Wilde

Szerintem azért nem kánon, mert akkor ennek a fegyver első bevetése előtt kellett volna megtörténnie, amit az epizódban nem láttunk, de nem utal semmi arra, hogy akár offscreen történt volna valami ilyesmi. Az egyébként tényleg sajnálatos, hogy ez a jelenet kikerült így a végső változatból, mert hozzáadott volna az őslakosok motivációjához, anélkül eléggé úgy érződik, hogy leginkább belerángatták őket a konfliktusba... ami persze egy újabb rétegét adja a sorozat és a háború drámájának, szóval így is van benne ami értékelhető.

Boldog nőnapot az ünnepelteknek!

De a kivágott jelenet és úgy általánosságban az eredeti nyers változat úgy tudom már nem része a kánonnak, vagy legalábbis én arra következtetnék abból, hogy az idővonalból is kivették, így azok a jelenetek itt meg sem történtek. Rex ráadásul konkrétan Echot és az ő átalakítását állítja eléjük példának, ez az eljárás pedig az őslakosokat ebben a formájában semmiképp nem fenyegetné.

Arra már nem emlékszem, hogy régen volt-e ez konkretizálva, hogy ez a történetszál az utolsó évadban lett volna e, vagy anno nem úgy készültek, hogy ez a záróévadban lesz bemutatva, vagy még a bónusz tartalomként kiadott kvázi 6. évad része lett volna? Igen, ráadásul itt nem is kellett volna oldalt választani az őslakosoknak, legalábbis nem abból következően, hogy Tambor nem feltétlenül semleges, hanem elkötelezte magát az egyik oldalon... ebből nem következett volna automatikusan, hogy akkor nekik is ezt kell tenniük. Továbbá ugye nem is igazi választási dilemmában voltak, mivel már a küszöbén álltak egy esetleges támadásnak, ahol ők is automatikusan célponttá váltak. Rex-nek az a retorikai fogása, hogy Echot úgy mutatta be, mint annak a példáját, hogy mit tehet a Techno Unio egy emberrel szintén kissé fals, de annál érzelmesebb és magával ragadóbb meggyőzési stratégiának bizonyult. Jól mutatta be Tamborék embertelenségét és egy ilyen eset megeshetett volna az egyik őslakossal is (legalábbis etikai szempontok nem akadályozták volna meg a rémtettek elkövetését), de azért Echo helyzete elég speciális volt és az túlzás lenne állítani, hogy a TU mindekit így felhasznált volna és mondjak a leigázott fajokra is ez az eljárás várna és ettől kellene rettegniük és ezért fegyvert ragadni és belekeverni magukat egy olyan konfliktusba, amit valószínüleg nem is értenek, mivel annyira messze van tőlük a Köztársaság és a Szenátus, illetve a nagypolitikai játszmák világa. Ez nem lenne rossz ötlet és szerintem is ahhoz lesz köze Tambor kárpótlásának, hogy Echoval fognak csinálni valamit (olyan túl könnyen is szabadult ki és utána nemsokkal már poénkodott is és úgy tűnt, hogy a körülményekhez képest egész jó állapotban van), de annak nem feltétlenül örülnék, hogyha a chip ilyen felhasználásához lenne köze. Nagyjából hasonlót láthattunk már Fives történetszálában is (bár ott nem konkrétan Anakin ölte meg), mondjuk az meg egyfelől egy ilyen visszatérő motívum lenne, hogy az egykori harcostársak mind a ketten hasonlóan távoznának az élők sorából.

Azzal, hogy visszatért Echo és Rex, illetve Anakin társaságában megint együtt harcoltak nagyon a régi TCW hangulatot idézte meg nálam. Jó volt Echot újra látni az "övéi között" és olyan állapotban, hogyha nem is 100%-osan tudott részt venni a küzdelmekben, de azért így is harcképes volt (nem hiába ARC osztagos). Az a decimator droid veszélyes kis ellenfél volt, még ha nem is volt túl sok jelenete az epizódban, azért tetszett és ötletes megoldásnak gondoltam. Az külön jó volt ebben a szekvenciában, hogy Echo mentette meg őket, ráadásul azt használta fel Tamborék ellen, ami azzal járt együtt, hogy ilyenné tették. A menekülés a keerdakokkal is abszolút a régi TCW-s időket hozta. Igazán őrült ötlet volt, hogy a D-wing droidok szárnyra kapnak és a levegőben való üldözés és lövöldözés veszi kezdetét, miközben a klónok a keerdakok hátán lovagolnak... majd Anakin megszólal, hogy hogyan lehet kormányozni őket? Az, hogy egy újabb bolygó semleges lakóira szabadították rá a háborút tényleg sajnálatos, tekintve, hogy már nincs is olyan sok a háború végéig (bár utána a birodalmi érában sem számíthatnak feltétlenül sok jóra). Ezzel együtt itt is láthattuk, hogy az őslakosok felveszik a kesztyűt egy komolyabb hadsereggel szemben is (a filmekben a gunganektől az ewokokig láthattunk már erre hasonló példákat). Echo kiszólása Anakin felé, hogy mindig felvág nagyon nosztalgikus volt és hát Anakin tényleg nem aprózta el a lépegető droid kiiktatását. A Bad Batchet is jó volt látni most egy nyíltszíni komolyabb összecsapásban, jól kijött a különböző harcstílusuk, ahogy különböző módokon próbálták meg felvenni a harcot a rengeteg droid katonával. Egyébként én Wat Tambor szereplésének is örülök abból a szempontból, hogy emlékszem az Ep. II első megtekintésekor azt gondoltam, hogy milyen badass ez a figura azzal a fura öltözetével és arra számítottam, hogy aztán később többet is megtudhatunk róla... aztán, ha jól emlékszem az első évados Ryloth történetszál óta nem nagyon volt fókuszban. Nálam ez a klónokkal, ezzel az egész konfliktussal és egyben a sorozattal kapcsolatban általánosságban fennáll egy ilyen kellemetlen érzés, hogy közeledve a III. részhez (itt a 7. évadban most már tényleg nagyon közel járunk hozzá) a klónok és Anakin/Vader hová fog eljutni és félretéve azt a sok hősies küzdelmet, amit úgymond a jó ügy érdekében hajtottak végre mennyire fedi el a későbbi tetteiknek a baljós árnya. Másrészt a klónok azt a rengeteg szörnyűséget öntudatlanul, mintegy programozásra fogják elkövetni (ebben nem is térnek el annyira a nagy ellenségüktől a "konzervektől") és az a sok klón akit megismertünk, megszerettünk itt a sorozatban - akár most a Bad Batch alakulat is - mivé fog válni akaratán kívül ebben a bábjátékban... talán ez a klónok legnagyobb drámája, ami még túl is mutat azon az embertelenségen, amit itt Echo-val tettek a Techno Unio ügynökei.

