Ody Mandrell összes hozzászólása
-
Értékeld a filmet
Jól nyomod Lenci! Jó pillanat volt amikor hátranéztél a premieren és jelezted, hogy ok a múvi.
-
Kedvenc nyitójelenet
Nekem az EP3 de az új rész majdnem vitte a pálmát.
-
Értékeld a filmet
Már nagyon újranézném a filmet! Folyton azon jár az eszem.
-
EPVII spoileres topic
Making of video a Jakku -i forgatásról.
-
Bolygók
Egyelőre a legkellemesebb meglepetésről írnék, Jakku -ról. Egy deka Tatooine feelinget nem árasztott. Szuper volt.
-
A fénykardpárbaj
Szerintem pedig nagyszerű volt a párbaj, igazi adrenalin bomba. Tetszett ahogy Ben elintézte Finn -t, pont ezt vártam. Úgy hazavágta, hogy a film végéig kómában is maradt. Az nagyon erős jelenet volt amikor a kis oldalpengéket belenyomta Finn vállába. Na de Rey belépése volt az igazán nagyon dolog! Az a mód, ahogy belépett. Itt ért a tetőpontjára az a folyamata ami még Maz kastélyában indult meg benne. Egyébként sokáig Kylo dominál, egészen addig amikor felajánlja Rey -nek, hogy majd ő kitanítja. Ott a lány olyat nyújt megint amit egész egyszerűen előtte soha senki. Mély koncentrációval túllép önmagán, és felveszi a harcot Kylo -val. Nem tudom mi lesz ebből a lányból, de nem piskóta az biztos. Szerintem Snoke kezdhet izgulni, bármit is tudjon a zombi képű. Az volt a legszebb ahogy, mint egy jelképesen, a harcoló feleket a szétnyíló föld választja el egymástól.
-
A szereplők
Én csak in-universe utálom, de egyébként nem hisz fantasztikus karakter. Majd írok róla is.
-
Értékeld a filmet
Teljesen így látom én is! Rey elképesztő karakterfejlődésen megy át már ami az Erő-érzékenységet illeti. Nagyon tetszett, hogy a film elején folyton visszaakart menni a Jakku -ra, hisz neki ott kell várakoznia. Aztán a látomás után pedig szinte megrémül, elmenekül, hogy ebben ő nem akar részt venni. De már hiába. Amint kapcsolatba kerül Luke (apja?) fénykardjával onnan már nincs visszaút. Amúgy az meg volt, hogy a kard úgy hívta a lányt, mint Ezrát a Rebels első részében Kanan kardja?
-
Premier megtekintés
Az szerintem is nagyszerű volt, az elő programokról nem is beszélve! Minden egybe véve ez egy emlékezetes, remek nap volt! Kivéve egy árnyékot ami rávetült.
-
A szereplők
Nem.
-
Értékeld a filmet
Rey karakterét taglalva nem lehet nem észrevenni, hogy nem nímand személyről van szó. Amint megérinti Luke fénykardját, a flashback után fokozatosan olyan Erő érzékenység tölti el, ami a film végén kulminál. Szinte magától tud elmetrükköt alkalmazni és a többi ilyen képessége is szinte ösztönből jön. Ilyet még sose láttunk ezelőtt! Szerintem Rey nagyon durván erős! Hogy ez mit is jelent majd a későbbiekre nézve azt nem tudom, de szerintem ebből a lányból mindenkinél nagyobb Jedi lehet. Olyan mint a többi SW! Megalapozott véleményt egy megtekintés után szinte lehetetlen írni róla.
-
Premier megtekintés
No igen... A nézők zöme vicc kategória volt. Ezért nem járok én moziba. Persze ezt most nem lehetett kihagyni.
-
A szereplők
Még szép, hogy utáljuk Ben -t.
-
Fórumtali
Igen... remélem kialudtátok magatokat, én csak most kezdek felocsúdni.
-
Értékeld a filmet
Kb. 27 órája nem aludtam, szóval most inkább megyek szunyálni.
-
Értékeld a filmet
Többször kell látni az átfogó véleményhez. Az biztos, hogy ez megint egy új Star Wars amit ízlelgetni kell, de nem rossz.
-
Fórumtali
Jó volt a fórumos összejövetel! Remélem mindenki jól érezte magát.
