Sport

[Ody Mandrell]

Megy a Chelsea -hez.

[Nabopolasszar]

Vagy a City-be

[Ody Mandrell]

Az lenne a legjobb ha a pokolba menne, de erre sajnos kevés az esély.

Szerkesztve: 2013. Május 20. - Ody Mandrell

[Wilde]

Nagyon meglepődnék, ha nem a Chelsea-nél kötne ki...

[Nabopolasszar]

Szerintem oda megy ahol jobban megfizetik

[Wilde]

"Odamegyek ahol a szurkolók szeretnek" - asszem ezt pár hete nyilatkozta, elég valószínű, hogy melyik csapatra utalt vele...

[JakeSully]

José Mourinho távozik a Real Madridtól..

Jöhet Bale bal szélsőnek, és Carlo Ancelotti edzőnek, meg talán Neymar csatárnak, és világverő csapat lesz!

[Nabopolasszar]

Mert Mourinho mindig is az a jótét lélek volt, akit csak a szurkolók és a jó játék érdekelt

Jó, valószínű, hogy Londonban köt ki végül, de én azon se lepődnék meg, ha következő szezonban a Shitty legényeinek osztaná az észt

[JakeSully]

Én nem bánom, hogy megy, mert nem egy szerethető Real Madridot kreált a csapatból, hanem véreskezű henteseket

Most jöhet a szimpatikus és megnyerő, kupékért alázattal dolgozó csapat, 2-3 jó játékossal megerősítve. Plusz ugye egy jó edzővel.

[Wilde]

Nem látok bele a pénztárcájába, de amit Abramovich kínál abból el lehet karistolni egy jó darabig, szóval az anyagiak sem jelenthetnek akadályt a Chelsea-nél.

 

Neymarral kapcsolatban csak annyit, hogy nehogy úgy járjon, mint Robinho...

[Ody Mandrell]

Neymar jobban járna a Bayern -el.

[Nabopolasszar]

A Shitty-nél sincs gond az anyagiakkal.

 

Szerintem a német foci nem igazán Neymar asztala

[Wilde]

A Shitty-nél sincs gond az anyagiakkal.

 

Így van, tehát ha logikusan gondolkodik, akkor közel azonos anyagi körülmények várnak rá... ezek után én inkább azt választanám ahol szeretnek is.

 

Szerintem Neymar-nak a spanyol bajnokság lenne a legideálisabb. A PL-be összetörnék, a Bayern érdekes lesz Guardiolával, de a brazil környezethez stílusban a spanyol állna a legközelebb, így én a helyében oda igazolnék...

[Nute Gunray]

Sajnos minden jel szerint Erőss Zsolt és társa életét vesztette a Kancsendzönga hegyről való leereszkedés közben.

[JakeSully]

Nagyon sajnálom őt, a bátorság és egy eszme mintaképe volt.

[Frenkie]

Sajnos minden jel szerint Erőss Zsolt és társa életét vesztette a Kancsendzönga hegyről való leereszkedés közben.

 

 

Még nem találták meg a holttestüket. Addig van remény.

[Nabopolasszar]

Még nem találták meg a holttestüket. Addig van remény.

Hát, én nem nagyon számítok rá, hogy megtalálják valaha is. A kutatásra küldött serpákat már visszahívták, és jön az esős évszak, ami annyit tesz, hogy a következő hónapokban masszív havazás várható, ergo egy jóideig senkinek sem fordul majd meg a fejében hogy nekivágjon megmászni a hegyet

[JakeSully]

Már a sherpákat se találják, ők is eltűntek, meg egy koreai is.. Lemondtak Erőss Zsoltékról, most már biztos, hogy meghaltak...

http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/kancsendzonga-nem-talaltak-eross-zsoltekat-vege-a-keresesnek-2247287

[Wilde]

Nem akarok érzéketlen lenni, mert sajnálatos és tragikus az esemény és halottról vagy jót, vagy semmit... de nekem az a véleményem, hogy magának köszönhette!