Amikor az előző rész után azt mondtam, hogy egyre jobb lesz, pont erre gondoltam. Nagyon tetszik ez a megközelítés, amit itt használtak a klónokkal kapcsolatban. Jó volt, hogy a sorozat végére is bekerült egy ilyen történetszál, ami a háború címszereplőit állítja a középpontba és próbál mondani velük kapcsolatban valamit. Arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy az eredeti programterv hogyan nézett volna ki és ez a szál, hogyan kapcsolódott volna a 66-oshoz. Ugyanis számomra az volt a klónok létének és szerepének a kicsúcsosodása, egyben Palpatine és a haború egyik legnagyobb cselének a csúcspontja. Itt a Bad Batch és a Rex - Echo vonalon egy másik húrt pendítettek meg, sokkal személyesebb, inkább egyéni léptékű drámát kaptunk, ami nem kevésbé szívbemarkoló, mint a biochip drámája, de hatásaiban mégsem akkora horderejű. Az viszont egy fontos elem volt, hogy 99-után (akire az előző részben reflektáltak is) újra beemelték azt a profán és jelentéktelennek tűnő motívumot, hogy "selejtes" klónok is készültek az eljárás során. Igazából, ha földhözragadtan, vagy jobban fogalmazva realisztikusan gondolkodunk, akkor miért ne fordulhatna elő ilyen egy ennyire bonyolult eljárás során és jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis mihez kezdenek ezekkel az egyedekkel. 99 példája egy olyan perspektívából mutatta be ezt a helyzetet, ami talán elsőre eszünke jutna, hogy egyszerű, igazán komoly szellemi, vagy fizikai erőfeszítést nem igénylő munkákra alkalmazhatóak az ilyen "selejtes" példányok, de a Bad Batch megmutatta, hogy a minuszból lehet akár pluszt is csinálni. Az ő "hibáik", mutációik kifejezetten előnyt jelentenek egy az egyediséget pont nélkülöző mintában. Ami már az előző részben is megmutatkozott velük kapcsolatban, mikor zrikálták Jesset, hogy ők önmagukra másként tekintenek, a többi, hagyományos klónt majdhogynem lenézik, de legalábbis magukat jóval föléjük pozícionálják. A klónokat az egész sorozat során megpróbálták egyedivé tenni kezdve a nevükkel, továbbá a különböző apró kis részletekkel, legyen az a legalapvetőbb kinézetük (mondjuk a hajviselet), vagy a személyiségük, stílusuk, vérmérsékletük. A Bad Batch esetében pont a másik végétől indulunk neki a dolognak, ők alapvetően már kinézetükben és önidentifikációjukban is meglehetősen eltérnek a klónoktól, velük kapcsolatban pont az a kihívás, hogy valamiféle szoros kapcsolatot, bajtársiasságot, testvériséget alakítsanak ki klón testvéreikkel. Nekik az egyediség, a különbözőség az alapvető adottságuk szemben a klónokkal, akik az apróbb eltérések ellenére is gyakorlatilag ugyanolyanok. Crosshair elejtett megjegyzése Echo-val kapcsolatban, hogy ő úgyis csak egy átlagos klón és ő is otthagyta volna... majd utána nekimentek Rexnek és a nem éppen a higgadtságáról ismert Anakinnak kellett közbelépnie nagyon emlékezetes és egyben sokatmondó momentuma volt az epizódnak. A Bad Batch elkülönülését, azt a tényt, hogy ők nem rendelik alá magukat a szokásos hierarchiának, a tiszteletlenésgüket (Rex az ő szemükben csak egy "sima klón") már korábban is tetten lehetett érni, de ez volt ennek a csúcspontja. Olyan, mintha lesajnálnák a hagyományos klónokat, de közben amellett, hogy különböznek tőlük, ők sem tagadhatják meg klón mivoltukat. Rex szempontjából is nagyon érdekes volt ez az epizód. Korábban nem emlékszem, hogy ő tudott e Anakin és Padmé kapcsolatáról, vagy legalábbis, hogy így nyíltan kezelték volna. Most konkrétan nyíltan falazott Anakinnak és még Obi-Want is megpróbálta megvezetni a kedvéért, bár nem sok sikerrel. Anakin és Rex kapcsolata is megérdemelne egy elemzést, mert amikor ez a sorozat szóba kerül mindig az merül fel elsőnek, hogy vajon Anakin hogyan gondolt vissza Ahsokára a háború után. Más viszonyrendszerben, de Rex is nagyon közel állt hozzá, rengeteg alkalommal harcoltak együtt és menekültek meg a halál torkából, vagy kockáztatták egymásért az életüket és itt most egy ilyen intim helyzetben is Rex ott volt, ha kellett Anakinnak a segítség. Ilyen szempontból vele még olyan dolgokat is megoszthatott akár, amit Obi-Wannal és Ahsokával (a számára két legbizalmasabb jedivel) nyíltan semmiképp sem. Az is tetszett, ahogy Padmé utalt a háború állására a Peremvidéken és, hogyha Obi-Wan nem is kapta rajta őket, de azért gyanúként felmerülhetett benne, hogy mit csinálhatott Anakin, esetleg kivel beszélhetett. Ezek azok a momentumok, amik leheletfinoman adnak hozzá a filmekhez úgy, hogy nem változtatnak meg semmit, de korábbi lépéseket az úton megmutatnak. Visszatérve Rexre az ő szerepe leginkább abban teljesedett ki számomra, hogy megmutatták hogyan viseli meg klónokat a háború. Korábban is láthattunk már reflexiókat a saját helyzetükre, még dezertőrrel is találkozhattunk, Rex viszont a vezetői képességeit és önmagát is kénytelen mérlegre tenni ebben a szálban. Az Echo iránt érzett felelősségérzetét kiegészíti a többiek (nem csak a Domino squad) elvesztése iránti gyászából fakadó veszteségérzet. A haború vége felé kezdi realizálni, hogy az idáig vezető úton mennyien elhullottak már mellőle és amikor egy pici remény is adódik arra, hogy valamit vissza lehet fordítani ebből, akkor megpróbálkozik minden idegszálával belekapaszkodni ebbe a reménybe. Echo visszatérése egyfajta megnyugvást is jelenthet számára, hogy valami visszatér önmagából is, amit a harcok során elveszített. Rex szerepét és viselkedését nagyon érdekes itt kontrasztba állítani a Bad Batch csapattal. Ők a színtiszta profizmust képviselték eddig, csak teljesítsük a küldetést, nem ijedünk meg, ha nehéz döntéseket kell hozni azon nem sokat tökölnek, míg Rex tépelődik magában, ugyan többen is elkezdik megkérdőjelezni az akció célpontját, hogy Echo tényleg életben lehet e még, ő mindenképpen bele akar kapaszkodni ebbe a reménybe és összességében sokkal érzelmesebbnek tűnik, mint az átlag klón, vagy az átlag katona. Rajta keresztül kapunk egy reflexiót a háborúra és egy kicsit kipillantva a frontvonalak mögül a háborúban résztvevők emberi mivoltára is rálátást nyerhetünk. Rex korábban az egyik legbadassebb klónként, rettenthetetlen harcosként jelent meg előttünk, most így látva a sebezhetőbb oldalát csak még inkább kedvelem és továbbra is talán ő a kedvenc klónom, a sorozat legalább olyan fontos szereplője, mint Ahsoka, vagy Anakin. Látványra továbbra is pazar az új TCW, a dizájn elemek, az űrhajók, a droidok, a karakteranimációk, a harci jelenetek mind nagyon jól néznek ki, egyedül azt sajnálom, hogy amennyi ötlet volt még az alkotókban azt nem tudták anno úgy véghezvinni, hogy még mondjuk egy teljes értékű 6. és 7. évadot kaptunk volna... de ne legyünk telhetetlenek. Az viszont kétségtelen, hogy baromi jó érzés újra TCW-t nézni!

Szerintem ez így jobb volt, mert ezzel személyesebbé tették az ügyet, meghagyva a klónok között, úgy hogy Rex még maga előtt sem biztos benne, hogy Echo életben lehet, így nem is mer előhozakodni ezzel csak Cody előtt. Egyébként jó volt, hogy megemlítették a Yalbec Prime-ot és a királynőt. "Oooh uglier than mating season on Yalbec Prime" - ez a Fallen Orderben hangzott el az egyik harc közben... tudtam, hogy valahonnan ismerős ez a név.

Gondoltam megvárom, míg felkerül a FHD változat, de nem tudtam tovább várni, úgyhogy megnéztem. Nagyon jó, hogy így rendesen elkészítették ezeket az epizódokat és nem csak a félkész változatban láthatjuk ezt a kalandot... és innen még csak jobb lesz. Teljesen visszatért nálam az a hangulat, amit anno ez a sorozat olyan fantasztikusan vissza tudott adni ebből a korszakból!

Holnap milyen időben kerül fel a Disney+ műsortárába az első rész?

@Bence1997 Ez most hétvégén lenne? Amúgy érdekelne és akkor most ezennel jelentkeznék is!

