Dzséjt összes hozzászólása
-
Videojátékok
Mivel PS5-ön játszottam, így garantálom, hogy nem csak a PC-s változatok csinálják ezt. Amúgy a legelső végigjátszás esetén nálam sem volt például összeomlás (más bug azért volt, de az még az első napok voltak és hát eléggé patch-telen volt akkoriban még). Most viszont tényéeg durva volt. Nem számoltam, de olyan 5-10 teljes összeomlást megéltem. Futott a karakter, aztán lefagyott, elsötétült a kép, majd jött a PS üzenete, hogy elküldöm-e a hibajelentést vagy sem. Különösen bosszantó volt a legelső alkalom, ugyanis nem sokkal azután jelentkezett a játék legelején, hogy átvehettem Castis felett a teljes irányítást, de még azelőtt, hogy elértem volna az első mentési ponthoz. Úgyhogy eme súlyos hiba miatt az egész játékot kezdhettem előlről, és ne tudjátok meg, milyen kizökkentő az ilyesmi. Nem sok kellett volna ahhoz, hogy töröljem a játékot. Nekem nem csak a nehézséggel van gondom, ha soulslike-ról van szó, de ezekkel a hülye mentési pontokkal is - mint a fentiek mutatják, egy programhiba nagyon szét tudja csapni a játékélményt, ha nem érsz el meditációs helyre. Aztán az alapvetően lehetetlen pályákkal sem vagyok feltétlen kibékülve. Szép ez az ugra-bugra, de a Star Warsban részben azt szeretem, hogy élhető a Galaxis, ám a Jedi-sorozatban az az érzésem, hogy A-ból B-be csak és kizárólag az tud eljutni, akivel ott az Erő. Ugyanez zavart régen a Jedi Knight-sorozatban is. A franc sem hitte el, hogy a nagy büdös semmi közepén álló platformra hogyan került oda a kis rohamosztagos, ha csak nincs vele az Erő vagy Scotty nem sugározta oda, de még Kyle Katarnnak sem ment a sima ugrás odáig. Meg egyáltalán, miért van egy platforma a semmi közepén és miért is tettek oda rohamosztagost? Itt is sokszor van ez. Itt van Koboh, olyan helyeken vannak házak, ahová még Cal is alig tud eljutni kimaxolt Erőképességekkel. Duplaugrás, levegőben siklás, falos futás és Erőhúzás, tereprendezés mixe kell, meg egy adag mázli. De ugyanígy éreztem a Fallen Orderben rengeteg helyszínen. Hogyan jut el egy hétköznapi ember például Zeffón (ahol éltek civilek, hisz láttuk a falujukat, meg találkozhatunk is Kashyyykon zeffói menekülttel), ahová még Kestis is csak hihetetlen és nyaktörő kombókkal, na meg nem egyszer természetfeletti képességek használatával tud eljutni. Apróságnak tűnhetnek, de nekem ahhoz, hogy teljesen bele tudjam élni magam egy játékba, kell a hitelesség. Említetted a The Last of Us-t, amikben gyönyörűen meg van magyarázva, hogy miért kell egy fél várost megkerülni, toronyházakat megmászni, stb. De említhetném az új Tomb Raidereket vagy az utolsó két Unchartedet is. A Jedi-játékok pályatervezése ilyen szempontból nekem tragikus. Játékmenet szempontjából persze érdekes, jó az, hogy gondolkodni kell és ügyeszségre is rámegy, ismerned kell a játékot, de nekem, akinek a sztori és a karakterek ugyanilyen vagy még fontosabbak, nagyon kizökkentő és sokszor bosszantó ez a szerintem iszonyúra elavult pályatervezés. És például ezért is tetszik jobban az Outlaws. Ott a legmeredekebb az, hogy Kay-nek néha csáklyát kell használnia, de mivel neki nincsenek varázsképességei, így akár a két lábát is használhatja, hogy egy másik irányból közelítsen meg adott helyszínt. Szóval abban nincsenek olyan abszurd jelenetek, mint amikor Kestisszel BD-t markolva átsiklasz a halál szakadéka felett egy a franc sem tudja honnan odanőtt drótkötélpályán, aztán felmászol egy függőleges falon, átugrasz két szírt között a szakadék fölött, majd futsz egyet a falon, aztán még belövöd magadat egy barlangba a csáklyádda, és ott találsz egy békésen ücsörgő, a tájban gyönyörködő rohamoszit. Hogy a pékbe került az oda, amikor Calnek ehhez az Erő, a csáklyája, egy drótkötél pálya és egy droid kellett, ami képes azon a dróton végigszáguldani. Az ilyenek miatt igazából nekem még a Battlefront 2 is jobban tetszik, mint a Jedi-sorozat. Ismétlem, nagyon jók, mint játékok, de beleélés szempontjából, hogy igazán el tudjak merülni bennük, nekem az ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt nem adja. Az ilyenek miatt nem játszok más soulslike játékkal sem. Meg az ilyenek miatt nem voltam oda a Jedi Knight játékokért sem.
