Ugrás a kommentre

Whill

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    1.433
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    1

Whill összes hozzászólása

  1. Whill

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Emlékszem, amikor a Mandalorian idején a visszaemlékezések kapcsán azt teorizálták egyesek (köztük én is ), hogy az évadzáró visszaemlékezésében Yoda vagy Obi-Wan fogja megmenteni Din-t. Ez elég messze lett aztán a valóságtól, pedig akkor logikusnak tűnt. Szerintem ezek a mostani spekulációk is hasonló hitelűek, jó eljátszadozni a gondolattal, de aztán valami teljesen más lesz, mint amire számítunk.
  2. Whill

    Egyéb fontos

    Boldog új évet kívánok mindenkinek
  3. Nekem pont az tetszett ebben az epizódban és a Mandalorianban is, hogy egy sokat szerepeltetett bolygót láttunk egy teljesen új szemszögből. Míg mondjuk a Baljós Árnyakban és az Új Reményben folyamatosan pörögnie kell a történetnek, addig itt a lassabb tempó mellett van idő jelentéktelenebb dolgokat is megfigyelni. Láthattunk másfajta tuskeneket, láthattuk a tatooine-i városok maffiájának működését, illetve nekem az olyan apróságok is nagyon tetszettek, mint amikor például a javák a Boba fejéből kiesett pénz után kaptak. Az ilyen jelenetekben van benne hamisítatlanul a sokat emlegetett "Star Wars hangulat".
  4. Jó volt egy év után újra élőszereplős Star Warsot látni. Nem történt semmi eget rengető, de ettől függetlenül nagyon tetszett. A rendező jól ráérzett a Star Wars hangulatra, és engem már azzal megvett, hogy bevágott jeleneteket Kaminóról és a geonosis-i csatáról.
  5. Whill

    Zene

    A részt még nem néztem meg, de a youtube-on belehallgattam a soundtrackbe. Elég érdekes, még a Mandaloriannál is jobban eltér a szokásos Star Wars-zenéktől, de tetszik. Nem is tudom, hogy volt-e már példa ilyen vokális soundtrackre (a Duel of the Fates-t kivéve).
  6. Whill

    A Star Wars jövője

    Arról van bármi megerősítés, hogy a Tales of the Jedi logóját ábrázoló kép nem kamu? Ha valódi, akkor nálam ez lép előre a legvártabb projektek listáján. Főleg, ha Exar Kun törtenetét dolgozza fel. Egy igazi nagyszabású, erőhasználókkal teli háborús film a moziban fantasztikus lenne.
  7. Whill

    Marvel

    Tippem egy bizonyos karakter sorsát illetően a No Way Home után:
  8. Whill

    Könyvek

    Ha nagyon drágák lesznek a könyvek, akkor valószínűleg nálam a HR lesz az egyetlen, amit Star Wars-téren továbbra is venni fogok. Jövőre véget ér a Thrawn: Ascendancy és megjelenik a Shadow of the Sith, a Padawan és a Brotherhood, amik érdekelnek. Ezek után nagyon-nagyon érdekesnek kell lenniük a könyveknek, hogy megvegyem őket. Az olyanokat, mint az Alphabet Osztag, a Battlefront könyvek, meg huszadrangú háttérkarakterek történetei, a továbbiakban biztos, hogy nem fogom venni. Főleg, hogy most már sokkal több SW-n kívüli dolgot is olvasok, mint pár éve. De ha a High Republic sokáig tartja a mostani minőséget, akkor amellett ki fogok tartani.
  9. Whill

    Egyéb fontos

    Boldog karácsonyt minden kedves fórumtársnak
  10. Whill

    Könyvek

    A Ronint és is kihagyom. A Queen's Hope-ot is. A négy fősodorbeli képregényt viszont még gyűjtöm.
  11. Whill

    Könyvek

    Nagyon mennek felfelé az árak. Sajnos véget értek azok az idők, amikor mindent megvettem, amin SW logó volt.
  12. Whill

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Igen, de manapság bárhol bele lehet futni spoilerekbe, arra pedig mindenki másmilyen mértékben érzékeny. Még csak nem is kell a filmhez/sorozathoz kötődő oldalakat nézni, elég az üzenőfalat görgetni (pld. amikor Kárász a Mokkában az Ébredő Erő premierje utáni reggelen lespoilerezte Han halálát).
  13. Whill

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Elég idétlen húzás ez a Disney részéről. A Loki volt az első sorozat, amit szerdánként adtak, és a sikeréből arra következtettek, hogy mostantól mindegyiket szerdánként kell adni. Szerintem sokan vagyunk, akiknek péntekig nem is nagyon van ideje megnézni, én legalábbis így jártam a többi Disney+ Marvel sorozattal. Mindenesetre ez legyen a legnagyobb bajunk, én inkább örülök neki, hogy végre beindul az SW sorozat dömping.
  14. Szerintem is jobb volt, mint a másik. Úgy érzem, hogy abban kikísérletezték, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem, és eszerint csinálták meg ezt. Személy szerint örülök, hogy végre kaptunk egy jó Palpatine-os sztorit, és nem csak egy jambikus pentameterben előadott verset.
  15. Whill

    Marvel

    És még így is rengetegen vannak, akik a covid miatt nem mentek el. Érdekes belegondolni, hogy milyen bevétel lett volna, ha nincs járvány.
  16. Whill

    Marvel

    Revan, a film végére nagyon meg fogod kedvelni Tomot is. Én most éreztem azt, hogy teljes értékű Pókemberré vált, mint elődjei.
  17. Érdekes, hogy Han-t Harrisonként és nem Aldenként ábrázolják. Akkor ezek szerint a folytatástrilógiához hasonlóan a Solo-ról is lemondott a Lucasfilm?
  18. Whill

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Jó ötlet volt ez a ráncfelvarrás a páncélnak. Jól mutat a promóciós anyagokon.
  19. Whill

    Marvel

    Nem. Eredetileg ő szinkronizálta volna, de úgy tudom, hogy pont elkapta a COVID-ot, amikor kezdődtek a munkálatok.
  20. Whill

    Marvel

    Láttam. Fantasztikus volt. Minden várakozást felülmúlt. Spoileres kérdésekre szívesen válaszolok privátban.
  21. Whill

    Marvel

    Én ma este nézem. Egyelőre sikerült spoilermentesnek maradnom, szóval most már távol tartom magam a közösségi médiától.
  22. Whill

    Harry Potter

    Szerintem alakváltó.
  23. Whill

    Cavan Scott: The Rising Storm

    Hosszútávon nagyon gáz lesz, ha egy éves lemaradásban leszünk a képregényekkel. A hat hónapos szabállyal a Disney/Marvel/Lucasfilm minden nem angol nyelvű országtól elveszi a lehetőséget, hogy rendeltetésszerűen kövesse a történetet. Mire kijön az első High Republic képregény, addigra a könyvekkel már az ötödik vagy hatodik kötetnél fogunk tartani.
  24. Whill

    Marvel

    Én is szerdán megyek. Én egyedül az Ébredő Erő előtt izgultam ennyire film miatt.
  25. Whill

    Egyéb fontos

    De egyébként mi értelme feltörni valakinek a facebook profilját? És hogyan csinálják?
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.