Szerintem félreértetted, Kínában úgy vágott volna alá, hogy az ideológiai cenzúra miatt kénytelenek lettek volna kivágni az ominózus jelenetet a filmből (mint, ahogy tették azt most is pl. Szingapúrban), ezzel szemben Amerikában, vagy Európában a PG-13 besorolást mondjuk egy Finn és Poe közötti csók miatt nem kellett volna megváltoztatni. Az más kérdés, hogy ez itt a nyugati világban is megosztó reakciókat válthatott volna ki, de itt rád van bízva a döntés. Az már egy más kérdés, hogy jobban belemenve ebbe az látszik, hogy az úgynevezett társadalmi felelősségvállalás feladása is értelmezhető egyfajta "lefekvésként". Ha azt mondjuk, hogy Hollywood lefekszik Kínának és csak addig tartja fontosnak a liberális értékeket, ameddig az nem veszélyezteti a bevételeket az nem csak ebben az esetben működik. A társadalmi felellősségvállalás határa a vállalat profitabilitásának a folyamatos fenntartása. Úgy tudom, hogy a SW kapcsán Abramsnek egyáltalán nem lett volna ellenére a Poe - Finn viszony, viszont mégsem ebbe az irányba vitték el a filmet, mert szóltak nekik, hogy ez nagyon megosztó lenne (Nyugaton is) és ahogy Te is írtad alávághatna a bevételeknek... csak mondjuk akkor ezzel zárójelbe is tehetjük az ügyek melletti kiállást, amit nem is feltétlen érdemes várni egy akkora biznisztől, mint a hollywoodi filmszakma, csak szerintem nem csak a kínai, vagy bármilyen cenzúra, hanem a mainstream közönségigényekhez való igazodás mentén is felvethető ez. Ebben egyébként szerintem lehet a jövőben változás Hollywoodban, hogy olyat is bevállalnak, ami megosztó lehet, az más kérdés, hogy a kínai cenzúrán ugyanúgy fennakadhat.

A politikai üzenetek megfogalmazása nem idegen a sportok világától sem, jó fél évszázaddal ezelőtt az 1968-as olimpián konkrétan a dobogón, az aranyérem átadásánál is volt rá példa két afro-amerikai futótól a Black Power mozgalom keretében... ami után nagy botrány is volt és felfüggessztették őket, kitiltották az olimpiai faluból. Az ilyen eseményeknek sokkal nagyobb jelentőségük van, mintha csak kiírná valaki a közösségi oldalára, mert azon java részben olyanok olvassák, akik amúgy is követik, itt viszont olyanokhoz is szólhat, akik alapvetően nem követik őt és akár konfrontatív módon is generálhat figyelmet a mondanivalójának. Mellettem például teljesen reflektálatlanul ment volnt el ez a beszéd, amit Joaquin Phoneix mondott, ha nem lett volna utána ez az utóélete, akár itt a fórumon is. A szokásos, egyhangú köszönőbeszédek, ahol kb. ugyanazokat a paneleket halljuk mindegyik megszólalótól szerintem kevésbé érdekessé tennék a gálát, úgyhogy ennek lehet egy ilyen jelentősége is, hogy ezekkel a megszólalásokkal változatosságot vigyenek a műsorba. Egy ilyen beszéd Phoenixtől biztos felrázza a közönséget, miközben az adott illető valami olyan dologról beszélhet, ami tényleg fontos számára. A képmutatás részét teljesen nem vitatnám el (bár Joaquin Phoenix odaszúrt a hollywoodi elitnek is, hogy nem kellene annyit magángéppel utazgatni), de szerintem ezek az emberek, akár Joaquin Phoenix, akár Jane Fonda, akár Leonardo DiCaprio, tényleg hisznek abban, amit a zászlajukra tűznek, bár - ez csak a személyes hipotézisem - inkább egyfajta pótcselekvésként működik ez. Ezzel nem ezt akarom mondani, hogy mondjuk DiCaprio ne aggódna valóságosan a bolygó és a rajta lévő élőlények állapotáért, de egyszerűen arról van szó, hogy az ilyen magasra jutott embereknek nincsenek meg azok a mindennapi gondjai, ami az átlagembereket a boldogulásban jellemzi és találtak maguknak valamilyen ügyet, aminek alárendelhetik magukat és küzdhetnek érte. A környezet pusztulása ráadásul még egy olyan aktuális témát is jelenet, aminek egy a létezést alapjaiban fenyegető egzisztenciális félelem az alapja, amihez nagyon könnyű kapcsolódni Beverly Hillstől egészen Kőbánya alsóig. Azért a Bomarr által említett kontextusban a SW sem teljesen kivétel. Kína esetében pont nem így alakult, de ez nem a SW, vagy a Disney érdeme, hanem a kínai cenzorok megengedő hozzáállása miatt alakult így (meg a film ábrázolásán is), de például Szingapúrban, vagy az Egyesült Arab Emirátusokban kivágták azt a leszbikus csókjelenetet a film végéről. Mondjuk itt önmagában az eredeti koncepció - kiállás a liberális értékek mellett - is csak olyan tessék lássék módon ment, hogy belekerült ugyan egy ilyen jelenet - hogy elmondhassák magukról, hogy itt működik a reprezentáció, de ha valaki éppen akkor pislogott egyet, akkor totál lemaradhatott az egészről és igazából semmit nem kezdtek vele (hozzáteszem a Resistance nagyon progresszívnek beharangozott hasonló húzása is ide sorolható, hogyha nem tudom, hogy erre figyelni kell, akkor nem is veszem észre, hogy Flix és Orka valójában egy pár). Amennyiben megvalósult volna Poe és Finn szerelme, amit a színészek szerettek volna, az Kínában most is alávágott volna az eredeti változatnak és vagy magasabb besorolásban adták volna, vagy szépen megnyírbálják.

Lassan fog eltelni ez az egy hét... anno én belenéztem ezekbe úgy emlékszem, de ahogy kinéztek az eléggé eltántorított a végignézéstől, a sztori nagyjából megvan, de azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan oldják meg itt.

