Könyvek és képregények

[MissKarrde]

[Frenkie]

Egyszerüen nem értem minek szívatják ezzel a fiatalságot.Evvel nem leszel több.Soha az életben nem fog még egyszer előkerülni a verselemzés.Hacsak nem kerül valaki vetélkedőbe.Én még senkivel nem beszéltem arról mi a véleménye erről vagy arról a versről.

[MissKarrde]

Általános műveltség címszóval. Nem árt, ha ezt-azt tudunk. Nem is baj, ha ismerjük az írókat (de nem lenne muszáj minimum 10 évszámot is tudni hozzá, mert azt idővel úgyis elfelejtjük, elég, ha az irodalom tudosók tudják, de nekünk egyszerű földi halandóknak nem kellene erőltetni), meg egy-két verset tőlük, de az oldalakat kitevő elemzés már erősen túlzás. Általánosabb ismeretekre lenne szükség inkább, nem a sok konkrétumra, aminek nagy része úgyis veszendőbe megy, az általánosabb esetleg meg jobban megmaradna.

[Ody Mandrell]

Karrde! Legyél Te az oktatási miniszter.

[MissKarrde]

Kösz, inkább kihagyom. Még hogy politikába kezdjek?? Inkább csempész maradok Kevésbé zűrös pálya

[SimonZ]

Iszonyú jó topik! Már az első néhány hozzászólás azonnali billentyűzet-hozzáférési ingert indított bennem, de eddig azért nem írtam bele, mert nem volt rá elég időm.

 

Michael Crichton stílusát nagyon szeretem, megőrülök érte. Azt, hogy a rendkívül izgalmas cselekményt időnként megszakítja egy kis tudományos áttekintéssel, kifejezetten nekem találták ki. Ugyanolyan izgalmasnak tartom a leíró részeket, mint a cselekményeseket. Az Őslénypark akkora kedvencem tőle, hogy legalább 20-szor elolvastam, elég mélyrehatóan. Ugyanis a részletekben nagyon szeretek elveszni, szeretem, ha valami a legaprólékosabb részletekig realisztikus és kidolgozott. Crichton pedig így ír. Őrületem odáig terjedt, hogy még a számítógépes logfájlokat is iszonyúan átnéztem (egyébként ezek tetszettek meg legelőször, amikor megláttam a könyvet), a dátumokat, az egyes rendszerek leállását, a hibaüzeneteket, mindent. És szinte sehol nem volt baki. Kb. tizedik olvasásra fedeztem fel itt-ott, hogy ez vagy az az esemény egy kicsit "elcsúszott". Sőt, C-64-re (akkor még olyanom volt ) írtam is egy progit, ami "szimulálja" a Jurapark főprogramját (eredetileg a könyv alapján, de aztán a film alapján is). Ha mostanában előveszem, nagyjából szó szerint tudok egyes részeket.

A folytatás már nem nyűgözött le nagyon, de az evolúcióról szóló fejtegetések nagyon megfogtak, sokat foglalkoztam velük. Mindazonáltal az a könyv nem ér a nyomába az első résznek, a filmről pedig nem beszélek... Csak annyit, hogy amikor moziban láttam, még nem olvastam könyvben, és csak lestem, amikor Rexi San Diegóban tombolni kezdett. Rögtön az jutott eszembe, hogy nem hiszem el, hogy Crichton ilyen ...-t írt volna. Szerencsére igazam lett.

Az Androméda-törzset is nagyon szeretem. A nagy vonatrablást nem olvastam tőle, de a (tudtommal) legutóbbi könyvét, az Idővonalat igen. (Azóta hallgat? Hm. Elég régóta.) Hát, az csalódás volt. Itt szokásától eltérően nem a biológia, hanem a fizika határait feszegette, és szerintem hozzá képest szokatlanul gyengén. Ha bárki más írta volna azt a könyvet, remeknek tartanám, de tőle ennél sokkal többre számítottam.

Szeretem még Ken Follett műveit (főleg A katedrálist) stb. (Erről majd később írok, és a Da Vinci-kódról is.)

 

A kötelező olvasmányok közül a Tüskevár volt a legnagyobb kedvencem, ezt ötvenszer biztos elolvastam. Sajnálattal hallottam, hogy kivették a kötelezők közül, mert (hazabeszélés nélkül) szerintem hiányozni fog a tanrendből. Ez volt az egyetlen kötelező, amely a természet szeretetéről, tiszteletéről (is) szólt, míg a többi az emberi viszonyokról. És ez nagyon hiányzik már a világból.

