Ugrás a kommentre

Wilde

Ezüst támogató
  • Összes hozzászólás:

    4.473
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    9

Wilde összes hozzászólása

  1. Wilde

    2x03 - The Solitary Clone

    Nehéz lennye kiemelni mi tetszett a legjobban ebben az epizódban, mert egyrészt szerintem baromi látványos volt. A harcoknak, az akció jeleneteknek a dinamikája lenyűgöző volt, Crosshair stílusa kicsit mindig megidézi ezt a nagyon látványos, 'ki ha én nem' akcióhőst, aki elképesztően higgadtan, szenvtelnül hajtja végre a kunsztokat és mellé még most megkaptuk azt a Cody-t is, aki meg tipikus 'by the book' katona mintapéldánya. Nagyon érdkes párosnak ígérkezett ez és nem is hazudtolták meg magukat. Ahogy leszedték ezt a kis szeparatista helyőrésget, különösen a droidekákkal való harc tetszett (ahogy bedőlt a pajzson belülre a B1-es az pazar volt), de a lépcsőn való akció is kifejezetten kreatív volt. Ráadásul volt egy tétje, egy erős érzelmi töltete az egész akciónak, ami miatt még inkább úgy érződött, hogy súlya van annak, amit látunk. Az a család, aki a rész elején is láthattunk, meg közben is itt-ott képbe kerültek nagyban hozzájárult ahhoz az atmoszférához, ami miatt ennyire keménynek érződött ez az epizód. Megmondom őszintén még a rohamdroidok sem voltak olyan gyerekesen zavaróak, mint néhány TCW epizódban, ahol elég infantilis módon ábrázolták őket, itt ebbe semmi ilyen gyerekeskedés nem volt, ez egy kőkemény epizód volt és tényleg el tudta azt érni, amit itt felettem is írtatok, hogy valóságosan a "szeparatistáknak" szurkoltam a klónok ellen. A másik része a látvány mellett, meg a politikai szál és emiatt össze is lehet kötni az első két résszel, hogy ott is a szeparatistákat sikerült újabb kontextusba helyezni és meglátni annak a háborúnak az igazi méregfogát, hogy valójában az minden csatájával, minden szenvedésével csak ehhez kövezte ki az idevezető utat. Minden akkor relevánsnak tűnő gondolat átkereteződik abban a realitásban, amit a Birodalom hoz el a galaxis számára, ezért tűnik talán olyan távolinak a Klón-háborúk és a Köztársaság, meg a Szeparatisták világa, miközben alig telt el valamennyi idő a konfliktus óta. Olyan ez, mintha lekaptak volna egy fátyolt a szemük elől és amit mögötte láttak az sokkal borzalmasabb, mint amiben előtte szenvedtek. Dooku jóslata a Köztársaság átalakulásáról pont emiatt volt olyan szívbemarkoló, hogy ő tudta, az igazat mondta, csak azt nem tette hozzá, hogy mi leszünk azok a mesteremmel, akik ezt megvalósítjuk és ahogy a klónok, meg a jedik, a szeparatisták is csak eszközök voltak a folyamat során. Egyébként a klónok szempontjából is legalább ilyen érdekes volt ez a rész, egyrészt személyes szinten is Cody nézőpontját tekintve, másrészt átfogóbban szemlélve a jelenlegi helyzetet szintén kérdéseket vet fel az, amit itt hallottunk. Cody-nál, túl azon, hogy baromi jó volt újra látni és egyre másra idézik vissza TCW nosztalgia kellemes érzését, már nekem az is árulkodó volt, ahogy reagált arra, amikor Crosshair megemlíti a jediket. Mintha már itt lett volna benne valami elbizonytalanodás, ami azért nagyon hatásos, mert így ez is kontextusba helyezi a RotS-ben látott akcióját Obi-Wan ellen. Utólag megbánta, tudja vajon a helyén kezelni ezt az egészet, egyáltalán mit okozott ez azokban a klónokban, akik nem is tudnak az inhibitor chipről, ami valahol egy szabadkártya a bűntudat ellen, hogy nem direkt csináltam, nem volt befolyásom rá, de itt ez sincsen, mégis valami miatt a klónok elkezdték felismerni, hogy ami történik ebben a háború