Ugrás a kommentre

Zene


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Tegnap megjártam a FEZEN-t, vagyis a Fehérvári Zenei Napokat. Ha nem lett volna istentelenül vacak idő, akkor igazán jó lett volna.

 

19 órakor első volt a Lord, és mondhatom Frenkie, hogy nagyon tetszett! Egyetlen dolog árnyékolta be az élményt, az, hogy egy-két számnál többet nem ismertem, de még így is óriási volt a hangulat, mert ez a közönség kb. felénél szerencsére nem így volt. :) Körülöttem mindenki énekelt, és így hamar magával ragadott a hangulat.

Sajnos úgy tűnik, hogy a szeptember 23-i koncertjükre nem fogok tudni elmenni, bár nagyon készültem, így legalább itt láthattam őket. Nagyon szimpatikus együttes. :)

 

Az eső, ami a Lord alatt még csak szemerkélt, a 21 órás Ákos kezdésre teljesen belelendült, konkrétan zuhogott rendesen sajnos. ;) Ákost én még sosem láttam színpadon, pedig a dalait szeretem, így az esőt is lehetett feledni egy darabig. Óriási arca van a fickónak (évfolyamtársam volt az egyetemen, és már akkor sem a szerénységéről volt híres), a dalok előtt levágott szövegeit szerintem elhagyhatta volna, elég lett volna csak zenélni, mert azt tényleg jól csinálja. :D A színpadkép is nagyon profit volt. Szóval szuper koncertet adott, ezt el kell ismerni. :D

 

A baj csak az volt hogy addigra annyira átázott mindenem, hogy két pálesz sem tudott segíteni, rázott a hideg, így kénytelenek voltunk hazajönni a 23 órás Tankcsapda előtt, pedig elvileg az lett volna az est fénypontja a férjemnek. Nem is örült ennek... Sajnáltam, hogy nem vittem váltóruhát, mert addigra már épp elállt az eső, de ezt a tapasztalatot a legközelebbi ilyen eseményre fejben tartom majd.

 

Egyébként a helyszín teljesen kulturált volt, murvával felszórt volt a terület, így kisebb esőt simán lehett volna kezelni, de a mostani időjárásban gyakorlatilag egy nagy tenger volt az egész néhány kisebb szigettel. A kisebb színpadok fedett helyen voltak, így sokan oda menekültek, de mit csináljon az ember, ha őt meg a nagyszínpad érdekli?

 

Szóval jó volt, megérte az árát még így is, de komolyan dühös vagyok, hogy - mivel most meg gyönyörűen süt kint a nap - tegnap miért nem lehetett ilyen idő???

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ákost én még sosem láttam színpadon, pedig a dalait szeretem, így az esőt is lehetett feledni egy darabig. Óriási arca van a fickónak (évfolyamtársam volt az egyetemen, és már akkor sem a szerénységéről volt híres), a dalok előtt levágott szövegeit szerintem elhagyhatta volna, elég lett volna csak zenélni, mert azt tényleg jól csinálja. :D A színpadkép is nagyon profit volt. Szóval szuper koncertet adott, ezt el kell ismerni. :)
Pedig általában jókat szokott mondani a számai előtt, ezért is jó Ákos koncertekre járni. :)

Szerettem volna én is menni, de nem tudtam mivel lemenni, de az októberi CD+DVD-jét 1000%, hogy megveszem :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig általában jókat szokott mondani a számai előtt, ezért is jó Ákos koncertekre járni. :)
A közönség nagy részének tetszett most is. :D Lehet egyébként, hogy én elfogult vagyok, mert ismertem, és nekem úgy tűnik, még mindig önmaga. :) De egyébként ez legyen a legnagyobb hibája, végére is van mire büszkének (akkor mondjuk inkább így) lennie. Jó a zenéje, és ez a lényeg. :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pildi: Örülök, hogy tetszett a Lord. Aki eddig hallotta és látta őket mindnek bejött. A koncert szepemnber 25.-én lesz nem 23.-án. Akkor sem tudnál jönni? Sajnálnám mert ott tuti nincs eső és 2 órás koncertet adnak. Az éneklés az minden koncerten megy, én is egy csomó számot kívülről, és Misi(az énekes) meg is szokta köszönni a közönségnek. Nagyon szerények, mindig ott vannak koncert elött az emberek között. Egyszóval imádom őket. :) :) :D

 

 

Ákosnak sem a zenéje sem a viselkedése nem jön be.