Az ember tragédiáját ne bántsátok, az a másik nagy kedvencem. Nagyon szeretem. Mindig ledöbbent, hogy Madách hogy volt képes ennyi zseniális gondolatot ilyen tömören megfogalmazni. Elképesztő tehetség.

[Ody Mandrell]

SimonZ. A gömböt olvastad?

[SimonZ]

Mekkora hülye vagyok! Ezt kifelejtettem a listáról. Naná! Hihetetlenül jó könyv! Gimis koromban olvastam először, egy osztálytársam adta oda. Aznap éjjel majdnem a végére értem. Látszott is a suliban a szememen.

Nagyon beindította a fantáziámat az a regény, sokat filóztam rajta. Nemrég olvastam újra, de megvenni még nem tudtam.

A film viszont annyira nem nyűgözött le. De Crichtonnál ez gyakori: az ő stílusa annyit ad a sztorihoz, hogy a film sokkal kevesebbnek hat a Crichton-mániákusok szemében.

[Ody Mandrell]

Erről írtam én is korábban. A film a könyv feszültségének kb. a 20% adja vissza. Irtó jó ez a könyv. A misztikum...a tudás...minden egybe van. Remekül tálalva természetesen.

[SimonZ]

Most már emlékszem, hogy írtad. Az előbb nem futottam újra végig a topikot, csak emlékezetből írtam a felmerült témákról.

[Szisz]

Jó hogy vannak olyan dolgok az iskolában, aminek később nem vesszük hasznát, nem kell mindennek hasznosnak lennie, és közvetve hasznát veszed, észre sem veszed olyan dolgokat fejleszt benned egy verselemzés amit teszem azt szókincsnek, választékosságnak szoktunk hívni meg fantáziának. Talán később nem elemzel, az a furcsaság azonban megtörténhet, hogy megkedveled valamelyik költőt vagy a verseket, a művészetet, a magyar nyelvet. És tudtommal igen kevés diák van aki nem próbálkozik sose versírással.

Van pár foglalkozásálom, amin a gyerekek keresztül esnek, én író szerettem volna lenni, sokan csillagászok, ez is elég népszerű.

Én sose bántam meg, hogy integrálszámítást is tanultam, pedig nem használom és el is felejtettem, jó kaland volt.

:wink:

[Frenkie]

Jó hogy vannak olyan dolgok az iskolában, aminek később nem vesszük hasznát, nem kell mindennek hasznosnak lennie, és közvetve hasznát veszed, észre sem veszed olyan dolgokat fejleszt benned egy verselemzés amit teszem azt szókincsnek, választékosságnak szoktunk hívni meg fantáziának. Talán később nem elemzel, az a furcsaság azonban megtörténhet, hogy megkedveled valamelyik költőt vagy a verseket, a művészetet, a magyar nyelvet. És tudtommal igen kevés diák van aki nem próbálkozik sose versírással.

Van pár foglalkozásálom, amin a gyerekek keresztül esnek, én író szerettem volna lenni, sokan csillagászok, ez is elég népszerű.

Én sose bántam meg, hogy integrálszámítást is tanultam, pedig nem használom és el is felejtettem, jó kaland volt.

:wink:

 

Akkor te szerencsés vagy.Én mindig csak azt szerettem tanulni ami érdekelt.Az rendben van, hogy középiskolában tanítják, de hogy néha a felsőoktatásban is olyan tantárgyat oktatnak, aminek semmi köze a szakmához az már nem tetszik.Pl én egy informatikai főiskolára járok, és filózofia tantárgy volt a múlt félévben.Nem értettük miért?Attól jobban fogok érteni a számítógéphez ha ismerek pár filózofiai gondolatot?

Az általános műveltséget is valakik kitalálták régen, hogy ezeket kell tudni, aztán rányomták a népre.

[MissKarrde]

Michael Crichton stílusát nagyon szeretem, megőrülök érte.

 

Őt én is nagyon szeretem. A könyveiből tényleg csak jóval rosszabb filmeket lehet készíteni, pont az ő írói stílusa miatt.

