Ugrás a kommentre

Donát

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    28.299
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    201

Donát összes hozzászólása

  1. Mert logikailag nem stimmel: 1. Plagueis meg tudott menteni embereket a haláltól 2. Plagueis minden tudását átadta a tanítványának (akiről tehát tuti tudni, hogy Palpi) majd meghalt. 3. Egyetlen ember tudta csak kijátszani a halált (Megjegyzés: nálam az, hogy valaki természetellenes úton megment embereket a haláltól, az a halál kijátszása). Ha mindhárom igaz, akkor Plagueis kijátszotta a halált, átadta a tudását Palpinak, ezáltal nem csak egyetlen ember tudta kijátszani a halált, hanem rögtön kettő. 1999.04.03-án 10 óra 23 perckor. Komolyan gondolod, hogy lementettem, hogy mikor volt? Attól, még pontosan emlékszem, hogy ez volt a téma, ahogy anno te is beszóltál, hogy Rey egy senki, ami már az első (nem a teaser) trailer első mondatából is kiderül, ami ugye a kedvencem. Nem felejtek el ilyesmit. Azért, mert több éves távlatból már nem tudom megmondani melyik napon volt, még így volt és mindig jön a szokásos Dzséjt féle védekezés, hogy neki ilyen a stílusa. Ám legyen, de akkor ilyenkor se csodálkozzon, hogy ez van. Nekem meg ilyen a stílusom.
  2. Most már jobban értem az álláspontod. Viszont egyetlen film egyetlen pontján se hangzik el az a szó, hogy halhatatlanság, vagyis immortality. Amit Anakin keres az a "stop people from dying". Tehát ha így nézzük, akkor amit Plagueis tudhatott, az a midik általi életkreálás, amit öngyógyításra is fel tudott használni. De ez is ad egyfajta "örök életet" olyan értelemben, hogy ha nem ölnek meg, tudod magadat regenerálni, és természetes úton nem fogsz megmurdelni. Ezért kaptam fel a fejem mikor kijelentetted hogy Plagueis örök élet ismerete tévedés. Az EpIII-ban Anakin egyértelműen azt a képességet keresi, amivel Padmét megmentheti a haláltól. Plagueisnek is ez a képessége volt meg (he could save others from death but not himself). Ezt a mondatot viszont szerintem félreértelmezed. Szerintem itt nem azt mondja Palpatine, hogy Plagueis nem volt KÉPES megmenteni magát a haláltól, hanem azt: "Másokat meg tudott menteni a haláltól, de magát nem." Amivel semmi újat nem mondott, hiszen Plagi meghalt, tehát az egy TÉNY, hogy ebben kudarcot vallott. Én is képes vagyok gyorsan kiszámolni, hogy mennyi 11x15, de ettől még lehet, hogy egy adott napon ez nem sikerült, és ez a mondat simán utalhat arra az egy szem múltbeli kudarcra, nem pedig a képesség hiányára. Szerintem túlbonyolítod. Előtte Anakinnek egyértelműen Plagueisről beszélt az operában, hogy életet teremtett és megmentett másokat a haláltól. Majd pár nappal később bedob egy olyat, hogy egy embernek sikerült eddig kijátszani a halált (amit ugye az elmondása alapján Plagueis megtett). Szerintem egyértelmű