Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

IM3

 

nem tudom nekem Tony mindig ilyen arrogáns volt, talán nem ennyire mert itt eléggé ráerősítettek, de mindig is ilyen volt. Amire pedig én célzok, és nem tudom megemészteni, hogy ez olyan mintha az x-menben lenne egy magneto a film első felében, akitől mindenki fél majd kiderül hogy az nem is ő, csak egy báb, akit egy 50 kilós lány irányít a háttérből. Szóval megkaptuk kinézetre, trailerben a film első felében az IGAZI Mandarint, akit megisertünk a képregényből, persze valósabb formában, nincsenek varázsgyűrűk stb, aztán kiderül hogy az egész egy kamu, és a karakter a képregényhez képest "kis" átváltozáson ment keresztül. Igen, aki nem nem tudja megemészteni azt meg lehet érteni. :S

 

 

Megkaptuk a film elején és az előzetesekben Ra's al Ghult, aztán a végén kiderült, hogy csak egy báb volt, van egy igazi Ra's al Ghul. Megkaptuk Bane-t, aztán a végén kiderült, hogy csak egy ötven kilós lány bábja volt.

Mondjuk azért Killiant egy ötven kilós csajhoz hasonlítani, durva ferdítése a sztorinak. Inkább így állná meg a helyét a példa: a végén kiderül, hogy Magnetot az igazi Magneto irányítja. És persze az ál-Magnetonak még mutáns képessége sem volt, csak egyszerűen sokat monologizált a képernyőkön. Azért ne cseréljük fel az arányokat, Killian minden téren rávert Trevorra, így Trevor volt az "50 kilós lány".

Én teljes mértékben megértem őket: képtelenek átlépni a külsőségeken, a képregényeken. :evil:

 

Stark filmbeli változatából kihagyták az alkoholizmust, ez már biztosítja, hogy köszönő viszonyba se álljon a két szereplő egymással.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vasember 3

 

Barátnőm fizikai kényszert is bevetve rávett, hogy megnézzem a Vasember 3-at, és azt mondom jól tette, mert kellemes csalódás volt és nagyon tetszett. :) Sokkal jobb, mint az első rész (a másodikat még nem láttam), és szerintem a Bosszúállókat is lekörözi. Nem vagyok túlságosan oda a képregényfilmekért, de ez most tényleg jó volt, a sztori és a látvány is nagyon tetszett.

 

 

Bár nem vagyok tisztában a Vasember-képregénnyel, már az elején is furcsa volt, hogy az a szakállas csávó lenne-e a főgonosz, így nem is lepődtem meg, mikor kiderült róla, hogy csak egy színész (hasonlót amúgy Timothy Zahn is ellőtt a Thrawn keze-duológiában), és persze hogy Killian a Mandarin (annyira jellemző, hogy ezek a szuper-főgonoszok fiatal korukban pápaszemes, ápolatlan lúzerek voltak).

 

Tony beszólásai nagyon jók voltak, bár a rohamait nem túlságosan értettem, és számomra nem is lett kifejtve. Mi történt a Bosszúállókban, ami ennyire felzaklatta?

 

A 13 zuhanó ember összeszedése enyhén szólva is vicces volt, főleg amikor kiderült, hogy a páncélt csak távolról irányítja Tony. :D

 

 

 

 

Számomra kiváló moziélmény volt, 5/5 :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nah, az Avatat 2-3 sztorijában az lesz az érdekes, hogy kb akár 50-60 év is el fog telni az Avatar 3 és az első rész között. 60 év alatt meg az RDA tudósai olyan komoly kis űrhajóflottát és hadi arzenált fejleszthet ki, hogy na'vi legyen a talpán (túlélés kézikönyvből meg kiderült, hogy már a pandorai dzsungelbe is eleve retro gépeket vittek, tehát milyen lehetett akkortájt egy hipermodern RDA gépezet? bele se merek gondolni :evil: )

 

, hogy az Avatar 2-3 generációkat átívelő sztori lesz, Jake és Neytiri gyerekei, meg még azoknak a gyerekei is részesednek az epikus kalandokban. Tehát a sztori így évtizedeket fog magába foglalni. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem is ez volt az első ami eszembe jutott. Simán tök jó lesz újra Han Solonak :D

Mit több, tökéletes lesz! Fischert nehéz lesz felhozni erre a szintre, de a botox nem ismer határokat, szóval reménykedjünk... :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Breaking! Kukában a Jurassic Park 4...