A második Jurassik parkos könyv evolúció és egyéb fejtegetős részei a kedvenceim. Engem ez jobban megfogott, mint az első.

Öcsém is nagyon szereti, mindig Crichton könyvet kap tőlem ajándékba Két legyet egy csapásra effektus.

A gömböt évekig kerestem antikvárban, mire meg tudtam venni, mert könyvesboltban nem árulták.

Megvan otthon még a Zaklatás és a Gyilkos nap is. Majd elfelejtettem: mi a címe annak, ami Afrikában is játszódik, majmokról szól? Nem jut eszembe! Azt is olvastam. Abból is készült film, de még rosszabb volt, mint a többi Crichton könyvből készült film. Tudtátok, hogy a Vészhelyzetet ő indította el? Az első rész forgatókönyvét ő maga írta.

 

Szeretem még Ken Follett műveit (főleg A katedrálist)

 

A katedrális egyik kedvencem, imádom !!! Régebben kölcsönbe kaptam, és alig bírtam letenni. Ezt olvastam éjszakába menően. Muszáj volt megvennem, hogy meglegyen otthon. Azóta végigment a könyv a munkatársaim között, és mindenkinek nagyon tetszett.

 

Az ember tragédiáját ne bántsátok, az a másik nagy kedvencem.

 

Nem bántom, mert jó volt, csak épp ez volt az egyetlen könyv, amit nem tudtam határidőre elolvasni. Kevés idő volt rá, és nem olyan mű, amin csak keresztülszalad az ember, utána el lehet tenni, hogy ez is megvolt. Nem az a kategória.

[Dzséjt]

Az Afrikában játszódó könyv címe: Kongó.

Chrichton könyveit én is szeretem, kedvencem az Őslénypark. A Szörnyek szigete viszont szerintem borzalom volt.

 

Viszont személyes kedvencem Tom Clancy művei, a Ryan sorozat részeit egytől-egyig imádom.

[SimonZ]

Nagy hülye voltam már megint, a Kongót is kihagytam... Jó könyv, viszont a filmet látva Crichton helyében levetettem volna a nevemet a film elejéről, vagy esetleg még a készítés fázisában lefújtam volna az egészet. Az a film (főleg a vége) katasztrófa, nem méltó Crichtonhoz.

A Zaklatást filmen láttam. Eléggé eltér a megszokott stílusától, ami azt illeti. A Gyilkos napot viszont még nem tudtam megszerezni. Miről szól?

 

A katerdrális kölcsönben van nálam a tanár barátomtól, már három-négy éve. (Neki nem tetszett, abba is hagyta.) Megvenni nem akarom, mert a mostani kiadásai olyan hártyavékony papírra vannak nyomva, hogy három olvasás után szétszakadnának. Ami nálam van, az kellemesen vastag parírra készült, jó olvasni.

 

Az iskolában tanult tárgyak közül én mindent szerettem, örültem, hogy ilyen változatos dolgokat tanulhatok. Az egyetemen engem zavart is, hogy kissé "szakbarbárosabb" a képzés, hiányzott az irodalom, a töri stb. Még jó, hogy történész a szobatársam, így ez a vonulat könnyebben megőrződött. Szeretek sok tudományterületbe belekóstolgatni. Az "általános műveltség" kategória viszont kissé valóban visszás, hiszen elsősorban humán műveltséget jelent, természettudományokból meg inkább csak tudománytörténetet. Ugyan nem teljesen ideillő példa, de a Legyen Ön is milliomos!-ban már a víz képlete is nagyon durva, drága kérdésnek számít...

[lokatelli]

Viszont személyes kedvencem Tom Clancy művei, a Ryan sorozat részeit egytől-egyig imádom.

 

Tom Clany-t én is bírom.

Vadászat a vörös októberre c. film után kezdtem el keresni a könyveit.

 

Stephen King még egy kedvencem. Rengeteg könyvem van tőle. Kedvencem az Állattemető.

[SimonZ]

Kingtől a Tóparti kísértetek (Bag Of Bones) a kedvencem, meg A remény rabjai (itt mind a négy kisregényre gondolok, nem csak az elsőre). Jellemzően nem horrortörténetek. Az Állattemetőt filmen láttam kiskoromban, és nagyon tetszett.

[Szisz]

Pl én egy informatikai főiskolára járok, és filózofia tantárgy volt a múlt félévben.Nem értettük miért?Attól jobban fogok érteni a számítógéphez ha ismerek pár filózofiai gondolatot?

