Ugrás a kommentre

Sport


lokatelli

Ajánlott hozzászólás

Hamilton mekkorát ment ma te jó ég... :clap: Ez a teljesítmény a régi énjét idézte, nagyon rég volt már ilyen összeszedett. Az utána látszott rajta, hogy a magánéleti problémái még mindig nagy hatással vannak rá, ami továbbra is szomorú, de legalább nem volt kihatása a teljesítményére.

Tényleg az egész verseny nagyon egyben volt számára az elejétől a végéig. Nem ment tönkre semmi és tisztán erőből megcsinálta ezt a Mercedes. Mondjuk amikor ott a végén Rosberg alatt megadta magát az autó, akkor először csak azt láttam, hogy az egyik Merci (még a sisakjuk is hasonló)... na ott a sz*r vigyázzba állt bennem, hogy már megint annyi lehet a győzelmi esélyeknek, de szerencsére most Hamiltonnak nem volt semmilyen gondja.

Összességében tényleg egy élvezetes futam volt, különösen a Magyar Nagydíjhoz viszonyítva. Régen láttam már száraz körülmények között ilyen akciódús versenyt a Hungaroringen. Sutilt és Grosjeant sajnálom nagyon, mert előbbinek igencsak méltatlan véget ért a 100. nagydíja, míg Grosjeannak simán dobogós esélyei voltak... A Ferrarinak kellene még most feljavulni, hogy igazán összeérjen a mezőny az elejében.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban jó kis futam volt. Az egyetlen rejtély számomra a Mercedes és a gumi kapcsolata. Ugyebár eddig alap volt, hogyha meleg volt, akkor a Mercedes reményei és esélyei egyből elszálltak, hiszen a gumikopással nem bírtak megbirkózni. Na de, ezen a futamon volt eddig a legmelegebb, és mégis megoldották. Most vagy fejlődtek, vagy valami más miatt volt ez a futam kevésbé gumi terhelő, de nem tudom, hogy pontosan mi lehetett az ok.

 

Ami biztos, hogyha ezt a formát hozzák a mercik a gyors időmérővel kombinálva, akkor Hamilton a végén akár oda is érhet az összetettben is. Én ennek nagyon szurkolnék, hátha. Vettelt meg kell verni, nekem mindegy, hogy ki teszi meg...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt a modellt nem vetette el egyébként senki a sikeresebb helyeken, mi is onnan vettük át. Az akadémiai rendszert! Ugyanis erről szól ez az egész program, amit elkezdtek (néhány éve fut), tehát nem egy évtizedek óta működésképtelen koncepció.

Akkor úgy tűnik, itt van a kutya elásva és ezért nem igazán találjuk a közös nevezőt. Ugyanis nem az akadémiai rendszerrel, az utánpótlással és a tehetséggondozással van a problémám, ott jogosnak érzem a közpénzekkel történő támogatást, hiszen (ahogyan Te is írtad) máshol is így megy a modell.

Ezért is próbáltam (sikertelenül :)) az előző hozzászólásomban kihangsúlyozni, hogy a magasabb szintű "profi" rendszerrel van a bajom. Tehát az NB1 és alacsonyabb felnőtt ligák, a profi klubok "nagy" csapatai, a felnőtt válogatott és az ezekkel kapcsolatos összes egyéb terület.

Azt beláthatjuk, hogy a fociban elég markánsan elválik ez a két terület és teljesen más utakon jár a kettő. Remélem ezzel sikerült tisztázni ezt a finanszírozási kérdéskört. ;)

 

Magával a labdarúgással is igen kevés gyerek ismerkedett meg szerintem konkrétan tesi órán... hanem inkább a TV-ben látta, vagy már előtte óvodában is azt rugdosták az udvaron (itt a labdára gondolok) és úgy szerette meg.

Ez így van. Hisz a szülő focit néz és focizni "tanítja" a gyereket, az udvaron rugdossák a labdát. Az óvodába ilyen gyerekek mennek, akiktől az óvónők is ezt "várják el". Aztán a suliban sincs más alternatíva ezen kívül, ha játék van, akkor az a foci. Ezen kívül a médiából is sokkal több foci "ömlik" ,mint más sportág. Illetve a focistákat sokkal jobban megfizetik. Igazad van, ez mind azért van, mert ez ivódott legmélyebben a kultúránkba, annak szerves része. Én csak azt mondom, hogy ne gondoljuk, hogy ez egy természeti törvény vagy adottság, hiszen a társadalom alakította így és mi őrizzük ezt a hagyományt. ;)

 

Azt meg szintén személyes tapasztalat alapján mondom, hogy aki igazán akar pl. kézilabdázni az ott is megteheti, ahol nincs komoly csapat, és nincs is benne szorosan az iskolai tantervben.

