Bomarr összes hozzászólása
-
Rogue Squadron spoilermentes topik
Az biztos hogy elég bevállalós, hogy egy vadászpilótás film lesz a következő mozifilm ami a jelek szerint önmagában áll majd. Ez persze adhatja majd az egyediségét is. Én a magam részéről nagyon kiváncsi vagyok rá, de nehezen hiszem hogy a tömegek nagyon fellesznek spanolva a vadászpilótáktól. Hacsak az előzetes nem lesz nagyon ütős. Mert az még eladhatja ezt a koncepciót.
-
1x09 - Bounty Lost
És ezen a képen is fehérnek néz ki. Egyértelműen nem szinesbőrű. Ilyen narancsos megvilágitásban ilyen egy átlag fehér ember bőre. A képről az is látszik hogy a klónok közül Cut is "kifehéredett", hisz elvesztette az eredeti egyed fekete hajszinét helyette világos barna lett a haja és a bőre is világosodott. Ami mégegyszer mondom nem baj. Csak látszik hogy ez egy tendencia.
-
Rogue Squadron spoilermentes topik
Viszont az alapján amit irsz sokkal több érv szól a jakkui csata mellett mint az ep.9 utáni események mellett. Hisz belehet hozni Han Solot, Luke Skywalkert stb. ráadásul fiatalon. Az ep.9-ben egy villanásra de kiderült hogy tudnak fiatal Luke-ot csinálni. Ezzel szemben az ep.9-re a régi nagy kedvencek túlnyomórészt felfordultak. Az hogy az Első Rend maradékát felszámolják az tömegeket vonzana? Mert szerintem nem igazán.
-
Rogue Squadron spoilermentes topik
Hát nekem az RO biztos nem Vader meg Tarkin miatt volt olyan jó. Azok már csak bónuszok voltak. Túl sokat nem is szerepeltek úgyhogy ha csak ők lettek volna jók a filmnek túl sok veleje nem lenne. Mindenesetre nem látom hogy mitől ütne olyan óriásit ha az ep.9 után játszódna a film. A birodalmi meg a sith flotta megsemmisült. Kilőnek még pár Első Rendi gépet? Ez a verhetetlen izgalmas felállás az amihez a jakkui csata nem tud felérni? Nyilván kilehet belőle jönni jól is és nem fogok kardomba dőlne ha ebbe az irányba mennek de semmivel nem érzem izgalmasabb témának mint a jakkui csatát. Épp ellenkezőleg. A jakkui csata speciel tényleg érdekes és epikus. Abban most igy látatlanba sokkal több fantáziát látok. Már csak azért is mert igy az átlag ember számára is lenne értelme a sequeleknek. Hisz lehetne a végén az utolsó pár perc az hogy a birodalmi maradványok lelépnek az ismeretlen régióba és igy nem lógna a levegőben hogy honnan van az Első Rend.
-
1x09 - Bounty Lost
Érdekesség: a Legendákban Jango Fettnek van egy lány testvére, Arla Fett, aki igy néz ki:
-
1x09 - Bounty Lost
Itt megjegyezném, hogy az animációban egyébként is tendencia lett, hogy kifehéritik a szereplőket. A Bad Batch tagjai se tűnnek maorinak. Engem ez cseppet sem zavar. De szerintem a jelenség egyértelmű. Az angol-nyelvű sajtóban ebből meg is próbáltak valami botrányfélét kreálni, de szerencsére nem nagyon voltak vevők rá az emberek. Mindenesetre van egy halomnyi cikk a neten arról hogy a Bad Batch fehériti a karaktereket. Például itt van egy, ha esetleg valakit ez érdekel: https://gizmodo.com/why-star-wars-fans-are-concerned-about-the-bad-batch-an-1846831469
-
1x09 - Bounty Lost
Beszédes hogy Omegáról egy olyan képet kellett előszedni amiben az arca nagyrészt bevan árnyékolva és a bőre olyan sötétnek tűnik amihez hasonlót a sorozatban nem is nagyon látni. Omega igy néz ki a sorozatban. Ennél fehérebb nehezen lehetne. Csak emlékeztetőül: Jango Fett, az eredeti egyed igy néz ki. Mivel Jangonak nem szőke a haja ezért annak sincs túl sok értelme hogy a klónjának viszont igen. Még akkoris ha megváltoztatják a nemét. A hajszinnek semmi köze egy egyed neméhez.
- Rogue Squadron spoilermentes topik
-
1x09 - Bounty Lost
Nekem hajszintöl függetlenül is fehérnek tűnik. Meg eddig az SW-ben az emberek földi embereknek néztek ki. Emiatt követték a földi rasszokat. Jango pedig tudtommal ember.
