Ugrás a kommentre

Sport


lokatelli

Ajánlott hozzászólás

Viszont belőle a 0-3 + az 1-8 után egy bűnbak lett, miközben előtte tényleg arról szólt a vele kapcsolatos narratíva, hogy elindult valami. 2009-ben az utánpótlás világbajnokságon elért bronzérem után volt egy általános reménykedés a jövővel kapcsolatban és Egervárinak akkor teljesen pozitív volt a megítélése. Egy évre rá ki is nevezték a felnőtt válogatott élére és a világbajnoki selejtezőkön gyakorlatilag egy gólon múlt a pótselejtező (az a románok elleni 2-2, amiről Dzsudzsák beszél 0:17-nél a műsor

jában). Könnyen előfordulhatott volna, hogy odaérünk a második helyre és a görögök ellen játszunk a főtábláért, akkor pedig Egervári megint hős lett volna, miközben a struktúra ugyanaz marad a sportág szervezése mögött, most meg rá lehet húzni a vizes lepedőt.

Maximálisan egyetértek. Egyesek azt is elfelejtik, hogy Egervári alatt tétmeccsen a svédeket és a törököket is megvertük... amely, EB-szereplés ide vagy oda, még most is remek eredménynek számít. A Dárdai-Storck duó színre lépése előtt csak egy szövetségi kapitány tudott felmutatni 50%-os győzelmi mutatót 1986 óta: Egervári, aki ráadásul ezt nem is kevés meccs alatt érte el (hároméves kapitánysága magyar viszonylatban hosszúnak számít). Ezzel együtt persze igaz az, hogy Egervári fasorban sincs Dárdaiékhoz képest, ő is a Mezey-maffia tagja. De azért Pintérrel vagy Bognárral emlegetni őt egy lapon enyhén szólva is túlzás. Szerintem. Elég furcsa fintora a sorsnak, hogy az 1-8 az ő kapitánysága alatt történt meg, miközben a hazai "szakemberi" gárdában még Egervári volt a legkompetensebb (talán Várhidi mellett, de ő az elmúlt években a nyilatkozatai végett nálam elvesztette a renoméját).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát elnézve az alábbi cikkben foglaltakat, nem EgerváriVAL vertük meg őket, hanem Egervári ELLENÉRE. és nincs ha meg volna, a románok ellen nem lett meg a W csak a 2-2, kulcsmeccsen laza 3-as, a holland meccsnél meg lehetett tudni, hogy nincs esély. A fiúk a szakmai és motivációs vezetés ellenére egész jól végeztek, de ez az ő dícséretük és Egervári kritikája. A lenti cikk alapján mindenképpen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

és nincs ha meg volna, a románok ellen nem lett meg a W csak a 2-2, kulcsmeccsen laza 3-as, a holland meccsnél meg lehetett tudni, hogy nincs esély.

Dárdai-Storck alatt sem sikerült megverni a románokat, a hollandok megverésére meg most sincs esély. Igazából ha az 1-8-at levesszük, Egervári nevéhez semmilyen megalázó és tragikus eredmény nem köthető.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dárdai-Storck alatt sem sikerült megverni a románokat, a hollandok megverésére meg most sincs esély. Igazából ha az 1-8-at levesszük, Egervári nevéhez semmilyen megalázó és tragikus eredmény nem köthető.

Az a tragikus, ami elemzés és szakmai felkészítés címén a meccseken / meccsek előtt folyt. Lásd a cikket, ami szerintem erre remekül rámutat. Ha tényleg olyan "szakmai" munka folyt Egervári alatt, mint amilyet a cikk leír, akkor esély nem lett volna vele megverni a norvégokat és ez jelenti most a különbséget a magyar futball szempontjából. Nincsenek top futballban igazán edzett játékosaink. Nincs 1 olyan világsztárunk mint pl. Walesnek Bale vagy Szlovákiának Hamsík. Ha ehhez még kellő szakmai felkészültség és szakmai maximalizmus sem párosulna (ergo szakmai oldalról tényleg top szintű felkészülés és a játékosok felkészítése, ami NEM történt meg Egervári alatt), akkor végleg el vagyunk veszve, és ezt lehetett is látni az elmúlt 20 évben, ahol olyan küszöbök előtt hasaltunk el esélytelenül, mint a jugók elleni pótselejtező (Csank), a lettek megelőzése (Gellei) vagy pl. a görög-török-norvég-bosnyák-moldáv-máltai csoportból való továbbjutás, vagy legalább tisztes helytállás ahol a mérlegünk 4-0-8 volt és még a moldávok is előttünk végeztek (Várhidi).

