Ugrás a kommentre

Könyvek és képregények


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Bomarr :clap:

A Sárkányok Tánca kiritkád minden szavával egyetértek. :yeah: Öröm volt olvasni minden egyes mondatot, nagyon jól összerakott könyvkritika :)

 

És vajon Sam sorsa hogyan alakítja a végjátékot? Milyen titkokat fog feltárni a Mesterek közt? Erre én nagyon kíváncsi vagyok.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mellesleg eddig Cersei fejezetei a legidegesítőbbek. Egyszerűen fáj az ő fejével gondolkodni, pláne most hogy alig van valaki aki kioktassa.

Szintén így voltam vele, alig vártam, hogy az ő részein túl legyek.

 

Egy héttel később ugyan mint terveztem, de megvettem "Az oligarcha vérvonala" című antológiát, amiben Dzséjt is közreműködött. Most több könyvvel is haladok, így majd csak később tudom elkezdeni, de lenne egy kérdésem Dzséjt. Jószerivel semmit nem tudok a Mysterious Universe-ről (már azon a kis összefoglalón kívül ami ide be lett egyszer szúrva anno, bár az nekem elég tömény volt): így is tudom majd élvezni a novellákat vagy mindenképp ajánlott némi előtanulmány? Ha az utóbbi áll akkor ezt hol tudom megejteni (és most azt az opciót még egyelőre húzzuk ki, hogy elolvasom a korábbi Myterious Universe könyveket :))?

 

Más: ígértem korábban, hogy írok a Trónok harca/Tűz és Jég dala könyvsorozat ötödik és egyelőre utolsó tagjáról, a Sárkányok táncáról. Spoilermentesen csak annyit, hogy tíz pontból minimum 100-at érdemel. A Kardok vihara után nálam a széria második legjobb darabjának bizonyult. A bő lére eresztett értékelés gombnyomásra látható. Előtte hideg élelem beszerzése ajánlott:

A kérdés tőlem is jön: kell-e valamennyi előtanulmány a MU világához? Hamarosan hozzáfogok a könyvhöz :)

 

Bomarr, a Sárkányok táncával kapcsolatban írtakkal maximálisan egyetértek, egy kivétellel:

 

Cerseit még abban az állapotában sem tudtam megsajnálni. Biztos szívtelen vagyok, de akkor sem.

Egyébként egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy a sorozatcímhez két főhős kapcsolható igazán, Dany és Jon, a rengeteg karakter közül mintha talán ők emelkednének ki egy hajszálnyit főszereplőként, ezért szerintem az utóbbi már csak emiatt sem halhat meg :hehe:

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy héttel később ugyan mint terveztem, de megvettem "Az oligarcha vérvonala" című antológiát, amiben Dzséjt is közreműködött. Most több könyvvel is haladok, így majd csak később tudom elkezdeni, de lenne egy kérdésem Dzséjt. Jószerivel semmit nem tudok a Mysterious Universe-ről (már azon a kis összefoglalón kívül ami ide be lett egyszer szúrva anno, bár az nekem elég tömény volt): így is tudom majd élvezni a novellákat vagy mindenképp ajánlott némi előtanulmány? Ha az utóbbi áll akkor ezt hol tudom megejteni (és most azt az opciót még egyelőre húzzuk ki, hogy elolvasom a korábbi Myterious Universe könyveket :))?

A kérdés tőlem is jön: kell-e valamennyi előtanulmány a MU világához? Hamarosan hozzáfogok a könyvhöz :)

Eddig még nekem sem volt lehetőségem elolvasni a többi novellát, csak egy felet. Ahhoz a félhez nem kellenek előtanulmányok, annál több semmiképpen sem, amennyit leírtam. A többiről sajnos nem tudok nyilatkozni, de elviekben azok sem kötődnek olyan eseményekhez, amik korábbi könyvekből vannak, így érthetőek. Eredetileg is az új olvasók megcélzása volt a cél. Abban biztos vagyok, hogy az enyém érthető, mert amikor írtam, összesen két könyvet olvastam én is, és hasonló cipőben járt az első novi írója is, szóval szerintem ahhoz sem kell. :)

 

