Donát összes hozzászólása
-
2x17 - Bounty Hunters
Ez van a leírásban: - A történet feltehetően a 2x01 Holocron Heist előzménye, melynek elején látható a feluciai csata, amit a Köztársaság elvesztett. Ennél fogva nem lehetséges, hogy később kórház állomást létesítettek volna a bolygó körül, illetve váratlanul érje Kenobiékat a Szeparatisták jelenléte. Nem utolsó sorban, a bolygó még az ep3-ban is Szeparatista megszállás alatt van. Nem teljesen értettem már a nézés közben, és most sem. Most akkor melyik játszódik előbb? A kronológiai sorrend szerint előbb van a 2x01 utána ez, na de ebben a részben semmilyen utalást nem tesznek a korábbi feluciai visszavonulásra...
-
Évadértékelés
Az a hatodik.
-
Évadértékelés
Az első évad top ötös listám (a Hostage Crisis nélkül): 1. Innocents of Ryloth 2. Rising Malevolance 3. Storm over Ryloth 4. Jedi Crash 5. Trespass
-
1x21 - Liberty on Ryloth
Végignéztem az első évad azon részét, ami kronológiailag jött. Azt kell mondjam, hogy nagyon erős indítás ez a sorozatnak, és ezek közül magasan a Ryloth szál viszi a prímet. Ha az első évados szavazáson lett volna "legjobb történeti szál" kategória, biztos, nyer (bár azért a Malevolance is nagyon erős volt). Ebben a trilógiában kaptuk az eddigi legmélyebb és legmegrendítőbb betekintést a háborúba, épp ezért számomra ez volt az első évad csúcspontja, bár tény és való, hogy a Rising Malevolance, Rookies, a Jedi Crash és a Trespass is nagyon erős részek voltak.
-
1x11 - Vision of Hope
Ody, egy kérdés: korábban írtad, hogy szerinted a szenátor intézte el Ezra szüleit. Ezt miből gondolod?
-
1x14 - Defenders of Peace
Köszi, ez így világos.
- Filmek
- Aliens és Predator
-
1x14 - Defenders of Peace
De ha létezik ilyen pajzs az SW univerzumában, ami ennyire jó (átengedi a belső lövedéket, védi a külsőt), akkor miért gyártanának más milyet? Ennyivel drágább lenne a droidekás pajzs?
-
Aliens és Predator
Ma az élő fába is belekötsz?! Miért, amikor elindul Dallas mondjuk az Alien felé egy lángszóróval az mi? Nem akciójelenet? Vagy amikor Ash és Ripley összezördül? Ne mondd már, hogy nincs a filmben akció, mert az agyam itt helyben eldobom. Nem azt mondtam, hogy tele van akcióval, hanem hogy pont optimális számomra az arány a 3 elem között.
-
Filmek
Szerintem meg nem gáz, egyszerűen preferencia kérdése.Nálam egy jó sztori kell a látvány mellé, ez egy szükséges de nem elégséges feltétel. A karakterek, a hangulat, stb. amiről írsz szintén fontos elemei a filmnek, de nálam mindennek az alapja egy jó történet. A Star Warsnak pedig véleményem szerint jó története van, és egyáltalán nem érzem sablonosnak. Nem a történet a legerősebb eleme a filmnek, de erős alapokat teremt, együtt az univerzummal, a karakterekkel, a hangulattal, a zenével, stb. Korábban írtam, hogy a látvány önmagában semmit nem ér, és ezt tartom is. A Star Wars sem jutott volna ilyen messzire, ha csak a látványt tudta volna nyújtani, semmi mást.
-
1x14 - Defenders of Peace
Egy kérdés: amikor felhúzzák a pajzsot a falu köré, miért nem a pajzson belülről lőnek a droidokra? Hiszen így csak ők tudnák lelőni a droidokat, de azok őket nem. Először arra gondoltam, hogy a pajzs a kifelé menő lövedéket is megfogná, de aztán eszembe jutottak a droidekák, amik át tudnak lőni a saját pajzsukon, de a pajzs megvédi őket az ártalmas lövedékektől.
-
A Rebels animációs sorozat
Tudom, volt már róla szó, de a második évad mikor is fog indulni?
-
Filmek
Szerintem az EpIV-nek jó története van, ahogy az összes Star Warsnak. Nyilván nem egy rébuszi rejtvény, de átgondolt, és nem az egész a látványról szól. Ha csak az lenne az SW-ben, hogy folyamatosan lövik egymást és harcolnak, nem lennék rajongó. Lucas értett a jó meséléshez, és ez nekem a legjobban az EpII-ben jött át, ezért is azzal lettem rajongó. Talán annak a legcsavarosabb a sztorija.
- Filmek
- Filmek
-
1x12 - Call to Action
Űber-brutál-jó rész volt! Tarkin elképesztő, amikor pedig kivégzik a két katonát, hát csak néztem... először nem értettem, mire megy ki a játék, de amikor az Inkvizitor bekapcsolta a kardját, leesett. Eddig mindig azt éreztem, hogy keveset kaptunk a birodalmi érában tevékenykedő Tarkinból, hát most jobban kiteljesedhetett. Bevallom, nekem nem esett le, hogy mire megy ki a játék, kicsit tartottam attól, hogy Kanan meghal. Amit még most sem zárnék ki, bár az elég sokkoló volna. Nagy kérdés, hogy miért akarja Tarkin élve? Talán így akarja csapdába csalni a többi lázadót?
-
1x11 - Vision of Hope
Pont erre gondoltam.
- Aliens és Predator
- Sport
-
1x11 - Vision of Hope
Ha le is lassult Ezra fejlődése, nekem tetszik így. Nem lenne szerencsés, ha Ezra túl gyorsan túl erőssé válna, nem tűnik reálisnak egy ilyen szituációban, amikor ő sem és a mestere sem igazán különleges. Ha már egy átlagos Jedi szintjét elérné, az már nagy szó lenne ebben a korszakban.
- Filmek
-
1x08 - Bombad Jedi
Sajnos utóbbiból jóval több.
-
1x11 - Vision of Hope
Nem lehet, hogy itt futottak bele először jó kis pénzt érő megbízásba valakitől (Vizagótól)? És most tábort vertek itt, mert már bizonyos körökben "megbízható" (ha lehet ilyet írni ) csempészeknek számítanak, akikre rá lehet bízni ezt azt. Egy új bolygón a nulláról kellene indulniuk. Ez persze szigorúan anyagi érdekből nézve, a lázadást végül is akárhol csinálhatnák, ahol ott a Birodalom.
-
Egyéb fontos
Ma én is gondolkodtam egy ilyen kommenten: :lol: Tök jó, hogy kaptam hozzá ürügyet, köszi Ody!