Jump to content

Recommended Posts

Sajnos ez a film is bővelkedik zenei beillesztésekben.

 

Számomra ennek a filmnek a copy/paste-jai súlyosabbak, mint az ep2-jé. Mert itt olyan fontos pillanatok kaptak nem saját zenét, mint a bevonulás a templomba.

Az ep2-nél meg tudom bocsátani, mert ott egy csihi-puhi üsd- vágd rész kapott egy más zenét, de a Saga szempontjából nem a legfontosabb pillanat, hogy a Reek fut Jango felé. Az ep3-ra már ez nem igaz. Itt majdhogynem minden pillanat fontos, erre fel a zene néhol toldozott foltozott, nem odaillő, vagy nem teljesen harmonizáló a képpel(ami csak igénytelenséget jelez). Ez már megbocsáthatatlan.

 

Ha végig hallgatjuk az ep3 Sondtrack CD-jét, már furcsaságokra lehetünk figyelmesek. A számok nem pont úgy hangzanak, ahogy a filmben hallhatóak. Sőt a cd-n van olyan zene ami a filmben sehol nincs is. (Akarok egy ilyen összeállítást csinálni, hogy mi hol hallható a filmben, ami a cd-n van. De szerintem megvárom a DVD-t és ahhoz igazítom.)

 

Nem tudom, hogy csinálhatta ezt Lucas Williams-szel, hogy a munkáját szétfarigcsálva, darabokban illeszti bele a filmbe, és mit szólt ehhez Johnny mikor meghallotta. Ezzel Lucas nem magát, hanem a zeneszerzőjét járatja le, mert midenki azt hiszi ezt ő csinálta.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Pl. van a Revenge of the Sith végén egy iszonyat jó vonós rész, ami nagyon tetszik. Folyton figyeltem a filmben erre, de még nem sikerült felfedeznem. Most vagy én vagyok jóval süketebb, mint gondoltam, vagy pedig nincs benne. Az utóbbira szavaznék, és nagyon sajnálom.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Haza kell mennem megnézni a pontos percet, mert fejből nem megy. Egyébként a cd-n az első zeneszámra gondoltam, azt hiszem Main title and Revenge of the Sith a címe (vagyis nem a film címét írtam lentebb :D ). A nyitó csata zenéje, kb. 6 perc után lehet, de meghallgatom pontosan, és holnap megírom.

Share this post


Link to post
Share on other sites
Sőt a cd-n van olyan zene ami a filmben sehol nincs is.

Melyik ez a szám, mert én nekem eddig minden számot sikerült azonosítanom, azt hiszem.

Viszont a Templomba nyomulás zenéjéről nem tudom, mikor szólal meg az ep2-ben. Ti tudjátok?

Share this post


Link to post
Share on other sites
Sőt a cd-n van olyan zene ami a filmben sehol nincs is.

Melyik ez a szám, mert én nekem eddig minden számot sikerült azonosítanom, azt hiszem.

Viszont a Templomba nyomulás zenéjéről nem tudom, mikor szólal meg az ep2-ben. Ti tudjátok?

 

Alatt a droid induló megy.Pl amikor Obi nézi a klónokat, az szól.Vagy a Geonosisi csatában.

 

Szerintem ennek a filmnek van a legkevésbé jó zenéje, én nagyot csalódtam.Betettem volna egy jó Palpi vs Windu zenét, egy új sötét oldal zenét, és egyet Anakin átállása alá.És Grievous témáját többször is beletettm volna a filmbe.Az egyik kedvencem, olyan katonaság feelinges.

Vader műtőasztalos emelkedésére is beletettem volna egy másik zenét, nem a QuGon's funeralt.És sokkal több dallamos zenét.Ezt hiányoltam a legjobban.Egy olyat mint az Imperila Marh, az Ewok theme vagy a Love theme.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Nekem meg pont ennek a filmnek a zenéje tetszik, ha nem számítjuk ide az átvett zenéket. Sokkal jobban bejön, mint az epII-é, kivéve az Across the stars-t abból a filmből.

 

Melyik ez a szám, mert én nekem eddig minden számot sikerült azonosítanom, azt hiszem. Viszont a Templomba nyomulás zenéjéről nem tudom, mikor szólal meg az ep2-ben. Ti tudjátok?

 

Nem egész zeneszámokról van szó, hanem zenerészletekről.

A templomi bevonulás alatt az Arena szól.

 

Obi1, szerintem a többi filmben sincs több dallamosabb zene. Amiket felsoroltál, azok is mind más részekben jelentek meg.

