Ugrás a kommentre

Évadértékelés


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Hamarosan vége a második évadnak is, így arra gondoltam már most létrehozom a topikot, ahova majd az átfogó értékeléseket lehet írni. Az első szezonnál olvashattunk pár remek összefoglalást, értékelést, remélem idén is hasonlóra számíthatunk. A topik emlékeztető is egyben, hogy lassan lehet hegyezni a ceruzákat, lehet készíteni a vitriolt vagy a tintát. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Nos, véget ért egy fantasztikus második évad, amely elemzésénel azonnal neki is állok. :love:

Annak idején, az első évadban kaptunk egy áltlános képet a klónok háborújáról. Betekintést nyerhettünk abba, hogy mennyire változatos eszközökkel próbálja a Köztársaság és a CIS kicsinálni egymást. (Bár többnyire a CIS hozakodott elő az újabbnál újabb szuperfegyvereivel.) Aztán elérkezett a második évad, amelyben egy kissé eltávolodtunk a frontról és bemutatta a klónok háborújának egy másik szemszögét. Azoknak a szemszögét, akik a háború menetét irányítják, a politikusokét. Láthattuk, hogy milyen aljas módszerekkel csűrik-csavarják a szálakat úgy, hogy ők a legnagyobb hasznot húzzák. És persze azt is, hogy milyen aljas módszerekkel teszik el egymást láb alól, megmérgezik azt, aki az útjukba áll, ha pedig még ennyire sem akarják bemocskolni a kezüket, akkor felbérelik azokat, akikről a második évad másik fele szólt, a fejvadászokról, és persze az alvilágról, akik még e háborús időkben is igyekeznek megélni a saját törvényeik szerint. És éppen ezért, mert egy kicsivel eltávolodtunk a frontról, ezért többet láthattuk Darth Sidious ármánykodásaiból, és éppen ezért láthattunk belőle keveset az első évadban, mert nem folyik bele túlságosan a háború menetébe. Természetesen néhány komolyabb összecsapás erejéig megközelítettük a frontot a Geonosison és a Saleucamin, de ez az évad egészét nézve ezek nem voltak annyira jelentősek. Már elmosódott a morális határ, egyre kevésbé egyértelmű, hogy mi a jó, és mi a rossz. Egyre jobban látszik, hogy a Köztársaság sem annyira szép és jó, mint amilyen az első évadban volt, sőt, olykor kifejezetten gonosz eszközökkel él. (Duchess Of Mandalore, The Zillo Beast Strikes Back) Ennek a szálnak egyértelműen a The Zillo Beast Strikes Back volt a végkifejlete, amely egyértelmű üzenetet hordoz a Köztársaság romlottságával kapcsolatban. A fejvadászos szálnak pedig egyértelműen az utolsó három epizód szolgál fináléul, ráadásul megjegyzem, hogy utóbbi hármat minden eddiginél jobban átjárt a klasszikus trilógia hangulata. Ennek fényében úgy vélem, hogy a harmadik évadban majd...

 

 

...Megismerhetjük a másik végletet, az ágyúgolyók, vagyis a klónok szemszögét, illetve a trailer alapján minden eddiginél jobban fókuszál majd a sorozat a Jedikre, és az Erővel való kapcsolatukra.

 

 

 

Természetesen megvoltak az évadnak a maga hibái is. Többek között az, hogy folyton csak Anakin Skywalkert láthattuk, még csak a közelében sem jártunk egy Lair Of Grievoushöz hasonló részhez sem, ahol végre nem a főszereplőkön van a hangsúly. Ez több okból sem jelent jót hosszú távon, egyrészt azért mert Anakin személyiségében már nincs olyan sok kiaknázatlan lehetőség, mint amennyire azt az alkotók hiszik, egy idő után már unalmassá fog válni a karaktere, ráadásul a készítők azt ígérték, hogy nem fog a sorozat Anakinra korlátozódni. A másik nagy problémám az évaddal az az, hogy a Mandalore, a Concordia és a Malastare kivételével egyetlen új helyszínt sem kaptuk, talán még a Devaront is ide sorolhatnánk, de azt is csak néhány másodpercre láthattuk. Nagyon remélem, hogy a harmadik évadban majd több új helyszínnel szolgálnak majd, de...

 

 

...Ahogy azt a trailerben is láthatjuk, ezúttal sem maradunk ki a korábbi helyszínekből, jelen esetben a Kamino teszi majd tiszteletét a sorozatban.