-
Űrhajók
No, nyolc év után újra frissítettem az ismert csillagrombolók névsorát. Az eltelt időben elég sok romboló nevét megismerhettük, több új is megjelent.
-
Trailer 2.
"Túl forró a hajtómű" - by Anakin Skywalker, miután az Invisible Hand hajtóművét is tartó hátsó fele tíz perce leszakadt a hajóról. A mai napig nincs kijavítva.
-
Streamingek (Disney+, Netflix, Max, SkyShowtime, Amazon Prime és társaik)
Az oké, de akkor is piac vagyunk, ahol feltételezhetően a Disney meg akar maradni. Szóval azért nem mindegy. Nekünk meg aztán pláne nem, hogy a Disney nyereségesnek tartja-e ezt a piacot, és továbbra is fenntartja a Disney+-t vagy inkább kivonja innen, mert a kutya sem nézi.
-
Streamingek (Disney+, Netflix, Max, SkyShowtime, Amazon Prime és társaik)
Azt nem értem, miért nincs rajtuk szinkron. Mindehol máshol, ahol fent vannak jelenleg is vagy fent voltak, van rajtuk. Talán a Disney zsugori megvenni a szinkron jogát is? De az elég gáz felfogás lenne, mert így pont, hogy a konkurenciának tesz jót. Egy Átlag Béla miért ne a Netflixre, a SkyShowtime-ra vagy az HBO Maxra fizessen elő, ahol ugyanezeket a filmeket megkapja magyarul? Tetszik, hogy a Disney+ is nyit más stúdiók filmjei felé (hosszú távon csak így élheti túl), viszont a magyar szinkron hiányával nem rúg labdába a magyar szinkronnal jobban élő konkurenciával szemben.
-
Fénykardok
Az, meg Kennedy! Ne felejtsük el Kennedy-t is hibáztatni. Nagyon fontos!
-
Star Wars Saga jubileum
200 ezer egy hétre a Balatonon? Egy napi strandbelépő, két lángos és egy sült hal, oszt ennyi, aztán már csak a napsütést élvezheted.
-
Fénykardok
Imádom az ilyen manipulatív videókat. Összeveti azt, amikor kipihenten vagy legalábbis némi pihenés után egymásnak esnek a felek, azzal, amikor már fél órája párbajoznak. Véletlenül sem a mustafari párbaj végét vágná be, amikor azért már Obi-Wan és Vader sem csapkodott úgy, mint két megvadult ventilátor. Ráadásul a párbajok háttere is más, imigyen annak megközelítése is. Hogy mást ne mondja, Rey még a Kef Biren is képzetlen párbajozó, és ez meg is látszik az elnagyolt és izomból bevitt támadásain. Naná, hogy gyorsan elfáradt. Ellenben Vader és Obi-Wan a Mustafaron már a franc se tudja, hányadik párbaján van túl, és ők nem lesérült Ren lovagokkal, hanem Sith nagyurakkal és azok akolitusaival mérték össze a pengéjük hosszát. És, ha már párbaj, miért is nincsenek itt a 2023-as Ahsoka vagy a 2024-es The Acolyte párbajai? Talán, mert gáz lenne, hogy egy tévésorozat még rá is tud verni a PT párbajokra?