Droid invasion (pl. Obi a klónoknál) és a geonozisi zene (Arena) két különböző zene.

Fenébe, valami lökött zene megy itt a háttérben, alig tudok koncentrálni a dallamokra. Remélem, nem írtam el semmit.

Share this post


Link to post
Share on other sites
Nem egész zeneszámokról van szó, hanem zenerészletekről.

 

Pontosan. pl a 7. Grievous and the droids ból csak nagyon kevés van a filmben.

Első perc sehol sincs, de szerintem több, még nem csináltam teljes összehasonlító keresgélést. 0:17-nél van egy nagyon jellenzetes téma tessék belehallgatni, az sehonnan nem lehet ismerős. Nincs a filmben.

1:17-nél az a rész van, amikor üldözni kezdi Obi-Wan a gyíkon lovagolva Grivi biciklijét. 2:13-nál Az a rész van mikor ANi és Obi kiszabadultak Grivitől és gyakják a droidokat. 2:44-nél az van mikor Grivi beszáll a mentőkabinba.

 

Borzalom.

Share this post


Link to post
Share on other sites
A templomi bevonulás alatt az Arena szól.
Azaz, az Arena, de az a részlet sehol sem hangzik el úgy az ep2-ben, mint az ep3-ban, azaz teljes egészében.

 

Alatt a droid induló megy.Pl amikor Obi nézi a klónokat, az szól.Vagy a Geonosisi csatában.

Ejnye Obi1, mikor Anakin bevonul a templomba, az ugyan messze nem a Droid Invasion (ep1 csata, Kamino, Geonosis), hanem az Arena (ami csak az ep3-ban hallható teljes egészében), ahogy tanult koleginánk, MissKarrde is mondta. Szerintem ez az Arena már csak azért is jobb az ep3 ezen részére, mert bevonulós, baljós és jól felvezeti a 66-os csatákkal dúsított drámáját, ráadásul kellően dinamikus egy szászlóajnyi klón masírozására is. Nekem a hideg futkos a hátamon ennél a jelenetnél, és ehhez a zene is hozzájárul, ráadásul tökéletesen illik utánna az utapaui csata képeihez.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Igen Dzséjt, valahogy összekevertem.A Geonosisi csata alatt az Arena theme-t értettem ami rajta is van az EpII CDn.Csak mert az egyik AOTC TVSpot szerű vidón az a zene hallatszik a jelenet alatt.

Share this post


Link to post
Share on other sites

A 4-5-6 alatt is sok zene ismétlődik.

 

Egyébként az EPIII-ban, a droid invasion csupán a Kashyyyk-i csatánál hallható. De oda az is überkirály. :shock:

Share this post


Link to post
Share on other sites
A 4-5-6 alatt is sok zene ismétlődik.

 

Egyébként az EPIII-ban, a droid invasion csupán a Kashyyyk-i csatánál hallható. De oda az is überkirály.  :shock:

 

Királynak király, de van egy olyan érzésem hogy felvettek egy Kashyyyki zenét is, mert mintha többszőr esett volna szó erről a theme-ről...

Share this post


Link to post
Share on other sites
Ha megmondod hol van pont(szám, perc másodperc) talán segíthetek. Kettem rájöhetünk hol van, vagy nincs.

 

Megnéztem pontosan. A címet elírtam, de nem sokat tévedtem.

Az epIII cd első zenéje, Star Wars and Revenge of the Sith, 5:21-nél kezdődik, de igazán jó 6:07-től lesz, kisebb megszakításokkal a végéig. Eszméletlenül tetszik, de a film alatt mintha nem hallottam volna. Talán az lehet a baj, hogy az egész filmre figyeltem eddig, nem csak részletekre :D Ha lesz dvd, egy alkalommal csak hallgatni fogom a filmet, hogy a kép ne vonja el a figyelmet.

 

Szerintem ez az Arena már csak azért is jobb az ep3 ezen részére, mert bevonulós, baljós és jól felvezeti a 66-os csatákkal dúsított drámáját, ráadásul kellően dinamikus egy szászlóajnyi klón masírozására is.

 

Nagyon szeretem azt a zenét, nem is ez a problémám vele. Jó lenne ehhez a jelenethez (bár el tudnék képzelni jobbat is). Az a gond, hogy nem ehhez a filmhez készült, és hallani az epII cd-jén. Egy régebben megírt zenét raktak egy kulcsjelenethez. Ezért fájó nagyon. Nagyon-nagyon.