 

Szóval előttem a begyepesedett magyar futball elit végleg leszerepelt. Képtelenek voltak átlépni a saját árnyékukon, és ha olyanok zajlottak az öltözőben meg meccs előtti felkészülés gyanánt, mint amit ez a cikk taglal, akkor nem is csodálom. Dárdaival és Storckkal végre profizmus érkezett a futballba, és bármi lesz is az EB-n, vagy a következő VB kvalifikáción (Portugália, Svájc, Feröer, Lettország, Andorra az ellenfeleink), ezt az utat kell követni. A VB selejtezőn elvárás a 3. hely, és próbáljuk megviccelni Svájcot vagy Portugáliát. Ne mondjuk, hogy ez lehetetlen, mikor pl. az albánok Aveiroban verték meg a portugálokat 1-0-ra, vagy mikor Svájc ki tudott kapni idegenben Szlovéniától is 1-0-ra. Nyilván továbbjutottak, mert jó csapatok, de 1-1 meccsen el lehet csípni őket, ehhez kell a profizmus, a játékosok profi felkészítése és a megfelelő stratégia. Ezek nem garanciák a sikerre, de esélyt adnak, olyan esélyt, mint amit Storck adott a norvégok ellen, vagy Dárdai a görögök ellen (igaz végül az 0-0 lett). Ez az esély, amit az elmúlt 20 évben a futballunk nem kapott meg. Ha jött egy erősebb csapat, szinte tuti volt a vereség, vagy ha összejött a meglepi, mint mondjuk Egervárival, az sem a szakmai felkészítésen múlt, hanem a játékosok összehozták ,mert KIZÁRT, hogy ez a felkészítés, amibe itt belelátásunk nyílt, pozitív értelemben különbséget jelenthetett bármely nálunk erősebb csapat ellen. Ott ugyanis általában luxus a dilettáns hozzáállás a padon. Úgy tűnik, nálunk eddig nem volt.

 

Ez a véleményem minderről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Képtelenek voltak átlépni a saját árnyékukon, és ha olyanok zajlottak az öltözőben meg meccs előtti felkészülés gyanánt, mint amit ez a cikk taglal, akkor nem is csodálom. Dárdaival és Storckkal végre profizmus érkezett a futballba, és bármi lesz is az EB-n, vagy a következő VB kvalifikáción (Portugália, Svájc, Feröer, Lettország, Andorra az ellenfeleink), ezt az utat kell követni.

