Dzséjt összes hozzászólása
-
Sorozatok
Senkinek nem is fordult meg, senki nem is írt ilyet, csak amit írtál, az nem objektíven nézve nem állja meg a helyét, és ha valakinek tanácsot adsz sorozatnézés ügyében, nem árt némi objektivitás, hogy ne legyenek téves elvárásai (amivel csak ártasz az élménynek). Ennyi! Igen, a Doktorhoz ad valamennyit (bár én fele ennyivel is megelégedtem volna, mert amit ad, az csak tönkre vágta a tizedik Doki karakterét), a sorozatnak része, de konkrétan a történethez az End of Time part II. utolsó húsz perce ad hozzá valamit (méghozzá elég fontos valamit) érdemben. A többi idétlen, unalomig ismételt adathalmaz, ami semmit nem mozdít semerre. Persze, érdemes látni őket, mert ízlések és pofonok, stb. de azért valótlanságot nem kell róla állítani. De túl van tárgyalva. Donát is hamarosan odaér, ahol a Doctro Who már magasan kiemelkedik sok sorozat közül. Na, akkor már lehet aj beszélni arról, mi fontos a történetben, ahogy szépen fogynak a filler epizódok. Donát, kikre gondolsz, mely karakterekre?
-
Filmek
Avengers: érthető mód a mozi óta nem láttam, szóval volt ideje felejtődni. Így újra maximálisan élvezhettem. Alig várom, hogy megérkezzen a BR (az első szuperhősös film, amit megveszek, egyből BR-on!!!! ). Iszonyú jó film, minden nagyon a helyén van. Persze ehhez sokat ad, hogy azok az elemek, amikből építkezik, korábbi filmek témájául szolgáltak, így nem kell olyasmivel foglalkoznia, mint karakterek, eszközök vagy maga az univerzum bevezetése. Jó ötlet volt anno a Marvel/Paramount párostól, hogy több filmet áldozott az előzmények kifejtésére. Ez a film nem is tudna így létezni azok nélkül, de így az elmúlt évek egyik legjobb filmje lehet. Minden a helyén, szereplők sokasága, akik nem másznak egymás nyakára (csak idegeire ), remek és látványos, jól követhető akciók, ahol mindenki tud érvényesülni a pisztolyos Natashatól az elszabadult gyorsvonatként üzemelő Hulkig. És persze a legjobb pillanatokban elpuffogtatott remek humor. A The Dark Knight Rises remek film, de az én szememben idén az Avengers győzött. Eh, és eddig nem is tudtam, hogy a stáblista alatt feltűnő jelenet után is van még egy jelenet a végén. Hatalmas! Én konkrétan egy Gremlins 3-at hiányolok. Bár tudom, hogy CGI is lenne benne, meg nem tudnák már megismételni azt, amit az első két részben, meg minden, szóval ha csak valami isteni közbeavatkozás nem történik, harmatgyenge próbálkozás lenne, de azért nem tudnék nem örülni egy újabb szörnyecskés bulinak. Ezt a reklámot pár éve csinálták egy telekommunikációs cégnek. Sok rajongó akkor azt hitte, hogy ez egy teaser az új filmhez. Aranyos és szerintem elég jól prezentálja, hogy ma is meglehetne csinálni egy Gremlins filmet pusztán bábokkal, CGI nélkül. Mert ha valahol szentségtörés lenne CG-t használni még szerintem is, az egy Gremlins mozi. http://www.youtube.com/watch?v=pnX6jqkTPVo Hasonlóan vagyok a Ghostbusters 3-mal is, bár ott a videó játék betöltött egy nagy űrt, ami tökéletes folytatása a sztorinak. Ezt a jelenetet pedig nem lehet röhögés nélkül kibírni. http://www.youtube.com/watch?v=wK30R1gsgGk
-
Filmek
A Battle: Los Angeles emberközeli, ott emberek harcolnak az idegenek ellen. A Battleshipben meg hajók harcolnak űrhajók ellen. Lehet ezért érzi az előbbit keményebbnek, hiszen ott még a kamerakezelés is olyan, hogy az ember a tengerészgyalogosok között érezheti magát. Na meg a Transformers szerű gépek és a hatalmas zúzások is erősíthették a Bay-érzést. De legalább ebbe több értelem szorult. Na nem sokkal, de egy hangyányival.
