Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Fenn van a listán.

 

Én 2001-ben láttam moziban mivel az év júniusában kezdték nálunk vetíteni.

Amúgy nem volt valami jó élmény azt a ramaty fejzetet nagyvásznon látni. Egyből megutáltam így mikor később párszor újralestem a filmet inkább rá se néztem.

Köszi! Most, hogy szó volt róla, plusz megnéztem a sorozatot is, elkezdtem letöltögetni a filmeket. "Idősorrendben" megnézem, ma került sorra a Vörös sárkány, mit ne mondjak, sok mindenre nem emlékeztem már.

Ha 2001-ben ment moziban a Hannibal, én is akkor láttam, már nem rémlett a pontos időpont. Előtte olvastam egy-két cikket a film forgatásáról, szóval akkor még kavar volt a pasast játszó színész körül. Ez valamiért megmaradt bennem ennyi idő után is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazán örülök, hogy ennyire tetszett. Pont a napokban agyaltam azon, hogy újra meg kellene nézni. Amikor végig néztem a stáblistát, az állam majd leesett, hogy némelyik színész mely karaktereket játszotta, nem ismeretem fel mindet. Mondjuk ez inkább igaz azokra, akiket kevésbé láttam eddig filmben, pl. aki a szöüli pasit alakította. Azóta volt szerencsém a színészhez más filmben is.

 

 

Nálam a Felhőatlasz a tavalyi év második legjobb filmje volt a Hobbit után. :) Utóbbi évek egyik legjobb alkotása, tartalmas és mély mondanivalóval.

 

 

Azt hozzá kell azért tennem hogy én hiszek magában a reikarnációban és az életeken át hordozott karmában. Meg hogy nincsenek véletlenek és a döntéseink rengeteg mindenre kihatnak a jövőben és a következő életünkben. Sok könyvet olvastam a témáról és két barátomtól is sok ismereteket szereztem akik tulajdonképpen buddhista-tanokat vallanak.

Ezért tetszett nekem ennyire a film mert nagyon intelligensen állt hozzá a témához.

Namost aki ebben nem hisz vagy marhaságnak tartja az nem is igazán érti a filmet, ergo nem is fog tetszeni neki. Ezzel nem azt akartam írni hogy itt akinek nem tetszett az nem értette meg, de őket szerintem hidegen hagyja ez a témakör.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy értelmes és találó írás arról a sok ****-ról, amit mostanában Hollywood ont magából...

 

http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/08/27/az_eredetiseg_fekete_nyara/

Jó kis cikk. Ráadásul megerősített abban az elképzelésemben, hogy manapság (a 2000-es évektől kezdve) egyre jobban számítanak már a külföldi bevételek Hollywoodban. Ugyan olyanról még nem találtam anyagot, hogy a külhoni filmekből származó bevételek elosztása változott-e az ország ottani forgalmazója/mozik és a gyártó stúdiók között, de mivel egy ideje tendencia, hogy az USA-ban masszívat bukó filmeknek folytatása születik, már feltételeztem a változást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sigourney Weaver ismét együtt dolgozik Ridley Scottal (utoljára 21 éve volt ilyen woah) :rock:

http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=108235

Az idős rendező egy bibliai témáról forgat Exodus néven. Nem elég, hogy Christian Bale lesz benne Mózes és Joel Edgerton II. Ramszesz, de Aaron Paul lesz majd Józsua. És ez még nem minden, hiszen John Turturro, Ben Kingsley és Sigourney Weaver is szerepet kap majd

 

Aaron Paul a Breaking Bad óta az egyik kedvencem. Nagyon jó lesz látni egy ilyen filmben is :clap:

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy értelmes és találó írás arról a sok ****-ról, amit mostanában Hollywood ont magából...