Igen, ezzel egyetértek. Arra azonban fel kell készülni, hogy a Mezey-maffia szívósan kapaszkodni fog az évtizedek alatt megszerzett pozícióihoz. Nekik nem érdekük a változás, jól el voltak eddig is a maguk által kialakított langyos pocsolyában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az, hogyha nyertünk az a játékosok miatt volt, az meg hogyha kikaptunk Egervári miatt... ez ugyanaz csak pepitában, mint amit Van Gaal csinált a Manchesternél. Győzelem esetében úgy nyilatkozott, hogy nyertünk, vereség után meg, hogy kikaptak. Az edző szerepét mind a vereség, mind a győzelem esetében el kell ismerni. Ő határozza meg eleve a válogatott keretét, majd a kezdő tizenegy összetételét, a csapat arculatát, ő vezeti le az edzéseket, ő osztja be, hogy mikor milyen játékhelyzeteket milyen arányban gyakoroljanak, hogy építse fel az edzéseket stb. Amikor nyertek abban ugyanúgy része volt Egervárinak, mint abban amikor kikaptak. Ettől függetlenül alapvető hiányosságai lehetnek abban, hogy nem tud kész forgatókönyvvel szolgálni arra, hogy egyes szituációkra rögtön reagáljanak a pályán, míg Dárdai ezeket meccs közben, vagy a szünetekben jelezte a játékosoknak. Emellett az is a hiányossága, hogy nem egy jó pedagógus, nem képes motiválni a játékosait és az egész személyisége olyan, mint akinek megalszik a tej a szájában (hozzáteszem Rafa Benitez hasonló mentalitással európai kupaszinten mindent megnyert) és nem tudja lekommunikálni a játékosainak, hogy mit szeretne, amit Dárdai nem csak, hogy kitalál, hanem úgy tudja átadni, hogy a játékos meg is tudja utána valósítani a pályán. Ehhez hozzátartozik az egész magyar futballkultúra hiánya, aminek része az a metanyelv amelyen kommunikálnak. Nálunk nem egy tudományként tekintettek a labdarúgásra, hanem amolyan grund nosztalgiával, egy egyszerű játékként. Eközben Hollandiában már a 70-es években azt vizsgálták, hogy a lassú és a gyors izomrostú játékosokat milyen módszerekkel kell edzeni, hogy a játékot 3-5 perces periódusokra lebontva kell megnyerni, nem a teljes 90 percet végighajtani és annak is csak az egyharmadát teljesíteni tényleg intenzív futással. Ez idő alatt itthon az volt az általános narratíva, hogy a magyar játékosok fizikálisan nem elég erősek, miután nem jöttek az eredmények a 70-es, 80-as években ez volt az alapvetés. Ezért irreális erőfeszítést öltek bele az alapozásba, túledzettek voltak a játékosok, hamar elsavasodtak, mert ész és technika nélkül csak a fizikalitásra helyezték a hangsúlyt. Eközben a játék beszűkült, egyre kisebb területen kellett megnyerni a párharcokat, ami a kreatív, kombinatív játékot helyezte előtérbe, ebben pedig hatalmas az elmaradás itthon, mert nem fektettek bele szinte semennyi időt. Hozzáteszem ezt ennek a generációnak Dárdai sem tudta és nem is lehet már megtanítani. A támadójátékunk nagyon felületes volt és hiányzik egyáltalán a jelenlegi eresztésből az az alap, az a kellő érintésszám, hogy biztonsággal tudjon bánni elől a labdával. Ettől függetlenül a szervezettségben, a labda nélküli játékban, a területvédekezésben óriásit fejlődött a magyar csapat és a játékosok hozzáállásán is tudott az új kapitány javítani. Ez egy mentalitásbeli különbség, amit külföldről hoznak, ha Egervári, vagy más magyar edzők hasonló utat járnak be, mint Dárdai és ők is egy olyan közegben szerzik meg a tudást, mint ő, akkor az Egerváriék is rendelkezhetnének ezekkel a képességekkel, de nekik abból kifolyólag, hogy egy más rendszerben szocializálódtak évtizedes deficitjük van... amit már sohasem fognak behozni. Így az is egyértelmű, hogy nem velük kell elképzelni a jövőt és szemléletváltásra van szükség, ezt nem vitatja senki, az is igaz, hogy a Mezey nemcsak edzőként hagy kívánnivalót maga után, hanem emberileg is, ahogy ő egyedüliként rátenyerelt erre a komplett szakmára, hogy Edző. Viszont az, hogy most az Egerváriból (aki semmivel nem volt rosszabb, mint az eddigi szövetségi kapitányok többsége) egy bűnbakot csinálnak, akire lehet jól mutogatni, hogy itt van ő a feketeseggű, ez szerintem nem tükrözi a valóságot, nem elegáns és még csak nem is igazságos. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha kivezényelsz 11 játékost Gibraltár ellen, valószínűleg még egy Egerváriféle handikeppel is nyernek. A játékosok az edzőtől függetlenül is képesek nyerni, mégha a mesterük gyengesége vissza is húzza őket. Te magad mondod ki: Egervári szakmailag képzetlen, motiválni nem tudott, és nem benne rejlik a magyar futball jövője. Minek mentegetni? Bűnbak, pont annyira, mint az ÖSSZES MAGYAR EDZŐ az elmúlt 20 évből. Közösen bűnbakok. És nem azért, mert a magyar válogatott nem jutott ki sehova. És ez nem azt jelenti, hogy nem volt közük egyetlen győzelemhez sem. Ez pontosan annyit jelent, hogy legalább annyi hátrányunk volt a padon az Egervári félék miatt, mint amennyi sokszor volt a pályán a játékosok miatt. És amikor egy Otto Rehaggel EB döntőbe vezet egy közepes képességű görög válogatott, akkor bizony felmerül az emberben, hogy "Tényleg ennyire tellett? Egy Bozsikra, egy Détirára, egy Várhidire, egy Egervárira, egy Pintérre?" Ezek az emberek bűnbakok a szó minden értelmében, és a válogatott közelében sem akarom őket látni soha. Mert ahelyett, hogy képzettséggel ellensúlyozták volna a játékosok képességbeli hiányosságát, saját képzetlenségükkel csak tovább súlyosbították azt. És erre nem mentség, hogy nyertek meccseket, nem mentség a pótselejtező Csanktól, nem mentség a majdnem pótselejtezős hely Egervárival. Erre -- nincs -- mentség. Pont.

 

Ody: Pontosan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát, szóval a te értelmezésedben ugyanazt az eredményt a fiúk Egervári alatt a szöv. kapitány nélkül, míg Dárdaiék óta velük együtt sikerült elérni. Azért ne feledjük, hogy Dárdai alatt csak a finneket és a feröerieket sikerült legyőzni. Ez korábban is minimumként volt elkönyvelve, vagy mi. Ami többletet jelent, az a Norvégia elleni két győzelem, amely kijutást jelentett.

