Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
Megtekintett topik: Filmek
Dzséjt összes hozzászólása
- Filmek
-
Egyéb fontos
Én meg járkáltam tanulás közben
-
Egyéb fontos
Szintén viszonyítás kérdése, szerintem. A haverjaim, én, ismerősök szintén nem ezeket nézik, hanem a Discovery-t, Nationalt, és ez a Viva max akkor szól (ha szól, mert olykor le van némítva), ha összegyűlünk havernál kártyázni, és nincs éppen más mjúzik, amit a DVD-be tehetnénk. Persze lehet, hogy csak nagyon jó közegben nőttem fel, és a megfelelő embereket válogattam össze ismerősnek, de az ehhez hasonló idióták száma az én ismerőseim köreiben egy kézen megszámolható. Pedig azért ismerek pár embert. Az viszont tényleg változás, hogy régen nem volt jutyúb, meg internet, meg egyebek, amik ezeket közelebb hozzák az emberhez. Most van, viszont lehet, hogy nem eme szellemi fogyatékosok száma nőtt (legalábbis szerintem nem radikális mértékben), hanem csak tájékozotabbak lettünk.
-
Filmek
De akkor az alien sem szörny, hanem idegen? Ízlés kérdése, nekem minden természetellenes lény szörny, amire illik az állat kifejezés. Bár ebbe az is beletartozik, hogy az én értelmezésembe nem feltétlen kell a szörnynek emberevőnek is lennie. Ez az arany igazság nem stimmel, mivel sok szörny földi eredetű, nem idegen, pl.: lycker, a farkasember, Frankeinstein termtménye, a morgoncok, a grimlik, a mimikek, a drabálok, stb.
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Ezt de jó olyantól olvasni, aki a '70-es, '80-as években még vagy gondolat sem volt, vagy még pelenkát viselt. Honnan tudod te, milyen volt akkor, mikor jó, ha a '80-as évek végére emlékszel, de akkor is még arra, hogy mit csináltál az oviban. Ilyen egyedek meg mindig is voltak, csak akkor az állatkertben, és nem a TV-ben mutogatták őket (meg egy-kettő előfordult az ember osztálytermében is olykor, az enyémben is akadt egy ilyen középsuliban). Viszont (hangyányit) még mindig jobb így, hogy hülyét csinál belőle a riporter, mintha úgy állítaná be, hogy ez a követendő példa.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Apám és a húgom is totál kivannak, mindketten elég érzékenyek az időjárás változásra, aztán emiatt hetek óta fejfájással küzdenek.
-
Videjó játékok
Szerintem e mellett megmaradna a hagyományos rendszer is. Mert én pl. így nem vennék játékot, az fix. Ha már vásárlsára szánom magam, akkor kérem tokkal-vonóval. Így viszont szükségem van a saját nagyteljesítményű gépemre (az egyebek mellett, mert videót eztán sem tudnék vágni kisteljesítményű géppel ).
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Nagyon szívesen.
-
1x22 - Hostage Crisis
Hát sajnos a filmeket és a sorozatokat, de még a bennük szereplő neveket sem a te ízlésvilágodhoz alakítják. Ez viszont nem a sorozat/filmek hibája, hanem a te (szőrözős) ízlésficamod
-
Szavazás - az első évad legjobbjai
Viccnek szántam, csak lemaradt a smile, bocsi
- Filmek
-
SW legends könyvek
Ne bazzz... ez kell
-
1x22 - Hostage Crisis
Anakint már az ep1 óta Aninak nevezik. Magyarban is van olyan név, ami becézve női névnek hata, de mivel férfinak mondják, nyílvánvalóan nem női nevet visel. Pl.: Viktor - Viki, Gábor - Gabi.
-
Szavazás - az első évad legjobbjai
Ki is egészíthetnéd még kicsit.
-
Évadértékelés
Köszi. Hangok közül nem akartam mindenkit felsorolni, csak inkább kiemeltem párat.
-
Filmek
Majd egyszer csinálok egy LEGO filmet én is Legalább 100-as olvassák, fenn vannak a neten (mivel fanficok, ennél többre nem futja) Szerintem 30 elég lenne, bőven, szerintem. Pláne, ha olyan komplex lesz, mint ahogy a pletyka tartja.
- Filmek
-
Filmek
30 oldal csak a csata. 94 a többi (és már a negyedik részt írom, a 3. rész még ennél is hosszabb, az 195 oldalas, és abban is van egy 20+ oldalas csata, bár kisebb volumenű). Hm... egy Stargate filmet? Az én történetemben tuti lenne végül egy szépen megkomponált, 10-15 perces csata (viszonyítom ezt az eddigi 90-100 perces SG filmekhez), de monumentális lenne, az fix. Ám azért a csata mellé történet sem árt És ha Cameron a 120-150 perces filmből 60 percet szán a film végi nagy fightra, hát nem tudom, marad-e elég idő a történetre, karakterekre és a világra. Bááár... Cameron azért hajlamos kibővíteni a megaprodukciós sci-fijeit (Aliens és Terminator 2).
-
Vélemények és javaslatok
Luuustaaaa
-
Filmek
Hm... hasonlót írtam az egyik Stargate Fanfictionomban. Én harminc A4-es oldalon meséltem el. Volt űrcsata, légicsata, földi csata, vadászok, bombázók, hadihajók, gyalogság, emberek és jaffák, meg két goa'uld Majd legurítunk pár felest bánatunkban, és el is felejtjük
-
Egyéb fontos
Nálunk meg pénteken egyszerre dörgött, villámlott és mellé szakadt a hó. F*sza volt.
-
Sorozatok
Ezzel én is teljes mértékben egyet tudok érteni. Főleg, hogy jómagam is sok honlapnak végzek szívességből munkát, és bár egyik sem határidős, tudom, hogy a szerkesztők nem jövő hónapban akarják, sőt, nem jövő héten. Ha pedig tudom, hogy még várja is a tömeg, akkor aztán végképp megszaporázom magam. De ha nem tudom megcsinálni, akkor egyszerűen szólok, hogy passzolják át valaki másnak a munkát, ha van, vagy várjanak türelemmel, mert ez és ez a dolgom. Kérdések esetén meg nem tépem le a kérdező fejét, nem bannolok egy egész fórumot egy hétre (ugyanis egy SGA rész esetében valami miatt - sajnos már csak a visszhangra figyeltem fel - az egész SG rajongói közösséget megbűntették azzal, hogy egy részhez nem csinált Cicmax feliratot... hát kérem, ez stílus? Jó, az hozzá tartozik, hogy ahogy hallottam, Cicmax maga ellenezte ezt a kollektív bűntetést, de sokszor nem is a fordító, hanem a fordításokat tartalmazó honlapok moderátorai válnak ilyenekké.). Szóval, én is azt mondom, ha nem tudja valamiért teljesíteni, nyugodtan átadhatná. Pl. itt van nekünk kolmilan, nem tudja csinálni, jelzi, aztán átveszi Kudar, de még Donát is jelentkezett fordításra ilyen helyzetben. Teljesen korrekt eljárás. Arra a BSG-s fordításra én is emlékszem, mikor más csinálta meg, aztán abból is majdnem lincselés lett. Pedig szegény srác csak jót akart, és tényleg jó volt a munkája.
-
Vélemények és javaslatok
De ezek szerint próbálkozások már vannak Amúgy megoldható, beszerzi a kedves user a JAWS nevű programot, és az felolvassa a számítógép szövegeit (igaz durva tájszólással, monotonul és hadarva). A vakok is ezt használják.