De, kis belsős infó, a tervek szerint heteken belül elindul az MU-wiki. "Tervek szerint", ismerve a két górét, Sanyit és Fonyódit, ha jövő ilyenkorra működni fog, már boldogok lehetünk. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy MU-wikinek pedig lenne létjogosultsága. Dzséjt, elkezdtem olvasni a novelládat, eddig nagyon jó. :) Egyébként más művek nélkül is érthető, hiszen olyan korban játszódik, amely még nem lett részletekben feldolgozva. Mindig és érdekelt a felfedezések és a Kolónia háborúk időszaka. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Más: ígértem korábban, hogy írok a Trónok harca/Tűz és Jég dala könyvsorozat ötödik és egyelőre utolsó tagjáról, a Sárkányok táncáról. Spoilermentesen csak annyit, hogy tíz pontból minimum 100-at érdemel. A Kardok vihara után nálam a széria második legjobb darabjának bizonyult. A bő lére eresztett értékelés gombnyomásra látható. Előtte hideg élelem beszerzése ajánlott:

 

Megint más: én pont azért nem fogom újraolvasni a Kardok viharát a következő hónapokban, hogy a sorozatban újra rácsodálkozhassak a történetre és ne foglalja le a gondolataimat, hogy hol követték szó szerint Martint és hol nem.

Olyan kár, hogy még nem olvashatom a spoileres részt. :(

Én épp így nézem a sorozatot, hogy két kötet van aközött, amit nézek és amit épp olvasok, a könyvek javára, így nem adódik élesen az összehasonlítás lehetősége, a sorozat új életre tud kelni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy MU-wikinek pedig lenne létjogosultsága. Dzséjt, elkezdtem olvasni a novelládat, eddig nagyon jó. :) Egyébként más művek nélkül is érthető, hiszen olyan korban játszódik, amely még nem lett részletekben feldolgozva. Mindig és érdekelt a felfedezések és a Kolónia háborúk időszaka. :)

Lenne, főleg azért, mert annyi minden van már, és Sheenard és Fawcett sem tudott még megegyezni, mi kánon és mi nem. Így mi új írók hozzájuk járunk a kérdéseinkkel, hogy ez meg az hogyan s mint lehetne, mert az nem biztos, hogy a könyvek alapján úgy is van. Ezért is készül az MU-wiki, aminek lesz egy belső változata, amit az íróknak szánnak. Csak hát az a nagy baj, hogy lassan készül. A kiadó mondjuk most nagyon ráhajtott, szeretné franchise-zá alakítani, így például jövőre egy szerepjáték is tervbe van véve (benne lesz az én kis Byzantium-rendszerem is a canisokkal :D:rock: ).

Na, meg jövőre lesz húsz éves az univerzum, így ennek tiszteletére talán Fonyódi is ír egy új könyvet (a Jó nap ez a halálra azt hiszem, már tíz éves, ez volt az utolsó, amit írt), de hát ez megint csak kérdőjeles. A tervek szerint öt könyv és egy újabb antológia lesz: Sheenard, Morrison, Fiddle, Howard és jómagam, plusz újak az antológiában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ken Follett-től a A megfagyott világ művet sikerült már valakinek elolvasni?

Csak kíváncsi vagyok, milyen lett.

Épp a múlt héten értem a végére, de még nem vettem rá magam, hogy írjak róla. Nem tudom, hogy állsz az első résszel, de nekem az elég felemás volt. A folytatásnak megvannak ugyanazok a hibái, annyi előnnyel indult a könyv nálam, hogy a korszakot jobban szeretem. A párbeszédek sok helyen összecsapottak, néhol az események kibontása is, máskor meg nagyon szépen ki van dolgozva egy-egy történetszál. Szóval nagyon hulllámzó a minősége, és sokszor lehet sejteni a fordulatokat is.

 

Dzséjt, köszi a választ!

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És Dzséjt, megfogant már e a fejedben egy saját univerzum ötlete? :)

A világ, a benne lévő karekterek, konfiktusok mind-mind te építgetnéd fel. :yes:

Már húsz évvel ezelőtt, és azóta vagy négy másik is és kettő még formálódik. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dan Abnett és Mike Lee: Torzkard

 

Nagyszerű lett éppúgy, mint az előző rész, de nem tudta túlszárnyalni a Lelkek gyilkosát. A párbajok és a csaták leírása csodás és élvezetes. Tovább növekedett Tz'arkan jelentősége és Malus kiválasztottsága is fontosabb szerepet kapott. A végén lévő összecsapások lettek a legélvezetesebbek. Várom a befejező részt.