 

Én azért olyan nagy minőségi változást az eredmények és a mutatott játék tekintetében egyelőre nem látok. Ahhoz sokkal de sokkal több időnek kell eltelnie. A mentalitásban már látok változást, és ez hatalmas szó, de ezt könnyen eliminálhatja egy kudarcos EB-szereplés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dárdaiék pontos tervezéssel fel tudták vázolni, mikor mennyi pontot szeretnének elérni. Lehet, hogy nem vertük meg a románokat, de nem kaptunk ki sem a görögöktől, sem a románoktól, sem az észak-írektől, sőt a norvégoktól sem. Lehet itt takargatni az eredményeket, de egy stabil csapatot sikerült létrehozni, ami robbantani tudott a papíron erősebb norvégok ellen. Ez pedig egyértelműen a szisztematikusan elvégzett munka eredménye. Ezt az utat kell folytatni a jövőben is, és elfelejteni az Egervári és társaihoz hasonló Mekk Elekeket, akik a tetővel kezdik a házépítést.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na az asszertivitást szem előtt tartva, hogy közeledjenek az álláspontok. :)

Azzal, hogy nem csak Egervári az okozója a jelenlegi állapotoknak ezzel egyet is értek, sőt nem csak általánosságban az edzőket emelném ki, hanem az MLSZ-ben ülő sportvezetőket is lehet okolni a történtekért. Alapvetően ők hozzák meg azokat az irányelveket, amelyek alapján az edzőképzést és az egész szakmai munkát szervezik. Volt egy irányzat – ami már eleve is egy hibás reakció volt a labdarúgás forradalmi változásaira – ami megbukott. Ez idővel beigazolódott. Ezt kell felismerni és megreformálni, de annak, hogy lehet mutogatni egyes egyénekre (legyen az Egervári, akire a selejtezősorozat után rávertek mindent, vagy legyen más) ebben nem sok előrevivőt látok a jövőre nézve. Az egész magyar futballszcéna tettestárs volt abban, hogy ilyen szinten van nálunk a labdarúgás. A magyar edzők felkészületlensége mellett, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak hazai trénerek buktak itt meg az elmúlt évtizedben. Lothar Matthaus, vagy Erwin Koeman vezetése alatt, sem az eredményekben, sem a mutatott játékban nem volt semmi fejlődés a későbbi/korábbi évekhez képest. Nekik a német, illetve holland háttérrel közük nem volt a magyar futballkultúrához, mégsem tudtak ebből az anyagból valami használhatót formálni. Egyszerűen van egy szint, amit ezek a játékosok megkaptak a korábbi képzésben és az ennyire elég nemzetközi szinten. Ugyanígy van egy szint az edzőképzésben, ők is kaptak egy ugyanilyen silány alapot, amire nem lehet stabil felépítményt rakni. Azok, akik a 70-es, 80-as, 90-es években kezdtek el edzősködni (köztük Gellei, Egervári, Csank, Bozsik – akivel még Máltától is sikerült kikapni), azok mind ebben az elavult rendszerben szocializálódtak. Dárdai, Lőw Zsolt, a Wágner ikrek már egy más rendszert, egy más szemléletet hozhatnának be. Legyen így!

Nekem az nem tetszett a cikkben, meg abban a hangulatban, ami a vb-selejtező után is volt, hogy az Egerváriban egy tökéletes bűnbakot találtak, aki ilyen kis nyámnyila tejbetök, nem egy olyan karakán személyiség, mint mondjuk a Mészöly, akit a háttéremberek (Mezey doktor és társai) is nagyon jól betoltak ebbe a szerepbe és mikor égett ház rá mutogattak. Ettől függetlenül, van felelőssége az Egervárinak a kialakult helyzetben? Van! Van felelőssége a vezetőségnek ebben? Van! Van felelőssége a játékosoknak? Van! (Alapvető hibák, Lipták, Guzmics, Szalai – hogy csak néhányat említsek, utóbbi egyébként 2012 óta egyetlen egy gólt szerzett, azt is Feröer ellen) Ez kell, legyen a lényeg? Nem! Hanem a most megkezdett folyamatokat becsatornázni, lefele az akadémiák felé és felfele a vezetőség felé és akkor néhány évtized múlva sikerülhet megújulni. Legyen így!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de azt is nagyon fontos ám látni, hogy Dárdaiék miben hoztak újdonságot a korábbiakhoz képest. Te azt mondod, téged nem lepett meg, amit a cikk lehozott, mert köztudott tény volt, hogy Egervári nem jó szakember, nem jó pedagógus, nem tud motiválni. Hol volt ez leírva anno? Ki hangoztatta ezeket döngetett mellel? Hozzám biztos nem jutott el, pedig minden válogatott meccset néztem. Nekem ugyan senki sem mondta, hogy ez az ember nem tud rendesen felkészülni, nem tud motiválni, nem jó pedagógus. Ha ezt tudom, már akkor kikelek ellene, mikor jönnek az eredmények. Nekem ez újdonság volt a cikkből.