a kapcsolat a kettő között. Ez jogos. Akkor megállapodhatunk abban esetleg, hogy Plagi tudása elegendő volt ahhoz, hogy öngyógyítást tolj és természetes úton sose halj meg, de Palpatine ennél többre vágyott, és ezt akarta kutattatni Vaderrel? Tuti, hogy hazudik. A kérdés, hogy mikor. Elhangzik az EpIII-ban a következő: 1. Plagueis meg tudott menteni embereket a haláltól 2. Plagueis minden tudását átadta a tanítványának (akiről tehát tuti tudni, hogy Palpi) majd meghalt. 3. Egyetlen ember tudta csak kijátszani a halált (Megjegyzés: nálam az, hogy valaki természetellenes úton megment embereket a haláltól, az a halál kijátszása). Az jól látszik, hogy a 3 pont közül az egyik hazugság. Most vagy Plagi nem játszotta ki a halált. Vagy nem mondta el Palpinak. Vagy nem csak egy ember játszotta ki a halált. Nálam egyértelműen a 3-as pont a logikus, mint hazugság. Hiszen azzal minden egybevág: Plagi embereket tudott megmenteni a haláltól. Plagi átadta minden tudását és ezután Palpi megölte. És ez logikus, hogy akkor ölte már csak meg, amikor megkapta a tudást. Logikus az is, hogy ezután bedob egy ilyen hazugságot Sidious, hiszen ha minden ütőkártyáját felfedné az átállt Vader előtt, akkor abba a hibába esne, mint Plagueis. Most nézzük a 2-es pontot, mint hazugság: Plagi embereket tudott megmenteni, ok. Ha a 2-es pont ha hazugság, az azt jelenti, hogy Plagi nem adta át minden tudását Sidiousnak aki ettől függetlenül megölte őt. Nekem ez nem vall Palpatine-ra, hiszen tudjuk milyen számító. Ha tudja, hogy a mestere mekkora májer és még nem tudja a titkot, miért ölné meg? Ez sokkal kevésbé logikus mint az előző bekezdés. Ebben az esetben az Anakinnek mondott 3. pont igaz lenne, de ez nálam nem áll össze kerek egésszé Palpatine 2-es pontbeli cselekedete miatt. Végül lehet az is, hogy az egyes Plagueis dolog a hazugság. Ez lehetséges, de én nem pártolom, mert sokat elvenne a sötét oldal körüli mítoszból. Szóval ennek nem igazán örülnék. Azért írtam, hogy merő spekuláció, mert kerek perec kijelentetted, hogy amit fentebb írt valaki az TÉVEDÉS. Elég erősen hiányzott onnan egy "szerintem". Mert ahogy fentebb írtam is, az EpIII-at simán lehet úgy értelmezni, hogy Plagueis ismerte az örök élet titkát, már ami a természetes halál kijátszását illet. A te teóriád is elképzelhető, de az enyém legalább annyira helytálló, így én nem venném a bátorságot leírni valakinek, hogy az, hogy Plagueis ismerte az örök élet titkát az TÉVEDÉS. Vajon miért? Lehet azért, mert anno eléggé szarul esett, hogy nagy mellénnyel kiosztottak egy olyan témában, amiben mindenki csak találgat? Áh, ahhoz biztos nincs köze ehhez a dolognak. Lentebb kéne tekerni teóriázgatáskor a kiosztás hangerőn és akkor nem hánytorgatnám fel én se Neked később, mert nem maradna meg tüskeként. Fogod még "hallgatni", az biztos.
  3. Donát