utáni új világban az nem kóser. Egyrészt láthattuk a félelmeiket, ami amiatt merül fel bennük ott az étkezőben, hogy lehet rájuk már nincsen szükség. Ugye az egész klón létnek meg van az az átka, hogy ők ugyanúgy egy céllal létrehozott eszközök, mint a droidok, csak emellett ők emberi lények is (ez egyébként a kaminoi gyakorlattal kapcsolatosan is egy igen fajsúlyos morális dilemma) akikkel valamit kezdeni kell. A TCW záróévadában mondja Rex, hogy a háború nélkül ők nem is léteznének, ami miatt igazán fontos ez a sorozat és ezért egyre jobban kezdem értékelni a TBB-et, mert ez rajzolja meg teljes egészében a klónoknak a sorsát, hogy mit jelentenek ők a háború nélkül. A TCW-ben láthattuk a drámájuk az inhibitor chippel, itt viszont egy fokkal tovább mennek és felteszik a kérdést, hogy van e innen visszaút, van e megváltás a számukra. Gyakorlatilag most már egyre jobban kikristályosodik, hogy az előzetes birodalmi elképzelés, hogy a klónok számukra megbízhatatlanok igaznak bizonyult. Jó kérdés, hogy hogyan zajlik ez a folyamat, ahogy ráeszmélnek, hogy nem akarnak ebben az új világrendben részt venni, hiába kell követniük a parancsokat, engedelmeskedni a "programozásuknak", attól még csak nem múlt el nyomtalanul az az időszak a háborúban, amikor rengeteg alkalommal ártatlanokon segítettek és a jediktől is azokat az értékeket kapták, amelyek a szöges ellentétei annak, amit a Birodalom képvisel. Ez Cody cselekedetein is meglátszott. Hiába próbálta követni a parancsokat (Crosshair itt meg is könnyítette a dolgát, hogy megtette ő azt, amit Cody lehet, hogy nem tudott volna) a becsülete, az erkölcsi érzéke nem engedte azt, hogy megölje azt a fegyvertlen embert, akinek ő békét ígért. A Birodalom számító könyörtelensége, meg egyre jobban kibontakozik ebben a sorozatban, amit szintén díjazok. Amellett, hogy itt megfordultak a szerepek és a klónokat látjuk a rossz arcokként, az egykori szeparatistákat pedig az áldozatok szerepében, azért nekem baromira tetszett az a jelenet, amikor mielőtt Cody felszáll a távozó hajóra még visszanéz és látja megérkezni a rohamosztagosokat. Valahogy ott van a levegőben az is, hogy a klónok már nem számítanak, lehet nekik a parancsokat követni is akár, lehet kapaszkodni a lojalitás eszméjébe (szerintem Crosshairnek is már csak ennyi maradt, hogy neki családja nincsen, csak jó katona akar lenni, kapaszkodni valamibe, amit ismerni vél), de az ő sorsuk már eldőlt, az ő koruk, idejük már lejárt. Ebben a jelenetben amúgy az is nálam nagyon betalált, hogy mennyire hidegnek, ridegnek tűnnek az érkező katonak, hiába ők úgymond "igazi emberek" és nem pusztán klónok, valahogy semmi emberi nincs bennük, nem is látjuk őket sisak nélkül. Amikor Cody megpróbál a szeparatista kormányzó lelkére beszélni, akkor leveszi a sisakját, ennek a nonverbális gesztusnak megvan az a hatása, hogy próbálja az emberi arcát mutatni, hogy ő nem csak egy egyenkatona, hanem egy másik ember, aki nem pusztán lőni tud, hanem képes az empátiára is. Aztán az arculcsapás, hogy meg kellene ölnie ezt az embert utána az tényleg szívbemarkoló volt, nagyon szomorú voltam. Annak azért örültem, hogy lelépett Cody, remélem még viszontlátjuk és ő is, meg a klónok jelentős része is megkapja a megváltását, de az biztos, hogy nem lesz egyszerű vége ennek a birodalmi átmenetnek a hadsereg állományán belül. Most nem szerepeltek Omegáék, de még csak nem is Crosshair volt szerintem a leghangsúlyosabb szereplő és így is baromi jó epizódot kaptunk, ami ismét a sorozat erejét mutatja. Várom a jövőhetet!
  2. Wilde