 

Másrészről. Dárdaik látjuk miben nyújtanak többet most már. Ezt meg kell becsülni! Csak akkor lehet rajta maradni az úton, ha tudjuk: mit ne, de soha, de soha többet. És persze, hogy az MLSZ-nek is van ebben felelőssége, sőt! Övék a megtisztelő első számú bűnbak szerep. Igenis azonosítani kell a hibákat, és aztán lehet abból szépen tanulni. Ha nem lesz persona non grata Egervári, Csank, Bozsik és tettestársai, még a végén visszamásznak az ablakon. Ezért nagyon is fontos az ujjal mutogatás, és az, hogy eltávolítsuk őket a válogatott 100 km^2-es körzetének közeléből is!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mezey nemcsak edzőként hagy kívánnivalót maga után, hanem emberileg is, ahogy ő egyedüliként rátenyerelt erre a komplett szakmára, hogy Edző.

Pedig, milyen kis csicska volt, amikkor még Mészöly s*ggéből épphogy kilógott a kis lábujja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hol volt ez leírva anno? Ki hangoztatta ezeket döngetett mellel?

 

Már anno 2010-ben Huszti távozásánál felmerültek Egervári hiányosságai. (Érdekes itt is megnézni, amit Mezey Györgyről írt.)

http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20100909-huszti-szabolcs-megindokolta-donteset-es-kemeny-kritikat-fogalmazott-meg-a.html

 

Volt ez a híres besértődése, ami kb. annyira volt komolyan vehető, mint amikor Döme kifakadt, hogy az ellenfél játékosai minden eszközzel megpróbálnak minket megakadályozni a gólszerzésben.

http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20120913-egervari-megdobbent-van-gaal-kritikajan.html

"Rendkívüli módon meglepett ez a kijelentés. Hogy egy komoly szakember értékelje a másik csapat játékát, az számomra több mint döbbenetes. Legalábbis nem szokás"

 

De a legmélyrehatóbban Wágner Gábor és Ádám világított rá az edzői szakmabán zajló visszásságokra és Egervári szerepére.

http://totalsport.hu/hir/mezeyek-megfelemlitessel-tettek-tonkre-a-magyar-edzotarsadalmat-video

 

Ha nem lesz persona non grata Egervári, Csank, Bozsik és tettestársai, még a végén visszamásznak az ablakon. Ezért nagyon is fontos az ujjal mutogatás, és az, hogy eltávolítsuk őket a válogatott 100 km^2-es körzetének közeléből is!

 

Szerintem konkrétan Egervári, vagy Csank, Pintér, de akár Bozsik sem lesz már válogatott szövetségi kapitány. Eledzősködnek maximum az NB1-ben, aztán meg elmehetnek "szakkomentátornak" ahol az üres frázisaikon, hogy meg kell tölteni tartalommal a játékot, meg a labda gömbölyű és hasonló közhelyek, mint amiket Zombori szokott püffögtetni... ezen maximum mosolyogni lehet majd. Zavarjuk el Egervárit (ezt aláírom), nem lesz ott a válogatottnál... de nem a válogatott és még csak nem is az NB1 a leglényegesebb, hanem az utánpótlás. És mindennek alapja az edzőképzés, mert ők fogják majd az elkövetkező generációt edzeni és olyan játékosok lesznek amilyet formálnak belőlük. Ezek a játékosok, ugyanúgy, mint akik anno edzették őket behatároltak. Kell egy paradigmaváltás és azt az establishmentet kell elzavarni, vagy megreformálni, akik kézben tartják a szakmát. Nélkülük az, hogy már nem lesznek itt a Csankék, akik csak fogaskerekek voltak a gépezetben az nem változtatna szerintem sok mindent. Ezzel kapcsolatban, pedig nem vagyok olyan optimista, mint abban, hogy ők már nem lesznek ott a válogatott 100 km-es körzetében.

