Wilde

A napokban újranéztem a Strange New Worlds első évadát. Még mindig ezt tartom a legszórakoztatóbb sorozatnak az új érából. Még azok az epizódok is tetszettek, amelyek általában nem szoktak annyira bejönni, például volt itt az rész, amikor mindannyian annak mesekönyvnek a karaktereit játszották el, ami erősen emlékezetett arra, mikor a régebbi sorozatokban abból próbáltak egy történetet fabrikálni, hogy hőseink bezáródnak a holoszobába és ott kell valamit eljátszaniuk egy epizódon át. Viszont itt még ezt is ki tudták hozni egy érzelmes, mély karakterívre és lezárni egy szálat úgy, hogy nem húzták az orvosnak a személyes kálváriáját a lányával több évadon át, hanem ennek keretében tettek pontot a végére. A gornok is más megvilágitásba helyeződtek, gyakorlatilag a nevetséges kategóriából sikerült fellépniük egy second-hand xenomorph státuszba, ami az utolsó előtti epizódban kifejezetten hangulatos volt. Összességében pedig sokkal érzelmesebbnek éreztem ezeket a karaktereket, jobban tudtam kötődni hozzájuk, mint a többi sorozatnál. A klasszikus karakterek is kaptak egy olyan élt, ami miatt újrszerűnek hatnak, Spocknál baromi jó volt ez a háromszög T'Pring és Chapel nővér részvételével és ahogy küzd az emberi oldalával, de Pike saját sorsával való szembenézése is erősre sikeredett. A kedvenc részem továbbra is testcserés epizód volt és tetszett, hogy amellett, hogy nagyon komoly témákat is beleszőttek ebbe az első évadba (pl. a gyerek feláldozása azon a bolygón), mellette voltak ilyen könnyedebb hangvételű, hangosan röhögős megoldások is, mint mikor Spock T'Pringként leütötte azt a vulcánit. Várom a holnapot, ha fele ilyen jó lesz az új évad én már boldog leszek.

Mon Mothma hatalmas kedvencem volt az Andorban, szinte mindig az ő szálát vártam az egyik legjobban az összes közül. Ebben nagy szerepe volt Genevieve O'Reilly-nak, aki fantasztikusan keltette életre ennek határozottan tojásokon lépkedő politikusnak az alakját. Az aggódó anyát, a rendületlen demokratát és a rendzserbe belenyugodni nem képes lázadót, amiből azért az igazi puskapor valószínüleg a második évadra marad majd. Közben meg itt van Thrawn, aki jelenleg a mindennapjaim részét képezi az elmúlt időben. Készülve az Ahsoka bemutatására, a Rebels mellett gondoltam felhozom magam egy kicsit Thrawn karakterével kapcsolatban is. A chisst én korábban csak az eredeti Thrawn - trilógia kapcsán ismertem, úgyhogy most belevágtam Zahn kánon könyveibe is és lassan az Ascendancy - trilógia végére érek. Továbbra is egy baromira szórakoztató karakter Thrawn és most még inkább közel érzem magamhoz, hogy a múltját, a gyengeségeit is megismerhettem, meg a chissek is úgy általánosságban jobban izgatnak. Ahogy Zahn ezt a karaktert elmélyítette az barvúros, a társadalmuk bemutatásával egyetemben, az egyik legizgalmasabb figura, akiről SW könyvben olvastam még mindig Thrawn, így most őt jelenleg kevesen taszítanák le ebből a selejtezős mezőnyben a trónról (elnézést a szójátékért).

