Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

"A Pókember 3 után bejelentették, hogy Venomról is készítenek egy külön filmet. Aki olvasta a képregényeket és azon belül a Titkos háborút, az tudja, hogy a fekete pókruhát a Hálószövő egy idegen világban szerezte, ahol a Túlontúli összeeresztette a szuperhősöket a szuperbűnözőkkel. Később a Földre kiderült, hogy a "ruha" önálló életet él, majd a Fantasztikus Négyes segítségével sikerült megszabadulnia Peter Parkernek tőle, ám aztán a ruha megszökött és rámászott Eddie Brockra, aki ezután azon volt, hogy eltegye láb alól a Pókembert, de egyébként az ártatlanok mellett is kiállt (most nem tudom ki viseli a szimbiótát) . Jó lett volna, ha ebből kiindulva hozták volna be a képbe Venomot, de a filmben máshogy alakult, rettenetesen elcseszték a karaktert és a végén mintha meg is ölték volna, bár ez mondjuk teljesen mindegy, hiszen a képregények világában aki meghalt néhány rész után már újra él.

 

A Venom spin-off megírását Paul Wernick és Rhett Reese vállalta, két vázlatot is letettek a Sony asztalára, majd a Zombieland forgatókönyvével foglalatoskodtak. Később Jacob Estes ügyködött a szkripten, jelenleg pedig Gary Ross (Vágta) próbál belőle valami értelmeset alkotni, ezen kívül a Pókember negyedik részét is írja. Ross szeretné, ha ő rendezné a filmet, a Vágta és a Pleasentville után azt hiszem jó döntés lenne rábízni ezt a feladatot. A filmet a stúdió 2011. május 6-án szeretné a mozikba küldené, azt még nem lehet tudni, hogy Topher Grace, aki a Pókfej harmadik részében magára ölthette a kosztümöt újra viszontlátjuk-e."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem ez is érdekelni fog. (ha már be lett téve, elnézést, egy éves lemaradásom van:)

 

Legion

 

http://www.youtube.com/watch?v=tGE_zSdCzDU

 

hjah, a szülinapomon mutatják be:) És Bettany az egyik kedvencem!

 

Még egy, bővebb

 

http://videodrome.freeblog.hu/archives/200...Legion_trailer/

Szerkesztve: - Tenel Ka
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezzel a skótdudás hangzással tényleg elég fura az Avatar trailer.

Egyébként szép, színes filmnek tűnik, igazi látványorgia.

 

Ez csak egy fan trailer. :lol:

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

TF3 hír:

 

"A Transformers 2 után Michael Bay és Megan Fox között ment az adok-kapok. A rendező és a színésznő a neten és nyilatkozataikban szólogattak be egymásnak.

 

Egy bennfentes az Insider magazinnak elmondta Bay azt fongolgatja, hogy kiírják Foxot a harmadik részből, az elképzelés szerint a színésznő véres halált halna a Transformers 3 első perceiben. Az eye candy faktor miatt nem kell aggódni, mivel egy másik, fiatal és gyönyörű színésznőt hoznának be helyette. "Michael fedezte fel Megant és most fű alatt keresi azt, aki helyettesíteni tudná őt. Még nem döntötte el, hogy kinyírja-e a következő részben, de ha ez megtörténik, akkor úgy akarja, hogy fel legyen rá készülve." -mondta az illető. 2011 július elsején érkezik a film harmadik része, Ehren Kruger írja a forgatókönyvet és a rendezői teendőket ismét Bay látja el.

 

Szerintem Fox sokat köszönhet a Transformersnek, de leginkább Bay-nek, hiszen a film nélkül gyakorlatilag egy senki lenne, csak ennek köszönheti, hogy felkapott lett a neve és további filmekben kapott főszerepet (igaz ezek egyike sem lett siker) és hogy az FHM a legszebb nőnek választotta."

 

Hajaj. Ez nem lesz valami gyerekbarát megoldás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, véres halált hal a Transformersben... a húzónév... hát hogyne. Szerintem még ez a beszólogatás is (ami mondjuk érdekes, hogy most hirtelen "kölcsönös" lett, mert a blogják Bay épp, hogy megvédte Foxot) csak a reklámkampány része (mellesleg, Fox semmi olyat nem mondott Bay-ről, amit nem tudni nélküle is, szóval kicsit tényleg nagyon reklámszagú ez a felhajtás).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, véres halált hal a Transformersben... a húzónév... hát hogyne. Szerintem még ez a beszólogatás is (ami mondjuk érdekes, hogy most hirtelen "kölcsönös" lett, mert a blogják Bay épp, hogy megvédte Foxot) csak a reklámkampány része (mellesleg, Fox semmi olyat nem mondott Bay-ről, amit nem tudni nélküle is, szóval kicsit tényleg nagyon reklámszagú ez a felhajtás).

Egyetértek. Elég reklámszagú.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.