http://aeonflux.blog.hu/2013/05/08/breaking_kukaban_a_jurassic_park

 

Ennyire hányattatott sorsú filmet már rég láttam... Kezdve a fegyveres dinókkal annó évekkel ezelőtt. El van átkozva a project..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Breaking! Kukában a Jurassic Park 4...

http://aeonflux.blog.hu/2013/05/08/breaking_kukaban_a_jurassic_park

 

Ennyire hányattatott sorsú filmet már rég láttam... Kezdve a fegyveres dinókkal annó évekkel ezelőtt. El van átkozva a project..

Imáim meghallgatásra találtattak.

 

De rohadt messze van még jövő hét pénteeeeek...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Végre nem csak az ismeretlen váltakozik hajóbelsőkkel, hanem kapunk egy kis betekintést a jövő hétköznapjaiba is - egy reggeli ébredés rutinjába, egy kórházba, egy sürgő nagyvárosba vagy egy diszkóba."

 

Ezeket hiányoltam mindig a Star Trek-ben, ami miatt eléggé idegenkedek ettől a jövőképtől még most is. Soha nem tudtam elképzelni, hogy aki nem a Csillagflotta tagja, az vajon mivel tengetheti a napjait.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes hír:

"A Warner rebootolja a Dungeons and Dragonst"

http://filmdroid.hu/2013/05/a-warner-rebootolja-a-dungeons-and-dragonst/

 

Valahogy nem hozott lázba a hír. Legutóbb is mikor önálló történetet próbáltak összehozni, kudarcba fulladt. Sokkal ésszerűbb lenne, ha a Dungeons and Dragons alvilágaira koncentrálnának. Azon is belül inkább a regényekre. Rengeteg jó Forgotten Realms, Dragonlance született, melyeket érdemes lenne megfilmesíteni.

Csak pár darab.

Sötételf trilógia ( Ez utóbbi nagyon látványos lehetne, akár Avatar szintű élménnyel.)

Jeges szelek völgye trilógia,

A drow ököksége tetralógia,

Pap ciklus,

Erevis Cale története,

Alkonyháború,

A pókkirálynő háborúja,

Vezeklő papnő,

Sárkánydárda krónikák,

Sárkánydárda legendák,

Huma legendája,

Papkirály trilógia.

 

Ezeket mind sokkal jobb ötlet lenne megfilmesíteni. A történetek nagyszerűek, sok filmet lehetne készíteni, melyek nagyon gazdag fantázia univerzumokba vezethetnék el a nézőket. Méltó vetélytársai lehetnéneg Középfölde, vagy Westeros világának.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megérkezett az Ender's Game előzetes!!!

Jól néz ki. És micsoda "gyerekszínész" gárdát hoztak össze :o

 

Azért ilyeneket jó olvasgatni :clap:

Jó ám, és nekem is sokára lesz még jövő szombat :cry:

De ha nagyon nem bírom a strapát, akkor péntek este suli után első körben. Csak aztán másnap hajnalban kell felkelnem, és szombat éjjel Doctor szezonzáró, jó lenne éberen maradni emiatt!! Sűrű hétvége lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Revan, a Warner ugye készít egy Warcraft filmet is (már ősszel elvileg forgatják is), reméljük az nagy siker lesz, és minőségben is ott lesz a LOTR és Hobbit mellett mondjuk.

Ez ösztökélheti majd a stúdiót, hogy több fantasy regényt (mondjuk egy Sötét Elf trilógia) megfilmesítsenek :yeah:

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Revan, a Warner ugye készít egy Warcraft filmet is (már ősszel elvileg forgatják is), reméljük az nagy siker lesz, és minőségben is ott lesz a LOTR és Hobbit mellett mondjuk.

Ez ösztökélheti majd a stúdiót, a több fantasy regényt (mondjuk egy Sötét Elf trilógia) megfilmesítsenek :yeah:

Egyetértek, én is ebben bízom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ez valami brutálisan jó és izgalmas filmnek ígérkezik. Tom Hanks egy teherhajó kapitánya, és szomáliai kalózok támadják meg őket. A macska egér játék beindul, és az amerikai haditengerészet is közbelép. Paul Greengrass , a Bourne filmek rendezőjétől. Megtörtént eset alapján. :shocked:

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.