Ugrás a kommentre

Snoke fővezér az EP8-ban

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

35 perccel korábban, Dzséjt írta:

A nem tűnik még nem jelenti azt, hogy nem az. ;) És azért na, akit Darth Sidious tényszerűen manipulál fényévekről valamilyen módon, az azért olyan hűde erős akaratú nem lehet. Amúgy sincs semmilyen audiovizuális jele annak, hogy ki gyenge akaratú és ki nem az. Ha a sztori úgy kívánja, bárki lehet erős vagy gyenge akaratú vagy egyenesen inmunis. De Palpatine Snoke-ot manipulálta, és akárhogy tette azt, ez behatárolja nem csak Snoke szabad akaratát, hanem akarata erejét is.

És személy szerint nehezen képzelem el egy szándékosan más személy testének megalkotott, valódi életet sosem élt, csak mesterséges emlékekből táplálkozó tudattal bíró alakról, hogy erős lenne az akarata. Snoke-ot nem önálló entitásnak alkották meg, hanm egy másik ember testének, amit később más célra használtak fel. De alapvetően nem jobb egy klón katonánál. Sőt fizikai oldalról nézve még rosszabb állapotban is van. A klónoknak legalább ott volt a saját életük, de még őket is simán le lehetett elmetrükközni.

Egy gyenge akaratú vezetőt a beosztottjai általában zsinórban rángatnak. A magyar történelemben is volt példa erre nem egy. Ennek a VII-VIII-ban nyoma sincs. Ettől még Palpatine manipulálhatta, de ha mindenkit gyenge akaratúnak nevezünk a galaxisban, akit Palpatine manipulált, akkor nem sok erős akaratú marad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Egyrészt, a mindenható Erő segítségével több ízben is láttuk, hogy szó szerint szavakat ültetnek mások fejébe. Alig van olyan epizód, amiben egy Jedi nem ültet mások fejébe mondatokat, amiket aztán az egyének felmondanak, mintha a saját mondataik és döntéseik lennének. Boss Nass valaha is rájött szerinted, hogy Jar Jar elengedésekor elhangzott mondatok nem az ő mondatai? Vagy a Mos Eisley-ben Kenobiékat tovább engedő rohamosztagos? Vagy az a két egér, akik a Steadfast fedélzetén belefutott a hős trióba?

De könyörgöm, azokat elmetrükkel manipulálta a velük szembenálló ember. :roll: Ez hol van ahhoz képest, hogy snoke-ba beültetnek valamit a "születésekor", hogy majd egyszer az életben reagáljon valamire, amit akkor még nem is tudtak. Ez akkora hülyeség és logikátlanság, hogy szót se érdemel. Ok, hogy mindent magyarázunk, de ez a kalapos baromság azért már túl van mindenen. Alapból az ostobaság, hogy Snoke csak úgy szélnek lett eresztve, ködös programokkal a fejében. WTF? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ez hol van ahhoz képest, hogy snoke-ba beültetnek valamit a "születésekor", hogy majd egyszer az életben reagáljon valamire, amit akkor még nem is tudtak.

Ismételten megkérdezem, miért a születésekor kellett volna beültetni Snoke-ba? Írtam is:

2022. 04. 18. - 8:28, Dzséjt írta:

Mindezen túl, miért valószíntűlen az, hogy Sidious elmondott valamit Bennek, aztán ugyanezt azonnal beültette Snoke-ba?

Eleve, a kiakadásod alaptézise nonszensz, hiszen már több ízben leírtam, Snoke az ep1 és ep6 között született mint Palpatine jövőbeni testének egy változata. Eleve nem az volt a célja, hogy ő később egy proxi lesz az Első Rendben, hiszen akkor még se Első Rend, se Ben Solo, se semmi ilyen nem volt. Valóban logikátlanság és baromság lenne, ha már Sidious az ep6 előtt olyan mondatokat ültetett volna be, amik 30-40-50 év múlva hangzanak el. De ilyet nem is írtam.

Egy olyan világban meg, ahol létezik az elmekontrol biotechnológiai és mágikus úton is, nem értem, ez miért baromság. Pláne, hogy nem Ezra Bridgerről vagy Wattóról van szó, hanem az ep7-9 idejére a leghatalmasabb Erőhasználóról és a galaxis legjobb manipulátoráról, akinek akkor már szinte korlátlan technológiai és tudományos hatalma van a biomérnöki vonalon, hiszen az ep3-tól az ep9-ig folytattak kutatást a csatlósai ezen a téren. Persze a vízválasztó gondolom az, hogy most csak én spekulálok részleges tényekből, de majd ha hasonlót állít mondjuk a The Mandalorian, akkor máris király ötlet lesz. :P

20 órával ezelőtt, Donát írta:

Egy gyenge akaratú vezetőt a beosztottjai általában zsinórban rángatnak. A magyar történelemben is volt példa erre nem egy. Ennek a VII-VIII-ban nyoma sincs. Ettől még Palpatine manipulálhatta, de ha mindenkit gyenge akaratúnak nevezünk a galaxisban, akit Palpatine manipulált, akkor nem sok erős akaratú marad.