    Holiday Special

    Szarkazmusban nyomta Adrián.
  4. Donát

    Box Office

    Ez eddig a legtisztább, legjobban összeszedett vélemény az ST BO-ról. Korrekt.
  5. Donát

    Kantin

    Ez a honfoglalóra fog hajazni, igaz? Azt érdemes lesz majd valahogy jelölni a térképen, hogy melyik területből melyik terület támadható.
  6. Ennyi? Hát ez elég vérszegény. Mellesleg abszolút alátámasztják a filmek: 1. Palpatine elmondja, hogy Plagueis életben tudta tartani azokat, akikkel törődött. Nemcsak annyit mond, hogy életet teremtett, hanem "to keep the ones, he cared about from dying". Ugye egy Sith magával törődik, remélem ebben nincs vita köztünk. 2. Palpatine később azt is elmondja Anakinnek, hogy "to cheat death only one has achieved". Elég erős utalás arra, hogy Plagueis kijátszotta a halált. Persze lehet Dexre gondol a Coruscant-i kocsmában. Amúgy Plagi ha életet tud teremteni, ha másokat meg tud menteni a haláltól, akkor SZERINTEM magát azért nem tudta, mert halottként ezt elég nehezen tehetné meg. Ez egy feltételezés, de ne mondjuk már, hogy nem lehet a film ehhez hivatkozási alap! A halhatatlanság képessége nem feltétlenül arról szól, hogyha a szívedbe döfnek egy kést és egyből megölnek, akkor köszönöd szépen rögtön jól leszel. Vagy ha lefejeznek, akkor nő egy új fejed. Simán lehet azt is halhatatlanságnak hívni, ha természetes úton nem fogsz meghalni, mert legyőzöd az öregedést. Plagi életet tudott teremteni ott, ahol korábban nem volt, de ehhez azért sanszos, hogy életben kell lennie. Az öregedés, a haldoklás sejtek elhalását jelenteni. A képesség, amit Plagi birtokol arra tök jó, hogy ezen sejtek helyett újakat kreáljon. Magában, vagy másokban. De attól - teljesen logikusan szerintem - nem véd meg, hogy valaki álmában megöl. Hiszen a képesség gyakorlásához életben kell lenned. Egyébként az elhalt sejtek helyett életet teremteni épp a diádtól láttuk, hogy megy, szóval miért is olyan ördögtől való ez? A diád pedig épp olyan erős, mint maga az élet. Épp Palpi mondja. Az az élet, amit Plagueis teremteni tud. 2x2=4... 3. Palpatine mestere nagy eséllyel Plagi. Palpatine sztorija szerint Plagi átadta az összes tudását Palpatine-nak. Később Palpatine hazudik arról, hogy csak egy ember aratott diadalt a halál felett. Az én szemszögemből nem tehet mást, hiszen pont a saját példájából tudja, hogy ha átadja az összes tudását Anakinnek, többé semmi oka sincs a fiúnak életben hagyni őt. A sith-ek módszere az árulás, Sidiousnak pedig ez a legnagyobb ütőkártyája. Remélem ezt eléggé alátámasztják a filmek. Pláne, hogy semmi oka nem volt Padmét életben tartani Sidinek, ami csak egy kapocs Vadernek a világos oldalhoz. De visszakanyarodva, épp a IX-ben látjuk, hogy feltámadt, ráadásul ugyanazt a szöveget nyomja, mint anno Plagi képessége kapcsán. Megint csak adódik a következtetést: Palpatine Plagi módszerével győzte le a halált, amit a mesterétől tanult, és amiről aztán hazudott a Sith tanítványának, ami minő meglepetés, nem túl szokatlan a Sith-ek között. Tehát ezt így kijelenteni elég erős: "Nem-nem, tévedés Plageuis nem volt birtokában az örök élet titkának, ezt pont Palpatine-tól tudjuk." Ez a te - szerintem téves - egyéni értelmezésed. Kicsit erős általános igazságnak beállítani. Végezetül, azt meg már halkan jegyzem meg, hogy a VIII. kapcsán is elég komolyat tévedtetek pedig micsoda magabiztossággal jött a kijelentés, hogy Rey származása le van zárva, és hogy aki látta a filmet és nemcsak nézte, az felfogta, hogy egy senki és a szülei rossz emberek, mert hát aki leadja őt egy Unkarnak az csak rossz ember lehet. Hiába mondtam, hogy lehet itt egy csavar, és leadhatják azért is, mert védeni akarják, teljes magabiztossággal jött a kijelentés, hogy ez hülyeség. Tévedni emberi dolog, de azután, hogy így s*ggre huppansz, pont azt várnám, hogy nem jelentesz ki valamit biztosra, ami nem fekete-fehér csak a spekulációd. És tudod, hogy ez nem fekete-fehér, mert ez nem az első és vélhetően nem is az utolsó csörténk a halhatatlanság témában. Többször is láttuk már, hogy a nagy spekulálás után nagy s*ggre ülés jött. Csak ilyenkor nem várnám, hogy megint jön a magas lóról kioktatás, mondván, hogy amit mondok, azt a filmek nem támasztják alá. Ja, jól van akkor.
  7. Ez merő spekuláció. Szerintem Plagueis örökké élhetett volna, ha nem ölik meg. Ergo természetes halált nem halt volna. Ha életet tud teremteni, akkor magát is tudja regenerálni, ez pont az Epixből látszik, ahol Sidious a diádból nyeri vissza a testét, amely olyan erős mint az élet maga. Attól még ha leölik alvás közben, nyilván nem tud mit tenni, hiszen már halott. Így abszolút értelmezhető Palpatine kijelentése, hogy mindenkit meg tudott menteni csak magát nem. De pl. egy olyan szúrásból is lehet ki tudott volna jönni, mint amit Ben kapott Reytől, hisz ott pont az kell, hogy a midik életet teremtsenek a halott sejtek helyett. Palpatine szerintem pedig megkapta a tudást (azzal kreálta Snoke-ot), csak hazudott Vadernek, hogy magához láncolja. Utóbbi. Palpatine-ban ott volt az összes Sith mégis egyértelműen felfedezhető volt benne az öreg eredeti jelleme. Ugyanez lett volna Rey-jel is. Gonosszá válik, de a Reyre jellemző jellemvonások egy része meg maradt volna.
  8. Donát