5/5

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dmitry Glukhovsky - Szürkület

 

Túl vagyok eme regényén is, az író a világvégét próbálta meglovagolni, ami sikerült is neki. Sokan Metro 2033-hoz hasonlítják ami hiba, semmi köze a kettőnek egymáshoz. Könyvben elég kevés a párbeszéd, jó ha 5%-a az, de ez nem hátránya, sőt! Már az első oldaltól kezdve filozofálgat az író ahogy a Metroban kezdte, és szó szerint az utolsó szóig folytatja is ezt, de valami hihetetlen módon. Vannak benne olyan mondanivalók amelyek más agyszüleményei, de nagyon sok a sajátja. Történet hétköznapian indul, majd jön a bonyodalom már-már kalandregény, utánna csavar egyet rajta, misztikussá válik, nem érted mi van, majd utánna csavar még egyet és mindent megértesz, de a vége nem teljesen egyértelmű. Igazából műfajba se lehet sorolni, keverednek a stílusok.

 

Szerintem érdemes elolvasni, világvégével van reklámozva, de egyáltalán nem szó szerint kell venni, mögöttes tartalma van. Nagyon megszerettem ezt az írót, filózgatásaival belopta magát a szívembe. :) Most várom új regényét ami majd az orosz politikusokkal/politikával, közélettel foglalkozik majd :D

 

Kedvenc idézetem a könyvből: "Hiszen az egész emberélet nem más, mint lassú haldoklás. És nemcsak mi halunk meg – lassan elhervad a környező világ is."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

R. A. Salvatore: Kharón Krama

Zseniális és fantasztikus. Ehhez képest az előző rész még langyos felvezetőnek tűnik. Ez lett minden idők legjobb Drizzt regénye, az egyik legjobb FR, amit valaha olvastam. A sorsok rendkívül jól összefonódtak. Jó volt látni újra más drow-kat is. A csatajelenetek mesések, a történet vezetése hihetetlenül jó. A végén pedig több váratlan fordulat nagyon nagy izgalomban tud tartani a következő részig.

5/5

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Varjak lakomája

Hát... tényleg nem olyan zseniális, mint az előző kötetek voltak. Most először fordult elő, hogy untam valaki(k)nek a fezetei(ke)t, ettől függetlenük talán ezen a könyvön szórakoztam a legjobbakat. Nézőpontonkénti vélaményem spoiler mögött

 

A vasemberes fejezeteket most egynek veszem

Igazából korábban sem igazán kötött le, hogy ott mi is folyik. Az elejét eléggé túlhúzottnak éreztem, és nem bántam volna ha az ott történtekről úgy értesülünk ahogy eddig - a fontosabb szereplők párbeszédein keresztül. Ezt az egészet meg lehetett volna úgy oldani, hogy Victarion visszaemlékezik miközben a Pajzsokat fosztogatja. Jó egy kicsit hosszabb fejezet lett volna, de legalább nem lett volna ennyire túlhúzva. Ezek mellett nekem tetszik ahogyan eddig a Vas-szigetekkel, hogy szinte soha sem mutatták direktbe, de mindig okoztak valami galibát.

Dorne-iak

Tetszett hogy végre ide is alaposabb pillantást tudtunk venni. A nép reakciója jó volt, viszont Doran herceg sokáig nem tetszett, de ezen az utolsó szereplése változtatott. Ugyanakkor itt is éreztem némi túlnyújtást, ezt is meg lehetett volna oldani rövidebben - mondjuk Arys fejezete megfért volna a Királynőcsináló fejezetben, ahogyan Arianne útközben visszaemlékezik a lovaggal történetekre.

Cersei

Eddig csak teljes szívemből utáltam, most viszont azon az állásponton vagyok, hogyha kikötöznék a sivatagba, és naponta levágnának egy centit a testéből miközben patkányok marcangolják a beleit és varjak a szemei, az túl kegyes halál lenne számára. Tipikusan az a szereplő akit imádsz utálni, és mindig mosolyogsz, hogyha éppen újabb fejszecsapást mér arra a fára, amin éppen ül.

Brienne

Remélem valami fontos szerepe lesz az elkövetkezendőkben annak, ami a fejezetei alatt történtek, mert az ő fejezetei voltak messze a legunalmasabbak, és hála az atya úristennek volt fejezete bőven.

Sansa

Cersei mellett az ő fejezetei jelentették a legnagyobb felüdülést, bár ez inkább annak köszönhető, hogy most alkalmunk nyílt Baelish nagyúr intrikáit közelebbről megfigyelni. Az az ember egy zseni. Már lassan ott tartok, hogy megbocsájtom neki, hogy Ned miatta vesztette el a fejét.