Ez azért nem teljesen valós ebben a formában, mert elég sok gyenge akaratú vezetőt láttunk már mi a Star Warsban, akit mégsem rángatott zsínoron az, aki alatta állt. A Birodalom nagyjából ilyenekkel volt feltöltve. Ozzel admirális, Tagge tábornok, az Első Rendből Hux tábornok, a Kereskedelmi Szövetségben Nute Gunray alkirály. Egyiket sem az aláendeltje, hanem a fölötte álló valóban erős akaratú egyén rángatta -> Tarkin, Vader, Sidious, Dooku. És nem neveztem mindenkit, akit Palpatine manipulált, gyenge akaratúnak, csak Snoke-ot. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Róluk mind tudjuk, hogy gyenge akaratúak? Ozzel pl. ostobának de makacsnak tűnik, nem olyannak, aki könnyedén átformálná a véleményét. Valami képregényben Vader rávette, hogy pucolja ki a WC-t, vagy honnan gondolod, hogy gyenge akaratú? :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Persze a vízválasztó gondolom az, hogy most csak én spekulálok részleges tényekből, de majd ha hasonlót állít mondjuk a The Mandalorian, akkor máris király ötlet lesz. :P

A vízválasztó az lesz, milyen háttértörténetet kapunk. Amennyiben a TV-ben jobb lesz, akkor annak fogok tapsolni. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 perccel korábban, Donát írta:

Róluk mind tudjuk, hogy gyenge akaratúak? Ozzel pl. ostobának de makacsnak tűnik, nem olyannak, aki könnyedén átformálná a véleményét. Valami képregényben Vader rávette, hogy pucolja ki a WC-t, vagy honnan gondolod, hogy gyenge akaratú? :D 

Ezek könnyen manipulálható sz*rháziak, márpedig, akit könnyű manipulálni akárcsak szavakkal is, az azért nem túl erős akaratú. Ne mond nekem, hogy Nute Gunray az akarat rendíthetetlen bástyája lenne. Vagy Ozzel, aki bár latrinát nem takarított (legalábbis admirálisként :) ), olyan erős akarattal bírt, hogy a saját kapitányát sem tudta meggyőzni az igazáról. Sőt Ozzelt korábban még Veers tábornok is megalázta a Sith Nagyúr jelenlétében.

Pusztán az, hogy valaki ragaszkodik a véleményéhez, még nem teszi erős akaratúvá. Ahhoz azért több is kell.

Viszont Snoke szerintem semmiképpen sem említhető egy lapon se Gunrey-ékkel, se senki mással, mert ő még mindig nem egy természetes úton született lény, akinek volt rendes élete, személyisége fizikai fejlődése és tapasztalatok során alakult ki. Őt teljes egészében Sidious testének tervezték és alkották meg, s bár ezt a funkcióját nem látta el, ez alapvetően behatrolja létezésének aspektusait. Mert nyilván nem úgy terveznek meg egy ilyen lényt, hogy aztán az képes legyen akárcsak egy kicsit is ellenállni Sidious lényének. Tehát létezésének egyetlen célja, hogy kiszolgálja Darth Sidioust, az alkotóját, azt a teremtményt, amiből ő született és ami részt vett a megteremtésében. Ilyen lényt korábban még nem is láttunk, így nem is gondolkodhatunk vele kapcsolatban úgy, mint a normális, természetes úton született és élt lényekkel kapcsolatban.

Valószínűleg az sem véletlen, hogy megannyi elcseszett kísérlet közül Sidious pont Snoke-ot választotta proxinak. Mindehhez tegyük hozzá, hogy bár Snoke eredeti funkcióját nem látta el, létezése hátralévő részében is Sidious céljait szolgálta. Szóval az Első Rendbe történő integrálását is célzottan végezték el. Mesterséges emlékei és elméjének kondícionálása mind arra irányulnak, hogy olyan célokat hajtson, amik idővel Sidiousnak kedveznek. Annakidején a klón katonákat is így kondícionálták, annyi a különbség, hogy Snoke-nál már sokkal fejlettebb technikákat használtak fel, illetve Snoke megteremtésében az Erőt is használták, ami több lehetőséget biztosított.

Snoke-ot szerintem reálisabb egyfajta biodroidnak tekinteni. Bár van szabad akarata, azt az akaratot is erősen behatárolja az Örök Sith által tervezett emlék- és/vagy tapasztalati anyaga, ami egyenértékűnek tekinthető a droidok programjával. Illetve szerintem alapból arra van kondícionálva a tudata, hogy a gazdája minden körülmények között képes legyen dominálni őt. Ilyen téren talán nem sokkal több, mint C-3PO, aki normális működési paraméterein belül (amikor épp nem osztozik a testrészein egy B1-essel) bár mutat önálló személyiséget, a programozása alkotta kereteken nem lép át, és a gazdájának/gazdáinak mindig engedelmeskedik.

11 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A vízválasztó az lesz, milyen háttértörténetet kapunk. Amennyiben a TV-ben jobb lesz, akkor annak fogok tapsolni. ;) 

És, ha valami véletlen folyamán majdnem teljesen ugyanaz lesz, mint amit én itt összehordok, akkor megkaphatom én a tapsot? :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

És, ha valami véletlen folyamán majdnem teljesen ugyanaz lesz, mint amit én itt összehordok, akkor megkaphatom én a tapsot? :D

Vagy egyikőtök se kap semmit. :D Na jó, Te azért egy kisebb pacsit kapsz, mert eltaláltad. :P 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Donát írta:

Róluk mind tudjuk, hogy gyenge akaratúak?

