Dzséjt összes hozzászólása
-
Soundtrack albumok
A potenciál megvan benne, mint ahogy megvolt sok-sok más zeneszerzőben is. Aztán ennyi. 52 évesen még nem rakott le egy olyan emlékezetes témát sem, mint Williams 43 évesen a Cápával. Ez a potenciál sokakban megvolt. Szerintem Williamshez az elmúlt 3-4 évtizedből csak egy ember ér fel, Jerry Goldsmith. Hans Zimmerben még láttam fantáziát, ő még felérhetett volna a nagyokhoz, de a 2000-es évekre már ő is kiégett. Persze Giacchino is a kiválók közé tartozik, nem akarom elvitatni az érdemeit. Emlékszem, hogy volt idő, amikor itt felvetettem a nevét, mint Williams utódja, aztán le lettem szólva. De ezzel együtt sem érzem, hogy van lehetősége Willaimst beérni, mert egyszerűen túlságosan nagyot változott ahhoz a filmgyártás. Régen a zenét önmagukban is mesélték a történetet, ma már inkább csak aláfestőnek használják. A hangsúly eltolódott a látvány irányába. Ez amúgy még Williams munkásságán is tetten érhető az új SW filmekben.
- Avatar
- Sorozatok
-
Filmek
Emerich és Bay a filmtechnika korai szakaszában is ugyanolyanok voltak, mint most, csak akkoriban volt mellettük/fölöttük valaki, aki értett is a filmkészítéshez. Bay esetében nagyon sokat számított Jerry Bruckheimer és Don Simpson produceri jelenléte, Emerich-nél pedig addig voltak vizuális maszturbáláson kívül kicsit többek a filmek, amíg Dean Devlinnel együtt dolgozott.
-
Avatar
Szerintem azért a Piranha 2 sokkal gázabb film. Meg azért na, ha minden rendező elmondhatná magáról, hogy egy Avatar a leggyengébb filmje, szerintem a fél életművét feláldozná. Nem egy olyan rendező szaladgál Hollywoodban, akinek a legjobb filmje sem közelíti meg az Avatart, vagy a legjobb filmje nagyjából olyan minőségű. Szóval ettől Cameronnak nem kell szégyenkeznie és én még negatívumnak sem tartom. Nagyjából olyan, mintha azt írtad volna, hogy Lucasnak a The Phantome Menace a leggyengébb filmje.
-
Soundtrack albumok
Williams nyomába valószínűleg még sokáig senki sem fog érni, ilyen zsenik egy-két emberöltőnként egyszer születnek, de azért Silvestri simán megkoronázta ezzel a zenével az MCU-t, és azon belül az Avengers-tetralógiát.
-
Palpatine szerepe az ep9-ben
Az biztos, hogy nagyon sok fog múlni Palpatine történetbeli elhelyezésén. Az ep7-8-cal volt az a kis keserű szájízem, hogy gonoszát tekintve nem kapcsolódott igazán az ep1-6-hoz, és ebben tényleg Palpatine-t értem. Persze ezt mindig azzal magyaráztam magamnak, hogy az ep7-9 már arról szól, hogyan szabadulnak meg Palpatine hagyatékától. Tehát: ep1-3 Sidious felemelkedése ep4-6 Sidious bukása ep7-9 Sidious hagyatékának eltüntetése Ezzel így meg is elégedtem, de ha most tényleg Palpatine lesz az gonosz, ami ellen végig küzdöttek, az sokkal jobban tetszene. Már csak azért is, mert így az ep7-9-ben újra ő lenne a baljós árny, csak nem olyan fizikálisan, mint az ep1-3-ban. Ráadásul nagyot dobna a karakter renoméján, ha kiderülne, hogy még halálában sincs menekvés előle. Szerintem már így is a filmvilág egyik legnagyobb főgonosza, de ha ezt jól megoldják, örökös helye lesz a trónon.
-
Avatar
Mondjuk Cameron mindig is nagyon erős látványban utazott, ez a "beleb*zulás" a The Terminator óta tart. A Terminator 2, az Aliens, a The Abyss, a Titanic, de még a True Lies sem harmatgyenge ezen a téren. Mindig is maximalista volt, sokat tökölt apró részletekkel. Nem véletlen utálnak vele együtt dolgozni, mert olyan, mint egy diktátor a forgatásokon (ezek Sigourney Weaver szavai). Az Avatar-folytatásokat meg azért látatlanban még nem írnám le. Tény, hogy az Avatarból én sem néznék ki, legfeljebb még egy filmet, amiben visszatér az emberiség Pandoráda és orbitális pályáról hülyére bombázza a na'vikat, de azért na, mégis csak Cameronról van szó. Az eredetiség nem az erőssége, de elég sztorit ismer ahhoz, hogy jól feldolgozza saját elképzelései szerint. A Csillagközi inváziót kétszer is adoptálta, ráadásul másodszorra megfejelte Pocahontas történetével. A Rómeó és Júliát is sikerült beleszuszakolnia egy történelmi filmbe. És a True Lies óta tudjuk, hogy a remake-elés sem áll tőle messze. És azért ezeket az újrafeldolgozásokat mindig sikerül eladnia egy élvezhető, lehengerlő produktum keretében.