    Filmek

  3. Wilde

    A The Bad Batch animációs sorozat

    Szerintem ez az egyik legjobb rész volt eddig a sorozatban. Minden ott volt benne, a karakterépítéstől, a nosztalgián át, az átfogóbb folyamatokra való reflektálásig. Értem, hogy miért a másik két epizóddal kezdték az évadot, de ez nagyon ütős lett.
  4. Wilde

    Filmek

    Glass Onion Nem néztem újra a Knives Out-ot most az új film előtt, pedig még annak idején láttam, amikor kijött, úgyhogy már elég régi az élmény, de úgy emlékszem az jobban tetszett, ott mintha a krimi része az ügynek kiszámíthatlanabb lett volna. Ettől még ez az alkotás is remek volt, végig magán viselte RJ stílusát, könnyedségét, kreativitását és a karakterek remek ábrázolásat, amely kicsit szatírikus, egy-egy tulajdonságot kidomorítóan stilizált lett, de kellően színes társaságot, kiváló elegyet alkotott a krimi felálláshoz. Daniel Craig továbbra is sziporkázik ebben a szerepben, ugyan némely gesztusában felfedezni véltem a tipikus, kicsit kotnyeleskedő nyomozót, ami a legtöbb krimiben valamilyen formában visszaköszön, de kellően egyedi és modern volt egyben, hogy ezt az amúgy kissé avittas, talán Agatha Christie által leginkább ismertetett zsánert átültesse a XXI. századba. Ami furcsa volt számomra, hogy több helyen is megemlítették, hogy a Daniel Craig által alakított nyomozó homoszexuális és a Hugh Granttel elvileg ők egy pár... ha nem mondják ezt előre, akkor ez a filmből egyáltalán nem derül ki, még egy jelenetben sem voltak ketten, ami azért érdekes volt az előzetes felvezetés fényében. Volt az a jelenet, amikor Among Ust játszott a fürdőkádban, többek között Kareem Abdul-Jabbar ellen, ott feltűnt Angela Lansbury is (azt hiszem Gyilkos soroknak hívták azt a krimi sorozatot, amit ő vitt a hátán, anyukám nagyon szerette), aki idő közben meghalt és egy szép búcsú volt ez így neki is, meg egy kikacsintás a krimi zsánerre. Szóval alapvetően nekem tetszett, kifejezetten jól szórakoztam, de úgy valami hiányzott, ami az első résznél nem. Egyrészt talán az volt a problémám, hogy a tettest már a film kb. 40%-nál kitaláltam (meg van az az átka annak, ha sok ilyen történetet lát/olvas az ember, hogy bizonyos dologra odafigyel - pl. a kezekre), aztán volt benne egy jó és általam egyáltalán nem várt csavar, ami tökéltesen illett a filmbe, de a vége meg megint kicsit olyan felemás volt. Ezt már inkább spoiler mögött: Én amúgy örülnék, ha készülnének még ilyen filmek, mert egyrészt Johnson nagyon ráérzett erra a műfajra (is), a színészi játék megint pazar volt, a vizuális megvalósítás remekül festett és az egésznek a hangulata egyszerre idézte vissza a régi krimiket, de közben megvolt a saját egyedi atmoszférája, ami mondjuk a Kenneth Branagh féle Agatha Christie feldolgozásokból nekem hiányzott. Ráadásul, ha nem is olyan igazi klasszikus nagy eseményfilm volt ez, mint mondjuk egy Star Wars, amiről szinte mindenki beszél, de egy olyan kollektív beszédtémát adott, amit nekem nagyon sok, különböző filmes ízléssel rendelkező ismerősöm is megnézett, meg akart nézni és többségében pozitív reakciókkal találkoztam és én kifejezetten örülök Rian sikerének... ez lehet nem a közeljövő realitása, de remélem egyszer látjuk még SW-t rendezni.
  5. Wilde

    2x01 - Spoils of War

    Igen meg Cut maga akart kiszállni egy háború kellős közepén, amikor neki úgymond még feladata lett volna, míg itt a BB tagjait inkább a kényszer vinné rá arra, hogy nekik vissza kell vonulniuk és elrejtőzni, de amúgy nem veszett ki belőlük a harci szellem. Elég csak Wrecker elképzelni mondjuk kapálni, vagy iratokat iktatni, ahelyett, hogy lövöldözne, meg robbantgatna. Szerintem a legemlékezetesebb momentuma az volt, amikor Fives jet-skinek használta még a 6. TCW évad eljén... attól tartok azt semmi nem fogja überelni.
  6. Wilde

    Kantin

    A játékidőn kívül a másik dolog az pont olyan, hogy egy ilyen kvíznél, mint a tegnapi nem a tárgyi tudás volt feltétlenül szükséges, hanem nagyrészben egy sugallat, egy-egy kiragadott szó, de van ahol én egészen biztosan csak vakon tippeltem, a segítségek után viszont volt amit már könnyebben ki lehetett találni. Mondom ezt úgy, hogy amúgy abszolút nem érzem magam nem csak úgy átalánosságban tökéletesnek a SW tudásanyag terén, de itt a fórumon is rengetegen vannak, akik nálam sokkal jobban ismerik, átlátják ezt az univerzumot, de az ilyen fórdítós játéknál, ahol adott esetben a fordításnak nincs is köze az eredeti szöveghez, ott nem számít annyira az alapos ismeretanyag. Ettől még atérzem, amit írsz, mert nekem nagyon sok hiányosságom van, főleg könyvek, képregények terén és emiatt vannak dolgok, amelyek kívül esenek a SW-on belül is a látókörömön és sokkal nehezebb így, mint amikor anno a fő kánon még csak a hat filmből állt.
  7. Wilde

