Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Frenkie, pár dolgot erősen benéztél a Predatorsban :D

 

Spoiler:

Ami nagy nevetséges szerintem a japánnal való kardozás. Persze, majd egy nyomorult karddal halálra lehet sebezni egy páncélozott predatort. Sőt a predinek van mindenféle fegyvere és majd nekiáll kikapcsolt páncéllal harcolni, mikor egy lövés és vége.

Egyik predator sem volt agyonpáncélozva, ezek nem az AVP debilkéi voltak, akik tetőtől talpig bebugyolálták magukat valamibe, aminek mondjuk hasznát nem vették, de legalább jól állt rajtuk :D Ezeknek a prediknek (mint az első két filmben), csak a mellkasuk egyik fele volt páncélozott. Mint láthatod a képen, Falconer, akivel Hanzo kiállt, igen sok csupasz felületet mutatott.

Spoiler_8.jpg

A katana japán kard meg legendásan éles. Nem tudom, láttad-e a Több mint testőr című filmet, amiben remekül prezentálják, mennyire éles. Ha mégsem, hát jól jellemzi a kard minőségét az ősi próbája, melyben egy jó pengének tíz embert kellett tudni egymás után lefejezni élcsorbulás nélkül, vagy egyszerre három embert derékban kettévágnia (általában bűnözőkkel próbálták ki, máskor a szembe jövő paraszttal, rosszabb esetben, a kard kovácsával). Annál élesebb kard talán nem is létezik a világon (bár a spanyol kardok talán vetekednek vele). És Hanzo kezébe egy eredeti katana került, hiszen mondta, hogy nagyon-nagyon öreg. Szóval ha valami, hát egy katana miszlikbe apríthat egy predatort. (Persze sajnos a Predator 1-2 kicsit elb*szta a dolgot azzal, hogy a ragadozóknak még a bőrét is sebezhetetlenné tette, de ez csak szimpla következetlenség, az reálisabb, amit ebben a filmben látunk - illetve, láttunk a P1-2-ben is momentumot, mikor könnyebben megsérültek, mint azelőtt.)

A másik, ami szintén jól látszódik a képen, hogy ez a ragadozó nem is volt túlfegyverezve. Igazság szerint, az első Predator filmben feltűnt ragadozó sem volt éppen kész fegyverlerakat (volt a csuklópengéje és a vállágyúja), de Falconer még annál is kevesebb gyilokeszközt tartott magánál. Volt egy egypengéjű csuklóbökője, és kész. Láthatod, nincs vállágyúja, így ha akart volna sem tudott volna lőni.

 

A kikötött predi megérti az angolt.

Eddig mindegyik filmben remekül megértették az angolt. Sőt, a P1-2-ben visszajátszás nélkül is tudtak angolul (bár a P1-ben ez csak akkor vehető észre, ha angolul nézzük, sajnos a magyar szinkronból a pred bratyó maszk nélküli dumcsija kimaradt).

 

Amikor a kutyafélékre lőnek mindannyian, a hatcsövü ami percenként mondjuk 800 golyót lő ki elhibázza az 5 méterre lévő vadállatot.

Az öt méterre lévő vadállatot speciel ketté fűrészelte a mini :D

 

Ugyanezen jelenetben lőnek mint a barmok, holott sporólniuk kéne a lőszerrel, aza csak tiszta célpontra lőni és akkor ha biztos a találat

Hát azért ha téged megrohanna egy falkányi idegen szörnyeteg egy idegen bolygón, megnézném, mennyire vennéd spórolósra a figurát és várnád, míg tiszta célpontot adnak :P Tény, hogy azt kellett volna, és az eset után Royce-nak eszébe is jutott, de azért írjuk a javukra, hogy nem voltak éppen ideális helyzetben. Nem utolsó sorban, se a minigun, se az AA-12 nem egy mesterlövészpuska. Pláne a mini, amit alapvetően ebben a formában nem nagyon lehet elsütni, legalábbis anélkül, hogy hanyatt zuhanj (de eleve, már azt az irdatlan lőszermennyiséget se lenne lehetőséged igazán megemelni, mikor még a fegyver is a kezedben van; ráadásul mindezt nehéz terepen, egy ruszki kezében). A minigun rögzített alapú fegyver, nem kéziszerszám, de ezt meg tudjuk be tisztelgésnek. Már Blainnél kiakadhatnánk ezen.

 

A Specnazban 50-60 év közötti faszi szolgál.

