
Dzséjt összes hozzászólása
-
Rey, az utolsó/első Jedi
Erre mindre van már magyarázat. Az ep5 és az ep7 is magyarázatot ad arra, miért ismerős a helyszín a lánynak. Yoda mondja az ep5-ben, hogy az Erő segítségével távoli világokat is lehet látni, amiken sosem járt. Az ep7-ben pedig, amikor Rey gondolatait szondázza Kylo, kiderül, hogy a lány álmában látja a szigetet, nyilván az Erő által. Pontosan azért ismerős neki Ahch-To, amiért Luke-nak ismerős volt a Dagobah az ep5-ben, holott egyik sem járt soha azelőtt a látott bolygón. A Falcon vezetése is meg lett magyarázva: Plutt tulajdonában van, akárcsak Rey, nyilvánvalóan sokszor fellóghatott rá és mint roncsvadász, kiismerte az évek alatt. A quadjumperrel meg rengetegszer repült, hiszen eleve azon tanult repülni. Ezután nem lehet nehéz elvezetni a Falcont. (Megjegyzem, ez azért logikusabb, mint az, hogy egy kilenc éves gyerek röpköd minden előzetes tanulás nélkül fogatokkal és vadászgépekkel.) Az Erőképességeket is csak gyorsan megtanulta, a legalapvetőbb Erőképességeket, amiket már a gyerek Jedik is tudnak használni. Az Erőköteléket meg Snoke hozta létre, ezt maga mondja. És persze, Kylónak egyáltalán mi oka lett volna letenni a Jakkun egy ismeretlen lányt, amikor minden ismert Erőérzékenyt vagy megölt, vagy átállított a Sötét Oldalra. Az előrelátás meg amúgy sem az erőssége.
-
Bolygók
A nagyközönség véleménye, pláne a totálisan téves véleménye ne legyen érv amellett, hogy mi legyen benne a filmben és mi nem. Hiszen még azt sem tudják, hogy az PT-ben nem minden CGI. Ha a sztoriban van helye a Coruscantnak, tegyék bele. Ha nincs, ne tegyék. Ha lenne, de Abrams azért mellőzi, mert tévesen PT világnak tartja, akkor meg húzzon a francba a Star Wars mellől. Szerencsére, bízok annyira Abramsben, hogy a szakmaiságot előrébb tartja, mint a saját személyes érzéseit. Nem csak bolygók esetében, hanem minden téren. Nagyon remélem, hogy az ep9 látvány terén is merít majd az egész Sagából. Ezt a legkönnyebben úgy lehetne elérni, ha ama két bolygó valamelyikét, ami mindkét érában szerepelt több filmben, beemelik a harmadikba is. Ez pedig a Tatooine és a Coruscant. A Skywalkerek miatt mondjuk a Tatooine a kézenfekvőbb, de a Corsucant epikusabb lenne. Pláne, ha megvalósítanák azt a csatát, amit Lucas eredetileg tervezett az ep6 végére.
-
Bolygók
A Coruscant OT bolygó, hiszen az ep6-hoz tervezték meg (bár más néven), és először a Return of the Jedi 1997-es SE változatban jelent meg a filmsorozatban, szóval Abramsnek kifogása ez ellen nem lehet, ha véletlen kerülni akarná a PT világokat. Plusz, mire '97-ben debütált a vásznon, Coruscant már rég (nagyjából hat éve) beivódott a rajongók fejébe, hála Zahn könyveinek, az abból készült képregényeknek, meg még több más könyvnek és képregénynek is. Eleve Zahn találta ki a Coruscant nevet. Szóval a Coruscant semmilyen értelemben nem PT világ. Az egy ep6-os koncepcióból kinőtt EU világ, ami először az ep6-ban jelent meg a filmvásznon. Plusz, csak ne kerülgesse a PT témát, ha egy egész Sagát összefogó zárófilmet akar. Nem azt mondom, hogy egy PT-s bolygóban kell ennek manifesztálódni, de aki ilyet tervez, az semmilyen formában nem ignorálhatja azt az érát. Az ep9-nél a személyes érzéseit a fiókba kell dugnia (mondjuk már az ep7-nél azt kellett volna).
