crew tagjává válik. A Twilight of the Apprentice-en kívül két rész volt, ahol fontosabb szerepet játszott, nem cameo-zott. És baromira nem érzem azt, hogy olyan mély viszonyuk alakult volna ki a Rebels hőseivel. A Twilight of the Apprentice pedig (amit én nagyon szeretek) sokmindenről szól - Maul megjelenik, Kanan megvakul, Ezrát minden korábbinál jobban megkísérti a sötét oldal, a maradék inkvizítorokat kinyírja Maul, a sith holokron megszerzése, stb. - speciel arról, ami az epizód címe, éppenséggel a legkevésbé. Ahsoka egyáltalán nincs fontos szerepbe helyezve, nem úgy, mint mondjuk Kanan a Jedi Night-ban, vagy Maul a Twin Suns-ban, nem érezni, hogy kérlelhetetlenül halad a sorsa felé. Egy ilyen mozgalmas rész végére pedig hirtelen be van dobva a Vaderrel való találkozás, ami valahogy egy sokkal epicebb lezárást kiáltott. Szóval örülök, hogy Filoni-ék realizálták, hogy egyszerűen a Rebels-ben nem futhatta ki magát Ahsoka. Csakhogy ne azt érezzétek, hogy egyoldalú vagyok: pl. sztem Maul príma lezárást kapott, azokat a részeket, amikben szerepet kapott, sokkal jobban uralta. És Rex-et is sokkal méltóbban használja a sorozat. Talán arra is rájöttek a Disney-nél, hogy iszonyúsok rajongója lett a TCW-nek és Ahsoka-nak, és most már bizonyára Filoni-ban is maximálisan megbíznak. Mert ugye anno kapott is sorozatot, de azért mégiscsak a TCW el lett kaszálva. A Rebels minimum első évada egy nagy feladat volt Filoni-nak, ahol azért az új főnököket is meg kellett győznie. Remélem, hogy ha már egy rakat tv-sorozatot fejlesztenek a Disney saját Netflix-ére, akkor az egyik Ahsoka-ról fog szólni. Nemrégiben volt egy ilyen fejtegetése Dzséjtnek, hogy nem kéne mindenkit halállal kiírni. Na, hát Ahsoka-nak el tudok képzelni valami meghitt befejezést. Egyre fogynak a George Lucas által kreált karakterek az SW-galaxisból. Az olyan figurák, mint Luke, vagy Han, megértem, hogy meghalnak, de pl. Ahsoka, aki egy kortalan figura animációs léte miatt, nem kötik korlátok egy idős színészhez, igenis feltűnhet még sorozatokban, sőt, szerintem tök jó közös pont tudna lenni ő maga az animációs sorozatok között. De akár még saját spinoffot is kaphatna, vagy feltűnhetne élőszereplős sorozatban.
  21. Yoda József: jelen esetben nem időhurokról van szó. Az a kép a második évadban, hogy Ahsoka bemegy a barlangba, egész egyszerűen már azután van, hogy Ezra megmentette, akkor ott már a mostani rész eseményeinek tudatában lép át a barlangon. Amúgy a negyedik, amit vázoltál, hogy a múlt megváltoztatásával párhuzamos világok jönnek létre, lényegében ugyanaz, mint a Vissza a jövőbés/Terminator-os, csak ott a szereplőknek nincs lehetőségük alternatív valóságok közti utazásokra. Amúgy meg ez nem is feltétlenül lenne kapcsolatban az időutazással, bizonyos történetekben simán csak önmagában van a multiverzum-elmélet, nem kell időutazással beavatkozni az eseményekbe, mert önmagában minden döntéssel párhuzamos univerzumok születnek (ld. Rick and Morty). A legtöbb SW-halálról így elmondható, hogy nem akadályozhatta meg őket senki, mert akkor láttuk volna már. Qui-Gon, Padmé, Obi-Wan, Yoda, Vader halálának szemtanúi vagyunk, Palpatine-nál pedig nem lenne robbanás, ha ott vki kimentette volna. Elméletileg csak Han, Windu halálakor merülhet fel, hogy valaki megmenthette őket, de úgyse fogják ezt bejátszani. Dzséjt, akartam kérdezni, a jelenlegi kánonban mi az a forrás, ahol elhangzik/megmutatják, hogy Maul hogy menekült meg a Naboo-n? Erről lemaradtam. A régi kánonban volt az egyik képregénykötet, amiben ezt flashback-ben megmutatják, de az már legends. Mindezen események hatása a Sith-ek bosszújára: ha Anakin nem siet átállni, és utánaolvasgat a Jedik archívumában, akkor talán rátalál erre a lehetőségre (de nem épp egy könyvtárszakos, inkább gyakorlati ember), ami azért kecsegtetőbb, és valószínűbb megmentési lehetőség Padméra nézve, mint amit Palpatine vázol neki. Persze ott így sem tehetett volna semmit, mert Padmé nem egy baleset vagy gyilkosság áldozata. Esetleg önmagát menthette volna meg a mustafari sérüléseitől.