 

Erről eszembe jut, amit egy régész munkatárs mondott, mikor számára érthetetlen dolgokat írt ki a gép: "én mondom az informatikának a teológia karon volna a helye"

 

Erőltetett, de az, hogy filozófiát is tanítanak, talán egy olyan helyzetre készít fel, ami az informatikán túl van, gondolj Asimov történeteire, vagy a neurális számítástechnikára.

Elveszi az értékes óraidőt? Erre az a válaszom, amit egy főiskolai (műszaki) szaktanárom mondott, hogy a főiskola nem a gyakorlat rejtelmeit tanítja meg, azt a gyakorlat feladata, a főiskola alaptudást ad, ami egyéni igények szerint fejleszthető tovább. A főiskolán szerzett tudás, kreativitással párosulva, a problémamegoldó képesség egy új szintjét nyitja csak meg, amely átfogóbb, kiterjedtebb mint egy szakmunkásé, tehát nem a részleteken, hanem a rálátáson van a hangsúly.

Felhozott egy példát a valós életből merítve, az eset az Iparművészetin történt. A hálózattal gond akadt, mindennel próbálkoztak csak a legalapvetőbb dologgal nem és nem oldódott meg. Ekkor kapcsolódott be a tanárom, aki ott is tanított: - A kábeleket nézték már?...Gyönyörű grafikákat csinálnak géppel, de a vashoz nem értenek.

A példa arról szól, hogy ugyanazt a dolgot különböző oldalairól ismerjük és Okken borotvája alapján, („a dolgokra adott magyarázatok közül, mindig a legegyszerűbb a helyes”), először nézzük meg a kábelt, hátha csak belerúgott valaki.

A filozófia úgy jön az informatikához, hogy a gépekkel emberek dolgoznak és emberek is alkották. Logika, metafizika...van vagy lehet közük az informatikához.

A másik, ha megfigyeled váltáson esnek át a főiskolák, a főiskola ezentúl olyan lesz mintha a középiskolát folytatnád magasabb szinten, „általános főiskola”. De az a könyvektől már elrugaszkodott téma…

 

Visszatérve, ma két könyvet vettem. Az egyik a Jamamoto Cunetomo: Hagakure, a szamurájok kódexe; a másik Piet Vroon - Anton Van Amerongen - Hans De Vries: A rejtett csábító, a szaglás pszichológiája.

[MissKarrde]

A Zaklatást filmen láttam. Eléggé eltér a megszokott stílusától, ami azt illeti.  A Gyilkos napot viszont még nem tudtam megszerezni. Miről szól?  

 

A Zaklatást filmen is láttam, a könyv messze jobb volt.

A Gyilkos nap sem egészen az a Crichton stílus

Egy lány meghal egy partin, valószínűleg megölték, kijön a nyomozó, aki magával hoz egy japán szakértőt, ugyanis a japánok is érintve vannak az ügyben. Nyomozós könyv, japán kultúra beütéssel, politikai szállal. Részletes tartalomismertetőre nem vagyok felkészülve, de ha érdekel, írok róla többet. Filmen nem volt nagy szám ez sem, Wesley Snipes és Sean Connery játszották a két főszerepet. "Csak" a gyilkos személyét változtatták meg, ettől utálom a filmváltozatot.

 

Az Afrikában játszódó könyv címe: Kongó.  

 

Köszi, magamtól sehogy nem jutott eszembe

 

Stephen King még egy kedvencem. Rengeteg könyvem van tőle. Kedvencem az Állattemető.

 

Kingtől nem sokat olvastam. Az Állattemető volt az egyik olyan könyv életem során, amit elsőre nem bírtam elolvasni. Olyan szörnyű volt.

Kingtől a Setét torony sorozatot szeretem, de azt nagyon. 7 részből áll, és ha minden igaz, a jövőben valamikor megjelenik nálunk a 6. Decemberben jött ki még csak az 5. könyv. King már nagyon régóta írja ezt a sorozatot.

 

A remény rabjait nem olvastam tőle, majd egyszer a jövőben

[SimonZ]

Érdekes lehet a Gyilkos nap is. Kíváncsi vagyok, ilyen műfajban mit produkál Crichton. A filmverziót viszont ezek után inkább kihagyom.