A színész csak 43 éves, felteszem a karaktere sem volt 7-17 évvel idősebb. Ráadásul, nagyon jól összehozták, mert tényleg az Alfák munkálkodnak Csecsenföldön. Amúgy, szolgálnak 50+ évesek is, de nem csak a Spetznazban, más katonai alakulatokban is szerte a világon.

 

Egy félmeztelen ember egy bottal haásosan üti a nehézpáncélos nála jóval nehezebb predit.

Ismételten, a Berserker sem volt jobban felpáncélozva, mint társai, ahogy a képen látható (ráadásul már sebesült is volt, hála a másik ragadozónak).

Normal_productionstill021.jpg

Az a bot pedig inkább volt egy bárd, amit az alakjából ítélve a predatorok használtak korábban valamire.

 

Namost 8 embert ledobnak a bolygólyukra, ahol nem 1 példány van, hanem akár milliárd is lehet.

Úgy érzem, nagyon nem figyeltél erre a filmre. :D Noland elmondja, hogy mindig csak három jön. Az a bolygó nem a predatorok bolygója, csak egy vadászterület, egy hely, ahol edzenek. És mindig csak három van abból a fajból (a negyedik ugye a másik predator fajból volt, de ő is prédaként került oda).

 

Az nyilvánvaló, hogy a predik ellen szinte csak a lőfegyver hat, még egy katonának is szinte semmi esélye ellene(első részben a különleges alakulat állig felfegyverzett tagjait 1 példány simán kinyírta).

Fentebb is írtam, hogy itt azért erős túlzásba estek a korábbi filmek készítői (illetve, inkább baromi következetlenek voltak), de ez ugyanolyan marhaság, mint az, hogy egy különleges alakulat minigunnal a hóna alatt hatol be a dzsungelbe, és se a célzott lövést, se a fedezék fogalmát nem ismerve letarolnak egy - amúgy elvben kiképzett - katonákkal teli tábort (és még ezek után felrovod, hogy nem céloznak hőseink a kutyákra? Schwarziék senkire sem céloztak, és pláne nem várták, míg tiszta célpontot nyújtanak ellenfeleik :D). De gondolj csak vissza olyanokra, hogy később Dutch egy szem gránáttal is képes volt megsebezni a ragadozót, majd végül egy farönkkel győzte le. A Predator 2-ben lévő dögöt is végül egy egyszerű diszkkel győzték le (és az sem élesebb egy katanánál). Ja, és az első részbeli ragadozó a lábából nem egy minigun lövedékét, hanem egy M16-os lövedékét szedte ki, szóval sebezhető az kisebb fegyverekkel is (mármint a minigunnal kisebbel :) ).

Ami a kommanósok pusztulását illeti, érdemes megnézni, velük hogyan végeztek:

- Hawkins: nem is tudott a lény létezéséről, ami álcázva vetődött rá a sűrűből. Esélye sem volt.

- Blain: hátba lőtték.

- Mac: a farönkök között mászott, ahol mozdulni sem volt lehetősége, úgy lőtte fejbe.

- Dillon: ledurrantották a helyéről a karját és a ragadozó csak utána közelítette meg.

- Billy: vele speciel nem tudjuk, mi történt, de ő sem éppen egy közelharcra alkalmas helyen állt. Szakadék fölött egy fatörzsön. Bár az üvöltéséből ítélve valószínűleg lebökték.

- Poncho: tarkón lőtte a dög, szintén nem volt esélye.

Mi történt azzal az egy emberrel, akivel nyíltan kiállt, nem álcázás és orvtámadások mögé bújva? Az az ember legyőzte. És azt azért vegyük figyelembe a Predatorssal kapcsolatban is, hogy csak három ember tudott érdemben harcolni a lényekkel. Royce, aki csak Isabelle segítségével tudott győzni, hiszen ha a csaj nem lő bele a lénybe, akkor Royce-ból trófea lesz. Nikolai, aki csellel, önmagát feláldozva (és már amúgy is legyőzötten, súlyosan sérülten) tudott csak elpusztítani egyet. És Hanzo, aki szintén csak úgy tudott halálos sebet bevinni, hogy szándékosan belerohant a ragadozó csuklópengéjébe. Látható, hogy egyikük sem ért még csak a közelébe sem Harrigannak vagy Dutchnak, hiszen a háromból kettő meghalt, egyiknek pedig segítsége volt, máskülönben ő is meghalt volna.