Persze. Csak nem mindegy, hogy vmit kifejezetten preferálnak, erőltetnek, vagy neked kell extra köröket rónod, hogy elérhesd. Az én osztályomban is volt kézilabdás srác, tehát biztos lehetett kézilabdázni. Csak ilyen esetben a szülő (ki tudja milyen okból) az, aki az adott sportra járatja a gyerekét, tipikusan nem a gyerkőc veti fel az ötletet, hisz nem is ismeri az adott sportot. Ezzel szemben focinál már óvodából úgy megy haza minden 2. gyerek, hogy focista akar lenni. Ez nagy különbség.

Anno nekem is a szüleim találták ki, hogy vízilabdázzak, mert láttak vmi hirdetést, én pedig szerettem a vizet és az úszást. 8-9 éves lehettem és nem sok fogalmam volt mi az egyáltalán. Aztán a szabadidőmben jártam edzésekre és lényegében a korosztályos "profi" körülményekbe kellett bekapcsolódnom. Ellenben focizni már 4 éves koromban elkezdtem és semmit nem kellett tennem érte. Óvodában fakultatíva csak ez a sportlehetőség volt (még gólkirály is lettem :D), suliban pedig szintén végig ez volt a kötelező tesi órai játék.

 

Lényeg a lényeg, felőlem is zárhatjuk a témát, már így is a többiek agyára mehettünk ezzel. Persze nem zárkózok el a további ez irányú diskurzustól sem, de nem is erőltetem. :);)

----------------------------------

F1:

Akkor úgy látom, hogy egyedül vagyok Vettel-szimpatizáns és magányosan kell tengődnöm eme dzsungelben? :D

Gratula egyébként Hamilton-nak, szépen és higgadtan versenyzett. Kíváncsi leszek mennyire lesz ott a továbbiakban is a győzelemre esélyesek közt a két Merci. Azért ezen a hétvégén minden elég jól összejött Ham-nek, bár ez semmit nem von le az érdemeiből.

Grosjean első büntetése szerintem jogos lehetett, még ha nem is láttuk rendesen. Azért ha a versenybíróknak jó visszajátszásaik voltak, akkor azért csak nem olyan bonyolult megítélni, hogy egy autó 4 kerékkel túllépett-e egy vonalat. Nagyon szomorú lennék, ha ennyire vakok lennének. :) Ellenben a második büntetése baromság volt, pláne úgy, hogy teljesen értelmetlen volt, mert semmit nem vesztett vele. Ezért kár volt szítani az indulatokat és bohócot csinálni magukból.

Vettel-nél az első kiállásnál cseszték el a futamát. Mondhatni a terv szerinti RB taktikai baklövés. Fél sec-re volt Ham-től, amikor kijött, aztán beragadt Button mögé és mire átlépte, már 10+ sec volt a hátrány. Nem mondom, hogy amúgy megfogta volna, de lett volna rá esélye, a 2. hely pedig garantált lett volna. Mindegy, így is Alonso előtt végzett, még ha csak 2 pontot is hozott rajta.

Kimi-nek is jár a pacsi, bár most inkább a stratégák hozták be 2. helyre, neki kb. csak egy fagyinyalogatásnyit kellett megerőltetnie magát. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ami biztos, hogyha ezt a formát hozzák a mercik a gyors időmérővel kombinálva, akkor Hamilton a végén akár oda is érhet az összetettben is. Én ennek nagyon szurkolnék, hátha. Vettelt meg kell verni, nekem mindegy, hogy ki teszi meg...

Mint ismeretes, Hamiltont se nagyon csípem, de inkább ő legyen a világbajnok, mint Vettel. Vagy még inkább Raikkönen :D Ha már Alonso alatt nem megy úgy a Ferrari, hogy odaérjen a mezőny élére :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban jó kis futam volt. Az egyetlen rejtély számomra a Mercedes és a gumi kapcsolata. Ugyebár eddig alap volt, hogyha meleg volt, akkor a Mercedes reményei és esélyei egyből elszálltak, hiszen a gumikopással nem bírtak megbirkózni. Na de, ezen a futamon volt eddig a legmelegebb, és mégis megoldották. Most vagy fejlődtek, vagy valami más miatt volt ez a futam kevésbé gumi terhelő, de nem tudom, hogy pontosan mi lehetett az ok.

 

Ami biztos, hogyha ezt a formát hozzák a mercik a gyors időmérővel kombinálva, akkor Hamilton a végén akár oda is érhet az összetettben is. Én ennek nagyon szurkolnék, hátha. Vettelt meg kell verni, nekem mindegy, hogy ki teszi meg...