Lego Star Wars: The Skywalker Sagával játszva eszembe jutott egy igen konkrét példa arra, amikor vezető tisztségű emberkéről bizonyítottan kiderült, hogy gyenge akaratú: Bib Fortuna. Luke simán leerőelmetrükközte az ep6-ban, mégis ő volt Jabba jobbkeze több mint 30 éven át, aztán maga is bűnvezér lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Snoke-ot szerintem reálisabb egyfajta biodroidnak tekinteni. Bár van szabad akarata, azt az akaratot is erősen behatárolja az Örök Sith által tervezett emlék- és/vagy tapasztalati anyaga, ami egyenértékűnek tekinthető a droidok programjával. Illetve szerintem alapból arra van kondícionálva a tudata, hogy a gazdája minden körülmények között képes legyen dominálni őt. Ilyen téren talán nem sokkal több, mint C-3PO, aki normális működési paraméterein belül (amikor épp nem osztozik a testrészein egy B1-essel) bár mutat önálló személyiséget, a programozása alkotta kereteken nem lép át, és a gazdájának/gazdáinak mindig engedelmeskedik.

Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy ez a biodroid elég jó Erőhasználó. És itt el is érkeztünk egy újabb sarkalatos kérdéshez: hogy tudták ezt elérni? Rey apja mostani tudomásunk szerint nem volt Erő-érezékeny, a lányán természetes úton jött ki Sidious ereje. Egyébként nem is gondolom, hogy cél lett volna a mintaegyed Erőhasználóvá tétele. Csak annyi volt a feladat, hogy bírja el Sidious erejét. Itt bukott el az összes (egyébként nem tudjuk Rey bírta volna-e az öreget).

Na most Snoke ugye egy klónozott létforma, és ha beletudtak pumpálni Erőérzékenységet, akkor azt lehet, hogy bárkivel meglehet tenni. Bár nem tudom mennyire kell speciális esetnek lenni ehhez.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Egyébként nem is gondolom, hogy cél lett volna a mintaegyed Erőhasználóvá tétele.

A mintaegyed Palpatine volt, szóval őt már tényleg nem kellett Erőhasználóvá tenni. :) A klón testeket, amiket Sidious új testének szántak, viszont azzá kellett tenni, hiszen a fizikai síkon ahhoz, hogy valaki használni is tudja az Erőt, ahhoz el kell érnie egy bizonyos midi-chlorian számot. Minél magasabb, annál jobb, és gyanúm szerint Palpadious m-száma baromi magas lehetett, Yodáéval vetekedő. Erről nyilván nem mond le, hiszen az Erő adja a hatalmát. És nem is mondott, hiszen láttuk az ep9-ben, hogy még a rohadó klón teste is elég erős volt ahhoz, hogy Rey-t és Bent mozgásképtelenné tegye.

De lehet pont az okozta a gebaszt, hogy ha egy Erőhasználó szintű midi-chlorian számú alakot klónoznak, a klón nem azzal a midi-számmal születik meg, amivel a mintaegyed bírt. És ezért kezdtek az Örök Sith kutatói strand-castekkel játszadozni, kutyultak ki mindenfélét, hogy szülessen egy olyan Palpatine-klón, amelyik bír az eredeti m-számával (meg megkockáztatom, hogy a teste feljavítása is cél volt) - ezen a vonalon kapcsolódhat be Grogu. Ezeknek a kísérleteknek hála lehet Snoke Erőhasználó, Rey apja meg nem. Az viszont jó kérdés, hogy például az a test, amibe végül beköltözött, mennyi midi-chloriant tartalmazott. Lehet pont az volt a probléma, hogy még az sem bírt megfelelő számúval, és ezért nem bírta el Sidious szellemét.

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

egyébként nem tudjuk Rey bírta volna-e az öreget

Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy Rey víziójában egy villanásra olyan Sith változatot is látott magáról, amiben neki is homályos vol a tekintete, mint Palpatine-nak. Nem biztos, de nem is kizárható, hogy Rey egy olyan jövőt is látott felvillanni, amiben Palpatine elfoglalta a testét, de abban sem tudott megmaradni.

thaCIIw.png

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

13 perccel korábban, Dzséjt írta:

A mintaegyed Palpatine volt, szóval őt már tényleg nem kellett Erőhasználóvá tenni. :) A klón testeket, amiket Sidious új testének szántak, viszont azzá kellett tenni, hiszen a fizikai síkon ahhoz, hogy valaki használni is tudja az Erőt, ahhoz el kell érnie egy bizonyos midi-chlorian számot. Minél magasabb, annál jobb, és gyanúm szerint Palpadious m-száma baromi magas lehetett, Yodáéval vetekedő. Erről nyilván nem mond le, hiszen az Erő adja a hatalmát. És nem is mondott, hiszen láttuk az ep9-ben, hogy még a rohadó klón teste is elég erős volt ahhoz, hogy Rey-t és Bent mozgásképtelenné tegye.

De lehet pont az okozta a gebaszt, hogy ha egy Erőhasználó szintű midi-chlorian számú alakot klónoznak, a klón nem azzal a midi-számmal születik meg, amivel a mintaegyed bírt.

Ez mondjuk jó, hogy nem működött. Épp a felvetett probléma miatt: így ugyanis bárkiből szuper harcost Erőhasználót lehetne kreálni, csak fel kell pumpálni jó sok midichloriannal. Ez az ami nem működött. Valahogy nem szereti az Erő ha ilyetén belenyúlkálnak a dolgokba (Plaguies volt ebben a király, ő olyat tett amit előtte és utána senki). Rey ereje is természetes úton jött elő, nem kapott közvetlen mesterséges löketet.