-
Bolygók
Szerintem sokáig az Eclipse volt a főhadiszállás, mert már az Executor osztályú szuper csillagrombolók is megfeleltek egy kisebb városnak. Aztán valamikor felépülhetett a Supremacy, és az vette át a helyét, ráadásul ezt kifejezetten mozgó központnak építették, hiszen komplett gyárak is vannak benne. Amúgy szerintem a Csillagpusztító átvette volna valamilyen szinten a szerepét, és az lett volna a fővilág (Snoke holoterme nagyon úgy fest, mint valami tanácsterem). Érdekes amúgy, hogy az Első Rend alapvetően az űrbéli életre rendezkedett be, a katonák kiképzése sem egy bolygón, hanem a Resurgenteken (és a Supremacy-n) zajlott. Ott is éltek a katonák, ott töltötték el mindennapjaikat.
-
Marvel
Azért az Ant-Man and the Wasp nem annyira pipálja le. Az Infinity War meg egy jókora szeglete pont a Black Panther látványvilágában játszódik, és utóbbinak szerintem jóval erősebb a látványa, mint az IW-nek. Egyedibb, hangulatosabb (ugyanezt igaznak érzem az Aquamanre is). Az IW egy combos része korábbi filmekből lett átemelve: Thor: Ragnarok, Black Panther, Doctor Strange, Captain America: Civil War, Guardians of the Galaxy. Nem igazán érzem fairnek jelölni látványterv díjra, miközben a film jelentős része más filmek látványából építkezik.
-
Marvel
Miért, ha a Black Panthert nem jelölik, akkor 100%, hogy a First Mant jelölték volna? Ugye, hogy nem. Éppen azért nem lehet kijelenteni, hogy a BP vette el egyik vagy másik film elől a jelölést, mert vicc az egész. A filmek milyensége nagyon nem szempont.
- Marvel
-
EPIX spoilermentes topik
Ha tényleg ezt rebezsgetik, akkor az masszívan hülyeség, mert a Fallen Ordert senki sem lőtte le, ősszel fog megjelenni ezen a címen. Egész pontosan: Star Wars: Jedi - The Fallen Order. Egy még cím nélküli Star Wars játékot lőtt le az EA.
-
Star Wars Celebration - Chicago 2019
Gratulálok, Zoli!
-
Járművek
Szerintem reálisnak is nevezhetjük. Azért azt a hajót mégis csak fénysebességgel vágta ketté egy 3,5 kilométeres hadihajó. Ilyen után szerintem mind a pusztulása/végzetes sérülése, mind az újjáépítése belefér. Coruscantot én is csípném, sőt nagyon-nagyon remélem, hogy megjelenik az utolsó epizódban. Még mindig az lenne a legjobb szerintem, ha Kylo Ren a Jedi Tempomban/Császári Palotában rendezkedne be.
-
Cikkek a Star Wars-ról
Ilyen filmek mellett valóban a vesztesek magabiztosságával indulhat harcba. A Black Panther győzelmére tippelek, de még az Infinity War és a Ready Player One is sokkal esélyesebb. Én mondjuk a Ready Player One-nak adnám. A Solo remek effektekkel bír, de szerintem még a Star Wars filmek sorában sem kiemelkedő.
-
Bolygók
Az erdős, füves forgatási helyszínek simán takarhatják ezt a bolygót is. Amúgy tényleg jól festene a vásznon.
-
Star Wars Celebration - Chicago 2019
Azt a k*rva, tényleg. Mi a szösz!
-
Star Wars Celebration - Chicago 2019
Nagyon tetszik a poszter, bár a jók oldalán többen vannak (11:9 az arány), és még így is lespórolták C-3PO-t (pedig az eo7-8-ban többet szerepel, mint R2). A gonoszok oldalára még szerintem felfért volna Hux és Jango, esetleg Jabba. Ettől függetlenül nagyon szép poszter és jó látni, amikor ilyen egységesen kezelik a Sagát.