    A Star Wars jövője

    Ezzel egyetértek, de egyúttal arra is rámutat a dolog, hogy a koncepció előre felvázolva tűnhet gyengének, mégis ki lehet belőle hozni olyat, ami bokafosós. Ennél persze sokkal jobb egy eleve jó koncepció, de mondjuk speciel az itt felvázolt koncepción én egyáltalán nem érzem, hogy gyenge lenne. Lehetne ennél érdekesebb éra és magasabb tét, ezt aláírom. De ettől még nem lesz maga a koncepció gyenge. Ahhoz többet kellene ismerni belőle. A Rogue One is egy rohadt jó film lett, pedig tudni lehetett, hogy mi lesz a vége a szálnak: a terveket megszerzik, a hősöket kiírják (nagy eséllyel). Tudom, az csak 1 önálló film volt. De nem azt énekelte meg Kennedy, hogy el kell engedni a trilógiás koncepciót? Lehet, hogy most ezzel akarnak kikísérletezni egy multiplatformos érát, amibe lesznek könyvek, hangoskönyvek, játékok, és egy film a koronaként. Aztán ha megvan a tapasztalat egy Skywalker korszakon kívüli érából, akkor nekiugranak a Sith - Jedi háborúnak.
  9. Donát

    A Star Wars jövője

    Benne van a hsz-emben... Szerintem előre fanyalogni elég nagy hülyeség, főleg a Palpatine klónos, Rey = senki legyen dolog után. A TROS is bejött, pedig megvalósított mindent, amitől kb. úgy tartani lehetett...
  10. Donát

    A Star Wars jövője

    Kivéve, ha a Jedik odavesznek a küldetés során. Kiküldenek egy csapat Jedit az Ismeretlen Régióban, mert a Rend tagjai fenyegetést érzékelnek, de nem tudják behatárolni. A jedi különítmény tagjai sohasem térnek vissza, mert a fenyegetettséget megállítják az életük árán. A Jedi Tanács semmit sem tud meg a dologból, minden "köztünk marad" a nézők és az életüket adó szereplők között. Nem látom, hogy ebben hol az ellentmondás.
  11. Donát

    A The Mandalorian sorozat

    Death is a natural part of life. Rejoice for those around you, who transform into the Force. Mourn them do not. Miss them do not. A Star Wars mindig velünk lesz az életünk során. Még ha meg is halunk és lesz is olyan rész, amit nem látunk, az élmény, amit ezektől a filmektől kaptunk, maradandó nyomot hagy a lelkünkben. Ragyogó lények vagyunk mindnyájan, és azért szeretek ide járni, mert itt mindannyiunk ragyogása részben az SW-ből fakad. Ettől olyan erős ez a franchise.
  12. Donát