16 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy Rey víziójában egy villanásra olyan Sith változatot is látott magáról, amiben neki is homályos vol a tekintete, mint Palpatine-nak. Nem biztos, de nem is kizárható, hogy Rey egy olyan jövőt is látott felvillanni, amiben Palpatine elfoglalta a testét, de abban sem tudott megmaradni.

Palpatine-nak mákja volt a diáddal, csak hála égnek ez se mentette meg a megsemmisüléstől.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen itt azért vannak még megváloszatlan kérdések.

Pár kérdésem nekem is van ami érdekel és nem kizárt hogy pár meg is van válaszolva képregényben vagy könyvben csak nem olvastam.

1. Mi történik ha egy Erőhasználót klónoznak? Erre a Bad Batch második évadában várok választ. Mert a nyakamat rá hogy Palpatine klónozása miatt vitték el a klónozókat.

Ráadásul ami szerintem biztos hogy nem Erőhasználó lesz a klón mert akkor elkaptak volna pár Jedit aztán milliós hadsereget csináltak volna belőlük ami legyözhetetlen.

2. Ha megvolt Snoke teste az Ep6-ban gondolom az akna után egyből öbelé plántálták bele Sidious rohadt lelkét az Exegolon de nem bírta el a test a lelket. De valamiért meghagyták.

Itt még azt tudom elképzelni hogy Palpatine "halála" váratlanul érte ugye az Örök Sith-et, hisz senki nem gondolta volna hogy Vader lehajítja az aknába. Lehet Snoke teste csak félig volt kész, de hirtelen kellett lelket ültetni. Ha kész lett volna akkor lehet sikerül az átültetés. Ha mondjuk 10 évvel késöbb murdel meg. Viszont valamiért meghagyták ezt a testet, nem dobták a kukába és évtizeddel vagy évtizedekkel késöbb az Első Rend élére került.

3. A fentiekből fakadóan adódik a kérdés hogy hogy lett Snoke az Első Rend vezetője? Gondolom nem csak besétált az öreg Hux-hoz hogy mától én vagyok a főnök.  Na és miért akkor amikor? Ugye az EP6 után egy évvel  a Birodalom maradéka eltávozott az Ismeretlen Régiókba. Ott fejlődtek kisérleteztek a Csillagpusztító előállításával ,rendezték a soraikat. Aztán évek múlva meg már Snoke a góré, akit elfogadnak és tisztelnek. Ehhez kevés szerintem hogy Erőhasználó és lehe kinyírt pár tagot az Első Rend vezérkarából. 

4. Snoke-ról tudjuk hogy mesterséges emlékei vannak és Erőhasználó. Szerintem ezek a mesterséges emlékek nagyrészt Sidious saját emlékei. persze módosítva hogy nehogy Snoke magára  Császárként tekíntsen. A kérdésem az hogy Palpatine miért nem várta meg hogy legyen egy olyan test ami őt elbírta, meglegyen a Xyston-flotta és utána a testben a flottával a háta mögött őmaga állt volna az akkora

már Végső Rendé váló szervezet élére? Miért kellett egyfajta előörsként Snoke-ot évekkel azelött az Első Rend élére állítani mesterséges emlékekkel, a Csillagpusztitóval a háta mögött? Na és őelötte

elindítani a Galaxis leigázását megsemmísitve a Köztársaság gerincét? Nem lett volna neki édesebb a bosszú ha több ezer Xyston több ezer bolygó felé áll, ő meg kiélvezve a gyözelmet azt mondja hogy itt van Palpi bácsi a túlvilágról?

5. Mikor és hogy találkozott Bennel? Luke vagy Leia akik mindketten Erőhasználók és nagyon jók is ebben hogyhogy nem vették észre a veszélyt Snoke-ban? Miért hagyták hogy Ben körül ólálkodjon?

A fiú agymosása nem 5 perc alatt történt meg, sokat kellett találkozniuk Snoke-kal. Mindeközben ha jól tudom Luke akadémiájára járt tanulni.

Ezek most fejből voltak amik érdekelnek, de teljes a bizodalmam a válaszokat illetően mert nagyon profin tömik ki a lukakat lépásről-lépésre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, Frenkie írta:

3. A fentiekből fakadóan adódik a kérdés hogy hogy lett Snoke az Első Rend vezetője? Gondolom nem csak besétált az öreg Hux-hoz hogy mától én vagyok a főnök.  Na és miért akkor amikor? Ugye az EP6 után egy évvel  a Birodalom maradéka eltávozott az Ismeretlen Régiókba. Ott fejlődtek kisérleteztek a Csillagpusztító előállításával ,rendezték a soraikat. Aztán évek múlva meg már Snoke a góré, akit elfogadnak és tisztelnek. Ehhez kevés szerintem hogy Erőhasználó és lehe kinyírt pár tagot az Első Rend vezérkarából. 

Én úgy tudom elképzelni, hogy a Birodalmat Snoke várta az IR-ban, és Palpatine egy üzenő droid képében elmagyarázta nekik, hogy Snoke a tanítványa, halála esetén ő veszi át a stafétát. Aki nem értett egyet az gondolom hamar a zsilipen kívül találta magát, a többiek meg elfogadták a szitut. Mivel a Contingency-tervet is szó nélkül végrehajtották mikor már Palpatine halott volt és a droidokon keresztül üzent, különösebb gondok nem lehettek itt se.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Frenkie írta:

1. Mi történik ha egy Erőhasználót klónoznak? Erre a Bad Batch második évadában várok választ. Mert a nyakamat rá hogy Palpatine klónozása miatt vitték el a klónozókat.