 

A Tankcsapdát meg annyira ne bánjátok a legutóbbi amin voltam nagyon rossz volt.

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pildi: Örülök, hogy tetszett a Lord. Aki eddig hallotta és látta őket mindnek bejött. A koncert szepemnber 25.-én lesz nem 23.-án. Akkor sem tudnál jönni? Sajnálnám mert ott tuti nincs eső és 2 órás koncertet adnak. Az éneklés az minden koncerten megy, én is egy csomó számot kívülről, és Misi(az énekes) meg is szokta köszönni a közönségnek. Nagyon szerények, mindig ott vannak koncert elött az emberek között. Egyszóval imádom őket. :):D :D

 

 

Ákosnak sem a zenéje sem a viselkedése nem jön be.

 

A Tankcsapdát meg annyira ne bánjátok a legutóbbi amin voltam nagyon rossz volt.

Jó, majd megmondom neki, hátha elhiszi.

 

A szeptember 25. pedig elvileg jó lehet, ezt még meggondolom. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hú, de állat lett az új Ákos szám :love:

Majd beteszek egy YT videót ha fent lesz, ezt mindenkinek hallania kell :nana:

 

Feldobtam a tecsőre :rock:

Szerkesztve: - Darth_Phobos
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocs Phobos de ez nekem az abszolút nulla. Zeneileg valami borzalom mint az összes többi Ákos-szám.

Hát gyerekek ízlések és pofonok. Utóbbiból jó nagyokat kaptam Frenkie részéről. Az lehet, hogy neked nem tetszik (mint ahogy nekem sem a Lord) de egyik az, hogy lehetnél tapintatosabb is vagy nem is kellett volna írnod, mert most nagyon megbántottál.

Nekem is vannak olyan zenék, dalok, amikre írhatnék csúnyaságokat, de nem írtam, mert tekintettel voltam a másikra.

 

Ody tudja nagyon jól, hogy én rajongok Ákos munkásságáért, és én is tudom, hogy nem tartja sok sem őt, sem Zsoltot és Gábort még amikor együtt voltak. Mégse írta azt, hogy ez szar sosem. Amikor esetleg beraktam eddig ilyen nótákat, nem reagált rá, én sem szoktam a Lord meg a többi zenére negatívan reagálni, és senki más se nagyon.

Tiszteletben tartjuk a másik rajongását. Eddig rólad is ezt hittem, kár, hogy most csalódnom kellett.

 

Mint Ody is írta, ez a szám, nem egy Hello vagy Idelenn idegen szintű, de nekem tetszik, sőt egész nap ezt hallgattam a suliban is és kedvelem Ákost is annyira, hogy a dedikálásra is el fogok menni, mint már nem egyszer tettem (és az nem olyan, hogy lerendezem 10 perc alatt, 2006-ban kb. 10 órát áltam sorba miatta).

Szerkesztve: - Darth_Phobos
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Phobos: Bocsi, de fogalmam sem volt ,hogy te Ákos-rajongó vagy. De könyörgöm miért kell nekem ezért(márha tudtam volna) hazudnom? Miért nem irhatom hogy nekem semmit nem jelent? Írhatsz te is a Lord-ról negatívumot ha nem tetszik.