 

A Setét toronyt nem olvastam, csak annyit tudok róla, hogy King a Gyűrűk ura elolvasása után annyira belelkesült, hogy úgy érezte, muszáj írnia valami ilyesmit, és ezek lettek a Setét torony-könyvek.

A remény rabjaiból (szerintem) nagyon jó filmváltozat készült, Morgan Freeman és Tim Robbins főszereplésével. A vörös hajú, fehér bőrű mesélőből (E/1-ben van írva a történet) lett Freeman, de szerintem így is pompás. Kingtől még a Halálsoront szeretem nagyon. Ezt csak filmben láttam, és filmen nagy kedvencem, általában évente megnézem egyszer-kétszer.

[MissKarrde]

A Setét torony sorozat fantasy. Remek könyvek, ha jól emlékszem, tavaly fejezte be, néhány évtizedig elvolt a történettel

Már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

A remény rabjai megvan otthon kazettán, nagyon szeretem, a Halálsoront is láttam filmen, és az is nagyon tetszett. Remek filmek.

Kingnek elég eklektikus a stílusa. Tőbb műfajban is tud írni, mindegyikben remek könyveket. Érdekes, hogy horror íróként tartják számon, pedig sok minden más is fűződik hozzá.

[SimonZ]

Így van. Nekem kifejezetten azok a kedvenceim tőle, amik nem tipikus horrorsztorik.

[MissKarrde]

Nekem is

[MissKarrde]

Tegnap beosontam öcsémhez, és találtam még a következő Crichton könyveket: Az átprogramozott ember, Ködsárkányok ( :arrow: film: 13. harcos Banderas-szal). Már nem is emlékeztem rájuk, olyan rég olvastam őket. Újra neki kellene esni.

[SimonZ]

Jó, hogy mondod, mert Az átprogramozott embert én is akartam írni. Megvan, de szerintem nem egy nagy szám. Korai műve az írónak, és bár benne van már a később oly megszokott profi tudományos mag, ebben a sztoriban még nem nagyon bontakozik ki.

A Ködsárkányokat nem is olvastam, és nem is láttam.

[Bomarr]

Tegnap olvastam ki életem egyik legjobb regényét - bár még lehet, hogy várnom kéne az ilyen erős jelzőkkel, hátha még csak a friss élmény miatt érzem igy. A könyv:

 

Utas és Holdvilág (Szerb Antal; 1937)

 

(Egy igen hosszú bevezetővel inditok... akit ez nem érdekel az ugorja át ezt a bekezdést... illetve maga az irás is elég hosszú, ugyhogy akinek nincs sok szabadideje az nyugodtan ugorja az egész hozzászolást ) Szerb Antalról két évvel ezelöttig semmit se tudtam. Aztán akkor szinte véletlenül került a kezembe a 'Világirodalom története' cím könyv. Persze már rögtön az elején leszürtem magamban, hogy biztos ez is egy végtelenül unalmas elemző könyv, rengeteg érdektelen infóval és megfejthetetlen következtetéssel... épp ezért, csak kiváncsiságból a 'Bevezetőbe' lapoztam bele. Ott viszont rögtön érdekes dolgokra leltem... a könyv irója, a számomra akkor még teljesen ismeretlen Szerb Antal, már rögtön az elején leszögezte, hogy eszében sincs untatni az olvasót, és azaz egyetlen célja, hogy valóban felkeltse az olvasó érdeklődését a régi klasszikusok iránt. Olyannyira, hogy az unalmas életrajzi adatokat például teljesen kihagyta és a lábjegyzékbe számüzte őket. Mindenesetre érdekesen hangzott és kiváncsivá tett, hogy vajon tényleg sikerült-e neki, amit szeretett volna:

Aztán azon vettem magam észre, hogy alig birom letenni a könyvet. Egyrészről látszott, hogy a könyv tele van tudással és az irójának van hozzá tehetsége, hogy ezt szépen fel is vezesse. Nem zárkozott el a kritikától és a művek értékelésétől sem (irodalomórán vajon melyik tanár merészelne ilyet egy 'klasszikussal'), ugyanakkor rengeteg valóban érdekes információt mesélt el. Olyan közvetlen nyelvezete volt, hogy szinte úgy éreztem, mintha az iró épp mellettem ülne egy nagy pofa sör társaságában és csak úgy mellesleg elmesélne ezt-azt Homérosz vagy éppen Goethe műveiről...