    A The Mandalorian sorozat

    Pedig, mint tudjuk, az SW halott.
  13. Donát

    A The Mandalorian sorozat

    Nem trollkodom, csak nem értek egyet veled. Mindkét karakter cuki és cukiság faktort hivatott beleilleszteni az adott műbe. Ilyen aspektusból nagyon is összehasonlíthatóak. Ráadásul az elvet is jól mutatja: az embereknek annyi kell, hogy ne az süssön a dologról, hogy na itt van PORG, most ő hivatott a cukiság vonalat reprezentálni a filmben. Illetve az is kell, hogy a karakter a cukisága mellett összeilleszthető legyen a szerepével. Ezért kapnak rengereg bírálatot az ewokok is. Mint mondtam, nekem vagy épp Neked vagy porgnak ez bejön, de mi nyitottak vagyunk az SWre. Ettől ez még egy megosztó lépés lesz az SW-ben, ahogy megosztóak voltak az ewokok vagy JarJar is. A cuki vonalat a művekben megfelelően kell nyomatni, és pont BY karaktere mutatja meg, hogy lehet ezt sokkal jobban is. Nem véletlenül törte át ő a negatív érzések ködét és tett egyetemes népszerűségre szert. Pont ilyen karakterekre, lépésekre van szüksége most az SWnek, mert az elmúlt években folyamatosan ömlik rá a kritika.
  14. Donát

    A The Mandalorian sorozat

    Hogyne lehetne.
  15. Donát

    A The Mandalorian sorozat

    Itt inkább arra megy ki a dolog, hogy bébi yodánál ez mennyivel jobban működik, mint a porgok esetében, szerintem ennyi.
  16. Persze, lehet ez is egy értelmezés. Nekem jobban tetszik, hogy a rituáléval megváltoztak a dolgok. Szerintem jobban adja magát, hiszen ő is bele került egy testbe, innentől csak egy lépés, hogy valahogy befogják a többi Sith maradványát is. Nekem ez jobban illeszkedik a sztoriba, minthogy most állt elő egy ilyen kulcs infóval.
  17. EP IV-VI: 0 EP I: 2 EP II: 2 EP III: 3 SOLO: 2 ROUGE ONE: 3 EP VII: 5 EP VIII: 3 EP IX: 3 Nem 100%-osak az emlékeim, de valahogy így állhat a dolog.
  18. De hát ezt korábban is mondhatta volna akkor, pl. az EpIII-ban vagy az EpVI-ban, de most először halljuk tőle, hogy ő az összes Sith. Ez egyértelműen egy új vonal, ami így tuti, hogy a feltámasztásával van összefüggésben.
  19. Donát

    A The Mandalorian sorozat

    Jó te ilyen vagy, más meg más. Az, hogy mennyi lenne, gondolom ennél kevesebb, de rossz embertől kérdezed, mert nálam 4-5 hátrébb kullog a sorban. Lényeg a lényeg, baby Yoda példája sztem jól mutatja, hogy a nép jobban vevő a cukiságra, ha az nem cél nélkül, cukiság a cukiságért elven tolódik a képébe. Ennyire egyszerű szerintem.
  20. Donát

