Ody Mandrell Posted January 29, 2020 Share Posted January 29, 2020 (edited ) Kicsit elsikkadt, de ebben a filmben a régi trilógia nagyjai is szépen búcsúztak. Leia, Luke, Han, Lando mind mind hozzátették a magukét és végleg átadták a stafétát. Persze az egész trilógia a generációváltásról szólt, de az itt látottak még kellettek a végső búcsúhoz. Korábbi hőseink mindig akkor lökték tovább a főbb karaktereket amikor arra a legnagyobb szükség volt. Han és Leia. Kell-e mondanom, Ben visszatérésében kulcsszerepet játszottak. Ok, Han már nem élt, de mégis olyan emléket hagyott a fiában ami segített neki visszatérni. Az egész végkicsengés szépen reflektál arra a TFA-s párbeszédre, amikor Leia azt ecseteli Hannak, hogy visszaakarja kapni Bent és nem eltaszítani magától. Pluszként ki is mondja, hogy ők ketten visszatéríthetik a sötét oldalról. Így is lett. Luke A megboldogult Jedi mester Rey kezét nem engedi el a legfontosabb pillanatban, és nem hagyja, hogy a lány ugyanazt a hibát elkövesse amit ő. Gyakorlatilag útbaigazítja az Exegol felé. Kicsit rímel ez a jelenet Luke és Ben ROTJ-beli beszélgetésére, de nem hivalkodóan, csak finoman. Sokan az itt elhangzottakat kéjes örömmel veszik a TLJ ignorálásának pedig erről nincs szó, hisz Luke már a TLJ végén megdicsőül. Az lenne hiba ha itt ugyanúgy viselkedne mint a TLJ elején. Lando Lando nem is egyszer játszik kulcsszerepet, hanem mindjárt kétszer. Először ő segít megtalálni Ochi nyomait, ezáltal a tőrt, majd a végső csatához mozgósítja a fél galaxist. Talán nem túlzás, de mind a két tette létfontosságú volt az Ellenállás ügye számára. Poe-nak is szüksége van az útmutatásra Leia halála után, amit szintén Landotól kap meg. Érdekesség, hogy a képes útmutató nem név szerint említi őt, hanem mint a "Remete". Lando tehát a Pasaanán élt, mert valami nagy tragédia érte korábban. Ennek mibenlétét nem részletezi a könyv. Ekkor jutott eszembe Jannah, de semmi utalás nincs rá, hogy a lánya lenne. Hála égnek. Még mindig azt gondolom, hogy túl banális lenne a kettejük találkozása. Jóleső volt látni, hogy mindegyik nagyágyú megkapta a maga epikus és szép lezárását. Innentől most már tényleg nyugodt szívvel elengedhetjük őket, és érdeklődve várhatjuk és köszönhetjük a Star Wars új hőseit. SZERK: most látom, hogy Landonak van egy külön passzus is, amiben említik, hogy elrabolta a lányát az Első Rend. Ezért bujdosott el, de még ez se bizonyítja, hogy Jannah lenne az elrablott személy. Szerintem csak rá emlékezteti az ifjú. Edited January 29, 2020 by Ody Mandrell 1 5 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted January 29, 2020 Share Posted January 29, 2020 A Saga záróepizódjába nagyon kellett a régi győztes csapat tagjainak méltó hozzájárulása Palpatine végső legyőzéséhez, és ezt szerintem is maradéktalanul megkaptuk. Mindenki a helyén volt, karakteréhez hűen adta hozzá a maga segítségét a tévúton járó Ben vagy az épp arra forduló Rey helyes irányba tereléséhez vagy éppen a felelősség súlya alatt megtorpanó Poe támogatásához. Leia és Han segítsége talán a legjelentősebb, a teljes reménytelenség állapotából sikerült végül Bent visszakapniuk és Kylo Rentől megszabadítaniuk, és a szülői szeretet legszebb példáját mutatták azzal, hogy mindketten az életüket adták ezért. 1 órával korábban, Ody Mandrell írta: SZERK: most látom, hogy Landonak van egy külön passzus is, amiben említik, hogy elrabolta a lányát az Első Rend. Ezért bujdosott el, de még ez se bizonyítja, hogy Jannah lenne az elrablott személy. Szerintem csak rá emlékezteti az ifjú. Nem hiszem, hogy Jannah lenne a lánya. Inkább arra gondolt maga Lando is, hogy ha már ő elveszítette a gyermekét, akkor legalább segít egy másik gyermeknek megtalálnia a családját. 1 4 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted January 29, 2020 Author Share Posted January 29, 2020 8 perccel korábban, Pildi írta: Nem hiszem, hogy Jannah lenne a lánya. Inkább arra gondolt maga Lando is, hogy ha már ő elveszítette a gyermekét, akkor legalább segít egy másik gyermeknek megtalálnia a családját. Ez tetszetős. Mint ahogy az is, ami a korábbi szereplők egyfajta mentor szerepét erősíti. Emlékszünk mi történt a Radduson miután Leia kómába esett... Viszont most már ilyen nem fordulhat elő. Szép ívet írnak le a karakterek a három rész alatt. 