 

Egyébként egy viszonylag friss cikk, ami ezt a pesszimizmusomat táplálja:

Doktor úr nem érti!

http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20160602-mezey-gyorgy-nem-talalja-a-magyar-valogatott-eb-re-jutasanak-szakmai-hatteret.html

"Mezey nem találta a mostani Eb-kijutás szakmai hátterét." - Azt hiszem ebben az egy mondatban benne van minden.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem konkrétan Egervári, vagy Csank, Pintér, de akár Bozsik sem lesz már válogatott szövetségi kapitány. Eledzősködnek maximum az NB1-ben, aztán meg elmehetnek "szakkomentátornak" ahol az üres frázisaikon, hogy meg kell tölteni tartalommal a játékot, meg a labda gömbölyű és hasonló közhelyek, mint amiket Zombori szokott püffögtetni... ezen maximum mosolyogni lehet majd. Zavarjuk el Egervárit (ezt aláírom), nem lesz ott a válogatottnál... de nem a válogatott és még csak nem is az NB1 a leglényegesebb, hanem az utánpótlás. És mindennek alapja az edzőképzés, mert ők fogják majd az elkövetkező generációt edzeni és olyan játékosok lesznek amilyet formálnak belőlük. Ezek a játékosok, ugyanúgy, mint akik anno edzették őket behatároltak. Kell egy paradigmaváltás és azt az establishmentet kell elzavarni, vagy megreformálni, akik kézben tartják a szakmát. Nélkülük az, hogy már nem lesznek itt a Csankék, akik csak fogaskerekek voltak a gépezetben az nem változtatna szerintem sok mindent. Ezzel kapcsolatban, pedig nem vagyok olyan optimista, mint abban, hogy ők már nem lesznek ott a válogatott 100 km-es körzetében.

Ezzel kapcsolatban azt hiszem elértük a konszenzust.

 

Mezey-t én is olvastam, inkább nem kommentálnám. Nem csoda, hogy ott tartottunk pár éve, ahol. :facepalm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdemes lehet pár dolgot kicsit messzebbről nézve átgondolni. Egervárinak megvolt a maga felelőssége, de ilyen szinten földbe döngölni azért felesleges, mert ez elviszi a fókuszt a háttrében megbúvó, legalább annyira felelős figurákról. Ő egy tökéletes bűnbak arra, hogy minden balhét vele vitessenek el, miközben mások a helyükön maradhatnak. Hasonló a helyzet Pintérrel is, annyi különbséggel, hogy utána mintha az egész futballvezetés meginogott volna és talán lesz remény a sportág teljesebb "megtisztítására". Nem tartunk még itt, csak felcsillant némi remény.

Korábban is minden edzőnél ez volt. A ciklusuk végén az illetékesek minden elképzelhető gondot és problémát bepakoltak egy táskába, ezt a batyut meg az edző nyakába akasztották, aztán elküldték, ők meg maradtak a helyükön. Ezt meg a többség be is nyelte, ezen a szemléleten kéne változtatni. Ha majd egy tucat edző hasonlóképp bukik meg, magyar és külföldi, fiatal és idősebb egyaránt, akkor nem biztos, hogy ők voltak mind inkompetens hülyék, lehet feljebb van a főgond.

 

Dárdai és Storck eredményei engem amúgy nem győztek meg. Látni kell, hogy az EB-re való kijutásunk noha nagy eredmény, de nem a saját fejlődésünkön múlt. Duplájára duzzasztották a mezőnyt, ráadásul egy röhejes csoportba kerültünk, onnan sikerült megcsípni egy pótselejtezős helyet. Semmi komolyabb eredményt nem értünk el a selejtezők alatt, a kötelezőket hoztuk nagy nehezen és ennyi. Például korábban voltak ezeknél jóval fényesebb győzelmeink, a svédek vagy a törökök ellen. Egyedül a pótselejtezőre tudom azt mondani, hogy az kalapemelést érdemel, nem is önmagában Norvégia legyőzése miatt, hanem mert igazán kiélezett helyzetben végre képes volt a csapat sikerre jutni.

Szóval várni kell még itt a dolgokkal, mert pengeélen táncolunk. A magyar lelkület olyan, hogy hajlamos végletekben gondolkodni. Még most is vannak, akik csak kárognak és pokolra kívánják a magyar focit, a másik oldal meg megváltóként tekint a Dárdai-Storck párosra és elhiszi, hogy itt micsoda előrelépés történt. Az a baj, hogy egy kellemetlen EB szereplés még beleférhet, de ha utána az első néhány tétmeccsen nem sikerül a dolog, akkor a most pozitív gondolkodásúak nagy része vélhetően elfordul a csapattól és az edzőtől. Ez egy olyan bukást eredményezhet, amelyet kihasználva a korábbi férgek visszamászhatnak, előbújhatnak és visszaeshetünk ugyanabba a posványba.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1. Nem duplázták meg a mezőnyt, 16-ról 24 csapatra emelték a létszámot, ez 50%.

