Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Mint mondtam, Kutyakeszit és környékét elárasztotta a napsütés, nyeregre pattantam és irány a természet ;) Imho pár kép, főleg a váci Liget-tó környékéről, illetve a gödi töltésről lefotózott Dunántúli-hegységről és az Alsó-gödi halásztóról. ;)

 

DSC00002.JPG

 

DSC00003.JPG

 

DSC00004.JPG

 

DSC00005.JPG

 

DSC00006.JPG

 

DSC00008.JPG

 

DSC00009.JPG

 

DSC00011.JPG

 

DSC00012.JPG

 

Apropó. Az emberek fejébe nem ártana beleverni, hogy a kerékpárút a kerékpárosoké és nem a gyalogosoké. Bírom amikor az enyelgő pár a bicikliút kellős közepén kolbászol, illetve a három év alatti "Ödönkéket" is öt kilométeres távon belül nem engedném az út közelébe, mivel életveszélyesek. Drága gyermek a műanyag bütyökhajtású fröccsöntött csodájával ugyanis csak és kizárólag merőlegesen tud közlekedni apuci és anyuci árnyékában a kerékpárúttal. Nem csoda, hogy a hátszélben éppen sebességrekordokat döntögető Hauser Winneres, borostás állú fenegyerek ilyenkor képzeletben "Ödönke" torkán tekerne át a szülőket követően. Ugyanezt tenné a fűszálak közül kipattogó bokafojtogató ebekkel is, pedig kimondottan kutyaszerető egyénről van szó. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az emberek fejébe nem ártana beleverni, hogy a kerékpárút a kerékpárosoké és nem a gyalogosoké.

Ne is mond! Ma én is majdnem elgyúrtam egy ilyen Ödönként papástul, mamástul. Mentem a tacsiba új billentyűzetért (végre, ha leütök egy gombot megjelenik a betű és az a betű, amit lenyomtam ;) csak még meg kell szoknom). Tudni kell, hogy nálunk a Tescohoz egy aluljáró vezet, melynek egyik oldalán bicikliút van, elég nyilvánvaló okokból. De, ez az út azon kívül, hogy piszkosul lejt, kanyarba van mindkét végen. Vagyis a lefelé száguldó nem látja, mi van az aluljáróban, a felfelé hasító nem látja, mi van odafönn. Ma megyek lefelé, nem nagy hévvel, mert a kanyar ugye csak alapból veszélyes, ha százzal gurul le az ember. Erre fel egy kis Ödönke kiszáguld ezerrel a sarok mögül, mögötte meg papa-mama karon fogva vihog, hogy ugyan, a kis prücskük milyen okos és ügyes. Hát igen, Ödönke példát vett szüleikről, akik a bicikliutat használták feljárónak, végül is, azt a k*rva lépcsőt biztos a bicikliseknek építették. Satufék, Ödönkét kikerültem, faralással a szülők is megúszták, de azért csak kicsúszott a számon, hogy mit használjanak gyaloglásra. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha nincs járda, akkor ott hadd várjon a biciklis ;)
A töltés alján ott van egy b*szott nagy rét, járható földúttal aki esetleg csak kijárt vonalon tudna közlekedni. ;) Másrészről Ödönként meg lehet tanítani arra, hogy jobbra tarts! Volt is ilyen eset ma. Beértem a városban egy családot, kik közül ki bringával, ki pedig görkorival szelte a kijelölt kerékpárutat. Na most városban én is visszaveszek a tempóból, de amúgy is, ha közlekednek előttem automatice lassítok, főleg ha kanyarhoz érünk. Na most itt az út jó négy méter széles ( autók is közlekednek rajta) de ennek a családnak ez is majdhogynem kevés volt. Az egymás mögött haladást úgy látszik nem ismerték.....kivéve az egyik faszit, aki rászólt a pattanásos kislányára akit utolsóként kerültem volna ki, hogy talán illene neki jobbra lehúzódnia. Kénytelen voltam őt jobbról kikerülni, mert annyit szerencsétlenkedett. De volt olyan esetem is, hogy a két méter széles kerékpárúton a szembeforgalom csak az utolsó pillanatban sorolt be egymás mögé. Szóval van mit még javítani a kerékpározás kultúráján.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen a biciklizés tilajdonképpen agymunka is.Tavaly amikor Békásról jöttem haza Újpestre, mint az állat tekerem a gépet(nem érünk rá, miért tartson egy út 1 óráig ha fél óra alatt is le lehet zavarni).Kellemes idő ,Római-parton és környékén ezer ember.Örömlány lassan tekerő bicikis családok, 10 tagú baráti társaságok a bicikliút teljes szélleségében.Én mint az örült mindig azt a pontot kerestem, ahova nagy valószinüséggel nem fog az elkövetkezendő 5 ms-ben lépni ember, é száguldottam át rajtuk.De különben tényleg kemény kerülgetni az embereket mert ha elszámolod akkor baj lesz. ;)

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezek is jó képek, Oldie, nekem máris megjött a kedvem a bicajozáshoz. ;) Komolyabb túrán évek óta nem voltam, mert ugye a gyerekek... Tavaly tanultak meg a kicsik is, de még bizonytalanok, így nem is merészkedtünk velük bicikli útra.