Jó cikk, viszont arról nem sok szó esik, hogy az eredetiség mellett a minőség is igen nagy probléma. Nekem nincs bajom a nagy költségvetésű szórakoztatásnak szánt filmekkel, sőt, akkor sem, ha folytatás, de ne csak ilyenekből álljon a mozis paletta, szerencséje van az olyan moziba járóknak, akik szeretnek más típusú és nem csak amerikai filmeket nézni (pl. nekem), de a lényeg, hogy ezek a filmek többnyire nem is túl jók. Eltekintve a ritka kivételektől, pl. Star Trek legutóbb. Az emlegetett John Carter sem volt előélet nélküli (könyvadaptáció és még vannak folytatásai), csak éppen a film nem sikerült túl ütősre. Ha jó, akkor az úgyis elterjed szájhagyomány útján, és igenis beülnek rá az emberek, max. inkább a követő héten, stb.

Az Avatar előélet nélkül is igazán nyereséges tudott lenni, mert el tudta varázsolni az embereket, és az ilyen filmélményekért (is) járunk moziba. Nem mintha a történet az eredetiség fellegvára lenne, de az elemeket kiválóan tudta összepakolni.

 

Namost aki ebben nem hisz vagy marhaságnak tartja az nem is igazán érti a filmet, ergo nem is fog tetszeni neki. Ezzel nem azt akartam írni hogy itt akinek nem tetszett az nem értette meg, de őket szerintem hidegen hagyja ez a témakör.

Ez így kicsit sarkított, mert pl. én sem hiszek benne, mégis tetszett a film (bár az eleje első nézésre idegesített, de nem ezért) :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó cikk, viszont arról nem sok szó esik, hogy az eredetiség mellett a minőség is igen nagy probléma. Nekem nincs bajom a nagy költségvetésű szórakoztatásnak szánt filmekkel, sőt, akkor sem, ha folytatás, de ne csak ilyenekből álljon a mozis paletta, szerencséje van az olyan moziba járóknak, akik szeretnek más típusú és nem csak amerikai filmeket nézni (pl. nekem), de a lényeg, hogy ezek a filmek többnyire nem is túl jók. Eltekintve a ritka kivételektől, pl. Star Trek legutóbb. Az emlegetett John Carter sem volt előélet nélküli (könyvadaptáció és még vannak folytatásai), csak éppen a film nem sikerült túl ütősre. Ha jó, akkor az úgyis elterjed szájhagyomány útján, és igenis beülnek rá az emberek, max. inkább a követő héten, stb.

Az Avatar előélet nélkül is igazán nyereséges tudott lenni, mert el tudta varázsolni az embereket, és az ilyen filmélményekért (is) járunk moziba. Nem mintha a történet az eredetiség fellegvára lenne, de az elemeket kiválóan tudta összepakolni.

Nekem a John Carter is nagyon tetszett. Szerintem azzal csak egy baj volt, mármint, ami a bukását okozta: az embereknek nincs elég képzelőereje már, hogy bevegye a gyomruk: van élet a Marson. :D Ez a fajta hű adaptálása a sztorinak a mai korban, amikor szondákkal térképezzük fel a Marsot, és akár is mehetnénk oda, nem állja meg a helyét. Tudjuk, hogy nem lélegezhető a levegő, nem ugrálhatnánk rajta, nincsenek ott emberek, se négykarú idegenek, stb. Úgyhogy a hű adaptálás kiváltotta az emberekben az "ez mekkora baromság" gondolatot már az előzetes láttán. Lehet, hogy nem lett volna ekkora bukás, ha nem a Marson játszódik, vagy máshogy oldanak meg bizonyos tudományosan inkorrekt elemeket.

Az Avatart pedig azért eredetinek titulálni igen vicces, ha azt vesszük, hogy amit Cameron nem a Pocahontasból nyúlt le, azt a korábbi filmjeiből. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Januárban kezdik forgatni a World of Warcraft mozit

http://collider.com/world-of-warcraft-movie-filming-january-13/

A film mögött álló stúdió bejelentette, január elején indul a forgatás.