    Kantin

    Amúgy lehetne olyan tematikus kvíz is, hogy csak prequel, classic, vagy sequel, ez egy remek apropó is egy újranézésre, mert 3 filmet megnézni egy kvíz előtt azért nem annyira kivitelezhetetlen. @Bence1997 köszi mégegyszer a játékot, én most már elmegyek aludni...
  8. Wilde

    Kantin

    Persze, csak ha nem időre menne és mindenki kap pontot, akkor lenne lényeges, hogy ki tudja a kérdést és ne lássuk a másik válaszát.
  9. Wilde

    Kantin

    Én úgy gondoltam, hogy beírnád a kvíz topikjába a kérdést, utána indítasz egy órát, megnézed az üzeneteidet, jelzed akinek kell, hogy jól tippelt. Majd utána a kvíz topikba beírod az első segítséget, arra megint irnak azok akik még elsőre nem tudták és akkor így mennének a körök, hogy a kérdéseket, segítségeket mindenki látná. Ez mindenképpen nagyobb adminisztrációt igényelne meg a részedről, mert figyelni kéne az üzeneteket a válaszokkal, de nem feltétlenül lenne hosszabb, ha szigorúan egy órához lenne szabva.
  10. Wilde

    Kantin

    A 12-ből az addigi válaszok nagyon arra mentek rá (jogosan), hogy valami olyan esemény, ahol a Jedik jelen voltak, de ez nem a kérdésfeltevés hibája, hanem a fordításé, mert a focinak, vagy Algériának sem volt köze a kérdés tartalmához. 18-al mindenképpen egyszerűbb lett volna már csak kizárásos alapon is. De azért így is volt adott esetben mindennel együtt 5 perc két kérdés között, ha mindenkinek lenne 1 perce a privát üzenetre segítségenként, akkor az sokkal több időt nem venne el, még lehet gyorsabb is lenne a játékmesternek meg elég lenne egy like-al jelezni, hogy jó volt e a válasz és az adott körben az illető már ne tippeljen többször mert már eltalálta. Így lehetne egyből jó válasz: 3 pont, 1. segítség: 2 pont, 2. segítség: 1 pont, nem tudja egyáltalán: 0 pont.
  11. Wilde

    Kantin

  12. Wilde

    Kantin

    Ez csak egy ötlet, de azt nem lehetne, hogy úgy lennének a kvízek, hogy a kérdést felteszi a játékmester az adott topikban, a játékosok üzenetben elküldik neki a válaszukat (lenne mondjuk egy időkeret a válaszra) és mindenki aki jól tippel az kapna pontot és így nem az idő döntene és nem látnánk egymás válaszait sem, szóval mindenkinek egyénileg kéne kitalálni, aki segítség nélkül kitalálja az több pontot kap, aki 1, vagy 2 segítséggel az annyival kevsebbet, aki meg három próbálkozásból sem az meg nullát. Én amúgy a játék egy részében, amikor átmentem a konyhába enni, akkor telefonról voltam, az utolsó kérdéseknél viszont már billentyúzetről 10 ujjal gyorsabban tudtam gépelni. Az időtényező sokszor ilyen kis dolgokon múlik és attól még a kérdésre lehet tudna az adott illető válaszolni, csak néhány másodperccel lassabban.
  13. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    Ha van még egy kérdés, akkor lehet még egy kör és ott senki más nem ír bele...
  14. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    Köszi Bence, nagyon jó játék volt. Az elején nem igazán értettem, meg túl nehéznek is tűnt a nyomokból kitalálni, de volt több is, ami egyértelmű volt és simán rá lehetett jönni (ez az utolsó mondjuk pont nem), de jól megcsináltad a kérdéssort! Én is gratulálok mindenkinek, nagyon sok kérdésnél nekem fogalmam sem volt, csak a sokadik körbelövésre sikerült eltalálni. Azt, hogy Algériából, hogy lett Alderaan, azt még mindig nem tudom, én ott leragadtam a sivatagnál...
  15. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    A 12-ből, hogy lett 18?
  16. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    Pod Race
  17. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    Anakin vizsgáztatása
  18. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    Qui-Gon temetése
  19. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    Exegol
  20. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

  21. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    The Heiress
  22. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    The Jedi
  23. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    The Rescue
  24. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    The Rise of Skywalker
  25. Wilde

    Star Wars: Vicces Fordítások 1

    Obi-Wan
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.