 

Az Ödönke-problémához viszont azért hozzátennék annyit, hogy városban biztonságosan kisgyerek nemigen tud máshol menni, mint a járdán, ami nem a legjobb megoldás a gyalogosok miatt, így a szülők joggal gondolhatják, hogy nincs is jobb, mint egy bicikliút. Valahol azért csak lehessen tanulnia annak a szegény gyereknek...

Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy azt elsők között kell beléjük sulykolni, hogy jobbra tartunk, nem megyünk egymás mellett, jelezzük, ha kanyarodunk, és nem állunk meg hirtelen. Persze ettől még csalinkázni fognak eleinte, és csinálnak mindenféle hirtelenséget, de ez ellen nem lehet tenni semmit, ahogy ügyesedik, úgy elmúlik. Ez persze téged, aki gyorsan menne, nem vígasztal, tudom, de ide is kell némi tolerancia.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, tolerancia, okés.......de anno a lábbal pedálozós Moszkviccsal se a 2. számú főúton tanultam a forgalmat ;)

Szóval Ödönként el lehet vinni parkba, hogy kitapasztalja az egyensúlyozást. Egy kerékpárút azért komoly cuccos, de főleg nem tanpálya. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az már elég ahhoz, hogy elgázolj valakit. ;)
Ahhoz elég ha valami félvak bolond lelép elém a járdáról. Egyszer így szúrtam hasba a kormányvéggel egy gyereket. De mint alább írtam, ha valakin én át akarok menni, azt szabályos merényletként teszem ;) Balesetek nem fordulhatnak elő. :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A negyvenes tempót azért ne nevezzük már száguldásnak. ;) ;)
Pár cikkely a kerékpáros kresszből:

"A megengedett sebesség kerékpárúton 30 km/h. "

"Gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok (különösen az idősek, gyerekek és kutyák) kiszámíthatatlan mozgására, hirtelen előbukkanására mindig számítanunk kell ezért a megengedett sebesség 20 km/h!"

"Gyalogos-kerékpáros zónában a kerékpárosok számára kijelölt részen a megengedett sebesség 20 km/h, a zóna többi részén 10 km/h."

"Járdán tilos kerékpározni! Kivétel ez alól a 12. évnél fiatalabb gyerek, mivel ő útvonalon még nem kerékpározhat, így a párhuzamos járdán haladhat, legfeljebb 10 km/h sebességgel."

"Kerékpárral lakott területen belül legfeljebb 40 km/óra sebességgel szabad közlekedni, azon kívül sisakban 50, sisak nélkül 40 km/h a megengedett sebesség."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hátszél belémkapott. :D Harminccal tekertem, de a szél negyvennel röpített. ;);)
Majd a sittre is röpíteni fog, ha a Jedik elkapnak :D

Amúgy is, gyenge indok ez. Ha olyan testealkatú lennél, mint Dzséjt vagy én akkor elhinném :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Majd a sittre is röpíteni fog, ha a Jedik elkapnak ;)

Amúgy is, gyenge indok ez. Ha olyan testealkatú lennél, mint Dzséjt vagy én akkor elhinném ;)

Szerintem ne firtassuk a kilókat. :D

Na jó, nem volt az negyven.

Inkább ötven. De csak hátszéllel és lejtőn :D :D :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt hiszem, eddigi életem során pár szabályt áthágtam. 10 km/h, járdán tilos bringázni... amúgy honnan tudjam, hogy mennyivel megyek, ha nincs sebességmérőm?

 

Az Ödönke-problémához viszont azért hozzátennék annyit, hogy városban biztonságosan kisgyerek nemigen tud máshol menni, mint a járdán, ami nem a legjobb megoldás a gyalogosok miatt, így a szülők joggal gondolhatják, hogy nincs is jobb, mint egy bicikliút. Valahol azért csak lehessen tanulnia annak a szegény gyereknek...

Na de, ha egy beláthatatlan kanyarról van szó, és közel s távol egyetlen teremtett lélek sincsen Ödönke és szülein kívül (meg én, aki lefelé tart satufékkel a beláthatatlan kanyar felé), akkor mit keres a bicikliúton? Persze, ha elgázolom a kölyköt, mert kiugrott elém a sarok mögül (ahogy végül is majdnem lett), akkor én leszek a hibás. Ezt azért hadd ne kelljen már megértenem. Egy nyíl egyenes úton okés, de olyan helyen, ahol se a gyalogos, se a bringás nem láthatja a másikat, azért ne ott gyakorlatozzon a kölyök, pláne, hogy a két méteres bicikliút mellett ott egy hat méteres, tök üres placc még.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt hiszem, eddigi életem során pár szabályt áthágtam. 10 km/h, járdán tilos bringázni... amúgy honnan tudjam, hogy mennyivel megyek, ha nincs sebességmérőm?
Megnézed, hogy egy perc alatt hány métert tettél meg (ezt kb. be tudod mérni) és kiszámolod ;) kb. 1-2 másodperc ;)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.