- Rogue Squadron spoilermentes topik
-
Rogue Squadron spoilermentes topik
Abban igazad van, hogy az új érában már több forgatókönyvíróban is nagyon pozitívan lehetett csalódni. A Love and Monsters pedig nem rossz ajánlólevél. Plusz az is lehet, hogy a forgatókönyvírók között az igazán nagyágyúk már nem hajlandóak alkalmazkodni és nekik a státuszuk miatt derogál ha mondjuk igazodniuk kell a kánonhoz. Mig mondjuk egy kevésbé nagy név lehet, hogy sokkal nyitottabb a Story Group felé. Egyébként egy ilyesmi sztorihoz mit szólnátok: A film ott kezdődik, hogy vége az endori csatának. A galaxisban terjed a híre, hogy a Birodalom óriási pofont kapott. Az egyik első jelenet lehetne mondjuk a coruscanti ünneplés, ahol hősünk úgy dönt, hogy pilótaként csatlakozni akar a lázadókhoz, vagyis ekkor már az Új Köztársasághoz. A film vége pedig a jakkui csatába vagyis a galaktikus polgárháború utolsó nagy ütközetébe futhatna ki.
-
1x09 - Bounty Lost
Érdekes, hogy nem csak a neme hanem a rassza is megváltozott. Jango enyhén szinesbőrű volt (Temuera Morrison felmenői új-zélandi őslakosok, vagyis maorik voltak). Ebből lett valahogy egy fehér szőkehajú kislány. Maga a rész egyébként valóban szenzációs lett.
-
Rogue Squadron spoilermentes topik
A Szerelem és Szörnyek egy meglepően kreatív és jópofa film lett. Ez mondjuk pont nem az írót dicséri, de a szörny-designok nagyon bejöttek benne. A Dóra is nézhető volt. De Cupsy-val egyetértve, mindezzel együtt is nyugodtabb lennék ha egy nagyobb formátumú írót találtak volna a feladatra.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Szerintem most hogy megvolt a félévadzáró kicsit vissza fognak venni a tempóból és egy könnyedebb rész fog jönni.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Az teljesen más. A Gotham negyedik évad kábelen debütált. Kábelen a premiernek kell nagyot dobbantania. Ha nem akkor máris ott a bukás. Mig streamingen ennek kevesebb jelentősége van hisz bármikor meglehet nézni a részeket a hivatalos csatornán. A Disney+-nak annyi bizonyosan fontos hogy ne csak a hét egy adott napján legyen új kontent, mert az nem mutat jól úgyhogy egyre több napra osztják szét a debütáló tartalmakat.
-
Egyéb fontos
Meglep hogy ez igy utólag merül fel. Általában egy állásajánlatnál ez a két dolog amit elsőnek tisztázni szoktak: mennyit kell dolgozni és mekkora pénzért. Az utóbbi időben engem viszonylag sokszor keresnek meg állásajánlattal, mondjuk úgy két-három havonta egyszer és rögtön az első beszélgetésnél ezt tisztázzuk mert különben nem világos hogy van-e értelme tovább beszélgetni. Az aggályaidra mennyire nyitottak a Szukitsnál? Mondtak erre neked valamit?
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Baromi ütős lett ez a rész! Mostanra a Bad Batch nálam bebetonozta magát mint az egyik legjobb SW sorozat. Ha ezt igy folytatják még ez lesz a kedvencem. A mostani epizódban van néhány kellemes meglepetés!
-
A The Mandalorian sorozat
A második évadban az egyik legkedveltebb rész nem csak itt a fórumon hanem úgy általában is, a The Believer volt, ahol Grogu egyetlen pillanatra se tűnik fel. Grogu eleve sokszor már inkább teher volt a második évadban. Mivel az akciózásba nem lehetett belevonni ezért többször volt hogy le kellett passzolni, hol egy iskolának hol egy béka családnak. Szerintem simán működni fog Grogu nélkül is az egész. Már a második évadban is eljutottunk oda, hogy ő inkább csak egy elhagyható mellékszereplő lett. Aki a végefelé ugyan kicsit több reflektorfényt kapott, de így is több epizód is volt ahol egy-két aranyos megmozduláson túl nem sokat tett hozzá az adott részhez.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
A hype szó ereje erősen inflálódott az utóbbi időben ha ez már hype-nak számít.
-
1x07 - Battle Scars
Imádnám, ha legalább egy cameo erejéig felbukkanna.
-
1x07 - Battle Scars
Ez a bizonyos mélység melyik Star Wars TV-sorozatban vagy filmben van jelen? Szerintem rossz franchise-nál keresgeted a mély pszichológiai drámát. Ez a Star Wars. Mindig is a tinédzsereknek szólt. Nem a Bad Batch kezdte ezt el hanem az 1977-es ep.4.
-
1x07 - Battle Scars
Pontosan milyen hype-ról beszéltek? A twitter bejegyzésekre gondoltok?
-
1x07 - Battle Scars
Rendezés, hangulat terén teljesen lenyűgözött a rész. Minden pillanatát imádtam. Ahogy a rozsdásodó Venatorban mentek vagy ahogy Wrecker beindult az nálam rögtön bekerült a legemlékezetesebb SW pillanatok sorába.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Baromi jó rész volt! A rendezés első-osztályú volt. Tele van iszonyú hangulatos jelenetekkel!
-
1x06 - Decommissioned
Az miért zárja ki hogy itt felbukkanjon?