Miért kell ezt? Mondd már meg. Miért nem lehet őszintén élni? Ha már lúd legyen kövér. Ákos zenéjét én valami iszonyú unalmasnak találom, ma meg mint embert pártkatonának. Őrá nézzek fel? Ne haragudj de a kedvedért sem fogok hazudni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ody tudja nagyon jól, hogy én rajongok Ákos munkásságáért, és én is tudom, hogy nem tartja sok sem őt, sem Zsoltot és Gábort még amikor együtt voltak. Mégse írta azt, hogy ez szar sosem.
Bocs' de ez kiment a fejemből. :hehe: Pedig biztos beszéltünk már róla, hogy szereted Ákost. Én nem kedvelem! Szerintem egy arrogáns alak, aki ráadásul politizál a zenéiben is (nem mindegyikben de volt rá példa). Csak a Bonanzás munkássága tetszett. Az szívből jött. PErsze nem akarom lehúzni a srága földig, mert ha ennyi embernek tetszik, akkor biztos van benne valami.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig biztos beszéltünk már róla, hogy szereted Ákost. Én nem kedvelem!
Semmi baj, te nem írtál semmi rosszat róla. Amúgy a tavalyi Bomarr-os talin beszélgettünk róla :hehe:

 

Frenkie: Ha azt írom, hogy ez egy állat szám, akkor abból (legalábbis az én meglátásom szerint) leszűrhető, hogy nekem tetszik a szám. Az pedig, hogy valakinek tetszik, az iránt tiszteletet tanúsítva nem írunk ennyire rosszat. Nem azzal van most a gondom, hogy negatívat írtál róla, hanem amilyen módon írtad.

Valamint azt nem értem, hogy az miért hazugság, ha egy-egy esetben esetleg félrefordítod a fejed, vagy nem foglalkozol azzal a témával. Ha meg erős kényszert érzel arra, hogy megnyilvánulj, tarsd tiszteletben, hogy van aki kimondva, kimondatlanul de szereti/szeretheti.

Egyik tanáromat idézve: Az embert az állattól azt is megkülönbözteti, hogy tiszteletet tud a másik felé tanúsítani.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Semmi baj, te nem írtál semmi rosszat róla. Amúgy a tavalyi Bomarr-os talin beszélgettünk róla :hehe:

 

Frenkie: Ha azt írom, hogy ez egy állat szám, akkor abból (legalábbis az én meglátásom szerint) leszűrhető, hogy nekem tetszik a szám. Az pedig, hogy valakinek tetszik, az iránt tiszteletet tanúsítva nem írunk ennyire rosszat. Nem azzal van most a gondom, hogy negatívat írtál róla, hanem amilyen módon írtad.

Valamint azt nem értem, hogy az miért hazugság, ha egy-egy esetben esetleg félrefordítod a fejed, vagy nem foglalkozol azzal a témával. Ha meg erős kényszert érzel arra, hogy megnyilvánulj, tarsd tiszteletben, hogy van aki kimondva, kimondatlanul de szereti/szeretheti.

Egyik tanáromat idézve: Az embert az állattól azt is megkülönbözteti, hogy tiszteletet tud a másik felé tanúsítani.

 

 

Ne haragudj, de én szerintem tiszteletet tanúsítok írántad, soha semmi bajom nem volt veled. Priviben írtam azért. Amit írtam Ákos ellen volt nem ellened. Ne haragudj nem bírom őt elviselni. Sajnálom. De ugyanakkor ha írsz valami rosszat a rock-ról nem zavar mert neked az lehet hogy nem jó.

Azért tartom hazugságnak a hallgatást, mert én utálom Ákost ,de nem szólok róla attól még utálom. Én az őszínteség híve vagyok ,mondják meg ami nem tetszik. Szerintem vagyunk annyira intelligensek, hogy nem személyes sértésnek vesszük.

Elfogadom, hogy szereted Ákost, de azért nekem ne kelljen már szeretnem.