Sabine eleinte nem volt igazán szimpatikus karakter számomra, kicsit olyan távolinak éreztem és első benyomásra sem sikerült úgy megkedveltetnie magát, mint mondjuk Kanannak, vagy Herának, ez most a Rebels újranézésnél tudatosult bennem. Később aztán amikor rátérünk a mandalori szálra már közelebb került hozzám, a gyengeségeivel, a rászakadt felelősséggel, a megbánt döntéseivel együtt és kifejezetten várom majd az élőszereplős felbukkanását. Kuill vele szemben viszont már rögtön az elején egy igazi feel-good karakter volt, aki ezt az azonosulható, jólelkű mentor szerepet tökéletesen hozta. Az "I have spoken" jelmondata pedig rögtön egy instant klasszikust adott a SW univerzumnak és emlékezetessé tette a karakterét. Az is hozzájárult a megbecsüléséhez, hogy az életét adta Groguért és így legendává válhatott. Részben ő indította el a Dint is az útján és így elengedhetetlen volt abban az utazásban, amit aztán a Mandalorian három évada alatt láthattunk. Végül úgy döntöttem, hogy Sabinera szavazok, mert az ő karakterében több potenciált látok, részben ez egy megelőlegezett bizalom is az Ahsoka sorozat számára, de úgy érzem Sabine még tartogathat néhány meglepetést...

Nem vacilláltam sokat, Bo-Katan. Egyrészt szimpatikusabb karakter számomra, mint Greef, másrészt tetszik az útja, amin a TCW óta végigvezették a Mandalorianon át. Itt a harmadik évadban ráadásul sokkal fontosabb szerepet is kapott, mint korábban bármikor, így közelebb is került hozzám. Greefnek is jó volt látni a változását, hogy abból a számító fejvadász vezérből egy a város közösségéért is tenni akaró és tudó kompetens vezetővé vált, más párosításban lenne is esélye, de itt nem. Bo-Katanban van ellenszenves (a múltja), van szimpatikus (ami jelenleg történik vele) és igazából az élőszereplős megjelenése nagyon sokat dobott rajta, pusztán az animációs szereplése nyomán ő nem tudott ennyire közel kerülni hozzám.

Zeb úgy rémlik nem volt a kedvencem a Rebelsben (most tervezem még újranézni az Ahsoka előtt, úgyhogy régebbi emlékekből kell dolgoznom), volt az a történetszál, amikor segített a népének és ott éreztem, hogy egy kicsit többet adott magából, de alapvetően egy szimpatikus fazon volt és örültem, hogy láthattuk a Mandóban is. Cad Bane meg számomra az ultimate fejvadász, ennek space-western antihősnek az archetípusa. Igazából egy kő egyszerű figura, aki nem akar sokat a világtól, de arra, amire kitalálták tökéletes. Ő testesíti meg ezt az erkölcstelen, ravasz, kérlelhetetlen figurát, aki a Lee van Cleef volt A jó, a Rossz és a Csúfban. Aztán persze mindig felsült és alapvetően egy azonosulhatatlan karakter volt, aki képes volt hidegvérrel ölni és nem akarom heroizálni, de én kedveltem azokat a történeteket, amelyekben ő szerepelt. Ott véltem felfedezni nála a moralitás pislákoló zsarátnokait, amikor megmentette Obi-Want a The Box című epizódban, valamiféle tisztesség/fejvadász becsületből. Ezt leszámítva egy ellenszenves alak, de egyben az egyik legkedvencebb karakterem azok közül, akiket Filoni talált ki... úgyhogy ő kapja a szavazatomat.