Én először még általános iskolás koromban kóstoltam bele a Star Trekbe még a Viasat3-on. Akkoriban nem nagyon fogott meg, valahogy nem kötött le annyira. Nagy SW rajongóként olyan szegényes volt ez a világ, nincsenek benne fénykardpárbajok (de még fénykardok se), a phaser fegyverek is olyan furák voltak, meg az akciójelenetek is elmaradtak az én kisiskolás elvárásaimtól, hogy hát ebben nincsenek olyan látványos akciók, robbanások, alig lőnek, az idegen fajok is sokkal egyszerűbbnek tűntek a SW sokszínű űrlényeihez viszonyítva... úgyhogy nem volt szerelem első látásra. Aztán később én is RacerX-hez hasolnóan JJ Abrams féle Star Trek filmmel lettem igazán rajongó. Utána DS9 volt az első sorozat, amit így szisztematikusan az első résztól kezdve az utolsóig végignéztem, utána TNG volt a következő, aztán az ENT, utána a VOY és legutoljára már inkább csak érdekességként a TOS (az animációsat igazából sosem láttam, bár mindig tervben volt, hogy majd egyszer végignézem). Szóval elég összevissza láttam az évadokat. A legjobban nekem is a DS9 tetszett, számomra egy ST sorozatnál mindig a karakterek a legfontosabbak, hogy most hosszú évadokon és több, mint 100 részen át kiket fogok nézni az a legfontosabb. Ebben a tekintetben a DS9 nagyon rendben van, a főszereplők mellett az egyik legbadassebb főszereplőt kaptuk Sisko képében, de Worf is pl. itt sokkal jobban tetszett, mint a TNG-ben, a mellékszereplők pedig tényleg itt a legjobbak Garak, Nog hatalmas kedvencek, de a ferengiket amúgy is nagyon bírom, Quarkkal az élen. A Cardassia - Bajor konfliktus is nagyon tetszett, plusz az a vallási szál is, amit még hozzáadtak a történethez egyfajta ilyen high conceptként. Itt a történet és a karakterek is nagyon jó egyensúlyban voltak. A TNG esetében a karakterek közül többeket is kedveltem, Riker, Data, de úgy általánosságban nem kötődtem annyira ezekhez a szereplőkhöz és a történet sem kötött le annyira. A DS9-nak az is volt az előnye a korábbi sorozatokkal szemben, hogy itt megvolt az az átívelő szál, amit a sorozat elejétől a végéig építgettek és jobban hatással voltak a korábban történet események a későbbi epizódokra. A VOY és az ENT volt az a két sorozat, aminek a karaktereit a legkevésbé sikerült megkedvelni. Nem volt igazán idegesítő szereplő (az talán a TNG-ben Wesley Crusher volt csak), de nem voltak számomra igazán érdekesek, izgalmasak ezek a karakterek. Az sem tetszett mondjuk az ENT esetében, hogy mivel időben ez játszódik a legkorábban ebben még nincsen ott rengeteg olyan kis részlet, ami a kronológiailag később készült sorozatoknak már a sajátja és kevésbé hogy úgy mondjam "star trek-es" (emlékszem még milyen ügyet csináltak egy egyszerű transzportálásból is, ami később már úgy ment, mint nálunk az autózás, de itt még igazi kuriózumnak számított). Szóval ez inkább kidobott az éléményből, de nálam a legalacsonyabban a TOS van, ami mai szemmel nézve tényleg már csak, mint egy fajta érdekesség állja meg a helyét. Az egy dolog, hogy a kor sajátosságait figyelembe vesszük (ezt a miniszoknyás katonai egyenruhát nem tudom, hogy mennyire gondolták komolyan, de azon nagyon érződik a 60-as évek) akkor egyfajta kordokumentumként is jól funkcionál, de mint az űrben játszódó sci-fi a látvány azért nagyon rosszul öregedett. A 2001 is a 60-as évekből való, de ott nem éreztem ezt a diszkomfort érzetet, mint itt sok helyen, az akció szekvenciák is sokszor megmosolyogtatóak, de azért van benne néhány olyan történet, amin jól szórakoztam, meg mégis itt fektették le az alapjait az egész franchisenak és mitológiának, meg úgy általánosságban a ST ethosznak. Ha rangsorolni kellene azért ezt tenném az utolsó helyre még úgy is, hogy a főbb karakterek itt talán még jobban is tetszettek, mint a DS9-ban!

Cuaron korábban is nyert már, külföldi renedzőként (de amarikai produkcióban) de Del Toro is, vagy még inkább visszamenve az időben, Milos Forman, Beranardo Bertolucci is, viszont a tapasztalat nem azt mutatta azok után a győzelmek után sem, hogy teljesen kinyílt volna a játéktér a külföldi rendezők, színészek, filmek irányában. A legnagyobb gátja ennek szerintem pont az, amiről Bong Joon-ho beszélt, hogyha az amerikaiak át tudnak lépni azon a minimális akadályon, amit a felirat jelent, akkor új világok nyílhatnak meg előttük a filmek terén. Szerintem nem nagyon akarnak átlépni ezen, nekik megvan az angol nyelv miatt az az előnyük, hogy azt szinte a világon mindenki beszéli, ők adják a trendsetter kultúrát és nem nagyon akarnak máshoz igazodni, nekik nem magától értetődő mondjuk felirattal nézni egy filmet, mert annyira megszokták, hogy az angol a lingua franca és a filmgyártás egybeforrt Hollywooddal. Külföldi filmes is igazán akkor tud nagy karriert építeni magának és népszerűvé válni az amerikai közönség és a világ előtt, ha Hollywoodban dolgozik, angol nyelvű filmeken. Egyébként a politikai állásfoglalálsok és köszönő beszédek korábban is összekapcsolódtak már és nem is annyira újkeletű dologról van szó, ami mondjuk az elmúlt években indult volna el. Számtalan olyan esetet lehet a múltból is felidézni, amikor színészek valamilyen ügy mellett kiálltak, vagy a véleményüket mondták el egy adott témáról a gálán. Vanessa Redgrave a palesztinok mellett állt ki, Richard Gere a kínai kormányt kritizálta többek között Tibet miatt, de nem csak évtizedekkel ezelőtti eseményeket lehet említeni, hanem mikor néhány éve DiCaprio Oscart kapott ő kiemelten foglalkozott a beszédében a klímaváltozással, aminek megint nem sok köze van a filmes díjátadó gálákhoz (bár nem a klasszikus értelemben vett politikai állásfoglalás). A non plus ultrája ennek a kategóriának persze Marlon Brando volt, aki mikor 1973-ban jelölték A Keresztapa főszerepében Vito Corleone megformálásáért, akkor bojkottálta a díjátadót, maga helyett egy ameriaki őslakos aktivistát küldött el a gálára, aki mikor odaítélték Brandonak a díjat, visszautasította azt, tiltakozva az őslakosok Hollywoodban akkoriban divatban lévő ábrázolásáért és úgy általánosságban a velük való történelmi bánásmódért. Egy ilyen után ma felrobbanna a fél twitter az biztos... ehhez képest Joaquin Phoenix még egész visszafogott volt. A nézettség pedig elsősorban azért esik, mert egyszerűen az embereket már nem köti le annyira 3/3.5 órán keresztül az, hogy ilyen táncrevü betétekkel tarkított jópofáskodást nézzenek arról, hogy kiosztanak néhány díjat. Az egész gálának ez a jellege a 20-as, 30-as években gyökerezik Hollywood hőskorában, amikor ez teljesen korszerű volt, de a megváltozott médiafogyasztási szokásokat is figyelembe véve, ez már a XXI. században főleg a fiatalok körében unalmas, ha van benne politika, ha nincs. A nézettség általánosságban ezért marad el a korábbi évtizedek sokkal magasabb számaitól, persze van egy-egy év, amikor valami megdobja (2012 - Whitney Houston halála), de a jövőben szerintem még kevesebben fogják nézni a díjátadót.

Konkrét szabály tudtommal nem volt, csak egyszerűen nem osztottak legjobb film díjat idegen nyelvű filmnek, kivéve az erre külön létrehozott kategóriában. Régebben ez is volt a pontos megnevezése annak a díjnak "Legjobb idegen nyelvű film", ezt aztán idénre megváltoztatták International Feature Filmre, de ugyanaz a meghatározás maradt, hogy a dialógusok túlnyomó részben ne angolul történjenek benne. Szerintem egyébként ezzel azért nem is volt komoly probléma, mert magát a díjat az Amerikai Filmakadémia adja, ez egy amerikai díj az amerikai filmgyártasról, így nem csoda, ha amerikai filmeket díjaznak rajta... csak a világ az Oscar díjat másként kezeli, mint mondjuk a BAFTA-át, vagy a többi országspecifikus díjazást és úgy értékeli, hogy itt most az adott évben a világ legjobb filmjét díjazzák majd. (Persze az Oscarnak kiemelt jelentősége van egy filmes karrierjében, főleg Hollywoodban, de nem elsősorban a minőség, mint inkább az eladhatóság miatt.) Közben lehet az akadémiai tagokhoz el sem jutott rengeteg olyan film az adott évből, ami pályázhatna erre a címre. Máskülönben az Oscar mindig is a marketingről szólt, nem feltétlen a filmek valódi megítéléséről, ezt az idei díjazást is inkább marketingdöntésnek érzem (ettől még a Parasite nagyon jó), arra azért nem vennék mérget, hogy akkor mostantól az akadémia ugyanilyen nyitott lesz majd a külföldi filmekre a következő években...

Azt nem mondom, hogy nem olvasmányos, de nem is olyan könyv, amit kis túlzással egy ültő helyemben végigolvasok. Az első 150 oldal után kezd igazán beindulni és az nagyon tetszik, hogy milyen részletességgel megírt és felépített világot alkotott meg Frank Herbert ezzel az univerzummal. Ha megjelenik a második könyv, valószínű azt is megveszem.

