
Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
Megtekintett topik: A The Mandalorian sorozat
Dzséjt összes hozzászólása
-
Az Andor sorozat
Azt írják az interjúban: "Valószínűleg van néhány ember, akiket a Yavinon akartunk tudni a végén, akik a Rogue elején szerepelnek, de nem tudtuk őket megszerezni, mert elfoglaltak voltak" - Tony Gilroy Ez alapján lázadókról van szó, és valószínűleg azok közül valaki, akiket Jyn kihallgatásán láttunk. Vagyis Mon Mothma, Bail Organa, Cassian Andor, Jyn Erso, Jan Dodonna és Davits Draven. Mothmát és Cassiant ugye kizárhatjuk teljes magabiztosággal. Maradt Jimmy Smits (Bail), Felicity Jones (Jyn), Alistair Petrie (Draven) és Ian McElhinney (Dodonna). Szóval ezen karakterek közül lesz valaki recastolva vagy fog hiányozni. Vagy tök más valaki, mert úgy is lehet értelmezni, hogy a felsoroltak közül csak néhányan nem jelennek meg, és valaki teljesen mást recastoltak. Igazából jó ez az interjú, mert csak egyvalami biztos: nem mindenkit értek el, és egy visszatérő karaktert emiatt recastoltak.
-
1x07 - Announcement
Az aldhani-i rablást egy viszonylag nyugis rész követte, legalábbis a felszínen. Ugyan nincsenek akciók, de ami itt folyik, az brutális kórképe az egész Birodalomnak, meg úgy alapvetően minden diktatúrának. Yularen ezredes beszéde több szempontból is megbotránkoztató. Kezdjük azzal, hogy nehéz összekapcsolni ezt a BBI tisztet, aki ily magabiztosan beszél az elnyomásról azzal a derék admirálissal, aki Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi mellett harcolt a klón háborúkban. Yularen valószínűleg az élő megtestesülése annak a fajta katonai vezetőnek, aki könnyűszerrel idomul bármilyen politikai rendszerhez, és vakon végrehajtja a parancsokat, ahogy azt egy jó katonától elvárják. Nincs ideológiája, számára csak egy létezik: a parancs. Birodalom vagy Köztársaság, diktatúra vagy demokrációa, neki aztán hót nyolc. Sőt egy ilyen alak egy olyan letisztult és szoros keretek közé foglalt rendszerben, mint a Birodalom, talán még jobban is érzi magát, mert sokkal tágabb mozgástere van az ő fajtájának. A másik, hogy kiviláglák: a Birodalom csak az alkalomra várt, hogy végre foganatosíthasson ilyen intézkedéseket. Ennek nyilván van egy szörnyű, a következő részekben porondra kerülő aspektusa: kell a munkaerő. Nem csak a Halálcsillag építéséhez, hanem a folyamatosan terjeszkedő Birodalom kiszolgálásához is. Azok a csillagrombolók, TIE vadászok, AT-AT lépegetők, egyéb járművek, fegyverek, páncélok nem a földből nőnek ki, a sok-sok rohamosztagos és egyéb katonák, kiszolgáló személyzetek ellátása sem csettintésre megy. És hát na, kell a munkaerő. Lehetőség szerint az a fajta, amire legfeljebb annyit kell költeni, hogy életben maradjon. Szóval vagy rabszolgákra van szükség, amibe a szenátus még bele tud kotnyeleskedni. Vagy pedig elítélt bűnözőket fognak be melóra. És kérem, bárkiből lehet bűnöző. Ahogy itt is láttuk, egy "kutya lepisilte a tűzcsapot", a gazdit máris bevarrták öt hónapra. Hogy mi lesz a rabokkal? Nos, azt is tudjuk. Ha a kedves rokon egy idő után érdeklődik? Nos, mint írtam, bárkiből bármiért lehet bűnöző. A Közrendi Itélet-felülbírálási Direktíva szerencsére annyira homályosan van megfogalmazva, hogy a benne foglaltak bárkire érvényesíthetőek. "Minden bűncselekmény, amely akár csak közvetett hatással van a Birodalomra, mostantól