Jump to content

Star Wars Squadrons


Recommended Posts

Ma végre én is kipörgettem, mivel vagy 2 napig nem engedte elindítani a 13. küldetést (töltöképernyő után folyton kidobott a windowsba...). A játék sok helyen megmelengette kicsi szívecskémet (már rögtön az első küldetésben a régi transzportok megjelenésekr :D ). Veteránon vittem végig, és az utolsó pár küldetés okozott némi nehézséget (főleg amikor U-winggel kellett a komállomásokat védeni), de egyébként nem nehezebb a játék, mint a nagy elődjei, az X-wing játékok. Sőt nagy segítség, hogy küldetés közben lehet javítást kérni a csapattársaktól, illetve az is, hogy a tásak úgymond halhatatlanok.

A történet nem egy nagy durranás, és  remélem kap majd folytatást (legalább DLC formában), főleg mert szívesen látnám ahogy egy Starhawk ereje teljében neki megy egy flottának, ahogy Jakkut is szívesen viszont látnám (esetleg Iden is beköszönhetne).

Bugok viszont vannak a játékban jószerivel. Mint már említettem 2 napig nem tudtam elindítani az egyik küldetést, illetve játék közben is volt sokszor, hogy kidobott mindenféle hibaüzenet nélkül. Az EA szerverekhez való csatlakozás is számos esetben betegeskedik (és van hogy emiatt crash-el az egész játék is), úgyhogy ezen a téren még van hova fejlődni.

Részben a bugok miatt sem próbáltam még a multit, hanem csak offline nyomtam néhány dogfightot és fleet battlet, ami azért nem ugyanaz, mint ha valódi emberekkel van az ember.

Sajnos se VR headsetem, se olyan vasam nincs, ami lehetővé tenné a használatát, de biztos penge élményt nyújthat. A gameplay videók nekem egy kicsit katikusak róla, de biztos vagyok benne, hogyha én forgatom a kamerát, akkor biztos hatalmas élmény.

A játék messze nem tökéletes, és tartalmilag se sok (a régi TIE Figherben 27 órám van, és kb még csak a felénél tartok), de mindenképp jót szórakoztam vele. Remélem a bugokra nemsokára jön a hotfix, és akkor a multit is kiélvezhetem, de az biztos, hogy ace nehézségben mégegyszer kipörgetem a kampányt

Link to comment
Share on other sites

15 órával ezelőtt, Nabopolasszar írta:

Bugok viszont vannak a játékban jószerivel. Mint már említettem 2 napig nem tudtam elindítani az egyik küldetést, illetve játék közben is volt sokszor, hogy kidobott mindenféle hibaüzenet nélkül. Az EA szerverekhez való csatlakozás is számos esetben betegeskedik (és van hogy emiatt crash-el az egész játék is), úgyhogy ezen a téren még van hova fejlődni.

Ezek szerint nekem baromi szerencsém volt, mert bár én is tapasztaltam bőséggel bugokat (a Fleet Battles Tutorialt máig nem tudtam egy hiba miatt teljesíteni), de ilyen drasztikusokat nem. Nem volt crash és az EA szervereihez is mindig tudtam kapcsolódni. Hála a jó égnek!

Link to comment
Share on other sites

Anno amikor bejelentették az árát, tartottam tőle, hogy nem lesz egy nagy durranás a story sem ennyiért és hát ebből a szempontból nem is csalódtam. Egyszer elment, de nem igazán érzek késztetést, hogy a közeljövőben újra játsszam. A multi szintén nem igazán érdekel, bár ebben az is benne van, hogy egér+bill kombóval vagy gamepaddal nem hinném, hogy egyenlő ellenfele lennék egy joystickkal rendelkező játékosnak, amiben Dzséjt írása csak megerősített. Egyébként joy+Vr headsettel biztos nagyon nagy élmény lehet. 
A 2. nehézségi fokozaton vittem végig a játékot, bár kapcsolgattam az energiát ide-oda szerintem, ha mindent középállásban hagytam volna akkor is végigtolható legalább is ezen a fokozaton biztos, pajzs döntögetést szinte egyáltalán nem használtam.

Story szinten szerintem az a gáz, hogy ide-oda ugrálunk a két oldal közt és így nem igazán lehet kötődni a karakter(ek)hez pláne ennyi kis játékidő alatt, még Iden Versiohoz is jobban sikerült pedig anno azt a Storyt is nyúlfarknyinak éreztem. Mondjuk az sem ártott volna ha mi is kapunk némi kis szöveget akár pár válasz lehetőséggel, ami nem oszt nem szoroz  semmit kb. mint a Fallen Orderben, de azért mégiscsak jó érzést ad az embernek, amúgy meg nem hiszem, hogy lényegesen megdobta volna büdzsét + egy szinkronhang pár mondattal.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
  • 2 years later...

Jó ideje nem űzöm a szórakozás ezen fajtáját, szóval nem vagyok képben, csak belebotlottam ebbe:

"A PC-játékosok most örülhetnek, mert november 24-től egészen december 1-ig ingyenesen megszerezhető a Star Wars: Squadrons. Mindössze az Epic Games Store-ra kell ellátogatni, ha nem regisztráltunk még az oldalon, akkor megtenni ezt, majd a játék adatlapján igényelni azt. Le se kell igazából egyből tölteni, a Star Wars: Squadrons innentől örökre a miénk marad."

Forrás:

https://index.hu/tech/godmode/2022/11/25/star-wars-squadrons-videojatek-sci-fi-fps-szimulator-epic-games-store-ea-ingyenes-hir/?utm_source=divany.hu&utm_medium=divany_ajanlowidget

 

Kieg: Nem vettem észre, hogy van saját topik, nem tekertem le eddig. Köszönöm az átmozgatást.:angel:

Edited by Szisz
Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information