-
Sorozatok
De te nem ezt írtad, hanem azzal érveltél, hogy fontos részei a történetnek. Ez nem igaz! A négy sztoriból három annyira nem lényeges, hogy ha nem lennének, az sem okozna értetlenkedést a két évad között. Ha azt írod, hogy ezek is részei a sorozatnak (ugye mennyire másképpen hangzik?), máris más. Amennyiben nem akarod, hogy félreértsenek, fogalmazd meg azt, amire gondolsz.
-
Sorozatok
Ezért inkább átvered Donátot, teljesen logikus megközelítés. Szegény, végignézi őket és aztán majd vakarhatja a fejét, hogy miért fontos a fele, és a maradék rész nagy része. Mert ugye az utolsó húsz percet leszámítva a történetben semmiféle szerepet nem játszanak, sőt... És erre a négy történetre történt a következő évadokban egy visszautalás, amikor kiderült, hogy lazán felül lett írva az egyik.
-
Filmek
Mára már? Nem inkább mindig is? Én ma megnéztem a Battle: Los Angelest, csak, hogy felidézzem és legyen kis összehasonlítási alapom. A Battleship tényleg jobban sikerült darab, bár ez sem bonyolult, a több karakteridő és a humor jobbá teszi. Meg tényleg, azzal, hogy nem egy inváziós sereg jött, azért valamivel reálisabb, hogy végül sikerült szétrúgni a valagukat. Mondjuk arra azért szeretnék rájönni, hogy miért kell mindig abban utánozni Wells-t, hogy az idegen seregek valamire érzékenyek a bolygónkon. Ezek a napra, a Jelekben a vízre, a marsiak mindenre... Eh... Idegenéknél nem szokás megsasolni a környezetet érkezés előtt? Jó, a Battleship UFO-i legalább készültek napszemcsivel.
-
Videjó játékok
Használd a kinetikus tekercset. Felkapkodod a bútorokat, leszakadt testrészeket és szépen lehet azokat fegyvernek használni. A regenerátor ellen ugyan semmit sem ér, de az ellen a normál fegyverek sem.
-
Videjó játékok
Számomra az utóbbi évek legkellemesebb és legjobb játéka a Dead Space széria a Mass Effect trilógia mellett. Az utóbbi ugye az űropera rajongásom, az előbbi pedig a sci-fi horror rajongásom elégíti ki. És igen, a második rész azt a kevés hibát is kiküszöbölte, ami az elsőt jellemezte. Hol akadtál el, hátha tudok segíteni. Ha épp nem a Mass Effect egyik részével, akkor általában a Dead Space epizódjainak valamelyikével játszom. (Na jó, ez túlzás, de ha a két széria közül az egyik mindig ott van a gépemen. Most is tervezem, hogy Shepard kalandjainak letudása után újra nekifeszülök Isaac kálváriájának.) Hatodik fejezet, az a hidroponika. Csak nem a Leviathannal van gond?
-
Filmek
Battleship: nagyon kellemes kis látványfilm, most már kicsit sajnálom, hogy kihagytam moziban. De hát ez van, nem igazán szívlelem a haditengerészetet, ha csak nem az űrbe mennek. Semmi extra, nem nyújt többet, mint a tavalyi Battle: Los Angeles vagy az Independence Day. Idegenek móresre tanítása a kor haditechnikájával a jelen legmagasabb szintű filmtrükk-technikai szintjén. Talán annyival mutat ez a film egy árnyalatnyival jobb képet, hogy "nemzetközi", E.T.-t ezúttal egy japán közreműködésével rúgják seggbe, és voltaképpen az inváziós sereg sem jelent meg, csak egy előőrs. Mégis csak több így az emberiség esélye. Legalábbis a második részig. Kellemes humora is van, ami főleg Pearl Harbor körül mozog, illetve a Missouri csatahajóhoz is köthető, egyebek mellett. Külön aranyos, hogy az alieneket végül még egy a jelenleginél is elavultabb technikával győztük le. Szóval minden percét élveztem.