[Ody Mandrell]

Ha a visszaútra nem maradt elég ereje, akkor mindenképpen magának köszönheti. Egy ilyen profi és tapasztalt mászónak tudnia kell a határokat. Egyszerűen ha nem megy már felfelé sem, csak kínlódva, akkor miért nem fordultak vissza? Szerintem ott vannak valahol az négyes tábor fölött jéggé fagyva...

Szerkesztve: 2013. Május 23. - Ody Mandrell

[JakeSully]

(főleg a szövege)

R.I.P Erőss Zsolt és Kiss Péter

[Nabopolasszar]

Már eleve felelőtlenség volt ilyen tapasztalatlan társsal elindulni. B*sszus, az Alpok négyezres és a Himalája nyolcezres hegyei azért egy kicsit nagy súlycsoport váltás.

[pb69]

Bármennyire is lelketlenségnek tűnik, de én nem tudom sajnálni az illetőt. Egyáltalán nem tartom példaértékűnek a "pályafutását", sőt kifejezetten felelőtlennek és betegnek találom.

 

Egyrészt ez a fajta mászás nem sport, még extrém sportnak se fér be nálam. Ez egyszerűen a sors és a természet öncélú és felesleges kísértése. Vannak veszélyes sportok, ahol meghalhatnak az emberek, de mondjuk falnak rohangálni fejjel nem tartozik ide.

Én az olyan szenvedélybetegségek csoportjába tudom sorolni az ilyen "sportokat", mint a kártyajátékok, drogozás, alkoholizmus, stb.. Csupa öncélú beteges függőség, amely felemészti az értelmes gondolkodást.

 

Másrészt szórakozzon ilyenekkel az, aki vagy egyedül él, vagy csak olyan családtagjai vannak, akik elfogadták a szenvedélyét. Konkrétan ne csináljon gyereket az, aki ilyen életmódot akar folytatni. Erőss esetében az asszony is hegymászó volt és elfogadta a férje hóbortját. Ez egyfelől szép dolog, másfelől így kénytelen elfogadni a jelenlegi sorsát, mert ez benne volt a pakliban. Ha vki eltűri a nője drogozását, akkor ne csodálkozzon ha egyszer túladagolja magát. Vállalták a veszélyt, így jártak, kellemetlen.

Azonban a gyerekeket mérhetetlenül sajnálom, mert ők abszolút nem tehetnek arról, hogy ilyen felelőtlen és nemtörődöm szüleik vannak. Nőhetnek fel az apjuk nélkül, mert az nem tudott megülni a farán és felelős családapaként viselkedni. Az anyjuk meg nem volt hajlandó meggyőzni a férjét. Csak azt tudnám, minek gyerek az ilyeneknek...

 

Harmadrészt hallottam olyanokról, hogy rendszeresen elhagyta a társát útközben. Effektíve hagyta meghalni őket, mint holmi kutyákat, azért hogy mentse a saját bőrét. Most is elvitt magával egy "tacskót" és állítólag (talán spanyol megfigyelők szerint) már a csúcstámadásnál nem volt vele az arc. Ha mindez igaz, akkor nemhogy nem példaértékű sportember, de majdhogynem egy gyilkos.

És sokak szerint az összes mászó ilyen, mert ez egy ilyen sport. Vagy segítesz a másikon és te is ott maradsz, vagy ha élni akarsz, akkor simán elsétálsz a haldokló társad mellett. Valószínű, hogy a többség ezt tenné, csak akkor nem kell az ilyen helyzeteket keresni.

 

Amúgy a lábának elvesztésének feldogozása, a rehabilitáció és az aktív mozgás és teljes élet lehetőségének fel nem adása valóban példaértékű, ebben nagyon tisztelem. Másban sajnos elítélendőnek tartom.

[Ody Mandrell]

pb! Így is lehet nézni.