fogva főbenjáró bűnnek fog számítani." Ha a "kutyád" lehugyozza a birodalmi robogót, simán kaphatsz öt évet, mert Birodalomellenes bűncselekményt követtél el, lázadtál, uszítottál, rongáltál. És ez meg is jelenik az epizód végén, a rögtönítélő bíróságon, ahol az antipatikus, "szotyit" ropogtató, bicskanyitogatóan cinikus bíró kábé hasraütésszerűen ítélkezik a tárgyalásnak csúfolt eljárás során. A vádlotnak nincs védője, meg sem hallgatják, nincsenek tanúk, se bizonyítékok. Vádak vannak és bűntetés. Ami viszont ironikus, hogy Cassian tényleg bűnöző, és valószínűleg azzal az öt évvel még olcsón megúszta. Ha megtudnák, hogy részt vett az aldhani-i rablásban, biztosan sokkal rosszabbúl járna. Mégis, olyasmiért kerül börtönbe, amit el sem követett. És miért? Mert épp abba az irányba ment, amerre valakik futottak, és szembetalálkozott egy f*szfej katonával, aki valószínűleg azon volt, hogy teljesítse a BBI-jelenetekben oly sokszor hallott letartóztatási kvótákat (amelyek valószínűleg ugyanúgy a fent ecsetelt olcsó munkaerő-toborzás projekt okán léteznek). És, ha már Birodalom, nem mehetek el szó nélkül Dedra és Blevin párbaja mellett. A legtöbb Star Wars műben itt bizony Belvin lett volna a győztes, mert az inkompetens, maradi és szűklátókörű vezető neki adott volna igazat, pláne miután Dedra elavultnak ítélte a munkáját. És valószínűleg ez most is általános gyakorlat, hisz Blevin arcán látszik, győztesnek hiszi magát, Dedra arcán meg az, hogy ebből jól nem jöhet ki. De itt jön képbe Partagaz, aki végül egyáltalán nem bizonyul tipikus birodalmi tisztnek. Értékeli Dedra munkáját és félre löki a hasztalan Blevint. Hogy ennek mi lesz a végső következménye, az még jó kérdés, de Partagaz figyelmeztetése, hogy Dedra mostantól vigyázzon a hátára, sok jóval nem kecsegtet. Ez jelzése annak, hogy mindaz, amit a legtöbb Star Wars műben látunk, itt is él, a hátbatámadások, gáncsolások, árulások saját személyes boldogulások okán, Partagaz épp csak a ritka kivétel, aki képes valahogy életben maradni ebben a közegben is anélkül, hogy olyanná válna, mint a rendszer többi rohadó eleme. Aztán itt van nekünk Karn, akinek az anyja az élő fába is beleköt, de legalább kitűnési vágyával sikerül totálisan szürke kisegérré válnia. Ha belegondolunk, Karn megkapta a méltó bűntetését felelőtlen tetteiért. Nem elég, hogy haza kellett költöznie elviselhetetlen anyjához, és elfogadnia a segítségét, még azzá is vált, ami ellen folyton küzd: egy totál átlagos, észrevehetetlen entitás a tömegben. Megszállotsága először Andor iránt valószínűleg ebből fakad, a szabadulási vágy indukálja. Rögeszmésen hisz abban, hogy minden baj okozójának, azaz Andor elfogásával mágikus úton helyreáll a kozmikus rend és megváltást nyer. További érdekesség még az epizódban Maarva maradása a Ferrixen. Amikor először láttam, még nem tudtam, miképpen fog lázadni, így nem zavart, de most, ahogy a végén magához veszi a fegyvert, az kissé hatásvadásznak érződik. Ugyanolyan értelmetlen és a közegből kilógó tett, mint az, amikor a Solóban vagy a The Acolyte-ban pusztán a közönség kedvéért Maul és Qimir aktiválják a fénykardjukat. Ez a fegyverragadás is csak egy, a közönségnek szóló hatásvadászat, amin csámcsoghatnak majd, de értelme nemigen van. Ennek ellenére persze remeknek érzem Cass és Maarva (sajnos utolsó) találkozását és búcsúját. Valahol