
Pildi összes hozzászólása
-
Minden, ami a trónteremben történik
Ahogy azt sem tenné meg, hogy fojtogatni kezdi a nőt, akit imád, és akiért részben az egészet csinálja...
-
Minden, ami a trónteremben történik
A saját értékítélettel nincs gondom, csak azzal, ha szembemegy a történet alapkicsengésével. Egyébként az Lucas-nak hibaként is felróható lehetne, hogy miért tette bele a sztoriba a gyerekgyilkosságot, az átállás enélkül is hihető lett volna, és Padmét eléggé megdöbbentette volna az árulás enélkül is, szóval lehet, hogy csak a dráma fokozása miatt tették bele a filmbe. Elfogadom, hogy emiatt nálad nem működik a visszatérés, pedig működnie kellene a mesélő szándéka szerint. Egyébként a gyerekgyilkosság borzasztó dolog, nekem is vannak gyerekeim, így pláne. De ezt én mindig is úgy értékeltem, hogy amit látok, az valami démoni dolog, ami megszállta azt, aki szintén gyereke volt valakinek és aki az anyját annyira szerette, és aki saját gyerekét várta nagy örömmel, és ez a démoni dolog kizárja, hogy józanul mérlegeljen, miszerint parancsoljanak neki bármit, de gyerekgyilkosságot azt nem. Különben nem működik a dolog pszichológiai része nálam. Anakinnak voltak rossz tulajdonságai, de nem volt szörnyeteg, épelméjű ember parancsra pedig nem csinál ilyet. A buckalakó gyerekek legyilkolása más dolog volt, ott erős felindulásból és dühből cselekedett, és szégyellte is magát utána. A templomban viszont hidegvérű gyilkosságot láthattunk. Mint akit megszállt egy gonosz démon, a Sithség.
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Nekem is tetszik, még a más zene sem zavart.
-
Minden, ami a trónteremben történik
Én is azt gondolom, hogy az Ep1-6 szellemiségét kellene nézni, a mondanivalóját, és nem "tudományos" alapon, patikamérlegen kimérve nézni, hogy mennyire felel meg a főszereplő valamely elképzelésnek. A történet márpedig úgy kerek, ha Anakin elbukik, aminek súlyos következményei vannak, aztán mégis visszatér a fia segítségével, és megoldja a fő konfliktust, és ennek ékes bizonyítéka, ahogy a film végén a többi Jedi szellem mellett, ugyanolyan öltözékben, ott virít ő is. Mi vitatkozhatunk azon, hogy morális meg egyéb szempontok szerint ő most Jedi-e a végén vagy nem, de a mese vége a mesélő szándéka szerint az, hogy igen. És ez nekem így tetszik, mert így kerek a történet.
-
Minden, ami a trónteremben történik
Ha elfogadjuk, hogy az Erő ítélte arra, hogy Sith-té váljon, majd aztán arra, hogy megtérjen/visszatérjen, akkor az ő esetében lehet nem értelmezhető a jó ember/rossz ember jelző. Ha az Erő teremtette olyannak, hogy mindkét oldal befolyása lényeges legyen a személyiségében, mert azon az úton kellett végigmennie, amin végigment, akkor a végén a hétköznapi értelemben nem vált jó emberré, de a küldetését, amiért megszületett, véghezvitte, mégis csak jól cselekedett. Ugyan egyszeri tettről van szó, de nagyon lényeges tettről. Ez nem teszi meg nem történtté a múltat, de a megváltáshoz mégis elég. Azzal egyetértek, hogy pokoli lehet visszatekinteni tiszta látással arra, amit művelt.
-
Minden, ami a trónteremben történik
Vonatkozhat a Rendre is, ezzel egyetértek, de ha így van, ahhoz Anakin megtérése is kell. Ha ő nem teszi meg, amit tesz, akkor nagy valószínűséggel nincs boldog ünneplés, és nem tér vissza a Jediség sem, hiszen Luke meghal a többi lázadóval együtt. És azt továbbra is tartom, hogy a szellem ruhája nagyon beszédes, hiszen olyan szerelésben van, amit azelőtt utoljára az Ep1 végén a Naboo-i ünneplésen viselt a friss padawan Anakin, aki akkor még tiszta szívű Jedinek számított. Ez a lucasi álláspont. És ugyan ma már a TCW a Rebels és az új filmek tükrében tágabban nézhetünk és értelmezhetünk dolgokat, azért Anakin/Vader vonatkozásában én asszem régi vágású maradok. Olvastam a másik topikot és egyet is értettem Dzséjt nézeteivel, de ott Anakin konkrétan szóba sem került, inkább Luke és az új TCW, Rebels és sequel karakterek esetét néztük. Anakin egyébként biztosan speciális eset, mert ő a Kiválasztott, akinek lehet az volt a sorsa és a valódi küldetése, hogy először a legnagyobb sötét mélységet megjárva emelkedjen fel ismét, és pusztítsa el a Sith zsarnokot (szándékosan nem használom már azt, hogy hozza egyensúlyba az Erőt, mert ez a lucasi szemlélet, amit ma már nem teljesen így látok én sem). Elfogadom, hogy ettől nem lett ebben a hármas szempontrendszerben Jedi, de a film végén a történet kitalálója akkor mégis azt akarta a nézők tudtára adni, hogy de igen, ő is visszatért.