 

"Erőss Zsolt a legnagyobb magyar hegymászó volt. A kijelentés nem kérdéses, ha megnézzük az eredményeit. A világ 14 nyolcezer méter feletti csúcsából megmászott tízet. Kettőre már műlábbal jutott fel, amely világviszonylatban is jelentős teljesítmény. A veszélyes Nanga Parbatot (8125 méter) pedig teljesen egyedül, háttércsapat nélkül, új úton mászta meg, ezzel kivívva Reinhold Messner elismerését is. Pedig az élő alpinistalegenda nem sok ember teljesítményén lepődik már meg. Mellesleg pedig Erőss volt a Föld legmagasabb csúcsának, a Mount Everestnek első magyar meghódítója, habár erre az eredményére ő sosem volt annyira büszke.

 

De Erőss Zsolt mégsem a fentiek miatt volt a legnagyobb magyar alpinista. Hanem mert ő a szó legklasszikusabb értelmében volt hegymászó. Erőss akkor is ugyanígy járta volna a hegyeket, ha a hegymászás senkit nem érdekelne rajta kívül, ha nem foglalkoznak vele a lapok, nem érdeklődnek iránta az emberek. Ez onnan tudható, hogy még akkor kezdte az egészet, amikor éppen ilyen volt a helyzet. Szülőhelyén, Erdélyben egy szűk kör furcsa szórakozása volt az alpinizmus, ahogy Magyarország sem a Himalájával volt elfoglalva, amikor 1988-ban ideköltözött.

Csak a fent és a lent létezik, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség.

 

Elhivatottságát onnan is tudom, hogy társa voltam, amikor 1999-ben kiutaztunk a Nanga Parbathoz. Nem volt pénzünk, így aztán hivatalos engedélyünk sem. Nyilvánvaló volt, hogy hiába mászik fel a csúcsra, soha nem kerülhet be a hivatalos hegymászókrónikákba. Senki nem tud majd a sikeréről. Ennek ellenére megmászta a rettegett csúcsot, majd éveken át titokban tartotta a sikert, hiszen akkor kitiltották volna Pakisztánból, és nem kerülhetett volna újabb nyolcezresek közelébe. De számára nem a hírnév volt a lényeg, hanem a mászás maga. Az a semmihez sem hasonlítható élmény, amit a magashegyek közt él át az ember, ahogy méterről méterre emelkedve kiszakad a színes és zűrzavaros világból, és belekerül egy olyan rendszerbe, amelyben egyszeriben letisztult, érthető és világos lesz minden. Nincsenek színek, csak a hó fehérje és az ég kékje. Csak a fent van és a lent, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség.

 

Nem meggondolatlan volt, vagy fanatikus, hanem elkötelezett. Elkötelezett a teljes élet iránt. Amputációhoz vezető balesete után megkérdeztem, nem értékelte-e át az életét, nem gondolja-e, hogy valami nyugodtabb hobbit kellene választania. Zsolt értetlenül nézett rám. „Azt gondolod, hogy úgy jártam a hegyeket évtizedeken át, hogy nem vettem észre, ez veszélyes? Mindig tudtam, hogy mivel jár a hegymászás. De szerinted jobb otthon ülni, és tévét nézni biztonságban?”

 

Erőss valóban nem értette, hogyan vonhatják kétségbe a hegymászás értelmét. Számára kétfajta élet létezett: amit az ember teljes valójában megél, fájdalmaival, nehézségeivel, légszomjával, kimerültségével, és a csúcson átélt lebegő élménnyel. És az, amelyikben az ember külső elvárásoknak megfelelő, látszatéletet él, amelyben foglalkozhat divatos dolgokkal, viselhet divatos ruhákat, csak éppen egy nem létező sorsot valósít meg. Mindig is furcsállta, hogy miért vállalják mégis ezt a félszívű életet olyan sokan.

 

Elkötelezettsége vezette akkor is, amikor nekiveselkedett, hogy műlábával újra megtanuljon járni. Nem panaszkodott, nem gondolta, hogy szerencsétlen lenne, nehezebb sorsú, mint kétlábon élő embertársai. Annyit látott, hogy megint előtte áll egy nagy feladat, amelyet meg kell oldania. Célja azonban nem az volt, hogy újra megtanuljon járni, hanem hogy visszamehessen a hegyek közé.