 

 

Ez a sorozat továbbra is egy zseniális alkotás. Bár néha kellemetlenül belenyúl az EU-ba, de hála Leland Chee-nek és a haverjainak ezeket a problémákat is kiküszöbölik remélhetőleg minnél előbb. :love: Simán "elviselnék" még a TCW-ből 3-4 évadot anélkül, hogy megunnám. :love: Csak így tovább srácok! :love:

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A 2. évad.

 

Az első holokronos történetszál a legjobb lett ebben az évadban. Cad Bane óriási karakter, kár, hogy ebben az évadban nem kapott több szerepet.

A Holocron Heist max pontot kap 10/10. Merész és zseniális húzás volt behatolni a Jedi Templomba.

A Cargo of Doom majdnem olyan jó. 10/9 Bane kegyetlensége különösen tetszeik. Viszont nem tudom, miért nevezték ki egy hajó élére oarancsniknak? Oda inkább egy tiszt kellett volna, aki járatos csatákban. Bár látszólag Bane is megállta a helyét.

Children of the Force. 10/10. Az egyik legjobb rész az évadban. nagy kedvencem. Sidious tökéletesen gonosz. Bane ismét remekel.

 

A geonosisi szál.

Senate Spy. Nagyszerű prológus. 10/9 Az első rész, ahol végre Anakin sötétebb oldala megmutatkozik.

Landing at Point Rain 10/10. Az évad talán legjobb csatája. Fantasztikus.

Weapons Factory. 10/9 Újabb nagyszerű rész. Amikor Ahsoka és Barris majdnem meghalnak, nagyon drámai lett. Anakin beszólása az epizód elején viszont tényleg nagyon karakteridegen tőle.

Legacy of Terror. 10/4 A legrosszabb rész a sorozatban, számomra nagy csalódás. Ezt a zombi dolgot nem érzem SW világába valónak (ha ősi Sith mágia állna a háttérben, akkor más lenne a helyzet) Csak azért alkották ezt a részt szerinte, hogy jobban el tudják adni a Deathtroopers című SW horror regényt.

Brain invaders. 10/7. Pár fokkal jobb, mint az előző, a kukacok egy kicsit elfogadhatóbbak, mint a zombik, Anakin Vaderes viselkedés határozottan javított az epizód hangulatán.

A geonosisi szál nagyszerűen indított, de a vége nem lett valami jó.

 

Grievous-dezertőr szál.

Mindkettő nagyszerű volt.

Grievous Intrigue. 10/9. Végre a tábornok visszatért. És egy nagyszerű történet erejéig. Htalmasak voltak a fénykardpárbajok az epizódban.

The Deserter. 10/10 Tetszett Cut karaktere, az Imperial Commando dezertőr klónjaira emlékeztetett.

 

Lightsaber Lost. 10/9. Egy egyszerű és nagyszerű történet. Sinube mestert remélem még látjuk viszont.

 

A mandalóriai szál. Újabb csalódás összességében véve. Bár nem olyan nagy, mint a zombis. Ahhoz képest kisebb csalódás. Óriási hiba volt belenyúlni a Karen Traviss-féle mandalóriai háttérbe, az sokkal jobb és kikdolgozottab, mint ez. A pacifista mandik valahogy furák.

The Mandalore Plot. 10/6. Egész jó bolygó a Mandalore. Satine érdekes karakter. Pre Vizsla jobban hajaz az Igazi Mandalóriaiakra, kár, hogy Death Watch-os.

Voyage of Temptation. 10/9. Ez tetszett a legjobban ebben a történeti szálban, kiemelkedően jó lett az első és a harmadikhoz képest.

Duchess of Mandalore. 10/7. Talán jobb lett volna, ha Palpatine terve megvalósul. Ez eredetibb lett volna.

 

Senate Murders 10/9. Végre egy újabb nagyszerű rész. Ono bácsit sajnálom. A vége nagyon jó lett a váratlan fordulattal.

 

Cat and Mouse. 10/9. Trench nem volt valami Thrawn, de jó volt egy újabb szeparatista hadvezért látni.

 

Bounty Hunters. 10/9. Fantasztikus lett. A fejvadész karakterek nagyon bejöttek, főleg Embo.

 

A Zillo szál.

Nem volt valami eredeti, de látványos és szórakoztató volt.

Zillo Beast. 10/7

The Zillo Beast Strikes Back 10/7

 

A Boba Fett szál. Majdnem letaszította nálam a Holocron szálat, az utolsó rész végét viszont egy kicsit elkapkodták.

Death Trap 10/10 Másik nagy kedvencem a Children of the Force mellett. Boba fantasztikus volt. Ahogy beépült a klónok közé zseniális.