-
Egyéb fontos
Csatlakozom a késői köszöntéshez: boldog szülinapot Dei!
-
Minden, ami a trónteremben történik
Dzséjt, szerintem az Anakinnel kapcsolatos ellenszenved elhomályosítja az elmédet. Ha egy élő emberről, egy valós személyről beszélnénk, igazad lenne. De ez egy mese a szeretet erejéről többek között, és az biztos, hogy Lucas szerint a fia iránt érzett szerete miatt Anakin megtért, jóvátette minden bűnét és halála után Jediként jelent meg. Csak rá kell nézni a ruhájára, amit szellemként visel. De egyébként is, egyetlen konkrét tettel, Windu megcsonkításával választotta tudatosan a Sithséget - akkor miért ne választhatta volna egyetlen tettel, Palpatine lehajításával, ismét a Jediséget - egy mesében? Plusz, a film címe A Jedi visszatér, amiről régen tudjuk, hogy nem Luke-ra vonatkozik.
-
Premier megtekintés
Fél 8-kor van a Westendben a feliratos, az egyébként a legkorábbi előadás. Nekünk már megvan a jegyünk!
-
Premier megtekintés
Breaking news!!! Mégis ma indul a jegyeladás 9:30-tól a CC-nél! Lesznek 23-i esti előadások!
-
Rose Tico
Teljesen jogos, én már inkább a végeredmény tudatában írtam, amit írtam, pedig ez a lényeg, az ördögi kör, amiből kiutat kell keresni. Luke nélkül nem sikerülhetett volna, de Rose ráérzett, mi a helyes, anélkül hogy előre látta volna a dolgokat.
-
Premier megtekintés
Igen, én is így emlékszem. Mondjuk az fura lenne, ha hétvégén kezdenék árulni (emlékeim szerint az "újkori" SW filmeknél ilyen egyszer sem volt), így a következő esélyes nap a jövő hétfő.
-
Rose Tico
Maximálisan egyetértve Donáttal is és Odyval is, én még azt emelném ki, hogy Crait egy abszolút fordulópont a történetben. Valaminek a vége és valami másnak a kezdete. Tökéletes helyszín és időzítés arra, hogy a korábbi nagy igazságokat (bármennyire is helyénvalóak voltak korábban) felváltsa egy új nagy igazság: a szeretet ereje, szemben a hősies önfeláldozással. A történet szempontjából ráadásul Rose-nak tökéletesen igaza volt: a maradék Ellenállásnak nagyobb szüksége volt Finnre, mint amennyit nyert volna azáltal, ha a halálával elpusztítja az ágyút. Amúgy sem volt sok esélyük megúszni a támadást; ha nincs Luke és nem jön meg Rey a Falconnal, ott pusztulnak el, ágyúval vagy anélkül. Kijárat nincs a barlangból, gondolom, élelem sem igazán (elég régen elhagyatott volt az a bázis), jobb híján ki is éheztethették volna őket. Finn önfeláldozása akkor már alig számított volna valamit.
-
Premier megtekintés
Hihetetlen, hogy a fővárosban meg még semmi hír...
-
Premier megtekintés
Ezt a pénteki indulást megerősítette valami magyar forrás is? Vagy csak tipp, hogy együtt indul a nemzetközi elővétellel?
- Game of Thrones
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Bomarr!
-
Kivágott jelenetek
Szerintem is. Még a jól sikerültek is megtörnék a film ritmusát, amiért kár lett volna. Sokkal jobb megoldás, hogy érdekességként, kivágott jelenetként kaptuk meg őket.
-
Rose Tico
Sok jó pillanata van Rose-nak, de nekem az a kedvencem, amikor DJ kéri a medálját, akkor csupán egy pillanatig habozik, mielőtt odaadja, viszont egyből megfordul, hogy ne lássa rajta senki, mennyire megviseli, hogy el kell válnia tőle. Ez egyszerre cuki és megható, és benne van a karakter lényege, a kötődés, az eltökéltség, a tenni akarás bármi áron, pedig az egész nem tart tovább 2 percnél. Az egyik legszimpatikusabb karakter, az első pillanattól kezdve kedvelem.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Engem nem zavar, mert nem is vettem eddig észre. Az hogy szellem, látszik, és annyira az a lényeg, hogy szellemként megjelenik, hogy engem ennek megvalósítása, hogy mennyire áttetsző, már kevésbé érdekel.
-
Premier megtekintés
Bennem eddig fel sem merült, hogy ne lenne. Ha csütörtökre hagyják, akkor este megnézni már nem is lenne igazi premier, hiszen nem az elsők között láthatnánk.
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Wilde! Gratulálok, Bence!
- A Resistance animációs sorozat
- Game of Thrones
-
Luke Skywalker, a remete
Én is így értettem, ezért írtam, hogy maga is úgy gondolta volna.