Share this post


Link to post
Share on other sites
A 4-5-6 alatt is sok zene ismétlődik.

 

Egyébként az EPIII-ban, a droid invasion csupán a Kashyyyk-i csatánál hallható. De oda az is überkirály.  :shock:

Az, hogy egy téme, újra előkerül, új köntösben, újrahangszerelve, az a zeneszerző kreatívitását dícséri. 456-ban nincs copy/paste egy másodperc sem. Még a főtémák között is van Különbség!!!!

Az, hogy a Droid invasion, betették a Kashyyykra az, az meg a hangmérnökök lustasága igénytelegsége és Lucas kotnyeleskedése.

Share this post


Link to post
Share on other sites
Azaz, az Arena, de az a részlet sehol sem hangzik el úgy az ep2-ben, mint az ep3-ban, azaz teljes egészében.

Teljes egészében az erős túlzás. Inkább az a helyes, hogy itt hallatszik belőle a legnagyobb részlet.

 

Én akkor is felháborítónak tartom, ha odaillik, ha nem, ha passzol ha, nem, hogy az ep3 megjelenése előtt már hallottam, a legfontosabb jelenetek egyikének a zenéjét, nem csak hallottam, hanem, ismertem elég rendesen.

Neked, lehet, hogy odaillik a menetelős stílusa miatt, de nekem a Reek és az acklay jut róla eszembe. Hazaváágja a feelingemet...

 

Je és ugyaz a zene be van vágva máégegy helyre az ep3ba, mikor a Kashyyykot először látjuk. A repülő katamarán után Yodára közelít, ott is Arena van, ugyan az a rész, mint a meneteléskor. Ott még nem is zavarna, hisz az egy katonai felvezetés kell oda, nem fontos átkötő jelenet, de a Templomba való menetelés az olyan fontosságú, mint Anakin és Padmé csókja....

Share this post


Link to post
Share on other sites
Az epIII cd első zenéje, Star Wars and Revenge of the Sith, 5:21-nél kezdődik, de igazán jó 6:07-től lesz, kisebb megszakításokkal a végéig.

 

Mindjárt megnézem, illetve hallgatom, de számíthatsz arra, hogy nincs a filmben az első számban rengeteg olyan rész van ami nincs a filmben.

Share this post


Link to post
Share on other sites
Mindjárt megnézem, illetve hallgatom, de számíthatsz arra, hogy nincs a filmben az első számban rengeteg olyan rész van ami nincs a filmben.

 

Arra számítok :? Biztos feltűnt volna, ha benne van a filmben valahol.

Köszi szépen, hogy utánanézel.

Share this post


Link to post
Share on other sites
Az, hogy a Droid invasion, betették a Kashyyykra az, az meg a hangmérnökök lustasága igénytelegsége és Lucas kotnyeleskedése.

 

Lehet, hogy így van. Nekem nagyon bejön a droid invázió alatt a droid invasion téma. :? nem tudom minek kellett volna új témát írni oda, amikor már van egy droid zene.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Remek zene a Droid invasion, imádom. De ide át kellett volna egy kicsit variálni, és máris jobb lenne.

Share this post


Link to post
Share on other sites
Lehet, hogy így van. Nekem nagyon bejön a droid invázió alatt a droid invasion téma. :? nem tudom minek kellett volna új témát írni oda, amikor már van egy droid zene.

Nekem is tetszik az ott, mert hát ahogy beindulnak a rosszcsontok, az ep1 is felidéződik bennem, hogy akkor milyen béna harcosok voltak, most meg úgy nyomulnak, mint a kerge rakéták.

Share this post


Link to post
Share on other sites
Lehet, hogy így van. Nekem nagyon bejön a droid invázió alatt a droid invasion téma. ;) nem tudom minek kellett volna új témát írni oda, amikor már van egy droid zene.

Nem új téma kellett volna, hanem át kellett volna hangszerelni. Bár én inkább SimonZ-vel értek egyet aki azt mondta, hogy ebben a csatával, mi a vukikkal akarunk azonosulni, nem a droidokkal, vagyis nekik kéne valami zene.

Droid Invasion nagyon szép áthangszerelése, mikor Obi-Wan nézi a sorakozó klónokat a Kaminon.