-
A Star Wars jövője
Nálam most félig üres, poshadt és mérgezett. Erre szoktam mondani, hogy ugyan megértem a stúdió döntését üzleti szempontból, amíg az a pénz, ami ebből a döntésből befolyik, nem vándorol az én zsebembe is, addig mezei nézőként nem fogok díjazni ilyesmit. Amúgy kicsit az is bosszant, hogy innét nézve az egyik fő ok az Avatar, ami szerintem alsó hangon is lutri - mondom ezt külsősként. Az első film ugyan tetszik, de fasorban sincs a Star Warsszal még üzleti szempontból sincs. Merchandise-t nem lehet rá építeni, hiszen alig van benne olyan dolog, amit játékká lehetne tenni. A sztorija tényleg nem nagy cucc, a világa pedig jelenleg egy bolygóra van korlátozva, ami érdekesnek érdekes, de azért nem annyira, mint egy SW epizód bolygófelhozatala. És el nem tudom képzelni, mit talált ki Cameron, ami négy további filmre elég. Szóval ez most szerintem eléggé lutri. Lehet, hogy szépen kibővül a dolog és ihaj-csuhaj lesz, de az is lehet, hogy az első filmet (a második részt) a lelkesedés elviszi, a harmadik meg érdeklődés hiányában bedől. Mert őszintén szólva, szerintem az Avatar is csak a látványa és Cameron visszatérése miatt lett sikeres, mert más nagyon nincs benne. Ez elviheti a második részt, de harmadikra kevés lesz. Persze nyilván én kívülről okoskodom, a Disney fejeseinek több rálátásuk van erre. Akárhogy is, ha választanom kéne, hogy egy új SW-t vagy egy új Avatart lássak előbb, felőlem el is kaszálhatják az új Avatar részeket a SW javára. Legyen az új Avatar 2020-ban, aztán hagyjanak ki nyugodtan hat évet az új SW filmeknek. Az Avatarnál úgyis megszokott a 10 éves várakozás.
- Marvel
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Sky!
- Avatar
- Filmek
-
A Star Wars jövője
Azért a "nem lesz több" és a "lesz még, csak győzd kivárni" között van egy hangyányi különbség. És a kettő között még volt egy "évente egy SW film" kánaán is, ami azért szintén nyom valamicskét a latba. Tehát 2005-ben egy véglegesnek tudott állapot előtt álltunk, amihez képest minden további esemény csak jobb volt. Most egy biztosan nem végleges állapot előtt állunk, ami után úgy tűnik, minden elég nagy visszalépés következik. Egy 1-2 éves szünetet elviseltem volna az ep9 és az "összestöbbijövőbelifilm" között, ez alatt ki lehetett volna dolgozni egy remek menettervet, ötleteket, stb. De azt tényleg sokallom, hogy lesz egy 3 éves szünet, aztán meg 2 évenként jönnek a filmek. És ennek egyik oka az Avatar? Na neeeee... Hát nem, ezzel a nem barátkozom meg, legfeljebb beletörődöm.
-
Marvel
Ahogy Vízió megmondta anno: az akciót reakció követi, a puszta létük is kihívást jelent. Nem lennék meglepve, ha ezután olyan ellenfelek jönnének, akik Marvelre reagálnak, így az ő ereje kevésbé fog kiemelkedő lenni. Elvégre Thor sem lett annyira túltápolt, pedig ő is isten, láttuk azt is, hogy űrhajót csap le az égről. Csak a megfelelő ellenfeleket kell Danversnek találni.
-
A Star Wars jövője
Azért remélem, idővel meggondolják magukat, mert nem akarok a kis unokámmal beülni a következő saga végére. Ami már nem is tűnik olyan lehetetlennek, pedig még gyerekem sincs. Én rühelem ezt az elhatározást, már most. Az ep9 után szerintem még inkább fogom.