 

A trailerben volt is egy jelenet melyben Brody mellkasán vagy 15 predinek a lézeres célzója van. Csak ezt kivágták.

Nem vágták ki, benne van. Mikor felrobban a ruszki a Tracker predatorral, utána megjelenik a Berserker, lelövi Stant, majd becélozza Royce-t. Na, az az a jelenet, csak levették a többi lézert. Robert Rodriguez később bevallotta, hogy az csak hatásvadászat volt a részéről (róla tudniillik, hogy szeret ilyenekkel élni, a filmjeinek trailerei sokszor tartalmaznak olyasmit, ami nincs is benne a filmben). Van egy másik jelenet is, amikor a Falconer predator elkezdi keresni a menekülők nyomait (mielőtt megküzd Hanzoval). Na, a trailerben ott még volt mellette egy alien-blöki is.

 

A fentiek miatt nekem abszolút nem jön be a film.

És most, hogy a fentiek minden részét megcáfoltam? :D:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: Sejtettem, hogy mára kapok válaszokat tőled. ;) Tulajdonképpen egyetértek, egy-két dologgal még vitáznék, de az már szőrszálhasogatás lenne. Hogy így tetszett-e? Már jobban de nekem az első jobb volt. Na azért egy kérdés van.

 

Spoiler:

Honnan lehet tudni a filmből, hogy ez nem a Predatorok bolygója? Amikor elkezdték forgatni még úgy volt hogy a bolygójukon játszódik majd. Mert így hogy nem akkor már hihetöbb mert 3 predit már le lehet győzni. Gondolom persze onnan lehet sejteni hogy nincsenek városok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Predators

Spoiler:

Egyrészt kiderül abból, hogy maguk a ragadozók is hajóval jöttek a bolygóra, és űrhajóból is dobták ki az embereket. Az otthonukba csak nem űrhajóval furikáznának ;) Aztán, a fúró, amiben Noland lakott, nem predator gyártmány volt. Vagyis ezt a bolygót hajdanán valaki más bányászati célokra használta. Ráadásul a bolygó teli volt földi növényekkel, vagyis feltehetően mesterséges világ, amit a Föld mintájára terraformáltak, valószínűleg a ragadozók. Emellett az AVPR-ben egyáltalán nem így nézett ki az otthonuk. És még Noland is mondta, hogy két évig ment ugyanabba az irányba, szóval elég messzire eljuthatott. Ha a ragadozók otthona lett volna, valószínűleg ennyi sétálás után belefutott volna a városaikba. És hát ugye azt is mondta, hogy mindig visszajön három, csak három (bár megnéztem, a feliratban ez nem szerepel... sok mással egyetemben sem, úgyhogy én inkább csináltam magamnak egy saját feliratot a filmhez).

És filmen kívüli magyarázat: Rodriguez valamikor a film forgatása alatt, utómunkálatok közben interjúban mondta, hogy nagyon sok hamis információt hoztak nyilvánosságra, hogy ne lőjék le a film poénjait (ellenben ugye az AVPR rendezőzsenijeivel, akik maguk mesélték el az egész filmet a forgatás közben). Eme hamis infók között volt az, hogy ez a ragadozók bolygója lesz, de aztán Rodriguez megmondta, hogy nem az, csak egy bolygó, amin berendezték a vadászterületüket. Ugyanilyen hamis infó volt, hogy a film remake lesz (bár hajaz arra), vagy, hogy Noland karaktere maga Dutch a P1-ből, és Schwarzi fogja játszani. Még egy hamis forgatókönyvet is szétszórtak a neten, csak, hogy megtévesszék a rajongókat. A módszer bevált, a premierig igazán senki nem tudott semmit a filmről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom mennyire tudjátok, de ha Chio csipszet vesztek, van benne egy gód, amivel egy filmet meglehet nézni 24 órán keresztül.

Na mármost, van 1, 2 meg 3 csipszes filmek. Ma összegyült a 3 csipszesre a kód, gondoltam megnézem a Holtak Napját. Ez délután 5 óta próbálom, de mindig megszakad a filmnézés a p*cs WMP miatt. Tekerni nem lehet, így ha tovább akarom nézni, akkor előről kell kezdeni.