  22. Ez száz százalék, hogy így van ebben az esetben. Kétféle időutazás van, az egyik, amiben minden már eleve úgy történik meg, hogy az az időutazás létrejön, pl. Harry Potter 3-ban, amikor az időben visszautazott Harry megmenti az órákkal korábbi önmagát a dementoroktól, és ezt már akkor is tapasztalta, amikor először átélte ezt a helyzetet, csak akkor még nem tudta, ki menti meg őt. Ugyanez a helyzet a Rebels-ben. Nem volt egy alternatív valóság, ahol Ahsoka meghal, mert csak olyan volt, aminél átsétál a kapun. A másik lehetőség az, ami a Vissza a jövőbé-ben van. Hogy változik a jövő az időutazással. George McFly-t elüti Lorraine apja, így ismerik meg egymást Marty szülei. De aztán az egész bonyodalom amiatt alakul ki, hogy Marty az időutazásával megmenti leendő apját a kocsi elől, őt magát ütik el, és szülei nem úgy találkoznak, mint korábban. Van egy harmadik kategória, a totál paradoxon: a Terminator-ban körbejár egy mondat, a "Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed", amit nem tudni, ki találhatott ki, mert mindenki csak hallotta egy másik személytől.
  23. Jól van, jól van, azért nem voltam ebben biztos. Még most sem teljesen. De meg fogom még egyszer nézni a recon-t is, a 2x22-t és a mostani részt, figyelve mindarra, amit mondtál. Ezek, amiket mondasz, értem. És ezek valódi érvek. De az önmagában, hogy a második évad végén mutatnak egyetlen képet, egyáltalán nem jelentené azt, hogy ez a barlang pontosan a második évad végén van az idővonalban és Malachoron. Egy különös montázs legkülönösebb, legrejtélyesebb snittje, amit semmilyen szinten sem tudtunk a mai rész megtekintéséig definiálni, csak találgatások lehettek, mit is látunk pontosan. Mondjuk ott egyébként nem egy törmelékhalmot kéne találnia a robbanás után? Tartok attól, hogy ezúttal én értelmezek félre valamit, túlgondolok, amely hibába sokszor esnek az SW-fan-ek. Lehet, hogy az a baj, hogy egy David Lynch-i gondolkodást akarok beleszuszakolni valamibe, ami sokkal egyszerűbb annál (mégha látványosan merít is belőle). A kérdéses epizódok újbóli megtekintésével, ha meggyőznek, revizionálom az álláspontom. Nem akarok dogmatikusnak tűnni. Mindezeken felül pedig az a nagy szerencsénk, hogy Ahsoka-t minden valószínűség szerint okkal hozták vissza, így rövid időn belül meg fogjuk tudni, mi történt vele ezután pontosan, ha nem is a jövő heti záró részekből.