R2 Come Home 10/9. Avagy Reszkessetek fejvadászok. R2 jól elbánt velük.

Lethal Trackdown. 10/7. Elkapkodott lett a vége. Egy évadzárótól többet vártem volna. Az 1. évad végén a Hostage Crisis jobb volt zárásnak.

 

A 2 . évad pár fokkal jobb volt, mint az előző. Volt jó pár kiemelkedő rész.

De még lehet emelni a lécet.

Gratulálok azért a készítőknek, csak így tovább.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Baj, ha az évad végén még mindig azt hozom fel, hogy kevés volt a fejvadászos sztori az alcímhez képest? :) Mert úgy érzem még itt a végén is, hogy elkelt volna még egy picit, főleg az évad közepe táján.

Volt pár jó rész, de összességében az első évad sokkal jobban bejött.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

01 Holocron Heist

Remek évadkezdés, de az elsőénél nem jobb. Nagyon örültem Sidious évad kezdeti ténykedésének, ami itt kezdődött. Végre egy kicsit bepillanthattunk egy fejvadász felfogadásába és a Templom belsejébe. Ez egy nagyon jó pozítívuma a sorozatnak, hogy sok mindent megtudunk az univerzumából.

 

02 Cargo of Doom

Megtapasztalhattuk, hogy egy fejvadász milyen kegyetlen is tud lenni. A Jedi mester halála és az Ahsokával való fenyegetőzésen már érződött, hogy ez az évad már sötétebb tónusű lesz, mint az első volt.

 

03 Children of the Force

A Holokron-trilógiából a kedvenc részem. Volt itt kis youngling, Jedi vallatás! valamint Sidious öröme. Utóbbit nagyon eltalálták, szinte érezni, a Sötét oldalt.

 

04 Senate Spy

Az első kis nyugis rész egy kis intrika, egy kis kémlelés, egy kis szerelmi szál, semmi akció. Ekkor még nem gondoltam, hogy ezek később is folytatódni fognak.

 

05 Landing at Point Rain

Jó kis zúzós rész egy kis lángszóróval és Ki-Adi Mundival. Mást nem tudok kiemelni, nem fogott meg az epizód.

 

06 Weapons Factory

Egyik kedvenc Jedim, Barriss felbukkanása. Az ő és Ahsoka kalandjai fogtak meg a részben. Ez már amolyan bevezetés a következő 2 részbe. Itt is már betekintést kapunk, a félelem, a magányba, mikor a 2 padawan felrobbantja a gyárat és az rájuk omlik.

 

07 Legacy of Terror

Az évad egyik legjobb része. Egyszerűen felülmúlhatatlan, csak a következő rész tudja nálma megközelíteni. Hibátlan. Luminara eltűnése, a zombi-geonosik, a nagy Királynő és Obi-Wan beszólásai felülmúlhatatlanok és persze a torkot szorongató HANGULAT! Nincs üresjárat benne, minden perce izgalmas és lenyűgöző. És nagyon szép, különösen Geonosis katabombái, ahol nem tudni mikor jön valami idegtépő esemény.

 

08 Brain Invaders

Amilyen elvárásom volt ennél a résznél, úgy csalódnom kellett, ezért is csak a 2. legjobb rész az évadban nálam. Sokkal jobb lett volna, ha a klónok egymás ellen fordulnak. Viszont helyette megkaptuk a Barriss Ahsoka meccset, ami nagyban emelte a rész élvezeti faktorát.

Valamint ne feledkezzünk meg Poggle kihalgatásáról, Barriss mellkason szúrásáról és a kukac a klón orrába helyezéséről, ami az évad legnagyobb megdöbbenését kiváltó sötét hangulatú cselekedetek és áll-leesések voltak. A legdurvább mégis Barriss nézése volt Ahsokára még a párbajuk előtt.

 

09-10 Grievous Intrigue-The Deserter

Ezen 2 rész előtt értetlenül állok. Olyan semmilyen részek. Se rosszat, se jót nem tudok elmondani róluk, felejtősek.

 

11 Lightsaber Lost

Egy Ahsoka központú rész, de mégis nem Ahsoka, hanem Sinube mester a kiemelkedő, megemlítendő benne. Egyszerűen megjelent és elvitte a hátán a részt, nagyon jó karakter. Emlékeztetett Yodára. A 2 fénykard-lopós nő, az évad 2 legrondább figurája, esküszöm hozzájuk képest Karina is szépségkirálynő. A vasutas szál is érdekes volt, szintén betekintést láthattunk Coruscant hétköznapjaiba. Tetszett Sinube fehér fénykardja is, főleg, hogy a következőben pedig az inverze, a fekete volt.