-
3x01 - Clone Cadets
Nem, ő a második vagy a harmadik. Nem tudni, mert egy társával együtt halt meg és off-screen. Miután CT-327 nem jelentkezik, O'Niner őrmester Droidbaitet és egy másik klónt, Nubot küldi, hogy nézzék meg, mi a helyzet. Ők meg valamiért nem vittek magukkal fegyvert, és kifelé menet kommandós droidokba futottak. Eztán csak annyit látni, hogy lövések dördülnek a folyosón. Droidbate a Domino Wierzbowskija (Aliens), a katona, aki ugyan ott van a csapattal, de minimális képernyőidőt és szöveget kapott.
-
3x01 - Clone Cadets
Szegény Droidbaitről meg mindenki elfeledkezik.
-
2x08 - Brain Invaders
És aztán az egyik fél tanítványa a másik fél mesterének szolgálatába állt.
-
Trailer 2.
Ennek a mondatnak értelme sincs.
-
3x02 - ARC Troopers
Meg emellett talán az is közrejátszott, hogy ezt a tervet évtizedekig tervezgette, nagyon-nagyon sokáig ezzel kelt és feküdt. A későbbi terveire tizedennyi időt sem szánt. Persze ez is összefüggésben van az elbizakodottságával, de emellé betársul az is, hogy rá is kényszerült. A Szövetség erősödött, a hatalma a Halálcsillag pusztulásával meggyengült. És nem mehetett bele egy olyen elhúzódó háborúba, ahol ő csak az egyik felet irányítja, pláne nem a dilettáns birodalmi vezetőkkel.
-
2x11 - Lightsaber Lost
- 2x11 - Lightsaber Lost
Szegény Sinube, ha belegondolok, mi lesz vele. Ez a Nack Movers meg kicsit túlzásba vitte a "tartsd közel a barátodat, de még közelebb az ellenségedet" maffiabölcsességet. Vagy legalább észrevehette volna, hogy a barátnője és a testőre összemelegedtek. A fenti kép érdekessége, hogy az epizódban látható eredetin Cassilyda Cryar nem látható, csak Nack és a csaja, Ione Marcy. Ami mázli, mert akkor lehet, hogy Sinube előbb leveszi, kik is a hunyók a gyilkosság ügyében.- 3x02 - ARC Troopers
Szegény 99. De minden rosszban van valami jó, ezután az ő tiszteletére megalakulhatott a 99-es Klónosztag. Amúgy nem is emlékeztem, hogy ennyi szexuális témájú kikacsintás van ebben az epizódban. Ventress szadomazó öltözete már megszokott jelenség, de emellett éppen a lelkét kilehelő klónt csókolgat (ez, ha jól emlékszem, ki is volt vágva az eredeti adásból ), Grievousszal is flörtölget, WTF? Gyerekbarát rajzfilmsorozat, jaaaa... Most, frissen megnézve a részt, rájöttem, hogy ott van a pontos válasz az epizódban. Obi-Wan mondja, hogy a szeparatisták nem vetettek be annyi droidot, ami elég lenne akárcsak Tipoca elfoglalására. Vagyis Sidious és Dooku eleve úgy rendezte meg ezt az egészet, hogy Grievousnak esélye se legyen nyerni. Szóval ez az egész csak egy showműsor a Jediknek, a Szenátusnak, meg a Konföderáció parlamentjének. A Kamino a Konföderáció szempontjából kiemelten fontos célpont, Coruscant mellett a legfontosabb, hiszen csak és kizárólag innen jönnek a klónok. Egy idő után baromi fura lett volna, ha a szeparatisták nem próbálják meg komoly erőkkel megtámadni. Meghal néhány száz klón, megrongálják az üzemet, ellopják vagyis megkísérelték ellopni Jango mintáit, de ez mind csak látszat. És, ha Grievous mégis akkora stratégiai lángelmének bizonyult volna, mint amilyennek hiszi magát, akkor jöhetett volna az, amit fent ecseteltem. De hát Sidious valószínűleg mostanra elég jól ismeri Grievous képességeit is. Sőt megkockáztatom, eleve azért tette meg őt a szepi sereg katonai vezetőjének, mert tudta, hogy távolról sem egy stratégiai zseni.- Boba Fett