-
Marvel
- Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Sinistra!- Marvel
- Marvel
Na, emiatt az új infók miatt még várósabb. A Spider-Man: Homecomingot nem vártam kicsit sem, nem is tetszett túlságosan, de ez sokkal ígéretesebbnek tűnik. Plusz azért az sem utolsó dolog, hogy már jóval többet láttam Parkert, mint amikor a Homecoming kijött. Az IW után még az előző szóló filmjét is jobban élveztem. Amúgy, amiben én személy szerint reménykedem a jövőbeni MCU filmekkel kapcsolatban, hogy sokkal több olyan átfedés lesz a hősök között, mint a Civil Warban (még ha nem is ilyen léptékű), a Homecomingban és a Ragnarokban volt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kevesebb lesz vagy egyáltalán nem lesz több egyhősös film, és több a páros/csapatfilm.- Marvel
Az, hogy Loki el van telve magától, az inkább a jelleme, semmint a képességei okán van. Bár tény, a jégóriások is több ezer évig elélnek, hiszen Loki apja, Lafey is ott volt Tønsberg 965-ben történt megtámadásánál, és Loki nagyjából akkor született (eme háború végén talált rá Odin Lokira Jotunheimben). És Loki hatalmas mágus is egyben. Szóval azért jóóóóóval több, mint egy emberi lény. De, hogy van-e olyan fejlett, mint egy asgardi? Az asgardi valószínűleg sokkal öregebb, és emiatt fejlettebb faj is.- Egyéb fontos
Megkésve, de boldog születésnapot, Dei!- Filmek
Sokkal-sokkal. Meg úgy az egész szinkron jobb, mint az eredeti szöveg. A minap angolul néztem meg (életemben először), és hát na, ég és föld, ezúttal a szinkron javára. Tucker az eredetiben irritálóan irritáló, a szinkronban szerethetően irritáló.- Marvel
Thor: én nagyon remélem, hogy így lesz. A görög vonalat annyira nem ismerem, mert nem szeretem. De tény, abból is ki lehetne hozni valamit. Az biztos, hogy az MCU most átalakulhat. Egyrészt, a Földön is meg kell azzal küzdeni, hogy már ennyi szuperhős van (és a filmeken túl ugye még ott vannak az inhumanek is), hogy Wakanda belépett a képbe. Illetve az is tény, hogy három jelentős galaktikus hatalom, Asgard, a Nova Corp és Thanos is ment a levesbe. Ezzel a Kilenc Birodalom védtelenné vált (láttuk, milyen káosz lett, amikor csak a Bifrost-híd zuhant meg), a Nova Corp pusztulásával a Kree Birodalom valószínűleg lerohanja Xandart, amit ugye Thanos még a hagyományos módon felezett meg. És valószínűleg Thanos maga is féken tartott bizonyos erőket, még ha nem is szándékosan, de a létezése és hadereje visszafoghatta a gyávább hódítókat.- Marvel
Yep. Ami talán jó is, hiszen közben Loki is bepróbálkozott. Mondjuk ő sem asgardi, az meg jó kérdés, hogy a jégóriások hol állnak a fejlettségi szinten. A világukat elnézve mondjuk mágiában úgy-ahogy pengék, de amúgy még az emberek is felülmúlják technikában (és ráadásul a mágia nálunk is csak azért nem terjedt el, mert az olyanok, mint K'un-Lun lakói vagy a Misztikus Tanok Mesterei titokban tartják a létezését). Szóval lehet, hogy ő sem olyan lény, ami meg tudta volna emelni önmagában. Szerintem mindenképpen nagy hatalmú és/vagy nagy koponyák kellenek, mert Thanos is elég penge volt, de ami fontosabb, akad most már néhány baromi komoly erővel bíró hős is. És mivel a kövek eltűntek a világból, elviekben már másféle gonoszok is előmászhatnak, például más dimenziókból vagy más időből. Én első körben Adam Warlockra tippelek, hiszen őt már beharangozták a GotG vol. 2-ben, de szóba jöhet Doktor Doom és Galactus is. Vagy ott van Kang, ha már behozták az időutazást, ő se lenne rossz lehetőség. De ha már Loralei és az Executioner is feltűnt, akkor elővehetnék Amorát is, hiszen az előbbi a testvére, az utóbbi meg eredetileg az ő testőre volt, nem Helájé. És nekem tetszene is, ha egy asgardi lenne az új gonosz, elég sok mindenen átmentek ahhoz, hogy megorroljanak a világra néhányan. Vagy, ha már Asgarddal így elbántak, esetleg behozhatnák az MCU-ba a másik európai misztikus/mítikus vonalat, Artúr király mondakörét, és lehetne Morgan le Fay a kövi nagy gonosz. Szerintem ezen nem sok értelme van agyalni, inkább csak el kell fogadni, hogy ahhoz, hogy az egész univerzum miden életének felét egy csettintéssel kiirtsd, ahhoz hat olyan szupermágikus kőre van szükség, amik az univerzum születésekor jöttek létre. Ennyi. Kár e mögé működési elvet logikázni. - Egyéb fontos