Ugrás a kommentre

Sport


lokatelli

Ajánlott hozzászólás

F1:

 

Elsőként a Mercedes-botrányról annyit, hogy hiába most nekik szurkolok, jogosnak érzem a többi csapat felháborodását az ügyel kapcsolatban! Az mondjuk nem tiszta előttem, hogy történhetett meg az, hogy senki sem vette észre Barcelona után, hogy ezek ott maradtak. Mindenki nagyba pakolt, ők meg nem csináltak semmit, csak várták, hogy a többiek elmenjenek és utána elkezdhessék az illegális körözést (mert ez a teszt elvileg a futam utáni napokban volt és a Mercedes addig ott maradt!). Ettől függetlenül a büntetés az persze jár azt, hogy ebből mennyi előnyt szereztek egyértelműen nem lehet megmondani és az már világossá vált, hogy a kezdeti zavarodottság után a két fél (a Mercedes és a Pirelli) egyeztette a verzióikat és a németek csapatnak kapcsolatait nézve nem lesz egyszerű az FIA dolga a bíróságon. Azt, hogy vegyék el a pilótáktól a pontokat irracionálisnak tartom, ők is benne volt természetesen, hiszen ők tették meg azt a 1000 km-t, de nem az ő felelősségük volt ennek a megszervezése (még ha akarná se tudnák kiharcolni egy versenyző se, hogy a csapata meghúzzon egy ilyet). Maximum büntetésnek azt tudnám elképzelni, amit a McLaren kapott 2007-ben (bár ott érzéseim szerint egy sokkal komolyabb ügyről volt szó). A büntetés mindenféleképpen jogos lesz, mert ott kezdődik, hogy nem kellett volna ebbe belemenni a Mercedesnek, viszont a mértékét azért relevánsan kellene kezelni!

 

Maga a nagydíj számomra nem sok izgalmat tartogatott, ettől függetlenül hatalmas felüdülés volt a Monaco-i vonatozás után! Ez persze a pálya karakterisztikájából és a kialakult verseny-szituációkból is adódott, de voltak szép akciók, komoly taktikázások és még "nagy" védekezések is, ami miatt nem volt unalmas a verseny. Emellett persze az élen túlságosan is egyoldalú volt minden. Vettel és a Red Bull teljesen simán nyert, ezzel együtt persze abszolút megérdemelten. Emiatt nem voltam maradéktalanul elégedett magával a futammal, ugyanis ha a középmezőnyben és hátsó régiókban mennek a csatározások, de az élen lévő pilóta gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arat, akkor nekem ott hiányérzetem van. Itt is ez volt a helyzet. A címvédő végig gyakorlatilag érinthetetlen volt, ráadásul úgy hogy még elkövetett olyan hibákat is, amik kis híján akár a versenyébe kerülhettek volna! Bottas hatalmas csalódás volt számomra, úgy is, hogy számítani lehetett rá, hogy a futamra nem tudja majd átmenteni az időmérőn mutatott formáját. Raikkonen szintén terített betli, viszont mindkét Ferrari a maga relációjában kihozta a maximumot.

Amennyiben nem összességében a futamot nézem, hanem kifejezetten Hamilton teljesítményét, akkor azt kell mondjam tetszett és jó versenyt futott. Igazából úgy gondolom itt van a Mercedes igazi helye jelenleg a táplálékláncban. A Red Bull és a Ferrari mögött! Nem egy erős autó ez még mindig, de klasszisokkal jobb, mint a tavalyi és mindenképpen biztatóbb annál, amit én vártam. Ezt leszámítva persze nem egy (ahogy Amerikában mondják) championship material , mert ugyan az időmérőkön mindig erősek, versenykörülmények között továbbra is gond van a hosszú távú tempóval és a lényeg bizony itt dől el! A Monaco-i győzelmet meg persze helyén kell kezelni, ez ettől még nem egy győztes autó. Itt is az volt a kulcs, hogy Hamilton az elején el tudott jönni másodikként, így kimaradt a mögötte lévő csatározásokból, de Rosberg is kellett hozzá, aki a 3. helyen fel tudta tartani Webbert és Alonsót. A végén kijött a két autó között különbség Alonso simán otthagyta az egyenesben, előtte azért láthattunk egy-két szép zárást Hamiltontól, de hosszú ideig nem lehetett tartani a pozíciót a Ferrari egyértelműen gyorsabb volt. Talán a végén lett volna még egy sansza, amikor előtte Alonso hibázott és utána nagyon felért rá a brit pilóta, de akkor én innen kívülről úgy éreztem elkapkodta Hamilton, a célegyenes ráfordítónál össze is értek egy picit. Ha vár egy kicsit utána a célegyenesben nagyobb esélye lett volna, megvolt hozzá a tempó előnye. Ettől függetlenül ez a harmadik hely reális. Tavaly Kimi hasonló helyzetből a két nagy mögött végül fel tudott kapaszkodni év végén az összetett dobogóra, ezt várom idén Hamiltontól. A világbajnoki cím most nem az ő asztala, de ha összetettben is meglenne majd ősszel a 3. hely én abszolút mértékben elégedett lennék. :)