De mondok neked egy példát. Itt nálam szokott lenni buli ,van olyan zene amit rühellek, de berakom mégis mert a barátomnak tetszik. Ennyi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Phobos, most kicsit meg kell védenem frenkiet, mert odaírta, hogy szerinte milyen. Tehát az az ő véleménye. Sajnos az életben sokszor van olyan, hogy nekünk nem tetsző dolgokat írnak, néha ennél fényévekkel durvábban. Azt hiszem, mi akik az SW-ért rajongunk, megkaptuk a magunkét. Én emlékszem, hogy volt olyan "rajongó" aki nyíltan lehülyézett minket, mert mi rajongtunk a prequelekért. Frenkie azért ennyire nem volt durva szerintem. :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Phobos, most kicsit meg kell védenem frenkiet, mert odaírta, hogy szerinte milyen. Tehát az az ő véleménye. Sajnos az életben sokszor van olyan, hogy nekünk nem tetsző dolgokat írnak, néha ennél fényévekkel durvábban. Azt hiszem, mi akik az SW-ért rajongunk, megkaptuk a magunkét. Én emlékszem, hogy volt olyan "rajongó" aki nyíltan lehülyézett minket, mert mi rajongtunk a prequelekért. Frenkie azért ennyire nem volt durva szerintem. :hehe:

 

 

Sajnos ez igaz. Amikor az Ep 2-re vártam a Westendben véletlenül taliztam egy volt osztálytársammal aki a nyolcvanas években nagy sw-fan volt, együtt jártunk moziba. Kérdi mire váriok? Mondom a Klónok támadására: Erre Ő: "Ezek már utángyártott selejtek". Hát mit mondjak nem esett jól.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt hiszem, mi akik az SW-ért rajongunk, megkaptuk a magunkét.
Na ja, éppen ezért érintett rosszul ez, mert ami nekem filmben a Star Wars, zenében Ákos. Tehát ezeken nőttem fel és máig szeretem, kedvelem őket és nagyon bánatos tudok lenni, mikor leszólják.

De mint írtam Frenkie-nek is, felejtsük el az egészet, legyen mindenki újra Happy és kész :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na ja, éppen ezért érintett rosszul ez, mert ami nekem filmben a Star Wars, zenében Ákos. Tehát ezeken nőttem fel és máig szeretem, kedvelem őket és nagyon bánatos tudok lenni, mikor leszólják.

De mint írtam Frenkie-nek is, felejtsük el az egészet, legyen mindenki újra Happy és kész :hehe:

Ennek örömére: :D

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én valahol osztom mindkettőtök véleményét. :hehe: Én pl kedvelem Ákos zenéit, főleg a régebbieket, de másrészről nem veszem szívemre ha leszólják, se Ákost, se az SW-t. Egyszerűen hidegen hagy más véleménye, nem befolyásol. :D

Viszont az nekem se tetszik, hogy politizál, főleg, hogy egy állítólagos vendéglátóipari helyiségben fikázni merte a magyarokat, azokat akik kiállnak a hazáért. ( Fankadelivel folyt bizonyos nyílt levelezés ebben a témában). Ez engem piszkosul meglepett.

 

És akkor a legszebb Ákos szám, szerintem :D

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt a dalt én is szeretem, ahogy sok másikat is Ákostól. Saját egyedi stílusa van, és a szövegei is nagyon jók. :hehe: Rajongója viszont sosem leszek, mert maga az ember nem tetszik, ahogy ezt épp itt egy hete ki is fejtettem.

 

Phobos-nak pedig annyiban igazat adok, hogy ha valami nem tetszik, azt nem kell feltétlenül leszólni, sokkal barátságosabb dolog nem írni semmit. Nem hiszem, hogy ez ellentmondana az őszinteség törvényének vagy hazugság lenne. :D

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Létezik ennél rosszabb szám a világon? Utálom, utálom, utálom. :D

Nem sok olyan szám van a világon aminek a hatására elkap a rosszullét, de ennek sikerült bekerülni közéjük.

Akkor hallgass Shakirát. Nem csak gyönyörű nő, de jó kis pop számokat csinál. :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.