-
Könyvek és képregények
Kíváncsian várom. Bár a filozofikus részt lehet hiányolni fogom, de talán a fordulatos sztori és a karakterek betöltik az űrt. Mondjuk most még le kell előtte tudnom Az ördög kövét és csak aztán állhatok neki.
- Könyvek és képregények
-
Könyvek és képregények
Nekem tőle csak a Vis Major könyvek jöttek be, és azok is végül kicsit ellaposodtak. Úgy értem, folyton ugyanarra a sémára épít. Mázli, hogy jó a humora. Apropó, Krande, anno a távoli múltban adtál nekem kölcsön két fantasy lovagos regényt, amiben egy fényes páncélú komor lovag és egy felvágott nyelvű, boszorkánynak bélyegzett fehérnép osztotta az igazságot. Ezeknek mi volt a címe? Egy ideje gondolkodom rajtuk, mert jó lenne újra elolvasni őket, de nem jutnak eszembe, kérdezni meg hál' isten, mindig elfelejtek.
-
Egyéb fontos
Aranyos. Ezek a kazik. Ó, de rongyosra néztem őket. Amikor megláttam az új Mos Eisley jelenetet, áááá... Imádom a mai napig, pedig az Oscar baba már nincs is benne.
-
Attack of the Clones - 3D
Most már tudjuk. A régi filmek szerintem azért fognak majd jól teljesíteni, mert a régi rajongók már csak nosztalgiából is elmennek, a 3D utálók azért, hogy legyen min zsörtölődniük, az új rajongók pedig azért, mert sosem látták moziban. Ami a festményeket illeti, én erősen hajlok arra, hogy újabb ráncfelvarráson fog átesni az ep4-5-6 ezen a téren. Mert azért anélkül elég nehéz lenne 3D-vé tenni valamit, ami a valóságban is 2D volt.
-
Könyvek és képregények
Elkezdtem olvasni Michael Chrichton Őslénypark (ismertebb nevén Jurassic Park) című könyvét. Tizenkét éves koromban olvastam először és eleddig utoljára, és akkor nagyon tetszett. Sokkal jobban, mint a folytatása, amit még előtte olvastam (de már az első két film után), és nem tudtam hová tenni, mert könyvben akkorát még nem csalódtam, mint A szörnyek szigetében. Az első rész viszont akkor piszkosul tetszett, főleg a hangulat. És öröm érezni, hogy így, tizenöt év távlatából is újra feléledt ugyanaz a hangulat. Emellett ráadásul megszereztem a másik nagy kedvencemet, a Dűnét is. Ezt már idősebb fejjel olvastam, tizenhat éves lehettem talán, de szintén nagy hatást gyakorolt rám. Külön öröm, hogy most megvan az összes Dűne könyv! Az első az egyetlen, amit a szériában olvastam. Ha a többi fele olyan jó, már megéri elolvasni őket. Bár a Herbert gyerek és Kevin J. Anderson közösködéséből születettektől tartok. Brian Herbertet nem ismerem, viszont Andersontól olvastam már könyvet, és közös jellemzőjük, hogy nem igazán tetszettek.