szomorú, hogy Maarva sosem tudja már meg, hogy Cassian részt vett az aldhani-i akcióban. Lénygeében az Andorok egymást inspirálták a lázadásra. Maarvát az, hogy Cassian segítségével sikerült véghezvinni a rablást, Cassiant pedig az, ami még ezután jön, köztük az, amit Maarva tesz. Mon Mothma és Tay Kolma beszélgetése is hatalmas, ahogy Mon és Luthené. Mindkettőben fenn kell tartaniuk a látszatot egy feszült, túlságosan is figyelő környezetben, miközben fontos dolgokról esik szó. Olyan dolgokról, amiket, ha megneszel a Birodalom, vérpadon végzik. Nagyszerű, ahogy Mon virágnyelven közli Tay-jel, valójában egy csapatban játszanak, ahogy az is, ahogy Luthen a joviális kufár álarca mögött helyre teszi a szenátornőt. Elgondolkodtató, hogy milyen kancellár lett volna Mon az új Köztársaságban, ha olyan tanácsadója van, mint Luthen. Szóval ez is egy remek, nagyon mély epizód volt, ami önmagában képes prezentálni mindazt, amiért a Birodalom ellen harcolni kell. Az ilyen epizódok teszik igazán fenyegetővé és gonosszá a Birodalmat, nem az, hogy csillagok közt röpdöső arany betűkkel kiírják: a Birodalom gonosz. Az egyetlen, ami nem tetszik a részben, az Cinta. Az egész epizód olyan, mintha valami szupertitkos, szuperfontos küldetést hajtana végre, amiről Vel még csak nem is tudhat, de mégis, amikor legközelebb találkozunk vele, ugyanazt csinálja, mint Vel: Cassianra vadászik. Egy ponton ráadul együtt teszik ezt. Itt most vagy töröltek egy sztoriszálat, csak a menő csillagrombolós jelenetet meg akarták tartani, vagy van valami még, amit nem meséltek el. Egy kicsit úgy gondolom, hogy az utóbbi állhat fent, Cinta egy bizonyos későbbi tette miatt, de erre majd az aktuális résznél térek ki.
-
1x12 - Rix Road
Nekem arról az jut eszembe mindig, amikor a Linust is játszó Alex Ferns a Csernobil című sorozatban Glukovot alakítva, egy szál sapkában odacsetteg a Stellan Skarsgård által megformált Cserbina elé, aztán miután elmagyarázza az illetékeseknek, hogy a meleg miatt úgy dolgoznak, mint apáik és nagyapáik, azaz púre pucéran, az értetlen ábrázatokat látva azzal zárja rövidre mondandóját, hogy: "Most mi van? A sapka megvan." Perzse valószínűleg nem erre akartak utalni, de a színész és a sapi miatt mindig ez jut eszembe.
-
1x09 - Nobody's Listening!
Ezen már én is gondolkodtam, és szerintem a megoldás az, hogy innen egy olyan helyre kerülnek, ahol már csak más börtönökből átszállított rabok vannak. Vagyis mindenki a tudatában van azzal, hogy a Birodalom sosem engedi el őket. Ott már nincs számláló, nincs semmi, ami akármennyi reményt is adna, se annyi komfort, mint a Narkina 5-ön. Példának okáért a kesseli fűszerbányák lehetnek ilyenek, és talán a Solóban kiszabadult rabok egy része pont ilyen "szabadlábra helyezett" egyén volt. Vagy lehet ilyen hely volt a Wobani is, ahol Jyn raboskodott. Az is elég lepukadt helynek tűnt. A Narkina-5-ön még fenntartják a reményt, hiszen kényes projekthez gyártanak alkatrészeket. Nem lenne jó, ha szabotálnák, vagy a futószallag leállna, esetleg az alkatrészek megrongálódnának börtönlázadás miatt. Ellenben a kesseli fűszerbányákban vagy a Wobanin már valószínűleg olyasmit végeznek, ami nem ilyen kényes. És talán itt befigyel némi üzlet is, a Birodalom így szolgáltat munkaerőt a Pyke Szindikátusnak, akik cserébe olcsón adják a coaxiumot (és a fűszert) a Birodalomnak.