Azóta is nagyon szivesen forgatom ezt a könyvet. Ha éppen unatkozom, vagy megyek valahova vonaton, akkor általában csak úgy véletlenszerüen felcsapom és elkezdem olvasni. Épp ezért nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy a Magyar Irodalom-ról is irt egy hasonló művet. Miután azon is átrágtam magam (szintén remek olvasmány... bármilyen hihetetlenül is hangozzék ) kiváncsi lettem, hogy egy olyan ember, aki ennyire szeret és tud is irni a világirodalom nagyjairól, az vajon milyen regényeket irhat? Az első amit olvastam tőle a 'Pendragon-legenda'. Nagyjából pont erre számitottam: remek stilus, szinvonalas humor (ami már az esszé irásaiból sem hiányzott), ráadásul némi önparódia. Ugyanis a könyv főhőse egy magyar bölcsész, aki néha tulzásba viszi a tudálékosságát és kicsit talán túl sokra is tartja magát bőséges irodalom-tudása miatt. Tetszett, hogy Szerb Antal tud ilyen görbe-tükrőn át magára nézni, és ha kell nevetni magán A könyv mellesleg Angliában játszodik (Szerb nem sokkal angol útja után irta), ahol a már emlitett magyar bölcsész kerül meglehetősen furcsa kalandokba. Az egész egy egyszerü kaland-regénynek indul és a végén némi misztikus mellékizt is kap. Amit még mindenképp kiemelnék, hogy Szerb egyik különös tehetsége, hogy szinte egyetlen fölösleges mondatot sem ir; sose éreztem azt, hogy ez nem kellett volna, vagy hogy lanyhult volna a regény dinamizmusa. Az első betűtől az utolsóig leköti az embert, ami a stilus mellett a meglepő fordulatoknak éppugy köszönhető, mint a remekül megirt mellékszereplőknek. Minderre már szinte csak korona az, hogy a regény kicsit még több is egy egyszerü regénynél: egy kis önvallomás, elbeszélés a misztikumokról, a rózsakeresztesek és a szabadkőmüvesek titkairól... s mindez sosem tolakodóan.

Ugyhogy be is választottam a képzeletbeli ranglistám előkelő helyére, s akkor még nem is sejtettem, hogy mindez csak ügyes stilusbravur, az igazi 'mesterműve' mellett... és ezzel elértünk az 'Utas és Holdvilág' cimű könyvjéig

 

A '37-ben megjelenet könyvről, az akkori sajtó egyik legfontosabbika a Nyugat, úgy ir, mint amiben Szerb Antal végre kitárulkozik. Illetve, hogy pontosabban idézzem: 'Annál örvendetesebb, hogy új regényében, máig legjobb művében, felszakadt végre, mint a homok alól előtörő forrás, vágy és emlék, múltnosztalgia és halálborzongás, a fiatalság felidézésének ürügyén gátlás nélkül kitáruló líra, őszinte és meggyőző éreztetése a sorsunkba játszó irreális hatalmaknak'

Mondjuk kissé felvont szemöldökkel olvastam a Nyugat "kritikáját", melyben az elemző, jól láthatóan nehezen tud túllépni azon, hogy Szerb Antal irói tehetségének részét képezi a humor is. Ő úgy véli, hogy Szerb Antal szinte szégyelli, hogy mennyivel többet tud, mint mások, és ezért göngyöli vicces köntösbe néhányszor a mitológiai- kulturális értekezéseit. Meglennék lepve, ha igy lenne. Sokkal inkább magaménak érzem a neves brit lap a Guardian konkluzióját (ez igy elég nagyképüen hangzik ), amiben azt mondja 'ebben a műben kiderül, hogy Antalnak nem csak nagy agya és tudása, de nagy szive is van'.