Más lejátszón és Linux alól sem lehete megnézni. ;)

 

Ezt csak azért írom, hogy mások okuljanak az esetemből és ne csalódjanak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Biztos néhány Asylum-os arc is besegített. ;)

Amúgy ez a Tube-os verzió másnál is recsegteti a hangfalakat? Nálam néhol akkorákat reccsen hogy majd szétrobban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A trailerben nem reklámozzák hogy az AVP2 rendezőitől...hmm érdekes ;)

Spoiler:

Mert akkor a kutya nem nézné meg :)
Nézd, legfeljebb a zeneszerző helyére beírják őket. Majd akkor meg azt hiszik, hogy vérbeli klasszikus zeneszerzővel van dolguk :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

http://movies.sky.com/alien-prequel-stalls...cott-fights-fox

 

Ridley Scott 250 millió dollárt kér a FOX-tól, hogy egy 18as véres Alien filmet készítsen.

A FOX studió meg dobott egy hátast, és elutasította a kérelmet...

 

Most miéért? 250 millióból egész szép kis Alien filmet lehetne készíteni :(:D

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

http://movies.sky.com/alien-prequel-stalls...cott-fights-fox

 

Ridley Scott 250 millió dollárt kér a FOX-tól, hogy egy 18as véres Alien filmet készítsen.

A FOX studió meg dobott egy hátast, és elutasította a kérelmet...

 

Most miéért? 250 millióból egész szép kis Alien filmet lehetne készíteni :D :D

Mi a bánatot akar ez 250 millióból? Ezt én is elutasítottam volna. Max 100 misit adnék, és azzal már leforgathatná a legdrágább Alien filmet.

 

Uraim, eljött a vég. :(

 

http://filmbuzi.hu/archives/2010/10/01/a-k...ca-alba-az-nem/

 

 

Mit is lehetne erre mondani. NOOOOOOOOO...... :D

Nekem ez fel is tűnt, mert a trailerben is fel volt még öltözve, de arra gondoltam, hogy csak kétszer forgatták le, egyet a filmre, egyet meg a korhatáros trailer kedvéért... bár most belegondolva, pont nem a korhatáros trailerben láttam...

Nem vagyok benne biztos, hogy ez az első eset, csak az első, amit észrevettek. Bár, hogy testdublőr vagy CGI, hát, szerintem édes mindegy.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mi a bánatot akar ez 250 millióból? Ezt én is elutasítottam volna. Max 100 misit adnék, és azzal már leforgathatná a legdrágább Alien filmet.
Jaja. Az Inception mennyibe is került, 200 millióba?

Én ha lesz Alien film attól egyet várok, hogy ne legyen ilyen Avataros-zöldhátteres-cgi cucc. Rendesen megépített díszletekkel, maszkokkal és miegymással, szvsz az úgy sokkal hangulatosabb.

 

 

Amúgy megnéztem én is a Predátort, és valami állat egy film szerintem. Sokkal profibban lett megcsinálva véleményem szerint mint az előző részek, egyedüliként Brodyt tudnám kiemelni mint negatív pont. Nekem spec a film megnézéséig semmi bajom nem volt vele (sőt, örültem is hogy őt osztották be), de ahogy játszotta a kigyúrt militöri janit az borzalmas volt. És a fényképezésnek Oscar díjat de azonnal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Ciaran Hinds és az olasz színész-énekesnő Violante Placido jó eséllyel fel fog tűnni a Szellemlovas folytatásában, a szerződést még nem írták alá, de szinte biztos, hogy végül ez meg fog történni. Hinds többek között látható volt a München (Munich), A kárhozat útja (Road to Perdition) és a Vérző olaj (There Will Be Blood) filmekben, legközelebb a Harry Potterben alakítja Aberforth Dumbledore-t, Placido legutóbb a The Americanban játszott.

 

A Ghost Rider: Spirit of Vengeance címre hallgató folytatásban Hinds magát az Ördögöt fogja megtestesíteni, akinek az a terve, hogy halandó fia testébe költözik a srác születésnapján, míg annak anyját Placido formálja meg.

 

Nicolas Cage lesz ismét Johnny Blaze, a színész elmondása szerint Kelet-Európában fog igazságot tenni a főhős és Drakula kastélyát is láthatjuk a filmben. Arról ugyan nem esett szó, hogy a legendás vámpírral meg fog-e küzdeni, de csak nem hagyják ki a lehetőséget. A rendezői teendőket a Crank alkotói Mark Neveldine és Brian Taylor látják el, bemutató 2012 februárjában esedékes."

 

Drakulát szerintem hagyják ki, az csak elrontaná az egészet.

Az ördögös démonos sztori viszont jöhet.

 

Ez a két Crank alkotó milyen? Jó rendezők?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.