-
Az Andor sorozat
Azért jó lenne, ha nem őt érte volna recast.
- Könyvek
- Tv spot
-
Bomarr firkálmányai
Pedig jelen van, amit Bomarr írt. Csak egy példa:
-
Sorozatok
The Last of Us 2. évad, 1 rész Hát így egész könnyű lesz a The Last of Us Part 2 sztoriját elhúzni két évadon át, mivel az első rész 90 százaléka olyan eseményeket mesél el, amik egyáltalán nincsenek benne a játékban. Akárcsak az első szezon, ez is a játék előtti időszakban kezdődik, ám míg akkor úgy mutatták be az eseményeket, hogy azok újdonság mivoltuk ellenére szépen, organikusan vezettek bele a játék cselekményébe, itt már inkább azt érzem, hogy tényleg az időhúzás miatt kivettek néhány eseményt a második játék elejéből és különálló entitásként kezelve szőttek köré saját sztorit. Hogy ez hosszú távon mennyire hasznos, azt még nem tudni, minden esetre az első évad hasonló húzásai után finoman szólva sem vagyok bizakodó. Az epizódból spoiler. Szóval úgy tűnik, hogy a The Last of Us 2. évad úgy fogja elmesélni a második játék történetét, hogy jó sok olyan elemet hoz be, aminek köze nincs a játékhoz. Hogy ez mennyire lesz jó, az még elválik, de ismételten, az első évad számomra nem ad okot bizakodásra. Ráadásul más gondom is van már most. Először is, bár Bella Ramsey-t végül sikerült elfogadnom a 14 éves Ellie-ként, a 19 éves Ellie-ként úgy, hogy láthatóan egyáltalán nem öregedett öt évet, csak alig kettőt. De az a kettő sem látszódik rajta. Ami érthető, egy ember 14 és 19 éves kora között rengeteget változik, ám Ramsey 18 volt az első évad forgatásakor, és 21 a másodiknál, ami alatt már nincs szignifikáns változás. És míg a játékban baromira látszódott Ellie-n, hogy kislányból nővé érett, addig a sorozatban semmi változás nincsen. Ráadásul a eredeti Ellie-n érezni lehetett, hogy egy nehéz körülmények között, sok halált látott, sok életet kioltott emberről van szó. Ramsey babaarcát elnézve fájdalmasan erőltetett még az is, ahogy az Ellie-féle keménységet próbálja előadni. A másik Abby. Ha mellécastingolásról van szó, előszeretettel hozom elő a Terminator: Genesys-t, mint tankönyvbe illő példa, de "lásd még" kitétellel fel fogom tűntetni Kaitlyn Devert, mint Abby-t. Kezdjük azzal, hogy tökéletes választás lett volna Ellie szerepére. Amikor megláttam, első gondolatom az volt: igen, végre megtalálták Ellie-t. Ja, hogy ez Abby... Aha. Az epizódból spoiler. Aztán ott van még Pedro Pascal, akit bár el tudtam fogadni Joelként, még mindig azt mondom, hogy ő az igazi Joel egy soft változata. És ez a második évad első epizódjában csak tovább fokozódott. Egyszerűen Pascal azzal a szomorú tekintetével nem tudja eladni nekem a kemény Joelt. Szóval ő is olyan, mint Ramsey, nincs meg benne az, amitől igazán Joel lehetne, ráadásul újabb olyan elemekkel bővült a karakter repertoárja a PTSD és a süketsége mellé, amiktől még kivénhettebbnek tűnik. Az első néhány jelenetében inkább tűnt egy szöszölő nyuggernek, mint olyasvalakinek, aki ferőtözzek hordáin vágná át magát, hogy megmentse fogadott lánya életét. Ami viszont szerintem már most el lett cseszve, az a sztori bevezetése. Továbbra is epizódspoiler: De, hogy jót is mondjak, Dinát és Jesse-t szerintem eltalálták. A nemrég az Alien: Romulusban is feltűnt Isabela Merced bár kicsit könnyedebb Dinát hoz, a csajtól a játékban sem állt távol a bohókás, felelőtlen viselkedés. Bár Ellie és Dina párosa a játékban azért sokkal komolyabban viselkedik éles helyzetekben, nem