Ráadásul ami szerintem biztos hogy nem Erőhasználó lesz a klón mert akkor elkaptak volna pár Jedit aztán milliós hadsereget csináltak volna belőlük ami legyözhetetlen.

Igen, az már látszik, hogy szinte lehetetlen tökéletes Erőhasználó klónt csinálni. Rey ennek tükrében még inkább különleges, mert ő egy Palpatine strandcast gyermeke, aki nem volt Erő-érzékeny.

11 órával ezelőtt, Frenkie írta:

2. Ha megvolt Snoke teste az Ep6-ban gondolom az akna után egyből öbelé plántálták bele Sidious rohadt lelkét az Exegolon de nem bírta el a test a lelket. De valamiért meghagyták.

Itt még azt tudom elképzelni hogy Palpatine "halála" váratlanul érte ugye az Örök Sith-et, hisz senki nem gondolta volna hogy Vader lehajítja az aknába. Lehet Snoke teste csak félig volt kész, de hirtelen kellett lelket ültetni. Ha kész lett volna akkor lehet sikerül az átültetés. Ha mondjuk 10 évvel késöbb murdel meg. Viszont valamiért meghagyták ezt a testet, nem dobták a kukába és évtizeddel vagy évtizedekkel késöbb az Első Rend élére került.

Sidious klónja már kész volt az EPVI idején ha jól tudom, de nem bírta el az eredeti Palpi erejét és azóta rothad mióta beleköltözött. Snoke és a többiek csak később jöttek létre.

11 órával ezelőtt, Frenkie írta:

3. A fentiekből fakadóan adódik a kérdés hogy hogy lett Snoke az Első Rend vezetője? Gondolom nem csak besétált az öreg Hux-hoz hogy mától én vagyok a főnök.  Na és miért akkor amikor? Ugye az EP6 után egy évvel  a Birodalom maradéka eltávozott az Ismeretlen Régiókba. Ott fejlődtek kisérleteztek a Csillagpusztító előállításával ,rendezték a soraikat. Aztán évek múlva meg már Snoke a góré, akit elfogadnak és tisztelnek. Ehhez kevés szerintem hogy Erőhasználó és lehe kinyírt pár tagot az Első Rend vezérkarából. 

Azt tudni, hogy Brendol Hux, Rae Sloane és Pryde tábornok tették lehetővé a Palpatine által megteremtetett lehetőségek örököseként Snoke felemelkedését.

11 órával ezelőtt, Frenkie írta:

5. Mikor és hogy találkozott Bennel? Luke vagy Leia akik mindketten Erőhasználók és nagyon jók is ebben hogyhogy nem vették észre a veszélyt Snoke-ban? Miért hagyták hogy Ben körül ólálkodjon?

A fiú agymosása nem 5 perc alatt történt meg, sokat kellett találkozniuk Snoke-kal. Mindeközben ha jól tudom Luke akadémiájára járt tanulni.

Luke padavanja volt már, Snoke a fejében hangok formájában jelent meg, úgy csábítgatta. A TROS-ból tudjuk, hogy ez valószínűleg már Palpatine volt. Épp erről beszéltünk pár hozzászólással feljebb elég hosszasan, érdemes beleolvasni. :) 

Egyébként Snoke egész léte egy célt szolgált: hogy Kylo Ren utolsó próbatétele legyen. A legfőbb Vezér letesztelte Kylo alkalmasságát tanítványnak és - mindenki tudta nélkül - a sith örökség várományosának. Snoke nem volt sith, de a szerepét az Örök Sith kultistái tervezték meg, hogy ne csak a támadás hanem a ravaszság mesterévé is nevelje és formálja Kylót. 

Plusz még egy kis adalék.

snoke.jpg

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Frenkie írta:

1. Mi történik ha egy Erőhasználót klónoznak? Erre a Bad Batch második évadában várok választ. Mert a nyakamat rá hogy Palpatine klónozása miatt vitték el a klónozókat.

Ráadásul ami szerintem biztos hogy nem Erőhasználó lesz a klón mert akkor elkaptak volna pár Jedit aztán milliós hadsereget csináltak volna belőlük ami legyözhetetlen.

Igen, az, hogy Erőhasználót nem lehet csak úgy klónozni, az egyre biztosabbnak látszik. Úgy tűnik, ha a klón Erőhasználóvá válik, akkor a teste lesz sérült (Snoke), ha pedig a test jó, akkor nem Erőhasználó (Rey apja). Bár szerintem Palpatine sosem akart volna milliós hadsereget Erőhasználókból, mert az rá különösen nagy veszélyt jelentett volna. Lényegében megismétlődhetett volna a Sith háború.

11 órával ezelőtt, Frenkie írta:

2. Ha megvolt Snoke teste az Ep6-ban gondolom az akna után egyből öbelé plántálták bele Sidious rohadt lelkét az Exegolon de nem bírta el a test a lelket. De valamiért meghagyták.

Palpatine sohasem költözött bele Snoke testébe. Abba a testbe költözött bele először és utoljára, amit az ep9-ben látunk. Snoke már jóval azelőtt bukott kísérlet volt, hogy kitört a yavini csata, mivel ő még a kísérletsorozatok elején lett megalkotva, az ep3-hoz közelebbi időintervallumban. De attól, hogy valami elbukik, még nem fognak mindent kukázni és törölni. Későbbi kutatások során még jól jöhetnek ezek. Snoke-ot és testvéreit (akiket láttunk a sztázisban az ep9-ben) is ezért tartották meg, hogy hátha később még jók lesznek valamire. Hát, jók lettek.