Érdekes módon azonban ez a rendkivül mély regény egy nagyon egyszerü dologgal kezdődik: egy magyar házaspárral, akik Olaszországban töltik a nászutjukat. Hát elég közhelyes, nemdebár. Mihály és Erzsi ahogy jó turistákhoz illik, mindent jól megnéznek... a férj néha némi kommentárt füz a látottakhoz (minő meglepetés a főhős vallás-történésznek készült igaz nem végezte be). A szokásosnak mondható út, azonban egyik pillanatról a másikra felkavarodik... régi eltitkolt emlékek törnek fel a mélyből, melyet a férj nemcsak mások, de önmaga elött is titokolni akart, ám most feltartoztathatatlanul a rabjukká válik. Mindehhez elég csak egy régi barát megjelenése és nemsokára, látszolag teljesen véletlenül a szerelmesek különválnak és Mihály Olaszország mélyébe veti magát, miközben egyre fenköltebb és elborultabb lelki állapotba kerül;biztos vannak akik most bologatnak: 'aha, megint valami unalmas lelkizős dráma' ...de szerencsére erről szó sincs. A könyv ugyan néhol lelkizősnek valóban lelkizős, de mindez olyan 'Szerb Antal szinvonalon', amit öröm olvasni, s mindennek mondható csak unalmasnak nem. Abból a szempontból mindenképp különleges ez a könyv, hogy Szerb most meri elöszőr levetni magáról a cinizmusát és belemerül a lélek sötét bugyraiba, néhol egy egészen álomszerü világba. De azt se felejti el, hogy könyve nem arra hivatott, hogy holmi vélt vagy valós nagy igazságokról lerántsa a leplet, épp ezért nagyon helyesen a humor is végig ott van a könyvben, ami föleg a remek mellékszereplők megformálásán érződik. És szerencsére ez sosincs kárára a hangulatnak és annak a földöntúli iszonyatnak, ami körbelengi az egész művet. Miközben Szerb göngyöliti a történetet (ami egyre több szálon kezd futni... elöszőr még csak az Olaszországban bolygongó Mihály, később a Párizsba menekült feleség, végül egy Budapesti helyszin is bevillan végül) gyönyörű esszé-szerü kikacsintásokat enged meg magának. Mindig is szerettem az olyan könyveket, amik az izgalom és a jó story mellett valamiféle tudást is tudtak adni. Abból itt nincs hiány, és persze minden egyes ilyen kis kiszólás, kapcsolódik a halál és a halálvárás misztériumához, ami a könyv gerincét adja (ezek egyébként mindig a szereplők szájából hangzanak el és sose többek pár mondatnál, igy nem kell attól félni, hogy a regény kisiklana néhol ) És bár nem vagyok hive a tájleirásoknak (Söt! A legtöbb esetben kifejezetten untat), ebben a műben még ezek is külön élmények voltak.

A mű előrehaladtával aztán egyre inkább érezni a nyakunkba-szakadó dráma közelségét, amit a cimek is jeleznek. Az elején még olyan jelzés-értékü fejezetcimek vannak, mint a 'Nászút', 'Róma', míg az utolsó fejezet az igen beszédes: 'A Pokol kapuja'.

Aztán ahogy egyre haladunk a vége felé, egyre szaporodnak a váratlan fordulatok is, míg végül a befejezés valami olyasmi, ami talán ezek után kissé váratlanul éri az embert. Végül ahelyett, hogy sötét és bórus konkluziót vonna le, amolyan 'Madách módra', inkább egy kis remény-sugarat villant meg a végén, ami ugyan teljes feloldozást nem adhat, de nem is akar.

 

A mű sokadik érdekessége, hogy '37-ben játszodik (akkor irta Szerb). Olaszországban a fasizmus az úr, és a Német Birodalom elgondolásai is egyre nyilvánvalobbakká vállnak. Talán Szerb Antal ezért érzi annyira az elmúlás érzését? Valamit megneszelt az órisái katasztrófából, ami itt már küszöbön áll? További 'pikantéria', hogy Szerb Antalt '44-ben végül deportálták egy munkatáborba. S bár barátai felajánlották, hogy hamis papirokkal megszöktetik, ő maradt és ez lett a veszte. Egy árok-ásás közben egy őr odament hozzá és megállapitotta, hogy lassan dolgozik. Ezután a puskatusával halálra verte Antalt.

 

Furcsa lehet tehát abból a szemszögből nézni az Utas és Holdvilágot, hogy mi az, amit Szerb Antal észlel ebből a készülő mini-apokalipszisből. Amikor magáról a jelenlevő politikai helyzetről kell irnia meglepően szükszavúvá válik. Úgy tünik nem különösebben érdekli. Apró kihallás lehet az, mikor az Olaszországban dolgozó német tudós viccelődve meséli Mihálynak, hogy a menye családja nem nagyon birja, mert faji alapon nem elég 'árja'. De míg Szerb Antal mondjuk az etruszk sir láttán valossággal megdermed, ezt elüti némi viccelődéssel. Az, hogy Mussolini arca minden olasz városka, majdnem minden utcáján ott diszeleg, csak emlités szinten jegyzi meg.