A Production Weekly jelentése szerint január 13-án indul majd meg az érdemi munka a kanadai Vancouverben, akkor kezdik el rögzíteni a majdan vászonra kerülő képkockákat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem a John Carter is nagyon tetszett. Szerintem azzal csak egy baj volt, mármint, ami a bukását okozta: az embereknek nincs elég képzelőereje már, hogy bevegye a gyomruk: van élet a Marson. :D Ez a fajta hű adaptálása a sztorinak a mai korban, amikor szondákkal térképezzük fel a Marsot, és akár is mehetnénk oda, nem állja meg a helyét. Tudjuk, hogy nem lélegezhető a levegő, nem ugrálhatnánk rajta, nincsenek ott emberek, se négykarú idegenek, stb. Úgyhogy a hű adaptálás kiváltotta az emberekben az "ez mekkora baromság" gondolatot már az előzetes láttán. Lehet, hogy nem lett volna ekkora bukás, ha nem a Marson játszódik, vagy máshogy oldanak meg bizonyos tudományosan inkorrekt elemeket.

Az Avatart pedig azért eredetinek titulálni igen vicces, ha azt vesszük, hogy amit Cameron nem a Pocahontasból nyúlt le, azt a korábbi filmjeiből. :D

 

Igazad van. Manapság a filmnézők egy része elképesztően fantáziátlan tud lenni. Nem beszélve a videojátékosokról. Miért nem fogták rá, hogy egy alternatív univerzumban játszódik, oszt kész, az beszokott jönni. :D

 

Az Avatar nekem egyszer nézős dolog volt, másodjára már nagyon unalmas volt. Enyhe csalódást jelentett a moziban. Nem értettem miért lett ekkora kasszasiker. A látvány szép, a többi nem fogott meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem a John Carter is nagyon tetszett. Szerintem azzal csak egy baj volt, mármint, ami a bukását okozta: az embereknek nincs elég képzelőereje már, hogy bevegye a gyomruk: van élet a Marson. :D

Végül is van ebben valami. Nekem mondjuk akkor sem okozott gondot a probléma, amikor olvastam a könyvet még valamelyik kölyökkoromban, de hát az én képzelőerőm sok mindent be tud venni :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem ugyan második nézésre már tetszett a John Carter, de még igy is hiányzik belőle nekem a "finesz". A baj az, hogy az alapanyag nagyon régi és újraolvasva döbbentem rá igazán mennyire sematikusak és unalmasak a figurák. Ezen a filmen igyekeztek javitani, de nem túl nagy sikerrel. A főhős és a mellé csapódott hölgyemény még így is nagyon szürke.

A filmben is az a legizgalmasabb ami igazából a könyvben is: hogy sikerült egy viszonylag érdekes világot rittyenteni a szereplők közé, ami ellentétben az Avatarral, ahol csak ilyen népmeséből szalasztott kék indiánok meg National Geographic természetfilmekből kivágott jelenetek vannak sok lábú állatokkal, addig itt a marsi világ tényleg picit idegennek és érdekesnek tűnik. Még az őslakosok sem csak természetimádó hippikből állnak. Viszont az Avatar tudta, hogy kell jól elmesélni egy történetet és hogy lehet pár ecsetvonással is érdekes karaktereket felskiccelni. És ez nagy fegyvertény, ami a John Carterből nagyon hiányzik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én húsz perc után ráuntam és megszakítotttam. Azóta se folytattam. Lehet hogy már nem is fogom.

 

Tegnap elkezdtem nézni Szikla bátya miatt a "Pain and Gain"-t. Talán negyvenöt percet bírtam belőle ki mert beleuntam. Töröltem is miután bezártam a lejátszót.

Szerintem nagyon nem passzolt Johnsey-hoz a szerepe. A feltűnése után nem sokkal van egy jó bunyós jelenete de aztán a megszakításig szinte csak "csetlik-botlik". Maga a múvi amúgy meg nem igazán az én stílusom.