 

12 The Mandalore Plot

Ebben a részben ellátogattunk a meseszép Mandalore-ra, soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyről jönnek a Galaxis legnagyobb pusztítását elhozó karakterei, a mandalórok, valami olyan bolygóra számítottam, mint a Mustpecifista, de olyannyira, hogy a Holdra száműzte a régi elveket valókat, a Death Watch tagjait. Obi-Wan - Satine féle beszólogatást emelném még ki, kiválóan tudják forgatni a szót. Viszont Obi a harcban nem akkora tehetség, mint a szájalásban, ez ki is derült, amikor elpáholták a Mandalórok. Ismét bebizonyosodott, hogy a Jedik nem mindenhatóak és Obi-Wannak tényleg nem mindig van szerencséje.

A rész végi mandalór kivégzés, és a fekete kard volt a rész csúcsa.

 

13 Voyage Of Temptation

A sötétség, a félelem egy másik megközelítése. Az űrben, egy hajón van egy áruló, na de ki lehet az? Miközben eme rejtélyt meg akarnák oldani a szeparatista kis droidok fokozzák a hangulatot. Jobban elmélyedhetünk Obi és Satine múltjába, annyira, hogy egy meglepő fordulat is bejön a képbe. Majd ezt lezárva megláthatjuk Anakin újabb sötét oldali felé húzó húzását, a szenátor szívébe döfve azt.

 

14 Duchess of Mandalore

Megint egy akció nélküli, beszélgetős rész. Viszont az első nyílt Sidious féle ármánykodásos rész. Az utcarész nagyon jól sikerült, és a rész végi Satine-Obi beszélgetés elég érdekes a jövőre nézve.

 

15 Senate Murders

Az egyik legérdekesebb no akciós rész. Itt aztán orrba-szájba szenátusi tagok, ármánykodás, klikkedesedés és ahogy a cím is mutatja halálozások, ami mögött ember nem találná ki ki áll. Remek kis krimis epizód, öröm ilyeneket is az évadban tudni. Onacondát sajnálom, jó kis karakter volt.

Valamint a részt a hátán egy újabb mellékszereplő (kár, hogy csak 6-ot lehet jelölni a szavazáson, nagyon sok nagyon jó mellékszereplő van) mégpedig a felügyelő vitte el, nagyon jól eltalálták, remek karakter, még többet ilyet vagy többet őt. Remélem visszatér, nagyon megkedveltem.

 

16 Cat and Mouse

Az évad nyíltan nem időrendben lévő epizódja. Az Admirális és Anakin megismerését jó volt látni, de amúgy nem volt egy nagy rész.

 

17 Bounty Hunters

Ez is egy elég erős rész volt, kitűnő új arcokkal. Mind Embot, mind Sugit nagyon megkedveltem, és örülök, hogy van szívük és nem csak a rossz oldalon tudnak állni a fejvadászok. Külön öröm volt az előző évad egyik kedvenc karakterét Hondot visszahozni, bár itt nem jófiút játszott, de öröm volt újra látni. A téma is tetszetős volt, szeretem a hét szamurájt és a mesterlövészeket.

 

18-19 Zillo Beast és The Zillo Beast Strikes Back

Godzilla feeling, habár nem láttam a filmet. Valahogy Zillo nem tudott meggyőzni, elég randa a 3 kezével, 2 kézzel szebb volna. Viszont Palpatine hangulat és véleményváltozásai nagyon jók voltak mindkét részben és újból előtérbe került az ármánykodása.

A második rész második fele az ami igazán megfogott. Yoda és Aayla nagyot alakított, kedvenc momentumom a részekben. Egyszerűen annyira jók, hogy államat kerestem a nézése közben. Szegény testőrt sajnáltam, de hát R2 csak egy kis droid. De ezek után Anakin helyébe nagyobb teherbírásúvá alakítottam volna át, hisz a 2 rész alatt egy jó kis taxivá változott a kis droid.

 

20 Death Trap

A Boba-trilógia első és legjobb darabja. Szintúgy, mint a Voyage Of Temptation-ben, az űrben, egy hajón van egy áruló, na de ki lehet az? Persze itt már mi nézők nagyon is tudjuk ki az. Kiváló ötlet volt megmutatni Bobát és a bosszúján izgulni, hogy mire megy vele. Szegénynek valahogy nem sikerült, viszont bemutatkozott 2 segítője kiket már ismertünk a filmekből.

 

21 R2 Come Home

A rész elején lévő Venator roncs miatt nagyon fájt a szívem, jól szétesett szegény. Ebben a részben R2 volt a főszereplő meg az ő bohóckodásai. Az Aurra-Boba viszony tovább mélyülése is jó volt.

 

22 Lethal Trackdown

Az évadvég egyszerűen nem volt jó. Teljesen elhúzták az elejét és hamar zárták le, ez így ebben a formában nem tetszett. Viszont Hondo feltűnése és Coruscant alvilágának bemutatása nagyon frappáns volt, ez viszont tetszett. Hondo újból jófiú és egy új arcát mutatta. A csók-csattanó és az utána lévő apasági kérdés pedig újra kirepített a székből. Szeretem az ilyen húzásokat, még több ilyet.

Aurra cserbenhagyása és a Slave-I meghibásodása eléggé mély nyomokat hagyhat majd Bobában, nem is beszélve Bossk-ról, akivel jó cellatársak lehetnek. Remélem ezt a szálat nem hagyják így lógva jó lenne megtudni mindhármukról több mindent.

 

Összességében ez az évad már kezd a harmadik rész felé terelődni hangulat terén. Az első évadhoz képest jobban belementek a karakterek mélyítésébe, bemutatásába, pátyolgatásába. Bár a sorozat címe is a háborúra utal, de én jobb szeretem azokat amik a háttérben folynak és nem a háborúbt mutatják. Az alcímben lévő fejvadászokat annyira nem erőltették bele a részekbe, de mikor felbukkantak, taroltak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Karrde. Egy fejvadász rajongónak sose elég belőlük. :)

Off

A csempészeket szeressem, de ha azok nincsenek, jobb híján jöhet a többi alvilági alak is, szóval a fejvadászok kicsit pótlékféleségek :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
Ez jó eredménynek számít?
Nagyon! Itt a leírás, hogy mit is jelent ez a pontozás náluk:

 

"8.0 to 8.9

An excellent television experience that misses the boat in just a few key areas. TV shows that score in this range still come highly recommended by IGN."

 

Egész évadban olvastam Goldmant, nagyon jókat írt szinte minden részről. Az első évad 7.7 -et kapott tőle.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mikor írtam, hogy felnőttsorozat? "Kinőtte a gyereksorozat kategóriát"...de akkor pontosítok: már nem kizárólag gyerek nézők számára készül, amitől nem lesz 100%-ig felnőtt sorozat. Ody említette a politikát... egy 14 éves gyerek hogy ért meg egy komolyabb politikai szálat?
Persze azt biztos tudja, hogy melyik a jó meg a rossz bácsi, de a mögöttes dolgokra már nem bizti, hogy azonnal rájön. Volt pár ilyen rész a második évadban, plusz itt a monológok is hatalmasak voltak. Főleg Satine szövegei vitték a prímet.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze azt biztos tudja, hogy melyik a jó meg a rossz bácsi, de a mögöttes dolgokra már nem bizti, hogy azonnal rájön. Volt pár ilyen rész a második évadban, plusz itt a monológok is hatalmasak voltak. Főleg Satine szövegei vitték a prímet.

Igaz. A Senate Murders sem épp' egy tiniknek való akcióegyveleg, bár talán jobban követhető a cselekmény, mint a Satine-trilógia esetében. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igaz. A Senate Murders sem épp' egy tiniknek való akcióegyveleg, bár talán jobban követhető a cselekmény, mint a Satine-trilógia esetében. :D
Ebből a szempontból a Duchess of Mandalore rész volt páratlan! Talán annál jobban még egyik TCW epizód sem adta vissza a politika rendszer korruptságát.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebből a szempontból a Duchess of Mandalore rész volt páratlan! Talán annál jobban még egyik TCW epizód sem adta vissza a politika rendszer korruptságát.

Ebben rejlik az epizód különlegessége.

Amúgy érdekes, hogy pont azokat a részeket nem jelölte senki, amik kicsit jobban rámennek a politikára. Úgy emlékszem, azt írtad, hogy a Duchess of Mandalore-ra, a Senate Murders-re és egy harmadik részre senki nem szavazott.

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebben rejlik az epizód különlegessége.

Amúgy érdekes, hogy pont azokat a részeket nem jelölte senki, amik kicsit jobban rámennek a politikára. Úgy emlékszem, azt írtad, hogy a Duchess of Mandalore-ra, a Senate Murders-re és egy harmadik részre senki nem szavazott.

Igen, köztük én sem. :D De attól még nagyszerű részek voltak. A Senate Murders azt a szélmalomharcot mutatja be, amit a képviselők vívtak. Ez a két rész tökéletesen bemutatta a rendszer visszásságait. ami külön becsülendő, hogy 22 perc alatt tették mindezt.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

"A jó és a rossz közötti határ sokszor elmosódott. Most jobban, mint valaha."

 

Ez a pillanat is eljött, ideje megírnom a kritikámat a második évadról. Szó se róla nem siettem el, de ez olyan évad volt, amit érdemes kicsit emészteni, nem kell első felindulásból lereagálni. Azt kell, mondjam arra jutottam, hogy olyan az egész, mint a jó bor. Idővel még inkább különlegessé válik.

 

Természetesen az évad előtt nekem is megvoltak a saját prekoncepcióim, mit szeretnék látni, merre menjen tovább a sorozat. A legfontosabb kívánságom, a történetek sötét tónusának kiemelése, maradéktalanul teljesült. Elég, ha csak annyit mondok, hogy egy másodpercre se tűnt fel Jar Jar a színen (na, jó, lehet, hogy a szenátusban láttuk néha). ;) Az első évad történetei nagy százalékban a konkrét harctéri események körül forogtak, ritka volt egy-egy kitekintés. Ezúttal ezek száma megnőtt, ráadásul a politikai szálat is sikerült kellően előtérbe helyezni, aminek személy szerint nagyon örültem. Mivel az első évad csak érintőlegesen mutatta be a szenátusi munkát, már nagyon vártam, hogy igaziból is láthassam, miként mentek ott a dolgok. Ez egy olyan lyuk volt eddig az SW függönyén, ami betömésért kiáltott. Lényegében Palpatine egész mesterkedése a szenátusban zajlott, így nem lehetett megkerülni ennek bemutatását. Szerencsére így érezték ezt Lucasék is, és megalkották a Mandalore szálat, valamint a Senate Murders epizódot. Eme történetek közben éreztem azt, hogy egy új, komolyabb szintre lépett a sorozat. Sokkal inkább szólt fiatal felnőtteknek, mint a korábbi epizódok. A politikai szálban kulcsszerepet kapott egy új karakter, Satine Kryze, akinek olyan monológjai voltak, hogy gyakran csak lestem, hogy Te jó ég, ez egy játékfilmben is megállná a helyét. Az írók nagyon kitettek magukért. Ezekben a részekben a komolysági tényező kellően magas szintet ütött meg, de ez szinte az egész évadról elmondható. Minden történetben ott volt a mögöttes mondanivaló és a tanítás, ami egy újabb jó érv amellett, hogy a hasonszőrű sorozatok fölé emeljük a TCW-t. Tulajdonképpen a tanításban rejlik az SW igazi értéke, hogy a fiataloknak helyes utat mutasson. A mai világban ez külön megsüvegelendő törekvés.

 

Persze a politika mellett a háború is szerepet kap, de ennél is több az olyan kaland, amihez a háború csak a hátteret nyújtja. Ilyen Bane és a Jedik harca ahol a rend jövője a tét, vagy említhetném Zillo történetét, ahol kemény morális húrok pendülnek meg. Boba bosszúja is a múltban gyökeredzik, története a második évad ékköve és méltó befejezése. További általánosságok helyett azonban most olyan jön, aminek az első évadnál nem éreztem szükségét. Minden rész vagy történeti szál mellé szeretnék egy kis kommentárt fűzni, pontozni viszont nem fogok, mert felesleges. 

 

A holokron trilógia

Rögtön az évad elején belekukkanthatunk egy Jedi-sith konfliktusba. Érdekes, hogy a lovagok saját belső krízisük megoldása érdekében használják a klónsereget. Bane karaktere kiteljesedik, Palpatine pedig egy új arcát mutatja meg.

 

A geonosisi történet szál

A leginkább háború centrikus történeti szál, amiben minden benne van, ami csak szem-szájnak ingere. Grandiózus földi és légi ütközet, monumentalitás dögivel. Ráadásul a geonosisik társadalmi szerveződéséről is megtudhatunk egyet, s mást. Igazi kiegészítése ez a szál az EPII –es Geonosisi sztorinak.

 

Grievous duológia

Ebben az évadban se „úsztuk” meg Grievous nélkül, aminek nagyon örültem.  Obi-Wan és a tábornok között sokkal mélyebb és hosszabb idő óta tartó rivalizálás zajlik, mint azt a filmekből gondoltuk volna. Ráadásként pedig láthatjuk mi is motiválja Grievoust a Jedikkel kapcsolatban, és miként vadászik rájuk. Ezek az aspektusok remekül megjelennek a Grievous Intrigue epizódban. A folytatás meglepő módon egy dezertőr klónra, Cut Laquwane –re épül, akin keresztül a klónok életében és gondolataiban merülhetünk el. Cut véleménye mesze áll az átlag klónok nézőpontjától, de ettől lesz ő különleges.

 

Lightsaber Lost

Könnyed epizód, Ahsokával a főszerepben, akitől elcsenik a fénykardját. A korábbiaknál merőben más hangulatú rész, a fiatalos hév és a korral járó bölcsesség és tapasztalat találkozása. Sinube mester nagyon üde színfolt, és a kis nyomozásuk Ahsokával kellően érdekes. Ez egy amolyan tanító rész, amibe rengeteg hasznos bölcseletet bújtattak bele.

 

A Mandalore történet

Az első tisztán politikai szál a sorozat történetében. Sidious a Mandalore egykor erőszakos, ám ma már békés útra tért népét akarja újra háborúba taszítani. Már csak a karakterek miatt is nagyon erős ez a három rész, de közülük is kiemelkedik Satine hercegnő, akinél nagyobb pacifistát keresve se találunk. Remekül fel lett építve a trilógia, a szenátusi jelenetek pedig az évad csúcspontjai közé tartoznak.

 

Senate Murders

Lecsengés gyanánt még egy kis politika, krimivel keverve. Nagyon sajnáltam Onaconda halálát, már az első feltűnésekor szimpatikus volt, kár érte. Az viszont érdekes, hogy Lolo, egy ilyen elvakult szélsőséges, hogyan húzhatta mellette ilyen sokáig feltűnés nélkül…

Divo hadnagy eredeti színfoltot jelentett a karakterek között. Jelleme és megjelenése mind-mind újszerűen hatott.

 

Cat and Mouse

Visszatértünk a régi jó ismerőshöz, a Christophsishoz is, természetesen időrendbe visszafelé haladva. Ezúttal egy űrcsatával kedveskedtek nekünk a készítők, és egy remek fő gonosszal, Trench admirális személyében. Nekem kicsit olyan ő, mint Mar Tuuk, csak még jobb kivitelben. Ráadásul róla már fájl is létezik a Köztársasági hírszerzésnél, szóval nem kispályás az ürge….akarom mondani pók. :D Egyébként remek hangulatú epizód, bár szerintem elhamarkodottan ölték meg Trenchet, bőven lett volna még a karakterben lehetőség.

 

Bounty Hunters

Egy kellemes tisztelgés Kurosawa és a hét szamuráj előtt. Olyan jól sikerült a feldolgozás, hogy az Aranyfénykardos díjátadón ez a rész nyerte el a legjobb epizódnak járó díjat. Teszem hozzá rögtön, nem érdemtelenül. A rész végén látható csata az egyik legjobban megkoreografált és talán a legdurvább földi csata is a második évadban.

 

Zillo duológia

Az egyik személyes kedvencem Zillo története. Nem feltétlen a szörny miatt, de pl. Urus dose minden pénzt megér, csak úgy, mint Malastare és a dug faj. Imádom őket. :D Palpatine újfent megmutatja milyen irtózatosan nagy szemétláda, és csupán az érdekek vezérlik. Persze ezt eddig is tudtuk, de minél több ilyet látunk, annál inkább megvetjük. A jedik Zillo halálában vállat szerepe nem fog a rend aranylapjaira kerülni, itt is tehetetlennek éreztem őket, és leginkább Palpatine megsegítésén ügyködtek, ami persze érthető, de mégis elszomorító. Ez a két rész különösen lenyűgözött a látványvilágával, ebből a szempontból is kiemelkedően jól sikerültek. Zillo halála pedig méltán pályázik az évad legérzelemdúsabb jelenetei közé.

 

Boba Fett trilógia

Mint fentebb már említettem, a kis Boba története méltó lezárása az évadnak. A sorozatban ezt a sztori vonalat és megvalósítást éreztem leginkább filmesnek, nagyszerű volt a tálalás. A kis Boba nem lett eltúlozva, pont olyannak mutatták be, mint amilyennek el lehet képzelni egy tizenéves árvát. Remek jelnetek és kiváló zene fűszerezte mindezt. És persze ne feledkezzünk meg Aurra Sing –ről, aki a sorozat legkarakteresebb gonoszává avanzsált nálam. Hidegvérű és kegyetlen gyilkos, aki bármiért képes ölni, ha éppen úgy tartja jónak. Nagy örömömre nem kell megválni tőle a későbbiekben sem, hisz a harmadik évadban visszatér. A záró képsoroknál pedig ott voltunk, ahol az első évad is befejeződött; a Coruscanti börtönnél. Ezen a helyen lassan már annyi ismert arc lesz, hogy egy egész évadot lehet építeni a kiszabadításukra.

 

És hogy mi nem tetszett az évadban? Csak egy dolog volt, de az igen bosszantó. A hosszú, néha 3-4 hetes szünetek. Ez sajnos megakasztotta a sorozat lendületét, néha a feelinget és a lelkesedést is csökkentve ezzel. Őszintén remélem, hogy a jövőben mellőzik ezeket a maratoni leállásokat. Sokan említették az ilyen-olyan filmekből való „másolásokat”. Nos, ez engem abszolút hidegen hagyott, mert egyrészt ez jellemző volt mindig is az SW filmekre (rengetegszer azért nem tűnik fel ez, mert igen régi klasszikus filmekből van merítve az ihlet és a kritikus tömeg nem ismeri ezeket), másrészt pedig inkább csak egy-egy elemet emeltek át, de az SW hangulat megmaradt.

 

Egy szó, mint száz, remek évad volt a második, és hozzám közelebb is áll, mint az első. Sikerült hozni azt a szintet, amiben az első évad után reménykedtem, a fejlődés szinte minden téren látható. Sötét hangulat, komoly és elgondolkodtató történetek, remek látvány és zenei témák; ezek a jellemzők emelik a második évadot a csúcsra.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szép összefoglaló lett. :) Nagyjából hasonlóan látom én is ezt az évadot, csak annyit hangsúlyoznék még, amit már talán írtam is máshol, hogy igényes és karakteres mellékszereplőkben sokkal gazdagabb lett, mint az első, ez nagyon jót tett a történeteknek, és ugyanez mondható el a többrészes történetszálakról is, amelyekben bővelkedhettük. :P

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szép összefoglaló lett. :) Nagyjából hasonlóan látom én is ezt az évadot, csak annyit hangsúlyoznék még, amit már talán írtam is máshol, hogy igényes és karakteres mellékszereplőkben sokkal gazdagabb lett, mint az első, ez nagyon jót tett a történeteknek, és ugyanez mondható el a többrészes történetszálakról is, amelyekben bővelkedhettük. :P
Nocsak, észrevette valaki, hogy írtam? :P Köszönöm. Amit írtál azzal pedig egyetértek. Ott van pl. Hondo, aki ugyan az első évadban is szerepet kapott, de itt lett igazán szerethető és vagány karakter.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nocsak, észrevette valaki, hogy írtam? :P Köszönöm. Amit írtál azzal pedig egyetértek. Ott van pl. Hondo, aki ugyan az első évadban is szerepet kapott, de itt lett igazán szerethető és vagány karakter.
Majd eszmélnek a többiek is. :)

Hondo az egyik kedvencem, pedig én nem nagyon szoktam így lenni negatív karakterekkel. :P De ő tényleg nagyon szerethető. Nagyon bírom, ahogy beszél. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Majd eszmélnek a többiek is. :)

Hondo az egyik kedvencem, pedig én nem nagyon szoktam így lenni negatív karakterekkel. :P De ő tényleg nagyon szerethető. Nagyon bírom, ahogy beszél. :P

Szerintem is eszméletlen jó karakter! Nálam csak Urus Dose tudja felvenni vele a versenyt. Egy "yerk" mind a kettő. :P
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is eszméletlen jó karakter! Nálam csak Urus Dose tudja felvenni vele a versenyt. Egy "yerk" mind a kettő. :P
Ki az az Urus Dose? :P Persze úgy értem, hogy Hondo-hoz képest. :P Hondo csaknem főszereplővé vált, annyi epizódban szerepelt. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ott van pl. Hondo, aki ugyan az első évadban is szerepet kapott, de itt lett igazán szerethető és vagány karakter.
Hondo az egyik kedvencem, pedig én nem nagyon szoktam így lenni negatív karakterekkel. :P De ő tényleg nagyon szerethető. Nagyon bírom, ahogy beszél. :P

Jól mondjátok, Hondo a király. :) Azok a dumák, amikkel előhozakodik... És az a stílus, az a szinkronhang... Csak a példa kedvéért, én már attól eldobtam az agyam amikor mondta Aurra Singnek, hogy "Veeery dangerous woman" és jött azzal az egyedi röhögésével. :P Elképesztőőő. :P Várom hogy a harmadik évadban visszatérjen újabb két epizódban (Ha nem többben) :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.