-
Járművek
Én csípném, ha a Supremacy-t összefoltozták volna. Szerintem baromi jól mutatna a hajó félbenyesve, esetleg valami olyasmi kiegészítéssel, hogy a másik felét éppen építik újjá (kicsit Halálcsillag II szerűen). Azért a működő oldalon még maradhattak gyárak meg hasonlók, és rengeteg ember élt rajta. Az X-szárnyú és az A-szárnyú, valamint a TIE/fo és TIE/sf visszatérése szerintem garantált, ahogy a Resurgent csillagrombolók is. Annak viszont örülnék, ha ezúttal nem lenne új TIE modell. Ugyan az ep5 óta hagyomány, hogy mindig feltűnik egy-két új TIE az új, birodalmi érájú filmekben (ep4: TIE/ln és TIE Advanced x1, ep5: TIE/sa bombázó, ep6: TIE/IN Interceptor, ep7: TIE/fo és TIE/sf, ep8: TIE/vn, RO: TIE/sk x1 Striker és TIE/rb Reaper, Solo: TIE/rb nehéz vadászgép), de néha már felesleges, mint a Solóban. Meg az ember csak-csak felteszi a kérdést, mégis honnan kerülnek elő és hová tűnnek ezek az új modellek. A Birodalomban még csak-csak magyarázható, de az Első Rendnél azért fura lenne, ha egy újabb új TIE jelenne meg. Aminek nagyon örülnék, ha a Resistance után az ep9-ben is megjelenne a T-70-es mellett a T-85-ös X-szárnyú, illetve néhány új köztársasági hadihajót is szívesen vennék. Ez azért lenne jó, mert ezzel egyrészt jeleznék, hogy az új Köztársaság hadserege nem pusztult el egészében a Hosniannál, másrészt képet alkothatnánk arról, milyen haderővel bírt az a kormány. Illetve a B-szárnyú Mk. II. is megjelenhetne, ha már a pilótafülkéjét láttuk röpködni az ep7-ben és az ep8-ban.
-
1x12 - Dangerous Business
És az Station Theta Blacket követő részben a Fireball már gond nélkül repült is egy "légicsatában". Most csak hajtóműcsere történt - gondolom az eredeti hajtómű azért már rendesen lehasznált. Kaz meg azért nyilván fejlődött az elmúlt hónapok során. Pláne, hogy többségében a Fireballon dolgozott, így mostanra illik kiismernie magát a gépen. Azt, hogy az utolsó alkatrészt fordítva szerelte be, szerintem annak a számlájára is írhatjuk, hogy Yeagerék elterelték a figyelmét és emiatt kicsit gondatlanná vált. Nézd meg a When Thieves Drop By című webisode-ot. Abból kiderül, miért nem ajánlatos Flixet és Orkát megpróbálni kirabolni. A Colossuson nincs fegyvertiltás (vagy ha van, jó magasról tojik rá mindenki). Az első részben Yeager is szabadon lövöldözött Z kocsmájában, és még csak csúnyán sem néztek rá. Fáziscsatlakozó.
- A háttérben lévő történetek, érdekességek
-
Rey, az utolsó/első Jedi
Lehet, de nem feltétlenül kell is. Emellett szerintem Rey még csak nem is az Erőben tehetséges, egyszerűen gyorsabban tanul, mint bárki, akit eddig láttunk (talán Sabine még ilyen, aki két nap alatt tanult meg úgy párbajozni fénykarddal, hogy az Erő használata nélkül legyőzte Kanant, akit még Jedi lovagok tanítottak párbajozni és az Erőt kellett használnia, hogy lásson). Mert Rey nem csak az Erőben ász, minden új dologhoz piszok gyorsan alkalmazkodik (ami összefüggésben lehet azzal, hogy egy vad, veszélyes világon nőtt fel, ahol a gyors tanulás és alkalmazkodás élet-halál kérdése volt). Ő nem egy misztikus energiamezőben fantasztikus tehetség, hanem a gyors észjárásban és alkalmazkodásban. Az ész viszont nem az Erő függvénye. Nyilvánvaló, hogy egy eszes, gyorsan tanuló ember az Erőben is gyorsabban fejlődik. És eddig csak annyit láttunk Reytől, hogy gyorsan tanulja az Erőalkalmazásokat, de semmi olyat nem villantott, ami azt mutatná, hogy túlszárnyalná Yodát vagy Sidioust, vagy akárcsak Kylo Rent. Mit mutatott eddig Rey? Tárgyak mozgatása és elmetrükk. Hát ezzel nem tűnik ki úgy a sorból, mint az Erővillámokat puszta kézzel elnyelő Yoda, a magát más bolygókra kivetítő Luke, a Yoda elméjét fényévekről manipuláló Sidious, a Mortis Isteneket térdre kényszerítő Anakin, vagy a plazmanyalábot a levegőben megállító Kylo. Rey csak gyorsan megtanult olyan trükköket, amit a legbénább