-
Sorozatok
A Star Warsnak az a szerencséje, hogy még él Lucas és minden szál az ő kezében van. Sajnos Gene Roddenberry már húsz éve meghalt, így a Star Trek javához nincs köze, már a TNG-ből is kiszállt a harmadik évad közepe-vége táján az egészsége miatt (illetve az 1988-as írósztrájk miatt a második évad fölött sem bábáskodhatott, akkor Maurice Hurley volt a producer). Ez egyrészről ugyan jót tett a szériának, de hosszú távon megsínylette. "Örökösei", Brannon Braga és Rick Bermann lassan, de biztosan kicsinálták. Sajnos rossz kezekbe került, és én ettől azért féltem a Star Warsot is. Pedig a Star Trek is fent tudott volna maradni, ha időben eltakarítják a fent nevezett két urat. Vagy esetleg Ira Steven Behr maradt volna a DS9 után. Sajnos ő lelépet, és aki maradt, Michael Piller meg nem volt elég tökös, így a két idióta garázdálkodhatott. Mire a Paramount rájött, hogy baj van, és félreállította őket, már csak kevesen voltak kíváncsiak a Star Trekre (sajnos az Enterprise-nak önmagának nem volt elég rajongótábora ahhoz, hogy eltartsa ezt az igen drága sorozatot). Manny Coto pedig meg tudta volna menteni, ha lett volna ideje, de sajnos a kaszás lecsapott. Most viszont szerintem J. J. Abrams képes lesz feltámasztani. Eleve, a Star Trek a '97-es First Contact óta az első sikeres Trek mozi volt. Ez a siker ráadásul nem visszafogott, hanem hatalmas volt, főleg az USA-ban, ahol kétszer annyian nézték meg, mint a Föld többi területén együtt véve. És mivel Abrams sorozatozik is, én reménykedem benne, hogy a filmek után lesz beleszólása egy esetleges új szériába. Mondjuk azt azért hozzátenném, hogy a Trek azért nem olyan régen halott. Az Enterprise-t 2005-ben lőtték le, a Star Trek 2009-ben érkezett a mozikba. Ez a négy év semmi ahhoz képest, hogy a TOS és a Star Trek: The Motion Picture között tíz év telt el. És szerintem a következő sorozatig sem kell 2023-ig várni, mivel a TOS és a TNG között 18 év szünet volt (jó, mondjuk a Star Warsnál sem éppen szokatlan az ilyen hosszú szünet, de ott ugye nem az volt az ok, hogy az első három rész megbukott ). Az egyetlen, ami engem személy szerint aggaszt a Star Warsszal kapcsolatban, hogy akárcsak '87-től 2005-ig (ez azért nagy idő) folyamatosan volt a TV-ben Star Trek, és két-három évente jöttek a mozifilmek is. És azért ez a folyamatosság is közrejátszott a leszerepléséhez. Mindenképpen kellett volna szünet, stábcsere, stb. Most a Star Wars is, már '99 óta folyamatosan jelen van. Itt is fut már egy sorozat (még ha animációsként nem is olyan "jelentős", mint élőszereplősként), rendszeresen jönnek a mozifilmek (igaz, jelen esetben nem újak, de azok már '97 óta ott csücsülnek a moziban és térnek vissza időről időre). És ugye ott a másik animációs sorozat és az élőszereplős terve is. Szóval nekem nehogy az legyen, hogy a végén annyira fújják, hogy végül kidurran. Most még ez nem fenyeget, Lucas még irányít, és hál' isten, az öreg nem erőltet valamit, csak azért, hogy legyen (lásd: élőszereplős, filmek 3D-ben). Na de utána? Mert csak reméljük, hogy majd a lánya veszi át a stafétabotot, de ez momentán vágyálom, és ha teljesül is, mi csak annyit tudunk, hogy jó író, azt nem, hogy milyen producer. Márpedig az utóbbi is iszonyú veszélyt jelenthet. Arról nem beszélve, hogy a Star Wars franchise nem egy ember, hanem sok cég, sok beleszólással, amit Lucas ugyan összefog, de így is autonóm működnek, és sokszor tragédia, amit összehoznak. Oké, ez mondjuk a filmeket, sorozatokat nem veszélyezteti, csak a Star Wars hírnevét.