Nekem a Discovery is tetszett, de nagyon jó a Picard is. Patrick Stewartot ebben a formájában még az elején egy kissé szoknom kellett, de az jó, hogy az egész világon is érződik, hogy mennyi idő telt el nem csak az arcokon. @Dzséjt arra én is kíváncsi lennék, hogy kik térhetnek majd vissza a TNG régi szereplői közül, de arról volt korábban szó, hogy Guinan esetleg megjelenhet a második évadban, legalábbis Stewart meghívta Whoopi Goldberget:

@Jinx Lumos Joke A lista, amit Bence összírt nagyon jó és részletes, talán azt tenném még hozzá, ami az általad is linkelt összeállításban is benne van, a 4. évad 14. része, ami kapcsolódik a Halálőrséghez és ezzel együtt a mandalori szálhoz is. Ráadásul Ahsoka szempontjából sem mellékes, ő a főszereplő és a "szerelmi szál", ami Lux-al kapcsolatban van a sorozatban is megjelenik benne. Mondjuk akkor már a harmadik évad 10. epizódját is idevehetnénk, mert ott találkozik Ahsoka először Lux-al és ez a rész szerintem amiatt is különösen érdekes, hogy itt láthatunk először egy kicsit be a kulisszák mögé a szeparatisták oldaláról, szóval a háború és az egész konfliktus szempontjából szerintem egy nagyon fontos rész. Mindenesetre, ha ezek tetszettek, akkor még megnézheted az 5. évad harmadik részétől az ötödikig tartó történetszálat is, ahol Ahsoka és Lux szintén fontos szerepet kapnak, itt tűnik fel Saw Gerrera is (aki aztán benne volt a RO-ban, Rebelsben, Fallen Orderben is), sőt még itt megágyaznak egy későbbi Rebels epizódnak is.

Sajnos este nyolckor már nem voltam elérhető (azt írtam is még pénteken, hogy késő délután lenne jobb), de meghallgattam az adást, nagyon jó lett!

Nekem ez a könyv anno nem annyira tetszett a szerelmi szál miatt, de volt egy nagyon emlékezetes mondat a könyvben, amit nem is igazán tudtam hová tenni. Embo egyszer azt mondja: "Nesta nesta balotelli!" Ezt nem tudom, hogy a magyar változatban volt csak, így vagy az eredetiben is, de elég furcsa volt nem az olasz labdarúgókra gondolni.