    A The Mandalorian sorozat

    Az EpIV-V-ben ez a cukiság faktor csak nyomokban volt fellelhető. Szerintem itt inkább az van, hogy a porgok, ewokok és Jar-Jar nem klasszikus értelemben a tinédzserekre van pozícionálva, hanem fiatalabb korosztályra. És ez viszont szerintem egyértelmű különbség az első két részhez képest. Ennek az első klasszikus nyoma a VI-ban van, ezért verik ki az ewokok sokaknál a biztosítékot. Nekem mindegy, én más oldalról jövök az SW-be, de akik a IV-V-tel lettek rajongók, szerintem nem meglepő, hogy bírálják ezt a vonalat. Nyilván ez egy mese és a gyerekek számára is látványos, de felnőttek szintjén újabb rétegeket kap az értelmezése, ami miatt nem egy felnőtt zúgott bele az SW-be már a bemutatásakor. Számukra a cukiság vonal öncélú erőltetése lehet visszás, mert nekik a felnőtteknek szóló elemek a fontosak. Most őszintén, mi is többet dumálunk itt arról, hogy Windu miért volt s$ggfej vagy mit ér Anakin áldozata, mint a porgok vinnyogásáról. Szerintem amúgy megfér egymás mellett a kettő, de sokaknak az SW felnőtt vonala jelenti az igazi SW élményt és azt a cukiság arányt szeretnék látni, amit az EpIV-V-ben kaptak meg. Az meg minimális volt. Ja és attól, hogy ez részben gyerekeknek készül, még az elemeknél nem árt, ha több szinten is értelmezhetőek. Pl. a gyerekek és a felnőttek is imádják baby Yodát, mert sikerült a szerepével telibe találni, az Ewokok, Jar-Jar vagy épp a porgok esetében ez a tetszési index sokkal inkább eltolódik a gyerekek irányába.
  21. Donát