veszik ennyire félvállról a fertőzötteket. Ezt picit túltolták. Jesse meg annak ellenére olyan, mintha a játékból ugrott át, hogy nem a játékbeli színész alakítja. Volt néhány remek easter egg is, például itt is feltűnt a sorozat és a játék zeneszerzője, akit a The Last of Us Part 2-höz direkt lemodelleztek. A játékban az utcán találkozhatunk vele, amint zenebonál, itt az epizód végefelé tűnik fel. De van még sok jópofa dolog, mint ismerős helyszínek, ismerős mozdulatok, ismerős jelenetek és párbeszédek. Szóval azért próbáltak kedveskedni a játék szeretőinek. És öröm, hogy fertőzöttekből sem volt hiány. Persze volt szép számmal eltérés, de azokat majd ugyanúgy akarom kivesézni, mint az első évad során. Szerk 3 órával később: Már meg is írtam. Most lefekszem, alszom egyet, aztán utána feltöltöm.
-
1x04 - Aldhani
Nem tagadom, ha valakit nem szeretek, azt nagyon nem szeretem. Velt nem szeretem. Nagyon antipatikus nekem. És szerintem valamit nagyon csúnyán el fog batyni a második évadban. De majd remélhetőleg a második évadban kiderül, hogy melyikünknek van igaza vele kapcsolatban, és az is, hogy miért nekem. Ahogy az is tény, hogy ennek esélyét Cassian Andor adta meg, nem Vel.
-
1x04 - Aldhani
A szituációé. Neki kellett egy vezető, aki ezt hajlandó végigcsinálni, Vel meg bármire hajlandó, hogy bebizonyítsa, ő lázadó vezető matéria. És nem volt más, csak Vel. Mivel az egész aldhani-i akció azt sugalmazza, hogy Vel messze van a jó vezetőktől, gondolhatjuk, hogy ha lett volna jobb Luthen tarsojában, eleve azt az egyént küldi az Aldhanira, vagy, amikor elkezd kételkedni Velben, nem vár a csodára, hanem egyből leváltja. De Velt küldte, nem valaki jobbat, és, miután kételkedni kezdett, nem lecserélte, hanem azt kezdte el tervezgetni, hogy az egészet lefújja. És végül csak azért nem tette meg, mert az ölébe hullott egy vadidegen, akivel eltöltött néhány órát, de már jobban megbízott, mint Velben. Mindez nekem erőteljesen azt sugallja, hogy Luthennek kezdetben nem volt választása abban, hogy ki vezesse az akciót. Vel vagy Vel vagy Vel, mert vagy tényleg nem ismert jobb embert, vagy tudta jól, hogy mindenki, aki jobb a nőnél, ezt nem vállalná be. De, ha Andor már akkor benne lett volna a buliban, amikor elkezdték tervezni az aldhani-i akciót, akkor valószínűleg ő lett volna a küldetés vezetője, Vel meg legfeljebb a beosztottjaként vett volna részt, vagy még úgy sem, tekintve, hogy a csaj a puszta létével egy két lábon járó kockázati tényező. Ami amúgy megint csak azt sugallmazza, hogy Luthen durván kényszerpályán mozgott, amikor Velt bevette a küldetésbe.
-
Harry Potter
Tiszteletlenség? Mondjuk én tartom azt, hogy sorozatban sokkal jobban el lehet mesélni a könyveket, mert van idő arra, hogy mindent rendesen kibontsanak. Azért a harmadik film után már eléggé érezni, hogy ahogy vaskosodtak a könyvek, úgy lettek egyre zanzásabbak a filmek. És azért na, az első film már 25 éves lesz jövőre. Lehet, hogy az utolsó idén csak 14 éves, de az már a nyolcadik film. Mire a sorozat eljut ugyanoda, az is már eléri, bár még inkább vígan túl lesz a 20. évén. Ha évadonként egy könyvvel számolunk, az akkor is hét évad, ami jó esetben lenne hét év, de mivel manapság egy HBO sorozat évadának elkészítéséhez lazán kell 1-1,5-2 év, így a hét könyvre rámehet 14 év is. A végén ez is úgy járna, mint a Stranger Things, hogy a húszas éveik derekán járó színészek játsszák majd a 12-14 éveseket.