Valjuk be, az OT-ben sehogy sincs bemutatva Boba Fett azon kívül, hogy király páncélban van. Az ep5-ben ennyi a szerepe. Vagy Darth Vader előtt áll, vagy Darth Vader mellett áll. Vagy néha Darth Vader után megy, esetleg a befagyasztott Han előtt megy. Egyszer meg a Slave I rámpáján áll, majd felmegy. A legtöbb akció az, amikor rálő Luke-ra, de nem találja el. Az ep6-ban meg repül egyett, majd a mai napig nem tisztázott körülmények között hasra esik és egy időre elájul. Aztán 5 másodpercre leköti Luke-ot egy kábellel, amiről a hülye is tudhatta, hogy egy fénykarddal azonnal el lehet vágni. Szóval nem igazán világos, mi volt ezzel Fett szándéka. Aztán kilőtte egy vak figura egy szörny bendőjébe. Ez Boba Fett az ep5-6-ban. Áll, megy, mellé lő, hülyeséget csinál, "meghal". Mindezt király szerelésben. Bár megjegyzem, szerintem ugyanez a ruha sokkal királyabb a The Book of Boba Fett-ben (a fekete kezeslábas sokkal jobban áll neki), és Jango Fett páncélja is sokkal coolabb, de ez már ízlés kérdése. Ebből a kevéskéből mindenki olyan Boba Fettet találhatott ki magának, amilyet akart. Azt nem tudom, hogy a régi könyvek és képregények milyen irányba vitték el, mert nagyon kevéshez volt szerencsém, de abban a kevésben sem volt gonosz. A TCW viszont valóban a "becsületes gazfickó" irányába kezdte el terelni, méghozzá Lucas felügyelete alatt. Filoni csak azt vitte tovább, amit anno Lucasszal elkezdtek, ezért igazán nem a Disney a felelős. Ráadásul azért később sem vált eredendő angyalkává, hiszen egy bűnbandát vezet, nem jótékonysági intézményt. A tanácsadója egy bérgyilkos, egy halom fiatalt "becsületes munka" címén nem szobafestőnek vagy gyári munkásnak alkalmazott, hanem verőembernek. És egyedül a fűszerkereskedelemről mondott le cserébe azért, hogy Freetown segítsen neki, minden más bűntevékenységet tovább folytatott, vagyis ment tovább a rabszolgakereskedelem, a csempészés, a párafarmerek sarcolása, a védelmi pénz szedés, az illegális szerencsejáték, és így tovább. Ezt én is érzem. Mintha sokkal durvábbnak látnák a Star Wars-t, mint amilyen. Egy dark sci-finek, nem egy kalandos űrfantasy-nak. Pedig még az ep5 sem volt annyira sötét, mint ahogy sokan beállítják. Pláne a vicc az egészben, hogy Vader annak a végére lágyul meg, a karakter íve pont az abban a filmben, hogy kezd ébredezni a jóság a Sith nagyúrban, és kezd "elpuhulni", és kíméli már meg Piett életét.- Boba Fett
Mondjuk azoknak az értékrendjét is megnézném, aki szerint egy maffiavezér jó fiú. Biztos ezek is olyanok, akik szerint Luke-nak és Leiának nemi erőszak által kellett volna megszületnie.- 2x22 - Lethal Trackdown