  24. Srácok, erre mi a biztosíték? Mert ennek kontextusában ugyanúgy lehet értelmezni flash forward-ként a 2. évad záróepizód barlangos képét. Mivel ahhoz a barlanghoz nem jutott el máshogy, csak mikor már Ezra kimenti, és visszatér a World between worlds-ből. Akkor, amikor ott bemegy, akkor már tisztában van Ezra tettével és Kanan halálával. Ezek a kapuk különböző időpillanatokra nyílnak a World between worlds-ben. Mind másra. Amúgy ez egy régi gondolat a sci-fikben, ez a negyedik dimenzió tkp, amikor az időnek térbeli kiterjedése van. Hasonló tér van az Interstellarban is, de ott "tudományosabb", vagy teoretikusabb. Itt ez meg inkább mágikus tér. Ha pl. egyik kapu Vader és Ahsoka csatájának időpillanatára nyílt, ami évekkel ezelőtt volt, a másik pedig Kanan halálára, akkor a többi valószínűleg további pillanatokra és helyekre. Vagy ti láttátok azt, hogy Ahsoka célirányosan futott egy kapu felé? Eleve csak most ismerte meg ezt a helyet. Befutott oda, ahova tudott, Palpatine elől. Ha a Rebels jelenlegi idejébe kerülne, vagy más időpontba (ami szerintem jó lehetőség lenne egy következő sorozatra), akkor az is indokolt lenne, hogy miért nem tűnik fel a Rebels s03-04-ben. A barlangajtót nem tudom nyomnak tekinteni, de a madarat igen, ezzel, hogy elrepül Vader mellett. De mondjuk jelen lehetett ott úgy is, hogy nem éppen akkor szállt ki ebből a térből. Egyébként ez sztem nem egy olyan hely volt, ami csak Lothal-ról elérhető. Szerintem a Lohal-i csak az egyik kapuja. Még az is lehet, hogy további sorozatokban, könyvekben mások is eljutnak ide más Jedi-templomokból.
  25. Nem tudom eléggé kifejezni, mennyire döbbenetesen jó epizód volt ez! A Rebels csúcsa. Hú, ki mindenki suttogott abban a World between worlds-ben: Rey, Kylo, Obi-Wan, Qui-Gon, Yoda, stb... Érdekes lett volna látni más epic halálokat is, egy-egy ajtónál: Vaderét, Luke-ét, stb. (ha van érkezése valamelyik Jedi szereplőnek, igazán megmenthetné Han Solo-t ) De nincs hiányolnivaló! A Recon válaszol arra is, hogy Yoda nem force projection-ként látszódik a második évadban, hanem akkor is Ezra ebben a World between worlds-ben van, azaz rálát Yodára, aki Dagobah-n ül, ahogy azt jósoltam a "telefonos" kommunikációval. Ráadásul a Dagobah Dark Side Cave-hez hasonlítják ezt a teret, szóval simán lehet, hogy ott is van egy kapu erre a helyre. Talán ez a rész indirekten választ adhatott arra a kérdésre, hogy Maul hogy élte túl a TPM-es "halálát". Simán lehet, hogy ezen a téren keresztül mentette meg Talzin, ahogy Palpatine is be tudott hatolni ide Sith mágia segítségével (a kék cucc, amit varázsolt, meg ez az eljárás nagyon hasonló volt Talzin zöld varázslatához is, és a Palpatine TCW Sacrifice záróepizódjában használt trükkjéhez, ahogy megjelent Yodának). Nehéz a helyzete a következő három résznek. Ez annyira esszenciális volt, nem tudom elképzelni, hogy hova tovább. Valószínűleg lesz egy gigantikus csata, mindenki felvonul. Tuti, hogy Thrawn visszajön a játékba. A lázadók oldalán meg az eddig eléggé mellőzött Kallus, a klónok, Hondo, és sztem talán mandik, twi'lekek is jöhetnek. De szerintem Palpatine is lesz még, mert a trailer végi kép nem volt benne ebben a két részben, persze az is lehet, hogy ezt a jelenetet végül nem használták fel. Hova került Ahsoka??? Az se biztos, hogy ebben az időben van... Lehet, hogy a Star Wars Resistance, amit beharangoztak, fogja továbbmesélni a sztoriját, és lehet, hogy az új trilógia korába került innen? Szerintem már nem fog feltűnni a maradék 3 epizódban. Érdekes cliffhanger lett volna, ha ott átmegy azon a barlangbejáraton, amit láttunk a Rebels 2. évadának végén is, és First Order Stormtrooper-ekkel találta volna magát szemben. Jó, ezt csak a rajongói őrületem. Az fantasztikus volt, hogy Vaderrel való párbaját is láttuk, a második évad végén amúgy is nyúlfarknyinak éreztem a nagy beharangozott összecsapásukat, számomra az a rész sokkal inkább Maul felvezetése, mint Ahsoka sztorijának lezárása. TISZTÁRA TWIN PEAKS VOLT AZ EGÉSZ!!!! Nem csak Ian McDiarmid volt az egyedüli nagy guest star. Malcolm McDowell (Mechanikus narancsból Alex), aki a miniszter hangját adja. Azt hittem elsőre, hogy Sate Pestage, vagy Janus Greejatus, esetleg Vader Rogue One-os szolgája, de új karakter.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.