Hozzászólás ideje: 2024. Április 28.1 éve 1 órával korábban, Donát írta: Azért az Acolyte-ba sokkal jobban illeszkednek, már csak az EpI miatt is. Nálam ez volt eddig az egyik legnagyobb húzása a sorozatnak, azt hittem másoknak is megragadt azért. Jobban illeszkedik, az fix, ugyanakkor rengeteg más dologra is igaz ugyanez, amit a trailerben látni lehetett. Akkor engem is megragadtak, talán még beszéltünk is róluk. Ennek ellenére én is totál elfelejtettem őket, csak a múltkori trailer megnézése után ugrott be, hogy mintha láttunk volna neimoidiaiakat valamelyik trailerben. Egy év alatt egyszer láttam azt a trailert, ráadásul utána jött több másik is - hogy a többi élményről ne is beszéljek -, nem csoda, ha az ember elfelejt valamit ennyi idő után, ha csak egy villanásra látja. Ha meg csak olvasott róla, meg még inkább nem meglepő. Az biztos, hogy ez egy remek kapcsolódási pont lesz a PT-hez. De lehet, hogy a KSz - már ha az a figura a Szövetség tagja, mert igye a neimidiai faj nem minden tagja dolgozik a Szövetségnek - itt még nem is fog közvetlen a Sith-eknek dolgozni, csak valamilyen proxin, mondjuk a címszereplőn keresztül.
Hozzászólás ideje: 2024. Április 28.1 éve 4 órával ezelőtt, Donát írta: Ez újdonság volt neked? Nem...azért is raktam azt a fejet. Totál új, semmi előjele nem volt, emlékeim szerint nem is beszéltek róla. Nagyon meglepődtem a feltűnésükön.
Hozzászólás ideje: 2024. Április 29.1 éve Szerző Amanda és Dafne ott lesznek szombaton a CCXP-n. Közben jött egy újabb kedvcsináló Dafne-val, aki spanyolul hypeol. Van 2 új jelenet benne, mindkettő Jackie-vel kapcsolatos, az elején vannak.
Hozzászólás ideje: 2024. Április 29.1 éve Azért eléggé hype-olják a dolgot. Szerintem fogunk kapni egy új trailert.
Hozzászólás ideje: 2024. Április 29.1 éve Nagyon tolják nemzetközileg is. Az is sokat dob rajta, hogy összekötik a hype-ot a TPM-el.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Kiszivárgott a special look, ami a TPM újrabemutatóján fog menni (twitteres poszt, lehet törölve lesz hamarosan, a videót nen tudtam most letölteni) Spoiler Alternatív link, ha a fentebbi törölve lenne: Spoiler https://streamable.com/u4eyqq Szerkesztve: 2024. Május 1.1 éve - Yoda József
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Szerző Nagyon jó! A koreográfia remek és az Erőhasználat is. A zene is tetszetős.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Kicsit a koreográfia néhol a Matrixot idézte meg nekem, amikor összecsaptak... Trinity vs. Morpheus lánya.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve 3 órával ezelőtt, Bence1997 írta: Nagyon jó! A koreográfia remek és az Erőhasználat is. A zene is tetszetős. Ebben az ultra-f*s minőségben is baromi jól néz ki.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Nagyon tetszik nekem is! kíváncsian várom, hogy vajon ezt kapjuk-e a CCXP-n is, vagy valami mást
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Én csak azt nem vágom ez milyen vetítés volt? Valami VIP? Nem 3-án lesz a bemutató?
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Én most tudtam meghallgatni hanggal együtt is, a zene is nagyon jó, már az a kicsi is, amit hallunk belőle Tetszik
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Szerző 41 perccel korábban, Yoda József írta: Nagyon tetszik nekem is! kíváncsian várom, hogy vajon ezt kapjuk-e a CCXP-n is, vagy valami mást Remélem mást. Nem rossz ez se, de szombaton leszünk 1 hónapra a sorozattól. Valami új lenne a jó, mert ez csak az Indira vs. Mae harcra fókuszált, a többi jelenet meg a teaser maradék része.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Ha ez lesz az új zászlóshajó akkor biztos promózzák majd ezerrel. CCXP-n tuti ez a részlet lesz, de emellett adhatnának egy előzetest is.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Bocs a nyelvért, de kikívánkozik: ez k*rva jó :O eddig is nagyon vártam, de most aztán végem lett
Hozzászólás ideje: 2024. Május 1.1 éve Szerző Itt is elérhető, picivel jobb a minősége, mint Yoda videójának, ámbár németül van, de aztaleborultszivarvégitneki! Spoiler https://streamable.com/x2h5z4
Hozzászólás ideje: 2024. Május 2.1 éve Így picit tényleg jobb volt, várom, hogy majd rendesen is láthassuk. Csak most tűnt fel, hogy az összecsapás végén maszk nélkül van a csaj.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 2.1 éve Szerző Igen, a videót úgy néz ki, hogy több helyen is megvágták, gondolom a dialógusok miatt, amik lehet spoileresek.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 2.1 éve Amúgy jól értem, hogy Spoiler Mae ezek szerint ismeri Indara mestert? Illetve konkrét megerősítést kaptunk Mae erőérzékenységéről is
Hozzászólás ideje: 2024. Május 2.1 éve Szerző Hát Spoiler ha a flashback jelenet kapcsolódik Mae karakteréhez, akkor esélyes, hogy nemcsak Indarát, de a többi akkor ott jelenlévőt (Kelbacca, Sol és Torbin) is személyesen ismerheti. Az meg, hogy erőérzékeny, szerintem adja magát, ha ő az akolitus, akkor erőérzékenynek kell lennie.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 2.1 éve 47 perccel korábban, Bence1997 írta: Hát Spoileres tartalom megtekintése ha a flashback jelenet kapcsolódik Mae karakteréhez, akkor esélyes, hogy nemcsak Indarát, de a többi akkor ott jelenlévőt (Kelbacca, Sol és Torbin) is személyesen ismerheti. Az meg, hogy erőérzékeny, szerintem adja magát, ha ő az akolitus, akkor erőérzékenynek kell lennie. Spoiler Jó de nem arról volt szó, hogy titkolni kell az Erőérzékenységet a Jedik elől mert akkor lebukhatnak?
Hozzászólás ideje: 2024. Május 2.1 éve 1 órával korábban, Yoda József írta: Szerintem már így is annyira tömött a május 4. a TotE-val és a The Acolyte-tal, hogy nem most várnék bejelentést új animációs sorozatról. Majd nyáron Május 4-én lesz valami az Acolyte kapcsán? Vagy félreértek valamit?
Hozzászólás ideje: 2024. Május 2.1 éve 1 perccel korábban, Bomarr írta: Május 4-én lesz valami az Acolyte kapcsán? Vagy félreértek valamit? Igen, a mexikói CCXP-n lesz Acolyte panel, ezen a rendezvényen már szerepelt korábban a Mandalorian is, új betekintővel. Mivel 1 hónap múlva lesz a premier, várható egy második előzetes, ha követik a megszokott marketinget.
Hozzászólás ideje: 2024. Május 3.1 éve Szerző Ki van ott Sol mellett? Csaknem az a személy, akivel megütköznek a jedik? A vörös fénykard stimmel. És Mae kétszer szerepel? Továbbá azt hiszem, azok ott bal felül Vektorok? Szerkesztve: 2024. Május 3.1 éve - Bence1997
Hozzászólás ideje: 2024. Május 3.1 éve Hmm... Qimir arca nincs a poszteren, a vörös fénykardos csávó pedig maszkban van. Hmmmm csak nem ő az? Amúgy így hogy most kiraktak egy ilyet, én fogadok pár belga sörben, hogy holnap új trailer jön Szerkesztve: 2024. Május 3.1 éve - Yoda József
Hozzászólás ideje: 2024. Május 3.1 éve Szerző 4 perccel korábban, Yoda József írta: Hmm... Qimir arca nincs a poszteren, a vörös fénykardos csávó pedig maszkban van. Hmmmm csak nem ő az? Hát tényleg csak Manny Jacinto hiányzik, mert mindenki más szerepel a poszteren, akit a forgatás kezdetekor bejelentettek. Szóval... Jönni fog valami. Szerkesztve: 2024. Május 3.1 éve - Bence1997
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.