 

Nem közvetlenül a futamhoz tartozik, de elhunyt egy pályamunkás a nagydíjon. A futam után Gutierrez versenygépét szállították ki és miután futás közben megbotlott a vonatójármű alá esett a férfi, ami utána áthajtott rajta. Ezt követően helikopterrel vitték kórházba, kritikus állapotban. Reggelre kiderült, hogy nem élte túl a balesetet. Tapasztalt munkás volt, 10 éve folyamatosan ott volt a versenyeken. Egyébként 2001 óta ő az első halálos áldozata a sorozatnak... RIP!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi! Alonso második helye szép! :D

Az, viszont nő a különbség közte és Vettel között :( Viszont legalább már az összetettben is második, mivel sikerült megelőznie a pontversenyben az eddig köztük lévő Raikkönent.

A futam jó volt, Massát külön dicséret illeti, hogy az utolsó körben sikerült megelőznie Raikkönent, ezen kívül is nagyon szépen versenyzett, a többit Wilde leírta.

Nem mellékesen soha nem értettem és nem értem, miért dicsérik agyba-főbe a győztest a kommentátorok, amikor sima rajt-cél győzelmet arat. Nem csak most, máskor is és mással kapcsolatban is. Az ilyen győzelemben semmi zseniális, kolosszális, stb. nincs. Elindul, a mögötte lévők lemaradnak, és minden különösebb manőver nélkül bedöcög a célba. Ez már máskor is felhúzott.

 

Én is nagyon sajnálom a pályamunkást :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szujó és kollégái felszabadult vidámsággal beszélik meg a tegnapi futam tanulságait. Nagyon vicces :D

Huh, Alonsoról jól megmondják a tutit. Hát igen.. sok éve nem nyert már világbajnokságot, kérdés, meddig lesz még motivált.

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az, viszont nő a különbség közte és Vettel között :( Viszont legalább már az összetettben is második, mivel sikerült megelőznie a pontversenyben az eddig köztük lévő Raikkönent.

A futam jó volt, Massát külön dicséret illeti, hogy az utolsó körben sikerült megelőznie Raikkönent, ezen kívül is nagyon szépen versenyzett, a többit Wilde leírta.

Nem mellékesen soha nem értettem és nem értem, miért dicsérik agyba-főbe a győztest a kommentátorok, amikor sima rajt-cél győzelmet arat. Nem csak most, máskor is és mással kapcsolatban is. Az ilyen győzelemben semmi zseniális, kolosszális, stb. nincs. Elindul, a mögötte lévők lemaradnak, és minden különösebb manőver nélkül bedöcög a célba. Ez már máskor is felhúzott.

 

Én is nagyon sajnálom a pályamunkást :(

Nem igazán kedvelem Vettelt, de most igazságtalan vagy. Vettel végig űridőket autózva magasan verte a mezőnyt, majdnem végig hiba nélkül. Egyáltalán nem könnyű így végigmenni, sőt. Szerintem egyszerűbb egy hegyi szakaszon haladni órákig, mint egy kopár sivatagban, márpedig tök egyedül az élen haladni ilyesmi lehet. Könnyen belealszik az ember, ami egy ilyen utcai pályán gyorsan megpecsételheti a sorsod.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mint írtam lentebb, általában bajom van az ilyen megnyilvánulásokkal (nem csak a mostanival), akárkire alkalmazzák. Ha jól emlékszem, és mivel tegnap láttam a futamot, szóval még rémlik valami, mások is mentek piszok jó köröket, leggyorsabb köröket, és végül nem Vettelé volt a futam leggyorsabb köre. Űridő kilőve. És mivel nem fél körrel a mezőny előtt ért célba, így nem is verte magasan a mezőnyt. Emlékezzünk csak arra, amikor MS fél körökkel mindenki előtt ért célba.Valóban nehéz lehet utcai pályán senkitől sem zavartatva haladni, közben lankad a figyelem, meg is látszott, Vettel vétett is egy elég csúnya hibát emiatt. De ettől még nem ment zseniálisan. Inkább csak hozta a kötelezőt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A tegnapi F1-hez még annyit tennék hozzá, hogy Eddie Jordan az interjúkat bántóan túljátszotta. Próbált showmankedni, de ebből inkább egy kínos ripacskodás lett. Igazán megmaradhattak volna DC-nél erre a szerepkörre, vagy ha már Kanada, akkor meg Villeneuve (bár lehet ő nem vállalta volna), mindenesetre szerintem Coulthard mindenképpen remek választás az ilyen feladatokra. Versenyzőként is nagy kedvencem volt (amikor még nem volt Hamilton), de visszavonulása után is helytállt, mindezt a sportág közelében maradva!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A legfontosabb célja, hogy tesztelje a jövőbeni házigazda felkészülési állapotát. Infrastruktúra, stb. Emellett itt próbálják ki először élesben a gólbíró technológiát. Szintén nem mellékes, hogy mivel a házigazda csapat nem selejtez a VB-re, ezért nekik ez az egyetlen esélyük, hogy igazi tétmeccseket játszanak a VB előtt. Szerintem remek hangulata van, és mindenképpen van értelme 4 évente megrendezni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az mondjuk érdekes lesz jövőre, hogy ilyen időpontban lesznek a meccsek. Az ottani időzónával 5 óra mínusz az eltérés. Dél-Afrikában szerencsére pont úgy jött ki, hogy normális menetrendben tudták rendezni a mérkőzéseket. Németországban sem voltak ilyen problémák, az utolsó amire emlékszem, hogy hasonló szituáció állt volna fenn, az a Dél-Korea - Japán VB volt, ahol magyar idő szerint reggel + délután játszották a találkozókat. A meccsek java részét úgyis fő műsoridőben fogják tartani ami a legjobb esetben is éjfélt jelent nálunk. Az még nem olyan vészes és aki akarja úgyis megnézi, de kíváncsi leszek majd arra jövőre milyen lesz éjszaka focit nézni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdemes a hivatalos oldalról tájékozódni:

 

The Opening Match will take place on 12 June in Sao Paulo, with a kick-off time of 17.00.

Group-stage games will be played at 13.00, 15.00, 16.00, 17.00, 18:00, 19.00 and 21:00 local time, with knockout stage matches at 13.00 and 17.00 local time.

 

The semi-finals will be played at 17.00 local time and the Final, on 13 July 2014 at the iconic Maracana stadium, at 16.00 local time.

 

All kick-offs are local time, with Cuiaba and Manaus being CET-6, all other venues CET -5.

 

Ez azt jelenti, hogy lesznek meccsek már 18:00-tól, a legkésőbbi pedig hajnal 2kor kezdődhet itteni idő szerint.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap megérte fennmaradni az Olasz-Japán miatt. Varázslatos meccs volt: ha a japánok 1 év múlva is így fociznak, sok csapatnak komoly gondokat okozhatnak majd. Nagyon sajnáltam, hogy nem szereztek legalább egy pontot, rászolgáltak volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap megérte fennmaradni az Olasz-Japán miatt. Varázslatos meccs volt: ha a japánok 1 év múlva is így fociznak, sok csapatnak komoly gondokat okozhatnak majd. Nagyon sajnáltam, hogy nem szereztek legalább egy pontot, rászolgáltak volna.

Hiába fociznak úgy, ha közben még mindig amatőrök. Sose marad más nekik csak a szimpatikus vesztes karaktere.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.