Hátha valamikor szánok időt a film folytatására de ez nagyon nem valószínű.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fontos szerepet kaphat a kukorica az Interstellarban

Nem sokat tudni Christopher Nolan készülő sci-fijéről, azon kívül, hogy már forgatják, de egy fontos részlete a sztorinak kiszivárgott. Ez a fontos részlet pedig bizony a kukorica lehet.

wtq6.jpg

Eddig annyit tudtunk meg a szinopszisról, hogy egy csapat tudós féreglyukakon keresztül csillagközi utazásokat szervez, és valamilyen módon közrejátszik benne az időutazás is. A kukorica oly módon jön a képbe, hogy a történet szerint a Földön a klímaváltozás teljesen átalakította az emberek földművelési lehetőségeit, a kukorica az egyetlen termesztett növény. A tudósok pedig másik dimenziókban, bolygókon keresnek megfelelő helyet, ahol egyéb növényeket is tudnak termeszteni.

http://cinestar.hu/cikk/fontos-szerepet-kaphat-a-kukorica-az-interstellarban

 

 

Jövő év legjobban várt filmje :yes:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lévén hogy a kukoricánál vannak strapabirobb gabonanövények is, ez most igy elég nagy marhaságnak hangzik, de azért a film biztos jó lesz :D

Ja, hát ez elég nagy sz*r így és akkor még finom voltam. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért tegyük hozzá, hogy hülye pletykák nem csak az új Star Wars háza táján vannak!

Valószínűleg erről lehet szó. :) Hol késik a Prometheus cucc? ;)

 

Nana. Nolan csak jót csinálhat.

Ezért bízunk benne rendületlenül. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért ez az Interstellaros kukoricás dolog nem alaptalan pletyka..

Forgatáson egy óriási kombájn is ott figyel

smRtm6Il.jpg

 

Akkor a helyi kanadai lap szoros kapcsolatban van a stábbal, forgatási képeket is mutogatnak, és ők is megírták ezt a sztorit, tehát...

 

Igen, egy csapat kukoricatermesztő kálváriája lesz. Mezőgazdasági eco sci-fi. A Földet környezetszennyezés sújtotta biztos, az is lehet, hogy túlnépesedett, nagy a szegénység és egyéb csapás.

Dzséjt imádja az ilyen sci-fiket :evil::lol:

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nem írom le... sőt ;) Nagyon is várom.

 

Engem megfogott az alapsztori :P . Nem egy idegen támadás vagy idegenek utáni hajkurászás miatt kényszerül az űrbe az emberiség, hanem mert összeomlott a mezőgazdaság, az embere éheznek, és új lakható bolygókat próbálnak feltérképezni.

Szerintem x 100 év múlva ez nagyon is reális probléma lesz.... vagy talán már hamarabb is.

 

Na majd kiderül, nyilván ennél összetettebb lesz a sztori, meg várhatóak benne Nolan féle csavarok és agyas feladványok, szóval hajrá, izgatottan várom a filmet :)

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban butaság ennyiből leírni a filmet. Bár én mindig besz*rok, mikor egy-egy kiszivárgó kép (vagy infó) alapján már leírják a szóban forgó filmet és fikáznak ezerrel. Élő példa: TDKR első forgatási képei, ajjaj, csak úgy ment a fika-war a Filmbuzin. És azóta kialakult egy úgynevezett Anti-Nolan fanklub is, ahol az a májer gyerek, aki a legundorítóbban tudja utálni Nolant. Gratulálok nekik. Ilyenre időt és energiát áldozni, hát... jó nekik.

 

Ami a Prometheus-os kérdésedet illeti Ody, nem feledkeztem meg róla + a Felhőatlaszhoz is volna egy-két hozzáfűzni valóm. Hamarosan meg is teszem.

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.