Snoke karakterének a legnagyobb erénye a titokzatossága volt számomra. Amikor megláttam az Ep. VII-ben, el sem tudtam képzelni ki ez a second-hand Palpatine. Honnan került elő, mi a viszonya a Sithekkel stb. Aztán mikor váratlanul meghalt a VIII. részben azt volt talán a legemlékezetesebb pillanata, mindig előttem lesz az a meglepettség, ami tükröződött rajta és egyben ez le is képezte, amit én mint néző éreztem akkor ott a közös premieren, mikor először láttam ezt a jelenetet. A titokzatossága a IX-es film után is megmaradt, még mindig egy csomó dolgot nem tudunk róla, leginkább azokat a tényezőket, amelyek miatt izgalmas lehet. Ok, az kiderült, hogy Palpatine klónja, akit bábként használva mozgatott, de közben, hogy miként jutottunk el idáig, mi is Snoke igazi jelleme, mi volt a sorsa, ez még mindig megoldatlan. Ebben benne rejlik egyfajta mélység is, elképzelhető, hogy Snokenak az idáig vezető úton rengeteg szenvedést, fájdalmat kellett átélnie, elég ha ránézünk és látjuk, hogy valami nincs rendben vele, de jelenleg még nem forrotta ki magát a karakter. Maarva egy egészen egyedülálló szereplő a SW-ban és ugyan nekem nem igazán miatta tetszett az Andor, vagy nem ő lenne talán, akit elsőre kiemelnék a sorozat szereplői közül, mégis megtestesít magában valamit, amit az egész produkció esszenciájának érzek. Az unikalitását tekintve ott van az, hogy végülis egy öreg, beteg nőt látunk, aki a katalizátora lesz az eseményeknek a fináléban. A megszokott hősök márpedig nem ilyenek, ő mégis egy hős, a maga módján, ahogy kiáll és a vállára vesz egy mozgalmat, egy ideát és ebben ott van az, amiért a Birodalom ellen felkelők harcolnak. Ezért a mentalitásért, ezért az ellenállásért, ezért a bátorságért, amit ez az öregasszony itt közvetített magából és itt a formát is kiemelném, mert ahogy ezt bemutatták az tényleg hidegrázós volt abban az utolsó epizódban. Az egész sorozat, amiben leginkább kiemelkedik a többi SW széria közül, az a dialógusok érzékletessége volt számomra. Luthen nagymonológja is egy az egyben átadta annak a karakternek a legbelsőbb világát és azt a mindsetet, amiben működik, de ez a Maarvás szónoklat is ott volt mellette minőségben. Kellenek ilyen hősök is számomra, ez a földhözragadtság, ami a Maarvához hasonló figurákból árad volt az egyik vonzereje számomra az Andornak és néha egy ilyen veszélytelennek és szánalmasnak tűnő öregasszonytól is indulhat egy olyan szikra, amit aztán nagyon nehéz eloltani. Ha később lenne ez a szavazás és a Mando filmből, vagy az Ahsoka sorozatból többet megtudunk Snokeról, akkor simán nyitott lennék arra, hogy rá szavazzak, de nálam most ez a szavazat Maarvára megy.

Hát ez nálam Kino Loy! Az Andorban az a börtönös rész miatta is volt annyira hangulatos és emlékezetes. Nagyon sokat adott hozzá ez a karakter ahhoz a szekvenciához, a keménységével, a fellépésével, ahogy megetestesítette mindazt, ami miatt olyan embertpróbáló helynek tűnt az a börtön. Aztán a redemption sztorija is tetszett, ahogy Cassiannal felléptek a börtönőrök ellen. Andy Serkisnek meg egy-egy nézése is hátborzongató volt, de az az utolsó buzdító beszéde volt talán a legmaradandóbb.

Ezra egy sokkal jobban kidolgozott karakter, de nekem nem igazán a kedvencem, úgyhogy Beckett kapja a szavazatomat.

Nekem Őze Lajos volt ebből a filmből a kedvencem, de amit Latinovits itt az utolsó szerepében nyújtott az nagyon emlékezetes volt. Egy pályafutás sajnos idő előtti, de tökéletes lezárása ez az alakítása.

Ezzel kapcsolatban azért vagyok bajban, mert Owen szimpatikusabb volt, jó volt belelátni egy kicsit az életébe és végig teljesen rendben volt a karaktere minden szempontból. Reva meg pont a végén kezdett volna érdekessé válni és kíváncsivá tett, más megvilágításba helyezte az addigi cselekedeteit is egyben. Azért szavazok rá, mert több potenciált érzek benne, ezt mondjuk egyelőre nem sikerült teljesen kibontakoztatnia, de hátha még lesz rá lehetősége a jövőben.

Ahhoz képest, amennyit korábban láttunk belőle mindenképpen, vagy ezt most nem ironikusan gondoltad?

Plo Koonra szavaztam, de igazából egyik itt jegyzett karakter sem a kedvencem. Plo mester a filmekből csak a fizimiskája miatt volt emlékezetes, aztán a TCW-ben sikerült megtölteni némi tartalommal és már valamilyen személyiséget is lehetett hozzá kötni, nem pusztán egy arcot, meg egy nevet. A legjobban az tetszett vele kapcsolatban, amikor Ahsokával nyomoztak Boba után a 2. évad fináléjában. Krrsantanból annyi maradt meg, hogy egy badass wookie volt, aki félelmetesen nézett ki és nagyon keményen tudott harcolni, de kb. ennyi. Nem ez lesz a legerősebb párosítás, ezért sajnálom, hogy Crosshair már rég kiesett, rá még Maullal szemben is szavaztam volna.

Köszi, mondjuk ha szó szerint billentyűzettel toltad a Fallen Ordert, meg a Survivort, akkor azért is nagy respekt jár. Én a DS1-et próbáltam egyszer billentyűzettel régen, de kontrollerrel sokkal könnyebb az ilyen stílusú harcrendszer. Ez nem lenne rossz ötlet, de a magasabb nehézségi fokozatokon kisebb a parry window, így ott nagyon gyorsan kellene reagálni, ami szintén idegesítő lehet, ha nem sikerül. Mondjuk arra jó lehetne ez a megoldás, hogy a játékos ráérezhet a parry timingra és egy idő után már segítség nélkül is menne.

@Fulcrum Boldog születésnapot!

Nekem pont ez adta a játék egyik legnagyobb élvezeti értékét, hogy kicsit megidézték a Miyazaki játékok életérzését. Én a Fallen Ordert, meg ezt is csak a legnehezebb fokozatban játszottam végig, ha nem így tettem volna olyan üresnek érződött volna az egész, hogy nincs benne semmi kihívás sem, miközben a harcrendszer pont arra épít, hogy a sorozatos kudarcok során megtanítsa neked a legjobb módot a továbbhaladásra. Ehhez először el kell bukni, kell hozzá egy speciális mindset, rengeteg türelem, de maga a felfedezés, hogy mikor mivel érdemes próbálkozni, hol vannak jó openingek az ellenfél támadási mintájában, ráadásul az a semmivel sem összehasonlítható katarzis, amit akkor érzek, mikor egy nehezebb szekvenciát, vagy egy keményebb bosst lenyomtam, ami pont a nehézsége miatt érték... mindez elveszne számomra, ha olyan fokozaton van a játék, ahol szinte lehetetlen meghalni. Összehasonlítva ezeket a soulsborne játékokkal kifejezetten fairnek mondanám a harcrendszert. Egy-két nehézségi tüske van az előrehaladásban, de nem feltétlenül olyan, ami teljesíthetetlen lenne. A nehézségi fokozatokkal mondjuk valamilyen szinten ki is herélték ezt az egész játékkoncepciót, mert a soulsborne játékokban pont az a lényeg, hogy nincs benne nehézségi fokozat (ha a New Game+-okat nem számoljuk) és rá vagy kényszerülve a tanulásra. Ettől még az ilyen játékokban rengeteg féle módon megkönnyítheti a saját dolgát a játékos, bizonyos buildekkel, cheesekkel, amivel a játék egy-egy nehezebb szakasza sokkal könnyebbé tehető. Itt például érdemes az elején csak az Erő képességekre adni a pontokat, azok a leghasznosabbak, sokszor le lehet lökni az ellenfeleket és a gravitációra bízni az egészet és a bossoknak is van egy-két biztos openingje, amit mindig ki lehet használni és lassan, türelmesen felőrölni. Érdemes rászánni az időt a parry begyakorlására, ami a leghasznosabb játékelem az ilyen stílusú gamekben, ahol lehet egyesével aggrózni az ellenfeleket és úgy elbánni velük, a crowd controllra meg nagyon jó Erőképességek nyílnak meg idővel, meg priorizálni kell kiket intézel el először (elsőnek mindig a puskásokat kell leszedni, hogy ne zavarjanak be a közelharcba, a lövedékeket meg amúgy is a legkönnyebb parryzni). Ráadásul itt még rogyásig meg is pakolták shortcutokkal a pályákat, amiért a Dark Souls 2-ben összetették volna a kezüket a játékosok egy egy boss run esetében. Egy teljesen fair játéknak érzem a Survivort, vannak kihívást jelentő részei, de nehézségi fokozattól függetlenül mindenütt akkor kihívást ad, amekkora az adott szinten elvárható az előrehaladásban a játékostól.

Most úgy vagyok vele, hogy Ventress úgyis továbbjut, meg a recency bias miatt is egy kicsit Chuchi felé húzok. A BB egyik legjobb történetszálában játszott főszerepet és nekem kicsit Padmét idézte meg. Tetszik a karakánsága, a kiállása és egy ilyen korszakban, amikor éppen tevékenykedik kifejezetten becsülendő ez a naív, emberséges attitűd, amit a Birodalom embertelen rendszerében képviselni próbál.

Hasonlóan érzek ezzel a hármassal, mint Ody. Az Andorban rengeteg karakterben van még potenciál Lonni és Vel is még bizonyíthat, számomra mind a ketten kellően érdekesek voltak ahhoz, hogy várjam a további sorsukat, de DJ abban a nyúlfarknyi szerepben is maradandót nyújtott. Benicio del Torónak sok nagy szerepe volt és nem is emiatt emlékeznek majd rá a legtöbben, de ezt a figurát, mintha rá szabták volna. Már az első megjelenésénél, amikor a börtönben feltűnt az is óriási volt, de a legemlékezetesebb talán az utolsó húzása volt, amikor kvázi elbúcsúzott Finnéktől. Flegma, vagány, morális iránytű nélküli szerencsevadász, akire valahogy mégsem tudok haragudni, mert nem egy igazán megátlakodott figura, de az biztos, hogy nem bíznám rá semmimet sem. Keveset szerepelt, de az felejthetetlen volt.

Ez nálam egy no-brainer Dedra. Nagyon kedveltem a karakterét, olyan igazán utálni való volt az Andorban, mint Syril is, csak ő nem volt annyira creepy, hanem egy sokkal kimértebb, számítóbb figurának tűnt. Tetszett ahogy megmutatták a gyengébb énjét is, mikor Syril kimenti a végén a Ferrixről, de a legjobb talán mégis az volt amikor Bix vallatásánál manipulálta a szituációt. Okos, ambiciózus, határozott és közben egy igazán gátlástalan gonosz karakter. Ilyenből sok nőt nem tudnék most felsorolni a Star Warsból, de Dedra kifejezetten jól sikerült, már a nézésében is van valami elnyomott, felszín alatti agresszivitás, nagyon jó volt Denise Gough a szerepben, ahogy életre keltette őt.

Ebből a háromból Cham volt számomra a legkarakteresebb. Ebben nagy segítséget jelentett, hogy három különböző sorozatban, három különböző szerepben is láthattuk. Még a klónok háborúja idején még a rylothi ellenállásban mozgó katonaként, aztán a Birodalom hajnalán egyfajta kirakat vezetőként, akit megpróbáltak felhasználni és végül már a Lázadás érájában pedig egy idősebb énjét láthattuk. A kapcsolata Herával is sokat adott a karakteréhez, sohasem éreztem egy kifejezetten jó embernek, de mint karakter érdekesre lett megírva. Holdo ugyan csak egyetlen filmben szerepelt, de abban kifejezetten maradandót alkotott, így az az egy szereplése is emlékezetes volt. Sajnos sosem tudtam megkedvelni igazán a karakterét, még azzal együtt sem, hogy Laura Dern nagyon jó volt. Mas Amedda meg mellettük nálam nem igazán rúg labdába, de amennyire szegényes ábrázolást kapott a többi mezőnyben is ez lenne a sorsa...

Lama Su érdekes volt a BB-ben, kicsit izgalmasabb karakter volt így, mint a filmekben. Mayfeld jópofa figura volt és Bill Burr is remekül hozta a figurát, de Galen Erso egy igazi tragikus hős, aki nem valami látványosan heroikus módon működött közre az események előremozdításában, de a háttérben iszonyú fontos volt, amit csendben csinált. Mads Mikkelsen pedig az egyik kedvenc színészem, ha Bujaférget játszaná, akkor is biztos vagyok benne, hogy zseniális lenne és lehet, hogy még úgy is rá esne a választásom.

Azt el tudom képzelni, hogy a 3. BB évad után Hemlockra szavaznék (van benne bőven gonosztevő potenciál, ebben osztom Nute véleményét), de jelenleg a Tales of the Jedi miatt ez nálam is Yaddle.

Ezt nem tudtam, de érdekes lenne így, alá is írtam ezt a petíciót, amit linkeltél... jó lenne, ha összejönne. Azt a 31-es szekciós filmet már el is felejtettem, pedig mintha rémlene valami, hogy terveztek valamit Michelle Yeoh részvételével is, de ez a Legacy jó lenne, ha tényleg megvalósulna.

Picard Megnéztem a harmadik évadot, azt hiszem ez tetszett a legjobban a sorozatból és így kell befejezeni egy legendás korszakot. Kicsit aggódtam tőle, hogy mindenki visszatér erre az utolsó szezonra és egy ilyen fanservice nyugdíjasklub lesz az egész sorozatból, de ahogy megvalósították ez az évadot az baromi jó volt. Egy-két jelenet kifejezetten meghatóra sikeredett és ugyan sosem volt a kifejezett kedvencem a TNG és az is igaz, hogy már elég régen láttam őket, de a végére teljesen elérzékenyültem. Prodigy Ez volt a másik ST kaland amit bepótoltam. Ezt még anno akkor kezdtem el nézni, amikor először kezdték el adni, de aztán félbemaradt és most egyben letudtam még a Picard előtt ezt is. Ahhoz képest, hogy mire számítottam egy ilyen célzottan gyerekekre belőtt szériánál, abszolút kellemes meglepetés volt. Egyszerre nagyon könnyed és infantilis is tudott lenni, ami nem tagadom néhol idegesített, de eközben meg voltak benne kifejezetten komolyan vett, drámai szálak is, amelyek jól müködtek együtt és végig sikerült megtartani ezt a kalandozós szórakoztató hangulatot. Több ilyen kreatív ötletet szívesen látnék a jövőben is, mert egy olyan koncepcióból sikerült kihozni egy teljesen jó kis sorozatot, amilyet korábban nem láttunk és elsőre nem is tűnt annyira ígéretesnek, de végül azt mondom, hogy ezt érdemes volt megcsinálni. A Lower Decks crossoverre a SNW-el azért is vagyok kíváncsi, mert érdekes lesz látni, hogy funkcionálnak ezek a karakterek egy teljesen más hangvételű közegben. Azért a LD egy alapvetően habkönnyű, szarkasztikus sorozat, ahol senki sem veszi igazán komolyan magát, míg a Strange New Worlds egy teljesen más világ, ahol van ugyan humor, de nem ilyen helyzetkomikumokra, vagy vicces beszólásokra kifuttatott formában. Ettől függetlenül mindenképp ígéretes lesz a 2017-ben elindult új éra két legjobb produkcióinak a crossovere... várom!

Ez volt az egyik legnehezebb választás és alapvetően lehet, hogy Rexre szavaznék, de azok után, hogy korábban valahogy kiesett a Bad Batch legjobban megírt karaktere, így a második legjobb kapja a voksomat Omega személyében.

Erről sajnos lemaradtam, bár nem sokat számított volna a szavazatom, mert a golyófeje ellenére én a főinkvizítort favorizáltam volna.