11 órával ezelőtt, Frenkie írta:

3. A fentiekből fakadóan adódik a kérdés hogy hogy lett Snoke az Első Rend vezetője? Gondolom nem csak besétált az öreg Hux-hoz hogy mától én vagyok a főnök.  Na és miért akkor amikor? Ugye az EP6 után egy évvel  a Birodalom maradéka eltávozott az Ismeretlen Régiókba. Ott fejlődtek kisérleteztek a Csillagpusztító előállításával ,rendezték a soraikat. Aztán évek múlva meg már Snoke a góré, akit elfogadnak és tisztelnek. Ehhez kevés szerintem hogy Erőhasználó és lehe kinyírt pár tagot az Első Rend vezérkarából. 

Na, ez a rész még nagyon homályos. Lényegében annyit tudunk, amennyit Ody leírt. Illetve még annyit, hogy Snoke legkésőbb 4 évvel az ep7 eseményei előtt vált az Első Rend vezetőjévé, mert Brendol Hux akkor halt meg. Szerintem valahol Ben Solo átállása (ep7 előtt 6 évvel) és Brendol halála között került ő az élre. És talán pont azért, mert ekkor már ott volt mellette Kylo Ren (mint "Sith tanítvány), illetve vele együtt a Ren Lovagjai is. Így már felléphettek hathatós erőként, plusz megszereztek néhány támogatót az Első Rend vezérkarából, akik az élre segítették. És ja, valószínűleg néhány fej is a porba hullott.

De a pontos körülmények ismeretlenek, mindez egyelőre inkább találgatás. A pontos évszámot sem tudjuk. Az is érdekes, hogy Sloane is teljesen eltűnt. Az ep7-9-re a Brendol Hux, Rae Sloane és Pryde trióból már csak Pryde van meg. És mivel az ep9-ben a Steadfast fedélzetén láttuk a teljes Első Rend vezérkart, több mint valószínű, hogy már Sloane sem ér ekkor.

12 órával ezelőtt, Frenkie írta:

4. Snoke-ról tudjuk hogy mesterséges emlékei vannak és Erőhasználó. Szerintem ezek a mesterséges emlékek nagyrészt Sidious saját emlékei. persze módosítva hogy nehogy Snoke magára  Császárként tekíntsen. A kérdésem az hogy Palpatine miért nem várta meg hogy legyen egy olyan test ami őt elbírta, meglegyen a Xyston-flotta és utána a testben a flottával a háta mögött őmaga állt volna az akkora

már Végső Rendé váló szervezet élére? Miért kellett egyfajta előörsként Snoke-ot évekkel azelött az Első Rend élére állítani mesterséges emlékekkel, a Csillagpusztitóval a háta mögött? Na és őelötte

elindítani a Galaxis leigázását megsemmísitve a Köztársaság gerincét? Nem lett volna neki édesebb a bosszú ha több ezer Xyston több ezer bolygó felé áll, ő meg kiélvezve a gyözelmet azt mondja hogy itt van Palpi bácsi a túlvilágról?

Ez elég komplex dolog, de a fő motivációs tényező az, hogy Sidious élete a végét járta. A klón test az ep7-9 idejére már csak nagyon nehezen volt életben tartható. Nem csak vak volt, de szó szerint rohadt, testrészeket kezdett veszteni. Az ep9 idejére lehet, hogy már csak hónapjai voltak hátra.

Azt, hogy használható testet alkotnak a tudomány és a Sötét Oldal által, ha nem is adta fel, de valószínűleg napról napra egyre kevesebb volt ebben a hite. Hiszen ez egy 60+ éve tartó kutatás, és a legjobb eredmény, amit fel tudtak mutatni, az Snoke és az Erőt használni képtelen Rey apuka. Pedig aztán rengeteg pénzt, technológiát és szakértelmet pumpált ebbe a projektbe.

A másik rész, hogy mivel az az alak, akinek az Ismeretlen Régiókba emigrált birodalmiakat kellett volna vezetni, azaz Gallius Rax meghalt a jakkui csata idején, a helyét pedig az a Rae Sloane vette át, aki azért nem volt az Uralkodó legnagyobb drukkere, bár magát a Birodalomat nem utálta. Ezért is jött létre az ő irányítása alatt az az Első Rend, amit a filmekben látunk, ami többre becsüli az emberei életét és jobb haditechnológiákat használ, mert nem spórolnak. Az "olcsón sokat" elv nem érvényesül az Első Rendben, hanem a "kevesebb, de kiváló" minőséget követték. És ilyen téren az Első Rend mindenben jobb volt a Birodalomnál.

Viszont Palpatine ezt így nem felügyelhette. Nem a bábja irányította az Első Rendet. Nyilván ezért sem fedte fel sokáig az Örök Sith létezését, és csak néhány szállal kapcsolódott a Végső Rend az Első Rendhez az ep9 előtt (pl. a Xystonok szuperlézerének prototípusát a Mandator IV-eseken alkalmazták). Szóval kellett egy báb az Első Rend élére, hogy Palpatine közvetlen is befolyásolhatja hatalmának eme sejtjét. Ezért kellett Snoke neki oda. Hogy miért pont akkor? Jó kérdés. Talán ehhez is köze van Kylo Ren megszületésének. Bár Snoke és Kylo Ren nem Sith-ek, azért vitathatatlan, hogy Palpatine kettejükkel felállított egy mester és tanítvány párost, és Kylót végül a saját tanítványának akarta. Szóval fejben manipulálta Kylót Vader hangján, aztán egy idő után Snoke-ot is bevetette. Ám mivel őt már mesternek szánta, kellett a fizikai változat is. És miután Bent sikerült a Sötét Oldalra állítania, már nem volt akadálya, hogy e kettőt az Első Rend élére tolja. Így azt is két Sith vezethette, még ha technikailag nem is voltak azok. De az egyik az ő bábja volt, a másik meg a jövendőbeli tanítványa.