Viszont az olasz sajtó elfogultságát eképpen jellemzi:

 

"Az olasz újságok állandóan eksztatikusan boldogok, olyanok mintha nem is emberek irnák őket, hanem diadalmas szentek, akik éppen most szálltak le Fra Angelico egyik festményéről, hogy a tökéletes államrendet ünnepeljék. Boldogságra mindig van ok, mert egyszer egy intézmény lesz éppen tizenegy, máskor egy út éppen tizenkét éves. Ilyenkor valaki nagyszabású beszédet mond, és a nép lelkesen ünnepli, legalábbis a sajtó tanúsága szerint"

 

Itt már mintha kritikai hang szólalna fel belőle, de aztán elkeni az egészet annyival, hogy ez is biztos egy olasz sajátság.

Node mostmár nem szaporitom tovább a szót (pedig tudnék még mit irni ), summa summárum: a könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik hajlamosak az álmodozásra vagy szebb szóval az elmélyedésre. Valoszinüleg őket is megfogja érinteni ez a remek könyv... (hallod Szisz? )

[Ody Mandrell]

Ilyen kimerítő leírást csak filmekről olvastam eddig. Érdekes dolgokat írsz Bomarr, nekem felkeltette az érdeklődésem, főleg a misztikus része.

 

Szarb Antál halála tragikus, még így leírva is. Borzazstó, hogy ilyen megtörténhetett a világban.

[Bomarr]

A misztikumról: érdekes, hogy a könyvben végig ott van ez a fajta 'középkori, sötét mélység' (ezt a jelzőt a könyv is előszeretettel használja), ugyanakkor nyiltan szinte sose jelenik meg. Bár vannak események, amiket igazán csak a természetfölöttivel lehet benne megmagyarázni...

Nem irtam, de a regény fontos eleme a nosztalgia, és az ifjúság iránit vágy is...

 

Szerb Antal halála pedig valóban nagyon tragikus... tényleg hihetetlen, hogy ez megtörténhetett

[MissKarrde]

de szerintem nem egy nagy szám

 

Szerintem sem volt egy kimagasló könyv. Emlékezetfissitésnek azért még elolvasom még egyszer.

 

A Ködsárkányokat nem is olvastam, és nem is láttam.

 

A filmmel nem vesztettél sokat, és a könyv sem tetszett nekem annyira. Elolvasni érdemes egyszer, de C-nek sokkal jobb sztorijai vannak ennél.

 

Szerb Antaltól a Pendragon-legendát olvastam nem is olyan régen. Alig bírtam letenni. Nagyon tetszett. A könyvtárban minden más könyve ki van adva éppen, így várnom kell, mire visszahozzák őket

Merem ajánlani bárkinek, mert remek könyv.

[Szisz]

Hallom Bomarr!

 

Nem ismerem közvetlenül Szerb Antal írásait. Régen került elő a neve és valóban én is azt gondoltam az irodalomtörténeti műveiről, amit írtál a bevezetőben, hogy nem kötne le...

 

Hamvas Bélához is mostanában kaptam kedvet, hogy beleolvastam egy írásába. Vele hogy állsz/álltok? Egy ismerősöm azzal viccelődött, hogy mindenki azt hitte róla rengeteget olvas, míg egyszer valaki (nem emlékszem ki) aki a közelében volt huzamosabb ideig azt mondta: Ő nem olvas, mást sem csinál, mint ír-ír. Nyilvánvaló túlzás, azért kedvesek az ilyen "legendák".

 

Már annyi író van a listámon akivel szeretnék megismerkedni ám úgy állok az olvasáshoz, hogy majd az "ölembe pottyan" valami tőlük. Márait sem olvastam még, Kunderát sem, Marquez, Orwel…amíg nem kínálják magukat én ne nyúlok értük...

 

Utas és Holdvilág :39: , ha látom valahol, érte nyúlok

A telefonomon sokáig az volt az üdvözlő üzenet, hogy: "Aki dudás akar lenni..."