- Egyéb fontos
- Sorozatok
-
A kedvenc epizód
Ahhoz képest, hogy le vagyok tiltva, és nem olvasod, amit írok, mert nem érdekel, egész jól tudod, miről írok. És azóta is rajtam pörögsz... Hm... Azt mondjuk nem tudom, melyik üveggömböd mondotta, hogy én nem szeretem és nem is érdekel a Mátrix széria, mert ezzel kapcsolatban amit többször is kifejeztem az pont az, hogy nekem mindhárom tetszik. Tudom, ezt sem hiszed el, de megvan mindhárom ojiginál DVD-n, igaz, csak külön kétlemezes kiadásokban, nem díszdobozban, mer' annyira tényleg nem tetszik. De azt hiszem, ezzel kimerítettem az OFF fogalmát, szóval ON. Ami még elfogadható is lenne, csak amit nem tudtál még megmagyarázni, hogy akkor hogyan szeretheted az ep4-5-6-ot. Amikor utoljára erre rákérdeztem nálad, bevágtad ugyanazt a durcát, mint most, pedig szerintem a kérdésem jogos. Mivel az elsőként elkészült trilógiában is nyüzsögnek az olyan karakterek, akinek múltjából semmit sem tudtunk meg, vagy alig szólt pár szót. Tarkin remek példa az előbbire, Boba Fett az utóbbira (és Maullal ellentétben Boba több epizódnyi szerepet kapott, mégis, az "üres CGI filmben" beszél a legtöbbet). Értem én, hogy ez nem tetszik, csak nem értem, hogy akkor a másik oldalon meg miért tetszik, holott ugyanaz van mindkét oldalon. Na látod, ezzel egyet tudok érteni. Obi-Wan a legemberibb Jedi lovag, és igencsak szép fejlődést mutat be. Az "üres CGI filmekben". És ehhez a fejlődéshez kellett az ep1 is, hogy a karakter startolhasson valahonnan. Ténynek tény, az tény, csak sajnos nem autentikus tény. Nem lehet ellenőrizni, ki hányszor és mit szavazott (ugye emlékszünk még a TDK túlértékelésére az IMDb-n), ráadásul az IMDb-n szavazó emberek nagy átlagban ízlésből, érzésből szavaz, ami szintén nem éppen reprezentatív forma (én sem azért adtam rá tízest, mert mint film érne annyit, hanem mert ennyire szeretem, és rühelem, hogy sokan lehúzzák, azt sem tudva, miért teszik azt).
-
Sorozatok
Pedig az lenne. Prequel, ugyanis továbbra is a TOS előtt játszódna időben. Sequel, mivel az előző film folytatása. Reboot, hiszen továbbra is az újragondolt univerzumban mesélnek el már korábban ismert történeteket, ismert karakterekkel és helyszínekkel, ám azok teljesen másak, mint az eredetik. Remake, már amennyiben tényleg az a bizonyos TOS epizód lesz az alapja.
- Sorozatok
-
A kedvenc epizód
Mondjuk, ha ennyire oda meg vissza vagy az ep4-5-6-ért, miért nem mentél el rájuk 1997-ben? Ott volt a lehetőség. Bár ha nekem most kiderül, hogy akkor voltál egy éves, ki fog nyírni engem a röhögőgörcs. Engem akkor nem igazán érdekelt a Star Wars, mint moziban megtekintendő filmek, szóval én is ezért várom azokat picit jobban. Mert most már bánom, hogy akkor nem mentem el rájuk (mit most, már a VHS-ek megérkezésekor bántam), szóval egyedi élmény lesz (bár láthatnám így az Alient, az Alienst, az Alien3-at és a Jurassic Parkot is). Viszont a nosztalgia és az újdonság élménye, pláne ez utóbbi az új filmeknél is adott. A 3D viszont a régieket lazán taszíthatja is, hiszen pont az ortodox Star Wars fanatikusok azok, akiknek már attól habzani kezd a szája, hogy filmszalagról korongra kerültek a filmek. Oks, ez pöppet túlzás, de akik Lucas babákat égetnek '97 óta, azokat tuti nem a 3D fogja meggyőzni arról, hogy most nekik a moziba kell vonulniuk. (Annak ellenére, hogy szerintem ők a leghűségesebb moziba járók. ) Hogy az új részek