-
1x09 - Nobody's Listening!
Szerintem ez régen is így volt, a szigorítások csak a bűntetés mibenlétét tették durvábbá. Teszem azt, amiért régen csak pénzbírságot kaptál volna, most börtön jár, ahonnét már nem sok esélyed lesz kijutni. Abból is gondolom azt, hogy régen is így mehetett, mert egyrészt, több különböző mű is utalt már homályosan vagy konkrétan arra, hogy emberek, akiket letartóztatott a Birodalom bármilyen okkal, örökre eltűnt. Ezek egy része az Andor előtt játszódik. A másik, hogy itt és hasonló helyeken a Halálcsillag alkatrészeit szerelik össze. Ugyan nyilván senki sem tudja a börtönben, mihez gyártanak alkatrészt, de mégis, nem lenne jó, ha kikerülne az infó és azok mentén elkezdenének nyomozni olyanok, akiknek nem szabadna nyomozni. Vagy csak nem ismert más olyan embert, aki vállalkozott volna erre a feladatra. Sok lázadó vezető idealista, és elég eszes ahhoz, hogy felismerje nem csak a küldetésben lévő kockázatokat, de azt is, hogy milyen következményei lennének. Nem hiszem, hogy egy Dodonna vagy Hera Syndulla kaliberű karakter bevállalt volna egy olyan feladat végrehajtását, aminek végcélja az, hogy a Birodalom még több sznvedést szabadítson rá a Galaxisra. Ahhoz túl erkölcscsőszök. Ide vagy olyan vezető kellett, akinek nincs erkölcse, mint Saw, ám egy hozzá hasonló vezető rengeteg szempontból hatalmas kockázati tényezőt jelent. Nem csak azért, mert őrült, hanem mert önfejű, csak a saját elképzeléseit hajlandó elfogadni, és önző olyan értelemben, hogy a pénzt tuti csak a saját sejtjének adta volna és olyan dolgokra szórja el, ami az ő céljait lehet, hogy segítik, de a globális felkelést már nem valószínű. A másik lehetőslg, hogy olyat választ, akiben van tehetség, de eléggé szűklátókörű ahhoz, hogy ne fogja fel, mi lesz a következménye annak, amit végrehajt. Vagy felfogja, de nem érdekli. Egy bizonyítási vágyban tobzódó egyén erre tökéletesen alkalmas. Ráadásul az a tény, hogy Luthen kételkedett Vel vezetői képességeiben, számomra azért azt jelzi, hogy Vel még nem lehetett kipróbált vezető. Eleve Luthennek van egy ilyen ingerült közbeszólása, amikor ő magyaráz, Vel meg durcás kislány módjára oda sem figyelve a botjával játszik: "Vezetni akartál? Így fog működni." A kérdés a kifakadás elején önmagában azt sugallja, hogy nem feltétlen Luthen választása volt a nő. Ráadásul ezt a kifakadást megelőzi egy másik mondat: "Már terveztem, hogy leállítom [a küldetést]." Szóval a fickó Andor feltűnése előtt már le akarta fújni az akciót, ami megint csak jelzése annak, hogy Velben nagyon nincs bizadalma. Ha nagypályás lenne, ilyen mondatok nem hagynák el Luthen száját.