Személyesen meg azért sem csinálhatta, mert Sloane miatt nem bízhatott meg vakon az Első Rend vezetőségében, pláne nem úgy, hogy ő igen kiszolgáltatott helyzetben volt. Szóval valószínűleg távolról, kémekkel és talán az Erőn át az is hosszú folyamat volt, mire rájött, ki az, aki hajlandó lenne egy hozzá hasonló egyént, és így átvitt értelemben őt szolgálni.

13 órával ezelőtt, Frenkie írta:

5. Mikor és hogy találkozott Bennel? Luke vagy Leia akik mindketten Erőhasználók és nagyon jók is ebben hogyhogy nem vették észre a veszélyt Snoke-ban? Miért hagyták hogy Ben körül ólálkodjon?

A fiú agymosása nem 5 perc alatt történt meg, sokat kellett találkozniuk Snoke-kal. Mindeközben ha jól tudom Luke akadémiájára járt tanulni.

Ez egy jó kérdés. Az biztos, hogy Palpatine egy ideig Vader hangján is manipulálta, de hogy ez előtt, ezzel párhuzamosan vagy ez után vetette-e be Snoke-ot, az jó kérdés. Az ep9-ből tudjuk, hogy a fejében Snoke hangja is Palpatine volt. Illetve még azt sem tudni, hogy Palpatine milyen régóta manipulálta Bent, bár az ep7 könyv változata utal arra, hogy már gyerekkorában hallotta Snoke-ot Ben (ugyanakkor a filmkönyvek még mindig lutrik, hiszen csak azok a részei kánonok, amik nem mondanak ellent a filmekkel és más alkotásokkal, és ezen a téren azért már sok kérdés van ahhoz, hogy a könyvben állított dolgokat fenntartások nélkül elfogadjuk). A hosszú távú manipulálásra viszont lehet az a bizonyíték, hogy Ben rekord idő alatt átállt a Sötét Oldalra. Hat évvel az ep7 előtt, alig pár hónappal (vagy héttel?) azután, hogy megtudta, Darth Vader a nagyapja, megszületett Kylo Ren.

Az én teóriám jelenelg az, hogy Snoke hangját már korán elkezdte használni, még Ben gyerekkorában. Ahogy ugye Anakint is fiatalon kezdte manipulálni. Aztán, amikor kipattant az igazság Vaderről, az ő hangját is bevetette. De fizikai kapcsolat nagyon sokáig nem volt köztük, talán egészen az átállásig.

Szóval azért van még itt homályos folt bőven:

- Mikor került ki Snoke a sztázisból?

- Mi valódi emlék és mi mesterséges?

- Mikor találkozott Ben és Snoke először fizikai formában?

- Mikor lett Snoke az Első Rend vezére?

Amúgy egy érdekesség, ami most villant be, és ami szintén bizonyítéka lehet annak (már azon kívül, hogy ezt Palpatine konkrétan bemutatja az ep9-ben), hogy Snoke sosem manipulálta Bent a fejében. Az ep9-ben láttuk, hogy Palpatine képes fényévekről beszélni Kylóval a fejében, mindenféle holografikus vagy egyéb kommunikációs berendezések nélkül. Ellenben Snoke Kylóval sosem beszélt így, mindig vagy ott kellett lennie személyesen, vagy hologramoztak. Még magánbeszélgetések során is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Dzséjt írta:

Igen, ez jó pont. Amúgy azt, hogy Snoke mennyire téveszmés volt, az is jól mutatja, hogy azt hitte Ő kötötte össze Kylot és Reyt, pedig a diád miatt alakult ki közöttük a különleges kapcsolat. :D Snoke nem kevés dolgot tudott rosszul, ehhez képest külön vicces, hogy mennyire nagyra volt magával. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

27 perccel korábban, Donát írta:

azt hitte Ő kötötte össze Kylot és Reyt, pedig a diád miatt alakult ki közöttük a különleges kapcsolat

Erről lehet, hogy csak hazudott, nem akarván felfedni az őt bölcsnek tartó tanítványa előtt, hogy lövése sincs arról, mi van kettejük között.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

13 perccel korábban, Bomarr írta:

Szerintem ő kötötte össze, csak a diád miatt ez könnyebb volt. Mert azazért gyanús, hogy amikor Snoke-nak kapóra jönne akkor tudnak egyeztetni majd Snoke halála után sokáig némaság.

Ez sem kizárható, sőt, talán tényleg Snoke-nak köszönhető, hogy bár csak pár napja találkoztak, a kapcsolat iszonyú gyorsan kialakult (ugyanakkor a fene tudja, milyen gyorsan alakul ki normál körülmények között egy ilyen diád).