csak a CGI-ról szólnának? Ehh... Hadd próbáljak meg erről a ritka nagy baromságról úgy véleményt fogalmazni, hogy az ne legyen sértő: Tipikusan annak a megnyilvánulása, hogy a kommentelő A) vagy hergelni akarja a népet, B) megy a divatfika csúszós nyoma után. C) Mindkettő. A helyes válasz tetszés szerint bekarikázandó. Ráadásul szegénységi bizonyítványt állít ki egyebek mellett arról, mennyire nem vágja a filmet. Mert ahogy Ody is írta, az ep1-hez baromi sok modell készült (bár én úgy tudom, hogy az ep3 az, amelyik túlszárnyalta az ep4-5-6-ot, de lényegében ez lényegtelen, mert mind a hat részhez baromi sok modell készült). Csak hát ezek feltárása ugye könnyebb, mint mondjuk az életünkből rászánni pár órát az utánajárásnak. Mert ugye akkor kiderülne, hogy nem minden CGI, ami fénylik. Mert ugye Theed jelentős része megépült életnagyságban, a maradék miniben, és sóból van a vízesés. A Mos Espa Aréna miniatűrben, ahol a nézők fülpiszkálók. A podok mindegyikét felépítették életnagyságban, a vihar meg jól lerombolta mindet. Hogy a harci droidok mindegyike, amit lelőnek, levágnak vagy csak felborul, életnagyságú modell. Hogy a felrobbanó űrhajók szintén modellek. Hogy Jar Jart is játszotta élő szereplő. És a többi, és a többi, és a többi... Persze tudom, a te szemedben ez fikarcnyit sem ér, amíg én mondom, hiszen "azt írok amit akarok, nem kell elhinned, és nem is fogod, tök leszarod, mi alapján okoskodom". Szóval mondja már valaki más helyettem, hogy súlya legyen a szónak. Na de hátha ez a videó meggyőz, ebben benne van, hány helyszín lett nem megvalósítva. Csak ízelítő. http://www.youtube.com/watch?v=821pEHbaoZg&feature=channel&list=UL Ami viszont számomra is örök rejtély marad, az a CGI utálat gyökere. Nem értem, miért rosszabb egy műanyag hatású CG effekt, mint egy béna gumimaszk, egy szaggatottan mozgó stop motion figura vagy egy szegényes mozgáskultúrával megáldott báb. Tény, hangulatosak, de a CG is az. Sokszor mondják, hogy mert a CG nem valós, nem érezni, hogy meg lehet fogni. Nos, ezzel sem tudok kibékülni, mert egyrészt, legfeljebb azok tudnak teszem azt egy gremlit megfogni a mezei pockok közül, akik vesznek egy figurát, másrészt, a CG-hez előbb el kell ám azt a dolgot készíteni modellben. Azokról készül a 3D scene. Legjobb példa az Avatar, melynek aztán tényleg nincs kékpkockája, amihez ne nyúlt volna az egér, de még a böszme AMP suitokat is megcsinálták kicsiben és életnagyságúban is. Eme képen éppen Leia húgicáival pózol: Szerintem eléggé kézzelfoghatóak... és ott az AMP Suit. Arról pedig, hogy unokáink mit fognak látni, szerintem ne nyissunk vitát. Gyerekesnek, egyszerűnek titulálod az ep4-5-6-ot, aztán meg színvonaltalannak az ep1-et... Oké... Én meg tuti nem. Mindkettőre elmennék, mert mi a fütykösért válasszak két egymástól homlokegyenest eltérő film között? De legalább megint sikerült egy tökéletesen rossz példát hoznod, bár mindkettő látványfilm, és mindkettő pofátlanul lopkod, ezen az alapon valóban összevethetőek. De témájukat, céljukat tekintve annyira távol állnak, mint a Aprajafalva lakói Godzillától. Továbbra is megpróbálsz összeerőszakolni két olyan dolgot, ami nem párosítható. Amúgy nem tudom, miért nem célszerű idegen világok és lények megvalósításához a CGI. Ha valamihez, hát pont ehhez találták ki. Hogy szegény hős lovag ne ugyanannak a díszletnek a hatféle átépítésén mászkáljon végig (annak ellenére, hogy ezt a trükköt a mai napig használják, például a Star Trek 11-ben a Narada - a romulan hajó - minden helyszíne ugyanaz a díszlet volt, csak mindig átalakították a paneleket). A minőség is vitatható, mert mindkét filmben akad bőséggel jelenet, amikor kilóg a lóláb. Az időhúzás meg a Mátrix pedig kéz a kézben járhatnának a sok felesleges lassításnak (mely pont kilógatja azt a nyihahalábat) hála. Mondandód első szakaszára ott a tökéletes és egyetlen példa: Star Trek. Popularitásában és rajongó táborában lazán felér a Star Warshoz, karrierjében pedig túl is szárnyalja azt (most nem a Trekker szólott belőlem, ez csak egy rideg tény: több Trek mozi és sorozat készült, pedig csak tíz év van köztük). A második szakaszra pedig: Jango Fett, Bail Organa, Dooku, Grievous, Windu, Gunray, szerintem ők is elég sok fejben megragadtak. Az ep1-2-3 az én szívemhez is közelebb áll hangyányit, mint az ep4-5-6, ennek oka viszont nálam abban keresendő, hogy én ezekkel lettem rajongó és ezeket láttam moziban. Ami olyan élmény lehetett (megközelítőleg), mint anno az """""öregeknek""""" az ep4-5-6. No meg számomra sokkal jobban bejön a nagyobb perspektívában bemutatott Galaxis, mint a személyesebb mesélési mód.
-
Sorozatok
Pillanatnyilag készül a Star Trek (1)2, már az utómunkálatok zajlanak. Meg már évek óta szövögetik különböző emberek a sorozat visszahozását tévére (a Babylon 5 írójától kezdve az X-men 1-2 rendezőjén át Abramsig), de egyelőre úgy tűnik, amíg Abrams hozza a filmeket, addig sorozat nem nagyon lesz. Legalábbis élőszereplős, mert pletykálnak animációsról ('73-tól '74-ig már volt egy animációs sorozat Kirkékkel, abban minden karakternek az eredeti színészek adták a hangjukat, de ez volt minden erénye). Plusz a napokban adták ki a TNG-t Blue-ray-en, ami egyben a sorozat felújított változata is. Ezúttal nem olyan jelentősek a belenyúlások, mint a TOS-ba, inkább csak finomhangolás történt (bakik kijavítása, űrhajók egységesebbé tétele), természetesen a kép és a hang felújítása mellett, ami iszonyú szép lett. Itt van pár összehasonlító kép. Sok függ a következő mozifilmtől és a BR eladásától. Az utóbbi miatt nem aggódom, nem sok harminc éves TV sorozat kerül fel BR lemezre ilyen minőségben. A TOS Remastered is jól futott anno. A film miatt sem kell szerintem imákat rebegni, az első zseniális mozi lett, jól is hozott a konyhára, most pedig már nem kell a karaktereket újra bemesélni, sőt, nagyon úgy tűnik, hogy az eredeti Kirk éra egyik legnépszerűbb történetét "remake-lik", ami sok TOS rajongót a moziba vihet. Szóval ez már egy reboot-sequel-prequel-remake lesz.
- Filmek
-
Sorozatok
Hogy a harmadik évadról így vélekedsz, Donát, azt azért én speciel nem csodálom. Nekem sem a kedvencem. Nekem ami ebből az évadból tetszett, az a The Runaway Bride, a Gridlock, a Human Nature, a The Family of Blood és a Blink. Szerencsére a negyedik évad sokkal jobb. Ott vannak igen jó részek. Sőt, többségében jók vannak. Például lesz egy duplaepizód, amiben egy halom ötödik és hatodik (és valószínűleg hetedik) évados utalás van (pár későbbi eseményre Moffat már utalt a korábbi részekben is, például a második évados The Girl in the Fireplace-ben, lényegében felfedte az 5-6-7. évad vezérfonalát). És hát a negyedik évad vége (nem a specialokra gondolok), az is mindent visz. Kár, hogy utána vannak még a specialok, azok kicsit lezúzzák az évadot.