-
Harry Potter
Hm... PC elsütni, hogy az ott nem is Piton, hanem egy Fekete Mamba? Most komolyan az egyik legnépszerűbb karakternek, akit a filmek Alan Rickmennek hála még magasabbra emeltek, és akiről amúgy a könyvek is meglehetősen részletes személyleírást adtak, többször is kiemelve bőre fakó színét, választottak fekete színészt? És ezután szerintük ennek a sorozatnak lesz esélye? És akkor próbáljunk majd nem belelátni semmit abba, hogy fehér Lilly lepattintja a fekete, creepy Pitont azért, mert a fiú dühében rasszista megjegyzést tesz rá, és azt se gondoljuk tovább, hogy a fekete csávó a kétszínű áruló, aki miatt több fehér család tagszáma is megritkul (például Potterék) vagy visszafordíthatatlanul elmebetegek lesznek (például Longbottomék). Abba meg végképp ne gondoljunk bele, hogy ez a fekete csávó simán behódol egy fehér, rasszista, tömeggyilkos, rabszolgatartó zsarnoknak és az egyik legbizalmibb embere lesz. Kivéve, ha Voldemort sem lesz fehér, bár mondjuk akkor már tényleg felesleges lenne nevén nevezni, mert egy nem fehér Voldemort nem lenne Voldemort, hiszen egyik karakterisztikus ismertetőjele, hogy a bőre csontfehér.
-
Star Wars Celebration Japan - Chiba 2025
Star Warsban gazdag hetek jönnek.
-
Videjó játékok
Nagyon kellemes csalódás volt számomra is az Aliens: Dark Descent. Remek a játékmenete, kihívással teli, de mégis szórakoztató (az XCOM 2 ilyen téren nálam elhasalt, amikor már a kihívást a program pofátlan csalása biztosította). Semennyire. Az Alien: Isolationön kívül egy játék sem kánon. Pediig ilyen nincsen. Nem is nagyon lehet, hiszen minden mű, ami az Aliens/Alien3 és az Alien Ressurection között játszódik, ütközik a filmekkel. Így a Dark Descent is.
-
Videjó játékok
Ezek szerint. Mondjuk szerintem jobb eséllyel indul így, mondjuk 8-10 órás szezonnal, mint egy 2-2,5 órás filmmel. Utóbbi esetben szerintem képtelenség lett volna rendesen és jól elmesélni a Zero Dawn sztoriját.
-
Anakin/Vader
Bár én is úgy vélem, hogy azért nem Anakin volt a legélesebb kés a fiókban, és az érzelmei is túl sokszor elvakították az eszét, ugyanakkor itt annyi a mentségére szolgál, hogy Sidious először azt mondta, hogy Plagueis "meg tudta óvni a szeretteit a haláltól", aztán azt, amit te is írtál, hogy rá tudta venni a midi-chlorianokat arra, hogy teremtsenek életet. És fontos, hogy itt két dolog hiányzik. 1. Palpatine sosem beszélt feltámasztásról. Sidious szavai szerint Plagueis megóvhatott másokat a haláltól. Anakinnak a Mustafar előtt erre lett volna szüksége (és ez az, amit a Jediktől is megkaphatott volna), de miután Padmé meghalt, ez a hatalom már fityfenét sem ér. Az Erőgyógyítás csak úgy működik, ahogy a Leány vagy Ben Solo alkalmazta: átadja az összes megmaradt életenergiáját, ezzel feltámaszthat egyvalakit, de ő maga meghal. Egy Sith ennyire nem önzetlen, szóval ez a képesség számukra elérhetetlen. Ami meg az életkreálást illeti, Palpatine sosem állított olyat, hogy élettelen testbe lehet ezáltal életet lehelni. A teremtés az valami új megalkotása, nem valami régi, elmúlt dolog visszaállítása vagy újraalkotása. Inkább az, amit Osha és Mae esetében láttunk, és nem az, amit Rey-nél vagy Ahsokánál figyelhettünk meg, akik visszakapták az életüket. Szóval Sidious sosem mondott olyat Anakinnak, hogy Plagueis tudott olyat, amivel feltámaszthatott már halott embert. 2. Sidious sosem mondta el Vadernek, hogy ki volt a mestere. Csak mi tudjuk, hogy Plagueis volt az. És szerintem itt az is fontos, hogy Sidious legendaként emlegette Anakin előtt, ezzel azt a benyomást keltve, hogy ez a bölcs fickó a távoli múltban élt, jó régen ahhoz, hogy Sidious ne is ismerhesse személyesen.