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted January 29, 2020 Share Posted January 29, 2020 18 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Mint ahogy az is, ami a korábbi szereplők egyfajta mentor szerepét erősíti. Emlékszünk mi történt a Radduson miután Leia kómába esett... Viszont most már ilyen nem fordulhat elő. Szép ívet írnak le a karakterek a három rész alatt. Megkockáztatom, hogy jobb mentorok voltak, mint anno Ben Kenobi és Yoda, akik Vader elpusztítására biztatták Luke-ot, pedig nem az volt a megoldás, hanem a szeretet. Ezt Han és Leia jobban megértették, mint a Jedi mesterek (ideértve Luke-ot is, aki hasonló tévútra tévedt Bennel kapcsolatban, ha csak egy pillanatra is). 2 3 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted January 29, 2020 Author Share Posted January 29, 2020 Szerintem sokkal jobban látták a lényeget, míg pl. Obi-Wan még a halálában is ugyanolyan dogmatikus maradt mint életében. 3 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Yoda József Posted January 29, 2020 Share Posted January 29, 2020 95% hogy Jannah-t Lando lányának tervezték (aki spoileres volt, az tudja), valami oka mégis volt, hogy ezt kivették a filmből. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Porg Posted January 29, 2020 Share Posted January 29, 2020 (edited ) Palpi és onokája után sokk is lett vón' ez a családi kötelék, nyilván ezért. Edited January 29, 2020 by Darth Porg Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted January 30, 2020 Author Share Posted January 30, 2020 Valóban sok, és semmi szükség nem lett volna rá. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 Én nagyon örülök, hogy Jannah végül nem lett Lando lánya, és remélem, hogy ez így is marad, nem jön egy könyv vagy képregény, amiben felfedik a nagy igazságot. Már csak azért se, mert érzésem szerint a nagy öregek közül Lando képviseli azt, hogy bár a fő célja megszűnt (legyőzték a Birodalmat), azért nem vált haszontalanná, nem dobják félre, hanem új célt talált magának és továbbra is kalandozik - még ha vén csont, akkor is, az élete megy tovább. 1 3 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted January 30, 2020 Author Share Posted January 30, 2020 Eddig remeteként élt, de talán most Jannah lesz az új fogadott lánya, és együtt kalandozhatnak. Bujkálniuk már nem kell. 2 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 Szerintem is így lenne a legjobb, barátok fogadott apa-lánya mellékzöngével. Végül is a barátaink az általunk választott család. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Sky Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 9 órával ezelőtt, Yoda József írta: 95% hogy Jannah-t Lando lányának tervezték (aki spoileres volt, az tudja), valami oka mégis volt, hogy ezt kivették a filmből. Talán csak annyi, hogy nem akarták ezzel is terhelni az amúgy is sűrű cselekményt. Végül elég sok dolog maradt ki a forgatókönyvból. De valahol mintha azt olvastam volna, hogy a regényváltozat meg fogja erősíteni az apa-lánya kapcsolatot. Bár szerintem már a Képes útmutatóban olvasható infók is túl sok véletlen egybeesést mutatnak Lando lánya és Jannah kapcsán. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 1 órával korábban, Pildi írta: Szerintem is így lenne a legjobb, barátok fogadott apa-lánya mellékzöngével. Végül is a barátaink az általunk választott család. Hát nekem Lando hanglejtéséből nem épp az jött le, hogy a kapcsolatukat apja lánya irányába szeretné vinni ( ͡° ͜ʖ ͡°) 5 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Donát Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 1 órával ezelőtt, Nabopolasszar írta: Hát nekem Lando hanglejtéséből nem épp az jött le, hogy a kapcsolatukat apja lánya irányába szeretné vinni ( ͡° ͜ʖ ͡°) Dettó. Vén kujon. 1 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 Próbálkozni lehet. Szerintem Jannah-nak sokkal jobban bejött Finn. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Donát Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 Éppen most , Pildi írta: Próbálkozni lehet. Szerintem Jannah-nak sokkal jobban bejött Finn. Lando viszont legyőzi Finnt a rutinjával. 