Nute Gunray
Bronz támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Nute Gunray összes hozzászólása
-
James Luceno: Catalyst
Mindhárom könyv nagyon jól kibővítette a Rogue One-t, ebben a tekintetben ezt a filmet kényeztették el a leginkább. Ha rangsorolnom kéne, akkor A Lázadás hajnala szerintem is egy pöppet jobb regény. Itt néha azért nekem egy-két rész meglehetősen száraz volt, még úgy is, hogy Luceno nekem no.1 kedvenc. Most már nem is tudom, hogy a Halálcsillag építkezésének részleteit lehet-e már tovább fokozni. Itt a politikai, gazdasági és tudományos vonalakból is jó sokat kaptunk.
-
Egyéb fontos
Utólag is boldog születésnapot Frenkie!
-
Beth Revis: Rebel Rising
Szerintem meg a Birodalom bűneit igenis be kell mutatni, hiszen a filmekben - érthető okokból - nem mindig van erre lehetőség. Szerencsére, úgy látszik, a jelenlegi EU sokkal inkább konzisztens ezen a téren, mint a korábbi kiadványok voltak. Tapasztalható egy központilag meghatározott koncepció, amit az írók következetesen végig is visznek. A könyvről pedig mindenképp írok, csak mostanában nem sok időm volt.
- Alexander Freed: Rogue One
-
Értékeld a filmet
Nem hiszem, hogy akár csak egy díjat is fog nyerni a korábbiakból kiindulva, de a Star Wars-nak nem is az Oscar a megfelelő fokmérő.
-
SW legends könyvek
A Vesztegzár esete is jól mutatja, miért kell megvenni minden SW-könyvet, még ha az ember nem is olvassa el rögtön.
- Könyvek
- Könyvek
-
Sorozatok
Köszi az ajánlást. Már magával a sorozattal is régóta szemezek, és mostanában annyiszor felmerült a kollégákkal való beszélgetések során, hogy nagyon érik már, hogy elkezdjem nézni.
- Képregények
-
Solo spoileres topik
A pyke-ok felbukkanása tényleg nagyszerű lenne.
-
A titokzatos navigátorok
Leléptek, ahogy Palpatine tanácsadói az EP6-ban.
-
Canto Bight
Nekem első nézésre SW-idegen volt a kaszinó, a vendégek és a zene, de most már tetszik. A huttot én nem fedeztem fel a film nézése során. Azt viszont nem teljesen értem, hogy egyes üzleti körök miként tudnak nyerészkedni a háborúból, hiszen itt nem egy galaktikus konfliktusról van szó, hanem egy egyenlőtlen küzdelemről, ahol a maroknyi Ellenállás maroknyi hajójával és fegyverével vajmi kevéssé tudja felhúzni a hadiipart a csillagászati árakig.
-
SW legends könyvek
A Maul: Vesztegzár első helyét sem értem, nem volt rossz, de azért nem kiemelkedő (persze némiképp torzítja az eredményt, hogy a szavazók száma nem szerepel a listában).
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Azért volt egy stílusa a vén salabakternek.
-
Első Rend vs. Új Köztársaság
Ebből is látszik, Palpatine-nak csak saját maga számított, nem pedig a Sith és/vagy Birodalom, mint eszme. Kicsit ez Hitlerhez teszi hasonlatossá, aki szintén úgy volt vele, hogy ha már meg kell halni, pusztuljon az ország is. Egyébként amennyire utálja egymást Kylo és Hux, olyannyira hasonló habitusúak: mindkettő kompromisszumképtelen, erőszakos, a nyers hatalomban és a totális elnyomásban hisznek. Velük valóban nem lehet tárgyalni, és így nem hagynak más lehetőséget, mint a lázadás, hiszen az emberek a teljes bizonytalanságot és az elpusztítástól való konstans félelmet tűrik a legnehezebben. A Birodalom (=Első Rend) semmit sem tanult és semmit sem felejtett.
-
Első Rend vs. Új Köztársaság
Az Új Köztársaság annyira béna kacsa volt, hogy gyakorlatilag már az EP7 előtt megszűnt és sok helyen csak névleg létezett, így amikor az Első Rend lecsapott, csak szentesítette a de facto állapotot. Ezzel szemben a Régi Köztársaság valódi entitás volt, minden hibája ellenére valódi jogérvényesítő hatalommal, így annak "lebontása" egy több évtizedes folyamat volt.
-
Luke akadémiája
Az a kérdés, hogy a Ren-lovagok most hol vannak. Vagy lehet, hogy a vezetőjük kivételével azóta mindegyikük elhalálozott?
- Egyéb fontos
-
SW legends könyvek
Jó párszor elolvastam, de most már egy ideje nem. Nem árt felfrissíteni az emlékeket.
- Beth Revis: Rebel Rising
-
SW legends könyvek
Azt már én is régóta tervezem újraolvasni.
- Könyvek
-
Akik eggyé váltak az Erővel
Gyerekkoromban nekem ő volt a legijesztőbb pofa az EP4-ben. Isten nyugosztalja. Ma van 1 éve, hogy Carrie Fisher itt hagyott minket. Csak úgy száguldanak az évek.
-
SW legends könyvek
Nekem se tetszett, de szerintem rossz szemüvegen keresztül olvastad. A könyv a régi EU előtt tiszteleg, amikor mindennaposak voltak a világuralomra törő, semmiből jövő nagyurak és szuperfegyvereik, és ezt már az unalomig ismételve. Így a könyv egyfajta önirónia is. A végén kiderül, hogy az egész cselekmény egy holofilm része (innen a regény címe is), így teljesen bizonytalan, hogy mi az ami az in-universe készítők túlzása volt a dramaturgia és a propaganda érdekében, és mi az, ami valóban megtörtént. Nekem a holofilmek, mint politikai eszköz, egyáltalán nem volt szürreális. Az Új Köztársaságnak is szüksége van propagandára, mint új hatalmi berendezkedésnek. A saját hőseinek imidzsét is fel kell építeni.