-
Videjó játékok
És, amikor még csak ez volt, mekkora értéke volt az Aloy minifignek önmagában. Sajnos így, hogy már kisebb szettben is benne van, ezt az értékét elvesztette, Varl meg eleve nem éri el, mert kis szettben van. Adtak volna ki inkább egy Erend figurát Varl melllé. (Persze értem én, hogy miért tettek kis szettbe is Aloy-t, az emberek javának úgyis az kell.) Nagy brand nem lesz, és igen, még gyorsan be kell ezt húzni, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha a Horizon: Zero Dawn remaster és a LEGO: Horizon Adventures okán kidobtak szetteket, akkor érkezni fog egy adag a Horizon 3 megjelenésekor is. Plusz mozifilm is lesz. Szóval azért nem lennék meglepve, ha a jövőben megsokszorozódnának a Horizon-legók száma. Ha nem is úgy, mint mondjuk a Star Wars esetében, de például a Jurassic World szintjét elérheti. Az is csak kis szett számmal indult még a Jurassic World idején, aztán azóta már feldolgozták az első animációs sorozatot is, most meg épp fantázia szetteket adnak ki. Mivel a Sony még nagyban tervez a Horizon-franchise-zal (ami jelenleg a konzol zászlóshajója), így nem lennék meglepve, ha a Legóval is hosszú távra terveznének.
-
A Star Wars jövője
Túlnyomó részt igen, de azért ott is van nekünk precedenst teremtő Lando sorozatunk meg egy Rangers of the New Republicunk.
-
A Star Wars jövője
Hát igen, töj jó, hogy sok még be sem jelentett projekten dolgoznak, de én is inkább annak örülnék, ha ezek bejelentgetése helyett a már bejelentett projektekről kapnánk valami kézzelfoghatót. Mert eddig átok verte filmek azok, amiket a Celebrationön jelentettek be, egyikből sem lett semmi, de amit csak úgy fogvégről odavetettek, mint a The Mandalorian and Gorgu, az valahogy készül. Sőt, már trailer volt belőle, pedig a forgatást épp csak elkezdték akkor. Meg lehet ilyen lesz ez az agyonpletykált Lewy-film is, amit még be sem jelentettek, de már azon sem lepődnék meg, ha mire odajutnak, készen lenne.
-
Star Wars Celebration Japan - Chiba 2025
A rehabilitált szupersztár. Kár, hogy húsz év után kapja meg azt az elismerést, ami húsz éve kijár neki, de legalább végre megkapja.
-
Adam Christopher: Master of Evil
Technikailag akár Erőhasználó szakács is lehet, vagy Erőhasználó könyvtáros (technikailag volt is, hiszen a Jedik közt volt ez is, az is ), hiszen az Erő mindenkivel ott van, minden élőlényben jelen van, és valamilyen szinten bárki tudja használni. Van, aki csak annyira, hogy azt mondja, szerencséje volt, más meg leránt egy űrhajót az égből. Volt itt már amúgy is minden, boszrokányok, istenségek, inkvizítorok, őrzők, papok, lovagok, lordok, akolitusok, benduk stb. A sámánok csak egy újabb név arra, amire az egyik banda a Jedit, a másik banda a Sith-et, a harmadik meg megint valami mást használ. Ettől függetlenül osztom a véleményed, ez így nagyon vérszegény, ráadásul tényleg, miért nem kéri számon Palpatine-on a dolgot? Oké, az öreg lehazudta a csillagok háborúját az égről, amikor mondta, hogy majd ha ketten összefognak, megtalálják a titok nyitját, de hát az mikor volt már? Meg most komolyan, már megint Vader? Tényleg lassan ideje lenne kiszakadni az OT bűvköréből, mondom ezt úgy, hogy alapvetően nem vagyok elégedetlen. De ez a könyv már egy vállvonásra sem volt elég részemről, annyira nem hatott meg. Egy Darth Sidious könyvet én is szívesebben olvasnék.
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot!