Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
Megtekintett topik: Filmek
Dzséjt összes hozzászólása
- Filmek
-
Filmek
Igaz, ami igaz, bár nem láttam az utolsó három filmjét, bár ezeket nem is említeném egy lapon a mozifilmjeivel, amik azért valjuk meg, nem mondható rosszaknak (oké, a Piranja 2-t kivéve ). Más dolog dokumentumfilmet készíteni, más sorozathoz epizódot, és más mozit. Ennek ellenére nálam sem James Cameron neve az első a sorban, amiért várom, sőt, még csak nem is mondom, hogy biztos siker lesz. Erre eddig még csak 50-50%-ot adnék, ami mondjuk hangyányit jobb, mint az új Star Trek esetében, aminél eddig minden pozitívuma ellenére is már boldog leszek, ha a Nemesis szintjét eléri. Viszont sokan meg pont miatta várják, már aki tudja, hogy készül
-
Filmek
Ezen kívül másért nagyon már nem biztos, bár nekem ebből egy elég, hogy várjam A baj, hogy minden egyéb, amiért még érdemes lehet várni (SW sikerét megismétlő siker, 3D mozi forradalmasítása, történet, mely után mind a 20 ujjunkat megnyaljuk) már csak ígéret, amikre speciel eddig csak sok hollywoodi nagyember "amazing" felkiáltása a bizonyíték. Szóval, lényegében eddig csak amiatt lehet várni, amit írtál: jövős-űrhajós-idegenes sci-fi, melyet James Cameron tizensok éve folyamatosan farigcsált, hogy tökéletes legyen, többe kerül, mint a Titanic, és másabb 3D lesz, mint az eddigi 3D filmek (elvben a kamerákat Cameron maga fejlesztette ki erre a filmre).
- Filmek
-
1x19 - Storm Over Ryloth
Az EU nem csak könyvekből áll, vannak videójátékok és képregények is, amikben fel lehetett volna még használni (na meg, ennek a kommunikációs formának nem biztos, hogy csak egy hajótípúson kéne jelen lennie, hanem akár egy épületben, vagy más hajókon is előfordulhatna, mint pl. a hologram).
- Filmek
-
Videjó játékok
Plusz a Remedi Rockstar érdekeltség
- Filmek
-
1x19 - Storm Over Ryloth
Viszont mivel a TCW is EU, és sokat merítenek más EU-ból, így nem biztos, hogy ártalamas az EU-ra adni TCW tekintetében. (Pláne, hogy pont az sw.com egyik embere által lett rend csinálva az EU háza táján. Amint mondjuk most pont a TCW kezdett szorgalmasan szétzilálni, de ez már egy másik történet, és máshogy is vizsgálandó a műfaja - és a kanonszintekben elfoglalt helye - miatt.)
-
1x19 - Storm Over Ryloth
Más EU művekben már volt gömbőchajó híd, és jól kispórolták belőle ezt a videófont. Gondolom ezért került fel az sw.com-ra, mint különlegesség, mert az ep1 óta teljesen elfelejtődött.
-
Sorozatok
TSCC Spoiler: Szerintem sem tudjuk már meg, vagy ha igen, akkor is az utolsó pillanatban lép be valaki, és nyögi be: May name is Net. Sky Net.Csárli RIP, meghót Dzsón Konorért. Mint Kájl Ríz, ő is meghalt Dzsón Konorért. Mindenki meghal Dzsón Konorért. Szegény Dzsón Konor meg végül tényleg úgy jár, ahogy Kemeron mondta: egyedül marad, mert Dzsón Konorra az emberek jelentik a legnagyobb veszélyt. Ja nem, már úgy járt, most egyedül van egy ladikon. A helyében vissza sem mennék. Irány Afrika, aztán az emberiség boldoguljon úgy a Skájnettel, ahogy tud.