Sorsa nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera.

 

Ez a derű, ez a megható és naiv elhivatottság volt az, ami népszerűvé tette jóval a hegymászók körein túl. Megdöbbentem, amikor láttam, a városban járva nem csak fiatalok, sportemberek ismerik fel, hanem idős asszonyok, öregurak is szorongatják a kezét. Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera.

 

Nem manír volt csendessége, és hogy közvetlenül, türelmesen viszonyult barátaihoz, hegymászótanítványaihoz, majd később rajongóihoz is. Előadásait ezrek látogatták, mert szavaiból nem saját nagyszerűségének tudata sugárzott, hanem a szeretet aziránt, aminek él.

 

Nem gondolta, hogy valaha tett volna bármit, amivel a többiek fölé kerekedett volna. Egyszerűen csak élt. Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál."

Szerkesztve: 2013. Május 23. - Ody Mandrell

[pb69]

Ez mind szép és jó.

 

De egyrészt nem érzem, hogy cáfolná az öncélú kamikaze karaktert. Másrészt pedig majd magyarázzák ezt a gyermekeinek, amikor már vagy 10 évet éltek le apa nélkül. Vagy azok családjainak akiket hagyott meghalni az útjai során.

 

Mondom, ha egyedül csinálja, akkor ám legyen, elvégre mindenki ura a saját életének. Vannak szerettei, akik ebben támogatják? Legyen. De a gyerekvállalás más kérdés, komoly felelősséggel jár.

 

A médiát pedig szintén nagyon negatív szereplőnek ítélem meg, hogy egyáltalán foglalkozik ilyen témákkal, mint az e fajta hegymászás. Példaképként állít be ilyen embereket, akik nem jobbak egy rossz drogosnál. Vannak szép és értelmes kihívások, amiket lehet vadászni az életben (pl. igazi sportok). Megvannak a hétköznapok hősei is, de nem az ilyen figurák.

[Bomarr]

Ody: Hát én abszolút ezt a véleményt osztom. Eleve mi ez már, hogy"ne legyen az ilyennek gyereke"? Akkor gondolom mindenki aki tűzoltónak, katonának vagy bármi olyannak megy ami nem arról szól hogy 8 órát ül egy irodában az fogadjon cölibátust de minimum tartsa magát távol a gyerekalapitástól. Lol.

Élt egy tartalmas életet, nyilván mint ahogy minden ember ő se volt tökéletes, viszont azt amit csinált, úgy csinálta, ahogy kevesen a világon. Nálam ez elismerést ér. Nyugodjon békében.

[Nute Gunray]

Pb, akkor ugyanígy elítéled az autóversenyzőt, a bokszolót, a síelőt stb? Hiszen ezeknél is bármikor bekövetkezhet a krach. Erőss Zsolt példaértékű életet élt, a hegymászás volt az élete, azt csinálta, amit szeretett... nehogy már mi döntsük el a fotel kényelméből, hogy neki mihez van joga és mihez nem. Nem mellesleg székely (magyar) származását is büszkén vállalta, amely csak további pluszpontot jelent sokak szemében.

 

A felesége szintén hegymászó volt, tudta, hogy kihez megy hozzá, szerintem nem véletlenül nem választott egy irodai aktakukacot. A gyerekeket én is sajnálom, de végső soron teljesen mindegy, hogy az apád meghal egy világszintű teljesítmény közben, vagy végleg lelép és vissza sem néz. Inkább örüljünk neki, hogy volt nekünk egy Erőss Zsoltunk, akire méltán lehettünk büszkék.

 

Jelen esetben egyébként pont a fiatalabb járt előrébb. De a hegymászás ilyen: mindenki önmagáért. Kiss Péter is felnőtt ember volt, nyilván nem az akarata ellenére rángatták bele ebbe az expedícióba.