 

Amit oda betettek, az az ep1 zenéje, nekem csak azokkal van bajom, amik ilyesmik, a régebbi zenék, új hangzásban, azokat imádom.

rögzítési listán az a rész is üres, vagyis nem vettek fel oda zenét, illetve amit felvettek Lucasnak nem tetszett, ezért lecserélte valamivel. Ezekért az igénytelenségekért nagyon haragszom rá.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Remek topik, csak az a kár, hogy van témája... :wink:

Furcsa, hogy az az ember, aki maga mondta, hogy a filmjeiben az élmény 50%-át adja a zene, helyenként most ilyen cudarul elbánt ezzel a féllel. :roll: Az EP3-ról írt elemzésemben néhány részletet már kiemeltem, és ha végre befejezem, több, számomra problémás rész is elő fog kerülni benne.

Share this post


Link to post
Share on other sites
Furcsa, hogy az az ember, aki maga mondta, hogy a filmjeiben az élmény 50%-át adja a zene, helyenként most ilyen cudarul elbánt ezzel a féllel. :roll:

Nézőpont kérdése, mert nekem így is adja azt az 50%-ot.

Share this post


Link to post
Share on other sites

A zene az rendben van, sőt! Már persze ami kész van belőle, mert az, hogy a pl. Klónok végén nincs új harc zene, az nagyon nincs rendben.

És miért kellett a droid indulót berakni a Jedi templom elleni meneteléshez?! Oda Imperial March kell!! Alig van az egész filmben benne Darth Vader főtémája, pedig ez az a rész, ahol nyomatni kéne ezerrel. (bár Vader születéséhez telitalálat szerintemaz a zene egy picit átdolgozva a Baljósból)

Share this post


Link to post
Share on other sites
3:1. Sima győzelem. ;)

 

MissKarrdéval és Lokatellivel már 3:3. :o

 

Ki-Adi Mundi: A Jedi-templombeli menetelés zenéje nálam is az egyik legfájóbb pont volt. (Egyébként nem a droidok indulója, hanem az aréna téma szól alatta, bár elég hasonlóak.) Szerintem is a birodalmi induló kellett volna ide. Tematikailag egyértelműen ez lett volna a legjobb választás, és szerintem zeneileg is, de erről majd később fogok írni részletesebben.

Persze nem vagyunk egyformák: Dzséjtnek ez a részlet nagyon tetszik. Jó volt olvasni, hogy ő örömében majdnem felugrott a székről, amikor meghallotta, mert én meg majdnem lefordultam a székről ugyanekkor. :o Elég végletes reakciók ugyanarra a dologra... :roll:

Qui-Gon temetési zenéje gyönyörűen szól, mégsem érzem tematikailag tökéletesnek Vader felébredéséhez, de erről is majd később. :D

Share this post


Link to post
Share on other sites

Huhh... a Jedi templomba való bevonuláshoz nagyon erőltetett lett volna a Birodalmi induló. Magának a Birodalmi témának, mondjuk egyébként sincs sok keresnivalója a prequelekben; még szerencse, hogy az ep.2 végén tényleg nagyon indokolt helyen használják fel és a sok gép-zaj valamennyire még el is nyomja, igy végül csak az ep.5-ben szólal fel teljesen tisztán a maga pompájában.

Azért ne feledjük, hogy a zenék cimkéi (pl. aréna zene) nemtöbbek cimkénél. Tartalmat az ad nekik, hogy hol és hogyan használják fel őket és az aktuális jelenetet mennyire tudják kiszolgálni. A bevonuló zene pl. zseniálisan festi alá a menetelő katonák feltartoztathatatlan előretőrését.

A Qui-Gon zenével is hasonló a helyzet. Senki se mondta a filmben, hogy az csak az ő zenéje, söt külön jelentése van annak, hogy ott és akkor hangzik fel. Hát nem zseniális, hogy Vader születése közben gyász-zene megy? Mintha ezzel a születéssel egyben Anakin halála ment volna végbe (szigoruan metaforikus értelemben). A zene nagyon is pontosan és átgondoltan van elhelyezve, és remekül ötvözi az eddigi zenéket (mert ez a fontos... össze kell kötni az eddigieket) s közben behoz egy-két újat, de vigyázva, hogy ne tolakodoan és ne harsányan, mert akkor azok hiányoznának a "későbbi" filmekből"

 

U.I.: Az UW szerver meg menjen a f*szba. Bepötyögtem egy egész litániát, majd az egész elszállt a "proxy error" miatt... a föntebbi egy rövid summázása annak... már nem volt kedvem újra gépelni az egészet :x

Share this post


Link to post
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×
×
  • Create New...

Important Information