-
Videjó játékok
Mondj egy Rockstar játékot, ami rossz volt Amúgy meg nem a Rockstar North, hanem a Rockstar Vancouver csinálja, azért nem mindegy. Az egyik mögött (North) tíz éves történelem van, a másik mögött csak hét (Vancouver).
-
1x19 - Storm Over Ryloth
Azóta sehol sem használták ezt a fajta kütyüt, se az ep2-3-4-5-6-ban, se a CW-ben, se az EU többi ágában, vagyis ez az ep1-ből lett átvéve, így kell érteni, hogy "átemelték".
- Filmek
-
Videjó játékok
A mentéseket az ME vezető fejletszője erősítette meg két hónapja, szóval nem GDC-s hír. Az, hogy most a GDC alkalmából nagyobb publicitást kapott, az egy dolog. A másik dolog meg a kiemelt "Mozgásban a Mass Effect 2" dolognak szólt, kicsit jobban szem előtt van az, mint a "korai státuszáról" szóló rész Max Panye 2? Szerintem az már készen van egy ideje Max Payne 3 meg majd elválik, attól, hogy nem a régiek fejlesztik, még simán lehet jó. Ha megtartják a történetírót, akkor nuku probléma.
-
Videjó játékok
Na, akkor tisztázás, ez még nem a Mass Effect 2, csak a Mass Effect 2 Alfa. Vagyis amit itt látunk, az talán sose lesz benne a végleges játékban. Másrészt, valóban, sokszor hangsúlyozzák, hogy a mentéseket érdemes megtartani az első részből. Nem tudom, ez miért számít mai napig újdonságnak, de már tavaly is éppen elégszer elmondták ezt (valójában, kb ez volt az első hír az ME2-ről....). Az is már rég kiderült, hogy más lesz a történet alakulása új karakter, és más lesz a régi mentések használatával, viszont a végkifejlett mindkét esetben ugyanaz lesz. Ja, és legutóbb azt mondátk, hogy az E3-on minden kiderül.
- Filmek
-
Asajj Ventress
Itt azért érzek némi költői túlzást
-
1x08 - Bombad Jedi
A Star Wars hat részét meg két sorban, de attól még nem lesz egy történet működőképes...
-
Asajj Ventress
Tényleg, igazad van (az Obession nem tetszett, hajlamos vagyok megfeletkezni róla ). Nem tudom, szerintem nem kell túl nagy jelentősséget tulajdonítani egy sebhelynek. Elvégre, akár azt is megmagyarázhatnák akkor már, honnan van Han Solo sebhelye (bár ha jól rémlik, az EU speciel azt is megmagyarázta). Mondjuk ha egyszer benne lesz, azt sem fogom bánni, de szerintem ez egyáltalán nem magas labda. Na ez az. Végül is, ha elfelejtjük, milyen időmegahtározás van a Republicban, akár még ama epizód után is játszódhat a történet.
-
1x08 - Bombad Jedi
Itt valami halvány iróniát vélek érzékelni
-
Filmek
Ha nem kategorizálom be B filmnek, akkor nálam az "egyszer nézős, aztán évek múlva csak a nosztalgia kedvéért elővevős, aztán újra eltevős" kategóriába kerülne Bakker, miket észre nem vettél. Nekem se a sebhely, se a lábainak a száma nem tűnt fel, de akkor legközelebb már megsasolom. Mondjuk ennek tekintetében tényleg kellhetett volna akkor a jelenet, bár Seth eléggé furcsán mutálódott, így még belefér. A macsek láttán mondjuk én sem vidultam fel, már csak ezért sem bánom a jelenet távozását.
-
Asajj Ventress
Lehet úgy voltak vele, hogy minek akkora nagy jelentősséget tulajdonítani neki.
-
Poszterek
A régi szép idők, oly távol vannak. Még sok ilyen nosztalgiaképet, nagyon baba lett :)
-
1x03 - Shadow of Malevolence
Akkor nem volt köhögési ingere, nem közben szokott rá... a filmben sem köhögött minden egyes percben.