Jedik is tudtak. És még abban sem lehetünk biztosak, hogy ebben átlagon felüli, elvégre nem tudjuk, Obi-Wan, Mace Windu, Yoda, Sidious vagy éppen Anakin mennyi idő alatt tanulta meg ugyanezt. Lehet, hogy Anakin három nappal a naboo-i csata után már simán lebegtetett tárgyakat. Annyit tudunk, hogy Luke-nak és Ezrának nehezen ment, de ez tízezer Jediből kettő. Ráadásul mindkét esetben elég jó magyarázattal szolgáltak: Luke képtelen volt elfeledni, amit addig tanult (ellentétben Rey-jel), Ezrának meg béna volt a mestere. Csak, hogy Rey nem ezen a szinten van. Ő nem Messi vagy Ronaldo. Mint írtam, semmi olyat nem produkált még, ami ilyen szintre emelné. Messi és Ronaldo szintjén Yoda, Luke, Sidious, Anakin, Snoke és Kylo Ren áll. Hát hol van ezektől Rey? Az egyetlen, amit elmondhatunk róla, hogy gyorsabban tanult meg átlag Jedi kunsztokat, mint az a másik két Jedi (Ezra és Luke), akinek a tanulási folyamatába még belepillanthattunk. És azért na, tárgyak lebegtetésére a kis Wee Dunn is képes volt, pedig ő neki valószínűleg ekkortájt annyi fogalma sem volt az Erőről, mint Rey-nek, amikor először megláttuk. És nem mellesleg, az anyja nem tűnik Yoda szintű Jedi mesternek. Én sem azt írtam, hogy elképzelhetetlen. Ésszerűtlen, logikátlan és élvezhetetlen dolgokat simán el lehet képzelni, én is tudok párat, csak ha bármelyik mozivászonra kerül, számomra megölik Rey karakterét és ezzel nagyjából az új trilógiát is.
- Filmek
-
Rey, az utolsó/első Jedi
Miért kell megmagyarázni? Könyörgöm, miért kell minden mögé misztikus magyarázatot beerőltetni? Miért nem elég, hogy Rey, egy mezei átlagember, aki egyszerűen ezzel a tehetséggel született? Aki nem az ősei jogán vagy egy "istenségnek" hála, hanem saját jogán, saját tehetsége okán lett fontos ember. Aki olyan kisember, mint mi, aki nem egy királynő és egy szuperember gyereke, hanem csak egy átlagos, de zűrös család átlagon felüli tehetséggel megáldott sarja.
-
1x12 - Dangerous Business
Az off-screen infókkal az a baj, hogy azokról semmit sem tudunk, így meglehetősen irrelevánsak. Vagy voltak, vagy nem voltak, még ezt sem tudjuk megítélni. A másik infó valóban Kaz kémkedésén alapult, de az információja csak azután kapott értéket, hogy találtak is valamit. Ha már csak az aszteroida felrobbantása után értek volna oda, akkor Kaz infói haszontalanok lettek volna. Ez persze benne van a pakliban és nem elvitatható Kaz eredménye, hiszen végül hasznosnak bizonyult, vagy legalábbis annak tűnik, mert az Ellenállás és az Első Rend közti konfliktus egyelőre úgy tűnik, abszolút nem függ semmitől, amire Kaz rátalálhat. De a lényegen nem változtat Kaz eredményessége. Hülyeség volt az utcáról beesett embert fontos küldetésre küldeni, amire alkalmatlan. És Kaz maga is tudja, hogy alkalmatlan, és a fent kiragadott Poe jellemzés, sőt abban a részben Poe egész viselkedése Kazzal azt sugallja, hogy ő sem bízott benne nagyon. Poe-nak egyszerűen abszolút semmi oka nem volt arra, hogy az öt perce ismert kölyköt rángassa ebbe bele. Technikailag nem kémet kell lebuktatnia, Poe ilyet legjobb tudomásom szerint sosem mondott neki. A feladata, amit a Colossus felé repülve ecsetelt, az, hogy kiderítse, ki dolgozik az Első Rendnek. De attól, hogy az Első Rendnek dolgozol, még nem lesz valaki kém. A kém az hírszerző. Ezt a feladatot végül is, Kaz ellátja, ebben a részben is talált valakit, aki az Első Rendnek dolgozik, és már azt is kiderítette, hogy Doza kapitány is lepaktált velük. A baj az, hogy kissé lassan és ügyetlenül, és nem kevés hibával (mindenki előtt leleplezi magát, a kalózok kémét felhozza a Colossusra, tűzharcba keveredik) dolgozik, és sikerei sokkal inkább köszönhetőek szerencsének, mint a tehetségének. De ennek ellenére ezt a feladatot teljesíti, ezért is mondom, hogy Kaz minden tőle telhetőt megtesz, amit tud ebben a számára lehetetlen helyzetben.