[pb69]

Akkor gondolom mindenki aki tűzoltónak, katonának vagy bármi olyannak megy ami nem arról szól hogy 8 órát ül egy irodában az fogadjon cölibátust de minimum tartsa magát távol a gyerekalapitástól. Lol.

A tűzoltó? Nem, egészen más a helyzet. Miért? Mert ő nem a saját szórakoztatására kockáztatja az életét, hanem mások megmentéséért. És nem hagy meghalni másokat a saját élete mentéséért, hanem pont azt kockáztatja másoké megmentéséért. Azért ezek nagyon fontos különbségek.

A katona? Ha teszem azt beáll vki a seregbe védeni a saját hazáját, az megint más dolog. De pl., aki kimegy a világ másik felére (lásd Afganisztán, Irak, stb.), ahol amúgy semmi keresnivalója nincs és szétlöveti magát, az meg is érdemli.

 

Élt egy tartalmas életet, nyilván mint ahogy minden ember ő se volt tökéletes, viszont azt amit csinált, úgy csinálta, ahogy kevesen a világon. Nálam ez elismerést ér. Nyugodjon békében.

Ez igaz, ebben egyetértek. És természetesen RIP, amennyiben valóban meghalt (sajnos szinte 100%).

 

Pb, akkor ugyanígy elítéled az autóversenyzőt, a bokszolót, a síelőt stb? Hiszen ezeknél is bármikor bekövetkezhet a krach.

Természetesen bárhol bármikor beüthet a baj. Egy sakkozóra is rászakadhat a mennyezet. Focisták is nem kevesen haltak meg a pályán (és azon kívül). Csak azért kicsit más a veszélyességi faktor.

Volt az az ember, aki egy rakétát szerelt az autója hátuljára. Na kb. ami a különbség az ő esete és az autóversenyzőé között, az a különbség egy "egyszerű" extrém-sportolók és az Erőss-félék között.

 

Erőss Zsolt példaértékű életet élt, a hegymászás volt az élete, azt csinálta, amit szeretett...

A példaértékűvel vitatkoznék, a többi igaz lehet.

 

nehogy már mi döntsük el a fotel kényelméből, hogy neki mihez van joga és mihez nem.

Nem mondtam egy szóval se, hogy ne lett volna ehhez joga. Csak ne kelljen már nemzeti hősként és mártírként tisztelni a saját döntései miatt. Pláne, hogy ő maga is többször elmondta, hogy tisztában van a kockázatokkal és azért mászik, hogy vagy csodát tegyen vagy meghaljon.

 

Nem mellesleg székely (magyar) származását is büszkén vállalta, amely csak további pluszpontot jelent sokak szemében.

Ennek aztán semmi köze az egészhez. Lehetett volna német, ukrán vagy kongói, a helyzeten nem változtat.

 

A felesége szintén hegymászó volt, tudta, hogy kihez megy hozzá, szerintem nem véletlenül nem választott egy irodai aktakukacot. A gyerekeket én is sajnálom, de végső soron teljesen mindegy, hogy az apád meghal egy világszintű teljesítmény közben, vagy végleg lelép és vissza sem néz. Inkább örüljünk neki, hogy volt nekünk egy Erőss Zsoltunk, akire méltán lehettünk büszkék.

A felsége más tészta, ahogyan írtam is.

Abban maximálisan egyetértek, hogy sokkal jobb ember volt Erőss, mint akik csak úgy lelépnek a gyerekeiktől. Egy lapon se lehet említeni őket. Ettől még nem lesz szép dolog az se, amit ő leművelt.

 

Jelen esetben egyébként pont a fiatalabb járt előrébb. De a hegymászás ilyen: mindenki önmagáért. Kiss Péter is felnőtt ember volt, nyilván nem az akarata ellenére rángatták bele ebbe az expedícióba.

Na épp ez az amiről beszéltem. Ez egy ilyen "sport", ahol hagynod kell megdögleni a másikat. Ez az, ami nekem nem fér bele semmilyen normális és erkölcsös világképbe. Van olyan, hogy rákényszerülsz arra, hogy végignézd vki haláltusáját és nem tudsz neki segíteni. De hogy vki önszántából keresse az ilyen helyzeteket, az szerintem nem normális.

Az meg külön nonszensz, hogy mindenki csak Erőss-ről beszél, amikor volt ott vele egy másik ember is! Meg előtte is otthagyott már pár embert maga mögött, mégis ő volt a hős, mert hazatért. Most mártírt csinálnak belőle, a többi áldozat meg el van felejtve, nekik nem jár a tisztelet és megbecsülés.

[Wilde]

Én nem ítélem el amiatt, hogy neki ez a szenvedélye, ez olyan mintha más focizni, vagy kosárlabdázni szeret. Ez az élete, ez élteti, viszont azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Ő esetében egy olyan sport szerelmese volt, ami lényegesen veszélyesebb, mint a hétköznapi sportágak. Ha például nekem a bázisugrás a hobbim és nem csak azért, mert ez milyen menő dolog, hanem mert le akarom győzni a korlátaimat stb. Leugrom és valami baj történik... meghalok. Ezek után azt mondanám (valószínűleg már a túlvilágon), hogy megpróbáltam, így alakult, benne volt a pakliban. Viszont, ha családom is lenne, legfőképpen gyerekeim is (akikért én felelek), akkor nagyon meggondolnám, hogy leugrok e. Ezek szerint neki fontosabb volt a családjánál és még a saját életénél is a hegymászás. Ez, mint elhivatottság, mint szenvedély nagyon szép, de nem egy felelősségteljes ember (és szülő) mintapéldája! Tehát szakmailag lehet példaértékű, mert biztos nagyon remek hegymászó volt, de emberileg hátrahagyott egy özvegyet meg két félárvát az önnön dicsősége és szenvedélye miatt... szerintem ez nem egy ideális példakép megtestesülése (bár én általánosságban a példakép kifejezéssel, mint olyannal sem értek egyet, de ez már nem ide tartozik...)!

Az adrenalin függőség és az extrém sportok, akár az autóversenyzés egyébként egyáltalán nem arról szólnak, hogy megöleted magad. De ez is benne van a pakliban, simán bekövetkezhet, ezzel együtt kell élni, viszont felelősségteljesen cselekedve minimalizálni lehet a kockázatot. Én ahogy halottam ez a hegymászós story több sebből is vérzett. Eleve olyan időpontban indultak el, amikor már nem kellett volna és nem is voltak fizikailag abban az állapotban, hogy teljesíteni tudják a távot oda-vissza. A másik faszi, aki ment vele, meg sokak szerint nem volt készen egy ilyen kaliberű útra... Ahogy halottam a megmentésükre küldött serpák is eltűntek, na én őket speciel jobban sajnálom, mint a hegymászókat.

[Frenkie]

"Nem meggondolatlan volt, vagy fanatikus, hanem elkötelezett. Elkötelezett a teljes élet iránt. Amputációhoz vezető balesete után megkérdeztem, nem értékelte-e át az életét, nem gondolja-e, hogy valami nyugodtabb hobbit kellene választania. Zsolt értetlenül nézett rám. „Azt gondolod, hogy úgy jártam a hegyeket évtizedeken át, hogy nem vettem észre, ez veszélyes? Mindig tudtam, hogy mivel jár a hegymászás. De szerinted jobb otthon ülni, és tévét nézni biztonságban?”"

 

Igen jobb Erőss úr mert aki otthon tv-t néz az látja felnőni a gyerekeit, és talán az unokáit is. De most a mennyországból már biztosan tudja mekkorát tévedett mikor egy normális élet helyett egy ilyen szélsőségeset élt..

 

pb69: Hozzászólásaid minden szavával egyetértek. Ez olyan mint mikor valaki Bungie-jumping közben meghal. De hát minek ugrott le? Aki nem ugrik le ilyenről az nem hal meg(legalábbis ebben). Ilyen egyszerű.