 

2. A selejtezőkben nyújtott teljesítményben egyetértek. Viszont stabil volt a csapat, ami a korábbiakról nem igen volt elmondható. Plusz azt se feledjük, h 3 szövetségi kapitány gardírozta a csapatot; szerintem ha Dárdai viszi végig, megvan az egyenesági kijutás. Összességében értékelve valóban nem alkottunk kiemelkedőt a csoportban, főleg figyelembe véve az ellenfeleket.

 

Viszont a pótselejtezők megmutatták, hogy jó az irány és nem elsősorban a gólok miatt. Vezetésünkez megőrizve, stabilan védekeztünk témeccsen egy erősebb csapat ellen, és ez az, ami igazából bíztató, illetve a csapat mögött lévő szakmai profizmus.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem duplázták meg a mezőnyt, 16-ról 24 csapatra emelték a létszámot, ez 50%.

Igen, ezt benéztem, valamiért rosszul emlékeztem. ;) Mondjuk túl sokat ez se változtat a dolgon, jelentősen bővült a mezőny, így férhettünk be.

 

Plusz azt se feledjük, h 3 szövetségi kapitány gardírozta a csapatot; szerintem ha Dárdai viszi végig, megvan az egyenesági kijutás.

Én azért várnék még Dárdaival. Számomra egy rendkívül szimpatikus figura, főképp a hozzáállása miatt. Nála a szorgalom és a munka az elsődleges, amit én mindig nagyra becsültem. Azt láttuk hogy kiváló motivátor, viszont idő előtt lépnie kellett, így nem tudni mire ment volna akkor, ha kicsit leül már a dolog körülötte, megszűnik az újdonságfaktor és a játékosok is hozzászoknak. A Hertha-val is piszok jól nyomták, aztán egy idő után összeomlott a kártyavár. Összességében így is felülteljesített velük, nem érdemtelenül választották meg az év edzőjének a Bundesliga-ban, de szerintem neki az igazán perdöntő megmérettetés a következő szezon lesz. Ha ott is képes lesz egy erős középcsapat szintet hzoni a berliniekkel, akkor tényleg sokra hivatott.

 

Viszont a pótselejtezők megmutatták, hogy jó az irány és nem elsősorban a gólok miatt. Vezetésünkez megőrizve, stabilan védekeztünk témeccsen egy erősebb csapat ellen, és ez az, ami igazából bíztató, illetve a csapat mögött lévő szakmai profizmus.

Ez igaz. Főképp az tetszett, hogy végre látszott a játékunkon, hogy tudjuk hol a helyünk, mi lehet az a játék, amit egy mi szintünkön lévő csapatnak játszania kell. Korábban sokszor estünk abba a hibába, hogy a nagy focimúltunkra való tekintettel egyszerűen sokkal többre tartottuk magunkat, mint amire a képességek alapján reális lett volna. Erőltettük volna a pengés megoldásokat, a technikás és lassú focit, komolyabb csapatok "taktikáját" és játékát akartuk játszani, miközben nem volt meg az ehhez szükséges tudás. Mostanában ráeszméltünk arra, hogy egy hozzánk hasonló kis csapatnak nemigen van más választása, mint a stabilitás. Rakkolni kell, végig koncentrálni, céltudatos játékot játszani, ha kell, akkor az ellenfél játékát tördelni és hasonlók. Egy gyenge elemekből álló rendszer is egész jól tud zakatolni, ha minden fogaskerék a helyén van és megfelelő terhelést kap.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, ezt benéztem, valamiért rosszul emlékeztem. ;) Mondjuk túl sokat ez se változtat a dolgon, jelentősen bővült a mezőny, így férhettünk be.