-
1x12 - Dangerous Business
Mármint Poe ama dicséretére és bizalmára célzol, amikor egyenesen Kaz képébe vágta, hogy okosabb, mint aminek kinéz? És azért a "kezdetektől" is kicsit túlzás, hiszen jó pár rész eltelik, mire érdemi infóra lel. Na meg, azért na, az infók, amiket szállított, eddig látványosan nem vezettek sehová, az Ellenállás részéről nem volt túl sok reakció (még a két kölyköt sem vitték el a Castellonról, pedig élő tanúk), a legfontosabbat, ami igazolja az Első Rend fegyverkezését, meg Poe küldetésén szerezték, távol a Colossustól. És mindeközben Kazról lassan már mindenki tudja, hogy kém, ami baromira nem jó egy kém számára. Ezzel sosem fogok megbékülni. Kaz bevetése egy elb*szott dolog, ezt nem lehet kimosdatni. Ez persze nem Kaz, hanem Poe hibája. Szegény Kaz minden tőle telhetőt megtesz, és a körülményekhez és képességeihez képest valóban eredményes. Csak hát na, sosem lehet elfeledni, hogy egy valódi kém, vagy csak egy kicsit jobban kiképzett katona (aki mondjuk lőtt élő célpontra, fegyvert nem csak szimuláció során fogott) jobban boldogulna.
-
A szereplők
Ahogy az Ody által linkelt, immár alaposan update-elt hírből kiderült, az író jól bele is magyarázta. De legalább ezt elismerte és korrigált, ezért maxi respekt.
-
Rey, az utolsó/első Jedi
Csak ésszerűen, logikusan és élvezhetően teljesen elképzelhetetlen.
-
1x12 - Dangerous Business
Határozottan jobb rész volt, mint az előző, hála annak, hogy Neeku épp csak feltűnt. Tetszik, hogy Kaz ezúttal is a fejlődés jeleit mutatta, ezúttal szerelés terén. Lassan eljut arra a szintre, ahol kezdenie kellett volna ezt a küldetést. Ha most lökné bele Poe a vízbe, már simán úszna, kevésbé lenne feltűnő, eredményesebb és jobb kém lehetne. De hát ugye egyetlen úszótanfolyam nélkül kell embereket küldeni a kiéhezett cápákkal teli vízbe, az úgy sokkal izgalmasabb... De legalább Kaz próbál és fel is akar nőni a rá bízott feladathoz. És tanulási képességeit jól jelzi, hogy ehhez elég neki fél év, szóval nem hülye gyerek. Imigyen egyre szimpatikusabb lesz számomra is, bár még mindig nem a kedvencem. De mire kitör a háború, szerintem egész jól kikupálódik. A rész kellemesen könnyednek ígérkezett. Én nem mondanám, hogy filler, mert egyrészt új környezet (a hajó raktere), új szereplőt (és tippre azt mondom, hogy egy teljesen új fajt) is megismerhettünk, másrészt a fő sztoriszálba is becsatlakoztunk, amikor megjelent az Első Rend. És ki tudja, mihez fog vezetni ez (ha fog), mert én erősen kétlem, hogy egy nyamvadt fúró a már befejezett Csillagpusztítóhoz kellene. Mert az állomás már készen van, ezt láttuk egy korábbi részben (míg az első részben még hiányoztak belőle darabok, vagyis a Resistance lekövette az építkezés befejezését). Mit kéne már ott bányászni? Ez inkább a további háborús célokra kellhet, illetve arra, hogy ha átvették az uralmat a Galaxisba, akkorára hizlalják a haderőt, mint amekkora a Birodalomé volt, hogy fenntarthassák a békét és a rendet. Illetve az esetleges veszteségeiket is pótolni tudják. De szépen gyűlnek a bizonyítékok, kár, hogy a nagy egészet csak későn látják meg. És van rá esély, hogy ha most Kaz a hajón maradt volna, talán többet is megtudhatott volna, amennyiben eléri a végcélját. Persze, az hatalmas kockázatvállalás lett volna, az flix. Flix és Orka ezúttal is jópofák voltak, tetszett az elején, amikor Flix mondja, hogy távozásuk oka egy hosszú, tragikus végű sztori. Mennek meglátogatni az anyját. A drága mama, miféle figura lehet? Az apja meg részben gungan. Ebbe belegondolni sem merek! Szerintem, ha téged belöknének egy rendezetlen, minden ésszerűséget nélkülöző boltba, és nem mondanák el, mit hol találsz, akár egy csomag radírt is "érdekesen" találnál meg, ha csak nincs kitéve a pultra az orrod elé.