 

Szerintem ez az (régi) új keverékek miatt lehetett. Most áttértek elvileg valamilyen formában visszatértek a tavalyi konstrukcióra a Pirellinél és ezek az abroncsok lehet, hogy abszolút jól müködnek majd a Mercedeseken. Persze pályája válogatja, tehát azt még nem gondolnám, hogy egyik helyszínen sem lesznek majd gondok a gumikkal...

Hamiltonnak szerintem reális esélye csak a dobogóra van (viszont ott most már azt mondom meglehet a 2. fok is), de talán ez igaz Kimire és Alonsora is. Jelenleg Vettelnek van egy olyan előnye, amit az ő helyzetéből már nehezebb elbukni, mint megőrizni. Ha egy olyan formahanyatlást mutatna a szezon második felében, mint Button 2009-ben, akkor is meg tudná tartani szerintem az első helyett (mint ahogy Button is megtette), de szerintem egyáltalán nem fognak annyira visszaesni. A Mercedes és Hamilton, vagy akár Raikkonen és Alonso sikeréhez viszont az is kellene, hogy Vettel sokat betlizzen, úgy hogy ők nem hibáznak... Ettől függetlenül sok van még, de én nem gondolok realitásként Hamilton végső sikerére, annak ellenére, hogy én is nagyon szurkolnék ennek a scenariónak. :)

 

F1:

Akkor úgy látom, hogy egyedül vagyok Vettel-szimpatizáns és magányosan kell tengődnöm eme dzsungelben? :D

Gratula egyébként Hamilton-nak, szépen és higgadtan versenyzett. Kíváncsi leszek mennyire lesz ott a továbbiakban is a győzelemre esélyesek közt a két Merci. Azért ezen a hétvégén minden elég jól összejött Ham-nek, bár ez semmit nem von le az érdemeiből.

Grosjean első büntetése szerintem jogos lehetett, még ha nem is láttuk rendesen. Azért ha a versenybíróknak jó visszajátszásaik voltak, akkor azért csak nem olyan bonyolult megítélni, hogy egy autó 4 kerékkel túllépett-e egy vonalat. Nagyon szomorú lennék, ha ennyire vakok lennének. :) Ellenben a második büntetése baromság volt, pláne úgy, hogy teljesen értelmetlen volt, mert semmit nem vesztett vele. Ezért kár volt szítani az indulatokat és bohócot csinálni magukból.

Vettel-nél az első kiállásnál cseszték el a futamát. Mondhatni a terv szerinti RB taktikai baklövés. Fél sec-re volt Ham-től, amikor kijött, aztán beragadt Button mögé és mire átlépte, már 10+ sec volt a hátrány. Nem mondom, hogy amúgy megfogta volna, de lett volna rá esélye, a 2. hely pedig garantált lett volna. Mindegy, így is Alonso előtt végzett, még ha csak 2 pontot is hozott rajta.

Kimi-nek is jár a pacsi, bár most inkább a stratégák hozták be 2. helyre, neki kb. csak egy fagyinyalogatásnyit kellett megerőltetnie magát. :D

 

Én egyébként a végén Vettelnek szurkoltam Raikkonen ellen, mert az jobb lett volna Hamiltonnak az összetettben, abból a szempontból, hogy neki inkább Kimi és Alonso a közvetlen riválisa (fentebb leírtam, hogy Hamilton szerintem nem Vettellel van versenyben).

Egyébként tényleg az volt a kulcs, hogy Hamilton nagyon jól jött ki már az első kiállásnál. Utána meg Vettel kijövetelnél (ugyan mondták Szujóék, hogy nagyon szoros lesz, aztán annyira nem volt szoros, hogy még Button is befért közéjük) rossz helyre jött vissza a német és ott nagyon sok időt elvesztegetett. Mondjuk az is igaz, hogy amikor Hamilton jött vissza Button, meg Webber mögé a későbbiekben, akkor egy kör alatt áthámozta magát mindkettőn (de persze itt a gumikon is sok múlott), szóval itt is jól járt, hogy ő nem ragadt be sehova.

Azt amúgy már azóta elvileg Grosjean is elismerte, hogy tényleg ő hibázott, tehát elméletileg a versenybírák abszolút korrektül döntöttek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Majdnem 15 éve követem már a versenyeket, de ilyet még nem láttam. Egy kör alatt ennyit száradt a pálya... ők se hitték el. Hamiltonék nagyon bemákolták, hogy még pont az idő lejárta előtt átértek a célvonalon. Erre szokták azt mondani, hogy jókor voltak jó helyen. :)

Remélem a holnapi futamon is első helyen végez majd, vagy legalábbis Raikkonen és Alonso előtt!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most olvastam nemrég, hogy Hamilton mindössze 3-4 másodperccel az előtt ment át tegnap a célvonalon, mielőtt lejárt volna az idő. Raikkonen meg kb. pont ennyivel maradt le a plusz körről. Azért ez kemény, lehet, hogy ennyin múlott a pole. Hamilton is előtte csak a 7.-8. helyen volt, most viszont így Kiminek kell onnan indulnia. Nagy részben szerencse volt az első rajthely (főleg úgy, hogy már majdnem a Q2-ben kiesett Hülkenberggel szemben), de azért azt a kört össze is kellett úgy rakni, hogy megelőzze Vettelt, miután az első kanyart láthatóan rontott a brit.

Di Resta győzelmét hasonlóan a körülmények számlájára írtam volna. Tekintve, hogy ő sem azért volt elől, mert az abszolút leggyorsabb lett volna, hanem csak mint Hamiltonék a végén, jó időben volt kint! Aki igazán megérdemelte volna a pole-t az véleményem szerint Rosberg, mivel ő még a korábbi állapotok adta keretek között tudta megverni Di Resta idejét, nem pedig az utolsó 2 percben lévő drasztikus időjárási változás közepette. Számára is valamivel jobb körülmények álltak rendelkezésre, mint korábban, de attól még messze volt az akkori állapot, mint ami az utolsó hármasnak jutott a plusz körébe. Rosberg pedig erőből megcsinálta és, ha csak kevéssel is, de megelőzte Di Restát.

 

A futamon nagyon sok mindent meghatározhat majd az időjárás. Most néztem az előbb a Sky Sports F1 közvetítését és nem esett az eső, de felhők azért voltak rendesen, szóval szerintem sanszos, hogy elered. Amennyiben Vettel nem szerez pontot az tényleg jót tenne a bajnokságnak, de szerintem érdemben nem változtatna a helyzeten. Nagyon nem látom magam előtt, hogy ő és a Red Bull ezt innen elbukja, ahhoz egyszerűen túl sokat kellene betlizniük a hátralévő futamokon egy ilyen stabil, megbízható autóval.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végre Massa (valószínűleg) távozik a Ferraritól. Már évek óta esedékes volt.

Kicsit sajnálom, hogy olyan rosszul ment az utóbbi években, mivel korábban meg nem voltak ilyen gondjai. Alapból egy szimpatikus versenyző.

A Raikkönennel kapcsolatos hírt pedig elég vegyesen fogadtam, könnyen két dudás egy csárdában lehet belőle, és nem biztos, hogy az jót tesz egy nagy csapatnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy hallottam, hogy a Raikkonen-es hír egyelőre fake, de ettől még később akár odaszerződhet. Massa felett szerintem is elment az idő, de az igazi törést az okozhatta neki, hogy elvesztette 2008-ban a címet (és ahogy elvesztette az se volt semmi). Egyébként, ha már F1, most láttam ezt a videót, hatalmas csata volt... de megnéznék egy ilyet most Hamilton és Alonso között... :clap2:

 

http://www.youtube.com/watch?v=kre35Pct0yA

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó a videó, csak a zene nagyon nem illik mellé.

 

Massának szerintem a 2009-es magyar nagydíjon történt sérülése is betett, onnan már soha nem tudott visszarázódni a korábbi formájába. A Ferrari így is türelmes volt vele. 2010, 2011, 2012 és 2013. Ami engem illet, én már a 2011-es szezon végén azt gondoltam, hogy menesztik, hát jól rám cáfoltak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Massa felett szerintem is elment az idő, de az igazi törést az okozhatta neki, hogy elvesztette 2008-ban a címet (és ahogy elvesztette az se volt semmi). Egyébként, ha már F1, most láttam ezt a videót, hatalmas csata volt... de megnéznék egy ilyet most Hamilton és Alonso között... :clap2:

Nagyon jól emlékszem rá, és a 2009-es balesetre is. Szerintem sokáig megmarad még F1-sztorinak az a 2008-as év. Ha jól emlékszem, abban a szezonban pont a magyar nagydíjon esett ki az utolsó körben vezető helyről (azt hiszem, a magyar pálya maga üldözte szegény Massát), ha az megvan, akkor övé az év. Na de hát a mi lett volna, ha... esetekkel tele a padlás.

Én sem gondoltam, hogy ennyi ideig marad még a Ferrarinál. Biztosan jó munkát végzett pluszban a csapattal a vezetésen kívül, ha egyszer nem cserélték le. A csapatnak is voltak/vannak gyengeségei, az is lehetséges, ha ők mennek úgy, mint a Red Bull ezekben az években, eddig nem maradt volna náluk a brazil fiú. Bennem még az is megmaradt, hogy hány új pályán ő győzött először, tehát valamit tud a srác, csak ebből a pályán mióta nem láttunk szinte semmit :(

Köszi a videót, nagyon jó ilyen gyöngyszemeket látni. Gondolom, abban a korban a sok füst láttán nem azon lamentáltak, hogy oda a gumi és a fék, GV igazán nem spórolt az autóval :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.