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 2 órával ezelőtt, Nabopolasszar írta: Hát nekem Lando hanglejtéséből nem épp az jött le, hogy a kapcsolatukat apja lánya irányába szeretné vinni ( ͡° ͜ʖ ͡°) Nekem is ez volt az első gondolatom. Landót apaszerepben baromira nem tudom elképzelni, de az ep5 és a Solo miatt vén kujonnak annál inkább. 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted January 30, 2020 Author Share Posted January 30, 2020 Akkor csak nekem jött le úgy, hogy nem szexre gondolt. Főleg azután, hogy tudjuk mi történt a lányával. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 1 órával korábban, Ody Mandrell írta: Akkor csak nekem jött le úgy, hogy nem szexre gondolt. Főleg azután, hogy tudjuk mi történt a lányával. Én se látom bele ezt a vén kujonságot abba a mosolyba. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted January 30, 2020 Author Share Posted January 30, 2020 Abszolút nem. Főleg ahogy indul a jelenet, Lando inkább szomorkásnak tűnik valahogy. Ebből nekem nem az jön le, hogy az első nőt aki leül mellé máris meg akarja húzni. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bence1997 Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 Hát pedig elsőre nekem is valamelyest az jött le, hogy itt Lando bekapcsolta a szívtipró rakétáit. Utána tisztázódott a szitu. 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Cupsy Posted January 30, 2020 Share Posted January 30, 2020 Én is arra gondoltam, hogy "vén kecske is megnyalja a sót" 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Sky Posted January 31, 2020 Share Posted January 31, 2020 18 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta: Akkor csak nekem jött le úgy, hogy nem szexre gondolt. Bár már én is írtam párszor. Szerintem elég beteg lenne, ha a majdnem 80 éves Lando rámozdulna egy 20 év körüli csajra, akire ráadásul passzol a lánya leírása. Elég bizarr üzenete lenne, főleg egy SW-ben. 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Donát Posted January 31, 2020 Share Posted January 31, 2020 1 órával ezelőtt, Darth Sky írta: Bár már én is írtam párszor. Szerintem elég beteg lenne, ha a majdnem 80 éves Lando rámozdulna egy 20 év körüli csajra, akire ráadásul passzol a lánya leírása. Elég bizarr üzenete lenne, főleg egy SW-ben. Akkor lehet nem ilyen színészi játékkal kellett volna előadni. 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bomarr Posted January 31, 2020 Share Posted January 31, 2020 Nekem is úgy tűnik mintha Lando ráhajtana a lányra. Pedig tuti nem ez volt az alkotói szándék. Mégis olyan furán jön ki. 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Yoda József Posted January 31, 2020 Share Posted January 31, 2020 Mondjuk éppenséggel Jannah megy oda Lando-hoz. Mit eszik egy fiatal csaj egy 80 éves papán? Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Donát Posted January 31, 2020 Share Posted January 31, 2020 Szerintem ez a jelenet a vágás áldozatául esett. Vélhetően lett volna egy olyan rész is hozzá, amiben kiderül az ő közös történetük is. És nem arra gondolok, hogy Jannah a lánya, hanem hogy Lando is elvesztett a gyerekét és ez a közös kapocs Jannah felé, emiatt ajánlja fel a segítségét. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bence1997 Posted January 31, 2020 Share Posted January 31, 2020 2 órával ezelőtt, Yoda József írta: Mondjuk éppenséggel Jannah megy oda Lando-hoz. Mit eszik egy fiatal csaj egy 80 éves papán? Ha van money, akkor... 2 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Frenkie Posted January 31, 2020 Share Posted January 31, 2020 Én is csajozásra gondoltam egyből. Maga Lando ilyen. Aki sármos nőcsábász volt világéletében az marad időskorára is. Lsd Hugh Hefner. Nincs ebben semmi meglepő. A nagy öregektől való búcsú szerintem nagyszerü lett. Furcsa belegondolni hogy fiatal korukban ismertem meg őket és láttam a búcsújukat is. Más szemmel fogom nézni az OT-t ezek után az biztos. 3 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted January 31, 2020 Share Posted January 31, 2020 6 órával ezelőtt, Yoda József írta: Mondjuk éppenséggel Jannah megy oda Lando-hoz. Mit eszik egy fiatal csaj egy 80 éves papán? És az nem lehet, hogy csodálatból és tiszteletből ment oda? Lando mentette ki a biztos halálból nemrég, ez csak elég ok, hogy érdekelje, ki ő. 1 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.