Fura, de úgy érzem, Hondo Ohnaka komoly meghatározó lehetett abban, hogy Boba Fett végül olyan daimyo lett, amilyen. Gondolok itt arra, hogy eme három rész során Bobát olyanok vették körbe, akik ugyan látszólag az ő érdekeit nézték, de valójában csak kihasználták a bosszúvágyát a pénzszerzés reményében. Aurra Sing pont tojt arra, mit akar valójában Boba, Castas meg még inkább, Bossk meg mintha nem is érzékelné a jelenlétét. Hondo az, aki némi törődést mutat irányába, kifejezi részvétét Jango halála okán, és beszél arról, hogy az idősebb Fett tisztességes férfi volt. Később ugyanezzel győzi meg Bobát arról, hogy árulja el, hol vannak a túszok. És talán ez maradt meg végül Bobában, hogy viselkedjen úgy, mint az apja, legyen tisztességes, amennyire azt a választott hivatása megengedi. És hosszú távon végül ezért döntött úgy, hogy daimyóként inkább a tiszteletre építi a hatalmát, nem pedig a megfélemlítésre.- Videojátékok
Csak tanuljanak meg hibamentes játékot készíteni végre. Mert a Fallen Order és a Survivor is még mindig olyan bugos, hogy az néha idegtépő. És nem kis apróságokról van szó, hanem reloadot vagy egyenesen a program újraindítását követelő hibák. A Survivor például rendszeresen összeomlik, ami kifejezetten élvezetes, amikor épp két mentési pont között vagy. Egy alkalommal szó szerint pár méterre az előtt halt be a program, hogy elértem volna meditálni, ami tök jó volt azután, hogy egy rahedli dolgot begyűjtöttem (most fejeztem be a játékot, már csak gyűjtögetek, hogy meglegyen az utolsó két trófea). És ez csak egy a sok bug közül a Survivorben, de a Fallen Order sincs jobb állapotban. Meg melllőzzék a soulslike stílust, ha kérhetem. Ez minden téren gáz. Egy Republic Commando szerű FPS-t szívesen látnék tőlük. A Titanfall 2 alapján minimum szenzációsat tudnának villantani azon a téren. Ráadásul a klón háborúk még mindig annyira adja magát egy háborús FPS-ért. Nem is értem, miért nem aknázták ezt eddig ki.- Trailer 2.
Nal Hutta jól fog kinézni, valóban. Már, ha az Nal Hutta. De baromira meglepne, ha az nem Nal Hutta lenne, mert totál úgy néz ki, mint Nal Hutta. És ezzel remélem, hogy eléggé jól szugeráltam azt, hogy az Nal Hutta legyen. A városbolygó meg Nar Shaddaa, ha már itt járunk.- The Mandalorian and Grogu spoileres topik
- Háttérben lévő érdekességek, történetek
Bár in-universe valószínűleg csak ugyanolyan típusú (X-34), nem pedig ugyanaz a jármű, out-universe viszont pontosan ugyanaz a kellék. Az ep1-hez ugyanis azt az életnagyságú sikló modellt használták, amit az ep4 forgatásán is, csupán átfestették zöldre.- The Mandalorian and Grogu spoileres topik
Tehát minimum egy cameóra számíthatunk mostantól.- Sorozatok
Én is el akarom majd a kövezljövőben kezdeni a második évadot (meg lehet, hogy előtte újranézem az elsőt, mert nagyon tetszett), de már csak a Star Wars maraton klón háborús szakasza után. Nem akarom eltéríteni a figyelmemet a TCW közben, ami ennek a maratonosdinak a legnagyobb falata. - 2x11 - Lightsaber Lost