-
Értékeld a filmet
Snoke alacsonyabb Kylo -nál, csak a hologramja olyan nagy.
-
Zene
A filmet nézve nem volt túl emlékezetes a zene, de mindjárt tüzetesebben is megvizsgálom.
-
Jar Jar Binks
Hatalmas beismerés.
-
Ízletes a Rotten Tomatoes paradicsoma
Bizonyára sokan ismerik közületek a Rotten Tomatoes honlapját, melyen az oldal szerkesztői filmkritikákat gyűjtenek össze és az értékeléseket egy Tomatometer nevet viselő mérővel ábrázolják: minél magasabb a százalék-érték, annál szebb paradicsom képe rajzolódik ki. Számunkra természetesen Az ébredő Erő teljesítménye a legérdekesebb, ami örvendetes módon eddig igencsak jól szerepelt: 206 kritikából 195 volt pozitív és csak 11 negatív, ez pedig 95%-ot jelent. Néhány óra múlva pedig már mi is véleményezhetjük a filmet a saját tapasztalataink alapján, amennyiben éjszakai programként a VII. rész megtekintését választjuk. Már persze csak azok, akiknek jutott jegy… Teljes cikk megtekintése
-
Így biztosan nem fog kezdődni a VII. rész
Jimmy Fallon és showműsorának házi zenekara (The Roots) összeállt Az ébredő Erő főhőseivel, hogy egy különleges feldolgozásban adják elő John Williams klasszikus dallamait. Az eredmény igencsak látványos és hangzatos lett, amit újra és újra meghallgatva talán könnyebben viseljük el a VII. rész bemutatásáig hátralévő néhány órát. Teljes cikk megtekintése
-
Biztonsági intézkedések a Cinema City mozitermeiben
A világ több pontján fokozták a filmszínházak biztonsági előírásait, hogy a szigorított szabályoknak köszönhetően nagyobb eséllyel előzhessenek meg bármilyen incidenst. Az alábbiakban változtatások nélkül tesszük közzé a Cinema City felhívását: “Tisztelt Nézőink! A Star Wars- Az ébredő erő december 17-i éjféli/hajnali vetítésein fokozott biztonsági intézkedéseket teszünk annak érdekében, hogy a kalózfelvételek készítését, így szerzői jogok megsértését meggátoljuk. – A termekben a nézőteret éjjellátóval figyeljük. – A termek bejáratánál biztonsági személyzet kéri Önöket a mobiltelefonjaik kikapcsolására. Amennyiben jogellenes kép- vagy hangrögzítést észlelünk a teremben, az erre alkalmas eszközt jogosultak vagyunk birtokba venni, és a megfelelő jogi lépéseket megtenni az elkövető személy ellen. Az elkövető személy jegy-visszatérítési igénnyel nem léphet fel irányunkban és köteles az előadó mozi termet haladéktalanul elhagyni. Köszönjük megértésüket! Kellemes filmélményt kívánunk!” Akik pedig jelmezben szeretnék megünnepelni a premiert, a következőre figyeljenek: “Házirendünk értelmében tilos álarcok és fegyverutánzatok viselése, így fejet takaró kosztümben, műanyag fegyverrel vagy egyéb kellékkel nem áll módunkban vendéget a mozi területére engedni. Arcot és teljes testet eltakaró Star Wars kosztümben a mozi területén csak az előre egyeztetett 501-es Légió Magyarországi Helyőrség (a Disney Stúdió és a Lucas Film által akkreditált csapat) tagjai tartózkodhatnak. Ők minden budapesti és egyes vidéki mozijainkban is az éjféli vetítéseken, ill. december 27-én Allee, Aréna, Westend mozijainkban a Cinema City vendégei lesznek, velük fotó készítésére lehetőség nyílik majd.” A fentiek a Cinema City mozihálózatára vonatkoznak, más filmszínházakra természetesen ettől eltérő szabályok lehetnek érvényesek. Teljes cikk megtekintése
-
Premier megtekintés
Jól emlékszel. Minden terem tele volt és elmondta, hogy addig még sose volt ilyen éjféli vetítésen. Aztán jött a '77 -es animációs film. Na akkor már én is a falat kapartam.
-
EPVII spoilermentes topic
Ebben is van ráció de én egyelőre nem akarom ilyen magasra helyezni a lécet.