Tavaly néztem újra a sorozatot és érett meg bennem az a felismerés, amit korábban nem feltétlenül állítottam volna, hogy bizonyos pontokon fölé is nőtt már a szemeben a filmeknek a TCW... persze vannak gyengébb részek is, főleg az első évad elején, de összességében felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi remek történetszálat hoztak be a SW világába ezzel a szériával. Az én toplistám így nézne ki: 5. Order 66 Genesis - Ez volt az a történetszál a hatodik évad elején, amivel egy olyan új megközelítését adták a háborúnak, hogy a két oldal nem csak abban áll közel egymáshoz, hogy mindkét felet ugyanaz a személy irányítja Palpatine/Sidious képében, hanem a két hadsereg is végső soron egy távirányítható, "programozható" hadigépezet. A klónok sok tekintetben eltérnek a droidoktól és persze magasan felülmúlják azokat, de mégis ezzel a szállal, a microchippel amit beléjük ültettek teljesen kivették a kontrollt a kezükből. Emlékezhetünk az Ep. III-nak arra a jelenetére, mikor Palpatine kiadja a parancsot Cody-nak és ő gondolkodás nélkül teljesíti. Ebből az aprócska mozzanatból még nem gondolhattuk, hogy mi játszódik le ennek a pillanatnyi történésnek a hátterében. A klónok helyzete egyébként is speciális, kifejezetten a háború miatt hozták őket létre (ahogy erre reflektál is Rex a 7. évad előzetesében) és láthattuk korábban, hogy voltak akik megpróbáltak ebből a közegből kilépni, de a sorsuk igazán tragikus voltát az adja, hogy úgy kell saját bajtársaik és feljebbvalóik ellen fordulniuk, hogy nem is tudnak róla, mit cselekszenek. Ez már önmagában is elég nyomasztó, de ha hozzávesszük még Fives személyes drámáját, akit a sorozatban egyedülálló módon egészen zöldfülű (fényes) korától követhetünk végig ahogy különböző kalandokban vesz részt, egyre feljebb emelkedik a ranglétrán, megél veszteségeket és itt a végén pedig egy hajszálnyira van az igazságtól... az ő sorsa érződik így talán a legszívbemarkolóbbnak, úgy hogy tudhattuk, ez nem végződhet másként onnantól kezdve, hogy egyedül maradt Palpatinenel. Ez a szál látja el az egyik legjobban azt a rendeltetését a sorozatnak, hogy kiegészítse és szinesítse a filmek világát, nagyon sokat ad hozzá egy újabb megtekintéséhez mondjuk az Episode III-nak. 4. Ahsoka távozása - Ha az előző történetszálra azt mondtam, hogy sokat ad hozzá a harmadik film egy adott jelenetéhez, akkor ez ennél a szálnál is igaz, bár talán más megközelítésben. Az egész Jedi Rendről kialakított képemet képes volt átformálni ez a négyrészes story-arc, ahogy hozzálltak és, ahogy bántak Ahsokával az valamelyest közelebb hozta hozzám azt képet, hogy miért is bukott el a Jedi Rend és mennyire nem voltak képesek jól reagálni a problémás helyzetekre. Többi jedi is kilépett a Rendből és ellenük fordult (elég csak az időszakból ismerhetően Dookura, vagy Anankinra gondolni) és korábban mindig úgy gondoltam, hogy ezek egyéni hibák miatt történtek, ami persze az adott személy esetében nem zárható ki, de az azért látszik, hogy a Rend sem működött tökéletesen. Ami miatt ez a szál mindenképpen ide kívánkozott még az az, hogy a sorozat főszereplőjének Ahsokának ez volt az egyik legerősebb szála az egész szériában. Itt magára marad, meg kell tanulnia egyedül is boldogulni, megkérdőjelezi a korábbi kötődéseit (a jedikhez, valamelyest a mesteréhez is) és újra kell alkotnia magát, egy új identitást felvenni és közben tisztáznia a nevét. Amennyiben a sorozat Ahsoka felnövéstörténetét követi végig (ha úgy nézzük a TCW-t az elejétől, egy ilyen olvasat is elképzelhető) akkor itt történik meg igazából a felnőtté válás, mikor leválik a korábbi megszokott környezettől. Ez persze egy nagyon nehéz és szomorú döntésnek tűnt abban a pillanatban, de később ismerve a jedik és Anakin sorsát talán ez volt a legjobb, ami Ahsokával történhetett. Egyébként Anakin szempontjából is nagyon sokat ad hozzá ez a szál ahhoz a képhez, hogy ő miért is volt annyira bizalmatlan és csalódott a jedikkel kapcsolatban a RotS-ben, így már mondhatjuk, hogy nem csak maga miatt, hanem azért is, ami Ahsokával történt. Az egész történetnek a felépítése is nagyon tetszett, a suspense, ahogy adagolták a feszültséget, míg végül megtudjuk az igazi elkövetőt, Ahsoka összeállása Ventressel és emlékszem anno milyen találgatások mentek, hogy valójában mi is történhetett abban a bizonyos börtöncellában, mikor még nem tudtuk ki a gyilkos. 3. Mortis-trilógia - Ez sokak szemében egy megosztó történetszál lehet, de nálam sokáig ez volt a csúcson, hogyha valaki megkérdezte, hogy melyik a kedvenc történetem a TCW világából. Egyszerűen annyira más volt, annyira új és annyira elütött minden korábbitól, amit 2011 előtt a TCW, vagy a filmek keretein belül láttunk a SW-ban (talán azóta sem készült ehhez hasonló hangulatú sztori, leszámítva a Rebels azon részét, ahol ismét feltűnt a Mortis). A történet szimbolizmusa, a szürrealitása, az egész világ, ahogy kibontakozik a szemünk előtt. A látomások, a mortisiak és az a speciális atmoszféra, ami érzékelteti, hogy itt egy teljesen másik szférájában járunk a létezésnek, az Erőnek mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy egy ilyen különleges élményt kapjunk. Persze megvan a történetnek a drámája is az Atya, a Lány és a Fiú halálával, illetve Anakin látomásával itt pillanthatunk be a sorozaton túli világba is, hogy mivé fog válni a széria egyik főhőse, akit a sorozatban egy sokkal szimpatikusabb oldaláról ismerhettünk meg mint ahogy a filmekben látjuk. A szimbolikán, a látványvilágon túl az Erő misztériumához is sokat adott hozzá ez a történetszál és nem utolsó sorban képbe került Anakinnak a kiválasztottsága is és a törékeny egyensúly kérdése, amit úgy ahogy az Atya elképzelte Anakin nem tudott beteljesíteni... talán ez előrevetített valamit a jövőre nézve is. Eléggé baljóslatú, sötét hangulatú ez a három rész, egyértelműen negatívnak nem éreztem, inkább olyan szürreálisnak, kicsit olyan, mint egy David Lynch film. 2. Umbara - Amikor tavaly újranéztem a sorozatot ez maradt meg a legélénkebben az emlékeim között. A háború realitásának brutalitását itt ábrázolták a legszembetűnőbben. Itt nem csak gyerekes lövöldözésnek tűnik az egész konfliktus, hanem láthatjuk ahogy klónok szenvednek, tűréshatáruk szélére kerülnek és meg is halnak. Az ellenfélet egyrészt nem olyan nevetségesen ügyetlen droidok adják, akik túl nagy riadalmat nem képesek kelteni a klónokban, hanem a spéci fegyverekkel sunyi módon támadó umbaraiak. Az egész Umbarának ezzel a sejtelmes köddel, a sötétséggel van egy olyan nyomasztó, félelmetes hangulata, hogy sokáig egyébként sem akarna ott tartózkodni senki, ráadásul a körülmények is igencsak nehézzé teszik a helyzetet. Ebben a közegben üde szinfolt volt Hardcase, aki a nehézségek ellenére is joviális maradt és nem érdekelte nagyon más, mint az ellenség legyőzése. Ami szintén nagyon tetszett ebben a szálban az Krell volt, aki nem csinált nagyon mást, mint Sidious felhasználta és egymás ellen fordította az övéit. Végig csak játszadozott a klónokkal, akik nem jelentettek számára többet, mint mondjuk a csatákban használt sugárvetők és ha kellett egymás ellen is kijátszotta a klón egységeket. Ebben benne volt a háborúnak az a szimbolikája is, hogy csak felhasználják őket, közben mindkét oldalt ugyanaz a személy mozgatja és nem is feltétlenül az az ellenség (itt most éppen az umbaraiak) számukra akit annak gondolnak a másik oldal harcosai között, hanem aki irányítja őket. Emellett persze ott van kötelesség tematikája is, amivel Rexnek és Dogmának is meg kell küzdenie, hogy kifelé is kell lojálisnak lennie egy ilyen konfliktusban. Azt hiszem semmi nem mesél olyan jól a háborúról a sorozatban, mint ez a történetszál. A látványvilága egészen egyedi volt ennek a szálnak, a színek, a fények, a dizájn elemek (az umbarai fegyvereknél coolabb dolgot azóta sem láttam a SW-ban) mind egytől egyig fantasztikusak. 1. Maul/Mandalore - Amit az ötödik évadban műveltek ezzel a karakterrel az abszolút feledtetni tudta velem annak a tényét, hogy mennyire nem tartottam jó ötletnek azt, hogy visszahozták a halálból (ez ráadásul szerintem rosszabb is, mint a Palpatineos eset, mert itt konkrétan ugyanaz a figura tér vissza, akit korábban - teljes joggal - halottnak hittünk). Maul egyesíti magában a SW antagonistáinak két archetípusát. Egyrészt megvan körülötte az a laza, vagány, badass vibe, ami leginkább a fejvadászokat és az alvilági figurákat jellemzi, de emellett ott van a precízen tervező, több lépéssel előregondolkodó mastermind is, mint amit mondjuk Thrawntól, vagy Palpatinetól láthatunk. Ez utóbbihoz persze nem ér fel, de jól egyesíti magában két típus erősségeit és amellett, hogy látványosan harcol, a háttérben lévő szálakat is ügyesen mozgatja... Palpatine után nálam ő második legjobb gonosz karaktere a SW-nak. Persze ne feledkezzünk meg önmagában a Mandaloreról sem, amit a második évad óta építgetnek és a kánonban igazából itt hozták be a SW világába, majd azóta már élőszereplős sorozat is kötődik ehhez a lorehoz. A mandalori konfliktus eszkalálódása, Satine halála, Vizsla halála és ahogy láthatjuk lángba borulni a bolygót Obi-Wan távozásánal az nagyon emlékezetes volt és egy egész érzelmi hullámvasút volt ez a szál. Maul tervének kibontakozása után Obi-Wan meneküléséig annyi minden történik, annyir érzelem és látványos akció van ebben a történetszálban, a politikai machinációkról és intrikákról nem is beszélve, hogy én azt tartom, hogy itt jutott el a csúcspontra a TCW. Nagyon jól megírt érdekes történetek, remek szinkronszínészi teljesítmények (Sam Witwer már a Mortis trilógiában is fantasztikus volt, de itt még ő is szintet lépett) és egy új oldalát ismerhettük meg a SW-nak. A háború mögött meghúzódó, pontosabban fogalmazva vele párhuzamosan zajló alvilági mesterkedéseket láthatjuk itt, nem konkrétan a harmadik filmhez tesz hozzá ez a szál, inkább a világépítéshez. Obi-Want sem akarom kihagyni, aki az egyik legszimpatikusabb pozitív szereplő és itt is igazi jediként viselkedik. Mikor elveszti Satinet nem a gyűlölet tör fel belőle, hanem a gyengédség egy utolsó pillantásra a szeretett nő felé. Satine halála az egyik legdrámaibb és legszomorúbb pillanata a szériának, Obi-Wan pedig nem hagyta el a kötelességét, miatta sem, az ő sztorijuk egy keserű lezárást kapott. A vége párbaj is emlékezetes volt, főleg Savage miatt, akiből ahogy elpárolgott a "varázslat" úgy maradt ott az a test, akit eszközként csak felhasználtak egy olyan konfliktushoz, amihez eredetileg neki semmi köze nem volt. Egy elég sötét hangulatú és szomorú szál ez, de nálam ez a kedvenc a sorozatból! (Ilyen futattak még kategóriában sokat tudnék mondani a második évad Mandalore-szálától kezdve, a harmadik évad végi börtönös történetszálig, ahol először láthatjuk Tarkint, a Yoda-szálról nem is beszélve... lehet azokból is összállítok majd egy listát.)

Részemről mehet, bár jobban preferálnék egy kissé korábbi időpontot (olyan késő délután felé).