Viszont az ep8 végén, amikor Snoke már órák óta halott, Rey és Kylo között még egyértelműen él a kapcsolat, hiszen a hegy mélyében megbúvó egykori lázadó bázis vezérlőjéből Kylo felnéz a hegy tetején a Falcon rámpájánál álló lányra, és nem csak több száz méter, de pár tonna szikla is belezavar a szemezésbe. :) Szóval az ep8-ban történtek után lehet, hogy Rey egyszerűen elzárkózott Kylótól, vagy a történtek miatt nem is keresték már egymás társaságát. Okuk nem sok volt rá. Mindkettő eléggé világossá tette a másik számára, hogy nem csatlakoznak egymáshoz. Szóval azt, hogy egy évig nem kommunikáltak, szimplán tudatos döntés miatt is lehetett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ilyet mint ami az ep.8 végén van azért már láttunk korábban. Lásd amikor Luke meg Vader dumcsiznak az ep.5 végén amikor Luke már a Falcon fedélzetén van. Nekem az jött le, hogy ha két Erőhasználó aki ismeri egymást és nemrég találkoztak azok igy pár száz méterről tudnak beszélni. A meglepő Kylo-nál és Rey-nél az volt amikor mindez fényévekről működött úgyhogy egyikük se tett érte és mindketten meglepődtek rajta ami megintcsak arra utalt hogy egy harmadik fél kavar velük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Amúgy egy érdekesség, ami most villant be, és ami szintén bizonyítéka lehet annak (már azon kívül, hogy ezt Palpatine konkrétan bemutatja az ep9-ben), hogy Snoke sosem manipulálta Bent a fejében. Az ep9-ben láttuk, hogy Palpatine képes fényévekről beszélni Kylóval a fejében, mindenféle holografikus vagy egyéb kommunikációs berendezések nélkül. Ellenben Snoke Kylóval sosem beszélt így, mindig vagy ott kellett lennie személyesen, vagy hologramoztak. Még magánbeszélgetések során is.

Itt megint csak a Kylo képregényt kell említenem, amiben Snoke a padavan Kylo fejében szövegel, majd fizikailag is találkoznak a templom felégetése után. Bár a két esemény között évek telnek el. 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Bomarr írta:

De ilyet mint ami az ep.8 végén van azért már láttunk korábban. Lásd amikor Luke meg Vader dumcsiznak az ep.5 végén amikor Luke már a Falcon fedélzetén van. Nekem az jött le, hogy ha két Erőhasználó aki ismeri egymást és nemrég találkoztak azok igy pár száz méterről tudnak beszélni. A meglepő Kylo-nál és Rey-nél az volt amikor mindez fényévekről működött úgyhogy egyikük se tett érte és mindketten meglepődtek rajta ami megintcsak arra utalt hogy egy harmadik fél kavar velük.

De Kylónál és Reynél nem csak egymás fejében beszélgetnek, hanem konkrétan úgy dumálnak egymással, mintha egymás mellett állnának, és ez már az ep8 elején így van, az első kontaktusnál. És ilyet az ep8-ig egyáltalán nem láthattunk.

Amit az ep5-ben Luke és Vader között láttunk, arra az ep9-es Palpatine-Kylo dumcsi hasonlít. Csak az előbbi pár kilométer, az utóbbi pár száz fényéves távhívás volt. És amúgy mindkettő beszélgetés különleges. Az ep5-ös azért, mert addig egyáltalán nem láttunk se Sith-től, se Jeditől ilyen formájú dumcsit. Mindig technológia kellett hozzá, vagy minimum egy olyan különleges hely, mint a lothali templom és a Dagobah. A Palpatine-Kylo dumcsi meg azért különleges, mert nemhogy nem láttuk addig olyat, hogy fényévekről dumálnak egymással, hanem Sidious sem mutatta semmi jelét ilyen képességnek. Pedig valószínűleg sokkal-sokkal biztonságosabb lett volna így tartani a tanítványaival a kapcsolatot, mint holofonálni.

Szóval szerintem még az sem egyszerű, mindenféle Erőhasználó által könnyedén kivitelezhető mutatvány, hogy fényévekről gondolatban dumálnak (vagy akár kilométerekről, hiszen még Qui-Gon is felhívta a női borotvájával Obi-Want, pedig a naboo-i jacht egy rövid sétára volt tőlük). Ami meg Rey és Kylo között van, az meg abszolút egyedi. Ilyet Vader és Palpatine sem tudott, Snoke meg aztán pláne nem. És az ep8 végén ők nem csak gondolatban kapcsolódtak össze, hanem ugyanúgy, ahogy az egész filmben minden esetben, amikor egymással kommunikáltak. Úgy álltak ott, mintha konkrétan egymással szemben állnának. Ezt láthattuk az Ahch-Tón, majd később a Passaanan és a Steadfaston is. És ekkor Snoke már ki is hült. Szóval az "összekötés" szerintem részéről maximum annyi lehetett, hogy szándékolatlanul felgyorsította a folyamatot, és ezt értékelhette úgy, mintha neki sikerült volna.

4 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Itt megint csak a Kylo képregényt kell említenem, amiben Snoke a padavan Kylo fejében szövegel, majd fizikailag is találkoznak a templom felégetése után. Bár a két esemény között évek telnek el. 

És lehet, hogy egészen addig, amíg Kylo a templom felégetése után oda nem ment Snoke-hoz, Palpatine-nal cseverészet, közben meg pumpálta bele a gondolatokat a mellett dunsztusüvegben lebegő Snoke-ba is, hogy ő is képbe legyen, amikor kieresztik. :) Amúgy érdekes, hogy abban az említett képregényben Snoke-nak van egy fura mondata: "Én nem Snoke-nak születtem. Snoke-ká váltam." Ez pedig igaz, hiszen technikailag Palpatine strand-castnek született, a Snoke identitást később kapta meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.