A hollandok így sem fértek be. A kijutást megérdemeltük, ez nem is lehet kérdés a két pótselejtezős meccs után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról, hogy miben lépett előre a magyar válogatott a mutatott játék terén az elmúlt két évben szép áttekintést nyújt Ferenczi Attilának - a magyar edzőképzés egyik úttörőjének - az elemzése:

http://eb2016.24.hu/hirek/2016/05/25/eb-2016-fejlodott-valogatottunk-ez-nem-kerdes/

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azért várnék még Dárdaival. Számomra egy rendkívül szimpatikus figura, főképp a hozzáállása miatt. Nála a szorgalom és a munka az elsődleges, amit én mindig nagyra becsültem. Azt láttuk hogy kiváló motivátor, viszont idő előtt lépnie kellett, így nem tudni mire ment volna akkor, ha kicsit leül már a dolog körülötte, megszűnik az újdonságfaktor és a játékosok is hozzászoknak. A Hertha-val is piszok jól nyomták, aztán egy idő után összeomlott a kártyavár. Összességében így is felülteljesített velük, nem érdemtelenül választották meg az év edzőjének a Bundesliga-ban, de szerintem neki az igazán perdöntő megmérettetés a következő szezon lesz. Ha ott is képes lesz egy erős középcsapat szintet hzoni a berliniekkel, akkor tényleg sokra hivatott.

Azért ne keverjük az összeomlást a kipukkadással!!! Dárdai az év edzője lett a BUNDESLIGÁBAN, könyörgöm. Az nem összeomlás, ha becélzod a maratonon a 4 óra 20 perces időtávot, aztán megteszed a 75%-át 2 óra 30 perc alatt, és aztán elfáradsz, de még így is 4 óra alatt érsz be. Ez nem összeomlás, egyszerűen csak az első szakaszban erőn felül teljesített a Hertha, messze. Emlékeztetőül, tavaly a kiesés elől kellett menekülniük, Dárdai tartotta bent őket. Idén is a kiesés elkerülését illetve a középmezőnyt lőtték be, annak is az alsóbb részeit célként. Ehhez képest 7. lettek úgy, hogy a végén valóban elfáradtak, de pont azért lett Dárdai az év edzője, mert a 7. hely elképesztő eredmény ezzel a Herthával.

 

Ne forgassuk már át úgy a tényeket, hogy az a te igazad támassza alá. Amit Dárdai a válogatottal és a Herthával művelt, mind a kettő tökéletesen alátámasztja, hogy ő egy profi edző, aki a szisztematikusan elvégzett munkában hisz, pontos elképzelései vannak arról, hogy mit kell játszania a csapatának és hogyan. Ez látszott a válogatottnál, ezt vitte tovább Storck, és ez látszik a Herthánál is. Ezekre az eredményekre alapozva mondom azt, hogy Dárdaival szinte biztos, hogy meg lett volna az egyenes ági kijutás, pótselejtező nélkül. Ezt az embert, aki a Bundesligában az év edzője lett, ne emlegessük már egy lapon a Várhidi, Bozsik és többi félével. Akármi lesz a jövőben a kvalifikációs meccseken (a VB-re jóval nehezebb kijutni), az ne befolyásolja azt, hogy ez a HELYES irány, amerre Dárdaival (és Storckkal) elindultunk.

 

http://www.origo.hu/sport/focivilag/20160523-dardai-az-ev-edzoje-a-bundesliga-jatekosok-szerint.html

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ne forgassuk már át úgy a tényeket, hogy az a te igazad támassza alá. Amit Dárdai a válogatottal és a Herthával művelt, mind a kettő tökéletesen alátámasztja, hogy ő egy profi edző, aki a szisztematikusan elvégzett munkában hisz, pontos elképzelései vannak arról, hogy mit kell játszania a csapatának és hogyan.

Nagyon tetszett, hogy amikor a tavaszi szezonban már rosszabbul ment a csapatnak, nem maszatolt, hanem fprdulóról-fordulóra elmondta, hogy miben hibáztak. Csak egyesek elfelejtették, hogy ő továbbra is a Herthát vezeti, és szinte már számonkérték rajta, hogy mi az, hogy nem verték meg a Dortmundot. A 7. hely nagyszerű eredmény, kisebbfajta Leicester-csodának is említhetnénk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, amennyire zseniálisan sikerült az ősz, majdnem annyira gyengére a tavasz a Hertha-nak. Összességében remek eredmény a 7. hely, ezt nem is tagadtam soha, de bizony tény, hogy szétestek a végére. Az utolsó 8 meccsükön 2 pontot szereztek, nyiván nem egy Bayern vagy Dortmund ellen vártam volna többet, de azért voltak ott gyengébb csapatok is a sorban. Tavasszal egyetlen csapat szerzett csak kevesebb pontot náluk,ami azért nem szép. Még egyszer mondom, az ősz messze erőn felüli volt, a szezon pedig több, mint kielégítő. Azt pedig mindig is elismertem, hogy Pali egy profi edző, profi szemlélettel, mentalitással és nagyon tudatos, szisztematikus építkezéssel. Egyelőre azt nem tudom még, hogy minőségben mit jelent ez, mindenesetre jövőre már okosabbak leszünk. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.