Nem tudom, hogy eredetileg mi volt a terv, illetve, ha változott idő közben ezzel kapcsolatban valami, akkor mi változott, de itt a második évad során nagyon "bezárkózott" a sorozat a saját kis mikrovilágába. Azzal nem volt az első évad során sem problémám, hogy erre a szériára egy olyan koncepciót választottak, hogy csak nagyon szük látószögben szemlélhetjük a nagyobb horderejű eseményeket és inkább a kisemberek és a galaxis mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást ezzel a töltőállomással. Persze ott van a háttérben az Új Köztársaság és az Első Rend szembenállása és fokozatosan azért bevezetik ezt a vonalat is fősodorba, illetve feltűnnek a filmekből is ismerhető fontosabb szereplők, de mégis a nagy galaktikus politikából, a háttérben meghúzódó összecsapásokból kimaradtunk. A második évadra azt vezették fel, hogy a szereplők kiszakadnak a megszokott környezetből és új kihívások elé kell nézzenek. Ez nagyon izgalamasan hangzott, elhagytuk a Castilont, Tam, aki fontos szereplője volt az első évadnak, átállt az Első Rendhez és rajta keresztül egy kicsit belülről is megismerhettük az ER működését. Míg a többiek ott találták magukat az események kellős közepén, céltáblával a homlokukon és az ER-el a sarkukban. Minden adott volt, hogy jobban összefűzzék a sorozat eseményeit az idő közben zajló sequel-trilógiával. Mégis úgy sikerült összehözni ezt a záró szezont, hogy a fókusz továbbra sem váltott nagyobb látószögre, továbbra is csak leginkább a Colossus mindennapjait, apró-cseprő ügyeit, az idő közben felmerülő megoldandó problémákat láthattuk csak. Szerintem ki lehetett volna ebből többet is hozni, hogy jobban beleszőtték volna a háttérben zajló Ellenállás elkeseredett küzdelmét a megmaradásra, a megerősödésre. Végtére is a sorozat címe Resistance volt, nem Colossus. Mégis magát az Ellenállást és az Első Renddel való nagyívű konfliktust csak ezen a szük látószögön keresztül kaptuk meg. A második évad végére jutottunk el oda, hogy valamennyire jobban bevonódnak az Ellenállásba és felveszik a harcot az ER-el. Addig leginkább arról szólt az évad, hogy az első szezon fináléjában látott menekülésnek a következményeit nyögik végig szinte az évadon keresztül. Egyébként én szerettem így is ezt a sorozatot, jó volt úgy elnézegetni és követni az új részeket, de sokkal több is lehett volna ebben és megértem, hogyha valaki csalódott (én is ezt a sorozatot tenném egyértelműen leghátra az összes SW animációs produkció közül). Szóval ebben érzem a sorozat legnagyobb hiányosságát, hogy nem mutatta be eléggé az Ellenállást. Nem tudom, hogy eredetileg is így tervezték, vagy nem akarták, hogy bekavarjon az idő közben érkező IX. epizód eseményeibe (mondjuk nem mintha ezt ne tudták volna megoldani a két korábbi animációs sorozatnál) és azért szabták ilyen kurtára ezt a szériát, de úgy érzem, hogy nem mert elég nagyot álmodni ez a sorozat. Pedig alapanyag lett volna bőven, mert a sequel új érdekes karaktereivel kiegészülve a Resistance karaktereiben is lehetett volna még potenciál és tér a fejlődésre, kibontakozásra és ne feledjük, hogy ott van az az egy évnyi intervallum, ami TLJ és TROS között terül el, ami alapot szolgáltathatott volna akár még további szezonokra is. Mindamellet, hogy ebben az évadban nem annyira kaptunk betekintést az ER vs. Ellenállás konfliktusba, azért akadt néhány epizód, ahol jól nyúltak ehhez és voltak olyan pillanatok, amelyek jól építették az ER megítélését és egészítették ki azt a képet, amit a filmekből ismerhetünk erről a szervezetről. Ezért például Tam történetszálának nagyon örültem, azt az epizód topicjában is kifejtettem, hogy a fináléjának nagyon örültem és ez mindenképpen hozzáadott a ST-hez. A főbb szereplők a Colossuson már nem ennyire pozitívak, kezdve Kazzel, akinek a karakterfejlődését ilyen hullámvasútszerűen oldották meg. Sokszor úgy tűnik, hogy érettebb karakter, mint korábban és sokat fejlődött, másszor meg ugyanolyan debil és infantilis, mint az első évad nagy részében. Még Neekun is inkább éreztem, hogy a sorozat vége felé több lett, mint az a naív szerelő, akit a nyitóepizódban ismerhettünk meg és konzisztensebben oldották meg az ő karakterét is, mint Kazt. Amit fájlaltam a karaktereknél, hogy ugyan továbbra is leginkább a Colossusra fókuszált az évad, mégis úgy éreztem, hogy sok karaktert háttérbe szorítanak. Synarából szívesen kaptam volna többet, ő egy kifejezetten szimpatikus karakter volt, viszont azok után, hogy az első évadban végigvitték az átállását, úgy nézett ki, hogy a második évadban már nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, legalábbis szerintem ő karakterszinten eléggé egy helyben toporgott. A háttéremberek is egy-egy történetben ugyan mutatóba feltűntek, de egyébként a finálét leszámítva alig kaptak játékidőt. Itt most külön kiemelném a Flix és Orka párost, akik körül emlékszem hatalmas botrány volt, hogy a homoszexualitásukkal megrontják a gyermekeket... ha nem szerepeltek volna az évadzáróban már konkrétan el is felejtettem, hogy ők egyáltalán még részei a sorozatnak, annyira eltűntek. A második évad során, ha jól emlékszem volt egy történet, amiben nagyobb szerepet kaptak, de ennek az egész dolognak, hogy köztük több is van, mint barátság, ha nem tudtam volna, hogy erre figyelni kell észre sem veszem. Úgy általánosságban a Colossus sokkal élettel telibbnek tűnt az első évadban, míg második évadban nem mozdultunk el egyértelműen a nagyobb események felé, de közben azt a hangulatot és intenzitást is elveszítette a Colossus, amit az első évadban annyira szerettem benne. A gyerekes megközelítés annyira nem zavart, hamar megszoktam és nem idegesített jobban, mint Jar-Jar mondjuk a TCW-ben. A karakterek viszont egy-két kivételtől eltekintve nem voltak túl emlékezetesek, az első évadban Synara szála, a másodikban pedig Tam-é tetszett a legjobban (azt azért megjegyezném, hogy igazán erős és emlékezetes női karakterek sem voltak a sorozatban, pedig animációs fronton ebben nagyon erős a SW: Ahsoka, Ventress, Hera, Sabine), viszont úgy általánosságban annyira senkiért sem tudtam lelkesedni. Azért azt még így a végére megjegyezném, hogy nem csak rosszat tudok elmondani a sorozatról, mert például az animációs technika, a rajzstílus és az egésznek a képi, vizuális megvalósítása nagyon tetszett. Számtalan emlékezetes képet tudnék kiragadni ebből az évadból, ami baromi jól nézett ki, pusztán a látvány miatt is, de hajóknak a dizájnjai is nagyon tetszettek a Colossustól kezdve az Ászok gépein át a kalózhajóig. Pedig korábban kissé tartottam ettől a sorozattól, pont a vizuális képi világa miatt, mikor először hallottam a Resistanceről nem nagyon lelkesedtem érte. Egyébként ez a legnagyobb elismerés, amit tudok adni a sorozatnak, hogy attól függetlenül, hogy kezdetben nem nagyon lelkesedtem érte, némi spéttel kezdtem csak el az első évadat nézni, aztán mégis megszerettem és kifejezetten vártam a második évadot és ezt is (nagyjából) hétről-hétre követtem és a hibáitól függetlenül még egy darabig elnéztem volna. Remélem, hogy azáltal, hogy itt valami véget ért ez egyben mondjuk másik sorozatos fronton valaminek a kezdetét is jelentheti majd. A Resistance karaktereit pedig még talán viszontláthatjuk majd egy könyv, vagy egy képregény történetében, ahol megtudhatjuk, hogy mi történt velük a háború után...