    A The Mandalorian sorozat

    Én kedvelem a porgokat, de abszolút megértem, ha valakiknek nem jönnek be és beleerőltetett cukiságnak tartja. Baby Yoda teljesen más kávéház. A porgoknál tényleg érezni, hogy kellett egy kis cukiságfaktor a filmbe, akkor hozzunk be egy új állatfajt az Achch-ton (ráadásul nem is látszanak a VII-ben, pedig mindenhol ott vannak a VIII-ban), az majd megteszi, és húzzunk fel erre pár jelenetet. Ami nálam működik, de ez ízlés dolga. Hasonló a helyzet amúgy az ewokokkal is, ahol sokkal jobban jártunk volna, ha vukik vannak, mert 100x hihetőbb lenne az egész Birodalom szétverős sztori. De a franchise merchandise jellege miatt kellett, ok. Jar-Jar dettó. Nyitni kellett a gyerekek felé, és erre Jar-Jar tökéletesen alkalmas. Csak itt egyáltalán nem meglepő, ha a felnőtt célközönség egy része felvonja a szemöldökét. Baby Yoda más kávéház, mert úgy cuki, hogy közben teljesen szerves része a cukisága az egész sorozat fővonalának, ideértve, hogy: - Yoda faja eddig 2/2 minta alapján valóban nagy az Erőben - több száz évig élnek, fiatalon simán lehetnek ilyen cukik, miközben idősen hát nem ez jutna róluk eszünkbe = Ergo behozni egy ennyire cuki bébi yoda fajú lényt, ami rendkívül erőérzékeny és bonyodalmakat okoz, teljesen jól illeszkedik a sztoriba és a cukisága, amellett hogy out of universe fontos merchandise szemszögből, tök jól levezethető és illeszkedik a nagy egészbe. A porgok nyilván nem főszereplők, de kicsit olyanok, mint az öncélú meztelenkedés egy sorozatban, hogy több vásárlót / nézőt vonzzon. Ja és azt se felejtsétek el, hogy az első ilyen cukiság az EpVI-ban jött be, szóval akik az EpIV-V-be szerelmesek simán körbeköpködhetik en bloc ezt a vonalat.
  22. De akkor hogyan lehet benne Sidiousban az összes Sith tudása, anélkül, hogy bármilyen lélekvándorlás történt volna a régi Sith-ek és Sidious tartalék teste között?
  23. Ugyanazt mondjuk. Én csak azt feszegetem, hogy ha azt mondjuk, hogy a tudás átköltözik, akkor logikus, hogy a szellemük is konkrétan benne van Palpatine-ban. Ha a tudás átszállás lehetséges, akkor igazából a tudáson kívül a korábbi Sith-ek jellemvonásai is lazán felfedezhetőek lehetnek Palpatine-ban. Elvégre a halott Palpatine jellemét is felfedeztük a klóntestben, nem? Ha azt mondja, hogy ő az összes Sith, akkor sanszos, hogy a többi bolyongó lélek is hasonló mód találta meg a gazdatestet, nem? Ebben az esetben nemcsak Palpatine szelleme lehet benne, hanem a korábbi Sith-eké is. Én így értelmezem az "Összes Sith" koncepciót.
  24. Most két dolog lehet. Amikor Rey lecsapna Palpatine-re... 1) Vagy semmi sem költözik át Reybe, csak humbugolt az öreg és ebben az esetben az egésznek annyi az értelme, hogy Reyből így Sith lesz és kész 2) Vagy valami átköltözik Palpatine-ból Reybe. Ez lehet tudás, Sith-ek szelleme, stb. De ha már a tudásról feltételezzük, hogy átköltözhet a lányba valahogy, akkor miért gondoljuk, hogy Palpatine csak képletesen beszélt és nem a Sith-ek szellemei lakoztak a testében? Úgy értem, ha feltesszük, hogy azzal, hogy valaki dühből kinyír egy másik embert tudás száll át belé, onnantól már igazából 0 lépést kell megtennünk, hogy azt mondjuk, hogy nemcsak tudás, hanem a Sith-ek megőrzött "lelkei" is átköltöznek a tudással együtt Reybe. Főleg, hogy Palpatine nem azt mondja, hogy a Sith-ek tudása van benne, hanem konkrétan a SITH-ek. I am ALL the Sith. Plusz így jobban illene bele Palpatine karakterébe is, hiszen így jobban érdekelt a dologban, mintha ő totálisan elenyészik. Viszont ha megmarad belőle valamennyi Reyben, akkor más a leányzó fekvése (nem Reyé. ). Szerintem így történt: Palpatine EpI-VI -- semmi extra, gonosz az öreg, de csak önnönmaga Palpatine EpVI után -- Palpatine kiszabaduló és bolyongó Erőbeni "lenyomatát" befogják Exegolon és beleültetik egy erre a célra tartalékolt Palpatine gazdatestbe. A rituálé során az összes többi Sith Erőbeni lenyomata is a gazdatestbe kerül. Ez a test azonban nem olyan erős, mint az élet maga. Nem természetes úton jött létre. Csak egy Sith machináció, ami természetellenes. Erős testi limitációk lépnek fel benne, noha a tudás és az Erőbeni hatalma hatalmas, hiszen nemcsak Palpatine, de a többi Sith is benne lakozik. Palpatine EpIX -- működésbe hozza a tervet, aminek a lényege, hogy új testbe szálljon át a tudás, ami kevésbé törékeny. A rituáléval és a szekta tagokkal a befogott leképeződések, ide értve Palpatine-ét is, átköltöznének az alanyba. Meggyőződésem, hogy Palpatine a Rey / Kylo harc győztesébe akart átszállni. Amelyik az erősebb. Ez eléggé rávallana, láttuk már párszor meghúzni ugyanezt a trükköt. Amint átszállna az alanyba, az alany megkapja a korábbi Sith-ek leképeződéseit, ideértve Palpatine-ét is. Ami nyilván torzítaná az alany személyiségét rendesen. Egyúttal megkapná a tudását is. És a test is egészséges volna. A diád ezt a tervet írta felül, mert olyan erős, mint az élet maga. Azáltal, hogy Palpatine képes lett a lehetetlenre (vagy amiről azt hitte, hogy az) és a saját testét tudta így feljavítani, többé már nem volt szüksége gazdatestre. Lett egy "tökéletes" teste és olyan erős volt, mint korábban soha, hiszen a többi Sith is benne lakozott a rituálé miatt. Amit létre akart hozni, végül ő maga lett... egy darabig.
  25. Donát

    Párhuzamok

    Az nem egy jetpackes katona?
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.