Sam

Ezek se voltak éppen a legérdekesebb részek, bár ez már korábban sem volt elmondható Sam fejezeteiről, ennek ellenére nem volt se nem túl jó de különösen rossz sem.

Arya

A legérdekesebb sorsa neki van, kíváncsi vagyok merre fog sodródni a finálé közeledtével, mert lassan ő lesz a legveszélyesebb szereplő mindközül.

Jamie

Kíváncsi voltam mi lesz vele a visszatérte után, és örömmel tapasztaltam, hogy jót tett neki egy kis idő távol Királyvártól. Végre kinyílt a szeme a testvérével kapcsolatban, és bár neki is voltak unalmas fejezetei, főleg Királyvár és Zúgó között, azért az ő rszei is felüdülést jelentettek.

 

 

Viszont ami nagyon nem tetszett, hogy 3 könyvön át Három folyónak hívták, most meg hirtelen Trident lett belőle, ahogy Citrom is nevet váltott Lemre. A fordító nem olvasta át az elődje munkáját? Nem szeretem az efféle trehányságot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó kis vélemény a könyvről :)

 

De szerintem a Sárkányok táncán jobban fogsz szórakozni. :yeah:

4-es, 5-s könyv úgy gondolom, hogy a felvezetése a nagy végjátéknak, ami a 6-os és 7-es könyvben csúcsosodik ki.

Az ötös könyv utolsó 300 oldala így is annyi új szálat kezd el, hogy csak kapkodja a fejét az ember. És annyi emberi sors útja válik bizonytalanná, és egyben érdekessé.

A sakktáblán mindenki megtette a lépéseket, és a Kardok Viharára jellemező teljes káosz ismét készen áll.

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Pétersz Tamás fordítása sokkal következesebb. A Vasszív Arys jobban tetszett, mint az Arys Oakheart, de sorolhatnám. Logikus hogy az angol neveket le kell fordítani, mivel a történet nem a középkori Angliában játszódik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak hogy az oakheart Tölgyszívet, és nem vasszívet jelent, a Hightower Magastorony-t és nem Héttoronyt, satöbbi. Ezek a "hibák", félrefordítások még elmentek volna, de Pétersz legnagyobb bűne a következetlenség volt. Legyen Vasszív Arys, de akkor a többiek nevét is fordítsa le, Merev Eddardra meg Leniszter Jaime-re. Ez az összevisszaság számomra baromi zavaró volt, jó hogy kijavítják, csak az a kár, hogy ezt nem tudták azelőtt megcsinálni, mielőtt mi megvettük. No de késő bánat...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Pétersz Tamás fordítása sokkal következesebb. A Vasszív Arys jobban tetszett, mint az Arys Oakheart, de sorolhatnám. Logikus hogy az angol neveket le kell fordítani, mivel a történet nem a középkori Angliában játszódik.

Nekem is jobban tetszik a régebbi verzió.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dan Abnett: Xenos

Minden idők egyik legjobb Warhammer 40 000 regénye. Abnett nagyot alkotott ezzel a könyvvel, sokkal jobb is, mint Watson írása az inkvizícióról. Elejétől a végéig pörgős, dinamikus. A karakterek fantasztikusan jól vannak felépítve, a történet pedig zseniális. Minden elismerésem.

5/5

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, elolvastam a novelládat, mit ne mondjak, csúszott is az ebéd ma, mert nem tudtam letenni, amíg a végére nem értem :) Gratula, nekem nagyon tetszett. Remélem, mielőbb jön a folytatás :)

 

Kb. a kétharmadánál már nem gondoltam két oldalaként az egyébként remek nyitójelenet értelmére, aztán egyszer csak a végén az arcunkba kaptuk :) Szép volt!

 

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Örülök hogy tetszett, és köszi szépen, hogy írtál róla. :)

A folytatás szépen halad - bár most két hete nem nagyon nyúltam hozzá, csak átdolgoztam a sztorit itt-ott, főleg a sok munka miatt. De januárban kőkeményen nekiállok. Eddig a prológus, tizenegy fejezet sorban és kettő soron kívül kész van. Ez utóbbi annyit tesz, hogy a cselekmény még nem ért oda, csak külön megírtam őket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végül nekem is sikerült beszerezni Az oligarcha vérvonalát, ráadásul e-book formájában, ami külön öröm, mert karácsonyra kaptam egy Kind.le-t és most vadászom rá az olvasnivalót. :) A vásárlás teljesen legális volt, remélem, ez is számít majd az eladási statisztikákban. :) A véleménnyel hamarosan jelentkezem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.