Megnéztem gyorsan az előző rész után a befejező epizódot is, nagyon jó évadzáró volt és úgy általánosságban a második évad a vége felé az utolsó néhány résszel nagyon jó irányba mozdult el. A finálé egyszerre volt mozgalmas, akciódús és érzelmes. Egy nagyon jó lezárása volt ez egy felemás szezonnak és egyben egy felemás sorozatnak. Ami kifejezetten tetszett az Tam szála volt. Vele kapcsolatban korábban sokáig úgy gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha rajta keresztül megmutatnák azt, hogy milyen az, amikor valakit behülyítenek abba, hogy álljon be egy ilyen elnyomó hadigépezetbe. Végülis ez megtörtént csak nem Tammel, hanem Rucklin volt az, aki azt a szerepet játszotta, hogy belesimul szépen ebbe a közegbe és képes akár a korábbi ismerősei ellen is támadni. Tam pedig nem volt alapvetően rossz ember és látva a befejezést, azt gondolom, hogy ez így volt jó, ennek így kellett lennie. Tamnek nem volt helye az Első Rendben, a Colossuson pedig annál inkább, most már inkább csalódott lettem volna, ha őt mondjuk megölik a végén, mint Rucklint, csak hogy végleg álljon át és legyen valami dráma a zárásban. Egyébként hasonlóan vagyok Kyloval is a IX. részben, hogy eleinte nem tetszett, hogy átállt, de aztán átértékeltem, Tamnél ez abszolút jól működött a végére. Rögtön a rész elején az egyik legerősebb kezdést láthattuk, a aeosiak lemészárlása megadta az alaphangot a befejező résznek. Tam számára már az előző epizódban is eljöhetett a töréspont, amikor ott akarta hagyni az Első Rendet, de itt végre el is szánta magát a cselekvésre. Ahogy kivitelezték az ő távozását az nagyon ötletes volt, kezdve a kis karbantartó droiddal. Nagyon jópofa kis sidekick volt Tam mellett és nem is emlékszem, hogy korábban ilyen közelről megismerkedhettünk volna eggyel, mindig csak a háttérben "cincogtak", ha korábban feltűntek valamikor. Neeku megint fontos szerepet játszott, az egész második évadban ő például nagyon sokat fejlődött az első évadbeli önmagához képest és jó volt, hogy ezt úgy oldották meg, hogy megőrizte azért a karakterére jellemző játékos/bénácska jegyeket, de emellett a maga módján nagyon hasznos tagjává vált a Colossusnak. Itt is az ő személyes kompetenciája kellett, hogy megfejtsék az üzenetet. Azért is nagy piros pont a készítőknek, hogy visszatértünk a Castilonra. Szeretem a keretes szerkezeteket és jó volt, hogy visszatértünk arra a helyszínre, ahol kezdődött a sorozat, másrészt szimbolikus jelentősége is volt az egésznek, mert Tam ezen a helyszínen hagyta ott Yeageréket és most ugyanazen a helyen tért vissza hozzájuk, mikor végleg elkötelezte magát azzal a mozdulattal, hogy leszedte a két Tie vadászt. Ezzel együtt az is jó volt, hogy nem a Castilonon ért véget egy nagy csatával az epizód, hanem már kint az űrben, egy másik helyen ahol a Colossus volt. A Castilon az első évadhoz tartozott, míg itt a második évad gyakorlatilag végig arról az "odüsszeiáról" szólt, ami azóta zajlott, hogy el kellett hagyniuk régi otthonukat, úgyhogy az mindenképpen jó volt, hogy kint az űrben 'a semmi közepén' láthattuk a nagy finálét. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik az is, hogy a Colossus és lakói úgy döntöttek, hogy véget vetnek ennek a vándorlásnak és végül szembenéznek a végzetükkel. Ami egész évadon át húzódott, az most kénszerűségből ugyan, de bekövetkezett... mondhatjuk, hogy az Erő útjai kifürkészhetetlenek. Yeager trükkje a hangárban és az utalás a Jakkui-csatára is tetszett, persze Rucklin bekavart, de így még rajta keresztül kaptunk egy utolsó képet az ER felfogásáról. Hiába próbálkozott a bizalmukba férkőzni és mindent megtenni, hogy egy legyen közülük, ő csak egy szám és egy eldobható katona/eszköz maradt az ER számára, ami bármikor lecserélhető. Valahol az ő sorsa is szomorú véget ért, mert persze egy antipatikus karakter volt, de mégis őt is átverték, azt hitették el vele, hogy számít valamit, aztán utolsó igyekeztében is próbált hasznos lenni az ER számára, mégis inkább komolyabb vizsgálat nélkül lemondtak róla. Tierny egyébként gondolom azért favorizálta Tamet, mert ő jobb pilóta volt, nagyobb potenciált látott benne, csak nem sikerült indoktrinálni, talán egy kicsit a személyes szál is szerepet játszott ebben, hogy mintha fiatalkori önmagát fedezte volna fel néhol Tamben, Rucklin pedig hiába állt teljes mellszélességgel az ER céljai mellé és húnyt szemet könnyedén a mészárlások felett, őt mégsem értékelték eléggé. Tényleg őt kellett volna talán vezetőnek kinevezni, ha a saját céljait nézi az Első Rend. A végső csata nagyon grandiózus volt a sorozat kereteihez képest. Amikor végig akarták nézetni Yeagerékkel a Colossus legyőzését az nagyon az Ep. VI-ot, illetve a nemrég látott Ep. IX-et jutatta eszembe. Tetszett az ahogy a csillagrombolón belül is zajlott a harc miközben kintről pont ezt a helyet akarták felrobbantani, persze úgy, hogy Kaz és a többiek már nincsenek rajta. Az űrben játszódó csatajelenetek jók voltak, ugyanakkor mikor átszálltak a Colossusra a rohamosztagosok az kissé gyerekesre sikeredett, ahogy ott elbántak velük a helyi erők, meg persze még korábban Kaznek is voltak régivágású szerencsétlenkedései. Az is kissé ilyen ad hoc volt, hogy először nem lelkesedik mindenki a Colossuson, hogy Kazéknek segítsenek (ez egyébként egy realisztikus elem lenne, hogy nem mindenki adná az életét egy ilyen akcióért), aztán megszólal Aunt Z és utána midenki már fellelkesülve mondja, hogy jól van harcoljunk, illetve az, hogy CB-23 lenullázta a romboló pajzsát az olyan túl könnyen ment és onnantól kezdve gyakorlatilag nyert ügyük volt. Az ER-nél Kylo feltűnésének nagyon örültem, azt viszont kifejezetten hiányoltam, hogy nem láthattuk Pyre arcát. Valami olyasmire számítottam, mint mikor Phasma sisakját felvágja Finn a TLJ-ben és itt volt is egy olyan fegyver Kaz keze ügyében... de lehet úgy gondolták a készítők, hogy jobb, ha Pyre megmarad ilyen arctalan gonosznak. A finálé pedig amikor visszaérnek a Colossusra és Tam látja a régi műhelyüket, majd az ismerős arcokat az nagyon megható volt. A találkozás Neekuval, vagy ahogy visszafogadták... ezek voltak azok a jelenetek, amik miatt úgy éreztem így utólag, hogy ennek így kellett lennie. Tamnek itt volt a helye az állomáson és ugyan befolyásolhatták ideig óráig a hazugságokkal, de ő alapvetően ide tartozott. Ahogy újra együtt lett az egész csapat az egy nagyon érzelmes és megható befejezése volt az egész szériának és ezeknek a karaktereknek, akiket itt ismerhettünk meg. Ugyan az utolsó néhány részben a fókusz eltávolodott az állomás hétköznapjairól, de jó volt, hogy itt visszatértek olyan szereplők is, akiket nem láthattunk annyit az utóbbi időben, pl. Flix és Orka, talán a Chelidaeket hiányoltam, bár az talán hülyén nézett volna ki, ha ők is részt vesznek az állomás védelmében. A kalózók elmaradt visszatérése pedig végülis nem hiányzott annyira, aki igazán számított Synara ő itt volt, a kalózos szálat meg abban a droidos részben úgy tűnik végleg elvarrták. Összességében én szerettem ezt a sorozatot, elnéztem volna, de megvoltak a hibái és talán jó is volt, hogy lezárták és más irányba mehetünk majd ezután, de számomra mindig kissé fájdalmas egy sorozattól elbúcsúzni, ez most sincs másként, de az elmondható, hogy egy nagyon jó lezárást kapott a Resistance! (Az évadról, meg a sorozatról értékelést majd írok bővebben is a topicjába holnap.)